December 6-a Miklós és egyben Mikulás napja, de vajon ki volt a ma piros ruhájáról, nagy fehér szakálláról ismert alak? Ki lehetett az a Fagy apó és mi a kapcsolat közte, illetve a Télapó és a Mikulás között? Ma ezeket a kérdéseket járjuk körül.

A Miklós és Mikuláš etimológiája azonos, a görög Nikolaosz névből származik. A Miklós (Nicolaus) név a niké vagy nicos („győzelem”, utóbbi „dicséret” értelemben is használatos), illetve a laos, vagyis „nép” szóból ered. A Miklós név jelentése eszerint annyit tesz, mint a „nép győzelme” vagy „nép (vagyis a nép között elterjedt hitvány bűnök) fölötti győzelem”. Másik teória szerint a ragyogás (nitor), és a nép (laos) szóösszetételből származik („nép ragyogása”). A Mikulás kifejezés szlovák eredetű (Miklós név szlovák alakja), de a cseheknél szintén létezik. A szlovák nyelvben a kisbetűs mikuláš a december 6-i ajándékra is értendő. A magyar Mikulás kifejezés 1856 óta adatolható, egy „lény” vagy „személy” értendő alatta, aki Miklós-napon megajándékozza a gyermekeket. 1901-től a Mikulás szó nem csupán a jóságos ajándékhozót jelöli, hanem magát a napot is (Mit kaptál mikulásra?).

A Mikulás egy kitalált személy, azonban alakja szorosan kötődik Szent Miklóséhoz. A szent Lycia provincia püspöke volt a Kr. u. 4. században (születésének pontos ideje nem ismert, 350 körül hunyt el). A jómódú családból való, hamar árvaságra jutott püspököt már fiatal korában érdekelte az elesettek sorsa: „Miklós, Patera városának polgára gazdag és szent életű szülőktől származott. Apját Epiphanesnak, anyját pedig Johannának hívták. Gyermekük viruló ifjúkorukban született meg, s azután már nem is éltek házaséletet. A gyermek első nap, fürösztés közben egyenesen megállt a mosdóteknőben. Ráadásul szerdán és pénteken csak egyszer szopott. Fölserdülvén nem vett részt az ifjak szórakozásaiban, inkább a templom küszöbét koptatta. Amit ott a Szentírásból megértett, emlékezetében őrizte. Szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani. Püspökként az egyház vagyonát is a nép étkeztetésére költötte a nagy éhínségek idején, amiért az őt követő egyházi méltóságok nehezteltek is rá, s egy időre kitagadták az egyházból.” Jótéteményei közül a három szegény leány megsegítésének története a legismertebb: „[…] Volt egy szomszédja [Myrában, Anatólia fővárosában], nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát. Nem sok idő múltán Isten szolgája hasonlóan cselekedett. A szomszéd ismét megtalálta az aranyat, és hangos ujjongásban tört ki. […] Néhány nap múlva Miklós kétszer annyi aranyat dobott a házba. Az ember fölébredt a zajra, a menekülő nyomába eredt, és ilyen szókkal szólította meg: „Állj csak meg, hadd lássalak, ki vagy!” Utolérte és fölismerte. Majd földre borulva meg akarta csókolni a lábát, amit ő elutasított, s szavát vette, hogy míg él, nem árulja el.” (Jacobus de Voragine: Legenda Aurea). Lassan kitudódott a titok, hogy Miklós püspök a város jótevője, mivel a legkisebb lánynak bedobott pénzes zsákocskában volt egy beazonosítható aranyérme, amit a helyi aranykereskedő ajándékozott Miklós püspöknek. A püspök állítólag december 5-én a helybéli gyermekeket rendszeresen megajándékozta mindenféle édességgel. Egy másik legenda Szent Miklóshoz és a korbácshoz kötődik. Egy gazdag ember Szent Miklós csodatévő hatalmában bízva elkészíttette a szent képmását, hogy így tartsa távol otthonától a rablókat. Az alkotást „[…] elhelyezte a házában, s mikor messzebbre utazott, dolgait e fenyegetéssel bízta rá: »Miklós, minden jószágomat a te őrizetedre bízom, s ha nem vigyázol mindenre, korbácsütésekkel veszek elégtételt.« Egy alkalommal messze földön tartózkodott, s ez alatt tolvajok jöttek, mindenét elrabolták, csupán a képmást hagyták meg. A zsidó pedig hazatérvén és látván, hogy kirabolták, ilyen és ehhez hasonló szavakkal szólítja meg a képmást: »Miklós uram, nemde azért vettelek házamba, hogy javaimat megőrizzed a tolvajoktól? Miért nem tetted meg, miért nem akadályoztad meg a rablókat? Ezért hát kegyetlenül megkínozlak, és te fogsz lakolni a rablók helyett. Így kárpótolom veszteségeimet a te gyötrelmeiddel, és a rád mért korbácsütésekkel hűtöm le dühömet.« Fogja a képmást, kegyetlenül ütlegeli, durván megkorbácsolja. Csodálatos, bámulatra méltó dolog: mikor a tolvajok éppen a rablott holmin osztozkodtak, Isten szentje, mintha csak ő kapta volna az ütlegeket, megjelent nékik, s ilyen és ehhez hasonló szavakat szólt: »Miért korbácsolnak engem oly kegyetlenül ti helyettetek? […] Íme, hogy piroslik kifolyt véremtől! Szedjétek a lábatokat, és amit elhoztatok, mind adjátok vissza, máskülönben a mindenható Isten haragja tombol rajtatok, gazságotok közhírré tétetik, és mindőtök akasztófán végzi.« […] Megrémülve sietnek a zsidóhoz, elmondják neki a csodát. Ő is megerősíti, mit művelt a képmással. Mindent visszaadnak, s a rablók a becsület útjára térnek, a zsidó pedig az Üdvözítő hitére.”

