Múltbanéző 12. (00)

Hlbocsányi Norbert

A SCHIFFER CSALÁD VÁLLALKOZÁSAI, A SZATÓCSÜZLETTŐL A CIPŐGYÁRIG

Bevezető

A Kecskemét dualista korszakát tanulmányozó olvasóközönség bizonyára találkozott vagy hallott már a Schiffer Cipőgyárról, de kevesen tudják, hogy 1911-ben kezdte el a működését, és még kevesebben ismerik, hogy a története 1871-ben kezdődött el, amikor egy tótprónai kereskedő fia Kecskemétre telepedett le.

Kecskemét város terjedelmes pusztáin igen sok állat legelt, ami alapfeltétele volt a bőrgyártással foglalkozó szakmáknak, a tímároknak és a vargáknak. Ezek a mesterek nyersbőr-kikészítéssel és egyszerűbb lábbeliek (bocskor, saru) készítésével foglalkoztak. Tőlük szerezték be a kikészített bőröket a különféle lábbelik gyártására specializálódott csizmadiák és cipészek. Ezek a mesterek sok évszázadon keresztül céhrendszerben működtek, melynek első írásos emléke 1665-ből való, amikor a csizmadia céh a ráckevei mesterek szabályát vette át.[1] 1829-ben a kecskeméti cipészmesterek elérkezettnek látták az időt, hogy céhbe tömörüljenek.[2] A céhmesterek mellett jelentős számban kontárok (céhen kívüli iparosok) is készítettek különféle lábbelieket. A kecskemétiek a mesteremberek műhelyeiben, esetleg az évi 5 országos és hetivásáron jutottak hozzá lábbeliekhez. 1850-ben Schwaitzer György pesti cipészmester a vásártéren egy fa bódét állított fel, melynek felállítási árát a városi tanács határozta meg: „állandó bódé hely négyszeg ölének ára 1 pft leend.[3]. 1862-ben a helyi ferences szerzetesrend főnöke panaszt emelt, hogy a cipészek a sátraikat a hetipiacokon a templom kerítésénél és bejáratához közel állították fel, ami „az egyházbai járókelést akadályozza, és azon felül közbotrányt is okoz.[4] A 18. század végén, a 19. század első évtizedéig a balkáni úgynevezett görög kereskedőktől, majd a helyükbe lépő zsidó kereskedőktől is vásároltak bőröket és lábravalókat a helyiek. A 18. század második felében és a 19. század elején a lábbeli-használatban ízlésváltozás következett be, melynek során egyre ritkábban hordtak Kecskeméten csizmát, és egyre jobban teret nyert a nyugati, modernebb cipő használata. Kezdetben a jómódúak, majd a 20. században a szegényebb köznép között is elterjedt a cipő. A csizmadiák kiszorulásával a cipészmesterek nyertek teret. A céhrendszer felszámolása egy 1851-es ideiglenes utasítással kezdődött meg, majd 1859-ben a császár parancs útján engedélyezte a szabad ipartevékenységet. Az 1872-es (VIII. tc.) és 1884-es (XVII. tc.) ipartörvények végleg megszüntették a céhes kereteket, és létrejöttek az ipartársulatok, ipartestületek, egyesületek és szövetkezetek, melyekbe a bőripari mesteremberek is betömörültek.[5] A legelsők egyike volt a Kecskeméti Csizmadia Ipartársulat, amely 1874-ben jött létre a régi csizmadia céhből. A csizmadiákat és cipészeket a helyi tímárokon kívül bőrkereskedők is ellátták különféle bőripari nyersanyagokkal. A 19. és 20. század folyamán a bőriparral foglalkozó iparosok és kereskedők egy része meghaladta a kisipari és kiskereskedői kört, cégként működtek tovább. A legjelentősebb Schiffer-féle cég volt.

