A fagylalt története a régmúltba nyúlik vissza, hiszen már a kínaiak, mezopotámiaiak és egyiptomiak is összeállítottak hóból, vagy jégből és ízesítőkből egyfajta desszertet. Később a rómaiak körében is népszerűvé vált a csemege, aminek elkészítését segítette, hogy a gazdag patríciusok házaiban külön „fagyasztó” pincéket is építettek. Természetesen itt nem csak fagylaltnak is fogyasztható jeget helyeztek el, hanem azon akár ételt és italt, többek között sört is hűtve tároltak. Pompeiiben pedig megtalálták egy olyan üzlet nyomait is, ahol úgy tűnik, jégkására csurgatott mézet is árultak frissítőként. A jeget a Vezúv csúcsairól szerezték be, rabszolgák közreműködésével, amikor épp hidegebb tél köszöntött be.

Az első tejkrémes fagylatot valószínűleg a Mediciek szolgálatába szegődő Bernardo Buontalenti készítette valamikor az 1500-as évek közepén, s innen eredeztethető az olasz fagylalt legendás hírneve is.

A legelső fagylaltszalont XIV. Lajos, a Napkirály uralkodása idején, Párizsban nyitotta meg egy másik olasz mester, valamikor 1660 körül, s közben a finomság készítésének titka is gyorsan elterjedt szerte Európában, de egészen a 19. század elejéig csak a kifinomult úri körök engedhették meg maguknak egy ilyen drága inyencség fogyasztását.

A hűtési technológia fejlődésének hála végül az amerikaiak voltak azok, akik olcsóvá és ezáltal a tömegek számára is elérhetővé tették az „ice cream”-et. Jól példázza ezt egy szolnoki anekdota és egy 1931-es cikk összevetése:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1876-os alakuló közgyűlését még olyan nagy bankett követte, ahol az uraknak több fogást, s zárásként fagylaltot szolgáltak fel. Az eseményekre diákokat is elhívtak közönségnek, akik sóvárogva nézték a finomságokat. Egyikük ötven évvel később felidézett emlékeiben is élénken élt a pillanat, amikor a fagylalt terítékre került, s az előkelőségek:

„Szinte egyszerre állottak fel az asztaltól és felküldtek hozzánk a karzatra, hogy mi, diákok, üljünk le az urak helyére. Mondanom sem kell, hogy mi, diákok, derekasan megfeleltünk a feladatnak, elfogyasztottuk a fagylaltot. Az étvágyunk nem csillapodott és amikor ezt az urak látták, a konyháról egymásután hordatták be nekünk a nagy feleslegben főzött és így megmaradt ételeket. Furcsa egy bankett volt. Előbb ettünk fagylaltot, azután tésztát, majd jött a pecsenye és bizony jó néhányan voltunk, akik még a levest is kértük.”

A két világháború közötti nagy gazdasági világválság éveiben már egészen más szellemben nyilatkoztak a fagylaltfogyasztás kiváltságáról:
 

A fagylaltnak nem csak a fogyasztása, hanem az árusítása is szociális kérdéssé vált az első világháború után. Hazánkban egy rendelet kimondta, hogy utcán fagylaltot csak hadirokkantak és hadiözvegyek árusíthatnak. A harmincas évekre a jogszabály értelmezése körül ellentét alakult ki az utcai árusok, valamint a cukrászok és fagylaltkészítő iparosok között, mivel utóbbiak is árultak a nagyforgalmú vásárokon és búcsúkon. De az utóbbi csoport tagjai is viaskodtak egymással, mivel a cukrászoknak hosszabb nyitvatartásuk lehetett az esti órákban, amit az egyszerű fagylaltiparosok azzal akartak kijátszani, hogy cukrászdává minősítették üzletüket, bár süteményeket továbbra sem árultak. A Cukrász Ipartestület mindebben „illegitim konkurenciát” látott és a hatóságokhoz fordult, a fagylatkészítők pedig az ellenzéki sajtóhoz.

Fagylaltozók a szolnoki Kádár Cukrászda előtt, 1935.

