A kiállítás összeállítói azonban ennél sokkal többre vállalkoztak: a debreceni és hajdúböszörményi közgyűjtemények összefogásával, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, az Alföldi Nyomda, a Csokonai Színház, a hajdúböszörményi hagyományőrzők, sőt még egy helyi tűzzománc szakkör segítségével elevenítették meg a 170 évvel ezelőtti cívisváros mindennapjait. Hogyan élték meg az akkori polgárok ezt az időszakot? Hogyan segítették a szabadságharc nemes küzdelmét? Milyen áldozatokat kellett vállalniuk?

Mindezekre a kérdésekre választ kaphattak a látogatók aznap este a Városházán, ahol látványos megnyitó és térjáték segítségével hangolódhattak az ingyenesen megtekinthető „időutazásra”.

Nem is akárki, Debrecen város polgármestere kísérte végig a látogatókat azon az úton, amelyen Kossuth Lajos is végig haladt. 1849. január 7-én lépte át a Miklós utcai kaput, ahol az őr a kapukönyvbe a következőket írta: „Kossuth, a magyarok Mózesse”. Ezután bocsáttatott csak be a cívisváros falai közé, s érkezhetett szálláshelyére, illetve az Országos Honvédelmi Bizottmány székhelyére, a nemrégiben felépített Városházára.

Útlevél nélkül akkoriban senki sem utazhatott, erről a Rendőrhivatal gondoskodott. A Múzeumok Éjszakáján, aki elindult a városházi sétán, személyre szóló útlevéllel tehette meg körútját és látogathatta meg a közgyűlési termet, Kossuth szobáját, a Titkos Levéltárban elhelyezett koronát és mindazt, amit nyújtott a városházi program.

A „Miklós utcai kapu”-n belépők elsőként a városba érkezett jeles személyekről (Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály stb.) tájékozódhattak, nemcsak a kiállított eredeti források alapján, hanem egy látványos, Debrecen korabeli térképét ábrázoló terepasztal segítségével is. A híres vendégek mellett a városnak a menekültek több ezres tömegét is be kellett fogadnia, s mivel a Fehérló Fogadón és a Nádor Szállón kívül nemigen volt alkalmas szálláshely, a cívispolgároknak meg kellett osztaniuk lakóhelyüket a beszállásoltakkal, sőt még élelmezésükről is gondoskodniuk kellett.

A fővárosiak megszokták, hogy kávéházakban, vendéglőkben osztották meg a világ nagy dolgait egymás között. Ezt az igényt a debreceni csárdák és vendégfogadók csak részben tudták kielégíteni. A leghíresebb Aranyiné asszony Hátulszíp Vendéglője volt, ahol szívesen ettek-ittak és szórakoztak – kártyáztak, biliárdoztak és cigányzenét hallgattak – a forradalmi ifjak, nemes urak és polgárok egyaránt.

A városházi sétán résztvevők az emeleten kialakított „vendéglőben” pihenhettek meg, ahol a Szeredás együttes zenéjét hallgatva kulináris élményekkel is gazdagodhattak. A hajdúböszörményi hagyományőrzőknek köszönhetően ugyanis Kossuth-kiflit és más korabeli süteményeket kóstolhattak. Hogy hogyan öltözködtek akkoriban a betérő vendégek, arról is képet kaphattak egy fényképezésre is alkalmas, debreceni cívispárt ábrázoló installáció segítségével.

A látogatók tovább haladva a „Szent Korona rejtekébe” is bepillanthattak. 1849 januárjában ugyanis Kossuth utasítására a város Titkos Levéltárában helyezték el a Szent Koronát egy vasládában, amelyről akkor nagyon kevesen tudtak.

A közgyűlési terem előtt az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjai (Kossuth, Szemere Bertalan, Madarász Pál, Mészáros Lázár stb.) és azok munkája is bemutatásra került. Először a katonaságot kellett megteremteni, amelynek ellátásához számtalan dolog kellett: fölszerelés, szállás és élelem, a betegeknek kórház, a szállítás és hírszolgálat bonyolítására tömérdek fogat.

A lakosság körében végzett gyűjtés (liszt, kenyér, szalonna, fehérnemű, fa) szemléltetése mellett a helyi katonai alakulatok egyenruhájából is látható volt néhány „élőben”: a kollégiumi nemzetőrök fekete egyenruhája vagy a 17. Bocskai huszárok kék hadnagyi dolmánya és mentéje; továbbá híresek voltak a debreceni verespántlikások is, akik nevüket a kalapjukra helyezett piros szalagról kapták.

A hadsereg létszáma – köszönhetően, Kossuth toborzó beszédei mellett, a város áldozatvállalásának – a „debreceni menekülésben” végül megkétszereződött. A földből valósággal sereg nőtt, mely egyre több katonai sikert aratott. A győztes csaták lehetővé tették a függetlenség kinyilatkoztatását. A Függetlenségi Nyilatkozat eredeti, Kossuth által készített kézirata is olvasható volt a séta során, amely igazi kuriózumnak számított.

A városházi időutazás során a polgármester szobájába is beléphettek a látogatók, és megtekinthették azt az asztalt, amelynél állítólag maga Kossuth dolgozott egykor. Kossuth Lajosról, családjáról és a száműzetés éveiről a bejárati folyosón elhelyezett források tudósítottak, s az összeállítást egy enteriőr, illetve eredeti hanganyag – Kossuth Lajos hangja – színesítette.

Az 1849-es napokat megidéző séta Debrecen Város Könyvnyomdájában ért véget. Bemutatása a 170 évvel ezelőtti eredeti helyén, a Rózsa utcai épületszárny földszinti folyosóján történt. A kiállítás szervezői – az Alföldi Nyomdával való együttműködésnek köszönhetően – igazi ínyencségekkel készültek: a több mint 100 éves nagy fabetűk, ornamentikák mellett egy 1885-ből származó mintakönyv is látható volt az est folyamán. A kapualjban egy Gutenberg nyomdagép is működött, amely Kossuth Debrecen népéhez intézett január 6-ai kiáltványát sokszorosította, és ajándékozta meg vele a nagyközönséget.

A városházi Múzeumok Éjszakája – amelynek igen nagy sikere volt – este 11 óráig várta az érdeklődő családokat, barátokat, fiatalokat és időseket egyaránt.

A tárlatot készítették az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának munkatársai: Juhász Judit, dr. Kovács Ilona, Soósné Hevesi Andrea levéltárosok és Szendiné dr. Orvos Erzsébet levéltárigazgató, a kiállítás kurátora.

Szendiné Orvos Erzsébet

„Debrecen, a »szabadság fővárosa«” – Múzeumok Éjszakája 2019 (2019. június 22.)