Egyrészt annak, hogy Heves megye egyes területein (Verpelét, Feldebrő, Kál, Kompolt, Heves környékén) évszázados hagyománya volt a dohánytermesztésnek. Az érintett településeken a lakosság jelentős hányada élt a dohány nyújtotta bevételekből, vagy egészítette ki ezzel jövedelmét. A másik tényező az Európát 1865 óta sújtó filoxéravész, amely az 1880-as években elérte az egri borvidéket is, elpusztítva az itteni gazdák létalapját jelentő szőlőültetvények túlnyomó részét. Megnőtt a munkanélküliek száma, ami jelentős szociális feszültséget gerjesztett a városban.

Amikor nyilvánossá vált, hogy a magyar állam egy szivargyár létrehozását tervezi, Eger város vezetése küldöttséget menesztett Wekerle Sándor pénzügyminiszterhez, hogy elérjék, a hevesi megyeszékhely kapjon lehetőséget az új gyár megépítésére. Grónay Sándor polgármester és Szederkényi Nándor képviselő követjárása nem volt hiábavaló. 1894. május 24-én a Magyar Királyi Dohányjövedéki Központi Igazgatóság által a mai Klapka utcában lévő Korona Vendéglő helyiségeiben létesített gyárban megindult a termelés. A három munkással induló üzem a következő évben már 193 alkalmazottat foglalkoztatott, akik túlnyomó többsége nő, néhány munkafolyamatot viszont férfiak, illetve gyermekek láttak el. Eleinte kizárólag szivarüzemként működött, a gyorsan növekvő kereslet kielégítése a munkáslétszám növelésével egy időben szükségessé tette egy új gyárépület létesítését is. Az Eger városa által térítésmentesen biztosított telken (amely korábban vásártér volt) 1899-re épült fel az új dohánygyár. A termelést azonban ennél korábban, már 1896 folyamán átköltöztették.

1901-ben már 670 munkás végezte a dohánytermék előállítást. Az egy munkásra eső szivartermelés javítása érdekében a Magyar Királyi Dohányjövedéki Központi Igazgatóság úgy segített, hogy az igazgatóság más gyáraiból tapasztalt, magas termelékenységű munkásnőket helyeztek át Egerbe, akik a gyártási feladatok mellett segítettek a helyi, gyakorlattal még nem rendelkező munkaerő betanításában is.

A gyár termékpalettája általános és minőségi szivarok tekintetében szélesnek volt mondható, alapanyagaik közt a hazai fajták (tiszai, szabolcsi, debreceni) mellett egyaránt megtalálható volt a havanna, a brazil, a jávai és a szumátrai, valamint a török és bolgár dohány. Az 1930-as évek elejére a termelés döntő részét a minőségi szivarok előállítása adta. A teljesen egészében kézzel előállított minőségi szivart magasabb előállítási költsége ellenére is érdemes volt gyártani, ugyanis jövedelmezősége jelentősen meghaladta az egyszerűbb, olcsóbb technológiával gyártott általános szivarokét.

A nagy gazdasági világválság (1929-1933) okozta recesszió nyomot hagyott a dohánytermék előállításban is. A drágább, minőségi szivarok helyett előtérbe kerültek a szivarkák, mai nevükön cigaretták. 1938-ra a szivargyártás teljesen megszűnt Egerben. Ebben az esztendőben cigarettából már több,mint 96 millió darabot gyártott az egri dohányüzem. Bemutatott időszakunk végén, a II. világháború éveiben a dohánygyárat is hadiüzemmé nyilvánították, majd a szovjet megszállást követően a szovjet hadsereg igényeinek kielégítésére állították át, először egy orosz hadnagy vezetése alatt, majd 1945 június 27-től magyar irányítással.

Az általunk bemutatott címkék az 1894-1944 közti időszak dohánytermékeinek csomagolásából nyújtanak ízelítőt.

Gócza Gábor
   levéltáros