Ötször hullottak le a falevelek...
Esztergom 1914-1918
Emberi sorsok az I. világháborúban
című kiállításunk ingyenesen megtekinthető
a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára Palkovics termében
(2500, Esztergom, Vörösmarty u. 7.)
2014. szeptember 26. - 2016. június 30. között,
hétköznap munkaidőben, hétvégén előre egyeztetett időpontban.

Prof. Dr. Lánczi András egyetemi tanárnak a kiállítás megnyitóján elhangzott beszéde:

Háborúk valahol máshol történnek. Főként Afrikában, Ázsiában, a Közel-Keleten és csak nagyon ritkán a közelünkben. Akkor se mi háborúzunk, hanem a délszlávok vagy az ukránok. Mi itt Európában még csak gondolni se szoktunk a háborúra, mint valami valóságos dologra. Miközben minden gyerek Európában úgy nő fel, hogy a szüleik, nagyszüleik, dédszüleik éltek háborúban, harcoltak és elestek, ismerik a nélkülözést, tudják, hogy vannak helyzetek, amikor vagy én vagy ő maradhat csak életben. Sokféle módon meg lehet halni, de 100 évvel ezelőtt, 1914 nyarán kevesen gondolták, hogy gáztámadásban, kartácstűzben, lángszóró tüzében, gránáttól vagy légitámadás következtében fognak meghalni. Először láttak tankokat az emberek, a betegség pedig aratott a katonák között, ez még akkor is igaz, hogy ez volt az első olyan nagy háború, amikor a harci cselekmények következtében több ember halt meg, mint betegségek következtében.
Pedig voltak, akik tudták mi fog következni. Kozma Miklós háborús naplóját, Egy csapattiszt naplója címen 1931-ben adta ki a Révai Kiadó. Ezt írta a 32 noteszből álló könyve első lapján:
„Július 27. Az ultimátum Szerbiának július 23-án ment el. A városban háborús lelkesedés. Báró Fiáth Béla kapitánnyal végigsétálunk a városon. Tömegek vonulnak, ütemesen lépve, „Vesszen Szerbia!” kiáltásokkal. Elgondolkozva nézzük. Fiáth megszólal: – Ezek nem tudják, mi a háború. Mi el fogunk esni, ezek közül is rengeteg, és amelyik megmarad, az éppen úgy ordít majd a békéért, mint most a háborúért. És a végén talán forradalmat fognak csinálni!” Még hogy nem lehet előrelátni kellő bölcsességgel, mi történik, ha kitör a háború.
1914 és 1918 között aratott a halál Európában: 30 ország 65 millió polgára harcolt négy éven át és 10 millió ember pusztult el – ezt mondják a kézikönyvek sok évvel az I. világháború lezárta után. Az I. világháborút „nagy háborúnak”, „a nemzetek háborújának” és „minden háborút lezáró háborúnak” is nevezték. Minden óceánon és minden kontinensen zajlottak harci cselekmények, de a legtöbb hadi esemény Európában történt. És behatolt az élet minden szegletébe, még távol a frontoktól is. Harc folyt minden szempontból. Az amerikai nyelvben a hamburgert átnevezték „Salisbury steaknek”, hogy Hamburg város nevére ne is emlékeztessen; a „frankfurti virslit” „szabadság kolbászra” keresztelték; az amerikai iskolákban megszűnt a német oktatás és a német nyelvtankönyveket elégették. A lovakon kívül hadicélokra használták a kutyákat és a galambokat is. Mindent és mindenkit a háború szolgálatába állítottak. Nem csoda, hogy néhány év alatt minden harcoló fél belefáradt és különös kapcsolatok alakultak ki a lövészárkokban élő katonák között. Karácsonykor az ellenséges katonák egymásnak énekeltek karácsonyi dalokat, olykor barátkoztak, ismerkedtek. Kozma Miklós az orosz fronton ezt jegyezte fel: „Tegnap este nyolc muszka jött a vonalunk elé. Integettek és így nem lőttünk. A vonal előtt egy fára levelet akasztottak: Most tavasz van, május és mi öljük egymást, pedig otthon a tavaszi munkát kellene végezni. Nem akarhatja Isten ezt a vérontást, hiszen némely helyen úgy feküsznek a holtak, mint réten a kasza után a levágott fű.”
De amikor sokáig tart a háború, akkor kialakul a háborús életforma is. A fronton és a hátországban is. Mert az élet a fronton is élet, mert élni kell. „Amikor lehet – írja Kozma Miklós –, mindig alszunk. Bármilyen furcsán hangzik is, a háború az ember idegeit bizonyos vonatkozásban: megnyugtatja. Nincs semmi köznapi gond. Nincs tegnap és nincs holnap. Eleinte rossz volt hazagondolni, de ezen már túlvagyunk. Ha este lefekszem az égő tűz mellé, vagy valami barázdában bebújok a hálózsákba, a gyerekekhez szállnak a gondolataim. Ők mindig hiányoznak.”
