Széchényi Viktor

Gróf Széchényi Viktor a századfordulótól a második világháborúig a megyei politika megkerülhetetlen személyiségének számított. Vezetői képességeiről mindent elárul, hogy 1906 és 1917, illetve 1926 és 1939 között két ízben is főispáni tisztséget töltött be, összesen közel negyedszázadon keresztül állt törvényhatósága élén.

A későbbi főispán 150 esztendővel ezelőtt, 1871. október 10-én Pozsonyban látta meg a napvilágot Széchényi Dénes és Hoyos Marietta negyedik fiaként. Gyermekkorát többnyire a család somogyvári birtokán töltötte. Az otthoni oktatást követően gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban (1881–1882), majd a pesti piaristáknál (1883–1886) folytatta. Legkisebb fiúként tudatosan készült a katonai pályára, Bécsben Fries őrnagy katonai magánintézetében sikerrel készült fel a morvaországi Fehértemplom lovassági hadapród iskolájába történő felvételire. A hadapródiskolában, ahol 1888-ban tizedesként végez, beleivódik a rendszeretet és a kötelességtudás, ami életének meghatározó jellemvonása lesz.

Katonai tanulmányait követően önkéntes közhuszárként még a 10. III. Frigyes Vilmos porosz király nevét viselő ezredben, azaz a 10-es huszároknál állt szolgálatba. Címzetes őrmesterré viszont már a 7. II. Vilmos német császár és porosz király huszárezrednél léptették elő, itt töltötte ezután egész katonai pályafutását. Szabadkán dandártiszti, Kecskeméten pedig műlovagló kiképzést kapott. Bécsi csapatszolgálat után 1895-ben a császári és királyi testőrség főhadnagya volt, utána majd egy évig Ottó főherceg kamarása. Több katonai emlékérem és kitüntetés birtokában minősítései jó katonáról, kiváló szakaszparancsnokról számoltak be, de jellemzésében azt is olvashatjuk, hogy jól úszik, kerékpározik, tornázik, és kiválóan lovagol, nagyszerűen ért a lóhoz és a lóápoláshoz.

1897-ben vette feleségül az akkori osztrák földművelésügyi miniszter, Johann Lebedur-Wicheln (1842–1903) lányát, Karolinát (1875–1956). Ezzel a házassággal közvetlenül a bécsi befolyásos réteggel került kapcsolatba. Összesen öt gyermekük született: Zsigmond 1898-ban Nagyváradon, édesapja aktuális szolgálati helyén, 1900-ban Sarolta, aki később Esterházy László sárosdi birtokos felesége lett, 1902-ben Irma, az ismert műlovarnő, 1905-ben Márta, míg végül a két esztendősen, 1921-ben elhalálozott Antal nevű fiúk. Érdekesség, hogy Széchenyi Zsigmondot a Jordán folyóból származó vízzel keresztelték meg.

Harmadik gyermeke születésekor kérvényezte leszerelését, 1902-ben telepedett le Sárpentelén, amely atyai örökségként Fejér megyei birtokközpontjává vált. A katonai pályát a közéletire cserélte. 1904-ben mandátumot szerzett a bodajki kerületben, azonban rövidesen szakított a kormánypárttal, a darabontkormány időszakában a Fejér megyei ellenzék vezéralakja lett. A koalíciós kormány megalakulását követően 1906. április 21-én főispáni kinevezést kapott. A koalíciós kormány 1910-es bukását követően többen a leváltását várták, azonban a helyén maradhatott, majd hamarosan belépett Tisza István Nemzeti Munkapártjába.

Első főispáni időszakában számos nehézséggel kellett szembenéznie. A század első évtizedében rohamosan terjedt a tüdővész. Az 1913-ban átadott Lujza-szanatórium létesítésében a főispán jelentős szerepet vállalt, elsősorban a TBC-s betegek kezelésére szolgált.

Főispáni tevékenysége mellett számos közéleti-társadalmi tisztséget vállalt, a különböző egyletekben is jelentős tevékenységet fejtett ki. Még 1902-ben megválasztották a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökének, amely tisztséget egészen 1930-ig viselte. A Fejér Megyei Múzeumegyesület megalapításában is fontos szerep jutott neki, 1910-től 1923-ig az elnöki posztot is betöltötte. Az irodalompártoló tevékenységet folytató Vörösmarty Kör elnöki tisztségét 1907 és 1920 között látta el, fehérvári háza az egyesület székházának számított, amelyet az első világháború után a tagság megvásárolt. Lemondását követően megválasztották a Vörösmarty Kör tiszteletbeli elnökének.

Mindezek mellett a Széchényi család történetírójának szerepét is felvállalta, több családtörténeti munkát is megjelentetett, amelyek a Széchényiek történetének kutatása során megkerülhetetlenek. Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte nagyapja, Széchényi Lajos feleségeivel való levelezését, összeállította a család történetét bemutató könyvet, valamint megjelentette a családi arcképcsarnokot.

Kevésbé ismert, hogy birtokai közé tartozott a Somogy megyei Kőröshegy, amelynek kiépítetlen balatoni partszakaszát Széchényi Viktor és fivére, Imre parcellázta ki. Terveik szerint üdülőtelepet kívántak létesíteni, ami jelentős anyagi ráfordítást igényelt, emiatt a gróf kölcsön felvételére kényszerült. Az 1896-ban megnyitott üdülőtelepen az országos népszerűsítés ellenére a fürdővendégek elmaradtak, a szállodák üresen álltak. Az eredménytelenség miatt Széchényi Viktor 1904-ben eladta Balatonföldvárt egy részvénytársaságnak, amely a továbbiakban eredményesen működtette a fürdőtelepet. Széchényi Viktornak az értékesítés nem fedezte a befektetett összegeket, veszteséggel vált meg birtokától. A sikertelenség ellenére Széchényi Viktor és Imre érdeme a 20. század első felében virágzó balatonföldvári fürdőkultúra megteremtése, felhívásukra a korszak számos ismert családja és személyisége építtetett itt villát, a helység villasora napjainkban is meghatározó látványosságnak számít.

