Múltbanéző 18. (8)

A TÁNCSPORT KIALAKULÁSA BAJÁN A 20. SZÁZADBAN[1]

 – Hegedűs Károly emlékének –

A versenytánc születése

A történelem folyamán az emberi természet egyik alapvető sajátsága, az egyéniség egyre határozottabb kidomborítása, egyre meghatározóbbá vált. Ez vezetett el az emberek közötti, évezredek óta meglévő versengés speciális, szabályozott formájának megjelenéséhez, a sporthoz. A sport és a sportversenyek már az ókori Hellasban is központi szerepet töltöttek be a városállamok életében, ezt legjobban a Kr. e. 776-tól négyévente ismétlődő ókori olimpiai játékok bizonyították. A középkorban és a korai újkorban az ókori sportok tovább éltek, új sportágak jelentek meg, az emberek és a nemzetek közötti vetélkedés egyre újabb és újabb formákat öltött; a hagyományos sportok mellett megjelentek a technikai és művészeti versenyek is. Az ókori olimpiák hagyományaira építve 1896-tól, négyévente ismét megrendezik az emberiség legnagyobb sportünnepélyét, az olimpiát, ahol a sportolók egyre pontosabb szabályok szerint versengenek egymással. Mára egy sportág számára az olimpiai részvétel rangot, elismertséget és népszerűséget jelent, amelyért szinte minden sport verseng, a táncsport csak egy a sok várakozó közül.

A tánc az emberi közösségek életének velejárója volt az őskortól egészen napjainkig. A meghatározott ritmusra történő mozgást már az őskori emberek is „felhasználták” különböző rituális szertartásokhoz, varázslatokhoz. A tánc valójában egy művészeti ág, amely a test mozgásán keresztül fejez ki érzelmeket, társadalmi kapcsolatokat hoz létre, és gyakran spirituális tartalmat[2] hordoz. A kőkorszakban megjelentek a mai hangszerek ősei is, közülük talán legfontosabb a dob, amely a „zene” alapvető ritmusát határozta meg.[3] Az ókorban a vallásokhoz kötött rituális táncok mellett megjelentek a szórakozásból járt közösségi táncok, amelyek nagyobb részben körtáncok, kisebb részben páros táncok voltak, de ezeknek semmi köze sincs a ma ismert és közkedvelt társastáncokhoz.[4] Az ókori görögök életének, mindennapjainak része volt a tánc, és a római lakomákról ránk maradt feljegyzések is beszámolnak táncosokról. A középkor elején a keresztény egyház szertartásrendjében a vallási felvonulások, körmenetek alkalmával szerepelt a tánc, valamint a túlvilági élet ábrázolásakor a kellemes oldalt, a Paradicsomot is táncoló angyalokkal ábrázolták. A vallás mindennapjaiból a tánc azonban eltűnt, a 11. századtól az egyházban már tiltott tevékenységnek számított, így idővel a világi mulatságok, a szórakozás egyik alapvető elemévé vált a középkor végére.[5] Már ekkor elkülönültek egymástól az úri-uralkodói kastélyok estélyei, báljai és az egyszerű emberek mulatságai. Az úri életmódnak, mulatságnak velejárójává vált a mindig aktuális, legújabb táncnak az ismerete, amelyet legtöbbször táncmesterek tanítottak be. A táncot oktató pedagógus, azaz a táncmester mint foglalkozás a 15. században jelent meg Európában. A táncmesterek feladata volt a táncok tanítása mellett az udvari ünnepségek táncos fellépéseinek megrendezése és a különböző formációk lejegyzése, megörökítése is. A jó nevű spanyol, francia és olasz táncoktatókat idegen országokban is megbecsülték, jó fizetésért alkalmazták őket. Az első ismert táncmester az itáliai Domanico da Ferrara (?–1462) tánckönyvet írt, amely részleteiben megmaradt. Az itáliai reneszánsz udvarokban működő táncmesterek[6] több szakkönyvet is írtak.[7] A 16–17. században a spanyol és a francia királyi udvar szolgálatában álló táncmesterektől fennmaradt feljegyzések alapján rekonstruálhatjuk a korabeli táncokat. E forrásokból egyértelműen megállapítható, hogy a táncmesterek szigorú szabályok szerint tanítottak, és a lépéseknek már ekkor leírták mind az irányát[8], mind a sebességét[9]. A táncmesterek már hivatásos táncosok voltak és a fellépésekre képeztek hivatásos táncosokat is, ezzel a társasági táncoktatás és a színpadi táncoktatás elkülönült egymástól. Magyarországon a 18. század második felétől maradtak fent táncmesterek nevei, mint Szőllősi-Szabó Lajosé (1802/03–1882) és Róka Jánosé (1835?–1884). A parasztság körében tartott mulatságoknak is fontos része volt a tánc, de erről szinte semmiféle forrás nem maradt ránk. Az udvari táncmesterek gyakran merítettek a népi formákból, de ezek a legtöbb esetben már a lépések, mozdulatok művészileg átalakított változatai voltak.

A mai társastáncok és az ezekből eredeztethető versenytáncok kialakulásának kezdetei a 19. század második felében három alapvető gyökérre vezethetők vissza. Az első a városi polgárság gazdasági erejének és politikai szerepének folyamatos növekedése révén egyre nagyobb szerepet játszott a kulturális élet alakításában. Ekkor már a gazdagabb polgárok is megfizethettek egy-egy nemzetközi hírű táncmestert, aki az ő gyerekeiket tanította az „úri életmód” egyik legfontosabb velejárójára, a táncra. A második az iparosodás, az urbanizáció hatásának köszönhető, az eddig mezőgazdaságból élő falusi parasztság fiatalabb generációja a városokba költözött és ott ipari munkásként próbált szerencsét. A vidékről beköltöző fiatalok magukkal vitték saját kultúrájukat, aminek szerves részei voltak a táncok is. A városokban egymás mellé kerültek az „úri” táncok és a „népi” táncok, egymásra gyakorolt hatásukból új báli táncok születtek, mint a bécsi keringő, a polka, vagy Magyarországon a csárdás. Elismert, híres zeneszerzők is elkezdtek tánczenéket komponálni, elég csak a Bécsben élő Strauss családra munkásságára vagy Johannes Brahms „Magyar táncok” című művére gondolnunk. A harmadik, elsősorban zenei hatást Amerika gyakorolta az európai táncra. 1865-ben az Amerikai Egyesült Államokban befejeződött a polgárháború. A rabszolgaságot eltörölték, a felszabadított rabszolgák „szabadon” vállalhattak munkát. Jelentős részük zenészként helyezkedett el. Az afro-amerikai folklór hatásai az óceánjáró hajókkal átkerültek Európába. Az európai táncok dallamkincse, ritmikája felfrissült, új elemekkel gazdagodott.

Korabeli újsághírek szerint 1904-ben Párizsban tartották az első táncversenyt, de ennek programja az aktuális divattáncokból állt, nem hasonlítható össze a mai táncversenyekkel.[10] A társasági táncok folyamatos fejlődését még az első világháború sem tudta megakadályozni, bár a táncos mulatságokat a háború idejére korlátozták a kontinensen, de Angliában nem, sőt az Európába érkező amerikai és gyarmati csapatok több pozitív hatást is gyakoroltak az európai táncokra.[11]

