Vegyesboltok, italboltok, kisvendéglők Nagyigmándon és környékén

Áruféleségek szerint szerveződő, országos hatókörű kiskereskedelmi vállalatok jöttek létre (KÖZÉRT: Községi Élelmiszer-értékesítő Rt., KERAVILL: Kerékpár, Rádió és Villamossági Kiskereskedelmi Vállalat, OFOTÉRT: Optikai- és Fotócikkeket Értékesítő Vállalat), amelyek saját üzlethálózatot tartottak fenn. A kisebb városokban és falvakban földművesszövetkezetek (földművesek, mezőgazdasági dolgozók fogyasztási és értékesítési szövetkezete, „efemesz”) jöttek létre (utóbb ÁFÉSZ: állami fogyasztási és értékesítési szövetkezet), amelyek az „illetékességi területükön” létrehozott vegyesboltokat, szaküzleteket és „vendéglátóipari egységeket” látták el áruval. Természetesen a szocializmus szűk keretei között – az örök áruhiánnyal küzdve.

Ezek a szerveződések szövetkezeti tulajdonban álltak, tehát tagjaik közösen „birtokolták” annak vagyonát. Ez a tulajdonforma mégsem engedett meg sok önállóságot, hiszen az állami tulajdonú nagykereskedelmi vállalatok látták el áruval a szövetkezeti boltokat is, azok önálló beszerzési lehetőségei igen korlátozottak voltak.

Mostani dokumentumunk egy 1965-ben készült fotóalbum, amely az Igmándvidéki Földművesszövetkezet üzleteit – „egységeit” – mutatja be.

A nagyigmándi központtal működő értékesítési és fogyasztási szövetkezet a – képek tanúsága szerint – Csép, Szák, Szend települések, valamint Csémpuszta, Újpuszta és Szőkepuszta lakott helyek lakosságát látta el áruval. (Szák és Szend 1984-ben egyesült Szákszend néven, a Nagyigmándhoz tartozó Csémpuszta 1989-ben önálló községgé szerveződött, míg Újpuszta Kisigmánd, Szőkepuszta pedig Nagyigmánd része.)

Az üzletek többsége „vegyesbolt”, tehát az élelmiszereken kívül iparcikkeket (vasáruk, edények, kályhák, háztartási gépek, ruházat) is árusított. A számmal jelölt „üzletegységek” között cukrászdát, italboltot (kocsmát) is találunk, sőt még a helyi termelésű mezőgazdasági termékek (tojás és baromfi) felvásárlóját is (Szend).

Különlegesség a Nagyigmándon működő benzinkút valamint a „kölcsönzőbolt”. Utóbbiban mosógépen, padlókefélőn, porszívón, centrifugán, táskarádión, gyermekkocsin kívül hurkatöltőt, húsdarálót, nagy és kis bőröndöt, korongecsetet és „fali hengert” (mintás festőhenger) is lehetett bérelni havi, heti, napi és egyórai időtartamra is.

Kevés volt a szaküzlet: csak Nagyigmándon működött „vasműszaki” valamint ruházati bolt.

A „kisvendéglők” egyszerre voltak éttermek és cukrászdák, ahol alkoholtartalmú és alkoholmentes italokat is árultak. A képek szerint csak Nagyigmándon volt cukrászda, ahol presszókávét is fogyaszthattak a vendégek.

Az üzletek épületeinek külső képe igen sokféle állapotot tükröz. Gyanítható, hogy korábban is hasonló funkciót töltöttek be, de magántulajdonban. (Bár némelyikük kifejezetten lakóház formájú: az 5. számú nagyigmándi és 9. számú csépi italbolt.) A vegyesboltoknak és szaküzleteknek otthont adó épületek egy részét modernizálták, nagy méretű kirakatokat vágtak rajtuk, de némelyik ház karbantartása igencsak „késedelmet szenvedett”. Ilyen például a csémpusztai 5. számú vegyesbolt, amelyet régi uradalmi lakásból alakítottak ki.

A szőkepusztai 6. számú italbolt kuglizója 1980-ig működött. (Szabó Csaba Gábor segédlevéltáros közlései). Érdekesek a száki és a csémpusztai italboltok fedett „kerthelyiségei”.

Új épület egyedül a szendi 15. számú vegyesbolt, míg a nagyigmándi 3. számú vegyesbolt épülete szecessziós formát mutat. Figyelemre méltó a csépi 12. számú vegyesbolt fiókos-polcos áruszekrénye.

Kládek László levéltáros (MNL KEML)