MÁRTÍR ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐNK:
DR. HORVÁTH ZOLTÁN
(1880–1945)

Horváth Zoltán

Dr. Horváth Zoltán 1939-ben a városunkban megjelenő A Csonkamagyarország című újságban így vallott politikai elveiről: „32 éve már, hogy eljegyeztem magam a szabadságot hirdető és védelmező függetlenségi elvekkel. Soha nem tántorodtam meg, egy pillanatra sem tértem el a hirdetett elveimtől […] Nem tettem mást, mint a kötelességemet teljesítettem. Ezt meg fogom tenni a jövőben is.”[1] Megtette, s ezért kellett meghalnia a dachaui koncentrációs táborban 1945. február 26-án.

Kiskunfélegyháza város képviselőtestülete – a családtól hírül véve egykori képviselőjének valószínű elhunytát – 1945. szeptember 4-i ülésén határozatban kimondta, hogy a Lehel utca nevét Horváth Zoltán utcára változtatja: „mert a város és az állam kimagasló államférfijainak, vértanúinak, a demokrata eszmék törhetetlen harcosainak és a szellemi élet kiválóságainak emlékét ez által óhajtja legalább részben megörökíteni.”[2] Ma, 70 év múltán, az a szomorú helyzet, hogy városunkban utoljára 1988-ban emlékeztünk meg személyéről, az őszirózsás forradalom 70. évfordulójakor. Két tanulmány olvasható róla, az egyiket Fekete János helytörténész írta 1988-ban[3], a másik Bánki Horváth Mihály tollából származik (2006-os kiadvány).[4] Még elkeserítőbb, hogy dr. Horváth Zoltán élete és munkássága egyetlen 1945 után kiadott lexikonban sincs megemlítve, nem olvashatunk róla a Wikipédia nevű internetes enciklopédiában sem, pedig az egyértelműsítő lapon mintegy 25 Horváth Zoltánt sorolnak fel.

A Terror Háza Múzeum az elmúlt évben felhívást tett közzé, amelyben kéri, hogy akik „hitelt érdemlő adatokkal tudják bizonyítani, hogy hozzátartozójuk, ismerősük a megszállás áldozatává vált, vagy kutatásaik eredményeként az áldozatokra vonatkozó adatok birtokába jutottak”, azt tudassák a múzeummal.[5] Az eddig összegyűjtött adatokat közölték, ám ebben a névsorban sem található dr. Horváth Zoltán.[6] A mi a felelősségünk tehát, hogy a nemzeti emlékezetbe véssük nevét, mint aki egyike volt annak a három mártír országgyűlési képviselőnek[7], akik a nácizmus elleni harcban életüket vesztették.

Mit is kell tudnunk nekünk félegyháziaknak annak az embernek az életéről, aki 1907-től 1944-ig a városban élt családjával, s ennek a közösségnek volt hasznos tagja?

A Horváth család Fekete János helytörténész kutatásából

Horváth Zoltán 1880. december 20-án született Újvidéken. Apja Horváth József főgimnáziumi tanár, aki igen szegény iparos családból származott. Az egykori dokumentumok felváltva korsós-, illetve fazekasmesterként említik a kalocsai nagyapát, aki helyett végül a katolikus egyház vállalta Horváth József taníttatását. Tanári pályafutását városunkban kezdte. 1873-tól 1876-ig a félegyházi városi katolikus algimnáziumban tanított. 1875-ben a Sarlós Boldogasszony templomban vezette oltárhoz Bakos Matildot, akinek édesapjáról ezt jegyezte le Fekete János helytörténész: „Bakos Imre iparos szorgalmával és ügyességével kiterjedt családjának biztos anyagi alapokat teremtett, mesterségében és sikeres vállalkozásaiban erkölcsileg is megalapozta családja tekintélyét.”[8] Horváth József és Bakos Matild első gyermeke, József, Kiskunfélegyházán született 1876-ban.[9] Erről a „földinkről” tudjuk, hogy Újbányán volt orvos.[10]Trianon után ez a város Csehszlovákia birtoka lett. A lakosság 10%-át kitevő magyarság számára szervezett amatőr színjátszást, amellyel a magyar nyelv megőrzésében nagy szerepet játszott. Ebbéli tevékenységét a városba látogató Móricz Zsigmond is nagyra értékelte.[11])