A háborúnak főként nem akart következményei szoktak lenni. Minél kiterjedtebb egy háború, annál váratlanabb következményei lesznek. Minden háború szétroncsolja az emberi viselkedés és alkalmazkodás szabályait. Nagyon lassan és nehezen alakul ki minden emberi együttélési szabály, civilizációs előrelépés. Amikor háború van, a törvények meginognak, a szabályok kétségessé válnak. Hirtelen minden bizonytalanná lesz, az emberi együttélés kötőelemei meggyengülnek. Amikor káosz alakul ki, a puszta ösztönök lesznek úrrá, vagy az emberek természeti állapotba hullnak vissza, sem a józan észnek, sem a jobb élet reményének nem marad tere. A háborúnak művészete van, a békének csupán bizonytalan vágya. Egy háborúban megnő a betegségek száma és pusztító ereje. Birodalmak, államok felbomlanak, újak keletkeznek, régiek a puszta létükért küzdenek. A felfordult és megrendült hétköznapi életet a háború egy sajátos formája, a forradalom napjai váltják fel. Minden forradalom radikális, célja az együttélés szabályainak felrúgása. Ezt történt 1918-9-ben is Magyarországon. Ahogy sokan a háborút akarják az elszenvedett sérelem miatt, ugyanúgy vesznek részt forradalmakban. A forradalmak sem egyformák, különböző fajtái vannak. Vannak ideológiai lelkesültségből indított forradalmak, s vannak helyreállító forradalmak. A helyreállító forradalmak rendszerint az ideológiai forradalmak okozta károk helyreállítását hajtják végre. A háborúk forradalmaknak nyithatnak utat, a forradalmak pedig a helyreállítás hosszú és keserves folyamatainak. Magyarország számára az első világháború utáni helyzet tragikus választás elé állította a magyarokat: innen a németek, onnan az orosz-szovjetek. Az első háború mai napig meghatározza Magyarország geopolitikai lehetőségeit és kényszereit. Az első világháború a mai napig meghatározza az életünket, még akkor is, ha nem tudjuk. Benne van félelmeinkben, óvatosságunkban és mérsékelt vágyainkban. Mert azóta tudjuk, hogy háborúban is meghalhatunk, noha ennek előtte alig van biztos jele.
De mit jelentett nekünk a minden idők egyik legpusztítóbb háborúja, az I. világháború? Ha képzeletben végigutazzuk Magyarországot, a régit és a mait, azt látjuk, hogy rengeteg emlékművet állítottak – nagyon sokat magánkezdeményezésből – szerte az országban. Az első világháborút a magyar világ mélyen megélte, megszenvedte. Belevésődött a magyar tapasztalatba. Az első háború szétvetette a magyar közösségi élet a Kiegyezés után lassan kialakult belső világát. Sok magyar katona csak évekkel később került haza orosz hadifogságból. Magyarország, melynek középpontja Szarvason volt, összezsugorodott, mint vesztes háborús fél büntetéseként. Szétesett az Osztrák-Magyar Monarchia, Trianonban lediktálták, mi maradhat magyar, hol fognak az új határok húzódni. Kit érdekelt Európában hogyan fognak a magyarok megélni, mekkora lesz az országuk, hányan fognak benne lakni. Senkit. Egyedül vagyunk az élet végső kérdéseinek ajtajában. Ez nem panasz, ez az élet szikár ténye. A magyar ember mindig akkor dönt helyesen, amikor a saját tapasztalataira és a józan eszére támaszkodik. A többi csupán csalogató álom vagy gonosz szándékok leplezése. Van olyan, hogy magyar érdek, van olyan, hogy saját világunk védelme. Hogy mi a magyar, nem tudom. De azt tudom, hogy a magyar nyelv a világ egyedülálló jelensége. Aki magyarul beszél, mert ez az anyanyelve, akkor mindenki tudhatja, hogy egy olyan közösséghez tartozik, amelynek van saját múltja, tehát tudja mihez tartania magát, van saját ítélő ereje, vagyis tudja, mi a helyes, van ereje végigvinni azt, amit akar. A magyarság tudja, mit akar, mert tudja, mi a helyes. Egy olyan háború, mint az első világháború, hatalmas fájdalmas tapasztalat volt, legalább annyira befolyásolta életünket, mint a második világháború, melyet talán azért, mert időben közelebb van hozzánk, talán, mert megerősítette az első világháború utáni döntéseket, meghatározottabbnak látjuk, mint az első világháborúét.
A hatalmas anyagi veszteség mellett a lélekben lezajlott felbecsülhetetlen roncsolódás minden háború előre nem látott következménye. Amikor megbomlik a lélek rendje, a jól élni igénye semmivé foszlik, az emberi élet értelme súlyosan megkérdőjeleződik. A háborúban az egyes ember életének szinte semmi értéke nincs; a békében mindenki hiheti, hogy az élete értékes. Az írók sokat tettek, hogy a háború bonyolult és tartós hatásait fel tudjuk mérni. Móricz Zsigmond, aki kezdetben helyeselte a háborút, később fokozatosan kiábrándult belőle; de szembe nézett a háborúval Zilahy Lajos, Márai Sándor vagy Szabó Dezső is. Költőink sora foglalkozott a nagy háborúval: Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos, Gyóni Géza, aki hadifogságban halt meg és egyetlen sikoltásként foghatók fel a nevezetes sorait:

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
  Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
  Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának. […]

És akkor még nem beszéltünk a háború utáni világirodalomról, a zaklatott lélekből kinövő izmusokról, a jazz-korszakról, az életélvezet új és új formáiról, a szellemi útkeresés kavalkádjáról, melyre óriási hatással volt a dekadencia filozófusa, Nietzsche. Minden volt csak harmónia nem: az emberi lélek sose felejti el a fájdalmat, a sérelmet, a semmibe vevést.