A DUNA–TISZA KÖZI MEZŐGAZDASÁGI KAMARA
1935-ÖS FELTERJESZTÉSE
A TANYAI EGÉSZSÉGÜGY JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

(Forrásközlés)

A trianoni Magyarországon az Alföld súlyának növekedése következtében a korábbinál nagyobb figyelem irányult a tanyák problémái felé, az itt élő népességre pedig, ez időtől, mint nemzetfenntartó elemre tekintettek a kor döntéshozói. A két világháború közötti időszakban ugyanis széles körben elterjedt tévhitként éltek a korszak ismert agrárpolitikusa és publicistája, Buday Barna[1] által megfogalmazottak. Eszerint: „A magyar tanyák nemcsak a földmívesnépnek, hanem a nemzeti államnak is nevezetes állomásai, mert itt serdül fel a legegészségesebb, a legromlatlanabb emberanyag. Naptól edzett a test, harmatos a lélek a szűz természet ölén. Itt van a magyarság legutolsó vérmedencéje, amely friss erőket szállít és szíjszalagokkal cseréli ki a megviselt idegszálakat.”[2]

„Pedig valójában nem így áll a helyzet a tanyákon egészségügyi szempontból”[3] – állította Gesztelyi Nagy László, aki sok illetékes kortársával ellentétben vette a fáradtságot, és munkatársaival időről időre végjárta az Alföld pusztáit, hogy lássák a tanyán élők valós életkörülményeit. Gesztelyi saját tapasztalatait tömören így összegezte: „A tanyavilág közegészségügyéről tulajdonképpen beszélni nem is lehet, mert ez valójában nincs. A tanyavilág közegészségügyét csak mint egy követelendő kívánságot tárgyalhatjuk…”.[4]

Gesztelyi alább közölt memorandumában – Kecskeméti példákból kiindulva – a tanyák egészségügyi helyzetének javítására tett javaslatokat Johan Bélának, a belügyi kormányzat közegészségügyi államtitkárának.[5]

Az 1920-as népszámlálás adatai szerint a 163 ezer katasztrális hold kiterjedésű Kecskeméten a lakosság fele, számszerűen 37 ezer ember élt a külterületeken, e nagyszámú népesség ellátását 1929-ben mindössze 2 orvos és 20 szülésznő, 1939-ben pedig 6 orvos és 18 bába végezte úgy, hogy a pusztákon lakók száma 1930-ra már megközelítette a 45 ezret, akik elvileg ugyanolyan adófizető polgárok voltak, mint a belterületen élők.[6] Az ellátórendszer elégtelensége mellett azonban még számos ok eredményezte a tanyavilág – túlzás nélkül – katasztrofális közegészségügyi helyzetét. Fontossági sorrend és a teljesség igénye nélkül ezek a tényezők, amelyek természetesen egymással is szoros összefüggésben álltak, a következők voltak: a szegénység, az embertelen lakáskörülmények, az elmaradott útviszonyok, a nem megfelelő higiéniás viszonyok, a szellemi felvilágosulatlanság, valamint az egyoldalú és elégtelen táplálkozás. Ennek kapcsán azonban ki kell hangsúlyozni, hogy e nehézségek a tanyán elő népességet nem egyforma mértékben érintették. A rendelkezésünkre álló források azonban nem szólnak arról, hogy a külterületen lakók mekkora hányada élt nagyon rossz életkörülmények között. Annyi e tekintetben biztosan állítható, hogy a településközpontoktól távolabb élők helyzete általában rosszabb volt, mint a város peremén lakóké.

A külterületen élők sorsának javításán fáradozó szakemberek és a tanyai tanítók beszámolói gyakran kitértek a tanyasiak mostoha lakáskörülményeire is. Leírásaikban olvashatjuk, hogy sok településen, a külterületen álló házak építésére vonatkozóan nem is hoztak szabályrendeletet, ahol pedig erre sor került, ott a rendelkezéseket lényegében nem tartották be. Így fordulhatott elő, hogy sok építményt ártérre vagy a vízhez túl közel építettek fel, amelynek következtében a szoba levegője és a benne található használati tárgyak, beleértve az ott élők ruházatát is, dohosak és penészesek voltak. A helyiségekhez általában kicsinyke méretű nyílászárók tartoztak, amelyek nem tették lehetővé a megfelelő szellőztetést, ráadásul rendkívül kevés fényt engedtek be. Ezekben a 15–20 m2-es szobákban 8–10, sőt esetenként 12 fős családok is éltek, ahol: a „nagyok köpködnek, pipálnak, az anyjuk ott főzi meg az ételt, […] a kisebb gyerekek odabent végzik el szükségletüket.”[7] A higiéniás helyzetet tovább rontotta az árnyékszék hiánya, amely érthető okból nagyobb teret adott a fertőző betegségek terjedésének.

A pusztán élők a szegénység és a nagy távolságok miatt szükség esetén is csak ritkán részesültek szakszerű egészségügyi ellátásban. Orvoshoz már csak igen nagy baj esetén fordultak, ilyenkor a súlyos beteget a rossz utakon szekéren, párnák és dunnák között, 10–20, de esetenként akár 25–30 kilométerről szállították a szakember elé. Az orvosi kiszállás költségét ugyanis nem biztos, hogy meg tudták volna fizetni. Így valódi segítség helyett legtöbbször maradt a kuruzslás, amelyre sajnos sok rémisztő példát fel lehet sorolni. Egy bizalmas hatósági orvosi jelentésben olvasható, hogy egy anya a szamárköhögésben szenvedő gyermekét ahelyett, hogy orvoshoz vitte volna, szamártrágyát kért a pecértől, és a gyermeket annak kicsorgatott levével itatta. Ugyanitt szerepel az az esetleírás is, amely szerint egy másik szülő szamárnyálas kiflivel próbálta ugyanezt a betegséget gyógyítani. A hatóság természetesen azonnal intézkedett az ügyben, megfelelő orvosi ellátást rendelve az érintetteknek. Gyakorinak számított, hogy torokgyík ellen petróleumos tollal kenegették a kisgyerek torkát, a hasmenéssel küszködőt reszelt vadgesztenyével etették meg, az égési sérülésre pedig sót hintettek.[8]

A tanyasiak a városokban és falvakban élő alsóbb társadalmi rétegekhez képest is egészségtelenebbül táplálkoztak: sok kenyeret, szalonnát, főtt tésztát és kevés főzelékfélét ettek. A liszt, amelyből a kenyeret sütötték, a nem megfelelően tárolás következtében dohossá vált gabonából készült. Tej, vaj, tojás, baromfihús, zöldség és gyümölcs csak igen ritkán került az asztalra, a téli elrakásról, befőzésről nem voltak ismereteik. A szükségből levágott beteg állatok húsát általában elfogyasztották. Az elégtelen táplálkozásból fakadó fejlődési rendellenességek természetesen a gyerekeknél ütköztek ki a legszembetűnőbben. Ez csak tetézte a gyakori rokonházasságok miatt a születő utódoknál egyébként is jelen lévő terheltséget. A szikes, lúgos ivóvíz nagyban hozzájárult a golyvás (pajzsmirigy-) megbetegedésekhez. A felszíni, talajvizes kutak helyett mélyebb furatú víznyerő helyekre lett volna szükség.[9]

Azzal a pusztai nép sorsának jobbra fordulásáért harcoló szakemberek is tisztában voltak, hogy amíg a külterületen élők életkörülményeiben nem következik be gyökeres változás, addig nem várható, hogy a tuberkulózisban, trachomában, golyvában vagy egyéb fertőző megbetegedésben szenvedők száma jelentősen csökkeni fog. A Duna–Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara Tanyai Szakosztályának fáradhatatlan munkálkodása, az évről évre megrendezett tanyakongresszusok, szakmai értekezletek, a döntéshozók elé újra és újra beterjesztett reformtervezetek mind-mind a jobbítás célját szolgálták, tegyük hozzá, sajnos, csekélyke eredménnyel. A sikertelenség okai – és ez a tanyakérdés egészére is igaz – a struktúra lényegéből fakadtak. A probléma megoldásának legfőbb gyakorlati akadályát ugyanis a dualizmus idején létrehozott és lényegét tekintve a Horthy korszakban is fennálló közigazgatási rendszer centralizáltsága jelentette. A kérdés megoldását a területi igazgatás terén fennálló status quót foggal-körömmel védő elit valódi reformszándékának hiánya is ellehetetlenítette.

„Méltóságos dr. Johan Béla úrnak, belügyminiszteri államtitkár[10]

Budapest

M. kir. Belügyminisztérium

Igen Tisztelt Barátom!

Államtitkári kinevezésednek – mint azt annak idején üdvözlő soraimban kifejezésre juttattam – nemcsak azért örültem, mert egy arra való kiváló férfiú került megfelelő helyre, hanem főleg azért, mert meggyőződésem, hogy Veled azokat az égető kérdéseket, amelyek a falu és [[[[[a] tanya közegészségügyi elmaradottságának megszüntetése érdekében kívánatosak, megértéssel, belátással könnyebben el fogjuk intézhetni. [sic!]

Erre hivatkozással méltóztassál megengedni, ha ez alkalommal 3 dologra hívom fel a figyelmedet.

1. Alig van valahol, vagy ha van is, nem veszik komolyan és nem hajtják végre a falvakban és tanyákon az építési szabályrendeletet. Ez az oka annak, hogy ha falvakban és tanyákon új házak épülnek, azok legtöbbnyire sárból épülnek, alacsonyak, földesek, kevés és kicsi ablakkal láttatnak el, holott pedig roppant egyszerű volna ennek a megoldási módja. Sem a közület, sem az állam nem írhatja elő, hogy egy kevés pénzű szegény ember milyen nagy szobákat építsen, de általános szabályként mégis fel kell állítani és ezt keresztül is lehet vinni, hogy házadómentességet új házra falvakban és tanyákon úgy adna a kormány, ha pl. ilyen és ilyen magas belül a szoba, ilyen és ilyen nagyságú ablak van rajta stb. Ez esetben kapna mondjuk 20 éves adómentességet. Ha azon kívül azután pl. egy padolt szobát csináltat, akkor újabb 5 évi adómentességet adhatna részére a kormány. Ez semmibe sem kerülne, mert adómentességet úgyis kapnak, legalább lehetne e téren valamit elérni. Legalább azt lehetne normául venni, amit a Faksz-házakra a törvény előír.[11]

2. Mindenfelől azt halljuk, hogy azért nem mennek az orvosok szívesen a falura és tanyára, mert nincs megfelelő lakás. Ez valóban így is van. Ha faluban vagy tanyavidéken orvos telepedik le, legfeljebb kap egy jobb kinézetű tanyaházat, amely mégsem felel meg egy orvos igényeinek.

Annakidején megboldogult Klebelsberg miniszter az 5000 tanyai iskolai objektumot nem teljesen az állam pénzéből varázsolta elő, hanem kényszerítette a különféle közületeket, vármegyéket, városokat, egyházakat, birtokosokat bizonyos hozzájárulásra. Ez a hozzájárulás itt is keresztülvihető volna. Ez állhatna pl. telekből, fuvarból, esetleg ahol a közületeknek pl. téglagyára van, téglából, és néhol némi pénzhozzájárulásból. A telek pl. ott, ahol a közületnek nagyobb ingatlan vagyona van, lehetne egy kat. hold, amely jövedelempótlékul szolgálna a tanyai és falusi orvosnak. 500 ilyen orvosi lakás lenne.

Ezek falusi és tanyai lakások volnának, ha ezt közhírré tétetnék, bizonyára olyan olcsó árakat lehetne elérni fában, üvegben, palában, téglában, vasanyagban stb., ami jelentős volna és lehetne pl. szabványos épületeket csináltatni az orvosok számára, egy típusú főépületet és melléképületeket, akkor azok az orvosok, akik ma kenyér nélkül vannak, vagy más, nem nekik való pályán keresnek szegényes kenyeret, rendes lakást kapnának. Én azt hiszem, hogy ha ehhez még az állam pl. havi 40 pengőt tudna részükre biztosítani, ez a kérdés néhány év alatt teljes megelégedésre volna megoldható.

