Színházi élet Kecskeméten a 20. század első felében
SZÍNHÁZI ÉLET KECSKEMÉTEN A 20.SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN
68.) A Színház című, Kecskeméten megjelent hetilap első, 1912. október 19-i számának címlapja. Színház, 1. évf. 1. szám 1. o. |
69.) Löwy Ödöm „Színházi túlkövetések” című cikke a Színház első számából. Színház, 1. évf. 1. szám 1. o. |
70.) A Színház című hetilap a színházi helyárak felemeléséről ír. Színház, 1. évf. 1. szám 9. o. |
71.) Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának határozata a városi színházat a földrengés során ért károk helyreállítási munkálataival kapcsolatban. A határozat kelte: 1913. augusztus 29. MNL BKML IV. 1903.a Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 308/1913. |
72.) Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának határozata a színházi idény változásáról és a színház bérletére vonatkozó szerződés módosításáról, 1914. február 27-én. MNL BKML IV. 1903.a Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 55/1914. |
73.) Mariházy Miklós színigazgatónak Kecskeméten 1915. szeptember 2-án kelt, a Magyar Királyi Honvédelmi Miniszterhez írt levele, melyben Neumann (Nyárai) Lajos színész katonai szolgálat alól való felmentését kéri. A színész a 302. honvéd gyalogezred 409-ik zászlóaljánál őrmesterként szolgált 1914. július 27-től megszakítás nélkül. MNL BKML IV. 1910.a Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Elnöki iratok. 1780/1915. |
74.) Faragó Béla, a Katona József Kör alelnöke 1916. október 15-én kelt felterjesztése a város törvényhatósági bizottságához, melyben javaslatot tesz, hogy a városi színházat Katona Józsefről nevezzék el. MNL BKML IV. 1910.a Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Elnöki iratok. 26062/1916. |
75.) A város törvényhatósági bizottságának határozata a színház Katona Józsefről történő elnevezésével kapcsolatban. A határozat kelte: 1916. október 30. Ugyanezen a napon fogadták el a színház helyárainak felemelését. MNL BKML IV. 1903.a Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 226/1916. és 227/1916. |
76.) A Kecskeméti Jótékony Nőegylet folyamodványa a város tanácsához, melyben kérik, hogy a rokkant katonák alapja javára 1916. április 1-jén és 2-án tartandó jótékony célú előadásra a városi színházat részükre díjmentesen engedje át. MNL BKML IV. 1910.a Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Elnöki iratok. 1285/1917. |
77.) Bognár Ferencnek, a színház felügyelőjének és díszletmesterének katonai szolgálat alól való felmentési kérelméhez készült adatlap. Kelt: Kecskemét, 1916. augusztus 2. MNL BKML IV. 1910.a Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Elnöki iratok. 2260/1916. |
78.) Bárdossy Pál színigazgató arcképe a Színház és Társaság című képes hetilap címlapján. Színház és Társaság, 1921. november 19. |
79.) A törvényhatósági bizottság határozata Bárdossy Pál színigazgatónak a színházbérlet felmondásának visszavonása iránti kérelmére. A határozat kelte: 1922. május 29. MNL BKML IV. 1903.a Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 290/1922. |
80.) A törvényhatósági bizottság határozata alapján Kecskemét évi 1000 korona tagsági díj befizetésével az Országos Színészegyesület alapító tagjai sorába lép. A határozat kelte: 1923. január 31. MNL BKML IV. 1903.a Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 44/1922. |
81.) Latabár Rezső fotója. Kecskeméti Színház és Mozi, 1924. november 12. |
82.) Molnár Aranka színésznő fotója. Kecskeméti Színház és Mozi, 1924. november 5. |
83.) Fáy Béla színész portréja. Kecskeméti Színház és Mozi, 1924. október 29. |
84.) Cseresnyés Erzsi színésznővel készült interjú a Kecskeméti Színház és Mozi című műsorújság hasábjain. Kecskeméti Színház és Mozi, 1925. november 15. |
85.) A Kecskeméti Városi Színház grafikai ábrázolása. Kecskeméti Színház és Mozi, 1926. október 11. szám 2. o. |
86.) Róna Zoltán színész arcképe. Kecskeméti Színház és Mozi, 1926. november 20. |
87.) Tóth József felelős szerkesztő a lelkes közönség támogatását kéri „Közönséghez!” című felhívásában. Kecskeméti Színház és Mozi, 1926. november 20. Melléklet. |
88.) Sárvay Rózsi színésznő portréja Kecskeméti Színház és Mozi, 1926. november 13. |
89.) Márkus Lajos színész portréja. Kecskeméti Színház és Mozi, 1926. október 30. |
