Ehhez kapcsolódóan a Heves Vármegyei Levéltárban megtalálható ifj. dr. Grőber Iván ránk maradt iratanyaga, aki, mint karpaszományos szakaszvezető teljesített szolgálatot a Magyar Királyi „Dobó István” 14. honvéd gyalogezredben, amely a miskolci VII. hadtesthez tartozott. Ez a VII. hadtest a keleti fronton szolgálatot teljesítő 2. magyar hadsereg 3 hadtestének egyike volt. A megmaradt iratanyag különböző dokumentumokat tartalmaz kezdve a születési anyakönyvi kivonattól, a doktorátust igazoló oklevélélen át, a katonai szolgálata alatt keletkezett levelekig, valamint néhány fényképet ifj. Grőber Ivánról. Összesen 18 levél került be a levéltárba. Ezeket a szüleinek és testvérének küldte a frontra történő kiutazásának idejéből és a fronton eltöltött rövid időszakból, valamint édesanyja néhány levele is megmaradt, amiket fiának és lányának (Évának) küldött. Ezek a levelek közelebb hozzák az olvasókat ahhoz, hogy ne csak a II. világháború történelemkönyvekből ismert oldalát láthassák, hanem az eseményekben résztvevő katonák saját tapasztalatait is megismerhessék.

1941 decemberében a német haderő előrenyomulása a keleti fronton megfeneklett. A szovjet csapatok a kemény telet kihasználva ellentámadást indítottak, aminek eredményeként a német csapatok kénytelenek voltak hátrálni az elszenvedett jelentős veszteségeik következtében. Ezért a német hadvezetés követelte, hogy a románok és az olaszok mellett a magyar alakulatok is nagyobb arányban vegyék ki részüket a keleti fronton zajló harcokból. 1942. január 22-én megállapodást kötött a magyar és a német katonai vezetés a 2. magyar hadsereg létrehozásáról, mely a keleti fronton teljesített szolgálatot. Ez egy három hadtestből álló hadsereg volt. A három hadtest a szombathelyi III., a miskolci VII. és a pécsi IV. hadtestből tevődött össze. A mozgósítás 1942 tavaszán kezdődött meg, és ezt követően folyamatosak voltak a behívások és a keleti frontra történő szállítások az egész év során.

1942 szeptemberének közepétől 1943 január 12-ig egy több mint 3 hónapos hadműveleti szünet volt a keleti fronton. Ekkor már egy közel 3000 kilométer széles arcvonalon a német hadsereg csapatai és szövetségeseinek köztük a magyar 2. hadseregnek a csapatai sorakoztak fel. 1942 októberében a 2. hadsereg személyi veszteségeinek pótlása és a tervezett felváltás érdekében 980 tisztet és 33400 főnyi legénységet mozgósítottak. 3 ezredparancsnokságot, valamint 12 zászlóaljat terveztek felváltani az első lépcsőben. November 2-a után került sor a 2. hadsereg személyi pótlásának és tervezett felváltó alakulatainak kiszállításra a keleti hadszíntérre. Ifj. Grőber Iván is ebben az időszakban lett kiszállítva a keleti frontra.

Ifj. Grőber Iván apai ágon az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc Aradi vértanújának, Knézich Károlynak a leszármazottja (dédunokája) volt. 1915. május 2-án született Egerben. Édesanyja, Lestál Mária, édesapja, Grőber Iván főkáptalani pénztári ellenőr. Középfokú tanulmányait a ciszterci rend egri Szent Bernát Főgimnáziumában folytatta, ahol 1933. júniusában tett érettségi vizsgát. Ezt követően az Egri Érseki Jogakadémián tanult 1933 és 1937 között. Végbizonyítványát 1937. júniusában szerezte meg a jog és államtudományi tanfolyamon. 1940 májusában a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen doktorátust nyert (Docorem Scientiarum Politicarum). Katonai behívását megelőzően 1942 júniusában nevezték ki a Vármegyeházán díjas közigazgatási gyakornokká.

A következőkben 9 levél részleteit tesszük közzé, amik egy kis betekintést engednek abba, hogy milyen úton ment keresztül a frontra való kiszállításakor és milyen volt a keleti fronton eltöltött időszaka.