Ma mi szegények vagyunk, nem adhatunk olyan ellátást még a tisztviselőknek sem, mint amilyent szeretnénk és őket megilletné. De egy ilyen megfelelő lakás havi 40 pengő készpénzzel, egy hold beltelekkel vagy kerttel, amely konyhájára megteremné a szükséges zöldséget és főzeléket, meg lehetne indítani ezt a munkát. Kezdjük meg legalább egyszer ezt, s merjük kimondani, hogy akarunk valamit csinálni.

Érdekes összehasonlítást mutat az alábbi néhány sor:

Az ország 1788 jegyzősége területén 3628 jegyző és 2169 egyéb községi alkalmazott működik. Nem a jegyző hibája, hogy munkaidejük legnagyobb részét, megszámlálhatatlan felsőbb hatóságunk közül, a pénzügyi hivatalok veszik leginkább igénybe, mégpedig főképp adóbehajtásokkal. Amíg tehát ezzel 5797 tisztviselőt foglalkoztatnak, ugyanezen 1788 jegyzőség 3348 községben a községi és körorvosok száma 957. A közel hatezer tisztviselő évi fizetésére a községek több mint 14 millió pengőt költenek, orvosokra csak hármat. Amíg minden legkisebb falura jut több mint egy községi alkalmazott, addig minden három falura sem jut egy orvos.

Legrosszabb a helyzet Baranyában, ahol 85 jegyzőségben 28 és Zalában, ahol 126 jegyzőségben 42 orvos van csak. Egyedül Békés megye helyzete látszik tűrhetőnek, 28 jegyzőségben 38 az orvosok száma.

Mit jelentene ez a kormányra nézve, az ifjúság elhelyezkedését illetőleg, vagy az építéssel foglalkozó iparágak szempontjából?! Amint mondtam, nem kellene ezt 1–2 év alatt megcsinálni; Ez egy 5 éves program lehetne, amelyet jövő évben kezdenénk meg, ahol lehet. Úgy kellene az országot áttanulmányozni, felmérni, letárgyalni, mint annak idején a megboldogult Klebelsberg csinálta az iskolák építésével.

3. A harmadik, amiről szólni akarok, ez a tanyás városok és tanyával rendelkező nagyközségek hatósági orvosainak a kérdése. Ezt Neked nem kell mondanom, Te ezt jobban tudod, mint én, hogy ezen a téren hajmeresztő állapotok vannak. A tanyai lakosság által is fizetett hatósági orvosok a tanyavilágot területükön kívülállónak tekintik, oda soha ki nem mennek, és a külterületi lakosság közegészségügyével csak annyiban foglalkoznak, amennyiben azok közül egyik vagy másik bemegy. Ez lehetetlen állapot. Jellemző erre az esetre egy kecskeméti jelenség: legutóbb a kórházügyet tárgyaltuk a th. közgyűlésen és egymásután álltak fel a tanyai th. bizottsági tagok, hogy csak az esetben szavazzák meg a kórházat, ha a tanyai egészségügy érdekében is történik már valami. És mindnyájan igazat adtunk nekik.

Nemcsak az itt a baj, hogy egyes orvosok túl vannak halmozva más mellékfoglalkozással, hanem az is, hogy egyáltalában nem is gondolnak arra, hogy van a városnak egy nagy rétege, amelynek adófilléreiből telik ki az ő fizetésüknek legalább fele, s e kérdéssel nem is foglalkoznak.

Képtelen helyzet az, hogy valaki pótadót fizet 36 kilométernyire attól a várostól, ahova tartozik, de amelybe[n] nem lakik, amelynek semminemű kultúráját, előnyét és hasznát nem élvezi, ellenben fizet 80 százalék, sőt néha 140 százalékig terjedő pótadót is!

