Kádár János 1944. évi menekülése Nyergesújfaluról

Kádár 17 évesen lett a Vasas Szakszervezet ifjúsági csoportjának a tagja, majd 1931-ben belépett az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe (KIMSZ) és a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Mozgalmi fedőneve Barna János lett. 1931 novemberében letartóztatták, és bár bizonyítékok hiányában szabadon engedték, rendőrségi megfigyelés alá helyezték. 1933-ban a KIMSZ KB titkára lett. Ekkor újra letartóztatták és októberben kommunista szervezkedésért két év fegyházbüntetésre ítélték. Az év végén – a rendőrségen tanúsított magatartása miatt – a KIMSZ kizárta soraiból. A börtönévek alatt ismerkedett meg számos büntetését töltő kommunistával, pl. Rákosi Mátyással is. Szabadulása után több helyen is dolgozott segédmunkásként, és bekapcsolódott a Szociáldemokrata Párt munkájába. Rövidesen az SZDP VI. kerületi szervezetének lett a tagja, 1940-ben pedig az SZDP VB Ifjúsági Csoportjának a vezetője. 1941 tavaszán a KMP Budapesti Területi Bizottság tagja, 1942 májusától a KMP KB tagja, 1942 decemberétől KB titkár és 1943 februárjában vezető titkár lett. Ekkor új nevet kapott a mozgalomban: Kádár János. A Kommunista Internacionálé feloszlatása után 1943 júniusában feloszlatta a KMP-t és megszervezte a Békepártot. 1944 áprilisában Jugoszláviába küldték, hogy felvegye a kapcsolatot az emigrációban élő kommunista vezetőkkel, azonban a határon elfogták. Valódi kilétét sikeresen eltitkolva katonaszökevényként emeltek vádat ellene, és két év börtönre ítélték.[1] 1944 novemberében Németországba való kiszállításakor sikeresen szökött meg fogva tartói elől.

Az ekkori menekülésének a legendáriuma már a negyvenes évek végén ismert volt pártkörökben. Eszerint a komáromi várból sikerült kiszöknie, majd egy pallóval a hátán – a csendőröket megtévesztendő – falutól faluig végig gyalog jött el Pestig, becsöngetett a korábban kapott címre, majd célhoz érve ájultan esett össze.[2] A történet ebben a formában igen távol áll a valóságtól, hiszen Kádár egy később kelt elbeszéléséből tudjuk, hogy több társával együtt Nyergesújfalunál szökött meg.[3]

Az említett írásban menekülésének részletes történetéről az alábbiakat olvashatjuk: „Második nap este Dorogra, harmadnap este pedig Nyergesújfaluba érkeztünk. Úgy intéztük a dolgot, hogy mindig visszafele kellett jönni, mert a legközelebbi állomás messze volt. Dorogon a bíró udvarában laktunk, Nyergesújfalun a templom körül kerestek egy olyan parasztházat, ahol nagy fészer volt, oda bezsúfoltak bennünket. Az őrök, akiknek ránk kellett vigyázniuk, velünk maradtak, a többi katona ránk lakatolta a fészert – ami félig volt szénával – és a házban helyezkedett el. Innen persze nem lehetett megszökni. Másnap reggel, amikor kiengedtek bennünket – rabok és katonák – össze voltunk törve. Éjszaka hideg volt és hogy ne fázzunk, beástuk magunkat a szénába. Amikor kizúdultunk az udvarra, körülnéztem. Közönséges parasztudvar volt, s mi ott álltunk foglyok, katonák „össze-vissza alakzatban”. A parancs az volt, hogy a kútnál és a vályúnál mosakodjunk. De ott összekeveredtek a rabok a katonákkal és egymás hegyén-hátán kavarogtunk. Gondoltam magamban: Itt az alkalom! Most vagy soha! Ha ezt a lehetőséget elmulasztom, többé nem valószínű, hogy ilyen helyzet adódik. A szomszédban is hasonló parasztudvar volt, és a másik oldalon is. Odamentem az udvar egyik oldalához, kitéptem egy kerítésdeszkát és átdugtam a fejem a másik udvarba. Ott német katonák egy teherautót tankoltak. Mondtam magamban, ez nekem való hely. Megnéztem az udvar másik oldalát, ott valami gyümölcsöskert volt. Szóltam annak a három rabnak, akikkel előzőleg megbeszéltük, hogy ha mód nyílik rá, megszökünk, hogy ugorjunk át a kerítésen a gyümölcsösbe, aztán majd csak lesz velünk valami. Azok tanakodni kezdtek, mondván, hogy nem lehet mindenki szeme láttára megtenni. Végül mégiscsak egyenként átugrottunk a kerítésen, néhányan észrevették és még öt másik rab is követte példánkat. […] Nem tétováztunk, nekiiramodtunk libasorban az útnak a Duna felé. […] egyszer csak kint voltunk a Duna-parton. Megtorpantunk: mit csináljunk itt? Visszakanyarodtunk a zsúfolt községbe, s még vagy 200 métert mentünk a falu széléig. Láttuk, hogy ott hegyek vannak, arrafelé vettük az irányt és eltűntünk a hegyek között.”[4]

A nyergesújfalui szökést támasztja alá az MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára őrizetében lévő XXXV. fondfőcsoport 41. fondjának (Munkásmozgalmi gyűjtemény) A/38. őrzési egységében található iratanyag is, melynek lapjain a nyergesújfalui Kernstok Károly Úttörőcsapat ez ügyben folytatott „nyomozásának” a története rajzolódik ki.

