Botrányos MÁV-MTK focimeccsek a háború után – Zsidógyűlölet, vagy osztályharc?

Az antiszemitizmus állami szintű megnyilvánulásai a különböző jogkorlátozó törvényekkel már a húszas-harmincas években megágyaztak annak a folyamatnak, mely 1944-ben az akkor már nyilvánvalóan vesztes háborút vívó Magyarországon is a zsidók tömeges jogfosztásához és kifosztásához, gettósításához és végül deportálásához vezetett. Mindez nem valósulhatott volna meg, ha a társadalom széles rétegei körében nem lett volna fogadókészség az antiszemita eszmék iránt, s közöttük a miniszterektől kezdve, a közigazgatási vezetőkön és csendőrökön át a koncentrációs táborokba indított marhavagonokat összeállító vasutasokig nem lettek volna olyanok, akik az embertelen intézkedéseket meghozták és végrehajtották.

A második világháborút követően színre lépő és a hatalomért egymással is az első pillanattól kezdve versengő baloldali pártok pedig ugyanezen társadalom tagjait igyekeztek minél nagyobb számban maguk mögé állítani, taglétszámukkal egymást túlszárnyalni. Így történhetett meg, hogy a városi munkásréteget és vidéki szegényparasztságot is mérgező antiszemita eszmék a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Nemzeti Parasztpárt (NPP), de lényegében az összes párt tagságában tovább éltek. Az egykori szélsőjobboldaliak pártokon belüli jelenléte fölött szemet hunytak, azt hangoztatva, hogy csak a fasiszta vezetőket kell megbüntetni, a „megtévedt” kisembereknek pedig lehetőséget kell adni, hogy egy új, demokratikus Magyarország felépítésében részt vehessenek. A baloldali pártok életének nívója eleve sok kívánnivalót hagyott maga után, s maguk a helyi és járási párttitkárok sem rendelkeztek kellő politikai előképzettséggel, így a pártoktatás színvonala is kritikán aluli volt. Ebből is eredt, hogy a zsidóellenesség e pártokon belül sem szűnt meg varázsütésre, búvópatakként fennmaradt és a súlyos háború utáni nehézségek, a rendkívül alacsony életszínvonal és az eldurvuló közélet hatására adandó alkalommal felszínre tört.

Már az 1945-ös őszi választási kampány alatt előfordult, hogy amikor a rossz kenyérellátás miatt éhező szolnoki munkásokat az MKP és az SZDP utcára vitte politikai ellenfelük, az akkori kisgazdapárti főispán lemondatása céljából, a tömegtüntetés résztvevői között akadt olyan munkás, aki elkiáltotta magát: „Halál a zsidókra!” A tüntetésről beszámoló megyei lap, a Tiszavidék ekkor még igyekezett úgy beállítani az esetet, mintha csak egy munkások közé merészkedő provokátor tettéről lett volna szó.

Az antiszemita megnyilvánulásoknak azonban ennyivel nem lehetett gátat szabni, sőt, a pengő teljes elértéktelenedése csak fokozta a társadalmi feszültségeket. 1946 első felében, az elszabadult hiperinfláció idején már az egész megyében rémhírek terjedtek arról, hogy a zsidók gyermekeket ölnek meg. Az antiszemita hangulat végül emberéletet is követelő lincselésbe torkollott.

1946. május 20-án tartották Karcagon egy kunmadarasi leventeoktató népbírósági perét, majd a rákövetkező napon Kunmadarason pogrom tört ki. A faluba azonnal elutazó kommunista járási titkár az alábbiakat jelentette az eset utáni általános hangulatról:

 

Az antiszemitizmus párton belüli markáns jelenlétét igazolja, hogy a vármegyében volt olyan járási titkár, aki viszont még a pogromot követő héten is úgy vélekedett, hogy „a zsidóságnak nem feltétlenül csak kereskedelemmel lehet foglalkoznia. Ha nem akarnak dolgozni, hagyják el az országot. Ebben az országban csak a becsületes munkának van jövője.”