Méltóztassál megengedni, hogy ide vonatkozólag egy pár elgondolást ajánljak szíves figyelmedbe, amelyekből egyik-másik talán a gyakorlatban is keresztülvihető.

1. Nemcsak a belterület, de a külterület is legyen körzetre osztva. Minden tisztiorvosnak legyen belterületi körzete mellett egy külterületi körzete is, melynek minden egészségügyi vonatkozású kérdése közvetlen az ő feladatát képezze. Ezt a tisztiorvost keresné fel a körzetébe tartozó tanyai egyén, amennyiben szegényjogosult gyógykezelésre. Ehhez az kellene, hogy a tisztiorvos rendelkezésre álljon meghatározott időben és helyen. Ez technikai kérdés. Lehetne a tisztiorvost kötelezni, mint más városokban is, hogy rendelőjében lássa el körzetének jogosult szegény járóbetegeit is, de lehetne hivatalos ambulanciát is tartani.

A kérdés egyszerűbbé tétele érdekében be kellene vezetni a rendszeres tanyai rendelést, kinek-kinek a maga körzetében. Heti 2 rendelést könnyűszerrel meg lehetne minden ilyen helyen oldani.

A rendelések tökéletesebben kiépítendők, a rendelőhelyiségek kényelmesebbé, jobbá tétele igen kívánatos, s különösen a köztudatba való bevitelére, megkedveltetésre minden eszközt meg kell ragadni. Erre a legjobb propaganda: a jó orvosi ellátás.

Nehezebb kérdés a fekvő, rendelésre jönni nem tudó betegek ellátásának kérdése. Tökéletes megoldásra egyelőre nem gondolhatunk, de mégis, az adott körülmények között, amit lehet, meg kell tenni. Ez még belterületen is megoldandó probléma. Első előfeltétele: az orvosok számának szaporítása és friss fiatal gárda beállítása. Tanyákon itt az egészségügyi nővér tenne megbecsülhetetlen szolgálatot, aki főként a mindjobban kiépítendő tanyai, kint lakó orvosi szolgálat jobbkeze lenne.

A körzeti tisztiorvos feladata lenne: járványok esetén helyszíni szemlék alapján a szükséges intézkedések megtétele, egészségügyi kihágások szigorú számontartása, járványkórházba beszállítások elbírálása, a szükséges vizsgálati anyagok beszerzése betegektől, gyanúsaktól stb.

Feladata lenne a körzetébe tartozó iskolák ellenőrzése legalább havonta egyszer, de ha járványos megbetegedés fordul elő, gyakoribb meglátogatása. Minden év elején az első osztályba felvettek alaposabb megvizsgálása a rendelkezésre álló szakemberek bevonásával (gyermek-, fog-, szem-, bőr-, röntgen-, tbc-szakorvos).

Elvégzi körzetében a szokásos himlő- és diftériaellenes védőoltásokat a központi irányításnak megfelelően (nem nyáron!). Ezt az alkalmat arra is kihasználja, hogy a beoltandók általános egészségi állapotáról, fejlődéséről tájékozódást szerez, s [a] megfelelő utasításokat megadja.

Irányítója körzetében az egészségügyi nevelőmunkának s ezt iskolán belül és kívül egyaránt szorgalmazza. Itt nagy súlyt kellene helyezni az egészséges építkezés, rendezett tiszta udvar, zárt árnyékszék, zárt trágyagödrök, általános tisztaság megkedveltetésének, mely a tanyai egészségügyi viszonyok javulásának legelemibb előfeltétele. Nagy szolgálatot tennénk, ha ily irányban mintaépítkezéseket tudnánk bemutatni. Praktikusan és olcsón!

Fenntartja a kapcsolatot, sőt ellenőrzést gyakorolna a körzetébe folyó speciális védelmi munkákkal: csecsemővédelem, tbc, venereás[12] munkával.

