I. világháborús emlékművek (Sárbogárd)
Sárbogárd
EMLÉKMŰ EMLÉKTÁBLA
Avatás: 1942. június 14.
Alkotó: Ungvári Lajos szobrász és Derzsy Gergely kőfaragó
A Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság megbízásából Hubay János nyugalmazott ezredes kereste fel a községet 1923. szeptember 12-én, és a képviselő-testület előtt ismertette a bizottság rendeltetését, célját, majd kérte, hogy a község méltó emléket állítson az elesett hősöknek. A felszólalás után a képviselő-testület határozatot hozott a település világháborúban elesett hősei emlékének megörökítéséről. Kiválasztották az országos bizottság által jóváhagyott 338. számú, Somogyi István szobrásztervét, melynek költségét, a nyolcvan mázsa búza értéket, a mellékköltségekre pedig huszonöt métermázsa búza értéket meg is szavaztak. A képviselő-testület utasította az elöljáróságot, hogy a megszavazott összeget vesse ki, és a polgároktól, mint önkéntes adományt szedje be. Az emlékmű felállítását és ünnepélyes leleplezését 1923. november 1-re tűzték ki.[1] Erre az időpontra azonban nem valósult meg az emlékmű megépítése, ezután a képviselő-testület csupán hat évvel később hozott határozatot a piactér rendezéséről, hogy méltó helyen tudják elhelyezni a felállítandó emlékművet. A kivitelezés költségeire gyűjtést kívántak szervezni a lakosság, az egyházak, a pénzintézetek és a helyi egyesületek körében.[2] Egy évtizeddel később, 1941 májusában, a piactér parkosított részének középső részét jelölte ki ismét a képviselő-testület a hősi emlékmű, valamint a tér keleti oldalát az országzászló céljára. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének helyi csoportja értesítette az elöljárókat, hogy felajánlja az országzászlóhoz a zászlót, az alapzathoz szükséges összeget pedig a levente egyesület bocsátja rendelkezésre. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének tagjai az emlékmű költségeihez szükséges összeg gyűjtésében is segítségre voltak.[3] A képviselő-testület augusztusban további határozatot hozott a gyűjtés folytatásáról azok között, akik addig nem adakoztak. A túl magasnak ígérkező költségek miatt az 1939. január 26-án elfogadott, Schmidl Ferenc székesfehérvári építész által készített terv helyett Ungvári Lajos szobrászművész országzászlós hősi emlékoszlop tervét részesítették előnyben. A piactér rendezésének első lépéseként a képviselő-testület felmondott a piaci bódé tulajdonosoknak azzal a meghagyással, hogy legkésőbb 1941. október 15-ére építményeiket nyom nélkül távolítsák el a térről.[4] Az elöljárók Ungvári Lajosnak a szerződésben feltüntetett hatezer-hatszáz pengőből hamarosan kifizettek háromezer-hatszáz pengőt a kövek beszerzésére.[5] Az emlékművet kivitelező Derzsy Gergely szobrász pedig értesítette az emlékműbizottságot, hogy a szobor melletti nagykövet nem tudták kifejteni a sziklából, ezért nem sikerült leszállítani az emlékművet a november 30-ai határidőre.[6] Végül 1942. június 14-én megtörtént az emlékmű avatása. Az ünnepségről így írt a korabeli sajtó: „Vasárnap leplezték le Sárbogárd községben az ereklyés országzászlóval egybekapcsolt hősi emlékművet a község 195 világháborús és két jelenlegi háborús hősi halottjának emléktábláját. A felavatóbeszédet József királyi herceg tábornagy mondotta, aki meleg szeretettel emlékezett meg régi katonáiról, felemlítve a 69-es közös és I7-es honvéd gyalogezrednek nem egy fényes haditettét.”[7]
Az emlékművet a hatvanas években elbontották, és áthelyezték a Tompa Mihály utca 2. szám előtti területre.[8]
Évtizedek múlva, 2001 augusztusában Sárbogárd Város Önkormányzatának képviselő-testülete a Millenniumi Emlékpark kialakításával kapcsolatban, a hősi emlékmű eredeti helyére történő visszahelyezése érdekében, pályázat benyújtását határozta el a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásának elnyerésére, 2 955 000 Ft összegben. A képviselő-testület a tízmillió forintos beruházáshoz saját forrásként hatmillió forint értékű, a helyi vállalkozók és magánszemélyek által felajánlott munkát, valamint 1 560 000 Ft letéti számlán levő pénzösszeget biztosított.[9] Az emlékmű visszaszállítását Nagy László vállalkozó, míg az emlékmű-együttes elkészítését Huszár Péter kőfaragó vállalta. Az emlékmű újraavatására 2001. augusztus 20-án került sor,[10] az emlékmű-együttest pedig 2002. augusztus 20-án adták át.[11]
Dr. Sükösd Tamás polgármester a 2016. november 11-i képviselő-testületi ülésen előterjesztette, hogy nyújtsanak be pályázatot négy sárbogárdi első világháborús emlékmű és egy hadisír felújítására a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által a magyarországi temetkezési helyen található első világháborús hadisírok és emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállítása témájú kiíráshoz. A Hősök terén található emlékmű, a sárszentmiklósi illetve a pusztaegresi városrészekben álló első és második világháborús emlékművek, és a sárbogárdi református templom kertjében lévő emléktábla és a hadisír felújításának teljes összegét 2 188 000 Ft-ra becsülték. A megvalósításhoz az önkormányzat nem tudott önrészt ajánlani. A Hősök téri emlékmű vonatkozásában a mészkőfelületek homokfúvása, csiszolása, impregnálása, a kb. 6000 betű tisztítása, festése, az emlékmű környezetének és talapzatának és térburkolatának helyreállítása valamint a kőedények felújítása szerepelt az előterjesztésben.[12] A felújításokra a pályázat elutasítása miatt nem került sor.
Jegyzetek
[1]MNL FML V. 160b. Sárbogárd nagyközség iratai. Képviselő-testületi jegyzőkönyvek. 1923. 571. p
[2] Uo. 1929. 145. p.
[3] Uo. 1941. 20. p.
[4] Uo. 1941. 40. p.
[5] Uo. 1941. 58/a. p.
[6] Uo. 1941. 82. p.
[7]MTI Hírarchívum 1942. június 16.,16. p. http://archiv1920-1944.mti.hu
[8]http://sarbogard.hu/_user/browser/File/ELOTERJESZTESEK/2016/20161111/Kt_20161111%20-%2012_2.pdf 2018. augusztus 29.
[9]MNL FML XXIV. 1351a. Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal iratai. Törvényességi ellenőrzés iratai (Települési önkormányzatok jegyzőkönyvei). Sárbogárd. 2001. augusztus 8.
[10] Uo. 2001. július 17.
[11] Fejér Megyei Hírlap. 2002. augusztus 21., 4. p.
[12]http://sarbogard.hu/_user/browser/File/ELOTERJESZTESEK/2016/20161111/Kt_20161111%20-%2012_2.pdf 2018. augusztus 29.
Sárbogárdi világháborús emlékmű. MNL FML XV. 33. 21. d. Sárbogárd 1985.
Sárbogárdi világháborús emlékmű.MNL FML XV. 33. 21. d. Sárbogárd 1985.
A sárbogárdi Millenniumi Emlékpark átadása. Fejér Megyei Hírlap. 2002. augusztus 21.
A sárbogárdi Millenniumi Emlékpark. Fotó: Nagy Pál Bence hadnagy, MH KIKNyP 3. KIK beosztott tiszt, hadisírgondozás és honvédelmi nevelés (Fejér megye) 2016.
A sárbogárdi Millenniumi Emlékpark. Fotó: Nagy Pál Bence hadnagy, MH KIKNyP 3. KIK beosztott tiszt, hadisírgondozás és honvédelmi nevelés (Fejér megye) 2016.
A sárbogárdi Millenniumi Emlékpark. Fotó: Nagy Pál Bence hadnagy, MH KIKNyP 3. KIK beosztott tiszt, hadisírgondozás és honvédelmi nevelés (Fejér megye) 2016.
A sárbogárdi első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A sárbogárdi első világháborús emlékmű. Fotó: Lovas Andrea 2013.
A sárbogárdi első világháborús emlékmű. Fotó: Lovas Andrea 2013.
A sárbogárdi első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A sárbogárdi első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A sárbogárdi első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A sárbogárdi első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A sárbogárdi első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A sárbogárdi első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.
A sárbogárdi Millenniumi Emlékpark. Fotó: Nagy Pál Bence hadnagy, MH KIKNyP 3. KIK beosztott tiszt, hadisírgondozás és honvédelmi nevelés (Fejér megye) 2016.
EMLÉKTÁBLA EMLÉKMŰ
Avatás: nem ismert
Alkotó: nem ismert
Az első világháború befejezése után a hősök emlékének megörökítésére Sárbogárdon több kezdeményezés is indult. A zsidó hitközség 1922-ben helyezett el márványtáblát a zsinagógában, és 1926-ban az iparos olvasókörben is volt már kisebb méretű leleplezett emléktábla a hősi halottakról.[13] A református templom kertjében található emléktábla felállításának körülményei viszont nem ismertek.
Dr. Sükösd Tamás polgármester a 2016. november 11-i képviselő-testületi ülésen előterjesztette, hogy nyújtsanak be pályázatot négy sárbogárdi első világháborús emlékmű és egy hadisír felújítására a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által a magyarországi temetkezési helyen található első világháborús hadisírok és emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállítása témájú kiíráshoz. A Hősök terén található emlékmű, a sárszentmiklósi illetve a pusztaegresi városrészekben álló első és második világháborús emlékművek, és a sárbogárdi református templom kertjében lévő emléktábla és a hadisír felújításának teljes összegét 2 188 000 Ft-ra becsülték. A megvalósításhoz az önkormányzat nem tudott önrészt ajánlani. A református templomkertben található márvány emlékmű vonatkozásában a felület javítása, csiszolása, a hiányzó részek pótlása és a betűk újraírása szerepelt az előterjesztésben.[14] A felújításokra a pályázat elutasítása miatt nem került sor.
Jegyzetek
[13]MNL FML IV. 415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai. Hősi emlékművek. 2706/1926.
Első világháborús emléktábla a sárbogárdi református templom kertjében. MNL FML XV. 33. 23. d. Sárbogárd1985.
Első világháborús emléktábla a sárbogárdi református templom kertjében. Fotó: Szima Viktória 2019.