A főispán az első világháború kitörésekor önként bevonult, pedig a főrendiházi tagság, valamint a főispáni hivatal is mentesítette volna. Felsőbb utasításra Széchényi Viktor 1915-ben visszakerült korábbi tisztségébe, ismét a hátországban kellett helyt állnia. A Tisza-kormány 1917-es lemondását követően természetesnek vette, hogy megválik főispáni tisztségétől. Tevékenysége elismeréseként IV. Károlytól a Lipót Rend nagykeresztjét kapta, a vármegye Balló Ede révén megfestette a képét, amely a megyeháza dísztermében napjainkban is látható. Tevékenységéről mindent elárul, hogy utóda, Károlyi József ezen szavakkal búcsúzott tőle: „a vármegyét az ő távoztával nagy veszteség érte”.

Lemondását követően ismét frontszolgálatot vállalt, ezúttal az olasz hadszíntér ütközeteiben vett részt. Első hadba vonulásakor a szerb és az orosz fronton is harcolt, így elmondhatjuk róla, hogy gyakorlatilag az első világháború valamennyi, Monarchia által vívott hadszínterén jelen volt.

A család tagjai számára a Tanácsköztársaság újabb megpróbáltatásokat jelentett. A sárpentelei uradalmat a többihez hasonlóan szocializálták, az alkalmazottak Széchényi Viktort választották meg intézőnek. Később bujkálnia kellett, Széchényi Viktor Szabó Vilmos álnéven Lepsényben, Pusztaszemesen és Ádándon kertészként dolgozott.

Az 1920-as években két ciklusban is nemzetgyűlési képviselő, előbb kisgazda, majd kormánypárti programmal. A legitimista gondolkodású gróf a kisgazdákkal a Habsburg-ház 1921-es trónfosztását követően szakított, amikor annak vezetői kijelentették, hogy meggyőződésből szavazták meg a törvényt. Politikájának fontos eleme volt a földműveléssel foglalkozó réteg felemelése, ismereteinek fejlesztése.

Második beiktatására 1926. december 16-án került sor. Bethlen István híveként sikerült neki a konzervatív legitimistákat a rendszer szolgálatába állítani. Később a kormánypárt jobbra tolódását nehezen élte meg, a nyilasmozgalom erősödéséhez már nem adta a nevét. Utolsó főispáni éveiben számos szélsőjobboldali támadást védett ki sikeresen.

Széchényi Viktort 1935-ben Székesfehérvár díszpolgárává választották. Ekkor már javában zajlottak az 1938-as Szent István év előkészületei, amelynek lebonyolítása a főispán karrierjének csúcsát jelentette. Az emlékév sikerét sokan Széchényinek tulajdonították.

Széchényi Viktor az 1939. március 9-i főispáni értekezlet után mondott le tisztségéről, senki sem akarta visszatartani, ám érdemeit a titkos tanácsosi címmel elismerték.

Széchényi Viktor Budán, a Völgy utcában vásárolt 1941-ben egy házat, ahol hátralévő éveit feleségével szerette volna békében eltölteni. A sárpentelei gazdaságot átengedte fiának, amit egy 1942 márciusában kelt ajándékozási szerződés is igazol. A korábbi főispán által gondosan megtervezett jövő azonban nem valósulhatott meg, a háború ugyanis minden tervet felülírt.

Széchényi Viktor a feleségével 1944. december 24-én este gyertyagyújtásra és misére érkezett a várba, azonban az időközben megindított szovjet hadmozdulatok miatt otthonukba visszatérni már nem tudtak. A hosszú ostromot családtagjai körében az Úri utcai házuk pincéjében volt kénytelen elszenvedni. Az átélt megpróbáltatásoktól megviselt, legyengült szervezetű gróf csak 1945. február 22-én tudott visszaköltözni a Völgy utcai lakásukba.

Széchényi Viktor életének utolsó hetei és halálának körülményei részleteiben a mai napig nem tisztázottak. A témában fennmaradt, többször ellentmondásos visszaemlékezések alapján lehet csak kísérletet tenni az egykori főispán élete utolsó időszakának rekonstruálására.

Széchényi Viktort és fiát 1945 márciusában egymástól függetlenül tartóztatták le. Széchenyi Zsigmond naplója szerint apja április 13-án szabadult ki. A családtagok visszaemlékezése alapján összeverve, betegen, megtörten került elő. A megpróbáltatásokat az idős ember szervezete nem tudta feldolgozni, és április 19-én elhunyt.

Széchényi Viktor, a 20. század első négy évtizedének egyik legjelentősebb Fejér megyei közéleti szereplője méltatlan körülmények között távozott az élők sorából. Életművéről az utókor hálátlanul megfeledkezett, a köztudatban általában Széchenyi Zsigmond édesapjaként tekintenek rá. Munkásságának újraértékelésére az elmúlt évek tudományos kutatásai adhatnak lehetőséget.

 Bödő István         
levéltár-igazgató     

Felhasznált irodalom

Bödő István 2019: A Széchényi család sárpentelei ága. In: Széchényiek Sárpentelén. 11–42.

Demeter Zsófia 2019: Széchényi Viktor, a politikus. In: Széchényiek Sárpentelén. 43–88.

Gyorgyevics Tamás: Széchenyi Zsigmond élete. Bp. 2018.