255 éve, 1768. április 28-án indult el a tordasi születésű Sajnovics János (1733–1785) nyelvész és Hell Miksa (Maximilian Hell, született: Rudolf Maximilian Höll, 1720–1792) csillagász-matematikus a Norvégia északi partjainál fekvő Vardø szigetére, hogy megfigyeljék a Vénusz áthaladását a napkorong előtt 1769-ben. Ma a kutatópáros vármegyei tagjával és az expedícióval fogunk foglalkozni.

Tordasi és kálozi Sajnovics (Nepomuki) János (József) a finnugor nyelvrokonság elméletének megalkotója 1733. május 12-én látta meg a napvilágot a tordasi kastélyban (akkor Sajnovics-kastély, ma Sajnovics–Batthyány–Dreher-kastélyként, illetve Dréher-kastélyként is ismert). Sajnovics János édesapja Sajnovics József, édesanyja Peyerl Erzsébet (Peyerli, Peyerlin és Pajtli néven is felbukkan az iratokban), keresztszülei Vlecsánszki András és Tantani Erzsébet voltak.

Életrajzai szerint szüleinek három gyermeke született: Mátyás, Borbála és János, valójában négyen voltak testvérek. A váli anyakönyv szerint a Sajnovics szülőknek volt egy negyedik gyermekük is: Maria Theresia nevű második leányuk 1732. április 21-én született meg, ő még csecsemőként elhalálozhatott. Sajnovics (II.) Mátyás felnőve a tordasi uradalmat igazgatta. Sajnovics Borbála Vigyázó Mihályhoz ment feleségül.

Sajnovics János apai nagyapja, Sajnovics (I.) Mátyás (Győr vármegye főjegyzője, alispánja, majd a kőszegi kerületi tábla elnöke) Tordast nejével, Posgai Katával együtt 1699-ben, királyi birtokadományozás révén kapta. A tordasi kastély legkorábbi részei a 17. század végén, a 18. század elején épültek. 1729-ben bekövetkezett halála után (I.) Mátyás tordasi birtokát fiára (Sajnovics János apjára), Józsefre hagyta. Az épületet feltehetőleg János bátyja, (II.) Mátyás bővítette valódi kastéllyá. Ez a korszak tekinthető a település és a Sajnovics-família aranykorának. Miklós 1782-ben bekövetkezett halála után lánya és annak hitvese örökölte az uradalmat. Ezt követően számos tulajdonosa volt a kastélynak, a legismertebb – az épület ma is látható Tudor-jellegű romantikus és eklektikus formáját kialakító – Dreher Antal.

Sajnovics János elemi tanulmányait vélhetően magántanulóként végezte. Édesapja 1742-ben bekövetkezett halálát követően a betegeskedő édesanyjára hárult a családi birtokok ügyeinek intézése és a három gyermek neveltetése. Az asszony hamarosan férjhez ment Persch Károlyhoz, aki átvette a családfői teendőket addig, míg (II.) Mátyás megérett a feladatra.

Sajnovics János 10 évesen került a jezsuiták – akadémiai fokozattal rendelkező – győri gimnáziumába. Itt végezte el a középiskola alsó osztályait 1743 és 1746 között. Az iskolaválasztásban szerepet játszhatott, hogy a Sajnovics család több tagját, így Sajnovics Józsefet (Sainovicz/Sainovics, Josephus) is ott találjuk az iskola korábbi tanulói között. A felsőközépiskolai tanulmányait már Budán folytatta, szintén a jezsuiták intézetében (1747-ben a retorikai és 1748-ban a poétikai osztályt végezte el). A fiatalember – noha iskolai tanulmányai másfele sodorták – szívesen látogatott haza Fejér vármegyébe, Tordas mellett Székesfehérvárt is gyakran útba ejtette.

