Zászlóavató a Széchenyiben

1976. május 2-án kelt az a levél, amelyben Dr. Gábor Géza, a m. kir. állami Széchenyi István Gimnázium egykori igazgatója (1941–1945) Sopron város levéltárának adományozta azt az impozáns kivitelű iskolazászlót, amelynek 1942. május 17-én történt avatásáról a helyi lapok is beszámoltak.

Dr. Augusztinovicz Elemér latin–magyar szakos tanár az iskola évkönyvében közölt beszámolójában kiemelte, hogy a tanári kar nagy hangsúlyt fektetett a magyar nemzeti gondolat „elhintésére és gyökereztetésére”, és ennek jegyében az intézet a legnagyobb magyar születésének 150. évfordulóján, az 1941/1942-es tanévben a Széchenyiek címerével díszített új iskolai sapkajelvényt és Horváth József rajztanár tervei alapján készült zászlót avatott. Valóságos örömünnep zajlott le az iskola tornacsarnokában. Az igazgatói megnyitó azt hangsúlyozta, hogy az intézet „hű magyarokat és művelt emberfőket” adott a hazának. Gróf Széchenyi Jánosné zászlóanya beszédében Isten áldását kérte az intézetre, hogy az Széchenyi szelleméhez híven „teljesíthesse áldásos, lelkeket nemesítő munkáját a nemzet javára s a benne nevelődő ifjúság nemesbülésére és boldogulására”. Zászlóanyai felkérését közéleti aktivitása mellett az is indokolhatta, a történelmi család sopronhorpácsi ágának képviselőjeként máskor is eleget tett hasonló felkéréseknek. Dr. Kamenszky Árpád polgármester a zászló szimbólumjellegét méltatta. Mögé sorakozva a diákság „meggyőződéses, sőt fanatikus magyarnak”, „új honfoglalónak” érezheti magát, és ezzel a meggyőződéssel teljesítheti „kötelességét mindhalálig”, hogy „vérrel, vassal és önfeláldozó munkával” védje meg hazáját.

Meghívó a zászlóavató ünnepre, Sopron, 1942. május 17.

A Soproni Levéltár gyűjteményéből

Gábor Géza, a Soproni Katolikus Kör ügyvezető alelnöke, a Nemzeti Egység Pártja (NEP) kerületi elnöke, a Frankenburg Kör igazgatósági tagja és a Társadalmi Egyesületek Szövetsége (TESZ)  kulturális bizottságának elnöke 1920 decemberétől előbb helyettesként, majd rendes tanárként latint és magyart tanított a gimnáziumban, és egy győri időszak után 1941 őszén tért vissza a városba. A gimnáziumi oktatást a „magyar faj európai rendeltetését kidomborító” és a kárpát-medencei vezető szerepet hangsúlyozó hazafias nevelés szolgálatába állította. Tanár és diák számára a katonás rend időszaka köszöntött be az intézetben, a legkisebb mulasztást sem tűrte. A diákok csak kettesével sétálhattak a folyosón. A konferenciák végén Dér Zoltán tanár visszaemlékezései szerint gyakran saját tanulmányait olvasta fel a kollégáknak. Az iskola évkönyvében Széchenyit mint „a száj hazafiságával szemben a munka hazafiságát” hirdető államférfit magasztalta, akinek a példája „erősít a világháború félelmetes mérkőzésében, az eszmék harcában, a lemondásban és a végsőkig való kitartásban”.

A zászlót tervező, szerinte „örökké ellenzékeskedő” Horváth József rajztanárral azért került összetűzésbe, mert nem engedélyezte az ekkor már számos díjat elnyert, önálló műteremmel rendelkező festőművésznek, hogy fele óraszámban tanítson. Így Horváth arra kényszerült, hogy földrajzot és természetrajzot is oktasson – a maga módján: leginkább lerajzolta a tudnivalókat. Az intézet vezetője a német szövetség előtt adózva Tacitus Germania című művét is közölte a gimnázium 1943/1944-es évkönyvében. Fred Sinowatz egykori osztrák szövetségi kancellár jegyzett fel hasonlót saját latintanáráról: az a hitleráj őrületében Joseph Goebbels 1943. februári, gyújtó hangulatú szónoklatának pontjait akarta latinra fordítva elküldeni a Führernek.

