Február 14-e Szent Valentin (másként Szent Bálint) napja. Ezen a napon világszerte levelezőlapokkal, piros rózsákkal, bonbonokkal és más kisebb ajándékokkal lepik meg szeretteiket az emberek.

 

A Valentin név a Valentinus családnév többszöri rövidülése, amely a latin valens (erős) szóból eredeztethető. A Valentinus annyit tesz, mint „erőt bíró” („valorem tenens”, a szentségben állhatatos értelemben) vagy „erős újonc” („valens tyro”, tehát Krisztus katonája). A Bálint keresztnév szintén ebből a szóból alakult ki: a Valentin, illetve a Valent alakváltozatok közvetítésével került bele szókincsünkbe.

 

A ma ismert Bálint-napi szokások többféle kultusz ötvözetéből születtek: a keresztény hagyomány mellett a pogány természetkultusz, az ókori római szokások, illetve a néphagyomány is hatott rá. Február közepén kezdődik a madarak párosodási időszaka a mérsékelt égövön, így születhetett meg egyes természeti népeknél az a hiedelem, hogy ez az időszak kedvez a szerelmi varázslatoknak is. A rómaiak február 15-én tartották a Lupercaliát (Faunus istennek szentelt termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnep), ezen a napon éjszaka a hajadon lányok egy kerámia korsóba tették nevüket, a férfiak pedig egyesével kihúzták a neveket az edényből. A fiatalemberek ezután a sors által kiválasztott lánnyal töltötték az ünnepet, sőt akár egész életen át is együtt maradhatott a pár. A népi hagyományban a farsang volt az ideje a házasságkötéseknek és a párválasztásnak, pontosan erre az időszakra esik maga a Bálint-nap is. Az egyházi hagyomány Szent Bálint keresztény vértanúhoz kötődik.

 

Az ünnep eredetének megfejtését nehezíti, hogy a katolikus egyház három Bálint (Valentin, illetve Valentinus) nevű mártír szentet tart nyilván: két püspököt és egy papot.

 

Az itáliai Interamna (ma Terni) püspökéről úgy tartotta a legenda, hogy ima segítségével képes volt gyógyítani (egyes vélemények szerint személye megegyezik a pap Valentinuséval), ezért évszázadokon keresztül a lelki betegek, az ájulástól és epilepsziától szenvedők védője volt Szent Bálint (február 14-e ma is az epilepszia világnapja).

 

A második Szent Valentinus egy passaui püspök volt, aki háromszor próbált letelepedni, illetve téríteni Passauban, ám minden alkalommal elűzték, így az Alpok lankáin élt remeteként, és ott is halt meg 475 körül (Zenoburgban, ma Castel San Zeno temették el). Ereklyéit III. Tasziló bajor herceg vitette Passauba 764-ben, azóta ő a passaui egyházmegye patrónusa, ugyanakkor hozzá fordultak betegség idején is (alakja szintén összeforrt a másik püspökkel, illetve a pap vértanúval is). Németországban, Ausztriában főként az epilepsziában szenvedők fordultak hozzá oltalomért. A nyakba akasztható ún. bálintkereszt (másként frászkereszt, németül Valentinskreuz, Fraisenkreuz) szintén az epileptikus tünetek, rohamok elriasztását szolgálta.

 