Az első világháború után az angol tánctanárok kidolgoztak egy új táncstílust, amely a folyamatosan változó divattáncokkal szemben az állandóságot kívánta képviselni, ezt 1920. május 12-én mutatták be nyilvánosan. Ezt az időpontot tekinthetjük a modern versenytánc és a társastánc születésének. Az új stílus gyökeres változást hozott a táncéletben: elszakította a társastáncot a balettől; elvetette a szigorú balettpozíciókat; párhuzamosan elhelyezkedő lábfejekre építve, a sarokról lábujjra gördüléssel új mozgásforma jelent meg.[12] A 20. századi társastáncok új esztétikai és technikai ideálja a természeteshez közel álló sima és gördülékeny mozgás lett, amely dinamikusan tölti ki a teret.[13] Az 1922-es világbajnokságon a Victor Sylvester–Phyllis Clarc páros elsöprő sikert aratott, mind a bírók, mind a versenyzők elismerték az új stílust.[14] Az angol táncmesterek elkezdték rendszerezni, írásba foglalni a korabeli társasági táncokat; megszülettek a mai társastáncok – és ezzel párhuzamosan a versenytáncok – alapjai. A rendszerezés eredményeit összefoglalva 1927-ben Victor Sylvester kiadta a Modern Ballroom Dancing című könyvét. Az új angol versenytánc rendszert 1929. április 14-én Londonban mutatták be a Great Conference előtt. A világ minden tájáról érkezett küldöttek elfogadták az új formabeli és funkcionális változásokat. Ekkor a standard táncok alapjait rögzítették.[15] Az 1930-as években Alex Moore folytatta az előző évtizedben megkezdett munkát és folyamatosan terjesztette, népszerűsítette az angol stílust. 1936-ban megjelent Ballroom Dancing című könyve, amely máig a modern versenytánc alapművének tekinthető, ezt egészítette ki 1948-ban a Revised Technik-kel.[16] A versenytánc mint a társastáncok sportszerű és egyben művészi megjelenítése elnyerte a „mai” formáját: kidolgozták a főbb stiláris és technikai követelményeit, rögzítették a pontozás szabályait, meghatározták a pontozást, elkülönítették egymástól az amatőr és a profi táncosokat, fokozatos technikai fejlődésen alapuló kategóriákat[17] és az életkor szerinti korcsoportokat[18] vezettek be. A táncversenyek programja elsősorban az új táncok megjelenése miatt folyamatosan változott, alakult; ma a versenyeken tíz táncot mutatnak be két blokkban: standard táncok és latin-amerikai táncok. Az 1920-as években még csak a standard táncok – angolkeringő[19], tangó[20], bécsi keringő[21], slowfox[22] és quickstep[23] – szerepeltek a versenyprogramokban. A második világháború után Amerikából újabb táncok kerültek át Európába, amelyeket szabályoztak, pontosítottak és részletesen leírtak, így az 1950–60-as években a latin-amerikai táncok – samba[24], cha-cha-cha[25], rumba[26], paso doble[27] és jive[28] – is a versenyek szerves részévé váltak.

A világ táncéletének koordinálására két nemzetközi szervezet jött létre: a World Dance Council[29] – WDC – és a World Dance Sport Federation[30] – WDSF. A WDC-t 1950. szeptember 22-én alapították Edinburgh-ben, és elsődleges feladata a világtánc-program összeállítása. E szervezet dönt arról, hogy az adott zenére történő mozgást táncnak minősíti-e vagy sem. A WDC-nek több nemzetközi tagszervezete is van.[31]

A táncsport szempontjából jelentősebb szervezet a WDSF, amely a világ táncsportéletét fogja össze és felügyeli. Hasonló funkcióval már 1935-ben megalakult a Fédération Internationale de Danse pour Amateurs – FIDA – Prágában, ez 1956-ig kisebb megszakításokkal működött. 1957. május 12-én alakult Weisbadenben a International Council of Amateur Dancers – ICAD –, amely 1990-ben felvette International Dance Sport Federation – IDSF – nevet, majd 2011. június 19-én megváltoztatta a nevét, az International jelzőt World jelzőre cserélte. A WDSF megalakulása óta irányítja és népszerűsíti a táncsportot a szervezet társult országaiban. 1960-ban a népszerűsítés első komoly lépéseként nyilvános televízióközvetítést adtak egy táncversenyről. A WDSF számára nagy elismerést jelentett, hogy hosszas tárgyalások után 1997. szeptember 5-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság társult szervezeteként ismerte el. A NOB elismerésével a háta mögött a WDSF mára egyre több ország versenytáncéletének a felügyelő szerve lett a nemzeti szövetségeken keresztül.[32] A WDSF magyarországi tagszervezete a Magyar Táncsport Szakszövetség, amely mindenre kiterjedő szabályrendszerével irányítja és ellenőrzi a hazai versenytáncéletet.[33]

A hivatalos versenyprogramban szereplő 10 tánc mellett több úgynevezett divattánc is létezett, létezik; amelyeket szintén tanítanak tánciskolákban, tartanak belőlük versenyeket, bajnokságokat. A 20. században ismert, énekelt, megfilmesített és ez által elismert divattánc volt a mambó[34], a twist[35], a lambada[36], az argentin tangó[37], napjainkban a bachata és a salsa[38].

A versenyeken bemutatott táncok mellett kidolgozták a társastáncoktatás nemzetközi rendszerét is. Négy kategóriát hoztak létre a tánctanárok számára, és ezeket illesztették a versenyosztályokhoz. Az első szint elvégzése után a tánctanár csak tánciskolában taníthat és csak az alapszintű csoportokat. A második szint elvégzésével „E–D–C” osztályos versenyzőknek, a harmadik szint elvégzésével „B” osztályos versenyzőknek vezethet edzéseket egy tánctanár. A negyedik szint, az „A–S” osztályos edzői képesítés kezdetektől fogva csak Nagy-Britanniában szerezhető meg.[39]

Források

A második világháború előtt Magyarországon a táncsport ismeretlen volt, 1954-ben a Népművelési Minisztérium rendelete után jelentek meg járásonként az első tánctanárok. Baján a József Attila Művelődési Központ vezetője, Bánáti Tibor alkalmazta Hegedűs Károly tánctanárt, aki több mint két évtizedig a bajai járás településein tanított néptáncot, társastáncot – és felkészítette a versenyzőket –, valamint balettet minden korosztálynak. Bánáti Tibor nyugdíjba vonulása, majd a művelődési ház felszámolása után az iratanyagát erősen és szakszerűtlenül selejtezték, így a bajai versenytáncosokról keletkezett hivatalos iratanyag szinte teljes egészében megsemmisült. Hegedűs Károly 1982-ben elhunyt, özvegye az otthon tárolt iratait szintén megsemmisítette, így a bajai táncsport történetéről elsősorban a személyes beszélgetésekből gyűjthettem adatokat. Hegedűs Károlyról lánya Hegedűs Magdolna[40] mesélt nekem. Megkaptam tőle édesapja iratainak a maradékát és több személyes dokumentumot, amelyek feltehetően az 1960–70-es évek bajai tánctörténetének utolsó ránk maradt írásos emlékei.[41] Többször próbálkoztam Bánáti Tibornál is, mivel a művelődési ház igazgatójaként és Hegedűs Károly barátjaként sok lényeges és értékes információkkal szolgálhatott volna a bajai táncéletről, de ő idős korára és betegségére való hivatkozással visszautasította a személyes beszélgetésre tett indítványaimat.[42] Hegedűs Károly tanítványai közül Khin Isvánné Reisch Évával[43] és Karlovitz Margittal[44] sikerült beszélnem a táncórákról és a versenyekről. Reisch Éva az 1960-as években volt a táncklub tagja, „C” osztályos versenyző, ő végigmesélte azt a folyamatot, ahogy a tánciskolás kezdetektől eljuthatott valaki a legjobb bajai versenyzők közé. Mutatott nekem képeket a családi fotóalbumból, és megnézhettem egykori versenyruháját is, de a legnagyobb érték az volt, amikor láthattam az első bajai táncversenyről készült filmfelvételeket,[45] amelyek szintén az ő birtokában vannak. Az 1980-as évek bajai tánctanárai közül Besesek Györggyel és feleségével, Kovács Piroskával készítettem interjút, akik „C” osztályos versenyzők voltak, és Hegedűs Károly halála után tanítottak Baján és környékén. Az 1990-es években többen – Horváth Károly, Őze László, Jánosi László, dr. Hetei Rajmund Zoltán – tanítottak Baján táncot, és készítettek fel versenyzőket, de ők rövid ideig tanítottak, vagy vendégtanárként átjártak, vagy már elköltöztek Bajáról. Az 1990-es évek és az ezredforduló átmeneti időszakáról Orbán Ferenc – 1987–1989 között aktív versenyző, ma a Gemenc Táncsport Egyesület (TSE) edzője – és felesége, Orbán Ferencné – született Mihálovics Éva, a Bajai Táncsport Egyesület edzője – beszélt. A Bajai TSE mellett működik Baján a kiskunhalasi székhelyű Stúdió 2000 Táncsport Egyesület, az ő bajai edzéseiket Balogh Balázs és felesége, Seregi Ágnes[46] – egykori bajai versenyzők – vezették, velük is készítettem egy interjút a rendszerváltástól napjainkig tartó időszakról.