1.táblázat: Kecskeméten működő bőrkereskedő cégek

  1. Cégnév

    Alapítás

    Cégforma

    Schiffer Adolf

    1871

    egyéni cég

    Gruden Gergely

    1872

    egyéni cég

    Deutsch Mór és Fia

    1876 előtt

    társas cég

    Grosz J. Gáspár

    1876 előtt

    egyéni cég

       

    A kecskeméti bőriparosok anyagbeszerző szövetkezete mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja

    1903

    társas cég

2. táblázat: A lábbelihez kapcsolódó kecskeméti iparosok, kereskedők, cégek[6]

  1. Szakmák

    Száma (db)

    1890

    1900

    1910

    1915

    1922

    bőrkereskedő

    4

    4

    7

    5

    5

    nyersbőrkereskedő

    3

    3

    1

    cipőkereskedő

    3

    0

    0

    10

    11

    tímár

    22

    18

    20

    19

    16

    cipész, cipőfelsőrész-készítő

    81

    112

    121

    139

    168

    csizmadia

    169

    185

    136

    131

    78

    papucsos

    1

    4

    0

    9

    kaptafás

    1

    2

    2

    0

    0

A 19. század a modern gazdaságot is megteremtette, ennek következtében létrejöttek a gyárak, amik igen sok embert tudtak alkalmazni, gépesítve voltak és ez által tömegárut tudtak előállítani, melyekkel a kis műhelyek mesterei nehezen tudtak versenyre kelni.[7] A 19–20. században Kecskeméten a népesség rohamosan növekedett, kialakult egy igen széles vásárlói réteg, mely a nyugati típusú, újabb-modernebb lábbelieket kereste, és ezeket először a kereskedőktől vette meg. Kezdetben a kereskedők az osztrák és cseh cipőgyárakból szerezték be termékeiket, majd egy-egy gyár lerakataként (fiók), forgalmazóként kínálták a cipőket. 1858-ban a prágai Haan (Haán) testvérek, gyártulajdonosok „rakhelyet” állítottak fel, melynek megbízottja a kecskeméti Bleyer Dávid kereskedő, bizományos lett.[8] Az 1880-as és 1890-es években a Nagykőrösi utcában és a Piactér körüli épületekben, bérpaloták aljában és bazárokban megjelentek a különféle cipőüzletek, ahol nagy választékban kínálták a helyi, vidéki és külföldi portékákat. 1911 novemberében a nagyváradi cipőgyár nyitott üzletet a Piactéren, ahol a saját termékeit forgalmazta. Ez volt az első magyar cipőgyár, mely nem csak a saját településén nyitott fióküzletet.[9]

3.táblázat: Kecskeméten fióktelepet, üzletet nyitó nagyobb cipőipari cégek

  1. Cipőgyár neve

    Székhely

    Főtelep alapítása

    Kecskeméti fióktelep (üzlet) nyitása

    Moskovits Farkas és Társa Cipő- és Csizmagyár Rt. (1918-tól Hungária Cipőgyár Rt.)

    Nagyvárad

    1909

    1911

    Turul Cipőgyár Rt.

    Temesvár

    1901

    1913

    Hungária Cipőgyári és Kereskedelmi Részvénytársaság Budapest (1927-ben a Del-Ka Cipőkereskedelmi Rt.-vel egyesült)

    Budapest

    1921

    1922

    Del-Ka Cipőkereskedelmi Rt.

    Budapest

    1922

    19271

    Turul Cipőgyár Rt.

    Budapest

    1921

    1922

A bőriparral foglalkozó iparosok és kereskedők anyagi biztonságuk és a nyersanyag-beszerzés megkönnyítése érdekében 1903-ban létrehozták saját szövetkezetüket: A kecskeméti bőriparosok anyagbeszerző szövetkezetet.[10] A vállalat célját a következőképpen fogalmazta meg a Kecskeméti Nagy Képes Naptár újságírója: „A kecskeméti bőrszakmához tartozó iparosok évekkel ezelőtt egy szövetkezetet alakítottak abból a célból, hogy részvények aláírása és befizetése által tőkét hoznak össze és maguk vásároljanak anyagot, hogy a gyárakkal való összeköttetés és a közvetlen nagybani vásárlás előnyeit maguk élvezhessék és ezen úton is hozzájárulhassanak boldogulásukhoz.[11]

