Dr. Vértes Pál és a „gumizás foganatba vételére irányuló erőszakos szándék”

B.II.5783/1933. Hatósági közeg elleni erőszak vétsége dr. Vértes Pál ellen

Hogyan jutott a radírgumit kereső Vértes abba a helyzetbe, hogy néhány hónappal később a Szolnoki Törvényszék bűnösnek nyilvánította és elítélte?

Az eset elindítója, Vértes feljelentője Kiss Sándor, a Járásbíróság telekkönyvi hivatalának vezetője volt.

Kiss verziója az esetről (Kiss levele a Járásbíróság elnökének, 1932. október 6.)

„Mai napon Nagyságod utasítása értelmében az október 6-iki emlékünnepéllyel kapcsolatban 9-től 10 óráig a róm. kat. templomban voltam és amidőn hivatalomba visszaérkeztem, láttam, hogy dr. Vértes Pál szolnoki ügyvéd úr előtt 3-4 betét is van, aki azokat összehalmozva maga előtt tartja és papírszeletét rájuk helyezve azokon ír és jegyezget. Közben a mellette jegyezgető iroda kisasszonyának hangos szóval azt az utasítást adja, hogy a helytelen kijegyzéseit gumizza ki.”

Mikor Kiss ezt meglátta-meghallotta, figyelmeztette Vértest, hogy a telekkönyvtárban „gumit használni nem szabad”. Mivel Vértesnél nem volt radír, Bachmayertől és Juhásztól kért – sikertelenül. Ekkor kijelentette, hogy „majd holnap hozunk gumit, akkor gumizunk”, így – Kiss megfogalmazásában – „csak a puszta véletlenen múlt, hogy a figyelmeztetés ellenére is a gumizás foganatba vételére irányuló erőszakos szándékát meg nem valósíthatta”.

Kiss ekkor a Vértes előtti betéteket – egy kivételével – visszavette, mire Vértes kikapott egyet, majd „azt kezével összegyűrve felém akarta vágni, de az utolsó pillanatban mégsem hozzám vágta, hanem dühösen összegyűrten lecsapta a jegyezgető asztalra azon szavak kíséretében, hogy »úgy érzem magamat, mintha nem hivatalban, hanem falusi ököristállóban vagy disznók között volnék, mikor ide belépek«.”

Kiss erre közölte Vértessel, hogy viselkedése és kijelentései miatt feljelenti, amit még aznap meg is tett.

Vértes verziója az esetről (Vértes vallomása a rendőrségen, 1932. október 24.)

Grün Veronát felküldte a telekkönyvi hatósághoz egy besenyszögi ingatlanra vonatkozó betét kijegyzésére, majd saját munkája és munkatársa ellenőrzése miatt követte őt a telekkönyvtárba. Mivel észrevett Grün munkájában egy hibát, ki akarta azt javíttatni, ám sem nála, sem a többieknél nem volt radír. Ekkor lépett oda hozzá Kiss Sándor, aki „udvariatlan hangnemben” hívta fel Vértes figyelmét a radírozás tilalmára. Kiss közben észrevette, hogy Grün Verona előtt több betét is van, és „kikapta a kisasszonyom kezében levő betéteket, nemkülönben az én kezemben levő egy drb betétet”. Vértes „mód felett” felháborodott Kiss „durva magatartásán”, melyet vele és „egy védtelen hölggyel szemben” tanúsított, és „hivatalos hatalmával visszaélve erőszakoskodott”.

Mivel Vértes szerint Kiss „ezen magatartása csaknem extázisba” hozta, ezért nem mindenre emlékezett, amit Kissnek mondott azon kívül, hogy „vigyázzon magára, mit gondol, kivel van dolga”, illetve „nem érdekel amit mondd, ha van valami közölni valója, úgy azt tegye meg írásba”.

Vértes szerint egyébként csak az esete után tették ki azt a figyelmeztető lapot, „miszerint a radírgummi használata tilos”.

A Törvényszék ítélete, 1933. február 28.

Vértest bűnösnek találták „az 1914 évi XL. tc. 4 § 2-ik bekezdésébe ütköző hatósági közeg elleni erőszak vétségében”, ezért 100 pengő pénzbüntetésre ítélték, de annak végrehajtását 3 évre felfüggesztették.

