A kórházhelyzet Komárom-Esztergom megyében 1945 előtt

A megyeszékhely Esztergom korábban is rendelkezett kórházzal, már a 19.század második felében, 1885-ben, Szentgyörgymezőn[1] megépült egy kórház Simor János érsek adományának köszönhetően[2], majd 1895-ben Vaszary Kolos érsek 50000 koronás adományából a jelenlegi helyén, Esztergomban, a Petőfi utcában épített a város egy kórházat, amely ma is Vaszary Kolos nevét viseli, s azóta többszörösen átépítették, bővítették, korszerűsítették.

Az esztergomi járás területén 1945 előtt – a Kolos közkórházon kívül – egy magánkórház működött, a dorogi, amely a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. által fenntartott bányatársulati Szent Borbála kórház volt, s elsősorban a dorogi-tokodi bányavidék falvaiban lakó bányamunkások és családjuk egészségügyi ellátását biztosította.

Komárom megye gesztesi és tatai járásaiban némileg tarkább kép mutatkozott a kórházhelyzet illetően.  Az 1923-ban hivatalosan is egyesített vármegye gesztesi és a tatai járásaiban a két háború közti időszakban csupán kis, magán jellegű kórházak léteztek. Ilyen volt például Kisbéren a híres ménesbirtok által fenntartott, de csekély kapacitással és korlátozott illetékességgel rendelkező kórház. Tatabánya községben,[3] a dorogi bányakórházhoz hasonlóan, a MÁK Rt. Társulati Kórháza gyógyította a tatai szénmedence falvainak – elsősorban bányász – lakosságát. Ez az ugyancsak Szent Borbáláról, a bányászok védőszentjéről nevezett kórház a munkáskolónia területén feküdt, 50 ággyal, belgyógyászati és sebészeti osztályokkal volt ellátva, a fertőző betegek részére külön pavilon épült. A kórházban szakrendelés is folyt, műtő, labor, sterilizáló, villanyvilágítás, vízvezeték állt a betegek és a kiszolgáló személyzet rendelkezésére.[4] Tatán ugyancsak uradalmi magánkórház működött. (lásd alább)

Kórházak a háború alatt

Miután 1945-ben Révkomárom csehszlovák fennhatóság alá került, a gesztesi és tatai járások lakossága, mely ekkor mintegy 120 ezer lelket számlált, nagyobb részben kórházi ellátás nélkül maradt, úgy, ahogy korábban, 1920 és 1939 között is.  E járások lakosságának rendes kórházi ellátását, súlyos, krónikus, fertőző betegségek kezelése, nagyobb műtéti beavatkozások stb. az említett kis kapacitású magánkórházak nem vállalhatták, sem felszereltségük, sem jogosultságuk nem volt hozzá, ezért a győri, az esztergomi és a székesfehérvári közkórházakra hárult a súlyos betegek ellátásának feladata. E közkórházak azonban a háború alatt és után – különösen figyelembe véve a korabeli közlekedési viszonyokat, a lebombázott utakat, vasutakat, hidakat, valamint a közlekedési eszközöknek, járműveknek és igavonó állatoknak pusztulása és elhurcolása folytán előállt igen nagyfokú hiányát – gyakran elérhetetlen távolságban voltak a gyógyításra szoruló betegek számára.

A háborús megpróbáltatások, a bombázások, a kétszeresen átvonuló front következtében a lakosság súlyos, sok esetben anyagilag teljesen kifosztottá, földönfutóvá vált, előbb a visszavonuló német, majd az orosz katonaság rablása folytán, melyet tetézett az éhezés, a nélkülözés, a komfort-nélküliség, a felforgatott életvitel testi-lelki kínja, a beszolgáltatások, a jegyrendszer, az országban akkor már évek óta létező, ún. kötött gazdálkodás okozta terhek. A háborús viszonyok nyomán kialakult általános elszegényedéssel párhuzamosan a közegészségügyi helyzet is tragikussá vált: a háborús sérülések elszaporodása, a különféle járványok (a tbc, a diftéria, a tífusz többféle változata, tetvesség, a nemibetegségek stb.) terjedése, a gyógyszerhiány, már közvetlen a felszabadulás után indokolttá tette új kórházak létesítését, melynek igénye szinte elemi erővel tört fel.