1748. október 14-én, 15 évesen lépett be Jézus Társaságának a kötelékébe. A rendbe való felvétel érdekében a rendi konstitúciók kívánalmainak megfelelően 1748. szeptember 24-én Pesten minden reá eső ingó és ingatlan vagyonát (20 ezer holdnyi örökrész) fivérének adta azzal a feltétellel, hogy a haszonból évente tíz forintot kap (Kisbán Emil kutatása szerint 50 forint juttatást kért). A rendből való kilépése esetén az örökrészét visszakapta volna.

A fiatal szerzetes a kötelező két újoncév leteltével 1751-ben rendjének szabályai szerint megkezdte filozófiai egyetemi tanulmányait Nagyszombaton. Filozófiai tanulmányainak elvégzése után Pozsonyba helyezték tanárnak. Néhány évi ittlét után a bécsi (jezsuita) kollégiumban teológia hallgató lett. A hittudományi tanulmányai mellett matematikával és az akkor igen divatosnak számító csillagászattal foglakozott, emellett latin és a német nyelvet is tanult. Egy éven keresztül Egerben tanított, a jezsuita renden belül pedig áldozópapként is tevékenykedett.

1758-ban a korszak egyik legnevesebb asztronómusának és rendtárásának, Hell Miksának (1720–1792) a tanársegédjeként működött a bécsi udvari csillagdában, egészen 1760-ig.

1766-ban a nagyszombati obszervatóriumba került Weisz (Weiss) Xavér Ferenc (1717–1785) jezsuita matematikus-csillagász mellé segédfelügyelőnek, két évet töltött el itt.

1768-ban a gyengeelméjűnek titulált VII. Keresztély dán király (ur. 1766–1808) nevében Johann Friedrich Struensee (1737-1772, orvos-filozófus, a király titkos kabinetminisztere) írt Mária Terézia kormányához, hogy küldjön az északi sarkhoz tudós csillagászokat, hogy megvizsgálják a Vénusz bolygó (Esthajnalcsillag) 1769. június 3-ai átkelését a napkorong előtt. A nagy utazásra azért volt szükség, mivel az esemény európai idő szerint éjféltájban zajlott, tehát olyan helyen kellett a megfigyelést tartani, ahol nem megy le nyáron a Nap a horizont alá. A dán választás a Vardø-szigetre esett (kiejtve: vardő; finnül: Vuoreija, a sziget az északi szélesség 70° 22′ alatt helyezkedik el).

Az 1769-es átvonulást nagy nemzetközi program keretében figyelték meg világszerte, ennek segítségével akarták meghatározni a Nap és a Föld közti távolságot (a pontos értéke nélkülözhetetlen volt más bolygók távolságának megméréséhez). Mivel a pontos méréshez legalább két egymástól távoli pontból is meg kellett figyelni a Vénusz áthaladását, a dán, svéd és orosz megfigyelések mellett az angolok a déli féltekére, Tahiti szigetére indítottak expedíciót James Cook kapitány vezetésével.

Az udvar Hell Miksát jelölte ki a nagy feladatra. Korábbi együttműködésüknek és barátságuknak hála Sajnovics lett a csapat másik tagja a Vardø-ra tartó expedíción, a harmadik fél a norvég származású Jens Finne Borchgrevink lett. Az utazást Hell vélhetően jó kiképzésnek tartotta Sajnovics számára, mivel állítólag neki szánta a tervezett budai csillagvizsgáló vezetői pozícióját.