ifj. Horváth József városi orvos Újbányán

Id. Horváth Józsefet 1876-ban kinevezték az újvidéki főgimnázium rendes tanárává. Itt született meg többi gyermeke, köztük 1880. december 20-án Zoltán, aki középiskolai tanulmányait az újvidéki, majd a Budapest VII. kerületi – Barcsay utcai – főgimnáziumban végezte, itt tett érettségit jó eredménnyel 1898-ban.[12] Horváth Zoltán 11 éves kisgimnazista volt, amikor apja 1891-ben „falualapító” földbirtokos lett. Az akkori viszonyok között olcsón jutott földhöz a csengődi pusztán, s 80 telepessel együtt életre hívták Csengőd községet.[13] Itt ismerte meg későbbi sógorát, a nála öt évvel idősebb Váry Albertet, akit a hazai történetírás az „ellenforradalom” ügyészeként emleget. Ő is hatással lehetett Horváth Zoltán pályaválasztására, amikor 1898-ban megkezdte jogi tanulmányait a budapesti egyetemen.

Római katolikus főgimnázium, Újvidék

Barcsay utcai főgimnázium, Budapest

Magyar Királyi Egyetem, Budapest

A fiatalember közügyek iránti érdeklődése már itt megmutatkozott. 1899-ben az Egyetemi Kör alelnökeként ünnepi szónoklatot tartott a budapesti városháza dísztermében az aradi vértanúk kivégzésének 50 éves jubileuma alkalmából.[14]1901-ben az egyetemi kereszt-mozgalom révén „került be neve az országos politikába”.[15] Mivel Horváth Zoltán későbbi politikai pályafutása szempontjából ez az esemény közömbös, ennek ismertetésétől eltekintünk. Azt a következtetést vesszük csak át, hogy e mozgalom – melyet a Holló Lajos vezette függetlenségi párt is némi dorgálással támogatott – hozhatta meg Holló és Horváth találkozását.

Az 1903-ban megszerzett jogi diplomával először Budapesten, majd a sárbogárdi királyi járásbíróságon dolgozott. 1906-ban letette az ügyvédi szakvizsgát. Holló Lajos pártfogásának és a jó hírű Bakos családnak köszönhetően a helyi képviselőtestület „1907. május 14-én Kiskunfélegyháza város teljes jogú polgárai közé felvette.” (Ennek árát – 400 Korona – 100 Koronára mérsékelte, arra való tekintettel, hogy a folyamodó atyja huzamosabb ideig volt a félegyházi gimnáziumban tanár, anyja pedig félegyházi származású.[16]) Így minden akadály nélkül nyithatta meg városunkban jó nevű ügyvédi irodáját. Horváth Zoltán Kiskunfélegyházára már gyermekes családapaként érkezett. Sárbogárdon született fia, ifjabb Horváth Zoltán szintén jogász lett, a ’40-es években már ő is itt dolgozott apja irodájában. További gyermekei (Attila, Csaba, Mária) városunkban születtek, itt végezték tanulmányaikat. Már csak ezért is erős volt Horváth Zoltánnak és családjának érzelmi kötődése a városhoz.

A fiatal ügyvéd politikai meggyőződéséhez híven csatlakozott a Függetlenségi és 48-as Párt országosan ismert vezéréhez, Holló Lajoshoz, azt a helyi ügyek intézésében tehermentesítette. Hamarosan a városi képviselőtestület tagja is lett. A monarchia utolsó éveiben (1909–11) épült városháza körüli vitákban nem kis szerepe volt neki abban, hogy az épület a jelenlegi formájában valósult meg.

