Egy XVIII. századi egri polgárasszony használati tárgyai hagyatéki leltárának tükrében

Az öltözék, a viselt ruhadarabok száma és értéke megmutathatja egy személy társadalmi státuszát. Ha ismerjük egy személy napi használati tárgyait és viseletét, akkor kirajzolódhat szemeink előtt az élete, a mindennapjai. Megelevenedik az a közeg, ahol életének perceit töltötte, a tárgyakból akár arra is következtethetünk, hogy mivel töltötte szabadidejét.

Hogyan tehető ez meg sok évszázad távlatából? A Heves Megyei Levéltár iratanyagában őrizzük Eger város iratait, amelyek között egyebek mellett hagyatéki leltárakat is találhatunk. Ezek rendkívül értékes források, hiszen a hagyatéki eljárás során számba vették az elhunyt bútorait, ruháit, használati tárgyait és ékszereit is. Nagyon gyakran találunk az iratokban az elhalt életéről szóló egyéb információkat is, például a foglalkozásra, vagy éppen a korábbi és jelenlegi házasságaira vonatkozó adatokat. Minden irat más és más szempontból érdekes, mást tudhatunk meg belőlük igen részletesen.

Tatay Erzsébet hagyatéki leltára azért különösen érdekes, mert egy igen jómódú polgárasszony házáról, használati tárgyairól és ékszereiről is számos adalékot megtudunk. Maga az összeírás 1731. április 21-én keletkezett, tehát igen régi, csaknem 300 éves iratról van szó, ami ennek köszönhetően nem csak a hölgy életének szempontjából érdekes, de gyönyörűen megőrizte és megmutatja a régi magyar nyelv sajátosságait.

A leltárból megtudjuk, hogy Tatay Erzsébet halálakor második házasságában élt, hiszen az összeírás bevezetője így fogalmaz: „(…) néhai Tatai Erzsébet asszony, azelőtt Brezovszki Mihály, most pedig Lisánszkiné asszonyom halála után jószágoknak conscriptiójára az mintis ki menvén a házhoz, találtatott és conscribáltatott testamentum szerint hagyot Tutor Nemzetes Vitézlő Rottenstan Antal uram eő kegyelme jelenlétiben ekképpen.” Ez a rövidke mondat tehát máris elárulja nekünk az elhunyt családi viszonyait, de a szöveg további részéből azt is megtudjuk, hogy az első házasságából született egy lánya, aki a hagyaték néhány eleme miatt vitába keveredik az özveggyel. Egy 1724-ben kelt összeírásból megtudjuk, hogy Tatay Erzsébet első férje, Brezovszki Mihály napszámos volt, aki 1725 májusában elhalálozott. A hölgy ezt követően újraházasodott, viszont a második férj foglalkozásáról sajnos nincs tudomásunk. Ebből következően az asszony vagyonának forrásáról nincs biztos információnk. Feltételezhetően az asszony önálló vagyonnal rendelkezett, melyre a leltár következő mondata enged következtetni: „(...) mondotta Lisanszki János, hogy mint hogy az asszony éltiben azt mondotta nekie, hogy az eő jószágához semmi közi nincsen, arra való nézve Lisanszkinak is lévén háromszáz rajnai forintja, azon háromszáz forintot eő is közre nem adta (...)”. Mindemellett a hagyatéki leltár az első férj, Brezovszki Mihály nevén lévő ezüst kanalakról is említést tesz.

A forrás említést tesz egy külső házról, amelyben számos használati tárgy található, valamint egy kamráról, tehát ezek mindenképpen voltak az ingatlanban. Ezek mellett megtudjuk, hogy volt külső pince is és belső pince is. Arról azonban nem kapunk információt, hogy a házban hány szoba volt összesen.

A leltár olvasása közben kirajzolódik előttünk az is, hogy a kor emberei hogyan tárolták a használati tárgyaikat. Ma természetesnek tekintjük a szekrények használatát, akkoriban azonban ez nem így volt. A tárolás legfőbb eszközét a ládák jelentették. Az irat is ezt támasztja alá, először is említést tesz bőrös ládákról. Ez a ládatípus arról kapta nevét, hogy bőrrel borították felületét. Ilyenből Tatay Erzsébet 2 darabbal rendelkezett, és a forrás tanúsága szerint ruhaneműk tárolására használta. Beszél még a forrás egy közönséges ládáról is, ebben is ruhát tartott az elhunyt.