Az európai kontinens –egyik– legészakibb pontjára való út költségeit a dán királyi kamara fedezte. Ez volt a magyar tudósok első tudományos északi expedíciója. 1768. április 28-án indultak el Bécsből. Sajnovics latin nyelvű naplót is vezetett az út során (a magyar fordítása 1990-ben jelent meg). Az út közel fél évig tartott: Prágán, Drezdán, Lipcsén és Hamburgon át jutottak el Lübeckig, onnan hajón utaztak tovább Koppenhágába. Itt a dán királyi udvar és a tudományos akadémia fogadta a tudósokat. A dán fővárosból Helsingörig mentek és az Øresund-szoroson átkelve július 2-án érték el Svédországot, majd haladtak Norvégia felé. Július 16-án érkeztek meg a fővárosba, Krisztiániába (Christiania, ma Oslo), ahol megvendégelték a társaságot: „[…]Ebéd Sturm őexelenciájánál. A böjtös fogások bőségesek voltak: mindenféle gyümölcs tejjel, cseresznye, dinnye. Egy szeretetre méltó, művelt úr egy angol gyártmányú […] gépet hozott, melyet Wardőbe magunkkal kell vinnünk, valamint lapp nyelvtankönyvet és szótárt.” Innét hajóval haladtak az Északi-fokon túl fekvő Vardø felé. Utazásuk során rendszeres földrajzi helymeghatározásokat, a hegyvidéken barométeres magasságméréseket hajtottak végre, továbbá földrajzi és néprajzi megfigyeléseket rögzítettek.

1768. október 11-én érték el Vardø-t. A Norvégia északi határán fekvő sziget északról a Dán-Norvég Királyság védőbástyája volt, lakossága katonákból, hivatalnokokból és néhány lapp családból állt. Hell és Sajnovics szállása a dán király helytartójának házában volt. A kutatóknak saját erőből kellett megépíteniük az obszervatóriumot, hogy dolgozni tudjanak: „[….] Október 12. szerda. Szent Maximilian ünnepe. A szomszédos szobácskában felállítottuk az oltárt, és Istennek hálaáldozatot mutattunk be. Meglátogatott bennünket a kapitány, a hadnagy, a száműzött és a borbély, aki azonban hajat vágni nem tudott. Vázlatokat készítettünk az ideiglenes obszervatóriumhoz. A templom faanyagát megkaptuk, az egyéb teendőket meghatároztuk.” Az idő sürgette a két jezsuita csillagászt, hiszen meg kellett előzniük az építkezés befejezésével a sarkköri éjszakát. Lelkesedésüket siker koronázta. A kemény sarkvidéki tél nehézségei ellenére folyamatos légkörtani észleléseket, méréseket folytattak (foglalkoztak többek közt az északi fény kutatásával is). Ezek voltak a legelső, hosszabb időre terjedő meteorológiai vizsgálatok a Sarkkörön túli területen. A mágneses iránytű elhajlását is rendszeresen figyelték, ezenfelül számos csillagászati megfigyelést végeztek nyárig.

A királynő által küldött tudományos expedíció nyelvészeti megbízásokat is kapott a bécsi udvartól. Német és skandináv nyelvtudósok már a 18. században azt fejtegették, hogy a magyar nyelv rokonságban állhat a finnek és a lappok nyelvével. Vardø szigetének lakosságát zömében lappok alkották, így a finnugor nyelv tanulmányozása is a kutatócsoport feladata lett. Különösen sokat foglalkoztak a lappok szokásainak tanulmányozásával, illetve a vidék élővilágával. Ez elsősorban Sajnovics „munkakörébe” tartozott. Sajnovics (részben Hell bíztatására) a lapp népviseletet is tanulmányozta és összevetette a magyar öltözékekkel, feljegyezte, hogy a helyiek is bocskorban, csizmában, gatyában és kalpagban járnak, hajukat nem nyírják.