1945 őszén Gábor Géza ellen – aki érdekes módon már az 1944–1945-ös végzős osztály tablóján sem szerepel – „antidemokratikus magatartás” és németbarátság miatt a népbíróság vádat emelt. Az eljárás során, melynek keretében politikai előéletét, ÉME és Turul szövetségi tagságát is vizsgálták, összesen hatvanhárom tanút hallgattak meg. A nyilvános tárgyalást 1945. október 17-18-án, majd december 5-én, a soproni Városháza dísztermében tartották. Horváth tanúként elmondta, „az igazgató úr szerette a túlságos uniformizálást”, és az az ember volt, „aki szerint az erdőben nem szabadott volna görbe fának lenni”. A tanárokat szolgálati idő szerint ültette le az asztalokhoz, még azt is meghatározta, „melyik tanár melyik fogasra akaszthatja kabátját, kalapját”. A soproni népbíróság elmarasztaló ítélete (két év börtön) után a győri fellebbviteli bíróság 1946. október 5-én ugyan felmentette, de sem az igazgatói székbe, sem a katedrára nem térhetett vissza. A Széchenyi palota falán egy tussal rajzolt plakát is megjelent, amely cezaromániás direktorként ábrázolta.

Gábor Géza már 1945. szeptember 29-én, brennbergbányai internáltként az Ideiglenes Kormány vallás- és közoktatásügyi miniszteréhez írott levélben támadta a gimnázium oktatóit, miután gróf Teleki Géza miniszter a soproni 12. számú igazoló bizottság 1945. augusztus 10-én kelt határozata alapján – „az igazi nevelést lehetetlenné tevő parancsuralmi rendszer” megvalósítása és „szélsőségesen rideg bánásmódja” miatt igazgatói állásából azonnali hatállyal felfüggesztette. Az elbocsátott direktor 11 oldalas philippikája szerint a tanárok azért viseltetnek „engesztelhetetlen gyűlölettel” iránta, mert a „lebuj iskolában” visszaállította a fegyelmet. A tanári kar a helyi sajtóban közölt nyilatkozatában leszögezte, hogy „a vádlottat a kíméletlen személyeskedés terén nem óhajtja követni, minthogy tanúvallomását – elvi alapon állván – kíméletesen tette meg”. Gábor védekezése során elmondta, hogy Tacitus inkriminált műve éppenséggel „arra mutat rá, hogy amely nép letér az örök erkölcsi törvények alapjáról, az a nép elpusztul”, illetve igazgatósága négy éve alatt „országos értékű” középiskolává emelte a gimnáziumot, és „egymaga többet tett, mint a tanári testület együttesen”. Végül megerősítette, hogy az eljárás következtében olyannyira meggyengült a szervezete és az idegrendszere, hogy nyugdíjazását fogja kérni.

A Horváth József által tervezett iskolazászló

A Soproni Levéltár gyűjteményéből

Az anyai ágon lengyel származású Gábor Géza 1946. március 10-én levélben fordult Házi Jenő városi főlevéltároshoz, és támogatását kérte két kézirata (A lengyel szellem nagyjai című értekezésgyűjtemény és A lengyel romantika című irodalomtörténeti tankönyv) megjelentetéséhez. A népbírósági eljárást „tragikus színjátéknak” minősítette, az összesen 16 tanár beadványát „súlytalan nyelvöltögetésnek”, a tanári kar szellemét pedig „betegnek és egészségtelennek, sőt erkölcstelennek”. A soproni lapok „gyalázatos valótlanságokat” tartalmazó cikkeivel szemben tehetetlennek érezte magát. Mellette nyilatkozott a szombathelyi tankerület volt főigazgatója, 1936 és 1941 közötti győri igazgatói működése (a mai Kazinczy jogelődjében) kapcsán a székesfehérvári tankerület vezetője, tucatnyi győri kollégája. Mindannyian támogatták Gábort abban a törekvésében, hogy a rendtartás és az érvényben volt hivatalos rendeletek követelményeinek „szigorúan gondos szem előtt tartásával járjon el”. Házi a lengyel tematikájú dolgozatok közlésének lehetőségét elvető  válaszában arra hivatkozott, hogy az ország sorsa ismét „a nagyok civakodásainak függvénye” lett: „nekünk más feladatunk nem lehet, mint átvészelni a súlyos időket, és kivárni, míg újból kisüt felettünk a Nap.”

