ADATOK A KECSKEMÉTI
SZENTHÁROMSÁG-SZOBOR TÖRTÉNETÉHEZ

(Forrásközlés)

Közismert, hogy az 1739-1740-es, fekete halálnak is nevezett pestisjárvány idején az akkor húszezer lakosú Kecskemét népességének közel egyharmada vesztette életét. A város egykori piacterén helyet kapott Szentháromság-szobrot fogadalmi emlékképpen állíttatták az életben maradtak 1742-ben. „Városunk porba sújtott népe emelte azt, vesztesége feletti siralmában nem zúgolódva, s nem lázadva fel érzelmeiben, hanem megadással véve a szörnyű bukást, miként az Istenember, ki végső küzdelmeiben mondá: »mindazáltal ne az én, hanem a te akaratod legyen meg;« úgy városunk lakossága is, a legnagyobb tragédia példájában keresvén vigaszt, a kereszténység tragédiájának képeit állította szenvedései emlékére, áldva a Gondviselő kezet, mely a rettenetes csapást megelégelte és megszüntette” – idézte fel ifj. Bagi László 1891-ben írt összefoglalójában az emlékmű megszületését megelőzően a városban uralkodó lelkiállapotokat.[1]

A Szentháromság-szobor tervrajza
(MNL BKML XV. 15.a 135.)

A szobor történetét szinte napjainkig részletesen feldolgozták a témával foglalkozó helytörténeti művek, beszámolva többek között az oszlop felújításairól, többször is tervbe vett áthelyezéséről.[2] A közelmúltban Kecskemét város közigazgatási iratai közül elkerült egy 1949–1950 fordulóján lezajlott – eddig még nem publikált – rövid levélváltás, amely a város akkori polgármestere Czagány Ferenc[3] és a Vallás- és Közoktatási Minisztérium között zajlott le a Szentháromság-szobrot érintően. 1949 végén ugyanis – ekkor már harmadízben – újra felmerült az emlékmű áthelyezésére vonatkozó elképzelés. Pontosabban a település első embere közforgalmi indokokra, valamint az oszlop erősen leromlott állagára hivatkozva kívánta a közterületről eltávolíttatni a szobrot. A forrásokból kitűnik, hogy a város műszaki tanácsosa hathatós érvekkel próbálta lebeszélni a polgármestert ezen szándékáról, akinek arra is felhívta a figyelmét, hogy a műemlékvédelem központi szerveinek jóváhagyó szakvéleménye nélkül nem intézkedhet az ügyben:

„Polgármester Úr!

Szóbeli utasítása alapján az ún. Szentháromság szobor áthelyezésére vonatkozólag tisztelettel jelentem a következőket.

Hornyik János feljegyzése szerint a kérdéses »Szentháromság« díszes szobrát a város közönsége és pedig valláskülönbség nélkül, az egész nép nevében, mint fogadalmi emléket állítatta fel a város piacán az 1742. évben a ragályos dögvésztől való megmenekülés emlékére. A Szentháromság szobor elé a Róm. Kath. Egyház évenként kétszer vallásos körmenetet vezetett: Úrnapján és Szentháromság ünnepén, s valószínűleg e jelenség idézte elő azon hiedelmet, mintha a szobor felekezeti építmény lenne, holott azt a város közönsége emelte.

A barokk-stílben épült és ma már több mint 200 éves emlékművet 1839. évben restaurálták először, majd később 1872-ben 1.000 Ft-[o]s és utoljára 1890. évben 4.000 Ft-[o]s költséggel.

Az emlékmű jelenleg az újabb 60 esztendő viharai miatt igen megviselt állapotban van, áthelyezése nagy nehézségekbe ütközik, mert megbontása alkalmával a kövek 50%-a már újból nem építhető be.

Amennyiben Polgármester úr az elbontást és áthelyezést még is elrendelni óhajtja, erre előzetesen engedélyt kell kérni. Ugyanis a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1949. évi 13. sz. törvényerejű, illetve ennek alapján a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter úr 1620-34/1949. VKM. sz. rendeletének 7. § (2) bekezdés b) pontja szerint bejelentendő minden emlékmű a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjához (Budapest VIII. Bródy Sándor u. 16. sz.) ahol is azok további sorsa felett rendelkeznek.

Mindenesetre nagy körültekintéssel kell eljárnunk, mert ez az egyetlen köztéren lévő és még a barokk korból származó emlékünk. Áthelyezésére nézve két hely jöhet számításba, az egyik hely, amely már meg is volt állapítva városrendezési szempontból: Piarista tér közepe, a másik hely a Pénzügyi igazgatósággal szemben lévő piactér sarka. Ez utóbbi hely azért jelöltetett ki, mert a körmenetek alkalmával, így a Szentháromság szobor továbbra is bele fog esni a körmenet vonalába és az egyházi szertartás továbbra is zavartalanul elvégezhető. Megjegyezni kívánom végül, hogy a Szentháromság szobor felvételét a műemlékek közé már a múltban is kértük, de a kérelem elintézéséről biztos tudomással nem bírok.