Aztán jött az első világháború. Horváth ügyvéd úrnak is be kellett vonulnia a déli harctérre. Itt súlyosan megbetegedett, s ezt követően végül sikerült a katonai szolgálat alól felmentést kapnia. Holló Lajos 1918 nyarán bekövetkezett halálával megüresedett a kiskunfélegyházi mandátum. A választási eredmény: Fazekas Ágoston díszpolgárunk csupán 63 szavazattal győzött Horváth Zoltánnal szemben.[17] Ám nemsokára, az őszirózsás forradalom idején a lakosság őt kívánta a helyi nemzeti tanács élére. Nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, mikor a harctérről hazatérő és a nyílt utcán lövöldöző katonáktól személyesen vette át a fegyvereket. Legfőbb feladatának a lakosság személyi és vagyoni biztonságának biztosítását tartotta. Ehhez, valamint a hadiözvegyek segélyének kifizetéséhez pénzre volt szükség. Horváth Zoltán kérését megértve a polgárok önkéntes pénzadományokat ajánlottak fel. Jó példa erre Lőrincz Lázár, aki virilis képviselőként 4000 Koronát adományozott[18] a nemzeti tanács céljaira, pedig „mungó” volt, azaz szemben állt Horváth Zoltán pártjával.

1918 novemberében helyben még nem volt erős a kommunista eszmék hatása. Horváth Zoltán azonban jól látta, hogy fel kell lépni ellenük. Egy alkalommal nagyobb hallgatóság előtt vitázott Héderi Antallal (aki akkor szociáldemokrata, később kommunista volt.) E vitában is megmutatkozott Horváth kommunistaellenessége, aki úgy vélte, a kommunizmus „csak a tudósok agyában született meg, de a gyakorlati életben nem megvalósítható.”[19]

A Moszkvából hazatért kommunista Kun Béláék befolyása azonban nőttön nőtt. 1919. február 20-i letartóztatásuk során Horváth sógora, Váry Albert ügyész viszonylag emberséges körülmények közé helyezte őket, majd szintén Váry volt az, aki március 21-én este 8–9 óra között, a lemondott Berinkey kormány utasítására szabadlábra helyezte Kunt és társait a következő szavakkal: „Uraim, Önök szabadok, Isten segítse Önöket munkájukban!”[20] A miniszteri bársonyszékbe került „urak” ezután a szovjet Cseka mintájára terrorkülönítményeket hoztak létre, amelyek a vidéket járva „bíráskodtak”. gyilkoltak, raboltak, fosztogattak és túszokat szedtek a lakosság köréből.

1919. április 29-én reggel a Tóth Béla mészárossegéd által vezetett terrorcsoport különvonata befutott a félegyházi vasútállomásra. Előzőleg Makón, Hódmezővásárhelyen és Szentesen végigsarcolták a városokat, s több mint 50 túszt hurcoltak magukkal. Félegyházán 3 embert: Kiss Béla szentesi polgármestert, Návay Lajost, a képviselőház elnökét és a testi hibás Návay Ivánt arra kényszerítették, hogy csupasz kézzel tisztogassák a híg trágyától szennyes marhavagonokat. Ezután a túszokkal három sírgödröt ásattak a vasúti éteremmel szemben levő térségen. Öt különítményes a már megásott sírhoz vezette az áldozatokat, s golyózáport zúdítottak rájuk. Mindezt az állomáson tartózkodó félegyházi lakosokkal is végignézették, majd egy álló napig raboltak, fosztogattak a megrettent városban[21]. (A mártírok emlékének tiszteletére emelték 1929-ben a Návay-emlékművet, melyet 1945 után elpusztítottak. 2014-ben avatták az új emlékművet, a régi hiteles másolatát.)

A Lenin-fiúk túszként magukkal vitték dr. Horváth Zoltánt is, akit először a budapesti Margit-körúti fogházban, majd a rákospalotai leány-javítóintézetben tartottak fogva. Innen bocsátották haza 1919. május közepén.[22]Családjával együtt barátai révén juthatott élelemhez, mert semmiféle szakszervezet tagja nem lévén igazolványa sem volt.