Kastélykórházak születése a háború után

A szőnyi kórház

Komárom város és Vármegye Nemzeti Bizottsága 1945. június 18-án kelt határozatában elrendelte Szőny községben (az ismét elvesztett észak-komáromi városi közkórház helyett) egy 200 ágyas megyei közkórház létesítését.[5] Ennek megvalósítása helyszínéül a szőnyi, ún. Gyürky-kastélyt jelölte ki, melyet a másik népi demokratikus szerv, a Szőnyi Földigénylő Bizottság azonmód igénybe is vett a létesítendő közkórház számára. A határozatot a Megyei Földbirtokrendező Tanács hagyta jóvá.[6]

Forrás: https://mult-kor.hu/20130803_szaz_eve_epult_a_szonyi_solymosygyurky_alomkastely

A Nemzeti Bizottság, mely a minisztériumi engedélyt is sikeresen elnyerte a kórház létesítéséhez – tisztában lévén az anyagi fedezet hiányával – a komáromi alispáni hivatal[7] segítségét kérte a legszükségesebb kórházi felszerelés összegyűjtéséhez, hogy a kórház mielőbb megkezdhesse működését. A felkérést támogatva, az alispáni hivatal körrendeletben hívta fel a községi elöljáróságok figyelmét, hogy tegyék közhírré a lakosság körében azoknak a különféle tárgyaknak a listáját, amire a leendő kórháznak nagy szüksége van. Ezen túlmenően a községi jegyzőknek kellett gondoskodni a lakosság által közadakozás címen felajánlott és összegyűjtött holmik Szőnybe való elszállításáról is. A gyűjtést elrendelő hivatalos irat arról is tájékoztatta az elöljáróságokat, hogy a kórházat már „jövő hónap elején”, azaz júliusban kívánják megnyitni. E kissé elhamarkodottnak tűnő intézkedést azzal indokolja, hogy a betegeknek igen nagy kiadást és fáradságot jelent Budapestre, vagy más nagyobb városi kórházba kerülni, továbbá „Az segít legjobban, aki azonnal és gyorsan segít, s teljes magyar szívvel.” A felhívás kitér arra is, hogy kitűnő orvosok, ápolók rendelkezésre állnak és az épület már biztosított, ágyakkal is rendelkeznek, csupán a felszerelés hiányzik. Márpedig ez nem kevés volt, a körirat tételesen fel is sorolja ezeket. Eszerint a kórház elindításához szükség volt 600 db lepedőre, 300 db törülközőre, 200 db ágyra való matracra vagy szalmazsákra, 200 db fejpárnára, 100 kg szappanra, 300 db tányérra, 200-200 db csésze-kés-villa-kanálra, 200 db pokrócra, valamint egy ekkora kórház ellátásához szükséges összes konyhai felszerelésre. A kimutatás tartalmazta az egy községre eső szükségletet is. Ez utóbbi azonban egyes községek által kifogás tárgyává tétetett, mivel a kétszeri front és a bombázások nem egyformán érintették a községek lakosságának anyagi helyzetét.[8]

   A Komáromi Nemzeti Bizottság nem mulasztotta el a „csonka vármegye területén” elhelyezkedő nagyobb ipari vállalatok megszólítását sem. Levél-fogalmazványa szerint arányos megosztásban kellene legalább 2.000.000 pengőt összeadniuk, hogy a közkórház megkezdhesse működését. Ennek fejében gáláns ígéretet tett arra, hogy a kórház minden vállalat és gyár vagy üzem dolgozója részére biztosítja a soron kívüli felvételt és ellátást.[9] A befolyt összeg nagyságrendjéről – ha volt is – nem rendelkezünk adattal.

HU MNL KEML  IV.959. 374/1945.

Adományok váratlan helyekről is érkeztek a születőfélben levő kórházhoz. 1945. június elején egy, Észak-Komáromból a csehszlovák hatóságok által kiutasított család képviseletében Kenessey Istvánné ajánlotta fel sógora, dr. Puskás Zoltán távollétében annak műszereit és gyógyszerkészletét a kórháznak. E felajánlás egy nagy láda gyógyszert és injekciót, 2 zsák műszert, 2 nagy csomag vattát, vizsgáló asztalt stb. jelentett az új kórház számára. Az áttelepítés következtében földönfutóvá lett család cserében egy szerény kis lakást kért az alispántól a kórház területén, ahová két kisgyermekkel és idős édesanyjával átmenetileg beköltözhetnének.[10]