Gábor Gézát, az ágyúöntő Gábor család harcos katolikus sarját 1936-os időleges távozásakor Parragi György, a Sopronvármegye szerkesztője ekképpen méltatta: „Eredeti ötleteket, életrevaló terveket, nagyperspektívájú gondolatokat dobott be a soproni közéletbe, melyek közül sok meg is valósult, de sokat meg is fojtottak a kis város megnemértésének, klikkharcainak, gyűlölködő szellemének tövisei”.  Déri Zoltán szerint „kenyere az új világalakulásban is mindig akadt”, középiskolai tanári és bölcsészettudományi doktori oklevél, illetve jogi és teológiai abszolutórium birtokában fizikai munkásként helyezkedett el. Sajtóbeszámoló szerint 1957-ben, a Csengery utcai lakatosárugyár vállalati munkástanácsában játszott szerepe miatt, izgatás bűntettében ismét bűnösnek találták és két év börtönre ítélték. 1975-ben feltűnik a neve az Élet és Tudomány folyóirat egyik olvasói levelének szerzőjeként. 1982-ben bekövetkezett halála előtt nem sokkal döntött úgy, hogy a kezdeményezésére született zászlót (a zászlórúd és a zászlószegek nélkül) a levéltárnak adományozza. Sajnálatos módon az amúgy igen akkurátus iktatókönyvben nincs nyoma az ajándékozásnak, így erről csak az alábbi papiros tanúskodik.

Dr. Gábor Géza adományozó levele, Sopron, 1976. május 2.

A Soproni Levéltár gyűjteményéből

Levéltári iratanyagok:

HU-MNL-GYMSVSL-XIV.-98. Házi Jenő levéltárnok iratai, 1892–1985. Egyéb levelezés, Gábor Géza, Sopron, 1946.

HU-MNL-GYMSVSL-XVII-415. Néphatalmi és különleges feladatokra alakult bizottságok. Sopron Városi 12. sz. Igazoló Bizottság iratai, 1945–1947. 47/B/1945 (1945. augusztus 10.).

HU-MNL-GYMSVSL-XXV.-3.-Nb.344/1945. Soproni Népbíróság iratai, 1945–1949. Dr. Gábor Géza.

HU-MNL-GYMSVSL-Sajtóanyag, Sopronvármegye, 1936. szeptember 23.

HU-MNL-GYMSVSL Sajtóanyag, Új Sopronvármegye, 1942. május 18.

HU-MNL-GYMSVSL Sajtóanyag, Soproni Ujság, 1945. október 21.

Az iratfotókat Koloszár Andrea készítette.

Szakirodalom:

https://sopronanno.hu/irodalom/gabor-geza-pere-1

https://sopronanno.hu/irodalom/gabor-geza-pere-2

Gábor Géza (szerk.): A Soproni Magyar Királyi Állami Széchenyi István Gimnázium évkönyve az 1941/42. iskolai évről. Sopron, 1942.

Dékány Zsigmondné (szerk.): A soproni Széchenyi István Gimnázium jubileumi évkönyve. 2001/2002-es tanév. Sopron, s. d.

Jelen forrásközlés a Magyar Tudomány Éve programsorozat keretében készült.

Fiziker Róbert – Kelemen Dávid