A legismertebb Bálint mind közül a pap volt, aki II. Claudius császár (i. sz. 268–270) uralkodása idején élt (szenvedéstörténetének eseményei napjainkban keverednek a másik két szent történetével). A hagyomány szerint a császár megtiltotta a fiatal férfiaknak a házasodást, mert úgy tartotta, hogy az egyedülálló katonákra jobban lehet számítani a háború idején. Bálint azonban a tiltás ellenére titokban továbbra is esketett, és a friss házasokat megajándékozta egy-egy virággal. Az uralkodói parancs megtagadása vezetett vértanúhalálához. Egy másik legenda szerint Szent Bálint volt, aki a történelem során először esketett össze pogány férfit keresztény nővel. Egy harmadik történet szerint azért keveredett konfliktusba Claudius császárral, mert ellenezte a bálványimádatot és hű maradt istenéhez, emellett így nyilatkozott a római istenek szentségéről: „Róluk semmit sem mondok, hacsak azt nem, hogy szánalmas és minden tisztátalansággal teli emberek voltak. […] Bizony, Krisztus az egyetlen Isten, s ha hiszel benne, lelked üdvösséget nyer, az állam gyarapszik, minden ellenséged fölött győzedelmeskedsz.” A császár ezt követően őrizetbe vetette a papot. A Bálinthoz kötődő csodatétel fogsága idején történt: imádság segítségével meggyógyította az őrzésére kirendelt Aster főtiszt vak leányát, majd megtérítette a börtönőr egész háztartását is. A császár ezután rendelte el a kivégzését (i. sz. 269 körül; van olyan forrás, amely 253-ra teszi). Az ítélet (fővesztés) végrehajtása előtt búcsúlevelet írt az általa meggyógyított lánynak, a levelet úgy írta alá, hogy „A Te Valentinod”. Máig ez a legelterjedtebb Valentin-napi üdvözlő szöveg. A vértanú pap kivégzésének helyszínén I. Gyula pápa (280–352) templomot emeltetett, I. Gelasius pápa (1060/1064 körül –1119) pedig 489-ben szentté avatta a mártírt (ezzel egyidőben betiltotta a fentebb említett Lupercaliahoz kötődő „szerelmi lottó” szokását). Szent Bálint vértanú fokozatosan a szerelmesek pártfogója lett, ünnepe bizonyos fokig a Lupercalia ünnep „keresztényesített” változatának tekinthető. A kevés rendelkezésre álló történelmi adat miatt Bálint nevét 1969-ben kivették az általános római naptárból, de a helyi egyházak számára meghagyták a róla való megemlékezés lehetőségét. Szent Valentin napja igazán a XX. században vált divatossá, a szent pedig máig úgy ismert, mint a szerelmesek és a házasok védőszentje.

 

Szent Bálint emléknapját igazolhatóan először Geoffrey Chaucer (1343–1400) angol költő kötötte a romantikus szerelemhez Madárparlament című lírájában (az angolok, sőt még a horvátok is úgy tartják, hogy a madarak ezen a napon tartják a menyegzőjüket). A legrégebbi Bálint-napi üzenet 1415-ben kelt: a londoni Towerben raboskodó Charles orleansi herceg küldte feleségének. Angliában már 1446-ban megünnepelték Szent Valentin napját: a lányok szívalakú papírra írták jövendőbelijük nevét, majd a szíveket a legények kabátujjára tűzték. Úgynevezett Valentin verseskötetek is születtek szerelmes szövegekkel, a fiatalok pedig szerelmesleveleket (valentine) küldtek egymásnak. Shakespeare Hamletjében szintén megjelenik Bálint ünnepe: „Holnap Szent Bálint napja lesz, Mindjárt reggel korán; És ablakodnál, párodul, Ott leszek, én leány. Kelt a legény, felöltözött, Ajtót nyitott neki: Bement a lány, de mint leány Többé nem jöve ki” (William Shakespeare: Hamlet, V. szín; Arany János fordítása). A Bálint-napi képeslapok és üdvözlőkártyák küldése csak a XIX. századra vált bevett szokássá, elsősorban angolszász és francia területen. 1840-ben kezdődött meg a Valentin-napi képeslapok gyártása: az amerikai Esther Hollandot a képeslapjai miatt „a valentine-ok anyjának” szokták nevezni. Annak, aki virágot szánt kedvesének, nem volt egyszerű dolga, mivel a különböző növényfajták más-más jelentéssel bírtak: a piros rózsa szerelmet, a nefelejcs hűséget, míg az ibolya titkos szerelmet ígért, sáfránnyal gondolkodási időt, a kökörcsinnel pedig bocsánatot lehetett kérni. Nem csupán apró ajándékok cserélhetnek gazdát ezen a napon: a világ egyik legköltségesebb Valetin-napi ajándékát egy indiai maharadzsa küldte kedvesének 1891-ben, a gyémántokkal kirakott elefántcsont-készlet 520 ezer dollárt kóstált.

