Jelenlegi hely
Túrkevén is bemutattuk új reformációs forráskiadványunkat
Az intézmény igazgatóhelyettese külön kitért a túrkevei forrásokra, kiemelve azt a tényt, hogy e település közigazgatási iratai a történelem viharaiban szerencsés módon sokkal hiánytalanabbul megmaradtak, mint más megyebeli városok dokumentumai. Az istentiszteletet követő kötetbemutatón részt vevő érdeklődő hallgatóságot egyben arra biztatta, hogy ha tehetik, térjenek be levéltárunkba, hiszen az egyházmegyei levéltárakban őrzött reformációs iratokon túlmenően itt az állam és az egyház mindenkori viszonyára vonatkozó érdekes kordokumentumokat is fellelhetnek.
Ezúton is köszönetet mondunk Kereszti Roland református lelkipásztornak a kötet túrkevei bemutatásának lehetőségéért.
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges