AZ ELSŐ KECSKEMÉTI VITÉZ

Rövid vázlat Gyulai Lajos pályafutásáról

Köztudott, hogy a vitézi rendet Horthy Miklós kormányzó alapította 1920-ban, azzal a céllal, hogy a világháborúban érdemeket szerzett derék katonákat cím- és földadománnyal jutalmazza, és ezzel egy hozzá lojális társadalmi csoportot hozzon létre. Jelen rövid írás a rend első kecskeméti származású tagjáról, nevezetesen Gyulai Lajosról szól, akinek élettörténetét ugyan teljes egészében nem ismerjük, ennek ellenére a rendelkezésünkre álló források alapján egy érdekes, de másfelől talán tipikus pályakép bontakozik ki előttünk. Az alábbiakban felvázolt egyéni sorsnak a korszakot jellemző társadalmi folyamatok közé történő beillesztése, ha ugyan az valóban lehetséges, a történész szakma képviselőire vár.

Gyulai Lajos földműves családban született 1892-ben, szülei kilenc gyermeke közül sorban ő volt az ötödik. A háború során boszniai harcokban szerzett elsőrangú hírnevet a kecskeméti 38-as Mollináry-gyalogezred tagjaként. A vitézség adományozásáról szóló hír először 1921 nyarán jelent meg a Kecskeméti Közlöny címlapján, amely hosszasan sorolta a kitüntetésre kiszemelt hadi érdemeit, mintegy bizonyítva azt, hogy a jelölt valóban a cím megérdemelt várományosa. Gyulai Lajos a mozgósítástól kezdve 32 hónapot, tehát majdnem 3 esztendőt töltött az első vonalban. Katonai pályafutását rang nélküli gyalogosként kezdte: „…s a szerbiai harcokban, a kárpáti borzalmakban, a gorlicei áttörés utáni diadalmas előrenyomulásnál, a korytói állásharcokban s a lucki visszavonulásban, 100-nál több ütközetnapon látta, mint fogynak rendre mellőle a jó magyar vérek. S csak ő maradt majdnem egymaga az ezredével, aki a kezdetet is látta s akin nem fogott a golyó.”[1] Helytállásáért sorra nyerte el a harctéri kitüntetéseket. 1915 januárjában kapta meg a bronz vitézségi érmet, 1915 júniusában a kis ezüstöt, 1915 augusztusában a nagy ezüstöt, egy év múlva a német hadi érdemkeresztet, s 1917 februárjában az arany vitézségi érmet. Elismerései mellett természetesen katonai rangban is emelkedett, először szakaszvezetővé, majd törzsőrmesterré léptették elő. A hosszú harctéri szolgálat után a magyar királyi gyalogtestőrséghez került, majd pedig a nemzeti hadseregbe lépett át. Aktívan részt vett az ellenforradalmi mozgalmakban. A civil életbe visszailleszkedve 1919 novemberében megnősült, később két gyermeke született.[2] Vitézi címét az első avatás alkalmával, 1921. augusztus 21-én nyerte el, a vele járó birtokadományba viszont csak egy évvel később iktatták be.[3] 1927-ben került a főügyészi hivatalhoz, ahol egy évtizeden át dolgozott. Számos társadalmi tisztséget viselt, így alelnöke volt az Országos Földbérlők Szövetségének, elnökségi tagja az Országos Gazdasági Egyesületeknek, elnöke a kecskeméti Bérlők Szövetségének, igazgatóválasztmányi tagja a Gazdasági Egyesületnek.[4] Sokoldalúságát mutatja az is, hogy hírlapi cikkben számolt be egykori alakulatának bajtársi találkozójáról.[5] Gyulai 1937-ben választás útján elnyert egy irodatiszti állást.[6] Életében azonban hamarosan újabb fordulat következett be, 1939-ben ugyanis az ismételten házi kezelésbe vett városi szeszfőzdeüzem vezetésével bízták meg. Egy 1942-ben megjelent helyi hírlapi cikk szerint Gyulai előképzettség nélkül is sikeresen birkózott meg a rábízott új feladattal, melyet jelzett az is, hogy a szeszfőzde termékkínálatában – a korábbiakhoz képest – jelentős bővülés következett be. A hatalmas üstökben, finomítókban ekkor már 14 fajta pálinkát és likőrt készítettek. Mindez azért is örvendetes volt, mert elődje, a zsidótörvények miatt igazgatói állásától megfosztott Führer Izidor a kecskeméti barackpálinka világhíressé tételével „magasra rakta a lécet”. „A kecskeméti teremtőerőnek, akaratnak egyik fényes bizonyítéka, megnyilvánulása vitéz Gyulai Lajos produkciója. Amikor átvette a szeszfőzdét, kezdte elsajátítani a szeszfőzés, likőr készítés titkait és pár év alatt már olyan eredményt tud felmutatni, amelyre az egész ország szaktársadalma felfigyelt, sőt – egyes pálinka- és likőrreceptjeiért nagy versengés folyik! A finomított baracklikőrtől, szamócalikőrtől a Jonny black’s 66 és a bugaci wiskyn át eljutott a 12 gyógyfűből főzött bugaci keserűig, mely rövid időin belül szintén világmárka lesz! A pompás ital speciális üvegben kerül forgalomba, remek címke (Imre Gábor tervezte), az öntéskor kotyogó hangot adó üveg adja meg a keretet a gyógyhatású itókának. Vitéz Gyulai Lajos munka teljesítménye, példája, autodidakta-képesítése álljon példaképül a város vezetőségének: ki kell keresni a tehetséges munkatársakat, biztosítani az előrehaladást, a munkakedvet és keretet, melyben tevékenykedve hírnevet és vagyont szerez a varosnak. 32 ezer liter barackpálinka Belgiumba, pálinkás ládák Németországba, Hollandiába; Szlovákiába és ha majd vége lesz a háborúnak, az egész Európába. Sőt: vitéz Gyulaiék megszerezték vevőnek Olaszországot is, amely eddig bezárta kapuit a külföldi pálinkák előtt! – ilyen munkakészség, üzleti szellem kell, hogy helyet és munkateret kapjon a többi városi üzemben is!”[7]

Gyulai Lajos szeszfőzdei vezetőként azon személyek közé tartozott, akinek az 1945 előtti tevékenységéről, valamint politikai nézeteiről a háború után, az erre a célra létrehozott testület előtt számot kellett adni. Az igazolás szabályait rögzítő 1080/1945. és 3300/1945. M.E. rendeletek alapján, az 1945. december 28-án kitöltött űrlapon az érintett úgy nyilatkozott, hogy a népellenes rendeletek és törvények végrehajtásában nem vett részt, sőt arról számolt be, hogy a Gestapo üldözte őt. Kecskemétről történt távozását betegsége miatti gyógykezelés szükségességével indokolta.[8]

A szeszfőzde vezetésével 1945-ben újra megbízott Führer Izidor 1946 elején feljelentést tett a Kecskeméti Népügyészségnél Gyulai Lajos ellen, amelyben több ponton is népellenes cselekmények elkövetésével vádolta őt. Így az egyik szerint Gyulainak újdonsült igazgatóként az első ténykedése az volt, hogy elbocsátotta a szeszfőzde alkalmazásából Mendel Irén zsidó tisztviselőt: „Az elbocsátásoknak az értelmiségi kormánybiztosság rendelkezései szerint sem volt jogalapjuk, mivel a tisztviselők létszámát figyelembe véve, mindkét tisztviselő alkalmazásban maradhatott volna, különös tekintettel arra, hogy én már szeptember 1-én megszűntem hivatalosan működni és sem fizetésbelileg, sem arányszámban sem befolyásoltam az említett tisztviselők működésének lehetőségét.”[9] A lefolytatott nyomozást követően a népügyészség Gyulai számlájára írta B. Nagy Ilona kivételezett zsidó elbocsátását is.

Führer beadványában megemlített egy egészen abszurdnak ható ügyet is: „… a Takarékpénztár főpénztárosa, Gere Ferenc egy ízben személyesen reklamálta a pálinka-féléket az Idegenforgalmi elárusítás részére és ez alkalommal Gyulai igazgató a következőket válaszolta: »Nem adok árut, mivel maga a Horváth Mihály féle bankban van, már pedig Horváth Mihály kisgazdapárti politikát folytatott s ez a párt pedig a szocialistákkal paktál.«”[10] A vizsgálat során ez az eset is igazolást nyert, mint ahogy az az állítás is, hogy Gyulai Lajos akadályozta Führer Izidor kivételezettségi kérelmének kedvező elbírálását: „Mikor a Horthy-féle kivételezési akció nyilvánosságra került, Budapesten elő lányom … Felkereste dr. Kiss Endre államtitkárt, az ügyvédje által elkészített kérelemmel, melyben előadták, hogy milyen érdemeim vannak, melyek bizonyára alkalmasak arra, hogy megkapjam a kivételezettséget. Kiss Endre államtitkár arra hivatkozott, hogy ezt az ügyet megbeszéli Gyulaival és ezután keressék fel őt ebben az ügyben. Leányom eljárt a Budapesten lévő, kecskeméti vezérképviseletnél dr. Isépynél és általa három ízben is telefonáltatott Gyulainak. Gyulai mindég [sic!] húzta halasztotta az ügyet, amikor már igen sürgős volt, illetve már halasztást nem tűrt az ügy, Gyulai azt a választ adta, hogy ő »a mai viszonyok között nem javasolhatja az államtitkár úrnak, hogy támogassa kérelmemet.« Leányom harmadízben is felkereste Kiss Endre államtitkárt és tőle is elutasító választ kapott.”[11]

Führer állítása szerint Gyulai „közbenjárásának” volt köszönhető az is, hogy őt korosztályon túl behívták munkaszolgálatra, ennek tényét azonban a népügyészség tanúk híján nem látta igazoltnak. Führer beadványában az érintett – utólag törvénybe ütközőnek minősített – politikai nézeteiről is szót ejtett: „Feljelentéssel élek Gyulai Lajos ellen azért is, mert tűzön-vízen keresztül dr. Szász Lajos államtitkár politikai felfogását támogatta. Szász Lajos minden kecskeméti tartózkodása Gyulainak ünnepet jelentett. Híveket szerzett Szásznak, hogy ennek a hazaáruló politikusnak, aki minden rendszert kiszolgált, de köztudomásúlag kitűnt már korábbi időkből is nagy német barátsága s minden ténykedésével a német háborús gépezetet szolgálta ki. Állandóan tördelte a magyar egységet, hogy lezüllessze és prédának odadobhassa a magyar gazdasági életet Európa rablóinak. Gyulai egy követ fújt ezzel a politikussal. De csak a laikusok látták Szász Lajosban a finánc embert, sajnos más volt, sőt ezért állott módjában palástolva a németeknek kifosztani segíteni az országot (sic!), Gyulai például állandóan unszolta Horti István szeszfőzdei alkalmazottat, hogy menjen vele a kecskeméti Szász-féle vacsorákra.”[12] A szóban forgó politikai banketteken elhangzott háborús és demokráciaellenes kijelentések miatt, elegendő bizonyíték hiányában, szintén nem lehetett vádat emelni. A feljelentő azzal is vádolta Gyulait, hogy a Kecskeméti Atlétikai Klub Futball Szakosztályának elnökeként sürgette annak „zsidótlanítását”, a nyomozás során azonban ez az állítás cáfolatot nyert.[13]

Führer vagyoni tönkremeneteléért is Gyulait okolta, az őt ért pénzügyi károk kivizsgálása azonban nem tartozott a népügyészség hatáskörébe: „A város a Szeszfőzdébe pénzt nem fektetett be, csupán 400 000.- pengős hitelt folyósított az üzemnek s az 5 esztendőn keresztül felszaporodott haszon abban az árukészletben jelentkezett, melyet 1944. október 20-án Gyulai Lajos előkészítése után dr. Liszka Béla, dr. Katona Zoltán személyes intézkedése folytán szállítottak el előbb Vácra, onnan pedig értesülésem szerint Komáromba. Hogy miért Komáromba, annak is sajátságos oka volt. Mellékelem a hivatalos kimutatást azokról a pálinka és likőrkészletekről, amit az említett egyének elraboltak, mellékelem az értékelési kimutatást is, melyből kitűnik, hogy mekkora értéket jelentett ez, nem is véve figyelembe a pengő mai vásárlási erejét. Ez mind engem illetett volna, de mind az is, amit Gyulai Lajos hűtlenül a Szeszfőzde jövedelméből elkezelt az elmúlt 5 esztendő alatt. Gyulai Lajos státus-beli városi tisztviselő volt, ezen kívül különböző juttatásokat élvezett dr. Liszka Béla és dr. Katona Zoltán jóvoltából, melyek bőven megalapozott szükségletét emésztették fel, de mégis ezen idő alatt egy gyönyörű négyszobás lakóházat vásárolt, garázzsal, melléképületekkel stb. Külső Szabadság út 15. sz. alatt. Csak 30 000.- pengőt költött az épület rendbe hozatalára, ezenkívül négy szobát a legdrágább műbútorokkal látta el. Leányát Komáromba férjhez adta, egy ottani szállodáshoz, akinek 1943-ban 30 000,- pengő értékű bútort vásárolt. Ezt a szállodás vejét állandóan italokkal látta el, oda csak autóval járt és hordta oda az italféléket. Szőlőt vásárolt az Izsáki út mentén és kis nyaralót építtetett rá.”[14]

A népügyészség, bár több ponton is megállapította a gyanúsított tevékenységének „következetesen népellenes és fasisztabarát” jellegét, illetve annak számos cselekménye kimerítette a népbírósági jogszabályokban lefektetett törvényi tényállásokat, mivel azokat – álláspontjuk szerint – nem joghatósággal bíró közhivatalnokként követte el, ezért a népügyészség a Gyulai elleni nyomozást megszüntette: „Minthogy azonban a fentebb kiértékelt tényállás alapján alapos következtetést lehet levonni a gyanúsított olyan mértékű jobboldali beállítottságára mely – bár népbíróságilag nem üldözhető – tényekben is kifejezésre jutott, a közigazgatási eljárás lefolytatására illetékes rendőrhatóságot és mivel e tények az esetleges igazolóbizottsági eljárás során sem közömbösek az illetékes igazolóbizottságot értesíteni kellett.”[15]

Gyulai meghallgatására az előző év végén indult igazoló eljárás keretében, a meghiúsult népbírósági eljárást követően, a kecskeméti különleges igazolóbizottság 1946. március 27-ei nyilvános tárgyalásán került sor. A volt igazgató vallomásában, korábbi nyilatkozatával összhangban, újra elmondta, hogy a városból történő távozása nem a front közeledése miatt elrendelt általános evakuálással volt összefüggésben: „Én nem politikai okokból távoztam és nem október 15-e után távoztam Kecskemétről. Észak-Komáromban voltam. Életem forgott kockán, mert 1943. október 10-től kezdve súlyosan beteg voltam. Helyettest többszöri, szóbeli és írásbeli kérésemre sem kaptam. Úgy látszott, hogy el akartak pusztítani, mert a szeszgyárnak 17 különleges italát találtam fel és ennek gyártási [sic!] italnak a titkát akarták megszerezni … Nem kaptam helyettest és egészségem annyira romlott, hogy több orvos kezelt és végül is Komáromban van egy híres Rigó Dezső nevű tüdőszakorvos és ahhoz mentem el. Ezeket írásban tudom bizonyítani.”[16]

A felvett jegyzőkönyvből kiderült az is, hogy Gyulai, eltávozása előtt október 7-én még utoljára végigjárta a telepet az üzem két raktárosával: „Meghagytam, ha ki akarják üríteni estleg a várost, … ne engedjenek elvinni semmit, mert a szeszfőzdének és [a] munkásságnak ebből kell élni most is és azután is. […] A szeszfőzdei alkalmazottaknak nem szabad szóba állni velem, így ezekre a dolgokra tanút nem hívhatok.”[17]

A tárgyalás során az eljárás alá vont személy saját pályafutásának rövid összefoglalása során igyekezett bizonyítani, hogy nem tartozott az exponált személyek közé, illetve azokkal kicsinysége miatt nem ápolt semmilyen kapcsolatot: „Aranyvitézségi érmet szereztem 1916-ban. [A] KaC-nak szakosztály elnöke voltam. [A] KaC-nak a játékosai az én pénzemből vett italból ittak. … Törzsfizetésem 697.- pengő és egyéb járandóság 3.200. – pengő volt havonta. Én több fizetést kaptam, mint akár a miniszterelnök. Politikai pártnak nem voltam tagja. Annak idején az Egységes Párthoz tartoztam, de kimondott tagja nem voltam. […] Engem a polgármester rendelt ki a várostól. Irodatiszt voltam a gazdasági osztálynál. Nem akartam elvállalni, mert nem foglalkoztam ilyen féle dolgokkal sohasem. Előtte szakképzettségem nem volt. Csak a polgármester rendelt ki, de hogy ő kivel kártyázta meg az én kimenetelemet, nem tudom. Engem a polgármester felhívott és amikor közölte velem, meglepetés volt számomra, mert nem voltunk jó viszonyban. Én napszámos ember fia vagyok, magam erejéből küzdöttem, 4 középiskolát végeztem és több szakiskolát, és tudtam, hogy más nem lehetek, mint irodaigazgató, azonban Fáy és Kiss Endre közbelépésére kibuktattak. Kiss Endre nem jött tájamra sem. Kiss Endrének nem korteskedtem, ahhoz én kis ember voltam. Én az ellenállási mozgalomban részt vettem.”[18]

Bár az erről szóló dokumentum nem maradt fenn, egy későbbi újságcikk alapján arra következtethetünk, hogy Gyulait a bizottság igazolta, nem sokkal később pedig a kommunista párt is felvette a soraiba. Az említett írás annak apropóján született, hogy a cikkben ironikusan „nemzetes úrnak” titulált Gyulai elmaradt hasznai fejében 50 ezer forint kártérítést követelt a várostól, és miután annak kifizetését visszautasították, perrel „fenyegette” meg az illetékeseket. A támadásra ellenoffenzíva volt a válasz: „A »nemzetes úr«, úgy látszik, elfelejtette a múltját. Mi majd emlékezetébe idézzük. Nem akarunk utalni arra, milyen körülmények között került a városhoz, majd a szeszfőzde élére, csak azt közöljük, hogy múltbeli magatartása eredményeként hazaszivárgása után a népügyészség eljárást indított ellene és csak azért nem lett az ügyből népbírósági tárgyalás, majd súlyos börtön, mert a népügyészség abba a tévedésbe esett, hogy Gyulai magántisztviselő és nem közalkalmazottja volt a városnak. A népbírói eljárásra vonatkozó rendelet ugyanis csak közalkalmazottakat von felelősségre bizonyos cselekedetekért s ugyanazon cselekedetekért magánalkalmazottakat nem. Gyulai úr azonban közalkalmazott. Fizetési osztályba sorolták és végelbánás után nyugdíjra van igénye. … Azt sem kutatjuk most, hova fordította Gyulai azt a 64 ezer pengőt, amit 1944. végén nagysebtében a szeszfőzdében magához vett... A »nemzetes úr« sokáig csendben volt, iparkodott kihúzni magát a különféle eljárások alól és ez csodálatosképpen éppúgy sikerült neki, mint abba a pártba- való beiratkozása, amelynek piros tagsági igazolványát most oly sűrűn lobogtatja. Még nem lehet megállapítani, hogy a tagfelvétel során Gyulai hogyan csúszott át a szitán. Úgy látszik, ez a pártigazolvány adta meg a »nemzetes úrnak« a bátorságot a felháborító per megindításához. Végezetül csak egyet akarunk a »vitéz úrnak« figyelmébe ajánlani. A város- kasszája, amelyet most jogtalanul meg akar rabolni, a nép kasszája, így tehát a népet akarja megkárosítani, amely ellen a múltban is oly sokat vétkezett. Reméljük és elvárjuk, hogy az illetékes hatóságok hamarosan elveszik a kedvét az ilyen kísérletezéstől...”.[19]

Gyulai Lajos életének további alakulásáról nincs tudomásunk.