Az indoklásban kiemelték, hogy a „hatósági közeg elleni erőszak vétségének tényálladéki alkatelemeit teljesen kimeríti, mivel a telekkönyvvezetőt, mint hatósági közeget azáltal, hogy a betétet kezéből erőszakkal kikapta, szolgálatának jogszerű gyakorlásában akadályozta”. Grün Verona kihallgatását azért mellőzték, mert esetleges kedvező vallomása is „teljesen közömbös, mert a vádlottnak e cselekményét abban az esetben sem volt szabad elkövetni, ha úgy vélte, hogy a telekkönyvvezető részéről őt sérelem érte, megfelelő orvoslást felettes hatóságánál kellett volna keresni”.

Vértes fellebbezése, 1933. március 24. (bélyegző)

A fellebbezést egyrészt azzal indokolta, hogy Kiss jogtalanul kapta ki a kezéből a betétet, márpedig a „jogtalan támadással szemben” fellépése indokolt volt, és „tekintettel rangomra és társadalmi állásomra, nem hagyhattam, hogy sértett ily durva és sértő magatartása bélyeget nyomjon reám”. Másrészt „az egész eset oly lényegtelen”, hogy emiatt méltánytalan lenne őt büntetéssel sújtani, harmadrészt pedig tette „egyébként sem meríti ki a vad tárgyává tett bűncselekményt, mert hiányzik a veszélyes fenyegetés, nincs meg az erőszak alkalmazására fizikai kényszer és sértett állítólagos sérelme nem hivatásának jogszerű gyakorlása alatt történt, mert a betétek visszavétele nem a telekkönyvvezető kötelessége, hanem az altiszté”.

A Budapesti Királyi Ítélőtábla ítélete, 1933. szeptember 16.

Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó részt azonban megsemmisítette.

Vértes újrafelvételi kérelme, 1933. november 2.

Vértes indoka: eljárása jogos volt, mert az a sértett jogtalan magatartásának volt az eredménye.

A kérelmet november 18-án a Szolnoki Törvényszék elutasította, ami ellen Vértes november 24-én felfolyamodással élt, mondván Grün Vera meghallgatása rá nézve „kedvezőbb ítélet hozatalát eredményezheti”.

A Budapesti Királyi Ítélőtábla végzése, 1934. január 18.

Vértes felfolyamodását elutasították.

Dr. Vértes (1898-ig Wechsler) Pál (1893-1944)

1893. január 21-én született Szolnokon izraelita vallású családban, Wechsler Miksa (kereskedő, majd a Szapáry úton működő „Otthon” kávéház tulajdonosa) és Wechsler Szidónia gyermekeként. Felesége Schächter Reneé (1895-1972).

A szolnoki főgimnáziumban tett érettségi vizsgája után Budapesten tanult jogot, ám az első világháború kitörése félbeszakította tanulmányait. A magyar királyi 16. honvéd, majd a császári és királyi 68. gyalogezredben szolgált hadapródjelölt őrmesterként. Az oroszok hadifogságába esett, és csak 1920 végén szerelt le. 1923-ban kezdte meg Szolnokon ügyvédi tevékenységét. A szolnoki képviselőtestület virilis tagja.

1944 tavaszán „mint kommunista gyanús, és mint nem kívánatos elemet internálták”, 1951-ben holttá nyilvánították. Feleségét és fiát 1944 júniusában deportálták, ahonnan csak Vértes Pálné tért haza 1945 nyarán. A Szapáry út 11. szám alatti házukat 1944 végén az orosz katonai parancsnokság foglalta el. Vértes Pálné rőfös- és divatáru kiskereskedésére irányuló iparkérelmét 1945 őszén elutasították. Budapesten hunyt el.

Források:

MNL JNSzML VII.1.a. B.II.5783/1933. Dr. Vértes Pál újrafelvételi ügye

MNL JNSzML XXXII.2. Szolnok halotti anyakönyvei, 331/1951.

MNL JNSzML V.474.a. 15416/1945.

A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma az 1914-1918-as világháború emlékére. Szerk. Hegedűs Márton. Budapest, 1940, 414.

Budapesti Közlöny, 1923. július 15. 7.

A képek forrása:

MNL JNSzML IV.407. 4872/1939.

MNL JNSzML VII.1.a. B.II.5783/1933. Dr. Vértes Pál újrafelvételi ügye

Összeállította: Bojtos Gábor főlevéltáros