Baja város második világháború előtti táncos eseményeiről a helyi sajtóból és a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltárának Bajai Fióklevéltárában őrzött iratokból gyűjtöttem adatokat. Itt nagy segítségemre volt Orbán Ferencné Baja táncélete 1920–1930 között című kéziratos dolgozata, amelyet CD-mellékletével együtt a rendelkezésemre bocsátott. A dualizmus alatt és a Horthy-korszakban kiadott bajai újságok rendszeresen beszámoltak a bajai bálokról, de a környéken dolgozó tánctanárok tanfolyam-hirdetései is szép számban megtalálhatók a lapokban.

A tánc történetével és a társastáncok kialakulásával kapcsolatban Kaposi Edit munkáira támaszkodtam. A tánccal és a táncversenyekkel kapcsolatban személyes élményeim is vannak, mivel 2009 februárja óta heti rendszerességgel táncolok a Bajai TSE különböző felnőtt csoportjaiban,[47] bemutatókon már többször felléptünk a csoporttal, de versenyeken én csak szurkolóként veszek részt. A bajai versenytánc aktuális eredményeiről a megyei Petőfi Népe és a helyi Az Újság, Bácskai Napló, valamint az internetes médiák adnak tájékoztatást. A versenytánc nemzetközi kereteiről és hazai szabályairól a megfelelő szervek – WDC, WDSF és Magyar Táncsport Szakszövetség – honlapján olvastam.

Bajai táncélet a második világháború előtt

Baján a kereskedelemből élő jómódú városi polgárság és a helyi iparosok élénk társadalmi életet éltek már a dualizmus korában is. A társadalmi élet csúcseseményének számítottak farsangi időszakban – vízkereszttől hamvazószerdáig – tartott bálok, hangversenyek, baráti összejövetelek. A zene és a tánc szinte minden esetben központi szerepet játszott e rendezvényeken. Az első világháború előtt már egyértelműen lassabban fejlődő városra a trianoni békediktátum további súlyos terheket rótt azáltal, hogy a történelmi Bács-Bodrog vármegye jelentős részét elcsatolták Magyarországtól. A megmaradt csonka vármegye székhelye egyetlen nagyobb települése, Baja törvényhatósági jogú város lett, amely így jelentős közigazgatási funkcióhoz jutott. A városban működő egyesületek, az itt dolgozó hivatalnokok, az itt maradt kereskedők és iparosok két világháború közötti aktív társadalmi életét mutatja az egy idényben tartott bálok és a Baján működő tánctanárok szép száma. Az 1931. évi farsangi idényben Baján 27 bált tartottak – 5 nagy, 2 tánciskolás, 20 kicsi –, és volt még 1 hangverseny és 3 előadás is. Az 1931. év báli szempontból szegényesnek mondható a gazdasági válság miatt.[48] A városban ekkor három épületben volt nagy bálterem, amely nagyobb táncos mulatságnak is otthont adhatott: a Nemzeti Szálló[49] nagyterme, a Központi Szálló[50] nagyterme és Ipartestület székházának[51] nagyterme.[52] A bajai újságokban megjelent hirdetésekből több bajai tánctanár neve is ránk maradt: Landau Izidor és neje Grüneberg Rózsa, Noll Ferenc, Daér[53] Krausz Imre, Laky József, Pestris Brúnó és Buchner.[54]

A bajai táncéletről és Landau Izidor tánciskolájára így emlékezett Major Máté az Egy gyermekkor és egy kisváros emléke című könyvében: „…június elején megnyílt a »Landau-féle tánciskola«, melybe, velem együtt, a szerkesztőség néhány tagja is beiratkozott. A táncoktatást Landau Izidor és felesége, született Grüneberg Rózsika vezették. Ez a »tánc- és illemhely«, ahogy nevezték, nagy népszerűségnek örvendett, hiszen ezen a bizonyos napon állítólag száztíz »pali« fizetett be a Nemzeti Szálloda nagytermében rendezett tanfolyamra. A tudósító ebben a színes – főleg sok egyértelmű malacsággal színezett – riportfélében megállapítja, hogy száztíz növendék közül alig húsz volt »rendes egyéniség, a többi borbély-, hentes-, csizmadia-, szabó-, suszterlegény, trafikoslány, házialkalmazott… K.u.K. és még sok úr és úrinő«. […] A házaspár egyszerre tanított a terem két végén, egyszerre vezényelte a táncmozdulatokat. Mivel a dirigálások és vezénylések nem minden esetben voltak szinkronban, gyakran összevesztek a fejünk felett, mindnyájunk nagy mulatságára. // A tánciskolában a klasszikus és modern táncok tanulása előtt mindenféle bevezető gyakorlatokat végeztünk. Egy alkalommal a fiúk és a lányok külön-külön – colonne-ban – egymással szemben gyakorolták a különböző mozgásokat. […] // Az elemi gyakorlatok után jöttek a táncok. A régiek: a csárdás, a különböző polkák, a boszton, a francianégyes (ezt nagyon szerettük) s a modernek: a foxtrott, a one step, a tangó, s ki tudja még mi. A lányokat illedelmesen derékon kellett fogni, egy icipicit átölelni őket, és két tánc között párosan körbesétáltatni. No és … beszélgetni. // Hát ez a beszélgetés nehéz dolog volt. Folyton gondolkodni kellett azon, hogy most mit is mondjak, jaj, mit mondjak, valami szépet, szellemest, de rendszerint semmi nem jutott eszembe. […] // Amikor már elég jól ismertük a különböző táncokat, a Landau-Grüneberg házaspár Kränzcheneket[55] rendezett a nem tánciskolai fiatalság bevonásával, természetesen belépődíj ellenében. Ilyenkor zsúfolva volt a táncterem, alig lehetett mozogni. Egyik este, meglehetősen méltatlankodva és nagyon komolyan magyaráztam partneremnek, Fenyő Bözsinek, nem lenne szabad beengedni ide az »öregeket«, húsz évtől fölfelé. Akik – de ezt már nem mondtam – emellett még le is kérik a »mi lányainkat«, s azok, gyakran szívesebben táncolnak velük, mint velünk. […] // Az első bálon Landauék »cotillon«-t rendeztek. Ilyenkor, a tánc fele idejében, »hölgyválasz« volt, s minden lány, annak a fiúnak, akit felkért, egy »cotillon«-t tűzött a mellére. […] Mire a bálnak vége lett – lehet, hogy késő éjjel tíz órakor –, a zakóm mindkét oldala, a gallértól a zsebekig, tele volt tűzdelve cotillonnal. A szemmel látható mennyiségtöbblet alapján, Landau Rózsika páratlan döntésével, engem deklaráltak »bálkirály«-nak. // A tanfolyam záróvizsgáján különleges tánckompozíciókat mutattunk be, az Ipartestület nagytermének színpadán. A tánciskolát időközben ide helyezték át. Én is felléptem egyetlen akkori, nyári szerelmemmel, Allaga Mártával. Valami nagyon szépet táncoltunk, óriási tapsot kaptunk a lány és fiú kollégáktól és a jelen lévő hozzátartozóktól.”[56]