Meg kell említenünk az élésládát, amelynek, mint neve is mutatja élelemtároló funkciója volt. Rendszerint festetlen, hosszú, keskeny ládát jelent, a belseje pedig rekeszekre, fiókokra tagolt. Ebben hüvelyeseket, megkezdett szalonnát, szegett kenyeret, esetleg lisztet, korpát tároltak, de olykor háztartási eszközöket is. A házban összeírt számos nyoszolyában ruhaféléket, vánkosokat, különböző lakástextíliákat tároltak, melyekről a későbbiekben még szólni fogok. Ebből a bútorból is többféle létezett, a forrásunk tudósít például fedeles nyoszolyáról, amelyet a szakirodalomban megtalálhatunk mennyezetes ágyként is. Tatay Erzsébet tulajdonában volt még egy almárium is, melyben edényeket tartott. Az almárium alacsony, polcos, fiókos szekrény volt, melyből készültek üveges és nyitott, üvegezés nélküli változatok is. E bútordarab a tároláson túl egyfajta dekorációs, díszítő funkciót is betöltött, hiszen a szebb edényeket, tányérokat, korsókat előszeretettel helyezték ki erre, hiszen szépen festettek rajta. Mivel díszítő funkciót is ellátott, ezt a szekrénytípust általában gazdagon festették. Tatay Erzsébet az almáriumát a külső házban tartotta. Ezeken a bútorokon kívül összeírtak még több asztalt és karszékeket, valamint a pinceháznál egy lócát is. Láthatjuk, hogy 300 esztendővel ezelőtt egy ház berendezése, bútorzata erősen eltért a maitól, ugyanakkor viszont számos elemében hasonlít is arra.

