A világméretű járvány 1918 júliusában érte el Nyugat-Európát. Magyarországon szeptemberben szedte első áldozatát. Esztergom vármegyében is az első spanyolnáthás halálesetek szeptemberben történtek a párkányi járáshoz tartozó településeken: a négy áldozat közül kettőt Szőgyénben, egyet-egyet Párkányban és Bátorkesziben regisztrálták. A szeptember havi Esztergom vármegyei tisztifőorvosi jelentés azonban még nem állapította meg a járvány tényét, bár megemlítette, hogy a háború okozta hiányos táplálkozás következtében a lakosság legyengült ellenálló képessége kedvező talajt nyújt az új kór terjedésének.

Itt megjegyzendő, hogy a kalóriaszegény táplálkozás következménye volt a vérhas-megbetegedések sűrűbb előfordulása is; július és október hónap folyamán ez a betegség huszonhárom áldozatot szedett. Az influenzajárvány 1918 októberében kezdett el hirtelen és teljes erővel pusztítani. A hatóságok képtelennek bizonyultak a gyorsan terjedő légúti fertőzés megállítására. Védőoltás a váratlanul felbukkant betegség ellen természetesen nem létezett. Az ilyenkor szokásos intézkedések – gyülekezési tilalom, iskolák, mozik bezárása, községek zár alá vétele – hatástalanok maradtak. A járvány és a háborús állapotok következtében az orvosi-és ápolószemélyzet létszáma elégtelennek bizonyult, ami megnehezítette a betegek ellátását. A pilismaróti körorvost katonai szolgálatra hívták be, a nyergesújfalui körorvos és a helyi patikus megbetegedett. A helyettesítésre kirendelt katonai segédorvost – az országszerte kitört zendülések miatt – máshová vezényelték, ezért állomáshelyét néhány nap múlva elhagyta, a nyergesújfalui körzet ellátása a süttői orvosra hárult.

Októberben Esztergom vármegye területén 3330 személy fertőződött meg, közülük száznegyvenhárman haltak meg. A legtöbben Szőgyénben (34), Esztergomban (30) és Táton (13) eszek áldozatul a pusztító járványnak. Novemberben a járvány tombolásának hevessége már mérséklődött, erre utal, hogy már csak 1316 megbetegedést jegyeztek fel, ugyanakkor az elhalálozások száma (167) megnövekedett. A november havi tisztiorvosi jelentés szerint ennek okai a hidegebb téli időjárás következményeként fellépő szövődmények lehettek. A spanyolnátha leggyakoribb és legsúlyosabb szövődménye a tüdőgyulladás volt. A téli hónapokban a járvány intenzitása jelentős mértékben mérséklődött. 1918 decemberében még 529 fertőzés történt, 1919 januárjában pedig 107. Ezen adatok ismeretében jelenthette ki a tiszti főorvos február elején, hogy a „Spanyolinfluenza – mint járvány – a vármegye területén megszűntnek mondható”.

Esztergom vármegyében 1918 októberétől 1919 januárjáig 5282 fertőzésről, valamint 369 elhalálozásról érkezett bejelentés. Ezt az adatsort nem tekinthetjük pontosnak, mivel a korabeli felméréseket megnehezítette a bizonytalan politikai helyzet, valamint az, hogy a párkányi járás cseh megszállás alá került.

Esztergom megye népességének 6,02%-a fertőződött meg a kórral. Míg országos átlagban 346 lakosra jutott egy spanyolnáthás haláleset, addig Esztergom vármegyében az országos átlag feletti volt (1 : 238) az elhalálozások mértéke.

Horváth Attila főlevéltáros

MNL KEML

Felhasznált irodalom:

Horváth Attila: Spanyolnáthajárvány Esztergom vármegyében. In. Esztergom és Vidéke 2002. 24-25. sz. 8.

Felhasznált források:

HU MNL KEML VI.306. Esztergom Vármegye Közigazgatási Bizottságának iratai VI.41/1918. Esztergom vármegye tiszti főorvosának havi jelentései.

HU MNL KEML VI.306. Esztergom Vármegye Közigazgatási Bizottságának iratai VI.27/1919. Esztergom vármegye tiszti főorvosának havi jelentései.

HU MNL KEML VIII.801. Az Esztergom Városi Kolos Közkórház iratai

HU MNL KEML VI.306. Esztergom Vármegye Közigazgatási Bizottságának iratai
VI.41/1918. Esztergom vármegye tiszti főorvosának 1918. október havi jelentése