Székesfehérvár és térsége megszenvedte a második világháborút
A székesfehérvári városháza díszterme adott otthont március 6-án, csütörtökön a „80 éve történt” 1944–45 magyar hadieseményei konferenciasorozat legújabb, sorban az utolsó előtti rendezvényének. A mostani konferencián főként a 80 évvel ezelőtt, 1945. március 6-án megindult Tavasz ébredése hadműveletet és következményeit boncolgatták a szakértők. Az esemény helyszínének kiválasztása, Székesfehérvár nem volt véletlen, hiszen az utolsó nagy német ellentámadás a város térségéből indult ki, és főként a mai Fejér vármegyét érintette. A konferenciasorozat fővédnöke Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszterhelyettes volt.
Emlékezés és emlékeztetés
A programon köszöntőbeszédet mondott Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a mostani konferencia védnöke, aki kifejtette: Székesfehérvár városa rengeteget szenvedett 1944 végén és 1945 első hónapjaiban. Szavai szerint a város sok katonája ment harcba, és halt meg a háborúban, de a település szenvedett a bombatámadások, a holokauszt tragédiája és az itt húzódó front miatt is. Székesfehérvár polgármestere külön köszöntötte az eseményen részt vevő középiskolásokat és kadétokat, akiktől azt kérte, ezekre a témákra ne úgy tekintsenek, mint egy kötelezően elsajátítandó leckére, hanem mint tragikus emberi sorsokra, az ő dédszüleik történetére. – Ha emberi sorosok felől közelítjük meg a történelmet, közelebb jutunk az emlékeztetéshez és az emlékezéshez, másrészt ahhoz, hogy ezt a stafétát átadjuk majd a fiataloknak, hogy majd 20-30-40 év múlva is legyenek olyanok, akik emlékeznek és emlékeztetnek – mutatott rá Cser-Palkovics András.
Lévai Miklós nyugállományú alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke, a nyolcvanéves évfordulóra szervezett konferenciasorozat megálmodója az eseményen megköszönte a közreműködést a Magyar Nemzeti Levéltárnak és Berdó Gábor Károlynak, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnökének, háláját fejezte ki a szakembereknek, akik vállalták az előadásokat. Emellett Lévai Miklós is örvendetesnek tartotta, hogy a hallgatóság soraiban nagyon sok fiatal foglalt helyet.
Reménytelen harcok
A március 6-ai konferencia levezető elnöke Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem tudományos rektorhelyettese bevezetőjében úgy fogalmazott, hogy a téma kapcsán gyerekkori, fiatalkori emlékek tolulnak elé. Példaként említette A halál ötven órája című, 1965-ben bemutatott filmet, amely az ardenneki német offenzíváról szól. Ott az a német 6. (SS-) páncéloshadsereg harcolt, amelyik a Tavasz ébredése hadműveletnél is a németek fő erejét adta. A filmet 1968-ben mutatták be Magyarországon, feliratosan, mint Vizi László Tamás elmondta, az alkotás számos epizódja köszön vissza a mindennapi életében. Felidézte továbbá, hogy miként ismerkedtette össze a téma két történész szakértőjét – Veress D. Csabát és Gosztonyi Pétert – a saját otthonában, ami számára meghatározó élmény volt.
A konferencia délelőtti szekciójának első előadója Szakály Sándor Széchenyi-díjas magyar történész, az MTA doktora, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója volt, aki arról beszélt, hogy hazánkat milyen politikai és katonai helyzetben érte 1945 tavasza. Emlékeztetett arra, hogy az 1944. március 19-ei német megszállás után Magyarország korlátozott szuverenitással rendelkezett, majd október 15-16. után a koalíciós kormánynak már semmilyen mozgástere nem volt, és ugyanez igaz volt a honvédségre is. A Tavasz ébredése hadművelet időszakában két Magyarország létezett, a keleti rész szovjet, a nyugat rész német vezetés alatt állt.
