Múltbanéző 12. (3)

TYÚKSZEMTAPASZ, HAJNÖVESZTŐ, SAVANYÚVÍZ
Egészségügyi hirdetések és reklámok a kiskunfélegyházi újságokban
1885–1900

A 19. században az információt a sajtótermékek juttatták el a legszélesebb tömegekhez, így kifejezetten alkalmasak voltak üzleti célú hirdetések, reklámok közzétételére. Ha megvizsgáljuk az 1885 és 1900 közötti kiskunfélegyházi újságokban megjelent egészségügyi témájú hirdetéseket, ugyanazokkal a reklámokkal találkozhatunk, mint bármelyik másik korabeli, akár fővárosi lapban, hiszen az országosan forgalmazott termékekhez nem készültek külön reklámok a vidéki újságok számára, helyben gyártott gyógyhatású termékekkel pedig nem rendelkezett a város. Az akkori médiát egyedül az újság képviselte. Félegyházán 1885 és 1900 között három újság létezett, ezek társadalmi, kulturális és politikai hetilapokként funkcionáltak.

A Félegyházi Hírlap működött végig az egész tanulmányozott korszakban, a Félegyháza és Vidéke csupán három évig, 1887 és 1889 között létezett, a harmadik újság, a Félegyházi Híradó pedig 1895-ben kezdte meg működését. Mindhárom újság vasárnaponként jelent meg,[1] terjedelmük kettő és nyolc oldal között változott, a reklámok általában a lap második felében kaptak helyet.

A vizsgált 16 év 1250 lapszámában összesen 1530 egészségügyi hirdetés fordul elő. Mivel egy hirdetést többször is megjelentettek, illetve egy-egy terméket vagy szolgáltatást többféleképpen is reklámoztak, így összesen 97 különböző, egészségüggyel kapcsolatos hirdetés került vizsgálat alá. Az egyes reklámok előfordulási aránya változó: a hirdetések több mint felét tíznél kevesebb alkalommal közölték, két reklám viszont száznál is többször szerepelt az újságokban.

Fontos tisztázni, hogy mit tekinthetünk egészségügyi témájú hirdetésnek: minden reklámot, amely olyan szereket, készítményeket, terápiákat, eljárásokat, ill. olyan személyek működését népszerűsíti, amelyek valahogy köthetőek az egészség megőrzéséhez, helyreállításához, a betegségek megelőzéséhez, a gyógyításhoz, illetve a személyes higiéniához, tisztálkodáshoz, szépségápoláshoz. Mivel a vizsgálat tárgyát csak a reklámok és hirdetések képezik, így nem tárgyaljuk az egyébként egészségügyi tematikájú újságcikkeket, híreket, tudósításokat, tárcákat, glosszákat. Jelen cikk nem tér ki az orvosok, fogorvosok, bábák szolgáltatásainak hirdetésére, illetve a „népi gyógymódokkal” (pl.: a petróleum, illetve a méz hasznos hatásai stb.) kapcsolatos cikkekre, valamint az állatgondozást és az állatok betegségeit érintő hirdetésekre; ellenben minden olyan szer reklámja helyet kapott, amelyet ma egy patikában vagy drogériában megvásárolhatnánk, így szó lesz a szépségápolással kapcsolatos hirdetésekről is. Általánosságban elmondható, hogy a mai gyakorlathoz hasonlóan a 19. század végi újságokban is a nem receptköteles gyógyhatású készítmények reklámjaival lehet elsősorban találkozni.

A reklámfogások tekintetében az 1885–1900 évek közötti hirdetések nem tértek el nagyon sokban a maiaktól. Csiszolatlanabb, kezdetlegesebb formában ugyan, de éppúgy használtak már akkor is bizonyos tartalmi és grafikai trükköket, mint ma.[2] Voltak hivatkozott olvasói levelek,[3] reklámoztak termékeket híres emberekkel,[4] orvosok állították a gyógykészítményekről, hogy hatásosak,[5] óvtak a hamisítványoktól,[6] ócsárolták a konkurens termékeket[7]. Különbséget jelentett viszont az, hogy egy-egy termék az egészségügyi problémák egész széles spektrumát volt hivatva kezelni, míg ma egyre inkább a specializáció figyelhető meg. További fontos különbség, hogy a ma élvezeti cikknek minősülő készítményeket gyógyhatású szerként is reklámozták. Ezek első körét alkotják az alkoholtartalmú italok.

A ma is forgalomban lévő Unicumot emésztési zavarok, gyomorgörcs, hidegláz kezelésére ajánlották[8], hasonlóan, mint a Barát-ital[9] néven szereplő gyomorlikőrt. Még mindig az emésztési gondoknál és étvágytalanságnál maradva: ezek ellenszeréül kínálták a konyakot[10], ami ráadásul állítólag a fertőző betegségekkel szemben is hatásos volt. A vérszegénység ellen javasolták az Alföldi Gyógycognacot,[11] illetve a magas vastartalmú Vasbort[12]. Szintén a vérszegénységet kívánta gyógyítani az orvosi malagakivonat.[13] A malaga tulajdonképpen spanyol édes csemegebor, ennek fényében érdekes, hogy gyermekek számára is ajánlották erősítőszerként, illetve gyomorgyöngeség ellen. Nem csak alkoholtartalmú szereket kínált a Hoff-cég – ők malátakivonattal dolgoztak –, termékeik között szerepelt a maláta egészségi sör, a maláta mellcukorka és maláta egészségi csokoládé is.[14]

Ezeket a készítményeket használhatták mell-, gyomor- és tüdőbetegség, valamint „elnyálkásodás” és köhögés ellen; ideggyengeség, étvágytalanság, illetve álmatlanság esetén. A szintén ebből az alapanyagból készült Kathreiner malátakávét egészségi kávéként az egész család számára reklámozták.[15] Ahogy a változatos grafikai megoldásokkal kiegészített hirdetés fogalmaz: „A legelső orvosok ajánlják mint erősítőszert; használható ideg- és gyomorbántalmakra; étvágygerjesztő, asszonyok és gyerekek gyönge szervezetének táplálója.” Az élvezeti szerek mint gyógyszerek sorát a Hungária pótkávéreklám[16] zárja, amely többek között vérszegénység és álmatlanság ellen szolgált.

A következő gyakrabban reklámozott terméket az ásványvizek jelentik.

A Szolyvai savanyúvíznek[17] csak egyféle gyógyhatást tulajdonított a hirdetés, mégpedig azt, hogy „járványos betegségek alkalmával hatásos”.[18] Szintén egy bizonyos egészségügyi problémára kínált megoldást a Ferenc József keserűvíz[19], amelyet hashajtóként ajánlottak. Ezzel szemben a bikszádi és sztojkai vizek[20] számtalan gyógyhatással rendelkeztek: légcső- és hangszálhurut, vérköpés, vérhányás, kezdődő gümőkór, idült és heveny gyomorhurut, máj- és epebántalmak, renyhe bélműködés, vesehomok, görvélykóros daganatok, női bántalmak, cukorbetegség esetére felettébb ajánlották. A Krondorfi savanyúvizet[21] főleg légúti megbetegedések és tüdőcsúcshurut kezelésére kínálták, nyálkaoldó, köhögés- illetve rekedtség-csillapító hatása miatt. A mohai Ágnes forrásvíz[22] főleg emésztőszervek hurutos bántalmait, „túlságos gyomorsavany” képződést orvosolta, illetve kolera elleni védőszerként funkcionált. A szintén mohai, de Stefánia nevű ásványvízzel[23] a gyerekek görvély- és angolkórját kívánták gyógyítani.

A nem belsőleg, hanem külsőleg alkalmazott vizek, vagyis a gyógyvizes fürdők hirdetéseinek általános jellemzői, hogy az újságokban többnyire csak a tavasztól őszig terjedő fürdőszezonban jelentek meg, és földrajzilag messze eső gyógyfürdőhelyeket reklámoztak.

A Temes vármegyei Buziásfürdő[24] fürdő- és ivókúrát is hirdetett. A sokféle betegség közül, aminek gyógyítására kínálták, kettőt érdemes kiemelni: egyik a női bajok (magtalanság és vérzési bajok), a másik a bujakór, ami a szifilisz régies neve. A Szepes vármegyei lőcsei[25] és a Zólyom vármegyei szliácsi vízgyógyintézetek[26] már kínáltak masszázst, villanyozást, tej- és savógyógymódot is, mégpedig a betegségek kiterjedt körére: a hisztériától kezdve a sápkóron és váltólázon át a „hasbeli pozsgáig” szinte mindenre.

A vizek után a tabletták és balzsamok következnek, melyeknek egy közös jellemzőjük van: az univerzalitás. Erre legjobb példa Brandt Richárd gyógyszerész svájci labdacsa,[27] amely rendkívül sok baj ellenszere volt. Az átvizsgált újságokban összesen 47 különböző módon hirdették, mindig más szöveggel, de általában hangzatos címmel. Például:

– „Roppant elterjedésnek örvendenek manapság a Brandt-féle svájci labdacsok”

– „Csak a jót szokás utánozni”

– „A legjobb házi szer”

– „Felkarolva a nagyközönség kegye által”

– „Mint valamely kegyenc, aki mindenütt hódít”

– „Egyetemi tanárok és több száz gyakorló orvos megvizsgálta”

– „Hatóságilag hitelesített bizonyítványok Brandt svájci labdacsairól”

– „Pénzünket ne dobjuk ki értéktelen szerekre”[28]

A körmönfont hirdetési technikáknál már csak a gyógyítani kívánt betegségek köre volt változatosabb: „bőrküteg” (kiütés), „rásztkórság” (kedélykórság, hipochondria), kólika (hastáji fájdalom, hascsikarás), migrén, végtagzsibbadás, székrekedés, vértolulás, fejfájás, hisztéria, étvágytalanság, gyomorbaj, szívdobogás, szédülés, gyomorgörcs, nehéz légzés, felfúvódás, lankadtság, sápkórság (vérszegénység), szemszikrázás, rossz szájíz, iszapos nyelv, görvélyes kelés ellen egyaránt kínálták. Főleg az emésztési problémákkal, úgymint „gyomorgörccsel, étvágytalansággal, savanyú büfögéssel” küzdőknek ajánlották a Rosa éltető balzsamot,[29] ennek érdekessége, hogy ez a hirdetés jelent meg a vizsgált időszakban a legtöbbször, összesen 141-szer. Külsőleges használatra is szánták a Thierry mell- és gyomorbalzsamot,[30] mely a mell-, tüdő-, máj- és gyomorbetegségek mellett sebeket is gyógyított, a reklám szerint szívóerejénél fogva egy „14 éves csontszút” kezeltek vele sikeresen. Hasonlóan egyetemleges gyógyszer lehetett a Pserhofer-féle vértisztító labdacs[31] és a Warner Safe Cure[32], amelyek nemcsak az emésztési nehézségek és hasi fájdalmak megszüntetését ígérték, de alkalmazták őket reumatizmus, köszvény és vízibetegség esetén is. A sok, „mindenre használható” készítmény sorában üdítő különlegességnek számít az Egger-féle befecskendezésre szánt injekció[33], amely speciálisan a húgyúti- és vesepanaszok orvoslására szolgált.

Míg a Reparator nevű szert[34] csak csúz és köszvény ellen, addig a Hajnal-szeszt[35] és a Reuma-szeszt[36] mindenféle fájdalom (reumás, isiászos fájdalom, fej-fog-fül-hátfájás) csillapítására ajánlották, a hirdetésekből viszont nem derül ki, hogy a készítményeket belsőleg kellett-e fogyasztani, vagy bedörzsölés útján enyhítették a fájdalmat. Legalább erre a kérdésre biztos választ ad a következő két hirdetés: a Benson-tapasz[37] kétségkívül külsőleg alkalmazható fájdalomcsillapítási gyógymód volt, emellett hatásosan kezelte még a hörghurutot és az asztmát is. A másik, külsőleg ható fájdalomcsillapító a Richter-féle készítmény[38], amelyet tagszaggatás, meghűlés, kolera és influenza esetére ajánlották.

A reklámok szezonálisan, a téli hónapokban foglalkoztak a légúti megbetegedésekkel. A légcső-, gége- és tüdőhurutot, a „szűkmellűséget” és az „aszkórt” különböző teákkal is próbálták gyógyítani, ilyen volt például a Szent György tea[39], illetve a Homeriana tea[40]. A köhögés, elnyálkásodás, rekedtség ellenszeréül szolgáltak a különböző ízesítésű gyógycukorkák, mint a hársfaméz[41], illetve a pemetefű cukorka[42]. Akadt viszont olyan készítmény is, amelynek beszélő nevén (Hapci) kívül a használati módról semmit nem árult el a reklám[43].

A következő termékek egyik hirdetése így kezdődik: „Halálos kimenetellel szokott végződni…” Talán nem is gondolnánk, hogy a tyúkszemről van szó. A teljes reklám így szól: „Halálos kimenetellel szokott végződni a tyúkszemeknek késsel való lemetélése”, ehelyett inkább a különböző tyúkszemirtó és tyúkszemvesztő szerek használatát javasolták, amelyek szemölcs és bőrkeményedés ellen is hatásosak voltak.[44]

Kártevők és élősködők elleni szerek hirdetései is felbukkantak az újságokban. A ma bélféregként ismert pántlikagiliszta elleni készítmény gyors, 6 perc alatti megoldást kínált a problémára.[45] A patkánypogácsát a patkányok, egerek és vakondok ellen lehetett sikerrel használni,[46] míg a férgek és rovarok ellen a Zacherlin nevű szer volt rendkívül hatásos – hirdetőjük szerint.[47]