Grőber Iván első leveleit az indulását követő napon írta Vácról, a vonatról szüleinek és testvérének, Évának 1942. november 12-én:

„Előszőr az élelmiszer kocsiban voltam elszállásolva. (…) Elég jó fekhelyet csináltunk és egy keveset aludtam is. (…) Nem Munkács felé megyünk, hanem Pest felé és innen Érsekújvár Vác felé. Azt mondják 12 napig tart az út. Szerencsére tiszti kocsiban kaptam helyet és így egész jól utazom.” Mint írja, reménykedik, hogy az utazás ideje alatt végig meg tudja tartani ezt a helyét. Továbbá jelzi, hogy ne számítsanak tőle rendszeresen levelekre.

A keleti frontra a csapatokat vasúton szállították ki. A vasúti szerelvény tiszti vagonjaiban fekvőhelyeket is elhelyeztek, ezzel szemben a legénység számára biztosított kocsikban fekvőhelyként padok voltak vagy szalmát szórtak a padlóra és kályhát helyeztek el, ami lényegesen rosszabb utazási körülményeket tett lehetővé.

1942. november 16. szüleinek:

„1942. november 15-én vasárnap egész nap egy lengyel városban időztünk az állomáson. Innen este indultunk tovább. Éjjel 11-kor újra megálltunk a következő állomáson és még most délben is itt vagyunk. (…) A vonat egyébként igen kényelmes és kellemes, ketten vagyunk egy II. osztályú fülkében elhelyezve.”

1942. november 19. szüleinek:

„Még mindig vonaton ülünk. Egy óriási nagy kerülőt teszünk. (…) Az állomásokon már (…) mindenütt német személyzet van. Sokat beszélek velük.” Az otthoniak hogyléte felől érdeklődik, továbbá leírja, hogy csak azután tudnak neki levelet küldeni, miután megérkezett.

1942. november 26. szüleinek:

A levél borítékján látható a felirat „ellenőrizve”, amely azt jelenti, hogy a levél tartalmát az elküldés előtt a hadsereg egy megbízottja ellenőrizte és ha kellett cenzúrázta vagy visszatartotta.

1942. „november 22-én, vasárnap végre kiszálltunk a vonatból. Azóta itt vagyunk elszállásolva egy nagyobb városban és még talán 3-6 napig itt is maradunk. Egészen rendes város, van benne színház, mozi, étterem, úgy, hogy egész jó lenne, ha itt kellene maradni.  Az étteremben például van egy kitűnő zongora, úgyhogy mindennap zongorázom nagy siker közepette. … Megérkezésem ideje még mindig teljesen bizonytalan. Majd akkor értesítéssel leszek.”

1942. december 8. szüleinek:

„Dec 8-án hosszas utazgatás után végre megérkeztem célomhoz, hál Istennek minden nagyobb baj és kellemetlenség nélkül. Legutóbbi levelemben is írtam, hogy az egyik nagyobb városban lemaradtam a csomagok miatt. Az irányítótiszt itt azt mondta, hogy teherautót ad a csomagok tovább szállítására, azonban beálltak a hóviharok és ebből nem lett semmi. Nem tehettem egyebet, mint hogy ott átadtam a csomagokat, hogy onnan szállítsák, én pedig útnak indultam egy véletlenül elkapott terepjáró kocsival a következő állomásra. Innen aztán vasúton mentem tovább a hiba csak az volt, hogy téves irányítást kaptam. Utaztam éjjel-nappal, személyvonaton, tehervonaton, amit éppen elértem a kijelölt városba. Innen aztán visszairányítottak a helyes irányba. Nagyobb bajt mindez nem jelentett, mert ahol meg kellett hálni, mindenütt nagyon jó elszállásolást kaptam tiszti szállásokon, ami igazán méltányos és szép dolog volt. Az utolsó vasútállomásról aztán teherautón, végül szánon jutottam el végcélomhoz. (…) Egy rendes kis falut találtam kőházakkal, mi is egy ilyenben lakunk és a viszonyokhoz képest van egy rendes szobánk, ami egyúttal a gazdasági hivatal is. (…) Most találkoztam egy egri emberrel például, aki hamarosan megy haza szabadságra, valami Nagy József nevű hentes és azt mondta, hogy föltétlenül fel fogja keresni apukáékat beszámolni az itteni helyzetről.”