Mikulás, illetve más hozzá hasonló ajándékozó karakter más országok hagyományában is fellelhető. Németországban Karácsonyapó (Weihnachtsmann) hozza az ajándékot a gyerekeknek december 24-én (dominánsan katolikus területeken felbukkan a Christkind is, aki „Jézuska” alakjával feleltethető meg). A német gyerekek december elején viszont nem a Mikulástól, hanem Ruprechttől, az adakozó lovagtól kapnak ajándékokat. A holland Mikulás neve Sint(er) Klaas és különleges ismertetőjegye, hogy fehér lovon jár. Szent Miklós képe mind Hollandiában, mind Németországban az ajándékokat osztogató lovagok emlékével mosódott össze, de Hollandiának szintén van Karácsonyapója (Kerstman). Svédországban Jultomten (másként Tomten) manó hozza zsákokban a karácsonyi meglepetéseket. Ausztriában főként Burgenlandban és Alsó-Ausztria keleti felében jelenik meg ajándékot hozó figura, de nőalakként (Christkindl). A fehér ruhás hölgy ezen a területen az adventi és karácsonyi játékok szereplője volt. Az ajándékhozó Christkindl-ről 1827-ben ezt írta a drezdai esti újság: „A gyermekek, akiket a korábbi időkben Szent Miklós ajándékozott meg, ajándékaikat most magától Christkindltől kapják” (a Dunántúli-középhegység német településein, így például Gánton is megjelent Christkindl figurája). Olaszországban és Spanyolországban a gyermekek nem december 6-án, hanem Vízkeresztkor kapnak ajándékot (az olaszok a „Vízkereszt Szülöttétől”, a spanyolok a spanyol a Háromkirályoktól). Olaszországban létezik Babbo Natale (Karácsonyapó) is. Marokkóban is ismerik a Mikulást, náluk Szent Miklós számtalan kalózok által elrabolt fiatal életét mentette meg, egyik megmentettjének „Black Peter”-nek az alakja napjainkban népszerűbb, mint a szentté. Angliában Father Christmas (Karácsonyapó) hozza az ajándékokat december 25-e reggelén, míg az Amerikai Egyesült Államokban kéményen át érkező Santa Claus ajándékoz karácsony első napján.