A különböző tárolóeszközökben lévő ruhaneműk és lakástextíliák tekintetében azok anyaga különösen érdekes, hiszen azok anyagáról és díszítéséről is sokat megtudunk. Találtak az összeírók selyemmel, pamuttal, és recses csipkével varrott lepedőket és vánkoshajakat, törülköző- és asztalkendőket is. A recses néven említett csipkefajta nem más, mint a rececsipke, amely mára jórészt feledésbe merült, ez cérnából készült és egy speciális tűvel készült tömő és huroköltésekkel. A selyem a korban igen drága volt, ezért ha csupán a talált lakástextíliákat vizsgáljuk, akkor is bátran leszögezhetjük, hogy Tatay Erzsébet igen jó módban élő asszony volt. A különböző darabok között megtalálható a fehér, a kék, a zöld, a kávébarna és a vörös szín is. A különféle textíliák nevénél több alkalommal előkerül a morvai jelző, ami azt mutatja, hogy a Habsburg Birodalom morvaországi területeiről származóak. Fontos még a többször megemlített bulyavászon elnevezésű, ma már feledésbe merült anyagról is beszélnünk, amelynek a szakirodalomban is kevés nyoma van. A szó maga török eredetű, a török nyelvben asszonyt, ágyast, rossz nőt jelent; ebből arra következtethetünk, hogy török időkből származik az anyag neve, illetve maga az anyag is török. Azonnal megértjük, hogy miért ez az elnevezés, ha ejtünk néhány szót az anyag jellemzőiről. A bulya néven említett vászon áttetsző anyag, amely a testet olyan módon fedte, hogy az látható maradt. Ezt az anyagfajtát Egerben készítették, ezért ahol csak elterjedt, egri bulyavászonként említik. E speciális vászontípus készítése a városban egészen a XIX. század elejéig folyik, Albert Ferenc közlése alapján tudjuk, hogy 1823-ig bizonyosan. Tatay Erzsébet ruhadarabjainak leltára lehetővé teszi számunkra, hogy a korabéli asszonyi öltözéket megkíséreljük rekonstruálni. Az alsóruhák többnyire vászonból, gyolcsból készültek, többnyire inget viseltek, ennek hossza változó volt. Az elemzett leltárban számos ing szerepel, például egy fehér gyolcs szoknyaing, de összeírtak vörös selyem inget is. Említést kell tennünk még a fűzőről, amely szintén alsónemű volt, ebből az elhunytnál csak kettőt írtak össze, az kék, illetve vörös selyemből készült. Az ingek felett a legkülönbözőbb anyagokból készült ingvállnak, vagy egyszerűen csak vállnak nevezett darabokat viselték. Forrásunk alapján ez készülhetett gyolcsból, bársonyból, posztóból, de éppen selyemből vagy a fentebb már említett bulyavászonból éppúgy, mint az eddig nem említett kamukából, Tatay Erzsébet ugyanis ezekből az anyagokból készült vállakat birtokolt. Forrásunk tanúsága szerint vállakat ezüst és arany paszományok, valamint kapcsok és gombok díszítették; ezek készülhettek vasból, de akár ezüstből, illetve aranyból is. Az asszonyi viseletnek természetes tartozéka volt a szoknya is. A vállhoz hasonlóan ezt is különféle anyagokból készítették a posztótól egészen a selyemig. Végezetül szólnom kell a kiegészítőkről is, hiszen forrásunk ezekről is tudósít minket. Az imént említett díszítőelemeken kívül fontos megemlítenünk a szoknya előtt viselt kötényt, melyet a forrásban előkötő vagy előruha néven találunk meg. Ez is lehetett egyszerű fehér gyolcs, de díszes, bíbor csipkés is. További kiegészítő ruhadarab volt a kendő. A felsőruházatnál feltétlenül meg kell említenünk a jellemző kabátféleséget, a mentét. Ez posztóból készült kék, fekete, esetleg vörös vagy zöld színekben. Több változata is ismeretes volt, változó hossza szerint, illetve aszerint, hogy nyári viseletre szánt, béleletlen, vagy télire is alkalmas bélelt mentéről van-e szó. Szintén nagyon érdekes, ha arra is figyelünk, hogy némelyik darabot az összeírók a francia jelzővel illetik, tehát az elhunyt nem csak morvai, de francia anyagokhoz is hozzájutott.

Az öltözködés mellett természetesen fontos volt az étkezés is, ezért érdemes az ehhez szükséges eszközökre történő utalásokat is számba venni. Jól ismert, hogy a régi időkben a kenyeret is otthon sütötték, így természetes, hogy a kenyér sütéséhez használt sütőteknőket is megtaláljuk a leltárban. A konyhai eszközök legfontosabb alapanyagai a korban az ólom, az ón, a réz és a vas voltak, hiszen ekkoriban még nem ismerték az ólom emberi szervezetre ártalmas voltát. A főzés legfontosabb eszközei a kondérok, azaz nagyméretű üstök, a fazekak és a katlanok voltak. Sütésre tepsiket használtak. Az eszközök számbavételével az ételek elkészítési módjairól is szerezhetünk információkat. Érdemes idézni az összeírást: „Két réz kondér, két öreg réz tepsi, két kisseb réz tepsi, két vas pecsenye alá való tepsi,  két vas rost, ött nyárs, egy nagy réz lúgzófazék, item egy vas fazék, item egy kisseb vas fazék, egy köblös éget bor égető rézfazék, két kis vas serpenyű, egy réz és két ólom gyertya tartó, négy kristal korsó, hat kristály tál, (...)”. A pecsenyés tepsi megléte egyértelmű utalás arra, hogy pecsenyéket, vagyis sült húsokat fogyasztottak, ám a hús megsütésének is többféle módját ismerték, hiszen roston, tehát rácson, nyílt láng felett éppúgy sütöttek húsokat, mint nyársra tűzve. Az étkezési tárgyak közül az elhunyt tulajdonában 12 darab ólomból készült tányér volt, valamint ólom és kristály tálak, továbbá ólom kanna és palack. Érdemes megemlíteni a skutellát, amely ételhordó edény volt, főzelékek, levesek szállítására szolgált, ennek is ólom az anyaga. Folyadékok tárolására használták a kannákat, korsókat, palackokat. Ezek anyaga is változatos volt, éppúgy készülhettek fémekből, mint üvegből vagy éppen kristályból. Evőeszközként kanalakat, villákat használtak. Tatay Erzsébet tulajdonában számos ezüstből készült evőeszköz volt, melyek különböző súlyúak voltak, s így súlyuk szerint elkülönítve írták össze azokat.