Keresné az alkalmat, hogy az egészségügyi munka gyakorlatibb és áldásosabb elvégezhetése érdekében az illetékes szociális tényezőkkel, támogató munkákkal együttműködjön, s a segélyezések, szociális ténykedéseknél döntő szava lehessen.

Természetesen szükséges ellenőrző szemléket, vizsgálatokat: élelmiszerüzletekben, műhelyekben, borbély stb. üzemekben nagy gonddal végzi.

Minden héten meghatározott időben, de sürgős esetekben soron kívül is a tiszti főorvosnak referál, s [a] szükséges tennivalókat megbeszélik, új terveket, munkájuk sikere érdekében feltétlen szükséges intézkedéseket napirendre tűzik, s az illetékes hatóságnál a keresztülvitelre a lépéseket a t[iszti] főorvos megteszi. Havi jelentésben kimerítően tájékoztat a körzetében előfordult minden eseményről, s munkásságának objektív képét adja.

Természetesen mindezeknek [az] elvégzése egész munkával dolgozó embert igényel, s azért a magánpraxis vagy mellőzendő volna vagy minimálisra redukálnák (ezt megtette ugyanis már az élet). A mellékfoglalkozások pedig megszűnnének, ellenben az előmenetelben, fizetségben a mainál jobb dotáció járna. Ahová vasúton és más megfelelő módon a kijárás nem eszközölhető, ott fuvar (autó, kocsi, kerékpár, motorkerékpár) biztosítandó. Bábákat is szigorúan kézben tartanák.

A tisztiorvosi munka ilyen beosztás mellett, addig, amíg a tanyai egészségvédelem tökéletesen nem szerveztetik meg: a speciális védelmi munkák áldásaiban is részeltetni kell a tanyákat. Áll ez elsősorban a csecsemővédelemre, melynek már pl. Kecskeméten elég kiterjedt munkaköre van a tanyákon is. (Lakitelek, Szikra, Koháryszentlőrinc, Bugac, Hetényegyháza, Kadafalva, valamint a várost környező összes kisebb települések.) A továbbfejlődés feltétele a létszám emelése lenne, ami a mai viszonyok között nem vihető ki. Kívánatos volna a tanácsadások kiterjesztése a tanyákon is, ami a tisztiorvosi körzeti munkával kapcsolatban keresztülvihető, a helyiségkérdés megoldásával együtt. Hangoztatni kell, hogy kívánatos a tanácsadás és gyógyítás munkájának a kettéválasztása, ami nálunk még technikai és létszám okokból nincs meg.

Tuberkulózis elleni küzdelemben is nagyobb gondot kellene a tanyákra fordítani. Itt is a védelmi munka fejlesztése, főként az iskolás gyermekek tbc-vizsgálata, ellenőrzése, szabadban való tanítás stb. bevezetése igen fontos lépés lenne. Erdei iskola, fekvőcsarnokok, súlyos tbc-elkülönítő otthonok még csak álomképek.

A speciális védelmi munkák a propagandamunkát a körzeti tisztiorvossal egyetértésben terv szerint végzik. E téren már a múltban is szép példák voltak (már ti. az előadások tartásában t[iszti] orvosi bekapcsolás nélkül).

Kívánatos volna az anyakönyvi hivatalok számát szaporítani, tanyai temetőket létesíteni, hogy ne kelljen 20 km körzetben is a városba cipekedni a halottal [sic!]. A körzeti t[iszti]orvos elvégzi a kémlés munkáját.

Ha a gyógyszertárak számát szaporítani ne[m] lehetne, úgy a künn lakó vagy kijáró tisztiorvost házi gyógyszertárral kell ellátni, hogy a gyógyszer-kiszolgáltatás késést ne szenvedjen, s ne váljon illuzórikussá az orvos rendelése, ha a gyógyszerért minden esetben a városba kell bejönni. De hangoztatni kell, hogy a gyógyítás kisebb részét képezi a gyógyszerelés. Egyszerű, házi gyógyszertárban tartható szerekkel is nagy szolgálatot lehet tenni.

