A vármegyeháza udvarán a 17. században megépített, majd a 19. század során emelettel bővített vármegyei börtön épülete 1908-ban vesztette el funkcióját. Ekkor fejeződött be ugyanis az egri Királyi Törvényház 1906-ban megkezdett építése, amelynek részeként elkészült a Királyi Törvényszéki Fogház új épülete is, ahova a rabokat még ebben az évben átszállították. Így 1927-ben adott volt a lehetőség, hogy a vármegyei levéltár részére négy helyiséget különítsenek el a volt büntetés-végrehajtási intézet földszintjén, amelyek korábbi rendeltetésükből adódóan sötétnek bizonyultak, így kezdetben nem feleltek meg maradéktalanul az elvárásoknak, az iratanyag átköltöztetése előtt apróbb átalakításokat hajtottak végre rajtuk. Irodának az egyik tűrhetően világos termet rendezték be, amely később az állami anyakönyvek másodpéldányainak őrzőhelyévé is vált. Ezzel egyidőben a korábbi rabkápolnában három félemeletre tagolt, körbefutó galériával rendelkező tölgyfa állványsort állítottak fel, ahol az 1867 utáni központi és járási igazgatás anyagát, a felekezeti anyakönyvek másodpéldányait és az 1850–1871 között keletkezett törvényszéki iratokat tervezték elhelyezni. A börtön épületében kijelölt helyiségek befogadóképessége azonban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a vármegyeházán őrzött iratokat teljes terjedelemben átköltöztessék, ezért az 1848 előtti iratanyag a régi helyén maradt.

A főlevéltárnok 1927. március 20-án tájékoztatta a vármegye alispánját, hogy a börtön épületében átalakított helyiségek hamarosan készen állnak az iratanyag befogadására, emellett felhívta a figyelmét, hogy a költözést megfelelő előkészület kell, hogy megelőzze. A felkészülés zökkenőmentes lebonyolítása érdekében másfél-két hónap időtartamra segédszemélyzetet igényelt, akik az irányítása alatt előkészítik az anyagot a mozgatásra és a pakolásban is részt vesznek. Pázmány kérvénye végén kiemelte, hogy csak abban az esetben tud felelősséget vállalni a levéltári anyagért, ha a megfelelő munkaerőt a rendelkezésére bocsátják. A főlevéltárnok a kért segítséget végül nem kapta meg, kérelmét az alispán azzal utasította vissza, hogy nem áll rendelkezésre elegendő fedezet a segédszemélyzet alkalmazására. Ugyanakkor biztosította Pázmányt, hogy a hivatali szolgákat utasítani fogja, hogy a pakolás idején nyújtsanak megfelelő támogatást. Pázmány az alispán határozatát tiszteletteljesen tudomásul vette, azonban egy 1927. március 24-ei levelében ismét kísérletet tett egy napidíjas kisegítő személy igénylésére. Kérését azzal indokolta, hogy a hivatali szolgák csak fizikai munkára alkalmazhatók, az előkészítő tevékenységet nem tudja rájuk bízni. Mindemellett ismét hangsúlyozta, hogy a költözés pontos és zökkenőmentes lebonyolításáért a felelősséget csak abban az esetben vállalja, ha megkapja a megfelelő segítséget. Próbálkozása ez alkalommal sem járt eredménnyel, kérelmét az alispáni hivatal ez alkalommal is elutasította.

A megjelölt levéltári anyag új helyére történő átszállítását végül nem előzte meg nagyobb előkészület. Pázmány Lajos nem kapott kellő segítséget a kivitelezéshez, ezért a költöztetés során több levéltári egység rendje megbomlott, előfordult, hogy az azonos csoportba tartozó iratok 2-3 különböző raktárba lettek elhelyezve. A kezdeti nehézségek ellenére az 1927. esztendő azonban jelentős mérföldkőnek bizonyult a Heves Vármegyei Levéltár történetében, ugyanis a törvényhatóság volt börtönépülete ezt követően évtizedekig funkcionált levéltárként. Új létesítményt csak az 1980-as évek második felében kapott az intézmény, ahová a törzsanyag átszállítása 1989-re fejeződött be.

Közzétette: Gyebnár Kristóf

Felhasznált forrás

HU-MNL-HVL-IV.404.a. 4373/1927. Levéltárnak az új helységbe való költözése

Felhasznál irodalom

Kovács Melinda: A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára. H. é. n. [Budapest 2015]
Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923–2011. Szerk. Feiszt György. Székesfehérvár 2012. 287.
Soós Imre: Heves vármegye levéltárának történetéből. Levéltári Közlemények 20–23. (1942–1945) 260–289.