Sajnovicsnak a lapp nyelv tanulmányozásához a naplójában említett lapp nyelvtan kötet és egy szójegyzék állt rendelkezésére (szerzőjük Knud Leem, a trondheimi lapp szeminárium professzora volt). A művek dán nyelven írták le a lapp nyelvet, így Sajnovics a kiejtésben sem lehetett bizonyos. Az előrelépést az jelentette, hogy a hozzájuk érkező lappoktól tolmács segítségével kezdett nyelvi anyagot gyűjteni. A magyar nyelv betűit alkalmasnak találta a lapp hangsorok jelölésére, így Sajnovics saját szótárt készített, a helyi lelkipásztor segítségével latinra fordította Leem nyelvtanát és szószedetét. A munkának hála a két nyelv végül összehasonlíthatóvá vált. Sajnovics a nyelvészeti kutatás során először a magyar és a lapp nyelvek hang- és alaktani, illetve szókészlettani egyezéseivel kezdett foglalkozni. Az összehasonlítást először az alapszókincsen végezte és számos magyar, illetve lapp szó közös eredetét mutatta ki, amelyeket a tudomány ma is rokonnak tart (például az él, kéz, mell, nyel, nyal, nyíl, toll stb). Nem csupán a szavakat hasonlította össze, hanem a nyelvtani szerkezeteket is: megfigyelte például, hogy mindkét nyelv egyes számot használ számnevek után, illetve nem használ egyik sem nyelvtani nemeket. Sajnovics elsőként bizonyította a magyar nyelv finnugor nyelvrokonságát, ezt az eredményét azóta a történeti összehasonlító nyelvészet igazolta (a nyelvrokonság kérdésében újra és újra kialakulnak viták). Bár egyes állításait megcáfolta azóta a nyelvtudomány, de a középfok jele, a birtokos és igei személyragok nagy része és a számnevek valóban azonos eredetűek a két nyelvben.

Sajnovicsék június 3-án sikeresen végignézték, amint a Vénusz elhagyta a nap tányérját: „[…] Június 3. szombat. A mai nap expedíciónk célja és értelme. Bár tegnap este az ég felhős volt, a felhőréteg azonban annyira felszakadozott, hogy 3 órakor a Napot pontosan lehetett látni. Ezután az eget ismét felhők takarták el. 9 óra körül, miután misét mondtunk, ezek a fellegek felszakadoztak, és előbukkant a szép tiszta égbolt. Így megkaptuk a Nap megfelelő magasságait. […] Ebéd után a megfelelő magasságokat mértük meg. Ezt követően, mégpedig 3 órakor, az egész eget bárányfelhők takarták el, kivéve az É-i és a D-i horizontot, mely ezidáig még elég tiszta maradt. Kevéssel később DNy-ról annyi felhő jött, hogy Purgreving nevű diákunk egészen 6 óráig képtelen volt a Nap megfigyelését gyakorolni, mígnem újra előbújt a Nap, és az észlelés elvégzésére oktattuk. A felhőtakaró megmaradt egészen 8 óráig. 9 órakor 3 távcsövet a Napra irányítottunk, mely időről időre előbújt a felhők közül. Végül midőn a Nap egy ilyen helyen megjelent, Isten különös kegyelme folytán, a külső és belső érintkezést megfigyeltük. […] Beengedtük az obszervatóriumba a vendégeket is, és megmutattuk nekik a Vénuszt a Napban, ezt azonban csak 5 percig láthatták, mivel a Napot sötét felhők takarták el. 6 órán át […] Mindannyiunkat nyugtalanított azonban, hogy meglátjuk-e a Vénusz kilépését. […] Hajnali 3 óra tájban azonban erős DK-i szél támadt, és a Napot takaró felhőket elűzte helyükről, így a Vénusz külső és belső érintkezését jól megfigyelhettük. A kereskedő három mozsárágyúját újra elsütötte. Valamennyi vardői nagyon-nagyon boldog volt. Mi tiszta szívből mondtuk el a »Te Deum laudamus«-t, aztán nyugovóra tértünk.” A magyar csillagászok a kitűzött célt sikeresen teljesítették, ugyan a kortársak vitatták Hell Miksa eredményeit, az utókor igazolta a csillagász számításait (neki sikerült a legpontosabban meghatározni a két égitest távolságát kutatótársai közül).