90.) Mariházy Miklós színigazgató sorai „Művészi programom” címmel a Kecskeméti Színház és Mozi hasábjain. Kecskeméti Színház és Mozi, 1926. október 16. |
91.) Mariházy Miklós színigazgató rajzos arcképe (Rajzolta: Király B.) Kecskeméti Színház és Mozi, 1926. október 11. |
92.) A törvényhatósági bizottság 1927. március 30-i közgyűlési jegyzőkönyvéről készült hivatalos kiadvány, mely tartalmazza a bizottságnak a színtársulat anyagi támogatása ügyében hozott határozatát. A határozatban azonnali segélyt szavaztak meg a színtársulatnak. MNL BKML IV. 1908.b Kecskemét Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok. 13091/1927. |
93.) A fenti irat mellékleteként Mariházy Miklós színigazgató által beadott jegyzék a színészek „gázsijáról”. MNL BKML IV. 1908.b Kecskemét Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok. 13091/1927. |
94.) Somlyó Zoltán verse „Színház előtt... színház után... ” címmel. Kecskeméti Színhát és Sport Élet, 1929. november 23. |
95.) A Katona József színház műsorplakátja 1930. december végéről. MNL BKML VIII. 705 A Katona József Színház (1916-ig Kecskeméti Színház) iratai. Színlapok gyűjteménye. 1930. |
96.) Miklósy Imre színigazgató örömmel jelenti be Kecskemét közönségének, hogy decembertől megkezdi színtársulatával előadásai sorozatát. MNL BKML VIII. 705 A Katona József Színház (1916-ig Kecskeméti Színház) iratai. Színlapok gyűjteménye. 1933. |
97.) Színházi botrányról tudósít a Kecskeméti Közlöny 1934-ben. Kecskeméti Közlöny, 1934. január 7. |
98.) „Vége a szezonnak...”. A színházi évadról készített összegzést ifj. Joszt (később Joós) Ferenc. A 70 napos szezon alatt megtartott 115 előadást 30 000 főnyi közönség nézte végig. Kecskeméti Közlöny, 1934. február 25. |
99.) Néhány színpadkép a Bánk bán c. előadásról. 1935. MNL BKML XIV 15. 1.d II.s KJ.25. |
100.) Meghívó a Katona József Színházban bemutatott „Bánk bán” opera díszelőadására, 1936. november 11-ére. (A meghívó hátoldalán az előadás szereplői.) MNL BKML VIII. 705 A Katona József Színház (1916-ig Kecskeméti Színház) iratai. Színlapok gyűjteménye. 1936. |
101.) A Katona József Színház „Bánk bán” opera díszelőadását is hirdető, 1936. november havi műsorplakát.. MNL BKML VIII. 705 A Katona József Színház (1916-ig Kecskeméti Színház) iratai. Színlapok gyűjteménye. 1936. |
102.) Kardoss Géza (1888–1955) színész és színigazgató több évig volt Kecskemét színtársulatának vezetője. Színészként elsősorban jellemszerepekben tűnt ki. A kép forrása: A kép forrása: Magyar Színművészeti Lexikon, II. kötet (Szerk.: Schöpflin Aladár) Budapest, 1929. (329. o.) |
103.) Basilides Mária (Jolsva, 1886. nov. 11. – Budapest, 1946. szept. 26.) magyar operaénekesnő (alt.) A kép forrása: https://hu.wikipedia.org/ |
104.) A Kecskemét város és Kardoss Géza színigazgató között létrejött szerződés első oldala, mely az 1936. szeptember hó 1-jétől 1937. augusztus 31-ig tartó idényre szólt. MNL BKML IV. 1943 Kecskemét város által kötött szerződések gyűjteménye. 7971. sz. |
105.) A Katona József Színház 1941. január havi műsorplakátja Karády Katalin vendégszereplését hirdeti. MNL BKML VIII. 705 A Katona József Színház (1916-ig Kecskeméti Színház) iratai. Színlapok gyűjteménye. 1941. |
106.) Karádi Katalin, született Kanczler Katalin (Budapest, 1910. dec. 8. – New York, 1990. feb. 8.) magyar színésznő, énekesnő. A kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kar%C3%A1dy_Katalin |
107.) Beleznay-Ünger István, a Katona József Színház igazgatója színtársulatával a vízkárosult lakosság helyzetének enyhítése céljából 1941. március 15-én ünnepi esten mutatta be Kacsóh Pongrác „János Vitéz” című daljátékát. Liszka Béla polgármester az egyesületek és intézmények vezetőinek figyelmébe ajánlotta az előadást. A felhívás kelte: 1941. március 10. MNL BKML IV. 1903.o Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Színügyi Bizottság iratai. 1941. |
108.) Kiemelt ülőhelyek jegyzéke (sajtó, tűzoltóság, rendőrség, stb részére). Kelt: Keckemét, 1942. május 22. MNL BKML IV. 1903.o Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Színügyi Bizottság iratai. 1942. |
A kiállítás további tematikus oldalainak eléréséhez kattintson a címekre!
- Korai színháztörténeti emlékek Kecskemétről
- Felépül az új városi színház
- Színházi élet Kecskeméten a 20. század első felében
- A modern kecskeméti színház