Jelenlegi hely
I. világháborús emlékművek (Székesfehérvár – 17. Honvéd Gyalogezred)
Székesfehérvári 17. Honvéd Gyalogezred emlékműve
Avatás: 1918. november 17., 1928. június 10.
Alkotó: Földes Szabó János, Bory Jenő
A magyar királyi Székesfehérvári 17. Honvéd Gyalogezred világháborús tetteinek megörökítését már 1915-ben elhatározta a tisztikar. A szobor terveit az ezred szobrászművész tagja, Földes Szabó János készítette el.[1] A honvéd parancsnokság közelében, tehát a Zichy liget előtt vagy annak közepén tervezték felállítani az alkotást,[2]ehhez a helyet a város 1916 decemberében biztosította.[3] A szobor elkészítéséhez szükséges összeg gyarapítására az ezred tisztjeinek és legénységének adakozásán túl 1917. január 21-től 28-ig tartó kiállítást szerveztek, amelyen a 17-es honvédek hadi fényképeit mutatták be.[4] A nagy érdeklődéssel kísért rendezvény megnyitóján gróf Széchényi Viktor főispán tartotta a beszédet a megyeháza dísztermében.[5] Néhány hónap múlva, az ezred hadi özvegyeinek és árváinak megsegítésére szervezte a város az 1918. május 26-tól június 2-ig tartó Tizenhetes hetet, amely során többek között kiállítás, színházi előadás, mozgófénykép előadás és hangverseny is szórakoztatta a közönséget.[6] Majd ez év november 17-én vasárnap, az ezred hazaérkezésének másnapján leplezték le a Zichy ligetben a honvéd szobrot, amikor is Sipos Gyula ezredes adta át az emlékművet a városnak megőrzésre.[7] A város az elesett hősök emlékét rendszeresen megünnepelte, 1926. május 30-án Bilkei Ferenc esperes-plébános mondott ünnepi beszédet az oroszlánszobor előtt.[8]
Az emlékmű második avatását 1928. június 10-én tartották a zászlódíszbe öltözött városban. Az ünnepség előtt felekezetenként istentiszteleteket tartottak, majd a közös tábori mise után József főherceg avatta fel a most már véglegesen befejezett szobrot, amelyet Zavaros Aladár polgármester vett át a város nevében.[9] Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottsága még 1927 nyarán az emlékműre helyezendő márványtábla költségeire négyszáz pengőt szavazott meg,[10] a táblán a következő véset olvasható: „Elesett hőseinek székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred 1914-1918”. Az emlékmű hátoldalán lévő márványtáblán a gyalogezred harcainak helyszínei olvashatóak, a talapzat két oldalán pedig Philipp István tervei szerint Halmányi István és Havranek Antal által készült bronzdomborművek láthatóak. Az ezredzászlót őrző oroszlánt ábrázoló szobrot Bory Jenő készítette az eredeti alkotás mintájára, gránitból.
Tíz év múlva, 1938. július 17-én a 17-esek ezrednapja József főherceg jelenlétében zajlott, aki Tóth Béla nyugalmazott tábornok felkérésére mondott beszédet a szobor talapzatáról. A székesfehérvári 1934-1938. évi eseményekről készült filmfelvétel második felében az emlékműnél történt megemlékezés és a díszszázad felvonulása is látható.[11]
Nyolc évtized múlva az emlékművet Kocsis Balázs szobrász-restaurátor felújította, aki a szobor környezetét, lépcsőzetét nagynyomású vízzel, illetve homokkal tisztította le, és kijavította a fugákat is. A lépcsőzet helyenként elmozdult, ezeket visszaállította eredeti helyükre, végül speciális kenőanyag segítségével konzerválta a gránitszobor felületét.[12] Az újraavatásra 2008. június 18-án került sor, a megemlékezésen Warvasovszky Tihamér polgármester mondott ünnepi beszédet, aki egyben a Honvédség és Társadalom Baráti Kör helyi szervezetének helyi elnöke is volt akkor.[13]
A 17-es honvéd gyalogezred ezrednapját hagyományosan minden évben július 18-án tartják,[14] amikor is katonai tiszteletadással emlékeznek az első világháború hőseire az emlékműnél.[15]
Jegyzetek
[1] Sipos Gyula (szerk.) 1938: A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfölkelő ezredek története. Székesfehérvár. 101. p.
[2] Székesfehérvári Friss Újság. 1916. március 19. 1. p.
[3] Demeter Zsófia 2017: Székesfehérvár Anno…3. Székesfehérvár. 245. p.
[4] MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Emlékművek, emlékbizottságok. A 17-es honvéd gyalogezred kiállítása. 1917.
[5] Székesfehérvár és Vidéke. 1917. január 22. 1.p.
[6] Uo. 1918. április 27. 1. p.
[7] Uo. 1918. november 19. 2. p.
[8] MTI Hírarchívum 1926. május 31., 3. p. http://archiv1920-1944.mti.hu
[9] Székesfehérvári Napló. 1928. június 12. 1-3. p.
[10] MNL FML IV. 402a. Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1927. 250. p.
[11] https://www.youtube.com/channel/UC2R3UP-StdhnW9SpJZfAmAQ 2019. január 9.
[12] http://www.htbkszfvar.hu/weblap/2008/06/szekesfehervar-emlekezik-katona-hoseire/ 2018. november 28.
[13] Fejér Megyei Hírlap, 2008. június 19. 1.p.
[14] Sipos Gyula (szerk.) 1938: A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfölkelő ezredek története. Székesfehérvár. 71. p.
Székesfehérvár és Vidéke. 1917. január 18. 1.p.
Székesfehérvár és Vidéke. 1917. január 22. 1.p.
Székesfehérvár és Vidéke. 1918. április 27. 1. p.
Székesfehérvár és Vidéke. 1918. május 27. 1. p.
Székesfehérvár és Vidéke. 1918. május 27. 2. p.
Székesfehérvár és Vidéke. 1918. június 3. 1. p.
Székesfehérvár és Vidéke. 1918. november 19. 2. p.
MNL FML XV. 24d. Meghívók
MNL FML XV. 24d. Meghívók
MNL FML IV. 415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai. Hősi emlékművek. 3702/1928.
Székesfehérvári képeslap 1930. MNL FML XV. 24e. Képeslapok
József főherceg beszél a 17-es honvédek ezrednapján. 1938. július 17. MNL FML XV.33.55.d. Székesfehérvár
Székesfehérvári Friss Újság. 1938. július 19. 2. p.
Fejér Megyei Hírlap. 1991. november 4. 1. p.
Fejér Megyei Hírlap. 2008. június 19. 1. p.
Fejér Megyei Hírlap 2008. június 19. 5. p.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Lovas Andrea 2013.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Lovas Andrea 2013.
Fejér Megyei Hírlap. 2014. április 1. 13. p.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred emlékműve. Fotó: Lovas Andrea 2013.