A családi kapitalizmus kialakulása

Schiffer Adolf, a Schiffer cég alapítója 1835. május 11-én született a Turóc vármegyei Tótpróna községben, ahol édesapjának, Schiffer Lipótnak a fűszerkereskedésében tanulta a kereskedői szakmát. Kezdetben kereskedéssel foglalkozott, majd abbahagyta, és tanító lett. Megfordult Sárszentlőrincen, Pázmándon és Csépán.[12] 1864-ben felhagyott a tanítással, Tiszaugra[13] költözött, és vegyeskereskedést (szatócsüzletet) folytatott a közönség megelégedésével, mást nem tudunk az itteni tevékenységéről.[14] Annyi biztos, hogy a Tiszaughoz legközelebb eső nagyváros Kecskemét volt, ahol Schiffer Adolf is megfordult, és megismerkedett a kecskeméti Goldberger Jozefával (1838–1926),[15] Goldberger Salamon (1795–1872) Nagykőrösi utcában lakó kereskedő, szeszfőző lányával, akit 1865. április 26-án feleségül is vett.[16] Házasságukból több gyermek is született, akik közül csak Székely (Schiffer) Gyula (1884–1944) és Ignác Jakab (1867–1955) folytatta a családi vállalkozást. A Schiffer család rokonságba került Kecskemét jeles és vagyonos kereskedőcsaládjával, Aszódiékkal.[17] Székely Gyula felesége Aszódi Lili (?–1944) lett.[18] Schiffer Adolf lányai szintén Aszódiakkal kerültek rokoni kapcsolatba, Schiffer Mária (1871/1872–1944) Aszódi Sámuelhez (1867–1944), Schiffer Szerén (Szerény) (1873–1944) Aszódi Bélához (1870–1916), Schiffer Janka (1879–1944) pedig Aszódi Józsefhez (1874–1944) ment férjhez. Ez a többszörös családi kapcsolat pénzügyi segítséget is jelentett, például a cipőgyár László Károly utcai telkének megvételénél Aszódiék segítettek be. Székely Ignác Jakab felesége pedig a budapesti származású Weisz Teréz (1875–1944) volt, aki a gyárnak negyedrészét birtokolta.[19]

Schiffer Adolf a feleségével kezdetben Tiszaugon és Kecskeméten lakott felváltva, majd a nagyobb piaci lehetőségek és a család anyagi biztonsága miatt végleg Kecskemétet választotta. 1871. július 10-én kérvénnyel fordult a tanácshoz, melyben bőrkereskedést szándékozott felállítani a református egyház épületében lévő, Schwarcz József kereskedő által használt bolthelyiségben. Kecskemét város tanácsa megvizsgálta kérvényt, és július 14-én tartott gyűlésén megadta az engedélyt: „folyamodó nagykorú ’s így javairól szabadon rendelkezhetik magát mindenkor becsületesen viselte ’s ellene hivatkozott iparrendtartás értelmében semmi kizárási okok fen nem forognak, üzlethely és kijelölte: annál fogva részére a bőrkereskedés akadálytalan folytatása czéljából a kért iparjegy kiadatik, kötelességévé tétetvén, hogy magát a helybeli kereskedelmi testületbe felvétesse ’s mindenben annak szabályaihoz alkalmazkodjék.[20] 1876 júniusában kereskedése már cégként (Firma), Schiffer Adolf néven működött, ami a kiskereskedés (szatócsüzlet) körét meghaladta. Profilja bőr- és fűszerkereskedés volt.

Schiffer Adolf kereskedő egyedül folytatta az üzletét (egyéni cég), nem volt társtagja 1898-ig. A polgári nevével megegyező cégelnevezést használta, kötelezettségeikért egész vagyonával volt felelős. Hitelesített üzleti (könyvelési) könyvet vezetett, majd bejegyeztette magát a területileg illetékes törvényszéknél, azaz a Kecskeméti Királyi Törvényszéknél.[21] Az 1870-es évektől 1890-es évekig városszerte több helyen volt a cég telephelye és a család otthona, valószínűleg Schiffer Adolf saját ingatlannal nem rendelkezett, hanem bérelte azokat.

4. táblázat: Schiffer-vállalkozások telephelyei

  1.  

    Évszám

    Település

    Tized

    Utca, házszám

    Megjegyzés

    1.

    1871 előtt

    Tiszaug, Kecskemét

     

    2.

    1871

    Kecskemét

    I.

    (5.) 6.