1919. augusztus 6-án a románok bevonultak Kiskunfélegyházára. Dr. Horváth Zoltán ekkor arra törekedett, hogy a kommunista bűnösök fölött a törvényes magyar bíróság mondja ki az ítéletet. Kommunistasággal vádolt embereket védett, nem engedte a románok kezei közé őket. A románokkal csakis hivatalosan érintkezett, nem vett részt, még felkérésre sem a románok által rendezett mulatságokban.[23]

1919 novemberében a románok kivonultak az országból. Ezt követően megtörtént a vörös terror bűnöseinek felelősségre vonása. A „terroristák” elleni perben dr. Váry Albert, Horváth Zoltán sógora képviselte a vádat. Horváth egyetértett Váryval, aki sokkal fontosabbnak tartotta azt, hogy „az esetleg ártatlan emberek visszanyerjék szabadságukat, mint hogy a bűnösök azonnal bíráik elé állítassanak.”[24]. A vallomásokból, jelentésekből, beszámolókból, bírói ítéletekből készítette el Váry „A vörös uralom áldozatai Magyarországon” című könyvét, amely a kommunista gyilkosságokat dokumentálja.

Váry Albert a terroristák perében.
(Kép a Vasárnapi Újságból.)

Trianon után megkezdődött az országban a békés építőmunka. A város 1922–29 között 48-as ellenzéki vezetésű volt. Horváth Zoltán 1922–26 között nemzetgyűlési képviselő, Holló Béla pedig a polgármester. 1926-ban ugyan dr. Kiss István lépett kormánypárti színekben Horváth Zoltán helyébe, de rivalizálásuk nem vált a város kárára. Kölcsönből megépítették a városi bérpalotát, a Fürdő Szállót és a vágóhidat. Jelentős volt a tanyai iskolaépítési program is, az 1927–28-as tanévben pl. hat új iskolát adtak át.[25]

A Fürdőszálló avatása 1928-ban

1929 júniusában felavatták a Kiskunfélegyházi Munkás Otthont. A város ingyen telket és pénzbeli segélyt adott a munkásságnak, számos munkás és iparos ellenszolgáltatás nélkül dolgozott a székház felépítésénél. Dr. Horváth Zoltán örömét fejezte ki, hogy „a munkásság Kiskunfélegyházán békés harmóniában működik a polgársággal ugyanakkor, amikor másutt éles ellentét mutatkozik. Ennek a tanújele az, hogy a munkásság ezen ünnepén a város vezetősége, valamint a tőkét reprezentáló kereskedelmi- és ipartestület is részt vesz. Ez követendő példa lehetne az országban…”.[26]

A Munkásotthon avatása 1929-ben

1929-ben a világgazdasági válság negatív irányba vitte az ország gazdasági életét, de mélyreható változások indultak meg a nagypolitikában is. Helyben is nagy nehézségekkel kellett megküzdenie Horváth Zoltánnak. Az 1931-es országgyűlési választást Kiss Istvánnal szemben ismét elvesztette. 1933-ban a 48-as párt feloszlott, tagjai csatlakoztak a Független Kisgazda Párthoz, melynek helyi vezetője Horváth Zoltán lett.

1933. február 27-én leégett a Reichstag, a német parlament épülete. A gyújtogatást a kommunistákra fogták. Ez jó ürügyet szolgáltatott Hitlernek, hogy betiltsa a weimari alkotmány fontosabb pontjait, s egymaga ragadja kézbe a hatalmat. Erre az eseményre reagált Horváth Zoltán az 1933. április 23-án, a Csonkamagyarország című hetilapban megjelent cikkében, amelyben elemzi az oroszországi kommunista diktatúra valamint a hitleri fasizmus kiváltó okait. Az „orosz irtózatra” még talál magyarázatot: „évszázados cári elnyomás, örökös rabszolgaság, a világháború óriási szenvedései”. A német köztársaság viszont jogállam volt: „senkinek sem személyi, sem anyagi jogát nem sértette. Politikai meggyőződését mindenki szabadon követhette.” Ezért a németországi „Hitler-féle pártőrjöngést” – szerinte – nem lehet normális okokkal megmagyarázni. Végül dr. Horváth Zoltán cikkében megállapította, hogy az oroszországi és a németországi diktatúrák között tulajdonképpen semmi különbség sincs: „Mind a két államban egy pártnak fanatikusai, őrültjei tobzódnak. Egy akolt, egy pásztort akarnak. Eszközökben egyformán nem válogatósak. Aki nem hajlik, az törik. Hát tényleg mi különbség van a között, hogy a szabadságra, alkotásra született embernek, akár tetszik, akár nem Leninre, vagy Hitlerre kell esküdnie? Semmi…”.[27]