A szőnyi kórház létesítésével kapcsolatban a Népjóléti Minisztérium felkérésére Dr. Rády Ödön, az egyesített vármegyék tiszti főorvosa július 1-jén kelt feliratában szakmai állásfoglalást fogalmazott meg. Ebben a következőkkel indokolta a létesítés jogosságát: mivel Komárom város északi része az országhatáron túlra került,[11] a magyarországi betegek ottani felvétele megszűnt, az orvosok áttelepülni kényszerültek. A szőnyi kastély kisajátítását kórház céljára közegészségügyi szempontból szükségesnek és megfelelőnek találja, mert a két járás (gesztesi és tatai) összlakossága, továbbá az esztergomi járás nyugati és a Fejér megye északi részének lakossága is a vonzáskörzetbe tartozik. A meglévő esztergomi, győri, székesfehérvári közkórházak rendkívül zsúfoltak. A szőnyi kastélyhoz 12 holdas park is tartozik, s benne 2 hold veteményeskert található. Az egész ingatlan területét a Budapest-Bécs közti műút osztja ketté, attól délre fekszik a főépület a parkkal, északra egy másik, kisebb parkkal a gazdasági és kiszolgáló épületek, személyzeti lakás, garázs, baromfi telep, istállók stb. A főépület központi fűtéses, hideg-meleg vízzel ellátott, önálló víz- és villanyvezetékkel felszerelt, egyemeletes épület, melyben a földszinten és az emeleten 60 helyiség található, Alápincézett, mely raktározásra alkalmas, mivel száraz. Az igazgató főorvos elképzelése szerint három osztályt alakítanak ki: sebészet, belgyógyászat, ehhez tartozna a fertőző osztály, amely teljesen külön épületben lenne, valamint önálló osztályként a szülészet- nőgyógyászat. A betegszobák mind déli fekvésűek, s mivel a parkra nyílnak, levegőjük pormentes. Az épületek és a víz- és villanyvezetékek rendbehozatalát a környékbeli ipari üzemek ingyen vállalták. Mindezen okok miatt a vármegye tiszti főorvosa azzal zárja ajánlását, hogy mivel „az épület kórház céljára kiválóan alkalmas, kérem a Népjóléti Miniszter Urat, hogy a fentiek alapján méltóztassék ezen épületet […] állami közkórház jelleggel birtokba és kezelésbe adni.” Javasolja tovább dr. Király József sebészfőorvost kórházigazgatónak, dr. Ferenczi Sándor belgyógyász főorvost és dr. Pataky László szülész-nőgyógyász főorvost állami státuszba venni.[12]

A Népjóléti Minisztériumnak az alispáni hivatalhoz küldött válasza július 7-ei keltezésű. Ebben arról értesít, hogy a szőnyi kórház létesítéséhez az ideiglenes engedélyt már korábban megadta, a végleges engedélyről és a kórház fenntartójáról a szakvélemény figyelembe vételével fognak dönteni. Ugyanakkor megjegyzi, hogy mivel a háború alatt Tatán, a kapucinus rendházban létesült egy ideiglenes, 50 ágyas kisegítő kórház is, nem tűnik észszerűnek két, egymáshoz közel fekvő ideiglenes kórház működtetése. Ezért az érintett felek és települések vezetőinek véleményét meghallgatva, az alispán mielőbb terjessze fel az üggyel kapcsolatos előterjesztését. A minisztériumi álláspontot azonban sejtetni engedte azzal, hogy a szőnyi kórháznak 50000 pengő ápolási díjátalány kiutalásáról már gondoskodott.[13]

Az alispán által véleménynyilvánításra felkért érintettek közül a tiszti főorvos és Tata nagyközség véleményét ismerjük. Dr. Rády a tatai kisegítő kórház megszüntetésére, felszerelésének a szőnyi kórház részére kölcsönképpeni átadására tett javaslatot. Indok: a tatai kisegítő kórház szakorvos nélkül működik, így a betegek szakszerű ellátására alkalmatlan.[14]

A szőnyi kórházat 1947-ben ünnepélyesen felavatták, miután közkórházi minősítést nyert és a június 29-én tartott avató ünnepségre és az azt követő díszebédre – mint azt dr. Pataky László igazgató-főorvos az alispánnak szóló meghívóján jelezte – dr. Molnár Erik népjóléti minisztert is meghívták.[15]

A szőnyi kórháznak 1947 végére teljesült régóta dédelgetett álma: sikerült mentőautót szereznie. Ahogy a tájékoztató körlevél fogalmaz: „Tudomására hozom az Elöljáróságnak, hogy a Szőnyi Állami Kórházban mentőállomás létesült. A mentőállomás telefonszáma: Szőny 8. A mentők ezen a számon éjjel-nappal hívhatók.” [16]

A tatai kórház

Szőnnyel ellentétben Tatán már korábban is működött kórház, noha csupán szerény, két kórteremmel, összesen nyolc ággyal. 1875-ben gróf Esterházy Miklós Ferenc nagylelkű adományából létesült ez az ún. Mária-kórház, mely a hitbizományi uradalom falvainak szegény lakosságát látta el az irgalmas nővérek gondozásában.[17]

