Bordás Istvánné értelmes, intelligens, megnyerő parasztasszony volt; emellett melegszívű feleség és édesanya, aki a nehéz anyagi körülmények között is képes volt hét gyermekét tisztességgel felnevelni. Kiváló beszédkészséggel bírt. Az Országos Földmívelő Párt 1908. évi karácsonyi röpiratában jelent meg kiáltványa: „Testvéreim! Földmívelő asszonyok és lányok! Hozzátok szólok szegény nyomorgó testvéreim. Hozzátok kiáltok a nyomorúságból. Szeretném, ha kiáltásom erős lenne, mint az égdörgés, amelynek szavát mindenki meghallja, aki az országban él. Égdörgés harsogása, villám vakító fénye szeretnék lenni… Vannak talán kishitűek, aki azt mondják: Mit keres asszony a férfiak sorában? – Hát miért nem kérdik meg tőlünk aratáskor, kapáláskor, csépléskor, hogy miért állunk a férfiakkal egy sorba, s miért végezzük a nehéz munkát hajnalhasadástól napnyugtáig úgy, mint ők?”
Veres Péter a „Falusi krónikában” idézi e sorokat, és ezt írja: „Ez a mi népünk hangja. Református zsoltárok komor pátoszát érzem. Ezeket a mondatokat Bordásné Rokon Sári nehézkes pennájára a magyar nép lelke diktálta.”

Mozgalmuk országos feltűnést keltett. Bédy Schwimmer Rózsa, a Feministák Magyarországi Egyesületének vezetője már az alakulás évében Újvárosra utazott, hogy találkozzon Bordás Istvánnéval és társaival. 1909-ben angol nyelvű meghívót kaptak Londonba, a Nemzetközi Nőkongresszusra, ám erre anyagi nehézségeik miatt nem utazhattak el.
Az asszonyok szervezete élt és virágzott éveken át. 1913-ban Budapestre hívták őket a Nők Választójogi Világszövetségének kongresszusára. A hat tagból álló küldöttséget Bordás Istvánné vezette, és fogadáson vettek részt a királyi várban, ahol a grófnők, iparmágnások feleségei között kuriózumként hatott a naptól kiégett, sötét arcú és kérges kezű, fejkendős újvárosi asszony. Az eseményen ő is felszólalt, és olyan nagy sikerrel, meggyőző erővel, határozottan és szépen beszélt, hogy másnap az újságok hasábjain mindenütt elragadtatással írtak az eseményről. Bordás Istvánnét itt Carrie Chapma Cott, a világszervezetet vezető milliomos asszony tüntette ki saját mozgalmi aranyjelvényével (Jus Suffragii).
Rokon Tóth Sára az első világháborúban sem maradt tétlenül. 1917-ben a „Nők Lapja” közölte háborúellenes vezércikkeit. Szót emelt a családfő nélkül maradt családokért, és ennek köszönhetően az asszonyok határozott követelése és a fokozódó elégedetlenség rábírta a nagybérlőket, hogy a határ egy részében harmados földet juttassanak a hadiasszonyoknak. Az őszirózsás forradalom után azonban alábbhagyott a nők forradalmi lendülete, a húszas években pedig szervezetük végleg feloszlott.
Bordás Istvánnét egy ideig még számon tartották a fővárosi feministák. Ő azonban teljesen visszavonult a politikától, talán csak az emlékeiből élt megözvegyülve. 1957-ben hunyt el.
Rokon Tóth Sára feminista mozgalmának igazi jelentősége tehát abban állt, hogy nem grófnők, de még csak nem is honoratiorok feleségei mondták ki majdhogynem irodalmi igényességgel a parasztasszonyok feminista követeléseit, hanem egy egyszerű napszámos, ez pedig akkor egész Közép-Európában egyedülálló dolog volt.

Kovács Gergely

Források:
MNL HBML XXXV. ÉD. 706.
Király István: Akikről utcáinkat nevezték el (11.) In: Balmazújváros VI. évf. 11. sz.
http://www.lmvk.hu/koha/1992/1992_11_november.pdf