A versenytánc kezdetei Magyarországon

A modern versenytánc születésekor Magyarország a német táncmesterek szövetségéhez tartozott. Németországban már 1873-ban megalakult az Akademie der Tanzlehrerkunst, amely a német precizitásnak megfelelően a szigorú porosz iskolarendszer kereteiben kezelte a tánctanítást is. Szervezett tánciskolák, egységes tananyag biztosította a tánc és illemtan oktatását a német fiatalok számára. A német táncmesterek rendszerét elsősorban Közép- és Kelet-Európában, így Magyarországon is átvették. A táncban a két világháború között egyértelműen megfigyelhető az angol–német rivalizálás, különösen 1933 után. A hitleri Németországban a „fajtaidegen” táncokat – például a tangót – törölték a hivatalos programból, így a német irányvonalat követő országok tánctanárai elszakadtak az angol stílustól, és csak jelentős lemaradással, a második világháború után tudtak bekapcsolódni a nemzetközi folyamatokba.[57] Ezért Magyarországon a mai értelemben vett versenytánc csak a második világháború után honosodhatott meg, de a magyarok további bő tíz év lemaradásba kerültek a Rákosi-korszakban a versenytánc megítélése miatt. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Rákosi-korszakban a politikai vezetés betiltotta volna a táncot, mert a néptánc – különösen a csárdás – közkedvelt volt ekkor is. A polgári csökevényként megbélyegzett táncokat sem tiltották be, csak kifigurázták és negatív emberi tulajdonságokat kapcsoltak hozzájuk.[58] Minden diktatúrának alapvető sajátossága, hogy megpróbálja tökéletesen megszervezni a társadalom életét a munkaidőn túli közösségi programokkal, minél kevesebb szabadidőt hagyva a dolgozók számára. Az 1950-es évek népművelést és sportot előtérbe helyező társadalompolitikájába tökéletesen illeszkedtek az öntevékeny művészeti csoportok – amatőr zenekar, színjátszó kör, táncklub, képzőművészeti csoport stb. –, amelyek szervezését mind a munkahelyeken, mind a településeken támogatták. A népművelés elősegítésében játszott szerepe miatt a modern társastánc és ezzel a versenytánc politikai megítélése is megváltozott 1954-ben, mikor a Népművelési Minisztérium kiadta a 32-I-376. számú rendletét, amely az öntevékeny művészeti csoportok szakmai vezetőinek munkafeltételeiről szólt. A rendelet 1. §. 1. bekezdésének c) pontjában említik a tánckari oktatókat és segédoktatókat. A Rákosi-korszakban sokkal több öntevékeny művészeti egyesület létezett, mint erre képesített szakmai vezető, így az egyesületek nagyobb részét a profilnak megfelelően előadóművészek vagy képzőművészek vezették. A rendelet e vezetőkre is gondolt, amit a 3. §-ban írtak le: „1.) A hivatásos előadóművészi működési engedéllyel rendelkező személy (énekes, zenész, táncos, stb.) csak abban az esetben foglalkoztatható szakmai vezetőként, ha előadóművészi működési engedélye mellett szakmai vezetői működési engedélye is van. // 2.) A 3. §.-ban említett szakmai bizottság jogosult a hivatásos előadóművész részére a szakmai vezetői működési engedélyt kivételesen, külön képesítővizsga nélkül is kiadni.”[59] Sokan éltek ekkor a lehetőséggel, feladták a rosszul jövedelmező művészi pályát, és a művészet, illetve az oktatás határterületén helyezkedtek el. A folyamat ellenőrekét működő Népművészeti Intézet folyamatosan szervezte a vizsgákat, és állította ki a vezetői igazolványokat, ennek ellenére az 1954-ben született rendelet végrehajtására 1955. december 31-ig várni kellett.[60] 1956 Magyarország történetében jelentős politikai és társadalmi változásokat hozott, amely az októberi forradalomban és az azt követő szabadságharcban csúcsosodott ki. E zavaros időszakban a Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának Művelődésügyi Osztályán született javaslat értelmében szerződött Bajára a József Attila Művelődési Központhoz 1956. szeptember 1-jétől Hegedűs Károly az ekkor Kecskeméten élő néptánctanár, korábban táncos, énekes színész.[61] A forradalmat eltörlő szovjet csapatokkal érkező új politikai vezetés a megtorlás után megváltoztatta a társadalom irányába mutatott kommunikációját, visszafogta az erőszakot és a meggyőzésre helyezte a hangsúlyt. E meggyőzés egyik eleme lett a szocialista nevelés, amelynek részévé vált a szabadidős tevékenységként űzött társastánc és annak szervezeti keretei: a tánciskolák, táncvizsgák, táncklubok és a táncversenyek is. A Népművelési Intézetben külön Táncosztály és Országos Társastánc Munkabizottság alakult, amely hangsúlyozta a társastánc szocialista nevelésben betöltött szerepét: „Minthogy a társastánc-klub keretei fokozottabb mértékben alkalmasak a szocialista nevelés számára, mint a kezdő és haladó tánctanfolyamok, ezek vezetésére elméleti és gyakorlati téren magasabb szintű, korszerű szakmai tudással rendelkező társastánc pedagógusok képesek csak.”[62] A szocialista nevelésben a társastáncnak szánt szerep megkövetelte, hogy legalább járási szinten képzett oktatókkal megkezdődjön a társastánc tanítása. Hegedűs Károly 1957. június 1-jén szerezte meg a Művelődésügyi Minisztériumnál a társasági tánctanítói alkalmassági igazolványt,[63] innentől kezdve 1982-ben bekövetkezett halálig Baján és környékén tanított társastáncot, néptáncot és balettet is minden korosztálynak.

A magyar táncsportnak az 1960–90 közötti időszakban volt néhány speciális követelménye, jelensége, amely egyedivé tette mind a versenyeket, mind a hazai táncoktatást. Az első, talán legfontosabb magyar sajátosság a 11. versenytánc volt, a csárdás. A magyar néptáncos és népzenei hagyományokra épülő tánc besorolása több problémát jelentett a versenyeken. Az 1960–70-es években a standard táncok közé sorolták, ahol az elődöntőben lassú csárdást, a döntőben friss – gyors – csárdást kellett bemutatni. Ha volt annyi induló a versenyen, hogy középdöntőt is tartottak, akkor ott nem táncolták a csárdást, hanem az elődöntőből hozta tovább a páros a pontjait.[64] A csárdás az 1980-as években átkerült a latin táncok közé, majd alkalmazkodva a nemzetközi irányzatokhoz törölték a programból.[65]

A másik magyar – szocialista – jellegzetesség a formációs csoportokra helyezett hangsúly. A versenyszerű táncolás magas technikai tudást és pontos kivitelezést követel meg, amihez rengeteg gyakorlás és kitartás kell, de ez a táncosok egy részéből hiányzik. Az 1960-as évektől kezdve a szocialista országokban a nagyobb kulturális rendezvényeken a párosban bemutatott táncok helyett többre értékelték a csoportos formációs bemutatókat. Egy formációs csoportban táncolás nem követel meg olyan szintű technikai tudást a tagoktól, mint a szólóban versenyzés. A formációs fellépés során a táncparketten kialakított alakzat tartása, dinamikus változtatása a lényeges, nem pedig a szabályosan kivitelezett figurák. A formáció megtartása érdekében bizonyos lépéseket eleve szabálytalanul hajtanak végre, kicsit csalnak a táncosok az alakzat tartása érdekében. E szemléletmód könnyen látványos sikert hozhat a fellépőknek, de hosszú távon a versenyzés szempontjából nézve egyértelműen károsak a hatásai.[66]

Hegedűs Károly, a táncos-énekes színész

Hegedűs Károly a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mesterszálláson született 1913. augusztus 26-án, édesapja 5 hold földdel rendelkező gazda volt, de a család megélhetése miatt kénytelen volt kőművesmunkát is vállalni. Fiát Szarvasra járatta iskolába, itt érettségizett le 1933-ban. Rokonai tanácsára az egri papneveldében folytatta tanulmányait, de ezt az iskolát 2 hét után otthagyta és Budapestre ment, ahol Rákosi Szidi színiakadémiáját végezte el.[67] Növendékként és kezdő színészként a Királyszínházban dolgozott, de ez a belépése után nem sokkal megszűnt, így 1935. szeptember 1-jétől 1939. augusztus 1-jéig vidéki színtársulatoknál helyezkedett el. Az 1938/39. évi színtársulatról készült színházi emléklapban Balogh László igazgató így írt Hegedűs Károlyról: „Színiakadémiát végzett. Onnan került a Király színházba, mikor ez megszűnt vidékre. Békéscsaba, Sopron, Debrecen volt eddig jelentősebb állomása. 176 cm magas, fekete, ún. »szívdöglesztő« szép fiú, hosszú frakkal és egyéb női szíveket megejtő dolgokkal ellátva. // Komoly fiú – kinek Sasfiók a kedvenc szerepe, de azért kitűnő operett bonvivant, sőt a »buffó« szerepeket sem veti meg. Univerzális színész, aki Tompa bonvivant társával együtt nagyon szeretik egymást. Közös ideáljuk a színpad és ezen kívül minden helyes kislány. Nem iszik, nem dohányzik; jó férj lesz belőle! Kedvenc színésze Jávor Pál. Kedvenc színésznője Bajor Gizi és Turcsy Gitta. Megjegyzem nincs rossz gusztusa a fiúnak! (A szerk.)”[68]