E cikk miatt a belügyminiszter betiltotta a Csonkamagyarországot, minthogy a „velünk baráti viszonyban álló” német kormányról feltételezte, hogy része lehet a Reichstag felgyújtásában. 1933 júliusában azonban Horváth életre hívta A Csonkamagyarország című lapot, amely a Független Kisgazdapárt helyi lapja lett, kiadója és főszerkesztője dr. Horváth Zoltán volt.

1934 márciusában alakult volna meg Kiskunfélegyházán a nyilaskeresztes párt. Az alakuló gyűlésen mindössze 25–30 ember verődött össze. Horváth Zoltán újból éleslátásáról tesz tanúbizonyságot. „Nyilaskeresztes párt Kiskunfélegyházán?” című cikkében kijelenti: „a hazánkban szereplő nyilaskeresztes párt nem más, mint a német horogkeresztes párt. Ez a párt az, amely az ország lakosságát első és másodosztályú polgárokra tagolja […]. Épp úgy meg akarja akadályozni a kölcsönös megbecsülésen alapuló nyugodt polgári kormányzásnak a kialakulását, mint a vele szemben álló másik oldal legszélén elhelyezkedett kommunista párt.”[28]

Az 1935. évi általános választáson dr. Horváth Zoltánt választották meg Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselőjének, kisgazdapárti programmal. Az országgyűlésen és pártja politikai életében állandóan tevékenyen közreműködött. Bizonyítja ezt, hogy személyes kapcsolata volt a párt országos vezetőivel. Eckhardt Tibor, Nagy Ferenc és Tildy Zoltán A Csonkamagyarország című újságot a párt egyik szócsövének tekintették.

Horváth Zoltán tevékenysége során felszólalt minden olyan törvényjavaslat ellen, melyek a jogegyenlőséget illetve az emberi szabadságjogokat megsértik. Bírálta az első zsidótörvény javaslatát, mert ez „már különbséget tesz állampolgár és állampolgár között, eddig teljes jogú állampolgárokat másodrendűnek deklarál, a megkülönböztetés alapja pedig – a keresztény vagy zsidó valláshoz való tartozás [...] Évek óta fékevesztett izgatást folytat a zsidó hitfelekezet ellen egy viszonylag kis, de hangos csoport, és a kormány ezt a szélsőséges mozgalmat megfékezni és a törvények korlátai közé szorítani képes nem volt. Ennek a mozgalomnak kellett engedményt adni ezzel a javaslattal […]előre megjósolhatjuk, hogy ez a törvény nem old meg semmit. Azt eléri, hogy az egyik oldalon elkeseredést okoz, de ugyanakkor a másiknak nem hoz megelégedést.”[29]

Horváth a második zsidótörvény ellen is bátran felemelte a szavát: „»A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslat« címet viseli a kormány javaslata, amely a zsidóknak és faji alapon zsidókként tekintendő nagyszámú keresztényeknek teljesen lehetetlenné teszi a megélhetést […]. Nem zsidó kérdés és nem zsidó sérelem csupán a javaslatban foglalt jogfosztás, hanem egyetemes magyar kérdés és egyetemes magyar sérelem. Ha ma az egyik törvénnyel ki lehet mondani, hogy az állampolgárok egy csoportja jogvesztett legyen, holnap egy másik törvénnyel egy más csoportra kerülhet sor. A jogegyenlőség elve, amíg ép és sértetlen, hatalmas vára a közszabadságnak, de nyomorult rom, amely senkit sem véd, ha megbolygatni engedjük.”[30]