Lippai Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának dékánja nem tudott megjelenni a konferencián, helyette Vizi László Tamás tartott előadást a Tavasz ébredése hadműveletről. Beszélt a németek lehetséges céljairól, és a hadművelet lefolyásáról. Rámutatott arra, hogy a németek akciójának sikerét sok minden hátráltatta, többek között az, hogy a német egységek rosszul voltak felszerelve és komoly létszámhiánnyal küzdöttek, kevés volt a muníció és üzemanyagellátási gondok is jelentkeztek. Továbbá a szovjetek tisztában voltak azzal, hogy a németek komolyabb támadásra készülnek, és az ellen a 3. Ukrán Front mélységben tagolt védelmet épített ki. Az időpont és a helyszín kiválasztása szintén nem volt optimális, mert a német páncélosok sokszor elakadtak a sárban.
Hatalmas veszteségek
Szebenyi István, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke „Magyar huszárok a második világháború forgószínpadán – az 1. huszárhadosztály harca a Dunántúlon” címmel tartott előadást. Áttekintette a lovasság szerepét a honvédségen belül a második világháborúban, külön kiemelve az 1. huszárhadosztály létrejöttének fontosságát. Részletezte, hogy az alakulat hol harcolt a második világháború különböző időszakaiban, és kitért arra is, hogy az egység maradékai milyen hősies küzdelmet folytattak a Vértes hegységben 1945 telén. Megindító volt, amint részletesen beszámolt Vitéz Marjay Tamás honvédtiszt, huszár hadnagy hősies helytállásáról.
Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese előadása bevezetőjében kiemelte, hogy a kutatásban fontos a terepmunka, de ugyanilyen lényeges, hogy a vonatkozó levéltári forrásokat is feldolgozzák a harcokról, az eseményekről. – Nyolcvanéves adósságát törleszti a magyar levéltárügy, hiszen nyolc évtizede őrizzük ezeket a forrásokat a levéltárakban, de a technikai és a politikai környezet most már lehetőséget ad arra, hogy nagy tömegben adatbázisokat építsünk belőlük – fogalmazott Czetz Balázs, aki hozzátette, ennek köszönhetően hamarosan már akár otthonról is elérhetjük ezeket az információkat. A Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese ezt követően elsősorban megyei levéltári forrásokat ismertetett. Ezekből egyebek mellett kiderült, hogy Fejér megyében 9460 volt a név szerint azonosított és a háború következtében elhunytak száma, de ennél sokkal nagyobb lehetett a valós veszteség. Kitért arra is, hogy a második világháborúban a megyei lakóingatlanok fele megsemmisült vagy megsérült, illetve arra is, hogy a nők ellen elkövetett erőszak mekkora tömegeket érintett.
Ezt követően Csurgai Horváth József, a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója „A háború Székesfehérvárért” címmel adott elő. Beszélt arról, hogy miként alakult a város élete, lélekszáma a második világháború előtti évtizedekben, és milyen fejlesztések valósultak meg ezekben az években. Szót ejtett arról is, hogy milyen politikai folyamatok jellemezték az időszakot, és milyen változások voltak a közigazgatásban. Részletesen beszámolt továbbá a háborús veszteségekről, pusztításáról, arról, mennyire keményen érintette ez a lakosságot, az ingatlan- és jószágállományt. A város csaknem 4 ezer főt vesztett.
Egyházi erőfeszítések
A délutáni szekció első előadójaként Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár igazgatója „A háború következményei egyházi szemmel” címmel tartotta meg előadását. Elmondta, hogy a két 20. századi világháború tapasztalata közös volt, a pápaság világi hatalma véglegesen visszaszorult, a szekularizálódott világban a katonai és a politikai szereplők átnéztek az egyházon. – Ahogy XV. Benedek, úgy XII. Pius békekezdeményezéseit sem kísérte siker, pedig mindent megtettek érte – tette hozzá. A harcok idején a Szentszék semlegesnek mutatkozott, a holokauszt alatt pedig a csendes embermentés útját választotta az egyház. Mózessy Gergely kiemelte Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, valamint Apor Vilmos győri püspök és Mindszenty József veszprémi püspök szerepét. Kitért a dunántúli püspökök memorandumára, amelyben a nyilas hatalomátvétel után, a további fegyveres harc kilátástalanságára hivatkozva kérték a Dunántúl és a főváros harc nélküli kiürítését, sikertelenül. A válasz nem maradt el, előbb Mindeszenty Józsefet, majd Shvoy Lajos székesfehérvári püspököt tartóztatták le. A lokális papság sorsközösséget vállalt a hívekkel, segített a gyógyításban, a lelki gondozásban.