A „Mikulásokhoz” és „Karácsonyapókhoz” különböző állatok köthetőek, így a kecske (krampusz előképe), a rénszarvas és a ló, jellemzően ők szállítják az ajándékokat. A Mikulás kísérője december 6-án általában a krampusz, míg Santa Claushoz manók társulnak segítőként. Hazai irodalmi emlékben 1842-ben bukkant fel először a (karácsonyi) krampusz szó, 1843-ban már Miklós-napi krampuszként is feltűnik a forrásokban (Krumfuss, másként Schwarzer Teufel, az első kifejezés görbelábút, a második fekete ördögöt jelent).

A finnek szerint a Mikulás (Joulupukkihoz, „karácsony” és „kecskebak” szóösszetételből) Lappföldön lakik, míg az amerikaiak úgy képzelik, hogy az Északi-sarkon él Santa Claus. A piros ruhás Mikulás hagyománya egyre jobban terjed, fokozatosan háttérbe szorítva a régi hagyományokat.

A minden társadalmi rétegnél elterjedt ajándékozás következtében napjaink egyik legintenzívebben gyakorolt népszokása Miklós napjához kötődik (Karácsony és Húsvét mellett). Vélhetően már a 13–14. századtól kezdődően ünnepeljük valamilyen módon Szent Miklós napját. Miklós ünnepe Fejér megyei vonatkozású levéltári dokumentumokban a 18. században jelenik meg. A Dunántúlon a fiatal férfiak kormozott arcú rémnek öltözve járták a házakat Miklós napjának előestéjén és kifordított bundába bújva ijesztgették a gyerekeket és leányokat. A szokás valószínűleg nyugatról érkezett hozzánk. Székesfehérvár tanácsa 1770. december 7-én határozatot hozott a városban gyakorolt babonás szokások felszámolása érdekében, a tanácsülési jegyzőkönyvben az alábbiak állnak: „[…] Mivel a' nemes magistratusnak nem kevés fájdalmára jelentetett, hogy az ezen királyi városban lévő lakosok igaz keresztény római catholica hite ellen nem csak az körösztény [sic!] hívek fölöttébb való botránkozásukra hanem eönnön egy lelkek veszedelmével Szt Lucza naptul fogva, karácsony és 3 királyok napjáig külömb [sic!] féle babonaságokat ell követni, ugy szintén Szent Miklós, Aprószentek és más e' féle napokon ruházattyukat váltosztván, avagy mustár magokat, azaz vesszőbül font korbácsokat kezekbe vévén sok kárhosztató gonoszságokban vakmerőképpen ellmerülni szoktanak. […] Hogy valaki ennek utánna vagy efféle babonaságokat el követni, a' vagy Szent Miklós, Lucza és aprószentek napjain estvétjén, és éczakáján ruházattyukat változtatván járni, és így lélek kárhozattyára czélzó gonoszságokat ellkövetni merészelne az purger ember férfiú a' vagy aszony legyen az, előbbször tizenhét foréntokra, ha pediglen zsellér férfiú, a' vagy aszonyi alatt légyen arestom mellett pálcza, vagy korbács ütésekkel. Ha- pediglen többször ezen megistratualis végzés ellen cselekedvén, aztot általhágni merészelnék nagyobb és súlyosabb büntetéssel okvetettlen büntetődni fognak.” Az alakoskodókat nem riasztotta el a szokás gyakorlásától a határozat, és a székesfehérvári Felsőváros és Palotaváros földműves lakosságánál egészen a 20. századig fennmaradt a Miklós-napi alakoskodás is).