Nagyobb reménnyel, egész pontosan megyei kórház létesítésével kecsegtetett gróf Esterházy Miklós József 1897. január 6-án kelt végrendeletében kifejezetten e célra, Tóvároson építendő kórházra hagyományozott 30 ezer forint. Az összeget a gróf nevét viselő, de a vármegye által kezelt „gróf Esterházy Miklós József Kórházalap” című alapítványba fizették be. Komárom vármegye a maga részéről egy hasonló alapot is létesített, s e két alapban elhelyezett, kamatozó összeg a megyei kórház felépítéséhez elegendő is lett volna. Ráadásul 1910-ben a Belügyminisztérium már a tervek felterjesztését kérte a községtől.[18] A háború s annak következményei azonban elsöpörték a nagyszabású terveket. A bajok eredendően ott kezdődtek, hogy Komárom vármegye még a nagy háború alatt, visszafizetési kötelezettséggel ugyan, de felhasználta a grófi alapítványi pénzt a gútai híd építéséhez. A háború után a gútai híd (is) elveszett, de a vármegyét (legalábbis az ügyet felmelegítő nyugalmazott főszolgabíró szerint) kamatos kamattal történő visszafizetési kötelezettség terhelte volna az elveszett összeg valorizált értékén. A volt főszolgabíró felvetése kapcsán 1945-ben szakvéleményt mondó tiszti főügyész azonban kifejtette, hogy „a magánjogi pénztartozások átértékeléséről szóló 1928. XII. tc. szerint a törvény életbelépésétől számított három hónapon belül kellett volna benyújtani az igényt”, s mivel ez nem történt meg akkor, az összeg sajnos örökre elveszett.[19]

1945 nyarán Tata nagyközség hirtelen-váratlan mégiscsak kórházhoz jutott, ennek azonban kezdetben egyáltalán nem örült. A képviselő-testület július 25-én tárgyalta azt az ügyet, mely szerint a budapesti, lipótmezei ideg- és elmekórház egyes részlegeit a hatóságok Tatára költöztetik az Esterházy-féle nagykastélyba, de igényt jelentettek be a környező gazdasági épületekre, sőt elhagyott magánházakra is.

Forrás: https://index.hu/kultur/epiteszet/2020/06/03/akik_a_tatai_oreg-to_kozepere_kastelyt_terveztek/

Az ok: Lipótmező budapesti épületeit a szovjet hadsereg vette igénybe.[20]  Ezek az ideiglenesen Tatára költöztetett kórházi egységek a tervek szerint főleg elme- és pszichiátriai betegeket fogadtak volna. Ez ellen azonban a községi testület határozottan és egyhangúlag tiltakozott, mondván, hogy inkább a gazdasági iskola épületeit, vagy az akkor épülőfélben lévő új laktanya épületeit kellene felajánlani, hogy ne a település belső tereit foglalják el ezek a betegek. A képviselők erre a célra a tatainál még inkább alkalmasabbnak vélt kastélyokat is megneveztek, így például a csákvári és az alcsuti kastélyt is melegen ajánlották.[21]

Végül a testület a lipótmezei részlegek elhelyezésével kapcsolatban az alábbi határozatot fogadta el: mindent el kell követni, hogy a nagykastélyt ne rendezzék be kórháznak, hanem a kórtermek (ha már az ország érdeke kívánja) a városon kívülre kerüljenek a gazdasági iskola épületébe (akár az ablakok berácsozásával), kérje a község a honvédelmi és népjóléti minisztériumokat, hogy a tél előtt fejezzék be a laktanya épületet és engedjék át a lipótmezei kórháznak, végül a nemrég létesített szőnyi kórházat szüntessék meg oly módon, hogy Tatára telepítik.[22]

A képviselőtestület fenti kívánságlistájából szinte semmi sem teljesült, mert az augusztus 2-ai leiratában a népjóléti miniszter arról értesítette a tiszti főorvost, hogy Tatán, a lipótmezei elme- és ideggyógyintézete itteni részlegének keretében sebészeti osztályt létesített.[23] Ez a sebészeti osztály váltotta ki a II. világháború alatt Tóvároson, a kapucinus rendházban berendezett 50 ágyas, ún. kisegítő kórházat. Mivel ez a kórház állandó szakorvosok nélkül működött, s főleg az ápoló személyzet által is ellátható, kisebb-nagyobb háborús sérülések, balesetek, elsősegélynyújtás területén tudott helyt állni az egészségvédelemben, a lipótmezei rendes sebészeti osztály létesítésével e szükségkórház megszűnt.