    A református egyház épületében lévő, Schwarcz József kereskedő üzlete, egykori Deák tér, Templomköz és Főiskola tér

    2.

    1890

    Kecskemét

    II.

    Széchenyi utca 2.

     

    3.

    1891–1892

    Kecskemét

    V.

    121.

    Aradi utca, a Főiskola térre is volt kijárata

    4.

    1893

    Kecskemét

    I.

    Vásári Kis utca 121.

    A mai Kisfaludy utca

    5.

    1894

    Kecskemét

    III.

    157.

    Az evangélikus templom mellett, az egykori Budai nagy és Nagykőrösi utca

    6.

    1895–1896

    Kecskemét

    III.

    Budai nagy utca 159.

    A mai Arany János utca.

    7.

    1899

    Kecskemét

    I.

    Vásári kis utca 122.

    A mai Kisfaludy utca 2.

    8.

    1911

    Kecskemét

    VI.

    Folyóka utca

    A mai László Károly utca 16.

Az 1890-es évek végére Schiffer Adolf vállalkozása jól ment, ennek bizonyítéka, hogy építkezett és átalakította a céget. Első, hogy 1898-ban emeletes, pincézett, kettő bolthelyiséggel ellátott, nyílt folyosós bérházat építtetett[22] a Vásári kis utca 122. szám alatt. Ide került át a cég üzleti helyisége és a család otthona, ami az 1944-es megszakítás kivételével az 1940-es évekig a tulajdonukban volt.[23] A másik, hogy 1899-ben Schiffer Adolf megszüntette a nevével azonos egyéni cégét, és létrehozta új társas cégét, a Schiffer Adolf és Fia közkereseti társaságot, melynek csak társtulajdonosa és vezetője volt, legközvetlenebb üzleti partnere fia, Székely (Schiffer) Ignác lett.[24] A cég bőrkereskedéssel foglalkozott, a helyi cipészeket és csizmadiákat látták el nyersanyaggal. Telephelyüket bővíteni is tudták, 1900 februárjában fióktelepet hoztak létre Kiskunfélegyházán, ami 1917 elejéig működött. A cég tevékenységéről nem tudunk többet.[25]

Az 1911-ben alapított cipőgyár létrehozásában Schiffer Adolf nem vett részt, előrehaladott kora miatt visszavonult egy rövid időre, fiainak, Székely Gyulának és Ignácnak, a család harmadik generációjának adta át a családi vállalkozás irányítását. Idős Schiffer Adolf 1917. március 9-én visszatért az üzleti életbe, és egy újabb bőrkereskedelmi vállalkozásba fogott Schiffer Adolf egyéni cég néven.[26] A cég működéséről szintén keveset tudunk, valószínűleg a cipőgyár nyersanyagellátásában, beszerzésében vett részt. 1924-ben idős kora és esetleg betegsége miatt átadta a cégét lányainak, özvegy Blau Józsefné Schiffer Jennynek (1868–1944) és özvegy Fényes Ignácné Schiffer Karolinának (1866–1933), akik 1929-ig működtették, ekkor Jenny fia, Blau László (1902-1972) vette kézbe az irányítást.[27] Schiffer Adolf tisztes kort megélve aggkori kimerülésben 1925. március 22-én hunyt el.

A 19. század elején elindult asszimilációs folyamat a század második felére felgyorsult, melynek során a család német nyelvűből magyar anyanyelvűvé vált. Ennek tipikus példája, hogy 1899. július 6-án Schiffer Adolf kérvénnyel fordult a belügyminiszterhez, melyben kiskorú fiai nevének Schifferről Székelyre magyarosítását kérte, majd 1906-ban Székely Ignác magyarosította gyermekeinek (Pál, Ilona, István) nevét.[28]

A családi kapitalizmus fénypontja

A 20. század elejéig a lábbelikészítés túlnyomó részben kisipari foglakozás volt Kecskeméten. A lakosság létszámának növekedésével a szükséglet is növekedett, ezt a helyi cipészipar nem tudta kielégíteni, ez megfelelő táptalajt biztosított egy cipőgyár alapításhoz. Ezt a lehetőséget vette észre a Schiffer-Székely család, amikor vállalkozásukat átalakították, profiljukat bővítették, és áttértek a cipőkészítésre.