A második világháború alatt, az 1943/44-es idényben szintén vidéki társulattal járta az országot.[69] Budapesten hosszabb ideig – 1939–1942 – dolgozott a városligeti Jókai Színházban, de fellépett a Royal Revűben, a Kamara Varietében és a Vidám Színházban is. A felszabadulást ez utóbbi társulat tagjaként érte meg fővárosban.[70] 1944-ben nősült először, ebből a házasságából született Anna nevű lánya. 1945-ben, a felszabadulás után a színi társulattal Makóra költözött, mivel a fővárosban ekkor nagyon rosszak voltak a kereseti lehetőségek, és a felesége is makói származású volt. Makón a családja fenntartásáért belügyminisztériumi engedéllyel 1 éves tánciskolát szervezett.[71] Ettől a tánciskolától kezdve a táncos-énekes színész egyre inkább háttérbe szorult tevékenységében, és a tánctanítás került fokozatosan előtérbe. 1946. szeptember 1-jén beiratkozott a tánctanárképző tanfolyamra, amelyet 1948 végén fejezett be.[72] A tanfolyammal párhuzamosan játszott a kőbányai színházban, majd egy teljes idényre visszament a városligeti Jókai Színházba. 1948–51 között Makón tánctanár, majd 1951. augusztus 1-jétől a kecskeméti Katona József Színház társulatának a tagja. 1952. július 26-án súlyos motorbalesetet szenvedett Pesten – villamossal ütközött –, a lába több helyen eltört, a kezelőorvosok amputációt javasoltak, de ebbe nem egyezett bele. Felépülése másfél évig tartott, de élete végéig kicsit sántított.[73] 1954-ben tért vissza Kecskemétre, felhagyott a színészettel és a kecskeméti üzemekben kezdett néptáncot tanítani. Családja megélhetésének biztosítása érdekében sokat vállalt, volt olyan hét, hogy 14 különböző csoportnak tartott órát. Tánctanárként Kecskemét szinte összes nagyobb vállalatánál megfordult, például a Kinizsi Konzervgyárnál, a FŰSZÉRT-nél, a Szeszipari Vállalatnál, a Vendéglátó Vállalatnál; de a megyei közigazgatási szerveknél is dolgozott, például a Megyei Börtön Főosztálynál.[74] 1956. szeptember 1-jén belépett a Bács-Kiskun Megyei Tánctanítók munkaközösségébe, és a megyei végrehajtó bizottság művelődési osztályának ajánlására – utasítására – Bajára szerződött el tánctanárnak.[75]

Baja első versenytánctanára

A József Attila Művelődési Központnak komoly elvárásai voltak Hegedűs Károllyal szemben, de ő a szokásos lendületével állt hozzá a bajai és környékbeli táncélet megalapozásának. A megyei művelődési osztály felosztotta a területén működő tánctanárok között a megyét, ezért Hegedűs Károlyra maradt Baja mellett Kalocsa és a bajai járás többi települése is, kivéve Bácsalmást.[76] Elsődleges feladata a kezdő tánctanfolyamok – a tánciskola – tartása volt. A tánciskolában a kezdők az alaplépésekkel ismerkedhettek meg. A bajai tánciskoláknak és a táncklubnak a művelődési központ nagyterme, a Dózsa-terem adott helyet, majd miután azt életveszélyesnek nyilvánították, a táncórák átköltöztek különböző kisebb-nagyobb termekbe. A tánctanulás alapja a tánciskola volt, amelynek elvégzése a bajai fiatalok körében az általános iskola 8. osztályának befejezése utáni nyáron jött el. A 14-15 éves gyerekek jelentős részét ekkor íratták be a nyári tánctanfolyamokra. Hegedűs Károly sikerét és a bajaiak tánc iránti fogékonyságát mutatja az a tény, hogy gyakran 2 párhuzamos kezdő csoport is indult a jelentkezők nagy száma miatt.[77] A nyári időpont kedvezett a tánctanításnak, mivel így hetente kétszer is lehetett órát tartani. A tánciskola szombaton délután 4-től 5-ig tartott, nyári időszakban általában még szerdán szintén 4-5 között volt az óra, ha pedig összejött a kétcsoportnyi ember, akkor az első csoport egy órával korábban kezdett. A tánciskolásoknak az első alkalommal bemutatót tartottak a táncklubosok, sőt a tanításhoz ideális 1:1-es lány:fiú arány kialakításához vagy a fiúk, vagy a lányok végigjárták az iskolát.[78] Az alapszintű társastánc-iskolai oktatás 10 db 60 perces órából állt, amelyből az utolsó a vizsgaóra volt. A vizsgaórán Hegedűs Károly oklevelet adott tanítványainak a kurzus teljesítéséről és szóban is értékelte teljesítményüket. Az alapszintű képzésre ráépült egy hasonló hosszúságú haladó kurzus, amely a kezdő tanfolyamon megszerzett ismereteket bővítette és elmélyítette. A kezdő és haladó tánciskolás tanfolyam után a táncot folytató növendékek átléphettek a táncklubba, innentől kezdve a táncot már hobbiként, de sportként űzték.

A társastánc-klubok fejlesztésével a Népművelési Intézet Táncosztálya foglalkozott. A társastánc-klub fogalmát egy 1964. évi tájékoztatójukban a következőképpen határozták meg: „Társastánc-klubnak nevezzük minden olyan társastánccal foglalkozó tartós közösséget, ahol a tagság huzamosabb időn keresztül az alapfoknál magasabb szinten, módszeresen tanulja a társastáncokat.[…] A társastánc-klub szerves folytatása a kezdő és haladó tanfolyamokon elindult tevékenységnek és alkalmat teremt versenytáncosok képzésére is.”[79] Egy ilyen klub vezetése nem volt egyszerű feladat: „Vezetője társastánc-klubvezetői működési engedéllyel rendelkező társastánc pedagógus, aki szakmai feladatán túl – együttműködve a népművelés és az ifjúsági szövetség illetékes szerveivel – foglalkozásain gondoskodik a reábízott közösség neveléséről.”[80] A klubvezető mellett az intézményvezetőre és az intézményre is feladat hárult a klub rendszeres működtetésén és a technikai feltételek biztosításán keresztül: „A szervező és fenntartó testület (művelődési ház, KISZ szervezet, tánctanítói munkaközösség, stb.) csak a huzamos ideig tartó nevelőmunkának, s a szórakozva művelő formának kedvező feltételek esetén alakítson társastánc-klubot”.[81] A tájékoztató a feltételeket is pontosan meghatározza: „1.) Személyi feltételek: (1965. szept. 1-től) // A társastánc-klub vezetője: társastánc klubvezetői működési engedéllyel rendelkező pedagógus. // Tagjai : legalább alapfokú társastánc tanfolyamot végzett jelentkezők. // Zongorakíséret esetén az OSZK által kiadott működési engedéllyel rendelkező zongorista. // 2.) Dologi feltételek: Kultúrált körülményeket biztosító, jól szellőztethető, jól tisztítható padlójú terem, magnetofon, vagy zongora. // 3.) Anyagi feltételek: // Klubtagsági díj szedhető: dolgozóknál havi 20-50. frt. // iskolásoknál, ipari tanulóknál 10-30. frt. // versenytáncosoknál 10-30. frt. // A bevétellel a klub fenntartó szerve rendelkezik.”[82] Baján 1961 nyarán alakult a táncklub, amely minden héten szombaton este 5-től 7-ig a tánciskola után tartotta edzéseit. A magyar versenytánc fejlődésével párhuzamosan a bajai klub fokozatosan erősödött, mindenki – idejéből és anyagi lehetőségeiből telhetően – járt a versenyekre is. Hegedűs Károly tanítványai eljutottak a magyarországi versenyekre, nem tett különbséget tanítványai között olyan alapon, hogy ki mennyit versenyez, együtt tanította őket. Visszaemlékező tanítványai szeretettel és tisztelettel beszéltek róla. Tánctudása és tanítása mellett kiemelték a kedvességet és a türelmet, amivel az órákon találkoztak. A tanított figurákat mindig igyekezett tökéletesre csiszolni, ezért sokat gyakoroltatta, ha kellett 50-szer, 100-szor is ugyanazt a figurát, ami a testtartás beállítását és a lépések folyamatos ismétlését jelentette.[83] A versenyen a technikai tudás mellett a koncentrációs készség és az erőnlét is sokat számított. A legkeményebb, versenyre felkészítő edzése volt a táncok versenyprogram szerinti sorban táncolása, és ha valahol hibázott egy páros, akkor kezdhették az egészet elölről. Szerinte a táncóra egyben illemtanóra is volt, azaz a báli etikettet[84] is oktatta.

A tánciskolák és a táncklub vezetése mellett a művelődési házaknál alkalmazott tánctanárok feladata volt az össztánc megszervezése. Össztáncot a többi bajai program és a versenyek függvényében havonta 1-2 alkalommal szervezett, mindig vasárnap délután 5-re a táncklub gyakorlótermébe. A tanításban magnót használt, de ekkor gondoskodott az élőzenéről. A művelődési háznak saját alkalmakra szerződtetett tánczenekara volt, amely 5 főből állt. Az össztánc, vagy ahogyan ők nevezték: „táncest” lebonyolításában a zenészek mellett részt vett egy állandó pénztáros, teremfelügyelő és jegyszedő, azaz összesen 8 ember.[85] A táncesten volt büfé, amely frissítőt és szendvicset árusíthatott, de alkoholt nem.[86] E 8 ember fizetését a táncest bevételeiből fedezték, ahová a táncklub tagjai ingyen járhattak, a többieknek fizetniük kellett. A táncest vezetője természetesen Hegedűs Károly volt, aki itt is megkövetelte a báli etikettet. A lányokat szabályosan kellett felkérni, majd a zene végén a helyükre kísérni.[87]

A versenytáncosok felkészítése mellett a versenyzéshez szükséges papírok intézése is a klubvezető feladata volt, ezt Hegedűs Károly teljes egészében magára vállalata. Ő szerezte be a versenyengedélyeket, igényelt versenykönyvet az indulóknak,[88] a versenyekre általában elkísérte tanítványait. A bajai versenyzők végigjárták és végigküzdötték az akkori magyar táncversenyeket. A versenyzők visszaemlékezései alapján szép sikereket értek el. A Pásztor Ignác–Kovács Piroska páros 1966-ban döntőbe jutott az első Savaria Táncversenyen, majd 1967. március 5-én versenyt nyertek.[89] Reisch Éva visszaemlékezéseiben a pécsi és a kecskeméti versenyről beszélt. Pécsen 6 páros jutott a döntőbe, ebből 4 bajai volt, és a győztesek is bajaiak lettek. Kecskeméten 32 páros indult, itt a Khin István–Reisch Éva páros bejutott a döntőbe, és ott a hetedikek lettek.[90] Hegedűs Károly tanítványai versenyzőként a „C” osztályig jutottak el. Magyarországon az 1960–70-es években még nem volt „E” osztály,[91] akkor a kezdők „D” kategóriában indultak, de ennek a kategóriának több fokozata is volt. A korabeli feltételek nem kedveztek egy kicsi vidéki táncklub párosainak a versenyzési lehetőségeket tekintve. Az ország területén elszórva tartott évi 10–12 verseny a közlekedés színvonalát figyelembe véve egész napos utazásokat jelentett. A szombati munkanapon általában csak szabadság terhére lehetett versenyre járni, amely önköltséges volt. A nevezési díjat és az utazást a művelődési ház fizette, de emellett a versenyzőnek kellett állnia a versenyruha, a cipő, az étkezés és az esetleges szállás költségeit is. A versenytánc mindig is a legdrágább sportok közé tartozott.[92] 1967-ben tartották Baján az első táncversenyt. A Reisch Éva birtokában lévő közel 12 perces film alapján megállapítható, hogy a versenyt a Dózsa-teremben tartották, és a táncparkett nagyon kicsi volt, mivel szép számú néző gyűlt össze. A filmfelvételen standard táncok láthatók, angolkeringőt, bécsi keringőt, quickstepet és csárdást táncoltak a versenyzők. A filmet Reisch Éva édesapja készítette, ezért azon elsősorban a lánya látható, de Hegedűs Károly is feltűnik rajta, amint gyűjti a pontozólapokat.[93]

A társastánc tanítása mellett Hegedűs Károly folyamatosan képezte magát. A nemzetközi táncsporthoz a magyarok fokozatosan zárkóztak fel, mind a versenyzők tudásában, mind a tánctanárok képzésében. A Népművelési Intézet folyamatosan szervezte a tanfolyamokat és a továbbképzéseket. 1959-től hároméves szakmai továbbképző tanfolyamon vett részt, ezzel az 1948-ban megszerzett táncoktatói oklevelét erősítette meg.[94] A nemzetközi minősítés szerint így taníthatott „C” kategóriás versenytáncosokat és csoportokat is. A következő szintet a „B” kategóriás művészeti oktatói tanfolyamot csak 65 évesen, 1978. december 18-án szerezte meg. Sokan felróhatják neki, hogy ez túl későn történt az előző fokozathoz képest, de Magyarországon ez a szombathelyi tanfolyam volt a második ilyen típusú képzés.[95] Ezzel társastánctanárként az itthon elérhető legmagasabb fokozat birtokába jutott.[96] Természetesen ez nem azt jelentette, hogy csak a szintjének megfelelő osztályos figurákat tanította, mivel már a 60-as években megismerte és otthon önállóan gyakorolta a „B” osztályos figurákat is, sőt néha-néha tanított is közülük.[97] A néptánc tanításához is megszerezte a megfelelő képesítést, 1959-ben a Népművelési Intézet tanfolyamán.[98]

A társastánc tanítása mellett rendszeres résztvevője volt a magyarországi versenyeknek mint pontozóbíró. Bírói tevékenységéről maradt ránk a legkevesebb adat.[99] A Népművelési Intézet Zene- és Táncosztályának 1978. szeptember 8-án kiadott 1978/79. évadra vonatkozó versenynaptárába az 1978. évi versenyekhez feljegyezte, hogy melyiken zsűrizett. 1978. október 7. és december 17. között 13 táncversenyt tartottak országszerte, ebből Szentesen, Szentmihálytelkén, Budapesten és Orosházán működött közre pontozóként.[100]

A társastánc mellett Hegedűs Károly feladata volt a néptánc és időnként a balett oktatása is. Balettet gyermekeknek tanított 1965–70 között. Balett-tanításáról a családi fényképalbum fotóin kívül fennmaradt egy újságcikk is. A Petőfi Népében megjelent cikket Gál Zoltán írta, a Központi Fiúiskola ének-zenei tagozatának június 3-án tartott évzáró hangversenyéről olvashatunk benne. Az ünnepi műsorban fellépett a művelődési ház gyermekbalett-csoportja is, amelynek csoportvezetőjét, Hegedűs Károlyt a cikk írója külön megemlítette. Az elért eredmények ellenére, mivel balettre külön képesítése nem volt, ezt a tevékenységét 1970 után átadta másoknak.[101]

A versenytánc mellett látványos sikereket értek el tanítványai néptáncban is. A néptánc – különösen Kalocsa környékén – a falvakban nagyon népszerű volt, de a bajai ipari üzemeknek is alakult néptáncos csoportja. Szinte minden korosztály fogékony volt a néptáncra, ezért Hegedűs Károly szorgalmasan járta a bajai járás községeit, és minden művelődési házban, falusi iskolák tornatermében, ebédlőben, gyakorlatilag minden arra alkalmas helyen tanított. Az 1960-as években a szocialista kultúra terjesztése érdekében szinte minden ipari üzem tartott fent valamilyen művészeti csoportot, amelyek az adott iparág éves kulturális seregszemléjén versenyeken mérték össze tudásukat. 1965. március 9-én a szegedi versenyen nyertek tanítványai, a győzelemről a Petőfi Népe is beszámolt egy rövid hírben „Bajai siker” címmel: „A Férfi Fehérneműgyár Bajai Gyáregysége KISZ szervezetének néptánc csoportja az első helyet szerezte meg a dél-magyarországi ruházatiipari gyárak Szegeden megtartott kulturális szemléjén. Az együttes műsorában kalocsai párnatánc és délszláv kóló szerepelt. A táncokat Hegedűs Károly tanította be. // A múlt évben alakult együttes tagjai: Bukovácz Mária, Boros Mária, Lakatos Erzsébet Némedi Erzsébet, Majoros Erika, Márton Berta és Rózsa Borbála – jelenleg szorgalmasan készülnek a március 27-28-án Budapesten megtartandó országos ruházati-ipari kulturális seregszemlére.”[102] Hegedűs Károly 1965-ben a kaposvári Öntevékeny Művészeti Munka Színvonalversenyén is arany fokozatú elismerést kapott néptánctanári tevékenységéért.[103] 1972-ben munkájának elismeréseként megyei kitüntetésben részesült, augusztus 20-án Kecskeméten dr. Gajdócsi István megyei tanácselnöktől vehette át a Szocialista kultúráért érdemérmet.[104]

Baja kulturális életének az 1970–80-as években meghatározó eseménye volt a Bajai Nyár, amelyet minden évben megrendeztek. A színházi előadásokkal, filmvetítésekkel és szabadtéri táncbemutatókkal egybekötött színes programsorozatnak meghatározó eleme volt a környékbeli falvak és a bajai üzemek néptáncegyütteseinek, illetve a bajai táncklubnak a bemutatója. A táncokat, formációkat szinte mindig Hegedűs Károly tanította be, a programot ő állította össze. A tánccal ekkor szólította meg a város lakosságát és az ide látogató turistákat, tánctanári tevékenysége ekkor ment át a köztudatba. Az augusztus 20-án tartott bajai állami ünnepség egyik fontos része volt a Vízi Színpadon tartott esti táncbemutató, ahol elsősorban a táncklub szerepelt.[105] Hegedűs Károly munkáját a bemutatók sikere mellett a politikai vezetés is elismerte. 1974-ben a Bátmonostori Piroskontyos Táncegyüttes programja nagy sikert aratott a Bajai Nyáron, amelyért elismerő oklevelet kapott, majd 1976-ban a Bajai Nyár rendezvénysorozatban mutatott szervezőtevékenységéért részesítették elismerésben, dicséretben. Ebben az évben a néptáncosok mellett a táncklub is hosszú fellépésével emelte a rendezvény színvonalát.[106] 1977-ban a Bajai Nyár programsorozat részként Baján is országos táncversenyt tartottak. Ebből sajnos nem lett hagyomány, a következő ilyen rendezvény az 1978/79-es idényben került be a versenynaptárba, 1979 júliusára, mint idényzáró verseny.

A folyamatos tánctanítás mellett Hegedűs Károly Baján új életet kezdett. 1956. szeptember 1-jén szerződött Bajára, de csak 1961-ben költözött ide. 1960-ban még Kecskeméten lakott, itt a művelődési házban kapott egy bútorozott albérleti szobát kedvezményes áron. 1961. január 1-jén végleg felszámolta kecskeméti életét, ekkora már viszonya is megromlott feleségével, küszöbön állt a válása.[107] 1961. június 30-án hivatalos kérvénnyel fordult a Bajai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságához, hogy a már öt éve megoldatlanul húzódó lakáshelyzetét valahogyan oldják meg. A városi tanács támogatta ebben, így 1961 második felében végleg Bajára költözött.[108] 1962-ben elvált és Baján újra megházasodott, ebből a házasságából született meg a második lánya, Magdolna. A tánctanárként precíz úriember a magánéletben sem tudott másként viselkedni. Lánya visszaemlékezései szerint jó férj volt és jó apa, ő intézte a családi bevásárlást, szeretett főzni és kertészkedni is. Sokat foglalkozott a lányával, otthon külön tanította táncolni, de itt előjött belőle a szigorú tanár, amely sokszor túlzott szigorhoz és ebből következően családi konfliktusokhoz vezetett.[109] A Jókai utcában laktak, ahol mindig barkácsolt, felújított, rendbe tett valamit a házon. Munkájából eredően az elektromos berendezésekkel sokat foglalkozott,[110] otthon villanyt, televíziót szerelt és hangszórót épített. 1973-ban nyugdíjba vonult, de a tánctanítást nem hagyta abba, gyakorlatilag élete végéig tanított. Aktív nyugdíjas évei a bajai táncos programok szervezésével és a versenyeken való zsűrizéssel teltek. A „B” kategóriás tánctanári vizsgát is ekkor tette le, 1978-ban. 1981 januárjában elkezdett fáradékonyságra panaszkodni, a teljes kivizsgálás és a februári műtét gyógyíthatatlan betegséget állapított meg. Más ember ilyenkor összeomlik, ő visszatért és végigtanította az évet. 1982. február 14-én hunyt el.[111] Hegedűs Károly távozásával a város táncéletében keletkezett űrt nem sikerült pótolni, nem érkezett helyére hozzá hasonló egyéniségű oktató, így tánccsoportjai gazdátlanná váltak, majd fokozatosan felmorzsolódtak.

Hegedűs Károly utódai

Amikor Hegedűs Károly elment, hatalmas űrt hagyott maga után, annak ellenére, hogy pótlására a lehetőségek szerint minden követ megmozgattak. 1982 elején a Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága nem tudott Bajára tánctanárt „adni”, így a megye akkor egyetlen működő tánccsoportjához Bánáti Tibor kénytelen volt más megyéből oktatót szerződtetni. A táncklub, benne a társastánccsoport és a versenyző csoport is megmaradt a József Attila Művelődési Központ keretein belül, ám Csongrád megyéből érkezett tanárok vezették tovább. Szegedről érkezett Horváth Károly, aki 1982–85 között tanított Baján társastáncot.[112] Nála kezdett táncolni Orbán Ferenc és a felesége, Mihálovics Éva. Az alapszintű tanfolyamok megtartása mellett a táncklub vezetésére is sok energiát fordított, de a kettőt együtt nem tudta huzamosabb ideig csinálni. Az eddig egy oktatóra épülő bajai társastánc-tanítás több ágra szakadt.

