Jelenlegi hely

„Legyél krónikás!” – Elmesélem 1000 szóban díjátadó ünnepsége

2024.12.07.
2024. november 26-án került sor a Petőfi Program keretében meghirdetett „Legyél krónikás!” – Elmesélem 1000 szóban elnevezésű, diákoknak szóló pályázat díjátadó ünnepségére a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárában.

A díjátadót a levéltár részéről Gál Máté nyitotta meg, aki elmondta, hogy a Petőfi Program rendezvényeinek köszönhetően az intézmény munkatársai idén számos településre eljuthattak, ahol ismertethették a levéltárak szerepét, jelentőségét, valamint az online kutatási lehetőségeket. A Nemzeti Művelődési Intézet Heves Vármegyei Igazgatóságának képviseletében Márkus Marianna vármegyei igazgatóhelyettes volt jelen. Beszédében hangsúlyozta, hogy a hálózatban működő intézményrendszer segítségével országszerte jelen tudnak lenni a települések életében, továbbá felhívta a figyelmet a partnerség fontosságára.

A pályázatokat Molnár Dávid, a háromtagú bírálóbizottság tagja ismertette. Mivel számos, műfajában és stílusában eltérő pályázat érkezett be, így a bírálóbizottság a három díj mellett hat különdíj kiosztásáról is döntött. A díjakat Márkus Marianna, Gál Máté és Molnár Dávid nyújtották át a diákoknak. 

Ficsór Vanda, a Heves Vármegyei SZC Kossuth Zsuzsanna Technikum, Szakképző Iskola, Kollégium és Könyvtár 11. b osztályos tanulója „Luca székéről” készített dolgozatát a zsűri díjban részesítette. A dolgozat olykor horrorisztikus elemeket is felhasználva mutatta be ennek a különleges tárgynak a jellemzőit és a magyar folklórban betöltött szerepét.

Szintén díjban részesült Tarjányi Ákos Imre, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum 6. a osztályos tanulója. Az „1956 izzó ősze egy túlélő emlékeinek tükrében” című dolgozat rendkívül érzékletesen mutatta be a pályázó nagyapjának 1956-ban átélt megpróbáltatásait.

A bírálóbizottság díjazásra érdemesnek tartotta Sallós Hunor Attila, a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ 7. osztályos tanulójának „Katolikusok és reformátusok Tiszanánán” című dolgozatát is. Az írás erénye, hogy személyes példákon keresztül mutatta be, hogy egy kis közösség életében – még a közelmúltban is – milyen meghatározó tudott lenni a felekezeti hovatartozás.

A különdíjjal jutalmazott pályamunkák ugyancsak széles tematikai palettán mozogtak. Az átélt élmények és a helyi nevezetességek bemutatásán túl a pályázatok a család- és helytörténet szempontjából is fontos adalékokkal szolgáltak.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum diákjai közül Csernik Natália, Szilvási Gyöngyvér, Esküdt Réka Éva, továbbá Kakuk Péter, a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban tanuló Tóth Máté, valamint a Heves Vármegyei SZC Kossuth Zsuzsanna Technikum, Szakképző Iskola, Kollégium és Könyvtár diákjaként Czellár Alexa Vivien különdíjban részesültek. 

A díjátadót kisebb fogadás, majd szakvezetéssel egybekötött levéltári séta és raktárbejárás zárta, melynek során a résztvevők megismerkedhettek néhány, az intézmény őrizetében lévő iratkülönlegességgel is. 

 

 

Utolsó frissítés:

2024.12.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges