„…farsang idején lehet megfigyelni egy szűkebb réteg dühítő rongyrázását.”

 A farsangi szokások – többnyire február hónapban – farsang végére, a „farsang farkára” összpontosultak: farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre.[1]

Maga szó bajor-osztrák eredetű, első hazai írásos megjelenése a 14. század közepéről való. Az eredeti szóban nem szerepelt az „r” hang: vaschanc, vaschang, vassang. A déli németben pedig Fasching alakban fordul elő. A szó a Fastenschank (kb. ’böjti italmérés’) összetett szóból származik, így a farsangi időszak utolsó napjára, azaz húshagyó keddre utalt, hiszen a másnap kezdődő nagyböjt előtt ezen a napon lehetett utoljára alkoholt fogyasztani. Míg Európa közepén az ivászathoz kapcsolható farsang szó járja, másutt (pl Velencében vagy a Rio de Janeiro-ban) leginkább karneválnak nevezik ezt az időszakot. A karnevál szó olasz eredetű, feltehetőleg a carnelevare ’hús elhagyása’ kifejezésből alakult ki, részben népetimológiás úton. [2]

A farsang a mulatozás mellett a jó nagy evészetekre és ivászatokra is módot adott: disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk, bor és pálinka bőséges fogyasztásával ünnepelték eleink ez az időszakot. A legtipikusabb farsangi étel fánk, melyet több helyen (főleg a palóc nyelvterületen, de például a Komárom-Esztergom megyei Dömösön is) pampuskának neveznek. [3]

Maga a fánk szó is német eredetű: az erdélyi szászból került a magyarba. A szászok ’tojásrántotta, serpenyőben sült tészta’ értelemben használt a „paŋkoх”, és az irodalmi német „Pfannkuchen” ’palacsinta, fánk’ szava a magyar nyelvbe két formában is átkerült. Ezek közül az észak-erdélyi f-kezdetű változat „fánkó” alakban került a nyelvünkbe. Mivel a szóvégi ó-t kicsinyítő képzőnek fogták fel a nyelvhasználók, így alakult ki elvonással a ma általánosan használt „fánk” alak. [4]

Szokásban voltak dramatikus játékok is, melyeknek helyszíne a fonó, a tollfosztó vagy a disznótor volt. Ahogy világszerte, így a magyar nyelvterületen is a farsang adott alkalmat arra, hogy maskarába, azaz különféle jelmezekbe, maszkokba öltözzenek.[5] A szó az arab mashara ’tréfa, álarcos ember’ szóból ered – míg a maszk ’álarc’ a németből, a maskara ’jelmez, álarc’ az olaszból került a magyarba. A jelmez nyelvújítási összetett szó, míg az álarc korábbi összetétel, de szintén a nyelvújítás idején terjedt el.[6]

Jellegzetes dramatikus játék volt a lakodalmas és a halottas játék is. Az Ipoly menti falvakban a farsang ideje alatt gyakran rendeztek „lagzit”, amit három fonóház együtt játszott el. Az egyik helyről indult a beöltöztetett „menyasszony”, a másikból a „vőlegény”, és együtt mentek a harmadik helyre „eskünnyi”. Énekszóval vonultak végig a fiatalok kíséretében a falun.

Morbidabb jellegük volt a temetési paródiáknak, amelyek összekapcsolódtak a farsang (esetleg a tél) temetésével. A Középső-Ipoly vidékén trágyahordó saroglyára rossz ládát vagy szalmazsákot tettek, ezt négy legény vitte a vállán. Másik kettő a papot, illetve a kántort utánozta. Ének kíséretében égették el a szalmazsákot vagy ládát.

A kivégzést mímelő játékok is divatosak voltak. Húshagyókedden két férfi rabnak, kettő hóhérnak öltözött, akikre ráolvasták a falu bűneit és „kivégezték” őket: a fejükre helyezett cserépfazekat leverték a fejükről.

A táncmulatságok legfőbb ideje is a farsang volt. Ezek egy része a fonóban zajlott, de a többségük a kocsmában vagy bérelt házaknál zajlott. Minden társadalmi réteg megrendezte a maga bálját. A szervezők a mindenkori legények voltak. Ezeknek a mulatságoknak a párválasztásban is rendkívül fontos szerepük volt. [7] A bálokat „bizottságok” szervezték, rendezték, nemcsak az 1950-es években, hanem 1880-ban is, és még „értekezletet” is tartottak!

1889-ben így nézett ki Esztergom „bálprogramja”:

Esztergom és Vidéke, 1889. január 13.

1896-ban az esztergomi „kereskedő ifjak” az alábbi műsorral álltak a nagyérdemű közönség elé:

Esztergom, 1896. január 26.

A városok életében fontos szerepet töltöttek be a kaszinóegyletek, ahol a polgárság (főleg annak jól szituáltabb része) gyűlt össze, többek között azért, hogy részt vegyenek településük és az ország helyzetének előmozdításában. Az Esztergomi Polgári Egyesület 1903. február 5-i választmányi ülésének 6. pontja a farsangi „vigalom” szervezésével foglalkozott.

HU MNL KEML XV. 8 Esztergomi Polgári Egyesület iratai, 1903. február 5-i jegyzőkönyv.

HU MNL KEML X. 207. Az Esztergomi Kaszinóegylet iratai

HU MNL KEML X. 207. Az Esztergomi Kaszinóegylet iratai

Az Esztergomi Kaszinón (Polgári Egyesületen) belül Műkedvelő Társaság is alakult, melynek célja a „kaszinó beléletének élénkítése” volt. Az 1899 januárjában kelt alapszabály szerint céljuk színielőadások, hangversenyek és egyéb szórakoztató estélyek szervezése volt.

