Jelenlegi hely

Várostörténeti konferencia Egerben

2023.09.29.
Várostörténeti konferencia Egerben Levéltárunk a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsával, Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával és az Egri Civil Kerekasztallal közösen szervezett várostörténeti konferenciát 2023. szeptember 14-én az egri városháza konferenciatermében.

A rendezvény kezdetén Molnár Dávid szervező köszöntötte a megjelenteket, majd Cseh Gergő Bendegúz, a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsának elnöke, Ö. Kovács József a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos igazgatója és Varga Zsolt, a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltára igazgatójának megnyitó beszédei következtek.

A konferencia programját képező tíz tudományos előadás két szekcióban hangzott el. Az Ö. Kovács József elnökletével lezajló délelőtti szekció első előadásában Mihalik Béla Vilmos (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, tudományos főmunkatárs) ismertette a török kiűzése után benépesdő Eger társadalmi összetételét, majd Berecz Anita (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, tudományos munkatárs) előadása következett a város jogállását a 19. század derekától meghatározó 1854. évi örökváltsági szerződésről. A 19. század második felétől megvalósuló városépítészeti és városrendezési törekvéseket meghatározó 1878. évi egri árvizek történetét ismertető Bodovics Éva (Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára, levéltáros) előadása után Pap József, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem frissen kinevezett egyetemi tanára mutatta be Eger dualizmuskori országgyűlési képviselőinek tevékenységét és megválasztásuk körülményeit. A délelőtti szekciót Molnár Dávid (Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltára, levéltáros) előadása zárta, melyben bemutatásra kerültek a városban megjelenő munkásmozgalmi irányzatokhoz köthető ingatlanok és helyszínek.

A délután folyamán Bartók Béla (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, egyetemi docens) elnökletével került sor a második szekció programjára, melyben Ringert Csaba, a Dobó István Vármúzeum igazgatója ismertette az egri vár közgyűjteményi és turisztikai szerepét a 20. és 21. században. Ezt követően Urbán Márta (Egri Főegyházmegyei Levéltár, levéltáros) előadása hangzott el az egri Szent József Internátus szövevényes és nehézségekkel teli 20. századi történetéről, majd a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárának két munkatársa, Gyebnár Kristóf és Gál Máté előadása következett a városi tisztviselőkkel szembeni második világháborút követő számonkérő eljárásokról, valamint az 1948 és 1956 között alkalmazott pártállami egyházpolitikáról. A konferencia utolsó előadásában Pap Péter (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, tudományos kutató) mutatta be az 1989-es rendszerváltozás egyik meghatározó szervezetének, a Magyar Demokrata Fórum egri szervezetének megalakulását és korai tevékenységét.

A konferenciával kapcsolatos további sajtóbeszámolók itt találhatók:

https://www.heol.hu/helyi-kozelet/2023/09/attert-muszlimok-racok-magyarok-es-nemetek-nepesitettek-be-ujra-egert-a-torok-utan
http://www.tveger.hu/2023/09/14/egri-varostorteneti-konferencia/
https://www.eger.hu/hu/hirek/vezeto-hirek/c/egri-varostorteneti-konferencia
https://tti.abtk.hu/160-esemenyek/konferencia/5385-mihalik-bela-eloadasa-egerben

Gál Máté és Molnár Dávid Szent István Rádióban elhangzott beszélgetése itt hallgatható vissza:

https://szentistvanradio.hu/player/332858/2023-09-29%2009:05:00 (06:52-től 40:55-ig)

Az Egri Városi televízió felvételei pedig itt tekinthetők meg:

https://www.youtube.com/watch?v=MKv1heMPy4Y&list=PLy1WPtpgvsQrQWRL86vcWEH5DYEQlOakw

 

 

 

Utolsó frissítés:

2023.09.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges