2000 óta április közepén a könyvnyomtatásról és feltalálójáról, Johannes Gutenbergről (1400 körül–1468) emlékeznek meg világszerte. A forradalmi találmány emlékére ma intézményünk egyik különleges muzeális kötetét mutatjuk be.

 

A mű ismertetése előtt essen néhány szó a világ első – mai értelemben vett – nyomdászáról: a német kézműves Johannes Gutenberg Mainzban született, pontos születési ideje ismeretlen. A patrícius családból származó feltaláló eleinte ötvösmunkásként kereste kenyerét, fokozatosan fordult a könyvek felé. Már az 1430-as évek végén elkezdett a nyomtatással kísérletezni, de csak az 1440-es évekből ismeretesek nyomtatványai, így a közmegegyezés szerint ettől a dátumtól számítjuk a nyomtatott irományok megjelenését. Nyomdagépével („Gutenberg sajtó”) akár 3600 oldalt is ki tudott nyomtatni egy munkanap alatt. Gutenberg fő művének a gazdagon díszített 42 soros Bibliát tartják a könyvtörténeti kutatók, amely 1450–1456 között készült el.

A korszakalkotó találmány hamar elterjedt Európa-szerte, 1500-ig 18 ország 260 városában, összesen 1125 nyomda működött. A becslések szerint a XVI. századra megközelítőleg 200 millió könyvet nyomtattak Gutenberg találmányának köszönhetően. Az eszköz jóvoltából alakult ki a valódi tömegkommunikáció (röplapok, kalendáriumok és más sajtótermékek formájában).

 

A hazai nyomdászatról a XVI. század óta beszélhetünk, első nyomdászaink a Dunántúl nyugati felében, a Felvidéken és Erdélyben kezdték el a működésüket (a török hódoltsági területeken később indult meg a könyvnyomtatás). Lényegében a reformáció volt a nagy indító erő, amely nyomdáinkat életre hívta. A magyar nyelvű nyomtatott kötetek megjelenése megelőzte a hazai nyomdák megalakulását. Bécsben, Nürnbergben, illetve Krakkóban nyomtattak köteteket ékes anyanyelvünkön, például Hieronymus Vietor krakkói nyomdász 1533-ban kiadta Komjáti Benedek „Az szent Pál levelei magyar nyelven” című kötetét, 1536-ban Johannes Singriener kinyomtatta Pesti Gábor Aesopus fabuláit tartalmazó művét (címe: Esopus fabulái, mellyeket mastan újonnan

magyar nyelvre fordított Pesti Gábriel, lásd itt: https://mek.oszk.hu/00600/00660/00660.htm) Bécsben.

 

A mára választott muzeális könyv szerzője Claudius Aelianus (másként Klaudiosz Ailianosz, illetve Ailianos; Kr. u. 175 – Kr. u. 235) ókori szofista filozófus és főpap, a mű a „Varia Historia. Tanaquillus Faber emendauit”, magyarul „Tarka történetek” címet viseli. A könyvet Salmünsterben (ma Bad Soden-Salmünster település, Németország) adták ki 1668-ban, Ionnem Lenerium nyomdájában (online:https://books.google.hu/books?id=FZ0d6ZgGg2kC&printsec=frontcover&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false). Aelianus görögül író római paradoxográfus (irodalmi műfaj, amely szokatlan vagy csodálatos természeti jelenségekről és emberekkel történt eseményekről számol be) volt és a perzsa kor római retorikusának is tekinthető. Az író Praenestében (30 km-re Rómától) született i. sz. 175 körül, feltehetően egy libertinus (felszabadított rabszolga) gyermeke volt. Aelianus Rómában tanult, ahol a szofista kaisareai Pausanias tanítványa lett. Anyanyelve latin volt, görögül később tanult meg, ennek ellenére olyan kifogástalan stílusban írt e nyelven, mintha Attikában született volna, pedig Görögországban sohasem járt (az anekdota szerint szívesen dicsekedett azzal, hogy még hajón sem ült soha). Később főpapi méltóságot töltött be. Életéről keveset tudunk, két nagyobb műve maradt ránk: „Az állatok természetéről" című az állatok lelki sajátosságaival, a „Tarka történetek" című anekdotagyűjteménye pedig az emberi világgal foglalkozik. Halálának időpontját nem ismerjük, i. sz. 230 körül hunyt el.