Miközben Amerikában már a vitaminok fagylaltba keverésével is kísérleteztek, Magyarországon még az olcsó mesterséges adalékanyagok használata ellen folytattak szélmalomharcot:

A gyümölcsfagylaltoknak egészségre ártalmas kátrányfestékkel történő színezését például csak 1932 augusztus végével tiltották be. Egy másik, 1933-as irat tanúsága szerint ennek helyettesítésére megengedték, hogy a piros ételszínezéket ezután a „coccinella rovarból”, azaz pettyes katicabogarakból kinyert karminsav segítségével állítsák elő.
 

Eközben a horganyzott, illetve vörös- és sárgaréz üstök használata is sok gondot okozott, mivel ezekből mérgező cink került a fagylaltba. Megoldást a porcelán eszközök bevezetése jelentett:
 

A szakmai vitákra az évtized végén ismét a politika árnyéka vetült. A zsidótörvények értelmében a „zsidónak minősülő személy fagylalt utcai árusítására jogosító engedélyének hatálya” nem volt többé meghosszabbítható…
 

Az utcai fagylaltárusításról sokaknak juthat még eszébe Csukás István Keménykalap és krumpliorr című megfilmesített regényéből a híres mondat: „Itt van megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri!” Kevesen tudják, hogy Alfonzó zseniális alakítása valós személyt ábrázolt. Bagaméri Mihály a század közepén, hadirokkantként, a kisújszállási Vigadóval szemközt árulta fagylaltját. Csukás István gyerekként még találkozott vele, s annyira megragadta személyisége, hogy később megörökítette regényében, csak a mondókáját kellett kitalálnia. Bagaméri Mihály leszármazottai ma is Kisújszálláson élnek, ahol a város 2013-ban szobrot állított a legendássá vált fagylaltárusnak.
 

Levéltári forrás:
 

MNL JNSZML V. 474. Szolnok város polgármesterének iratai, 12565/1941.

Újságcikkek:
 

Szolnok megye nyolcmilliárdos ajándékot adott tisztviselőinek a vármegye ötvenéves junileuma alkalmából. Pesti Napló, 1926. szeptember 5.

A vásárokon és búcsúkon nemcsak hadirokkantak, illetve hadiözvegyek árusíthatnak fagylaltot. Magyar Hírlap, 1930. augusztus 10.

Fagylalt. Újság, 1931. július 15.

Cukrászháború a fagylalt körül. Friss Újság, 1933. augusztus 13.

Beszélgetés a krémessel. Pesti Napló, 1933. augusztus 10.

Fagylalt-üst porcellánból. Nemzeti Újság, 1935. július 12.

Vitamintartalmú fagylaltok gyártására rendezkednek be Amerikában. Esti Kurir, 1936. augusztus 13.

Egynéhány szó a fagylaltról. Kecskeméti Ellenőr, 1939. augusztus 12.

A hógolyótól a fagylattölcsérig. Friss Újság, 1940. július 20.

Bagaméri-szobor Kisújon. Új Néplap, 2013. augusztus 9.

Címlapkép forrása:

Élvezettel fagylaltozó hölgyek Blackpool beach-en 1939-ben.

https://www.historytoday.com/archive/historians-cookbook/we-all-scream-ice-cream

A második kép forrása:

https://fortepan.hu/hu/photos/?id=73130

A kilencedik kép forrása:

Ne neveljünk magányosságra! Kisalföld, 2016. augusztus 27.

További kapcsolódó tartalom:
 

A fagylalt fejlődésének rövid összefoglalása:

http://www.expo2015.org/magazine/en/economy/a-short-history-of-ice-cream--from-ancient-roman-snow-to-love-with-a-heart-of-cream.html

Svájci régészek kísérlete egy ásatáson megtalált római hűtő működésével kapcsolatban. A 2018 áprilisban ott elhelyezett sör júliusban tökéletesen hűs és fogyasztható volt:

https://www.thelocal.ch/20180706/augusta-raurica-basel-ancient-roman-fridge-keeps-beer-cool-for-a-month/

A hófödte Vezúv Pietro Fabris 18. századi festményén:

https://www.europeana.eu/lt/item/9200579/ad4ssmsr

Részlet egy nemzetközi klasszikusból. A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt:

https://www.youtube.com/watch?v=ZbfS5n5f3wg

Összeállította: Csönge Attila főlevéltáros, levéltár-igazgató