 

Hazánkban német nyelvterületről terjedt el Szent Bálint tisztelete, ünnepe már középkori naptárakban és misekönyvekben is szerepelt. A mártír népszerűségét legjobban az a tény illusztrálja, hogy a Bálint évszázadokig közkedvelt keresztnév volt (1522-ben az egyházi tizedjegyzékben a legkedveltebb szegedi keresztnév volt), sőt családnévvé is vált. Székelyföldön Valentinus nagy tiszteletnek örvendett: Szepesbélán karácsony estéjén kivonultak az egykori Szent Bálint templom helyére, majd ott megmosakodtak, hogy a rontás egész évben elkerülje őket. Palócföldön (például Gyöngyöspatán) nyavalyatöréskor (epilepszia) hívták Bálintot segítségül. A XVIII. században leginkább Tolna és Baranya betelepült németjei körében bukkan fel a szent tisztelete. A Baranya megyei Márokon délig nem ehetett a család és a jószág Bálint ünnepén, az öregek pedig későn keltek és az ágyban imádkoztak. Feked német lakosai számára február 14-e dologtiltó nap volt: nem lehetett befogni a jószágot, vagy a tyúkot „ültetni”, mert a „Valentiniei (csibe) nem kél ki”. A mohácsi sokácoknál 14-e máig böjti nap (csak egyszer esznek vagy pedig zsír felhasználása nélkül főznek), ők viszont inkább a szívbetegségeknél kérik Valentin közbenjárását. A tolnai Hőgyész község kőművesei ezen a napon azért mentek misére, hogy a szent később megóvja őket a magasból való lezuhanástól. Balmazújvárosban és Debrecenben úgy tartja a néphit, hogy február 14-én választanak párt a verebek. A csongrádi Mindszenten a madarak etetése is szokásban volt (magokat, aszalt gyümölcsöt szórtak nekik). Balaton környéki adatok szerint a madarak és a tolvajok távoltartására a szőlőföld négy sarkán megmetszették a tőkéket Valentinus napján.

 

A mai értelemben vett Bálint-napot Guba Ágnes, a magyar virágkötők szakmai egyesületének elnöke honosította meg hazánkban. 1990-ben virágkötészeti versennyel, bemutatóval, vásárral és bállal ünnepeltük először a szerelmesek nemzetközi napját. 1991. február 14-én Göncz Árpád köztársasági elnök kapott Valentin-csokrot, ami az egész ország szeretetét és megbecsülését jelképezte. Ebből a gesztusból nőtte ki magát az a hagyomány, hogy mindig olyan személyiség részesül ebben a megtiszteltetésben, aki kiérdemelte sokmillió ember tiszteletét és szeretetét.

 

Forrás:

- A Pallas Nagy Lexikona

- Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

- Fejér Megyei Hírlap, 29. évfolyam, 1973.02.14., 37. szám

- Fejér Megyei Hírlap, 47. évfolyam, 1991.02.14., 38. szám

- Fejér Megyei Hírlap, 51. évfolyam, 1995.02.14., 38. szám

- Gyanó Szilvia: Valentin, a megosztó – Bálint-napi (nép)szokások https://balatonimuzeum.hu/blog/valentin-a-megoszto-balint-napi-nepszokasok/

- http://www2.szepmuveszeti.hu/hyperion/lexikon.php?s=Lupercalia

- https://mult-kor.hu/okori-romai-szerelmi-sorsolas-lehet-a-mai-balint-napi-szokasok-eredete-20200214

- https://ng.24.hu/kultura/2008/02/14/ki_volt_szent_valentin/

- https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-balint-vertanu-aki-szerelmesek-partfogoja-lett

- Jacobus de Voragine: Legenda Aurea

- Magyar Katolikus Lexikon

- Magyar Néprajz