A dokumentum keletkezésének időpontja nehezen meghatározható, de az biztos, hogy Tóth Dezső jóval a második világháború után készítette ezt a beszámolót. Erre abból lehet következtetni, hogy a dokumentum utolsó sorai szerint a leírás keletkezésének időpontjában bizonyos tiszakürti személyeknél megtalálható volt az 1956-os forradalom teljes sajtóanyaga, amiből megállapíthatjuk, hogy a forrást biztosan 1956 után jegyezték le. A dokumentum létrejötte és az általa leírt események között tehát hosszú idő telt el, ezért indokolt, hogy komoly forráskritikával éljünk vele szemben. Az megnyugtató, hogy Tóth Dezső állítása szerint a második világháború időszakából származó dokumentumok is fellelhetők voltak Tiszakürtön, így valószínűsíthetjük, hogy a lelkész nem csak emlékezetből írta le az eseményeket, hanem használta is ezeket az iratokat. Az pedig egészen biztos, hogy a tiszakürti egyházközség presbitériumi jegyzőkönyvei (amelyek A tiszakürti református egyház és iskola jegyzőkönyve címet viselik és jelenleg a helyi egyházközség irattárában vannak) a rendelkezésére álltak, ahová 1945. február 25-én jegyezték be, hogy mi is történt a faluban a háború alatt. E bejegyzésből az is kiderül, hogy korábban ugyanezt a szöveget küldték el a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének, aki az egyházközségek háborús veszteségeiről tájékozódott egy 1944 decemberében kiadott körlevélben. (A dokumentum megjelent a Krisztusban nyert erő. A Tiszántúli református gyülekezetek háborús krónikája (1944–1945) című forrásgyűjtemény második kötetében, bár valószínűleg tévedésből 1949. január 29-ére dátumozva.) E körülmények ismeretében tehát azt valószínűsítjük, hogy Tóth Dezső információi még az 1950-es években is elég pontosak lehettek ahhoz, hogy a most bemutatott dokumentumot történeti szempontból értékelhető forrásnak fogadjuk el.

            A szovjet Vörös Hadsereg 1944. augusztus 26-án Székelyföldön lépett az 1941-es határokkal rendelkező Magyarország területére, s fokozatosan nyomult nyugati irányba. A trianoni határokon belül szeptember 24-én Csanádpalotát foglalták el első ízben. Tóth Dezső  leírása szerint szeptember második felében Tiszakürtön állandóvá vált a katonai jelenlét: magyar alakulatok vonultak át illetve pihentek meg a településen. 1944. szeptember 24-én, a védekezésre felkészülve, a férfi lakosságot kirendelték a tiszaugi hídhoz erődítési munkálatokra.

            A II. Ukrán front 1944. október 6-án érte el a Tiszazugot. Ekkor már megszaporodott a polgári menekültek száma Tiszakürtön, akik nyugati irányba, a tiszaugi hídon keresztül próbáltak átjutni a Tisza túlsó oldalára. Számos német és magyar katonai alakulat is ezt az átkelőhelyet használta. Október 7-én már a tiszakürti lakosság is a menekülésre készülődött. Másnap a közigazgatás szereplői és a falu elöljárói közül többen elmenekültek és Budapest környékére vagy a Dunántúlra távoztak, abban bízva, hogy ott biztonságban átvészelhetik a háborút. Tóth Dezső ezen információit más források, például a háború után visszatért közalkalmazottak igazoló nyilatkozatai is alátámasztják.