Az 1939-es országgyűlési választásokon elsöprő győzelmet arattak Félegyházán a szövetkezett jobboldali pártok. A Kiskunfélegyházi Közlöny – a kormánypárt helyi lapja a következőképpen kommentálta ezt: e nagyarányú győzelem „nem utolsó sorban dr. Horváth Zoltán terméketlen, s az eltelt négyéves ciklus alatt csak németellenes és zsidóbarát politikájának számlájára írható.”[31] Egy héttel később dr. Horváth Zoltán már reagált is a „németellenesség” vádjára: „Abból, hogy egy külföldi állammal barátságban vagyunk, nem következik szükségszerűen, hogy annak az államnak a belső berendezkedését szolgai módon lemásoljuk és alkalmazzuk. Különösen, ha az ellentétben állana nemcsak a tradíciónkkal, hanem a valódi érdekeinkkel is. Hát igen. Horváth Zoltán »németellenes«, ha arról van szó, hogy itt az ezeréves alkotmány helyébe parancsuralom lépjen, hogy a függetlenségünket és a szabadságunkat feladjuk.”[32]

Dr. Horváth Zoltán elvesztette ugyan a félegyházi egyéni választókerületi mandátumot, de a Független Kisgazdapárt frakciójában egészen 1944-ben történt elhurcolásáig a képviselőház tagja volt.

Az 1944-es német megszállás előtt polgári politikusok, főképp Rassay Károly, Demokratikus Polgári Blokkot szerveztek. Ebbe a Kisgazdapártot is be akarták vonni. Tildy Zoltánék azonban halogatták a közös nyilatkozat aláírását. Horváth Zoltán nem titkolta barátja, Rassay előtt, hogy Tildy a szociáldemokrata párt balszárnyával, Szakasits Árpádékkal konspirál, „akik megtiltották neki, hogy a Kisgazdapárt belemenjen az egységes Polgári Frontba.”[33] Ezzel bizony akadályozták az antifasiszta erők összefogását.

1944. március 19-én a német hadsereg megszállta hazánkat. A Gestapo emberei kész listákkal érkeztek. A következő két hétben több mint 3000 közéleti személyiséget, politikust, újságírót, művészt tartóztattak le. A kisgazdapárt országgyűlési képviselői közül dr. Horváth Zoltán mellett Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Nagy Ferencet és Szentiványi Lajost.[34] Októberben a Lakatos-kormány ugyan vissza tudott kérni számos korábban letartóztatottat, köztük dr. Horváth Zoltánt is. November 11-én azonban Horváth Zoltánt újból elhurcolták és 23-án a német Gestapo politikai foglyaként a pestvidéki törvényszék fogházából Dachauba szállították[35]. Külön büntetés volt számára, hogy a többi képviselőtársától elszigetelték, ők ugyanis együvé kerültek Mauthausenben.[36]

A dachaui koncentrációs tábor kapuja

A dachaui koncentrációs tábor a hitleri Németország első büntetőtábora volt. Már 1933 márciusában ide hozták a náci rezsim politikai ellenfeleit. A rabokat kegyetlenül dolgoztatták. Itt került először a tábor kapujára a cinikus felirat: „A munka szabaddá tesz”. Egyébként ez működött a legtovább, az amerikaiak 1945 áprilisában szabadították fel. 1944 őszétől a tábor túlzsúfolttá vált. Az 50 főre tervezett helyiségekben 300–500 ember gyötrődött, gyakran tetvektől leférgesedve. Így 1944 novemberében tífuszjárvány ütötte fel a fejét. Még tovább romlott a helyzet 1945 januárjában, mert az orosz előnyomulás miatt más táborokból is idehoztak foglyokat, s a rettenetes zsúfoltság és alultápláltság gyorsította a járvány terjedését.[37] Dr. Horváth Zoltán itt halt meg 1945. február 26-án kiütéses tífuszban[38]. Azt is tudjuk, hogy sok száz társával együtt tömegsírban temették el.