HU MNL KEML X. 207. Az Esztergomi Kaszinóegylet iratai, 1899.

HU MNL KEML X. 207. Az Esztergomi Kaszinóegylet iratai, 1897

De más egyesületek is rendeztek mulatságokat. Az Esztergomi Dalárdaegyesület 1886. január 9-én megrendezett „estélye, mint a farsang első táncmulatsága, fényes sikerűnek ígérkezik”.

HU MNL KEML XV. 8. Komárom és Esztergom megyei egyesületek levéltári gyűjteménye, 1886. január 9.

Az Esztergomi Katholikus Legényegyesület tagjai 1907. február 2-án kívánták megtartani „nagy báljukat”, ahol Guthy Soma[8]: Házasodjunk című, 3 felvonásos bohózatát is előadták.

 HU MNL KEML XV. 8. Komárom és Esztergom megyei egyesületek levéltári gyűjteménye, 1907. január 9.

Az Esztergom városi és vármegyei vendéglősök és korcsmárosok Ipartársulata 1910-ben „családias jellegű táncestélyt” rendezett a Fürdő szálló „összes termeiben”.

HU MNL KEML XV. 8. Komárom és Esztergom megyei egyesületek levéltári gyűjteménye, 1910. január 20.

Egy kis kitekintés a volt Komárom vármegye farsangi életére, rendőrbál Komáromban és tűzoltóbál Ácson:

Komáromi Lapok, 1910. január 22.

A Komáromi Lapok 1910. február 5-i számában így a borongott a lap újságírója:

Nagyot ugorva az időben, a szocializmus első éveiben nem a farsangi mulatozást tekintették a legfontosabbnak a kor káderei. Csak az 1950-es évek közepétől adott hírt a Komárom Megyei Dolgozók Lapja bálokról.

Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1955. február 5.

1956 elején a táncokkal volt probléma[9]: „Az új, divatos táncokat nagyon szolidan lehet járni, sőt, eredeti formájukban kifejezetten ízlésesek. Csak az a baj, hogy mert nem foglalkoztunk a tanításukkal, a fiatalok filmekről, külföldet járt emberektől, egymástól lesték el a szving, a rumba, a szamba és a mambó lépéseit, s ráadásul eltorzítva” magyarázta Gyenes Rudolf budapesti táncmester.

Az év elején Tatabányának sem akármilyen látogatója volt, maga Karnevál herceg látogatott el Tatabánya-Újváros úttörőihez:

Komarom Megyei Dolgozók Lapja, 1956. február 25.

De 1973 elején – az „új gazdasági mechanizmus” leállításának évében – már komorabb nézetek is nyomdafestéket láttak a farsangi „rongyrázással” kapcsolatban Árkus József[10] tollából: „Hol hevesebben, hol csöndesebben, de olyan nézetek kapnak hangot, hogy farsang idején lehet megfigyelni egy szűkebb réteg dühítő rongyrázását. Hogy a nőorvos felesége a báli szezonra öt ruhakölteményt csináltatott magának a belvárosi szalonban, ’á’ ötezerért. Arról is hallottam, hogy az ékszerüzleteket ezekben a napokban valósággal megrohanják, úgy viszik a sok tízezer forintos karkötőt, nyakláncot, gyűrűt, mintha ingyen adnák. .... ...érdemes elgondolkozni rajta, mert mindenképpen torzulás a mi társadalmunkban az, ha bármilyen foglalkozású emberek körében divatos életformává válik az úrhatnámság, a versengés abban, hogy ki él fényűzőbben, ki költ többet luxusholmikra. Vagy, hogy a témánál maradjunk: ki hány bálon, miben jelenik meg és mit költ. Az ilyen életforma joggal háborítja fel azokat, akik esetleg mindennapos megélhetési gondokkal küszködnek, a tisztességes munkával szerzett pénzt szigorúan be kell osztaniuk. .... Vannak azonban mamutjövedelmek, amelyeknek keletkezésében nem törvénybe ütköző manipulációk játszanak közre, hanem az adott gazdasági lehetőségek mértéktelen és kíméletlen kihasználása, az ügyeskedés, a végzett munkával és a társadalmi hasznossággal arányban egyáltalán nem álló pénzszerzés. De eddig sajnos mégsem sikerült megbízhatóan elzárni azokat a pénzszerzési csatornákat, amelyek újra szülik az úrhatnámságot, a hivalkodó költekezést, a rongyrázást. Pedig ezeket el kell zárni, ha fokozatosan és körültekintően is, de erélyesen.”[11]

Talán ezen az esztergomi rendezvényen (még) nem volt „rongyrázás”:

 Dolgozók Lapja, 1972. február 18.

Végül egy kis ízelítő a Dorogi Járási Tanács VB. Művelődési Osztályának iratai közül előkerült azon műsorengedélyek közül, melyek a rendezvények dátuma szerint talán a farsanghoz kötődtek:

A Nyergesújfalu és Vidéke ÁFÉSZ[12] 1969. január 24-i műsorának szereplői a Diófa étteremben: Világhy Erzsébet[13] és Szántai Ildikó nótaénekes, Albert Dezső táncdalénekes, Kisgyörgy János nóta- és operetténekes

Az 1970. március 13-i műsor előadói ugyanott: Bárdy György[14] mint Gugyerák, Aradszky László[15], Ács Marietta[16], Szikora Jenő táncdalénekesek, Balassa Tamás[17] kísérte őket orgona és dobgép segítségével, Tüske Attila pedig konferált.

1973. március 3-án tokodi Lukácsi Máté Művelődési Ház műsorának fellépői: Horváth István[18], Talabér Erzsébet[19], Gaál Gabriella[20] nótaénekesek, Dr. Dalmadi P. László magánszám, vasutasszám[21]