A Mikulás-napi ajándékozás a 19. század végén és a 20. század elején kezdett elterjedni. A piros pozsgás, telt, kedves öregúrként ábrázolt Mikulás-alak az 1920–1930-as években bukkant fel, és feltehetően nyugatról érkezett hozzánk. A gyerekeket megajándékozó és számonkérő karakter „karrierjét” a városi polgárságnál kezdte, majd a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a falvakba. Az ajándékok többnyire szerények voltak (krumplicukor, piros alma, mogyoró stb.), míg a rossz gyerekeknek virgács járt.

A városi Mikulás-várás része volt a kipucolt cipők ablakba való kitétele (osztrák eredetű szokás). A csizmába vagy cipellőbe dió, alma, krumplicukor, kockacukor vagy keksz kerülhetett. A 20. század fordulóján „eredeti mikulásokat" és „Mikulás Képeskönyveket” is árultak a boltok. A csokoládé Mikulás a Nagy Háború után jelent meg a megyei községekben (Söréden az 1920-as években, Csákberényben a két világháború között), leginkább a pesti rokonoktól kapták ajándékba vagy Fehérvárról szerezték be. A palotavárosi gyerekek december 6-án „Mikulást köszöntenyi” mentek. 8-10 év körüli gyermekek párosával vagy 3-4-en összeállva állszakállban, bemázolt arccal és lánccal felvértezve járták a várost. Mondókáikért néha jutalomban részesültek. Sokszor viszont csak a kisebbeket ijesztgették.

Magyaralmáson és Csákberényben a legények, egykor még a férfiak is, kifordított bundát, kucsmát vettek magukra, kenderkócból szakállt, bajuszt ragasztottak, derekukra láncot kötöttek. A lánccsörgetés, a zajütés téli népszokásaink jellegzetes mozzanata, amely eredetileg a gonosz szellemek elűzését szolgálta. Hasonló láncos maskarások – gyakran Láncos Miklós néven – már a 18. századtól ismertek a Dunántúl területén.

Gelencsér József és Lukács László néprajzkutatók gyűjtése szerint a Fejér megyei falvakban jócskán a századfordulót követően kezd felbukkanni a Mikulás-napi ajándékozás. Sárkeresztesi adatközlőjük így nyilatkozott a 19. század végére, a századfordulóra utalva: „Én a gyerekkoromba nem hallottam a Mikulásrú”. Más községekben, így Fehérvárcsurgón már a 19–20. század fordulóján ajándékoztak.

A Mikulás szó az első világháborút követően, a trianoni döntésekből kifolyólag negatív töltetű kifejezés lett szlovák eredete miatt. A két világháború között megszületett az igény egy helyettesítő kifejezésre is. A Mikulás Szabó Magda Abigéljében is feltűnik némi politikai ízzel megfűszerezve: „[…] Jövő hét péntekén nemzeti ünnep lesz, iskolai szünet, a kormányzó neve napja. Torma Gedeon a megtiszteltetés és düh kettős indulatától fuldokolva közölte a nagytiszteletű úrral, hogy tekintettel az állam és az egyház közös örömére, intézetüket érte az a megtiszteltetés, hogy az ünnepet a város vezetősége az ő istentiszteletükön üli meg. Az ötödikesek odavoltak a gyönyörűségtől, köztudomású volt, hogy Torma Gedeon lelki beteg a kormányzó keresztneve miatt, aminek következtében december hatodikára iskolai szünetet kell adnia. Hívnák Horthyt akárhogy, Kajafásnak vagy Jebuzeusnak, de ne Miklósnak, hogy a gaz matulások közül egyes elvetemedettek arra a gondolatra jöhessenek, hogy az intézet Mikulás napját üli meg az iskolai szünettel és rendkívüli ünnepi koszttal, Mikulás napját, ami kész pogányság, aminek nincs helye a Matula falai között. […]”