Hell és Sajnovics június 27-ig maradtak a szigeten. Első úticéljuk Koppenhága volt, azonban hajójukat a vihar Finnmarchia határára, Mauersund kikötőjébe vetette, hol huzamosabban időztek. Végül a tudósok elérték Koppenhágát, Sajnovics itt kezdte el a nyelvrokonságról szóló, „Demonstratio idioma ungarorum et lapponum idem esse” című művének megírását. Hét hónapot töltöttek a városban. Az elkészült művet Sajnovics a dán királyi tudományos akadémia tagjai előtt felovasta, az esszé 1770-ben helyben sajtó alá került. A koppenhágai és nidrosiai tudós társaságok a „Demonstratio” megjelenése előtt tagjukká választották Sajnovics Jánost.

1770. augusztus 12-én tért vissza Hell és Sajnovics Bécsbe. Sajnovics először Mátyás fivérét látogatta meg Tordason, régi otthonában a kutató kipihenhette a 27 hónapos munka fáradalmait.

1771-ben Nagyszombaton is megjelent a „Demonstratio”, ám az elmélete Magyarországon süket fülekre talált. Azonban Pray György, Dugonics András és Gyarmathy Sámuel elfogadta kutatási eredményeit. A hangos ellenzék viszont „Sajnovics-fertőzésnek” titulálta a munkát. A támadások hatására Sajnovics visszatért csillagászati, illetve rendi tevékenységéhez. A Demonstratio iránti magyar ellenszenvet jelzi, hogy a mű még abban az évtizedben számos idegen nyelven megjelent, magyar kiadására ellenben egészen 1994-ig kellett várni (a kötet e-book formájában elérhető itt: https://mek.oszk.hu/12900/12944/12944.pdf). Mindezek ellenére a Demonstratio tekinthető a finnugor-magyar nyelvhasonlítás első hazai kísérletének.

Sajnovics az egyetemen bölcseletdoktori oklevelet nyert, továbbá a hittudományok borostyán koszorúsává avatták. Elfoglalta újból „socius praefectusi” állását Weisznél a nagyszombati csillagvizsgálóban, ahol 1771–1773 között dolgozott adjunktusként. 1773-ban a rend kinevezte Sajnovicsot a budai jezsuita gimnázium matematikatanárává.

Karrierjének ívét megtörte, hogy 1773. augusztus 16-án – a Bourbonok nyomására – XIV. Kelemen pápa a „Dominus ac Redemptor” kezdetű bullájával feloszlatta a jezsuita rendet. Emiatt már nem épülhetett fel a budai jezsuita csillagda sem.

Szerzetének 1773. évi eltörlése mélyen elkeserítette, nehezen viselte a rendtársaktól való elszakadást. Nem csatlakozott más rendhez, hanem magán matematikatanárként vállalt állást.

1777-ben, amikor a nagyszombati egyetemet Budára helyezték át, ismét csalódnia kellett. Ugyan felépült egy új obszervatórium, de a vezetői posztot mégsem ő nyerte el. Csak másodcsillagászi (adjunctus) állást kapott, a vezető a 60 éves Weisz lett (sose vonult nyugdíjba, haláláig megtartotta igazgatói rangját). Sajnovics János, reményeiben csalódva, tudományos téren mellőzve visszavonult a nyilvános tevékenységtől és az írás felé fordult.

1778-ban jelent meg az „Idea astronomiae” című, a csillagászat alapjait összefoglaló kézikönyve Budán.

