Az MNL Heves Megyei Levéltára Heves vármegye iratanyaga mellett a vele több, mint 300 éven át egyesített Külső-Szolnok vármegye írásos emlékeit is őrzi. Ezeknek a forrásoknak az egyik darabja a következőkben bemutatott tanítóösszeírás, melynek értéke a kora és az érintett terület hatalmas kiterjedése mellett abban rejlik, hogy ez az első olyan összeírás, ami kifejezetten azzal a céllal készült, hogy számba vegye a kettős vármegye területén működő iskolákat és tanítókat.

Az oktatásügy fontosságát elsőként Mária Terézia királynő ismerte fel és államérdeknek tekintette azt. Az uralkodó 1769. november 9-én utasította Esterházy Ferenc kancellárt, hogy mérje fel a magyarországi népiskolák állapotát, abból a célból, hogy majd – a kapott statisztikai adatok segítségével – hozzákezdhessen a népoktatás megreformálásához. A Magyar Királyi Helytartótanács 2132/1770. számú, 1770. május 21-én kelt leiratával utasította a vármegyét, hogy készítsenek összeírást az iskolák állapotáról. A rendelkezést a vármegye nemesi közgyűlése előtt 1770. október 15-én olvasták fel.

Az utasításnak megfelelően a kettős vármegye négy járásának főszolgabírái – Orczy Sándor gyöngyösi, Kovács Márton mátrai, Brezovay Imre tarnai, Radics Gergely tiszai – hozzáláttak az iskolák, illetve az ott tevékenykedő tanítók számba vételéhez. Elsőként a Gyöngyösi járás összeírása készült el, 1770. december 12-én. Ezt követte 1771. március 11-én a Tiszai, majd március 13-án a Tarnai járásoké. A Mátrai járás szolgabírája nem datálta pontosan az összeírás keltét, csak az évet, 1771-et tüntette fel munkáján.

A dokumentumoknak a Helytartótanács által megadott formában kellett volna készülniük, ennek ellenére az egyes járások összeírásai között apróbb eltéréseket tapasztalhatunk. A Gyöngyösi járás tanodáiról készített összeírásban 5 kérdéscsoportra adott válaszok szerepelnek. Az elsőben a tanító neve és egyéb hivatalai vannak feltüntetve. A másodikban a tanulók száma és vallása, feltüntetve a nemek számát is. A 3. pontban a tanított tantárgyakra, a 4.-ben a tanító fizetésére, az 5. pontban pedig arra kapunk választ, hogy az iskola rendelkezik-e külön tanteremmel. A Tarnai és a Tiszai járásokról készített összeírások annyiban különböznek a gyöngyösitől, hogy nem sorolták fel a tanító által betöltött egyéb hivatalokat, a gyermekek számának nemek szerinti bontása is elmaradt, továbbá az 5. pontban nem arra kapunk választ, hogy van-e külön tanterem, hanem arra, hogy miként lehetne javítani a tanítás helyzetét. A Mátrai járás összeírása több eltérést mutat, ebben csak 3 válaszcsoportot találunk. Az elsőben megnevezik a tanítót, illetve az általa betöltött egyéb hivatalokat. A 2. pontban a tanulók számáról, vallásáról, a tanult tantárgyakról, a 3. pontban pedig a tanító fizetéséről kaphatunk információt.

Az összeírások nagy hiányossága, hogy nem minden település szerepel bennük. Nem találhatóak meg a forrásban a Gyöngyösi járásból Monostor és Pálosvörösmart, a Tarnai járásból Dormánd, Eger és Hevesvezekény, a Mátrai járásból Tarnalelesz, a Tiszai járásból pedig Borsodivánka, Csépa, Dévaványa, Fegyvernek, Poroszló, Szajol, Szelevény, Tiszahalász (ma Újlőrincfalva), Tiszasüly és Tiszaug települések nevei. Ezt a hiányosságot az 1772-ben készített tanítóösszeírás pótolta. Az 1770/71-es összeírás tehát a kettős vármegye 131 településének iskolájáról szolgáltat adatokat, melyben összesen 129 tanító tevékenykedett. A tanítók eloszlása az egyes járások között nagyon aránytalan volt. A feltüntetett falvak közül a Gyöngyösi és a Tarnai járásban mindenhol volt tanító, de a Mátrai járás 34 településéből csak 27 rendelkezett iskolamesterrel. Ezen a téren a legkedvezőbb helyzetben a Tiszai járás volt, itt a 33 településre 38 tanító jutott. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy az összeírás 10 község adatait nem tartalmazza, melyek közül Fegyverneken, Szajolon, Szelevényben, Tiszahalászon és Tiszasülyön minden bizonnyal sem tanító, sem pedig iskola nem volt, hiszen a falvak neve az 1772-ben készített összeírásban sem található.