Kecskemét, 1949. november 30.

Szappanos Jenő

műszaki tanácsos”[4]

A polgármesternek minden bizonnyal feltett szándéka volt megszabadulni az általa régi „felekezeti építménynek” gondolt barokk műemléktől, ugyanis a műszaki tanácsos sugalmazásai ellenére felterjesztéssel élt a miniszterhez:

„Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr!

1742. évben »ragályos dögvésztől való megmenekülés emlékére« Kecskemét város egyetemes közönsége Szentháromság szobrot állított.

Az emlékmű körül időközben a város épült, és jelenleg közforgalmat akadályozva s az utca szintje alá süllyedve és [a] hatalmas Katona József Színház előtt eltörpülve áll az erősen rongált mű. Több ízben került szóba az áthelyezése, az egyik megoldásként a Piarista térre, másik elgondolás szerint a pénzügyi igazgatóság főbejáratával szembe kerülne.

Műszaki vélemény szerint kövei elmozdítás esetén kicserélésre fognak szorulni.

Bár az emlékmű a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1949. évi 13. sz. törvényerejű rendeletének hatálya alá esik, kérem engedélyezni, hogy [a] közterületről biztonságba helyeztethessem, míg megfelelően [sic!] helyreállításához és felállításához fedezet fog rendelkezésre állni.

Kecskemét, 1949. XII. 14.

Czagány

Polgármester”[5]

A minisztérium válaszában a Múzeumok Országos Központjának véleményét tolmácsolva Czagány érveit elutasította, és a szobor eltávolításához nem járult hozzá:

„Beadványára értesítem Polgármester Urat, hogy a szóban forgó emlékszobor áthelyezését műemléki, de a város által felemlített közforgalmi szempontból sem tartja megengedhetőnek.

Mint Polgármester Úr 4.149/1949. III. sz. kérelmében maga is megállapította, a szoboremléket 1742-ben a város egyetemes közönsége állította. Az emlék háromszögben elhelyezett szobroktól körülvett piramis, a korabeli Szentháromság emlékek között is kiváló helyet foglal el, annál inkább, mert kőkerítése és ezen álló szobrai is eredetiek. Állapota nem sérültebb és mállottabb, mint a korabeli többi emléke. A város ilyen korú emlékei között egyetlen, annál inkább, mert a vele egykorú Kálvária szobrai nemrég elpusztultak.

Műemlékek áthelyezését elvi okokból sem helyeselhetem. Jelen esetben az elkerülhetetlen rongálástól, ami ilyenkor adódik eltekintve, felesleges költségekkel is járna (bontás, új alapok stb.). A műemlékek különben is csak eredeti helyükön hitelesek, új helyükön már eredetiségük nagy részét és történeti hitelüket vesztik el. Polgármester Úrnak az áthelyezésre vonatkozó indokait nem fogadom el helytállóknak.

Az emlékmű a közforgalmat nem akadályozza. Nem akadályozhatja, mert a ma mellette elvezető Budapest–Szegedi út, ezen a helyen a járdákon kívül 32 méter széles. Ettől eltekintve a város jóváhagyott rendezési tervében az új főútvonal másutt vezet, tehát sem ez, sem az itt leágazó lakóút, sem a tér elfogadott rendezési terve nem indokolja és nem teszi szükségessé az emlék áthelyezését.

A szobor közvetlen környezete ma sincs szerencsésen megoldva, nem azért, mintha a szobor süllyedt volna, hanem a terepet helytelenül emelték körülötte. Ez a hiba könnyen kiküszöbölhető a kis térség tányérszerű süllyesztésével, ahol a tányér szegélyén zöld növényzet képezi a háttérben álló színházépület feljárójához az átmenetet. A szobor pedig eredeti kerítésével – a másodlagos kerítés megszüntetésével a tereptányér közepén foglalna helyet. A körülvevő tér is megnagyobbítható a főforgalmi út áthelyezésével kapcsolatban. A fenyőfa háttér megszüntetendő, mert a színház homlokzata előtt mai magasságában álló zöldfal kellemetlen városképi kulissza. Javaslom ellenben a tér rendezését, ami kis költséggel, tereprendezéssel a város legszebb ékességévé válhatik [sic!]. A tér kiképzésére vonatkozólag, a város kívánságára a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja Budapest, Bródy Sándor u. 16. készségesen szolgál részletesen kidolgozott tervekkel.

Budapest, 1950. évi február hó 3-án

A miniszter rendeletéből:

dr. Kardos László s. k.

ügyosztályvezető

A kiadmány hiteléül:

[olvashatatlan aláírás]

irodavezető”[6]

Az ügy a szakhatóság közbelépésének köszönhetően itt le is zárult, így a Szentháromság-szobor „megmenekült” és szerencsére ma is eredeti helyén áll, hogy szomorú mementóként emlékeztesse Kecskemét polgárait a nagy halál éveiben elszenvedett vérveszteségekre.

Jegyzetek