Szilassy István
elhunyt: 1917.10.13. Tölgyesi-szoros, hadnagy a császári és királyi 7. huszárezredben, 29 éves, református temető
A II. Vilmos német császár és porosz király nevét viselő cs. és kir. 7. huszárezred hadi emlékkönyve. Budapest, Az ezred tisztikara, 1923. 213-214.
„szilasi és pilisi SZILASSY ISTVÁN tart. hadnagy
Kötelességtudó, ambiciózus, fáradalmakat és félelmet nem ismerő fiatal tiszt volt, parancsnokai szerették, legénysége imádta.
A 3. szdnál beosztva, végigküzdötte az ezr. legsúlyosabb harcait; úgy gyalog mint lóháton küzdve, mindig a legelsők közt volt. Az orosz fronton részt vett az ezr. nehéz, de dicső ütközeteiben: Kostijuchnowkánál, Gruzyatinnál a lóról szállt, gyalog harcoló huszárjai élén volt, akik véresen verték vissza a feléjük hömpölygő orosz tömeget. Amikor az ezr. új ellenségünk, a román ellen vonult, Szilassy hn. mellén már ott csillogott a nagy és kis ezüst vitézségi érem s a német 2. oszt. vaskereszt.
Századját nagyon szerette, huzamosabb ideig azt csak egyszer hagyta el, amikor 1917 január 11-én egy ellens. golyó a Fetisoara magaslaton (Románia) szétroncsolta kezét. Alig hogy sebe begyógyult, a frontra jelentkezett, de közben lóról leesve lábát kificamította s nem térhetett vissza szeretett századjához. Amint baja javulóban volt, dacára az olykor fellépő fájdalmaknak, a harctérre ment.
Végzete a rom. határon, a tölgyesi állásban érte utói. 1917 október 13-án este az altisztekhez tartott beszéde közben egy ellens. gránátszilánk szétroncsolta fejét. Holttestét gyászoló, könnyező huszárjai Ditróba vitték s ott helyezték ideiglenesen nyugalomra. Hősi halálának helyén pedig szép obeszliket emeltek felejthetetlen, hőn szeretett tisztjüknek.”