Az „esztergomi főmegye papja” lett, a tisztséget az 1785. május 4-én bekövetkezett haláláig töltötte be. Tervezte egy részletesebb asztronómiai könyv megírását is, azonban ebben a halál meggátolta. Kisbán Emil Sajnovics halálának dátumát március 1-ére teszi, míg Hadobás Sándor március 4-ét jelöli meg dátumként. Sajnovics János életének elismert kutatója, Csupor Zoltán Mihály derített fényt Sajnovics halálának pontos időpontjára és temetésének a körülményeire: „[…] Mindez ideig úgy tudtuk, hogy Sajnovics 1785. március 1-én halt meg Budán. Temetésének közelebbi helye feledésbe ment. A temetési hely megtalálásával most halálának időpontját meg kell változtatnunk. A [budapesti] felsővízivárosi Szent Anna plébániahivatal halottas könyveinek VI. kötetében ez található: »A halálozás éve, hava, napja: Anno 1785 in majo die 4. A meghalt neve: R. D. Joannes Sainovics Presbyter Seculos.253 annorum. A halál oka: In Intermittente [váltóláz]. […]. A temetés helye és ideje: In Crypta Parochiali Anno 1785 In Majo Die 4. A temetést végző neve és állása: Jos. Richárd Par. […] Sajnovics Jánost tehát a vízivárosi templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Születésének 225. évfordulója alkalmából felmerült az a gondolat, hogy földi maradványait hazahozzuk szülőfalujába, és abban a templomban készítünk neki helyet, amelyet bátyja — részben az ő örökségéből — építtetett. Sajnos, a terv nem valósulhatott meg. […] A vízivárosi templom kriptája üres. […] A húszas évek derekán, talán 1925-ben a kriptában víz fakadt fel, és emiatt ki kellett üríteni. Sajnovics csontjai ismeretlen helyre, bizonyára közös sírba kerültek, így vesztettük el a kor hálátlansága miatt egyik legnagyobb tudósunk hamvait.”

Sajnovics nevét elsősorban a nyelvtudomány tartotta fenn, mégis saját korának egyik legjobb képességű hazai asztronómusának tekinthetjük. A csillagászok Hell és Sajnovics kutatói tevékenysége előtt egy-egy kisbolygó elnevezésével tisztelegtek: az 1981-ben felfedezett (3727) Maxhell és a 2003-ban felfedezett (114659) Sajnovics őrzi a kutatók emlékét.

Felhasznált irodalom:

• Bödő István: Sajnovics János (1733-1785). In: Vitek Gábor (szerk.): Tordas – Fejér Megyei Levéltár Közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
• Bödő István–Czetz Balázs–Dakó Péter–Vitek Gábor: "Tordason mindig kék az ég" In: Vitek Gábor (szerk.): Tordas – Fejér Megyei Levéltár Közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
• Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1932
• Csupor Zoltán Mihály: Sajnovics János életrajzához. In: Magyar Nyelv – 54. évfolyam – 1958.
• Fejér Megyei Hírlap, 1988. augusztus 11., 191. szám
• Lencsés Ferenc: Tordas In: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)
• Hadobás Sándor: Hell Miksa és Sajnovics János bibliográfiája
• Herczeg Zsuzsa: VII. Keresztély, a király, aki inkább udvari bolond volt...
• https://elherdaltorokseg.blog.hu/2017/02/03/sajnovics_kastely_tordas
• https://www.szepmagyarorszag.hu/magyar/oldalak/tordas_fejer_megye_sajnovics_dreher_kastely/
• jelesnapok.oszk.hu
• Jurecska Laura: A csillagász és a nyelvész északi expedíciója: Hell Miksa és Sajnovics János
• Kisbán Emil: Tordasi és Kálózi [sic!] Sajnovics János 1733–1785
• Kökényesi Zsolt: A győri jezsuita gimnázium diáksága. A kezdetektől A feloszlatásig (1630–1773)
• Közhasznu esmeretek tára A' Conversations-Lexicon szerént Magyarországra alkalmaztatva, 10. kötet. Q - Snyders (Pest, 1834)
• Lakó György: Sajnovics János
• Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993
• Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/2. szám
• Méreg Martin: Sajnovics János csillagászati és nyelvészeti megfigyelései az északi sarkkörön túl
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 12. kötet
• Tarján M. Tamás Sajnovics János születése