A tanító megléte ebben az időben még nem jelentette azt, hogy valóban zajlott is oktatás az adott községben. A Tarnai járásban lévő Kisnánán és Tarnaszentmárián volt ugyan iskolamester, de a gyermekek közül senki nem járt iskolába. A Mátrai járásban ennél jóval kedvezőtlenebb volt az oktatás helyzete. Bükkszéken, Fedémesen, Hevesaranyoson, Parádon, Szajlán, Szarvaskőn volt ugyan tanító, de a gyermekek ezekben a községekben nem jártak iskolába. Különösen rossz helyzetben voltak az olyan falvak, ahol még tanító sem működött. Ezért például Bekölcén, Ivádon, Kisfüzesen, Mátramindszenten, Mikófalván, Szúcson és Terpesen sem volt tanítás. Maconkán és Szuhán szintén nem volt tanító, de itt az iskolába járó gyermekek tanítását a harangozó végezte.

Az összeírások tanúsága szerint a falvak túlnyomó részében egyetlen tanító működött. Több tanító tartása csak nagyon ritkán fordult elő a kettős vármegyében. Ezzel csak a Tiszai járásban találkozunk, ahol Mezőtúron, Szolnokon és Törökszentmiklóson 2 tanító, Tiszanánán pedig 3 tanító végezte az oktatást. Segédtanító tartása ekkor még nem volt szokásban, azt csak a mezőtúri és a tiszanánai református tanító tartott.

Felekezeti jelleg tekintetében a Gyöngyösi és a Mátrai járás iskolái kivétel nélkül római katolikusok voltak, de a Tarnai járásban is csak Átányon működött református iskola. A tanodák felekezeti megoszlását nézve tarkább képet mutatott a Tiszai járás. Itt 16 településen az iskola református volt. Ezzel szemben 15 községben kizárólag a római katolikusok tartottak fenn tanodát. Voltak olyan települések a járásban, ahol mind a római katolikus, mind pedig a református felekezet tartott tanítót, például Tiszanánán és Törökszentmiklóson. A korban a vallási konfliktusok miatt nem volt jellemző, hogy a református és a katolikus gyermekek egymás iskoláit látogassák, sőt, sok esetben ezt egyenesen tiltották, akár azon az áron is, hogy a gyermek nem részesül oktatásban. Egyedi esetnek volt mondható Tiszavárkony, ahol az összeírás szerint a római katolikus tanító a 29 katolikus gyermek mellett még 3 reformátust és 4 evangélikust is oktatott.

Az iskolákban tanított tantárgyak nagyon különböztek az egyes járásokban, hiszen ekkor még nem volt semmilyen központi szabályozás, sem tanterv. A tanító azt tanította, amire a gyermekeknek, pontosabban a szüleiknek igénye volt, s ez gyakran évente változott. Egyedül a hittan tanítása volt kötelező minden tanodában. A Mátrai járás iskoláiban a gyermekek a hittan mellett csak olvasást tanultak, írás és számtan oktatása egyik tanodában sem volt szokásban. Kedvezőbb volt a helyzet a Gyöngyösi, a Tarnai és a Tiszai járásokban, itt néhány iskola kivételével a diákok a hittan és az olvasás mellett tanultak írni is. A számtan tanítása ebben az időben még nem volt elterjedt, azt csupán néhány tanodában oktattak, főleg a Tiszai járás református tanodáiban. A latin iskolára, vagyis a gimnáziumra felkészítő tantárgyak – névszóragozás, igeragozás, fogalmazás – valamelyikét, vagy akár mindegyikét szintén csak kevés tanodában oktatták. Ezen a téren is főként a Tiszai járás református iskolái jártak elől. A gyöngyösi iskolánál érdekesség, hogy éneket is tanítottak. A Tarnai járás jellegzetessége, hogy ekkor még jelentős számú tót, illetve német telepes élt itt. Éppen ezért volt olyan település, – például Domoszló – ahol a diákok tót irodalmat is tanulhattak. Aldebrőn, Kerecsenden és Kompolton a német nyelv tanítása volt szokásban. A lakosság idegennyelvűsége több helyen akadályozta a tanítást. Makláron például a tanító nem tudott megfelelően németül, a gyermekek pedig magyarul. Füzesabonyban is hasonló probléma volt, itt a tanítónak az oktatáshoz nem volt megfelelő szintű tót nyelvismerete. Kisnánán pedig ebből az okból egyáltalán nem is volt tanítás.