A leltárban számos ma is közismert tárgy szerepel, ezek részletes bemutatása kevésbé érdekes, viszont érdemes megemlíteni a rámás képeket és a gyertyatartókat, valamint a fegyvereket, úgy, mint a flintát és a pisztolyokat is. A képek nyilván díszítő funkciót láttak el, ahogyan a gyertyatartók is, de nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy akkoriban a gyertyatartók a világítás eszközei is voltak.

Végül érdemes szólni az ékszerekről, egyéb értéktárgyakról is, melyről a leltár a következőképpen szól: „Item egy arany gyűrőcske öt kis rubintal és egy nagyobb rubintal, item egy arany gyűrőcske négy gyémántal, egy rubintal, item egy arany gyűrő öt rubintal, egy nagy arany török pecsétt gyűrő veres kővel, item két ezüst, aranyos gyűrő kék kővel. Item két füles és egy császár tallérja, item készpénz 31 körmöczi és két hollandiai arany.”

 A fenti sorokból láthatjuk, hogy összesen 6 darab gyűrűt írtak össze, különböző kövekkel, rubinnal, gyémánttal, az egyik kővel ékesített pecsétgyűrűről pedig az is kiderül, hogy török. A gyűrűkön kívül a leltárban fülbevalóval is találkozhatunk, melyet a korban fülesnek neveztek. A ruhák leírásánál pedig gyöngyökkel fűzött darabokat találunk. A különböző drágakövek, valamint a készpénz jelenléte is azt mutatja, hogy egy gazdag, sokféle értéktárgyhoz hozzájutó hölgy hagyatékát ismerheti meg a figyelmes olvasó.

Érdekes viszont, hogy ebben – s sok hasonló – a leltárban nem találunk egyetlen könyvet sem. Ennek nagyon sokféle magyarázata lehet. Talán nem volt igazi igény a könyvekre, s éppen emiatt nem tartott egyet sem ez a hölgy. Elképzelhető viszont az is, hogy a könyv akkoriban annyira drága volt, hogy még egy viszonylagosan gazdag ember sem engedhette meg magának, hogy könyveket tartson. Abban lehetünk csupán biztosak, hogy valamilyen okból nem írtak össze könyveket ott, ahol még a legrosszabb állapotú lepedőt is számba vették mint az elhunyt tulajdonát.

Ennek az egyetlen leltárnak a segítségével is kibontakozik a lelki szemeink előtt egy XVIII. században élt asszony otthona, öltözéke, értékei, használati tárgyai. A hagyatéki leltárak azonban nem csak ezért érdekesek. Nagyon sok olyan összeírást őriz a levéltár, amelyekből az elhunyt foglalkozására, a foglalkozáshoz használt eszközökre, vagy éppen a családi viszonyokra találunk utalásokat. Tatay Erzsébet hagyatéka a ruhaneműk, a női öltözék és a különféle anyagok miatt rendkívül érdekes, de vannak olyan iratok is, amelyek például a szőlő- és a földművelés eszközeinek alapos megismerését teszik lehetővé.

Közzétette: Mészáros Ádám, segédlevéltáros

Felhasznált források:

MNL HML V.1.b, 12. rsz. B.XI/a 28 Eger Város Tanácsának iratai
MNL HML V.1.b, 21. rsz. B.XV/a 9 Eger Város Tanácsának iratai

Felhasznált irodalom:

Albert Ferenc: Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék leírása
Forrás: http://vfek.vfmk.hu/00000083/albert66.htm

Balassa - Ortutay (szerk.): Magyar néprajz
Forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/index.htm

Paládi - Kovács Attila (szerk.): Magyar néprajz nyolc kötetben. IV. kötet
Forrás: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/04/index.html