            Október 8-án a szovjetek Kunszentmártonnál átkeltek a Körösön, október 9-én pedig a tiszakürti szőlőkben megjelentek az első román-orosz előőrsök. A presbitériumi jegyzőkönyvben olvasható háborús „krónikából” kiderül, hogy október 8-án még magyar járőrcsapatok is előfordultak a falu határában. Érdekes, hogy ez a leírás külön rögzítette, hogy német katonák soha nem jártak a faluban, mindig csak magyar egységek jelentek meg. Október 10-én az első orosz harckocsik is átrobogtak Tiszakürt főutcáján. Abban megegyeznek a források, hogy komoly harcokra majd csak október 11-én került sor. Ekkor német légitámadás érte a falut, amely bár megfutamított egy jelentős létszámú szovjet előőrsöt, ugyanakkor a főtéren számos épületben, így a községházában is óriási károkat okozott. A presbitériumi jegyzőkönyv szerint az ott tartózkodó főbíró olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később életét vesztette. Október 12. után a Vörös Hadsereg és a magyar egységek többször összecsaptak Tiszakürt térségében. Október 17-én a magyar katonákat végleg kiszorították a falu határából. A megpróbáltatások azonban nem értek véget, a tiszaugi és tiszainokai átkelőhelyekért vívott harcok során ugyanis számos tüzérségi becsapódás érte Tiszakürtöt, aminek következtében a templom is megsérült. A községbe román katonák érkeztek. Az ő erőszakoskodásaik és a tüzérségi tűz miatt a lakosság a környező szőlőkbe menekült, ahonnan csak november elején tértek vissza, amikor orosz katonai parancsnokság váltotta fel a románokat és helyreállította a közbiztonságot.

            A lakosságra a fegyverek elnémulása után is nagy terhek hárultak. A faluban működő orosz parancsnokságot és az ide elszállásolt katonákat etetni kellett és el kellett látni őket tüzelőanyaggal. Az oroszok parancsára 1944. november 5-én a falu lakóinak tiszaugra kellett vonulniuk, hogy ott a rommá lőtt híd helyett átkelőt építsenek. A konszolidáció első lépéseként viszont november 11-én a lakosság új községi elöljáróságot választott, ezzel elindult a mindennapi élet normalizálódása. Az itt elszállásolt szovjet katonák december 26-án kezdték elhagyni a települést, a presbitériumi jegyzőkönyvben bejegyzett „krónika” szerint pedig december 29-ére távoztak Tiszakürtről.

            Tóth Dezső 1950-es években született beszámolója meglehetősen szűkszavúan tájékoztat a települést ért károkról. Csak annyit tudunk meg belőle, hogy a falu központjában több középület, lakóházak és a templom is megsérült. A református egyházközség presbitériumának jegyzőkönyvében azonban részletesen megörökítették, hogy hány áldozattal járt Tiszakürt elfoglalása és milyen javak pusztultak el a háború alatt. E szörnyű események 15 halálos áldozatot követeltek az 5000 lakosú falutól, mindannyian lövegtalálat következtében vesztették életüket. Az anyagi károkat illetően a templom ablakai betörtek, falazatát két ágyúlöveg-becsapódás érte. A román katonák megrongálták az orgona sípjait, a szószék és a papszék takarójának aranysújtásait pedig ellopták. Komoly károkat szenvedett a lelkészlak, amelyben gazdasági hivatalt rendeztek be a beszállásolt műszaki alakulatok, a kántor-tanítói lakást pedig három légi akna-becsapódás érte. Az egyházközség irattárának jelentős része megsemmisült, sok egyházi anyakönyvet elégettek a faluban tartózkodó román és orosz katonák. Az elveszett anyakönyvi bejegyzéseket a háború után a vármegyénél őrzött másodpéldányokból igyekeztek pótolni. A községháza pusztulásakor az ott őrzött községi iratanyag is jórészt megsemmisült.

Felhasznált források és irodalom:

Tiszakürti Református Egyházközség Irattára. A tiszakürti református egyház és iskola jegyzőkönyve. 4/1945. 4–9. p.

Dr. Tóth Dezső: Annales Reformatae Ecclesiae Tiszakürtiensis. Kézirat, 1949. Tiszazugi Földrajzi Múzeum Adattára. Online elérhető: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_JNSZ_TiszazugiMuzeum_0053-1964/?pg=0&layout=s (Utolsó megtekintés: 2019. 09. 02.)

Dr. Tóth Dezső beszámolója Tiszakürt háborús történetéről, 1949. január 29. In: Krisztusban nyert erő II. A tiszántúli református gyülekezetek háborús krónikája (1944–1945). Szerk: Szabadi István. Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára – Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány, 2016. 90–93. p.

UNGVÁRY Krisztián: A Vörös Hadsereg offenzívája. In: Nagy képes millenniumi hadtörténet. 1000 év a hadak útján. Szerk.: Rácz Árpád. Budapest, Rubicon-könyvek, 2008. 426–432. p.

A forrás jelzete:

MNL JNSzML XIV. 6. Dr. Tóth Dezső református lelkész hagyatéka. B. 45.      

Összeállította: Mucsi László levéltáros