A II. világháború körül városi és egyházi hatásra Fejér megye községeiben is megjelent a palástos, püspökbotos Mikulás, a Krampusszal egyetemben (utóbbit Csókakőn fekete álarcban, szarvakkal személyesítették meg). Később egy harmadik alak is társult hozzájuk a szárnyas angyal „személyében”. A trió bejárta a házakat, kikérdezték a gyerekeket, hogy hogyan viselkedtek: a jók ajándékkal, a rosszak virgáccsal „gazdagodtak”. A vidék Mikulás figurája lényegesen különbözött a városi, aranybotos jószívű alaktól. Bodajkon például a nagyobb legények rongyos férfi és női ruhákba öltöztek, fejükre pakundekli (keménypapír) álarcot tettek. A házhoz érve megzörgették láncukat és elváltoztatott hangon megkérdezték: „Szabad-e a Mikulásnak begyünnyi?" Az engedelmes gyerekek cukrot, diót kaptak, ellenkező esetben szerephez jutott a lánc és a virgács is. A Mikulások az utcán talált lányokat, menyecskéket is megveregették ilyenkor.

A szocialista érában a Mikulás-nap átalakult, de az ajándékozás hagyománya tovább élt. A párt egyik fő törekvése volt, hogy saját képére formálja, esetleg megszüntesse az emblematikus ünnepeket. Az 1950-es években december 6-a vallási töltetét megpróbálták elhalványítani, a szentet Télapóra lecserélni és az ajándékokra helyezni a hangsúlyt. A Télapó szó az orosz „gyed Maróz” (Fagy Apó, szláv területek régóta ismert alakja) tükörfordítása. A párt a téli, karácsonyi ünnepkör átalakításának második lépéseként Télapót a kis Jézus helyébe léptette, így december 24-e ajándékhozója is a telet megszemélyesítő, hókirályszerű öregúr lett. Tevékenységük saját nézőpontjukból sikeresnek tekinthető, mivel december 6-a máig megtartotta világi jellegét és a Télapó a Mikulás szinonimája maradt.

Karácsony kapcsán kettősség figyelhető meg, azonban ez nem annyira az orosz Fagy Apóhoz, hanem az angolszász Santa Claus köthető. A film- és reklámiparnak hála a kéményen lecsúszó és repülő rénszarvasos szánon suhanó ajándékosztó alakja manapság gyakran együtt jelenik meg a kisded Jézussal, így mindenki maga döntheti el – saját hitvilága alapján –, hogy kinek köszönheti a karácsonyfa alatt megbúvó ajándékokat. Napjainkban a Mikulás és a Télapó egyaránt használatos, sőt Hollywoodnak hála a Télapu szó is elterjedt. Ábrázolásukban szintén fedezhető fel hasonlóság: hosszú fehér szakáll; süveg vagy hosszú – zömmel piros – sapka. A modern Mikulás is általában éjjel tevékenykedik, nálunk december 5-ről 6-ra virradó éjszaka hozza meg a finomságokat. A Mikulás kifejezés számtalan szóösszetételben feltűnik a mikuláscsokitól kezdve, a mikulásvirágon át a Mikulásgyárig. A mikuláscsomag összetett szó mára némi negatív tartalmat is magára szedett, a gépjárművezetőknek sajnos gyakrabban jut eszébe a kifejezésről az a többnyire piros színű csomag, amelyet az autó szélvédőjén helyeznek el a parkolójegy ellenőrök, mint a december 6-ai ajándék.

Felhasznált irodalom:

• Gelencsér József–Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3.
• Jacobus de Voragine: LEGENDA AUREA
• Kun Orsolya: Kicsoda a Mikulás és ki a Télapó? https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2019/12/06/mikulas-telapo-szokasok/   
• Mikulás és Télapó: kis téli skizofrénia https://m.nyest.hu/hirek/mikulas-telapo-es-gyed-moroz
• Zádori Zsolt: A tojás ünnepe, https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Beszelo_1993_1/…)

Szerző: Szima Viktória