Mentőautó, telefon szaporítása a tanyákon, régi és igen jogos, okos kívánságok, melyek mérföldes lépéssel vinnék elő[re] az egészségügyi szolgálatot. Előfeltétele a jó út. Ennek szorgalmazása is elsőrendű egészségügyi érdek.

Kívánatos volna, hogy az egészségügyi legfőbb állami hatóságok figyelmét felhívjuk arra, hogy a gyermekáldásban vezető, színmagyar népességű tanyavilág egészségügyi ellátása [a] legmostohább. Ott van mit menteni. A helyi hatóságok szegények, sőt koldusok, azért fokozottabb támogatást igényelnek. Jó volna, ha nagy áldozatokba kerül is, minél több tanyai mintajárás létesítése.

A tanyai egészségügy végleges megoldásának elgondolását csak egész vázlatosan adom, mert a megvalósítás a mai időkben úgysem vihető ki, legfeljebb csak successive[13]:

1. Künn lakó tisztiorvosok oldhatják meg csak véglegesen a tanyai egészségügyi kérdést. 5 künn lakó orvossal pl. Kecskemét tanyavilága jól el volna látva, azzal a megjegyzéssel, hogy a városhoz közel lévő települések ellátása a belterületi orvosok feladata lenne.

2. Az orvosok mellett egészségügyi nővér alkalmazása kívánatos lenne, ki az egész körzetre kiterjedőleg végezné az általános egészségügyi szolgálatot. Egyes népesebb és könnyebben megközelíthető helyek maradhatnának átmenetileg a speciális védőnők gondozása alatt, de az általános egészségügyi nővérrel összhangban dolgoznának.

3. Az egyes központokban kiépülne az ún. tanyai „Egészségház”, melyben a rendeléseken kívül fürdő, fogambulancia, fekvőcsarnok stb. szolgálná a tevékeny munkát. Hasznos volna sürgős beavatkozások, szülések stb. ellátása céljából legalább egy 2 ágyas kis ún. betegszoba létesítése is. Nem állandó kezelésre, mert az a kórházra tartozik, de átmeneti célra. Előfordulhat pl., hogy olyan állapotba juthat valaki, hogy nem lehet szállítani, hanem egy-két napig ott kell őt tartani. Esetileg sürgős műtétet is helyben el kell végezni, ami életmentő lehet.

4. Az orvosi szolgálat egyes központjainak („Tanyai egészségház”) természetesen a körzet központjában, a népesebb területekhez közelebb s a városból könnyen megközelíthető helyen kellene lennie. Jó út, telefon-összeköttetés!

5. Tanyai építkezés, ivóvízkérdés, iskola-egészségügy, árnyékszék, trágyadomb, okos táplálkozás, helyes életmód, olyan feladatok, melyeknek a tanyák népe egészségéért megindítandó küzdelem tengelyébe kell kerülni. Mivel ez annyira gazdasági és kulturális kérdés, nem térek ki reá részletesebben. Ennek megoldását csak vállvetve: gazdasági, pedagógiai szakemberek tudják az orvossal együtt eredményesen szorgalmazni.

6. Még a külterületre vonatkozólag annyit, hogy a járóbeteg-kezelést a megépítendő új kórházzal kapcsolatos ambulanciára kellene bízni, s így a tisztiorvosok felszabadulnának, s jutna idejük körzetük fekvő és tényleg rendelésre jönni nem tudó szegény betegek házi kezelésére. Ez természetesen a kórházi orvosok létszámemelését vagy jobb kihasználását igényelné.

7. Általában igen kívánatos volna több összhang és együttműködés az összes városi gyógyító, közegészségügyi és védelmi munkánk között. Egységes frontalkotással az erőkifejtés hússzoros eredmény lehetne!!!

A fenti elgondolások főleg Kecskemétre vonatkoznak, melyek azonban hasonló viszonyú városokra is érvényesek lehetnek.

Mindezek után az a tiszteletteljes kérésem, hogy amennyiben módodban állna, és időd engedné, lennél szíves engem kihallgatáson fogadni, hogy ebben a kérdésben elgondolásaimat bővebben kifejthessem.”

Jegyzetek