A reklámok következő csoportja valamilyen terápiát, gyógyászati segédeszközt, higiéniás kelléket népszerűsített. Két, ismét széleskörűen hatásos intézmény hirdetése közül az első a budapesti Testegyenesítő Intézet[48] szolgáltatásait népszerűsítette. Itt olyan problémákra kínáltak gyógyulást, mint különböző gyulladások, ficamok, ízületi merevülés, zsugorodás, csontgörbülés és -ferdülés, tyúkmell. A másik, a Vízgyógyintézet[49] által ajánlott hidroterápiás kúrák ugyanúgy orvosolták az idegbajokat, mint a vérkeringési zavarokat, illetve az emésztőszervek betegségeit. Akkoriban modern találmány lehetett az ún. villámgépecske,[50] mellyel a különböző idegrendszeri panaszokat kívánták gyógyítani. Szintén a villamosság elvén működött az elekro-homeopátia is,[51] ami magyarul a „villamos hasonszenvi gyógymód” nevet kapta. A következő reklámmal elkalandozunk egy kicsit a közegészségügy területére is: az önműködő tőzegszóró klozettet[52] intézmények, iskolák, kórházak, laktanyák részére ajánlották. Használata során elejét lehetett venni az olyan komolyabb fertőzéseknek, mint a kolera és a tífusz. Bár a következő hirdetés sokat ígérő, de az „önberetváló készüléknél”[53] nem egy mai értelemben vett szerkezetre kell gondolni, csupán a borbélyok közreműködését kiváltó, otthon is alkalmazható borotvát kell érteni alatta. A sérvkötőt a művégtagokat, gyógyfűzőket és haskötőket is forgalmazó cég gyártotta.[54] Az intim higiénia, illetve a fogamzásgátlás kategóriába tartozó hirdetések gumiból és halhólyagból készült óvszert reklámoztak férfiak és nők részére, továbbá hölgyszivacsot, havi kötőt nőknek, irrigátort, illetve pessariumot.[55]

A hirdetések utolsó csoportja a személyes higiéniával és a szépségápolással kapcsolatos termékeket népszerűsítette. Az arc- és bőrápolási készítmények közös jellemzője volt, hogy általában női utónévről (Cornélia, Margit, Mariska, Irén) kapták nevüket, és nagyjából mind ugyanazt kínálta a használóknak: bársonyos simaságú, üde, fiatalos bőrt, továbbá azzal kecsegtettek, hogy megszüntetik a ráncokat, a redőket, a májfoltot, a szeplőt, himlőhelyet, pattanást, bőratkát.[56]A korszakban minden bizonnyal a fehér arcbőr volt a divatos, hiszen a krémek védelmet kínáltak a túl vörös vagy napbarnított, sötét arcbőr ellen is.

A fogak épen és tisztán tartására fogport, fogpasztát, fogcseppeket kínáltak, amelyek garantálták a vakítóan fehér fogsort.[57] A lyukas fogak önólmozására szolgáló terméket azoknak ajánlották, akik „odvas fogaikat önmaguk akarták kitömni”. A szájvizek a száj és foghús betegségei, illetve a kellemetlen szájszag ellen védtek, valamint elhárították a fogkövet is.

A hajápolás területén már megfigyelhető a termékek nagyobb fokú specializációja, bár a hajrestaurátor[58] nevű termék egyszerre volt hajnövesztő, hajerősítő, korpaellenes és őszülést gátló hatású. A hajnövesztő szerek közül a Csillag Anna-féle kenőcs reklámja volt a legváltozatosabb.[59] A termék megakadályozta a hajhullást, elősegítette a hajnövekedést, uraknál a szakállnövést. Külön szer szolgált a hajhullás és a kopaszodás ellen[60], egy másik, az ún. „hajirtószer” igazából szőrtelenítőként, epilálóként funkcionált, vegyi úton távolította el a szőrt az arcról, karokról[61]. Már hajfestőszerekkel is találkozhatunk, igaz, még csak három színárnyalat (sötétszőke, barna, fekete) volt a teljes választék[62]. Férfiak részére viszonylag kevés cikket kínáltak, csak a haj puhítására szolgáló brillantint és a bajuszpedrőt.[63]

Összegzésként elmondható, hogy Kiskunfélegyháza nem rendelkezett semmiféle speciális, helyben gyártott gyógyhatású készítménnyel, csak az országosan, vény nélkül forgalmazott cikkekkel találkozhatunk az újsághirdetések között. A termékpaletta azonban rendkívül széleskörű volt; úgy tűnik tehát, hogy már akkor is éppúgy megérte az egészség megőrzésével és helyreállításával kapcsolatos szereket reklámozni, mint ma. Ezek a hirdetések ugyanakkor bepillantást engednek a korabeli egészségügyi viszonyokba (a kolera és a tífusz valódi veszélye, a fogak otthoni tömése), illetve a szépségről vallott korabeli felfogásba (fehér arcbőr, dús szakáll) is.

Jegyzetek