Horváth Zoltán dachaui nyilvántartó lapja

A sors nem volt kegyes a mártírhalált halt Horváth Zoltán feleségéhez és négy gyermekéhez sem. Ők sem magyar földben nyugszanak. Pedig a két kisebb gyermeke, Csaba és Mária 1945-ben édesanyjuk támogatására is törekedtek, amikor itt akartak boldogulni Kiskunfélegyházán. Csabára, aki orvos lett, különösen nagy szükség lett volna. 1944-ben több orvos is elmenekült a városból, a zsidó származásúak pedig többnyire odavesztek a háborúban. Horváth Csaba számára a város vezetése kiutalta a korábban dr. Szemeráth Oszkár által használt rendelőt, mivel utóbbi elmenekült az országból feleségével együtt. 1945 novemberében azonban visszajöttek, s kis híján karhatalommal tették ki a Horváth családot az önkormányzat által kiutalt rendelő-lakásból. (Kislányuk, Noémi ekkor 5 hetes volt.)[39] Ezek után hamarosan kivándoroltak Ausztráliába.

A Horváth család kibővített családfája

Horváth Zoltán legkisebb gyermeke, Mária gondoskodott ezután édesanyjáról, aki férje halála után 1946-tól 1949-ig hadigondozásban részesült. Ezt a kommunista hatalomátvétel után megvonták tőle (osztályellenségnek tekintették külföldön élő fiai miatt), így ellátatlan maradt.[40] 1956-ban aztán lánya és annak férje, dr. Krúdy Tamás őt is magukkal vitték az Egyesült Államokba. Többet nem tudunk róluk.

A két idősebb fiú, Attila és Zoltán sorsának alakulásáról egy 2000-ben kiadott lexikon tájékoztat röviden. Hogyan kerültek be abba a lexikonba, melynek címe: „A magyar emigráns irodalom lexikona”? A válasz: mind ketten a huszadik századi magyar költészetet gazdagították verseikkel. Horváth Attila rendkívül sokoldalú, tehetséges ember volt. Jogot végzett és kiváló angol nyelvtudása révén az 1930-as évek végén diplomáciai pályára lépett. 1945-ben már nem tért (nem térhetett) haza. Családjával Portugáliában egy kisvárosban, Estorilban lakott, közel Horthyékhoz. 1966-ban az USA-ba távozott, ahol több egyetemen szociológiát tanított. A magyar nyelv „gyakorlására” egyetlen lehetősége a versírás volt. Versei az Új Látóhatár irodalmi és politikai folyóiratban jelentek meg.[41] 1986-ban halt meg „valahol Európában”.

A Winona State College, ahol Horváth Attila a pszichológia professzoraként tanított

Horváth Attila több verse is megjelent az Új Látóhatár című folyóiratban

S végül szóljunk néhány szót a legidősebb fiúról. Ifjabb Horváth Zoltán ügyvédként dolgozott városunkban. 1945-ben ő is összeütközésbe kerülhetett a város vezetésével helyiség-kiutalási kérelme miatt. E kérelmét hivatalosan válaszra se méltatták. A már idézett lexikonból tudjuk, hogy az Egyesült Államokba vándorolt ki családjával, ahol egy nagy gyógyszeripari cég jogásza lett. Öccséhez hasonlóan ő is kereste a kapcsolatot az emigrációban élő magyarokkal. Ezt bizonyítja, hogy az Amerikában megjelenő Katolikus Magyarok Vasárnapja című hetilapban rendszeresen jelentek meg versei.[42] A technika jóvoltából egyedül az ő szerény sírját mutathatjuk meg, amely egy indianapolisi temetőben található.[43]

Ifj. Horváth Zoltán munkahelye: Eli Lilly & Co., Indianapolis

Ifj. Horváth Zoltán sírja az indianapolisi temetőben

A 20. század politikai eseményei (Trianon, a horogkereszt és a vörös csillag) nagyon sok magyar embernek, családnak az életét tette tönkre, elpusztította vagy a szülőföld elhagyására kényszerítette őket. Erkölcsi kötelességünk, hogy ne feledjük, szeressük őket!

Irodalom