„Tiszta vizet a pohárba!” Az Egri Városi Vízmű terve

Eger város víz-és csatornahálózatának kiépítésére már az első világháború előtt születtek tervek, de azokkal csak a háború befejezése után foglalkoztak érdemben.

1925 februárjában Trak Géza előterjesztést tett a városi képviselőtestületnek, hogy a vízvezeték ügyét, az Egerben uralkodó nagy vízhiányra, az ivóvíz használhatatlan, élvezhetetlen voltára és a vízvezeték hiányának közegészség-ellenes jelenségeire való tekintettel tárgyalják újra. A polgármester úgy gondolta, hogy a vízvezeték az alfája a város minden irányú fejlődésének. Az volt a terve, hogy vízvezeték építési költségeit egy külön erre a célra felveendő hosszú lejáratú (30-40 év) annuitásos külföldi kölcsönből fedezi, és az évi részleteket a vízfogyasztás után beszedett összegekből törleszti majd a város. A kölcsön felvételét az is megkönnyítette, hogy a városnak semmi adóssága nem volt.

Az első koncepció az volt, hogy a felsőtárkányi Tómalom-forrásokból látnák el a várost, és később szükség esetén a berva-völgyi forrásokkal bővítenék ki. E terv szerint a vizet nem gravitációval hoznák be, hanem szivattyútelepet építenének, és úgy nyomatnák fel a városi csőhálózatba. Több közgyűlés is tárgyalta akkor ezt a tervet, a költségek azonban túl magasak voltak, ezért a városnak közelebb kellett forrásokat keresnie.

A vízvezeték tervét Pazár István gépészmérnök, a Miskolci Víz-és Csatornaművek igazgatója készítette. Az egri melegvíz forrásokkal gondolta megvalósíthatónak a város vízellátását. A terv szerint a városnak a következő utcák által határolt, ún. belső városrészén építik ki a vízvezetéket és a csatornázást: Mária u., Servita u., Dobó u., Káptalan u. (ma Kossuth u.), Telekessy u., Király u., Vörösmarty u., Baktai út eleje, Kisasszony u.

A geológiai szakvélemény szerint a város vízellátásához szükséges napi vízmennyiség kb. 3500-4000 m³, de minimum 3000 m³. Az I. számú kút fúrását a Zsigmondy-vállalat kezdte meg 1925. december 3-án, a férfi uszoda előtt elterülő városi park bal oldali részében, az ortodox paplak előtt. A vízellátásra alkalmas főforrások fúrási helyeit Dr. Schréter Zoltán, a Magyar Királyi Földtani Intézet geológusa állapította meg, és a fúrásokat Bese Mihály fúrómester vezette. A 14 méter hosszú, 4 láb magas állványon éjjel-nappal folyt a munka száraz fúrással, 512 mm-es átmérőjű fúróval, míg 1926 januárjának végén a 49 méter és 30 cm mélységből 32,5 fokos melegvíz tört elő. Másodpercenként kb. 30-40 liter víz tört fel a fél méteres nyíláson. Az első artézi forrás napi 180 ezer m³ vizet adott, vagyis olyan mennyiséget, amely a város szükségleteit ötszörösen fedezte.

A képviselőtestület az 1926. szeptember 25-i közgyűlésen fogadta el a vízvezeték általános és részletes tervezetét. 1927. augusztus 26-ra a városi vízvezeték gépháza, medencéje, vízjelző-készüléke elkészült, és a vízmű már üzemben volt. A felállított 30 közkút már szintén adta a vizet, és különösen a Sáncban, valamint a város egyéb, vízszegény helyein tett nagy szolgálatot. Kétszáz házban a belváros területén már a házi bekötés is elkészült, több házban pedig a belső vízvezeték is fel volt szerelve. Az üzembe helyezett vízvezetéket Egerben a vármegyeházán kapcsolták be elsőnek.

1929 augusztusában elfogadták a vízvezeték költségvetését, melyet sokszorosan túlléptek. 244 ezer pengőre tervezték, de több mint 1.100.000-be került, évi fenntartási költsége pedig 200.000 pengő volt.

            A beruházás csakhamar éreztette kedvező hatását. A vízvezeték megépítését követően Egerben alig fordult elő tífuszos megbetegedés. Korábban a belvárosban az árnyékszékgödrök „egyenesen kommunikáltak” a kútmedrekkel és volt, ahol a trágyázott talajú kerti kutakból fogyasztották a vizet. A szennyezett víz miatt 1917-ben 205 tífuszos megbetegedést tartottak nyilván, ez a szám 1929-ben évi 15-re csökkent.

Miután a vízvezeték elkészült, a város vezetősége nekilátott a csatornázás kivitelezésének. A szennyvízcsatornázásra kiírt pályázatot szintén a budapesti Világítási és Vízmű Rt. nyerte meg 1927 októberében és a munkálatok 1929 júniusában befejeződtek.

Az 1927. évben üzembe helyezett vízmű – amelynek Ringelhann Béla lett az igazgatója – minimális bővítéssel az 1960–as évekig elégítette ki a város vízigényét.

Közzétette: Bányászi Manuéla

Források:

MNL HML V.71. Eger Város Képviselő-testületének közgyűlési jegyzőkönyvei 1872–1950
MNL HML V.72.b. Eger Város Tanácsának iratai 1872–1952 (–1958)
Egri Ujság
Egri Népújság