Hogy mesterségük hivatalosan is elismertté válhasson, az évszázadokig tapasztalati úton, hagyományok szerint működő bábaasszonyoknak szervezett oktatásban kellett részt venniük, melyek elméleti és gyakorlati vizsgákkal zárultak. A bábaképzés a nagyszombati egyetemen 1770-tól folyt rendszeresen, évente 3 bábakurzust is indítottak. Megjelent az egyetemi kurzusokon képesítést szerzett úgynevezett okleveles bábák szűk rétege, s mellettük a vármegyei orvos vagy sebész szülészeti kurzusán alapvető elméleti tudást elsajátított és vizsgázott cédulás bábák nagyobb csoportja. A falvakban és a kisebb városokban azonban egészen a 19. század közepéig igen alacsony szinten állt az egészségügyi ellátottság. Ezeken a helyeken a több-kevesebb tapasztalattal, és a szülés körüli rítusokra, hagyományokra nagy hangsúlyt helyező, ugyanakkor kevés elméleti tudással rendelkező parasztbábák működtek. A legtöbb panasz velük kapcsolatos volt a sok halálos kimenetelű szülés miatt. A bábák, különösen a parasztbábák, bár szigorúan tiltották mind a világi, mind az egyházi törvények, sok esetben kuruzslással és magzatelhajtással is foglalkoztak. A boszorkányperek vádlottjai is zömmel közülük kerültek ki.

Az első országos, bábák működését szabályozó rendelet még 1552-ben jelent meg, mely szerint annak, aki továbbra is bábaként kívánt dolgozni, a főhatóságok előtt esküt kellett tennie. Egerben a bábák a következő egyszerű esküformával tettek hitet a mesterségük mellett:

Átiratban:

Juramentum Obstetricum

Én n.n. esküszöm az egy élő Istenre, Boldogságos Szűz Máriára, Istennek minden szenteire s választottaira, hogy én a nemes magistratus által Eger városa bábájának felvétetvén ezután minden szülő asszony személyeknek, akikhez hívattatni fogom, minden személy válogatás nélkül szegénynek és gazdagnak, és ugyan a szegényeknek ingyen teljes hivsággal szolgálni fogok, és arra szorgalmatosan vigyázni, hogy bábai kötelességemnek minden igyekezetemmel eleget tegyek. Isten engem úgy segéljen. Ámen.

A városi tanács 18. századi dokumentumai között több bábaasszony neve is fellelhető, többnyire kérvényekben, melyekben alkalmazásukat vagy fizetésemelésüket kérik. Az első egri bába, akinek a nevét ismerjük Snobliné bábaasszony, aki egy 1751-ben kelt tanácsi határozat szerint már hosszú évek óta a városban szolgált.

Mária Terézia 1770-ben kiadott egészségügyi rendelete – a korabeli egészségügyi állapotokhoz képest erősen progresszív módon – csak diplomával, vizsgával rendelkező bábák működését engedélyezte, valamint ellenőrző jogkörrel hatósági bábák alkalmazását írta elő. Feltehetően e rendelet végrehajtásához készítette el a város 1772-ben a területén tevékenykedő bábák első összeírását. 

Az esküt tett bábák jegyzékén mindössze öt név szerepel. Összehasonlítva az 1785-ös lajstrommal meglehetősen hiányos, ötletszerűen állíthatták össze.

Feltételezhető, hogy a nevezettek mellett több, kisebb-nagyobb gyakorlati tapasztalattal, rátermettséggel rendelkező bába is tevékenykedett a város területén, hiszen Eger akkori lakosságszáma becslések szerint 15 ezer fő lehetett. A lajstrom meglehetősen kevés adatot tartalmaz, csupán a bábák nevét, életkorát, vallását, illetve szolgálati idejét tünteti fel.

Az 1785-ös összeírás jóval aprólékosabb, abban összesen 9 sebészorvos és 14 bába szerepel. A bábák neve, életkora, vallása és bábaként szolgált éveinek száma mellett kitér azok nyelvismeretére, olvasástudására, képesítettségére, és minősítésére.

A 14 személyből csupán három volt képezett, vizsgát tett bába, a többi másodrendű vagy segédbábaként tevékenykedett. 

Feladatkörük igen sokrétű volt, ugyanakkor hatáskörükben erősen korlátozták is őket. A bába számon tartotta és nyomon követte a hozzá forduló terhes nők állapotát, terhességi rosszulléteknél, szoptatásnál szükség esetén tanácsokkal látta el őket, vagy elbeszélgetett velük, így a mai értelemben véve terhesgondozást végzett. Levezette a normális, komplikációmentes szülést, majd ellátta az anyát és az újszülöttet is. Ugyanakkor a nehéz, rendellenes szülésnél köteles volt haladék nélkül orvost vagy egy másik bábát, esetleg sebészmestert hívni. Sajnos ezen esetek felismerése legtöbbször nem, vagy későn történt, ezzel gyakran az újszülött, esetleg az anya halálát okozva. A bába feladata volt az újszülött megvizsgálása, első fürösztése és pólyázása és kötelezettsége volt a gyermekágyas nő és csecsemőjének 5-10 napig történő látogatása is. A korabeli asszonyoknál a bába általában köztiszteletben álló személy volt, ugyanis sok esetben hozzá fordultak különféle női bajokkal, gyermekbetegségekkel kapcsolatban is.

Mindezek mellett szokás volt, hogy a bábának kellett megszervezni a keresztelőt, hírt adni az újszülöttről a család rokonságának és belejelenteni az egyháznak a gyülekezet új tagját.  A házasságon kívül született gyermekeket gyakran a bába tartotta keresztvíz alá. 

A bábáknak joga volt a szükségkeresztelésre is. Bábakeresztségre, vagy szárazkeresztségre akkor került sor, akár szülés közben is, ha az újszülött annyira gyenge volt, hogy valószínűsítették, néhány órát sem fog élni, pap nem tudja megkeresztelni. 

Közzétette: Györgyné Dani Gabriella
levéltáros

Felhasznált források és irodalom:

MNL HML  V.1.b. 106. B LXX 19. rsz.
MNL HML  V.1.b. 72. B XLIX 179. rsz.
MNL HML  V.1.d. 26.
MNL HML  XV.3. 4. 16.rsz.

Dr. Werling Józsefné Forrai Márta: A magyarországi bábaképzés főbb állomásai 
Nemes Lajos: Eger város önkormányzata 1687-1848 Eger, 2001.
Breznay Imre: Eger a XVIII. században II. kötet Eger, 1934.