 

Aelianus szorgalmas olvasó és kivonatoló volt, munkájának hála számos antik irodalmi kincs megőrződött az utókornak, van olyan mű, amelyet kizárólag az ő kivonataiból ismerünk. Mivel kivonatoló volt, nem használt eredeti forrásokat, hanem mindent görög és hellenisztikus történelmi, illetve természettudományi könyvekből szedett össze – kritika nélkül –, sőt esetenként kivonatokat kivonatolt, így a történetei némileg torzultak. 

 

A történelem fordulatai úgy hozták, hogy fő művét, a Tarka történetek (görögül Poikilé hisztoria, latinus Varia historia) című 14 könyvből álló gyűjteményt szintén csak kivonatokból ismerjük, a teljes kötet nem maradt fent. A munka rövid történetek és anekdoták gyűjteménye volt, melynek két gyöngyszeme, Aspasia és Atalante története (mindkettő az úgynevezett miletosi novella műfaj remeke). A könyv számos erkölcsi tanulságokat szolgáltató, nagyobb részben történelmi személyekhez fűződő anekdotát foglal magába. Ez a játékos, tarka, a fantasztikumot sem nélkülöző gyűjtemény később alapművé vált és mintául szolgált az utókor szerzőinek. Rendkívül értékes alkotásról beszélünk, mivel több antik szerzőtől származó, mára elveszett idézet fennmaradt benne. A 14 könyvből álló mű a moralizáló történetek mellett természettudományos érdekességeket, illetve helyi szokások leírását is tartalmazza, jellemzően rövidített formában. A szerző fő szempontja az érdekesség, illetve a változatosság volt, novellagyűjteményét ezért keresztelte "tarkabarka" történeteknek. Aelianus a történéseket a sztoikus teológia szempontjából értelmezi a műben. Íme egy anekdota a könyvből: „Pauszón, a festő egy fetrengő ló képére kapott megrendelést, ő azonban vágtatót festett. A kép megrendelője bosszankodott, hogy Pauszón mást festett, mint amit ő kikötött, ő azonban így felelt:

– Fordítsd meg a képet, és a futóból hentergő lesz.” 

A mű elsősorban vonzó, humoros előadásmódjának köszönhette századokig tartó népszerűségét.

 

Teljesen egészében megmaradt Aelianus az állatok sajátosságairól írt műve, amely az egész ókorban s középkorban kedvelt olvasmány volt; írók is használták, sőt kivonatolták. A szerző a kötetben könnyed hangnemben számol be az állatvilágból vett furcsaságokról, illetve különböző csodás jelenségekről és eseményekről. Az állatokról szóló mesés történeteiből és leírásaiból igyekezett etikai tanulságokat levonni.

 

Mindezeken felül fennmaradt még Claudius Aelianus 20 fiktív levele és számos kisebb írásának töredéke is. A későbbi korok íróira az ókori tekintélyes művek anyagának összegyűjtése miatt rendkívül nagy hatást gyakorolt.  

 

Felhasznált irodalom: 

• A magyar nyelv értelmező szótára

• Burai Erzsébet: Motívumok és témák a császárkori görög erotikus és mimétikus fiktív levélgyűjteményekben

• Esopus fabulái, mellyeket mastan újonnan magyar nyelvre fordított Pesti Gábriel

• Gutenberg találmánya, a nyomtatott könyv  http://typographia.oszk.hu/html/hun/gutenberg.htm

• https://m.hvg.hu/tudomany/20210414_johannes_gutenberg_konyvnyomtatas_google

• http://real.mtak.hu/55733/1/VolHongrois.pdf

• Magyar etimológiai szótár

• Ókori lexikon

• Pataricza Dóra: Phlegón Csodálatos történetek című műve A csodálatos nagy cs-vel van?

• Tevan Andor: A könyv évezredes útja

• Világirodalmi Lexikon