Ezután a térségben, Csákberényben élő Sántha István szociálantropológus, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet munkatársa „Tények és magyarázatok a tudásrendszerek határmezsgyéjén címmel” adott elő. Ebben egy speciális, a Dél-Vértes térségét – így Csákberényt is – éríntő eseten keresztül mutatta be, mennyire fontos egy-egy esemény feltárása annak segítségével, hogy miként mesél arról az utókor. Szerinte fontos, hogy az utólagos terepmunka segítségével feltárt eredményeket a jelen szempontjából érdekesek. Szavai szerint nehezíti a feltárást, hogy az emberek a tényeket mindig magyarázatokkal egészítik ki, és így idővel a magyarázatok tényekké válnak.
Remek parancsnokok
A következőben Böhm Martin történész, muzeológus a „Székesfehérvár katonái – parancsnokok és alakulatok a II. világháborúban” című előadásában ismertette, hogy a két háború között a gyalogos szárazföldi egységek közül két tüzér alakulat és négy gyalogezred állomásozott Fehérváron. Ezek a csapatok azonban 1945 elején, tavaszán nem harcoltak a város térségében. Böhm Martin részletesen beszélt a székesfehérvári „Szent István” 3. honvéd gyalogezredről, és annak kiemelkedő parancsnokairól, vitéz nemes békei Koós Ottó ezredesről, aki 1930 és 1935 között állt az alakulat élén, és vitéz nemes Marschalkó Béla ezredesről, aki 1936 és 1940 között vezette az egységet.
Kovás Imre nyugállományú ezredes, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi képviselője „Hol sírjaink domborulnak… – Német katonatemetők Magyarországon” címmel tartott előadást, amelyben beszámolt a szervezet munkájáról, a hadisírgondozásról és az emlékezetkultúráról. Beszélt arról, hogy az első világháborúban Magyarország jelenlegi területén harci tevékenység nem folyt, de gyógykezeltek itt német katonákat. Közülük sokan elhunytak, nyolcszáz német katonát pedig itt is temettek el. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a második világháború alatt körülbelül 53 ezer német katona hunyt el és tűnt el Magyarország területén. Szó esett arról is, hogy a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség 2023-ban 571 munkatárssal dolgozott, és szerte a világban, mintegy 45 országban 832 katonai temetőt tartott rendben. Hazánkban tizenöt német-magyar temető van, közülük a legnagyobb a Budaörsi Katonai Temető és Békepark, ahol több mint 17 ezer – 16300 német és 800 magyar – katona nyugszik a hathektáros területen.
A délutáni szekció utolsó előadói – Hatala András főhadnagy, a HM HIM Tárgyi Gyűjteményi Osztály, Lőszergyűjtemény gyűjteményvezetője és Sinapis Máté törzsőrmester – arról beszéltek, hogy miként működött a katonai tűzszerész tevékenység a második világháborút követően, és hogyan működik most. Elhangzott, hogy közvetlenül a második világháborút követően, 1945 végéig szervezett lőszermentesítő tevékenységet nem folytatott a honvédség, csak önkéntesek és a szovjet hatóságok dolgoztak e területen. Később a honvédségen belül is létrejött tűzszerész alakulat, ez az 1950-es évektől a BM-hez, majd 1965-től újra a HM-hez tartozott. Azóta is a honvédség végzi a katonai tevékenységből származó robbanótestek megsemmisítését. A szakemberek rámutattak arra, hogy az egész ország lőszerszennyezett, különös tekintettel azokra a területekre – így Debrecen, Nyíregyháza és Budapest környékére, valamint a Margit vonalra, legfőképpen Székesfehérvár térségére –, ahol komolyabb vagy hosszabb ideig tartó csaták zajlottak. De sok feladatot adnak azok a területek is, amelyeket az angolszász vagy a szovjet légierő bombázott, illetve azok a vizes területek, ahová sok aknát telepítettek. Rendkívül szennyezett a korábbi és jelenlegi lőterek térsége is. Ma az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred végzi a lőszermentesítő tevékenységet, az egység napi 24 órás ügyeletet lát el, és éves szinten 1500-2000 bejelentést kapnak az alakulat katonái.
Új hozzászólás