Az erőszakos antiszemita megmozdulások letörésében végül nem a pártoktatás, és nem is a kivándorlás, hanem az játszott döntő szerepet, hogy 1946. augusztus 1-én bevezették a forintot és ez némileg enyhítette a dolgozók nyomorát. Ám ez sem jelentette a zsidógyűlölet teljes megszűnését, csak tompította élességét, így ősszel, amikor a piaci árak ismét emelkedni kezdtek, az antiszemitizmus újból felszínre bugyogott.

A gyűlölködés megnyilvánulásának tökéletes terepet biztosíthatott akár egy-egy felfokozotott hangulatú MTK elleni focimeccs is. Szolnokon például 1946 őszén játszottak a fővárosiak a MÁV csapatával. A mérkőzést egyébként az MTK nyerte meg 1:0-ra, a szolnokiak öngólja révén.

A mérkőzésről előbb számoltak be a gyakrabban megjelenő pesti lapok és a cikkekből kiderült, hogy a szolnoki közönség tagjai bizony botrányosan viselkedtek.

Egy másik lap beszámolójából az is tudható, hogy épp a szolnokiak egyik játékosa kezdte a hangulatkeltést.

A botrány hatására az MLSz fegyelmi vizsgálatot indított és annak elbírálásáig felfüggesztette a MÁV pályaválasztási jogát, azaz nem játszhattak hazai pályán meccseket. A Világ című lap újságírója szerint: „A botrányos ügy tragikomikumához tartozik, hogy az MTK egyetlen zsidó játékosa sem játszik, egykori, mártírhalált halt elnöke pedig évtizedes sportműködése során anyagi áldozatkészségével messze túlszárnyalta az oly sokat ünnepelt fasiszta sportmecénásokat.”

A szolnoki munkáspártok vezetői a ritkábban megjelenő és ezért az esetről csak később beszámoló Tiszavidék hasábjain reagáltak a pesti lapokra. Volt idejük megfogalmazni azt a nyilatkozatot, melyben a tagadhatatlan antiszemita megnyilvánulást megpróbálták osztályharcos színezetben feltüntetni. Az újrakeretezett narratíva szerint már az MTK kihívóan viselkedő, gazdag, azaz „burzsoá” szurkolóit terhelte volna a fő felelősség, s a szegény szolnoki „proletárok” elégedetlensége vált volna jogossá.

Arra azonban talán még e nyilatkozatot tevő pártok vezetői sem számítottak, hogy alig egy év múlva ismét a szolnoki szurkolók okoznak közbotrányt egy újabb MÁV-MTK meccsen, melyet ezúttal is a fővárosi csapat nyert meg:

A játékvezető vélelmezett hibája elegendő volt ahhoz, hogy az indulatokat felkorbácsolja és féltégla (!) méretű kövek záporozzanak mind a pályát elhagyó, mind a városból távozó MTK-sokra.

Egy évvel később, 1948-ban már nem borzolta zsidóellenes megmozdulás a Szolnoki MÁV meccsét, de nem azért, mert a helyi drukkerek bármiben is változtattak volna nézeteiken, hanem azért, mert csapatuk kiesett az NB I-ből, így már nem is léphettek pályára az MTK-val szemben…

További kapcsolódó tartalom:

RÉVÉSZ Sándor: A zsidó mint olyan és nem olyan. 1996.

http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-zsido-mint-olyan-es-nem-olyan

Levéltári forrás:

MNL JNSZML X. 40/d. 2. ő.e. 3. p. 1946. május 25.

MNL JNSZML X. 40/c. 2. ő.e. 6. p. 1946. június 2.

Újságcikkek:

Szabad Nép 1946. november 19.

Szolnokmegyei Népszava 1947. szeptember 11.

Tiszavidék, 1946. november 21. és 1948. augusztus 28.

Világ 1946. november 20.

Világosság 1946. november 19.

Címlapkép forrása:

Szolnoki MÁV – Jászberényi Vasas 1958-as másodosztályú mérkőzés pillanatfelvétele 4000 szolnoki néző előtt. XIV. 32. Hoffer András gyűjteménye 425. sz. kép

Készítette: Csönge Attila

főlevéltáros, levéltár-igazgató