Választási vétségek

1. Hogyan nyerjük meg a választásokat? Quintus Tullius Cicero: A hivatalra pályázók kis kézikönyve.[2]

Néhány tanács Quintus Tullius Cicero tollából:

• Azt a képességet, amely természettől fogva nem sajátod, sajátítsd el: úgy kell színlelned, hogy tetteid természetesnek tűnjenek!
• [A pályázónak] arckifejezését, tekintetét és beszédét mindazok gondolkodásához és akaratához kell alakítania és alkalmaznia, akikkel találkozik.
• A pályázás során különösen ügyelned kell rá, hogy a politika terén reményt keltő és tisztes vélemény alakuljon ki rólad, de a jelöltség idején mégsem mutatkozhatsz […] hatalomvágyónak!
• A tömeg […] gondolja azt, hogy az ő javára fogsz munkálkodni!
• […] az az ember vagy, aki vetélytársaiban azzal tudja a legnagyobb félelmet kelteni, ha vádemeléssel fenyegeti őket!

2. Tamási Áron: Választási társasjáték (részletek)[3]

Már a télen szinte lementem Beregbe, a kurucok fészkibe. Ott van Tarpa, ötezer lakosú nagyközség, melynek esztendők óta Bajcsy-Zsilinszky Endre[4] a képviselője. Ezt a magyar politikust mindenki hozzáférhetetlen tisztességéről ismeri és a népért folytatott harcairól. Ő mondotta nekem, hogy nagyon szeretné, ha látnám a tarpai kurucokat, mert a székelyek mellett a legkiválóbb nép az. […] Szerencsémnek tartottam, hogy éppen képviselő-választások is vannak.

Ilyenkor nemcsak mozgalmasabb az élet, hanem magát a népet is jobban meg lehet látni és ismerni a választási bolydulásban.

Délután két órakor indult a vonat a Nyugatiról. Korán kimentem, nehogy lemaradjak, ha netalán egy kortesmozdulattal korábban indulna a vonat. […]

Tíz óra alig múlott el, amikor megérkeztünk Vásárosnaményba, a kurucföldi vasúti állomásra. Az volt a tervünk, hogy innét a tizennyolc kilométerre fekvő Tarpára még az éjjel kimegyünk autón. A főszolgabíró azonban mást tervezett, mint mi. A terveire mindjárt gyanakodhattunk volna, mert a vonat lépcsőjéről már láttuk, hogy négy csendőr kitárja felénk fogadó karját. […] A kijáratnál egy kurta kabátos férfi utunkat állta.

– Kérem az urakat, igazolják magukat! – mondta felemelt kézzel.

A nyolc csendőr és a két finánc már körül folyt minket, s a kurtakabátos mellett egy segéd is állott. Láttam, hogy a jószándékon túl is igazolnunk kell itt magunkat. De annyi baj legyen, gondoltam, itt van az útlevelem. A kurtakabátos, kiben a szolgabírót ismertük meg, haladék nélkül bévitt az első osztályú váróterembe, hogy ott ejtse meg az igazoltatást. Közben azonban baj történt, mert egy ügyvéd, ki szintén velünk utazott, polgári önérzettel „minősítette” ezt az eljárást. Ezen a minősítésen a szolgabíró annyira felindult, hogy kiadta a csendőröknek a parancsot: – A főszolgabírói hivatalba kísérni ezeket!

Ekkor már Zsilinszky is velünk volt. Tarpáról jött bé, hogy fogadjon minket és az autóján oda kivigyen. S velünk volt egy Erőss János nevű ügyvéd is, a helybeli jelöltje a Zsilinszky pártjának. […] Szegény Zsilinszky egyik ámulatból a másikba esett, hogy mire jutottak az ő barátai, köztük neves emberek is, sőt erdélyi író létemre magam is, kit másképpen kellett volna őszerinte fogadni. […]

Amikor emígy elrendeződtek a dolgok, a szolgabíró kalauzolása mellett elsőnek bévonultam a főszolgabíró színe elé. […] Azt is megmondtam neki, hogy eleddig legalább tizenöt magyarországi városban fordultam meg és szerepeltem irodalmi ünnepélyeken, de sohasem kérték tőlem a sárga bárcát, csupán a novellakéziratot a rendezők. Azt válaszolta, hogy nagyon sajnálja, de neki a törvény értelmében kell eljárnia, s mivel sárga bárcám nincsen, ezennel kitilt erről a területről és elrendeli, hogy a legközelebbi vonattal utazzam vissza Budapestre. […]

Másnap választottak: Zsilinszky megbukott Tarpán, s meg Erőss János is Vásárosnaményban.

A sajtó azonban szabadnak mondta a választást.

3. Simonyi Balázs – Tóth Barnabás: Egy szavazat (2006)[5]

A történet szerint egy idős választópolgár „kezében a kitöltött és összehajtogatott szavazócédulájával, percekkel az urnazárás előtt meghal a szavazókörben, mire a helyiségben kitör a pánik: attól függően, hogy a szavazatszámlálók mit feltételeznek a hulla pártállásáról, javasolják voksának számításba vételét vagy megsemmisítését. Groteszk szituációk sorjáznak, az alkotók harag és részrehajlás nélkül osztják a gegeket, a röhögés pártatlanságának elvi alapján állva mindkét oldal képviselőit nevetségessé teszik.[6]

4. Rövid összefoglaló a két világháború közötti választásokról. Forrás: Boros Zsuzsanna – Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon 1867-1944, Budapest, 2008, 235-251.

• a két világháború között 6 parlamenti választást (2 nemzetgyűlésit és 4 országgyűlésit) tartottak
• 1919 őszén jelen meg a választójogról szóló rendelet – 1920 januárjában rendezték meg az első általános, titkos és közvetlen választásokat
• az országgyűlési képviselők választásáról
• a korábbihoz képest szigorúbb cenzust és a választókerületek túlnyomó többségében nyílt szavazást vezettek be az 1925. évi XXVI. törvénycikk alapján
• az 1938. évi XIX. törvénycikk kimondta a választások titkosságát
• a felsőházról elfogadott 1926. évi XXII. törvénycikk alapján a képviselőház alsóházzá vált, a magyar törvényhozás kétkamarás lett
• a dualizmus idején az ország lakosságának 7-8%-a rendelkezett választójoggal; a két világháború között ez az arány jelentősen növekedett (kb. 30% és 40% között mozgott)
• az ellenzéki jelölt indulásának, győzelmének jelentős gátjai voltak: pl. a jelölésekhez szükséges aláírások, az ajánlások összegyűjtésének a megnehezítése, gyűlések tartásának akadályozása, plakátszövegek cenzúrázása, szavazóhelységek idő előtti bezárása, a helyi hatalmi és véleményformáló elit presszionáló álláspontja

Összeállította: Bojtos Gábor főlevéltáros