Az alapszintű társastánc-tanfolyamok megtartására Bánáti Tibor megállapodást kötött Besesek Györggyel és feleségével, Kovács Piroskával. Már az 1954-ben kiadott miniszteri rendelet adott egy kiskaput az alapszintű művészeti oktatás biztosítására képesítés nélküli oktatónak is. Ha valaki az adott művészeti ágban igazolta előéletét, akkor a Népművelési Intézet kiállított számára egy ideiglenes működési engedélyt 2 évre. Az engedélyt természetesen lehetett hosszabbítani, de konkrétan nem határozták meg, mennyi ideig. Besesek György 1967-ben költözött Bajára Szegedről, és a Posztógyárban dolgozott textiltervezőként. Szegedi évei alatt a diákszínjátszó kör tagja volt, táncolt is, így érkezése után gyorsan a bajai táncklub tagja lett. Itt ismerkedett meg feleségével, aki ekkor Pásztor Ignáccal táncolt, míg neki Pásztor Ignác felesége lett az állandó partnere. 1968 májusáig, az esküvőjükig táncoltak. 1978-ban elkérték a versenykönyvüket Hegedűs Károlytól, erre kaptak később alapfokú tánciskolai tanfolyamok tartásához szükséges működési engedélyt a Népművelési Intézettől.[113] A Besesek házaspár szinte mindig együtt tanított, az alaplépéseket a férj mutatta be, a feleségének az ügyetlenebb, nehezebben tanuló diákok maradtak. Az alapszintű tánciskola továbbra is elsősorban a gyerekeknek szólt, sőt az 1960-as években általánosnak tekinthető 14-15 éves kezdés fokozatosan korábbra tolódott. A gyerekek számára tartott társastánc-tanfolyamokat az Úttörő Ház[114] – a rendszerváltás után átalakult Ifjúsági Házzá, ma: Turisztikai Központ – szervezte meg. A Besesek házaspár tanfolyamán kezdett el táncolni Balogh Balázs és Seregi Ágnes. A Posztógyárban dolgozó Besesek György a saját munkahelyén is tartott tanfolyamot felnőtteknek ottani kultúrházukban. A szakmaközi bizottság vezetőjének felkérésére ott is tartottak egy felnőtt kezdő tanfolyamot, amelyre sok jelentkező volt, majd Bajaszentistvánon az Augusztus 20. Termelőszövetkezet segítségével is szervetek pár tanfolyamot. Az 1980-as években a tánc a középiskolai bálok – szalagavató bál, gólyabál – hivatalos programjának része lett, ezért a bajai iskolákba is hívták őket a nyitótáncok betanítására. A nyitótánc általában keringő volt, a III. Béla Gimnáziumban palotás. A Besesek házaspár közel 10 évig tartott alapfokú társastánc-tanfolyamokat és tanított be báli nyitótáncokat Baján és környékén.

Az 1980-as évek elején a szocialista berendezkedésű gazdaság és társadalom általános válságba került. A keleti blokk vezetője, a Szovjetunió fokozatosan lemaradt a nyugattal folytatott gazdasági versenyben, és ez kihatással volt az érdekszférájába tartozó országokra is. A Kádár-rendszer fokozatosan haladt az összeomlás és a rendszerváltás felé, amely alapjaiban változtatta meg a politikai életet, a gazdaságot és a társadalmat. A gazdasági nehézségek és Magyarország eladósodása miatt egyre kevesebb pénz jutott a kultúrára, a művelődésre, a minőségi szórakozásra. A nyugatról begyűrűző új hatások megváltoztatták a fogyasztási szokásokat, és ez maga után vonta a szabadidő eltöltésének, a szórakozásnak a változását is. Ebbe a változó világba csöppent bele 1985-ben Hegedűs Károly lánya, Magdolna, aki befejezte a Népművelési Intézet tánctanári tanfolyamát, visszatért Bajára és a művelődési ház keretein belül folytatta édesapja munkáját. A bajai tánctanítás és táncsport visszakerült egy kézbe, de a körülmények a régi út folytatását már lehetetlenné tették. A kultúra fejlesztésére a gazdasági válság közepette egyre kevesebb pénz jutott, és az állami fenntartású művelődési ház nem termelt elegendő bevételt. A nyugatról beáramló új kulturális hatások a társadalom érdeklődését is más irányba terelték, megjelentek a modern zenék, a diszkók, az ezekre épülő modern – akrobatikus jellegű – táncok, új divatok. A társastánc már nem volt divatos, fokozatosan visszaszorult a báli nyitótáncok, az egy-egy bemutatóra szóló célirányos tanfolyamok világába. Az általános iskolai felső tagozatos korosztály számára megmaradtak a társastánc-iskolák, de ezek is befejeződtek 10 alkalom után. Hegedűs Magdi 1993-ig tanított táncot Baján, de édesapja sikereit, az ismert körülmények miatt nem ismételhette meg.

Összegzés

Ha a kezdetektől – 1956-tól – nézzük Baja város táncsportéletét, akkor egy érdekes kettősséget mutat. A kezdeti nehézségek után Hegedűs Károly egyénisége, oktatói kvalitása és a művelődési háztól érkező támogatás meghozta eredményét. A bajai táncklub Bács-Kiskun megye egyetlen huzamosabb ideig működő, az országos versenyeken komoly eredményeket elérő táncklubja, egyben a vidék egyik legsikeresebb klubja volt. A bajai versenyzők tisztelték és szerették Hegedűs Károlyt és bíztak benne, amely kölcsönös volt, így a sikerek nem maradhattak el. A rendszer alapvető problémája az volt, hogy Hegedűs Károly egyéniségére épült, azaz az ő halálával fokozatosan összerogyott. A bajai táncklub lassan felmorzsolódott az 1980-as években. A rendszerváltozás és az azt követő gazdasági átalakulás, majd az ehhez igazodó magyar társadalom társastánchoz és versenytánchoz való viszonya is megváltozott. Az új körülmények nem kedveztek utódainak. Az 1990-es évek átmeneti, szűkebb esztendei után a 21. század elején alakult táncsportegyesületek terelték újra áttekinthető, a hosszú távú fejlődés lehetőségét ígérő mederbe Baján a táncsportot. 40 évvel Hegedűs Károly halála után a minden részében új rendszer visszajutott oda, amit egykor ő hirdetett, hogy a tánc egyszerre sport, minőségi kikapcsolódás és az emberi kapcsolatok fejlesztője, amiért minden korosztály számára ajánlott.

Melléklet

1. táblázat: A Bács-Kiskun megyében dolgozó társastáncot tanító tanárok területi felosztása 1969. évben[115]

2. táblázat: Versenytánc-csoportot fenntartó művelődési intézmények Magyarországon 1978–79-ben[116]

3. táblázat: Társastánc-csoportot fenntartó művelődési intézmények Magyarországon 1982-ben[117]

Bibliográfia

Személyes iratok

Hegedűs 1954–1986 = Hegedűs Károly és lánya Hegedűs Magdolna bajai tánctanárok iratai. 1954–1986.

Interjúk

Orbán 2013 = Orbán Ferenc és Orbán Ferencné (készült: 2013. 07. 18.)

Balogh–Seregi 2013 = Balogh Balázs és Seregi Ágnes (készült: 2013. 07. 26.)

Karlovitz 2013 = Karlovitz Margit (készült 2013. 09. 24.)

Hegedűs 2013 = Hegedűs Magdolna (készült: 2013. 09. 25.)

Besesek 2014 = Besesek György és Kovács Piroska (készült: 2014. 01. 13.)

Reisch 2014 = Khin Istvánné Reisch Éva (készült: 2014. 01. 31.)

Internetes források

Magyar Táncsport Szakszövetség honlapja: http://mtasz.hu (Letöltve: 2014. 01. 31.)

World Dance Sport Federation honlapja: http://www.worlddancesport.org (Letöltve: 2014. 01. 31.)

World Dance Council honlapja: http://www.wdcdance.com/ (Letöltve: 2014. 01. 31.)

Stúdió 2000 Táncsport Egyesület honlapja: http://studio2000.hu/ (Letöltve: 2014. 01. 31.) [A honlap már nem elérhető – a szerk.]

Irodalom

Kaposi Edit: A formációs táncokról. In.: Paulovits Ágoston (szerk.): Tánc és Ritmus. A szocialista országok III. versenytánc-bajnoksága VI. formációs táncbemutatójának műsorfüzete. Ady Endre Városi Művelődési Ház, Miskolc, 1978. 7.

Kaposi 1979

Kaposi Edit: A társastáncok története. Oktatási segédanyag középfokú /B/ táncpedagógus-képző tanfolyam részére. 2. kiadás. Népművelési Intézet, Budapest, 1979.

Major 1973

Major Máté: Egy gyermekkor és egy kisváros emléke. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973.

Orbán 2005

Orbán Ferencné: Társastánc-képzés Magyarországon 1998-ig. Szakdolgozat, Budapest, 2005.

Orbán 2011

Orbán Ferencné: Baja táncélete 1920–1930 között (kézirat). Baja, 2011.

Sárközi 1939

Sárközi István (szerk.): Színházi emléklap. 1938/39. évad. Balogh László kiadása, [s. l.], 1939.

Jegyzetek