A hadsereg a leveleket ellenőrizte és ha szükséges volt cenzúrázták is azokat, ezért a hozzátartozók a szabadságra hazaérkezőktől tudtak meg több mindent arról, hogy milyen is az élet a fronton. Ezért is írja Iván a levelében, hogy majd az egri hentes „beszámol az itteni helyzetről”.

1942. december 9. szüleinek:

„Hosszas utazgatás után végre megérkeztem célomhoz hál Istennek minden baj nélkül. Közben az egyik állomásról rosszul irányítottak, aztán újra vissza ezért tartott olyan sokáig az út, de mindez nem volt rossz, mert mindenütt igen jó elszállásolást és ellátást kaptam, és itt is jó helyem van. Szabadságra mennek innen haza, majd azokkal is küldök levelet, talán azt hamarább is megtetszenek kapni.”

Két egymást követő napon is írta szüleinek, hogy megérkezett. Egy hosszabb, valamint egy rövidebb levélben.

1942. december 11. nővérének, Évának:

„Végre most jutottam egy kis lélegzethez, hogy az utazások hercehurcája után írhatok. December 8-án, tehát csaknem egy hónap alatt végre megérkeztem rendeltetési helyemre. Késedelmemnek az oka az volt, hogy tévesen irányítottak az egyik városból, úgyhogy itt csaknem az egész környéket beutaztam. (…) egy nagyobb község ez, ahol vagyunk, egy jó kis házikóban lakunk. Egyébként egészséges vagyok hál Istennek”

Az elindulása utáni első nap azt írta testvérének, hogy az út körülbelül 12 napig tart ezzel szemben az általa leírt események következtében végül 28 napos utazás után érkezett meg célállomásához.

1943. január 7. szüleinek:

Leírja, hogy az ő megfigyelése szerint átlagosan a levelek a keltezéstől számított 7-8 napra megérkeznek hozzá otthonról. „Zárt levélben télen is lehet egész nyugodtan írni. (…) Nekünk csendben telnek napjaink. Sok a munka, de annyi baj legyen. Tavaszról beszélnek, hogy talán akkor lesz váltás, persze biztosat senki sem tud. Az idő itt is meglehetősen enyhe, olvadásos volt eddig csak most fordult egy kissé hidegebre. Én különben egész nap bent ülök az irodában, úgy, hogy nem nagyon érint.”

1943. januárjában a szovjetek támadásának megindulása után a táboriposta nem üzemelt egy hónapon keresztül, ami még nehezebbé tette az itthon maradt hozzátartozók helyzetét, mert nem kaptak leveleket a fronton harcoló hozzátartozóiktól. Így volt ez ifj. Grőber Iván esetében is, akinek édesanyja két utolsó, már el nem küldött levelében arra kéri fiát írjon nekik, mert nem tudják, hogy megkapja-e a leveleiket.

1943. január 12-én véget ért a közel 3 hónapos hadműveleti szünet a vöröshadsereg támadásba kezdett. Nem sokkal ezután ahogy az a Hadtörténeti Intézet és Múzeum honlapján található II. világháborús magyar katonai veszteségi adatbázisból kiderül Ifj. Grőber Iván 1943. január 14-én eltűnt, az eltűnésének helyszínéről nincsen adat. Ő is azon II. világháborús katonák közé tartozik, akiket hiába vártak haza.

Közzétette:

Hadobás Eszter
segédlevéltáros

Felhasznált források:

HU-MNL-HVL-XIV.13. ifj. dr. Grőber Iván iratai
Eger 1942.06.27. 101. szám 4. oldal
https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_01/?pg=455&layout=s&query=Gr%C5%91ber%20Iv%C3%A1n

Felhasznált irodalom:

Bodó László: Agria XXXV. Adatok Knézich Károly családjának és leszármazottainak történetéhez. Eger, 1999, 297-298.
Molnár András – Szabó Péter: Utóvédként a Donnál Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések 1942-1943 I. kötet. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg 2014, 9.
Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943), Kossuth Kiadó 2019, 16-17., 291., 297-299., 333.