A szőnyi kórház sem került át Tatára,[24] viszont az itteni lipótmezei részleg folyamatosan bővült: nem csak a sebészeti, de hamarosan szülészeti-nőgyógyászati osztályt is kapott. 1946. december 21-én Molnár Erik népjóléti miniszter arról értesíti a főjegyzői hivatalon keresztül az Állami Elme- és Ideggyógyintézet Igazgatóját, hogy Tatán állami kórházat kíván létesíteni, s megjegyzi, hogy a nagykastélyt nem szándékozik átengedni a műtétes betegosztályoknak, hanem ezt a könnyebb idegbetegek betegosztályainak és a kimerültségben szenvedő, üdülésre szoruló betegek részére kívánja fenntartani.[25]

HU MNL KEML IV.960. 54/1947.

A kisbéri kórház

A két világháború közt az Országos Közegészségügyi Intézet szervezésében  – melyet nagyban támogatott az amerikai Rockefeller-alapítvány – a Magyarországon is kiépült Közegészségügyi Mintajárás-hálózatban a kisbéri volt az 5. egészségügyi mintakerület. [26]

Így 1945-ben, a Kisbéren akkor már sok éve működő, a községi körorvos által felügyelt és védőnő által vezetett közegészségügyi kör jelentős egészségvédelmi tapasztalattal bírt mind a fertőző betegségek elleni védekezés, az iskolaegészségügy, mind pedig a házassági tanácsadás, szociális gondozás, csecsemővédelem stb. területén

Bizonyára ennek a körülménynek is jelentős szerepe volt abban, hogy Kisbér sem maradt ki a kórházalapítási lázból. 1946. február 26-án Dr. Cseh-Szombathy népjóléti minisztériumi államtitkár értesítette Komárom-Esztergom megye alispánját, hogy a Minisztertanács döntése értelmében Kisbéren kórház létesül. A Földművelési Minisztérium e célra felajánlotta a volt állami ménesbirtok kórházának épületét és a Batthyány-kastélyt a hozzátartozó egyéb épületekkel együtt.

Forrás: https://www.kastelyok.com/adatlap.php?details=504

A kórházban, mely közkórházként működik majd, hét osztályt terveznek kialakítani: bel-, sebészet-, szülészet-nőgyógyászat-, csecsemő- és gyermek-, bőr- és nemibeteg-, fertőző-, és tüdőbeteg osztályokat, összesen 300 ággyal. A kórház köteles ellátni a hatósági orvosi feladatokat, igényjogosult betegek esetén ingyenesen.[27]

A leirat részletesen felsorolja a rendszeres alkalmazottakat, hangsúlyozva, hogy azok teljeskörű foglalkoztatása fokozatosan, az egyes osztályok üzembeállításával történik, míg az igazgatót felhatalmazza a nem rendszeres állású alkalmazottak felvételére. Kéri, hogy az épületek terv-, és alaprajzait terjessze fel, tegyen jelentést a kórház jelenlegi helyzetéről, valamint az utasítások átvételére személyesen jelenjen meg a minisztériumban. Az irat megnevezi az első igazgató-főorvost Dr. Jenny Géza személyében.[28]

HU MNL KEML IV.959.b. 3462/1946.

A kisbéri kórház valószínűleg már korábban, 1945 nyarán megkezdte működését. Erre utal a környező községek válasza a szőnyi kórház adománygyűjtő felhívására: a Szőnyhöz közeli települések Szőnynek, a Tatához közel esők Tatának gyűjtöttek, míg Kisbér, Ászár, Ete stb. a kisbérinek.

*

1945-ben és az utána következő néhány évben tehát Komárom-Esztergom vármegye gesztesi és tatai járásaiban – szinte egyidőben – három új kórház létesült. Különböző körülmények közt, de mindegyik esetben régóta óhajtott céljaként az egyes vidékek lakosságának, kisebb-nagyobb közösségeinek. A háború utáni demokratikus átalakulás intézkedései lehetővé tették, hogy e kórházak gyönyörű épületekben, igazi főúri kastélyokban rendezkedhessenek be, nagyobb kényelmet és kellemes környezetet biztosítva a gyógyulni vágyó, a háború által elgyötört embereknek.  Mindhárom „kastélykórház” hosszú évtizedeken keresztül sikeresen működött, a rendszerváltozást követő években azonban a kisbéri és a tatai kórház megszűnt, illetőleg más épületbe költözött, míg Szőnyben a mai napig az egykori Gyürky-kastélyban található Komárom város kórháza.

Kántor Klára