1974. június 30-án az úttörőcsapat titkára levélben fordult Kádár Jánoshoz, melyben az 1944 őszi eseményekkel kapcsolatos kérdéseiket tették fel az MSZMP első emberének. Elsősorban az érdekelte őket, hogy: „községünkben kinél, illetve hol tartózkodott. Idősebbeknél érdeklődtünk e napokról, de nem jutottunk előbbre. Kíváncsiak lennénk hány napig tetszett itt tartózkodni, kivel került közelebbi kapcsolatba az itt lakók közül, sikerült e kapcsolatot teremtenie a Szovjetunióban élő magyar kommunista vezetőkkel.”[5]

Jelzet: MNL KEML XXXV.41. A/38. 2. o.

A válasz szinte postafordultával érkezett meg, hiszen a Kádár János aláírásával ellátott levelet 1974. július 12-én keltezték. A levélben részletesen beszámol arról, hogy 1944 novemberének közepén a budapesti Conti utcai börtönből fegyveres kíséret mellett a bécsi úton gyalogmenetben vitték őt és társait Komárom irányába. Emlékezete szerint a második napon, késő este érkeztek Nyergesújfaluba, s egy elhagyatott vagy kiürített ház szénapajtájába és csűrjébe szállásolták el őket. Miután tisztában volt azzal, hogy Komáromban be fogják vagonírozni, elhatározta, hogy még azelőtt megszökik. Másnap reggel, kihasználva a kút körüli kavarodást, a szomszéd udvar kerítéséhez ment, azt átugrotta, s az utcával ellenkező irányba menekült. Hamarosan elérte a Dunát, majd onnan visszafordulva a község határát. Innen pedig egyenes út vezetett a közeli mezőkön keresztül a falu szélén lévő erdős területhez.[6] A levél következő részlete igen érdekes, ugyanis az a korábban már említett elbeszéléshez képest egyes részleteit tekintve más információkat tartalmaz: „Közben hallottam, futnak utánam. Hátranézve láttam, hogy más foglyok is követtek. Mint kiderült, a kedvező pillanatot kihasználva, összesen heten szöktünk meg. Mi korábban nem ismertük egymást. Kiderült, hogy két tatabányai ember, két jugoszláv is volt közöttünk. Mivel mindenki másfelé törekedett, és Budapestre én egyedül igyekeztem, egy nap után szétoszlottunk. Még két napig kóboroltam az előttem ismeretlen vidéken. Eljutottam Biatorbágyig, de végül is egy éjszaka Dorogra érkeztem. Ott sikerült meghúzni magam a pályaudvar környékén és egy hajnali munkásvonatra feljutottam, amivel Budapestre utaztam.”[7] Budapesten elrejtőzött, majd 1944. november 20. táján ismét bekapcsolódott az illegális mozgalomba.

Jelzet: MNL KEML XXXV.41. A/38. 5–7. o.

Az úttörőcsapat valószínűleg köszönő levélben fordult Kádárhoz, hiszen 1975. február 6-i dátummal Katona István válaszolt nekik, melyben közölte, hogy a kutatásuk során elért eredményeikre felhívják a Párttörténeti Intézet figyelmét is. Emellett sajnálattal közölte azt is, hogy Kádár János elfoglaltságai miatt nem tudja őket személyesen felkeresni.

Jelzet: MNL KEML XXXV.41. A/38. 4. o.

Nem maradt más hátra, mint felderíteni a helyszíneket, melyre a „Partizán” raj vállalkozott. Az egykori tulajdonosok rokonaitól pedig azt is megtudták, hogy a pajta a falun áthaladó fogolyszállítmányok éjszakai pihenőhelyéül szolgált. Egy alkalommal minden bizonnyal „értékes” foglyok érkeztek, hiszen a házigazdáknak tilos volt a házban világítani, emellett az élelem osztását is megtiltották nekik. A raj tagjainak sikerült bejárni Kádár egykori útvonalát is. Beszámolójukból kiderül továbbá az is, hogy az események színterei mellett, még élő szemtanúkat is sikerült felkutatniuk, illetve az akkori eseményekről beszéltek is velük.

Jelzet: MNL KEML XXXV.41. A/38. 3. o.

A kutatómunka zárásaként a Kernstok Károly Úttörőcsapat csapattitkára 1975. április 2-án levélben tájékoztatta a helyi pártvezetést (sajnos az nem derül ki, hogy a nyergesi, esetleg a megyei vezetésről van szó) az elért eredményeikről.

Jelzet: MNL KEML XXXV.41. A/38. 1. o.

Jelzet: MNL KEML XXXV.41. A/38. 1. o.

Jelzet: MNL KEML XXXV.41. A/38.

Szerző: Dr. Wencz Balázs

Jegyzetek