Az iskolamesterek egyéb hivatalaik mellett a tanításért kapott fizetésének mértéke és módja szintén nagy eltéréseket mutatott a 4 járás iskoláiban. A Gyöngyösi és a Tarnai járásban a tanítót a legtöbb helyen ekkor már a község fizette, tehát a tanításért évente fix jövedelmet kapott. Ennek mértéke a legtöbb helyen 6-12 rajnai forint és ugyanennyi pozsonyi mérő búza között változott. A fizetésnek ez a módja viszonylag új vívmány volt még ebben az időben, melyet a püspök szorgalmazott azért, hogy a tandíj fizetése ne a szülőket terhelje, ezzel pedig emelje az iskolák látogatottságát. A Mátrai járás szegény, hegyvidéki falvaiban ekkor még egyáltalán nem volt szokásban az iskolamesterek község általi fizetése. Azokban a falvakban, ahol volt tanítás, minden iskolába járó gyermeknek 30 krajcárt kellett fizetnie. A tanítók díjazása a Tiszai járásban volt a legváltozatosabb. Szinte minden községben más volt a fizetés mértéke és annak módja is. A települések egy részében (pl.: Nagyiván, Pély, Sarud, Tiszaörs) a község vagy a földesúr fizette a tanítót szerződés értelmében. A falvak másik részében (pl.: Kisköre, Nagyrév, Tiszaszőlős) a tanítót kizárólag a gyermekektől szedett tandíjból fizették. A többi járással ellentétben a Tiszai járásban szokásban volt az is, hogy az iskolamester a községtől is kapott meghatározott összegű fizetést, de emellett a tanulóktól is szedte a tandíjat. A fizetésnek ez a módja Szolnokot kivéve kizárólag a kálvinista tanodákban volt jellemző, példának okáért Tiszafüreden, Tiszaigaron.

Az összeírások zárásként minden település esetében azokat a hiányosságokat tüntették fel, amelyek gátolták az oktatás sikerességét. A Gyöngyösi járás összeírásában ez arra terjedt ki, hogy az iskola rendelkezik-e külön, a tanítás céljára használt teremmel, vagy sem. Az összeírásból kitűnik, hogy a 24 község közül csupán 10 településen volt külön iskolaterem, a többi faluban az oktatás a tanító kicsiny lakószobájában történt.

A többi járás összeírásából nem kapunk információt a különálló iskolahelyiségek létezésére, vagy hiányára. A Tarnai és a Tiszai járásokban az oktatás hiányosságaiként szinte minden településen az iskolák alacsony látogatottságát tüntették fel. Tankötelezettség ebben az időben még nem létezett, ezért kizárólag a szülő belátásán, illetve anyagi lehetőségein múlott, hogy járatta-e gyermekét iskolába, vagy sem. Az esetek többségében a szülők sokkal szívesebben alkalmazták mezőgazdasági munkákra gyermekeiket, minthogy a számukra gyakorlati hasznot alig nyújtó iskolába járassák őket. Ugyanakkor a települések elöljárói sem fordítottak megfelelő figyelmet arra, hogy a gyermekek szüleivel megértessék az iskola hasznát, fontosságát. Természetesen a szülők és az elöljárók hanyagsága mellett meg kell említenünk azt is, hogy sok szülő a legjobb szándéka ellenére sem tudta iskoláztatni gyermekét, képtelen volt a tandíj megfizetésére, vagy a gyermek megfelelő ruházattal való ellátására.

Az összeírás pontatlanságainak, hibáinak kiküszöbölése érdekében a következő években több összeírást is készítettek az iskolákról, de a legnagyobb jelentőséggel és értékkel minden kétséget kizáróan az 1770/71-ben készült összeírás bír. Mária Terézia reformja nem hozta meg a várt sikert, a dokumentumban feltüntetett hiányosságok még több mint egy évszázadon át jellemezték a magyar, és benne a Heves megyei iskolaügyet.

Közzétette: Mészáros Ádám
segédlevéltáros

Felhasznált források és irodalom
MNL HML IV.1.a. 29. kötet
MNL HML IV.1.b. nr. 168&G/1770.
MNL HML IV.1.b. nr. 65/1771.
Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában I. Budapest, 1899.
Mészáros István: Az iskolaügy története Magyarországon 996–1777 között. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.
Sugár István: Az elemi iskolai népoktatás Heves megyében 1770-1775 között. In.: Archívum – A Heves Megyei Levéltár közleményei 1. Eger, 1973.