Az új cipőgyár létrehozása egy hosszú folyamat volt, és számtalan feltételnek kellett teljesülnie. Először tőkét kellett gyűjteni, amit Schiffer Adolf és Ignác fia megtett, sok évtizeden keresztül. Másodszor el kellett dönteni, hol épüljön fel a gyár. 1910. augusztus 10-én Székely Ignác a sógorával, Aszódi Sámuellel közösen a belvárosban, a VI. tizedbeli Folyóka (mai László Károly) utca 16. szám alatt egy 709 négyszögöl nagyságú telket vettek, ahova a gyár tömbjei megépültek.

A gyáralapításhoz létre kellett hozni egy új céget, ami az alapításért, irányításért és üzemeltetésért volt felelős. A korábbi bőrkereskedő céget, a Schiffer Adolf és Fiát 1911. január 11-én a Kecskeméti Királyi Törvényszék mint cégbíróság megszüntette, és bejegyeztette az új közkereseti társaságot, a Schiffer Adolf Fiai céget, ami hivatalosan január 1-jétől működött. Az új cég közkereseti társaság volt, ami az jelentette, hogy „két vagy több személy kereskedelmi üzletet közös czég alatt, korlátlan, és egyetemleges kötelezettség mellett folytat.[29] A társasági tagok, Székely Gyula és Ignác egymás közti jogviszonyaira társasági szerződést írtak, melyben leírták a társtagok jogait, kötelezettségeit és feladatait, a társaság kötelezettségeiért pedig egész vagyonukkal voltak felelősek.[30]

Harmadszor meg kellett egyezni a tulajdonosi hányadról, ami 1910 és 1912 között ki is alakult, és kisebb megszakításokkal az 1948-as államosításokig meg is maradt.[31]

5. táblázat: A gyár ingatlanjának tulajdoni hányada

  1.  

    1910. augusztus 10.

    1912. március 31.

    1922. június 16.

    1945

    1951

    Tulajdonos neve:

    Tulajdonrész (%)

    Tulajdonrész (%)

    Tulajdonrész (%)

    Tulajdonrész (%)

    Tulajdonrész (%)

    Székely Ignác

    50%

    25%

    25%

    25%

    Székely Ignácné Weisz Teréz

    25%

    25%

    25%

    Székely Gyula

    50%

    50%

    50%

    Aszódi Sámuel

    50%

    Aszódi Sámuelné Schiffer Mária

    Magyar Állam, kezelője Kecskeméti Cipőgyár

    100%

Az 1872-es és a 1884-as ipartörvények előírták bizonyos iparágak, mint a bőripari (cipész, cipőkészítés) szakmák gyakorlásához a képesítést és a telepengedélyt. A telepengedély akkor volt szükséges, amikor a gyártelep felállításánál a „fekvésük vagy az üzlet minősége által a szomszéd birtokosokat vagy lakókat, avagy egyáltalában a közönséget háborgatják, megkárosíthatják, vagy veszélyeztethetik […].”.[32] A szakképesítéssel rendelkező Székelyék cipőgyárat (cipőfelsőrészgyárat) szerettek volna beindítani, ezért 1911. március 12-én kérelemmel fordultak Kecskemét város tanácsához, melyben építési engedélyt kértek. „Tisztelettel alulírottak Kecskeméten, Csongrádi utca 23. szám alatti telkünk, László Károly utcai részén, teljesen új cipőfelsőrészgyárat óhajtunk mellékelt tervek szerint létesíteni. Üzemünk elektrómótorokkal lesz felszerelve, s ezek mikénti elrendezését később fogjuk bejelenteni, úgyszintén az építési vállalkozót, illetve felelős szakértőt is.” Végül március 23-án a tanács a következő feltételek mellett megadta az engedélyt:

1. Az építkezés megkezdése előtt az illetékes hatóságtól telepengedély megszerzése.

2. Az építkezési szabályrendeletek szigorú betartása.

3. A tehertartó falpillérek számításának és műleírásának bemutatása.[33]

A szűkebb körű városi hatóság után a törvényhatósági bizottság közgyűlése is foglalkozott az üggyel, 1911. január 31-én és március 31-én támogatást és engedményeket adott, de szigorú feltételeket szabott az új gyárnak:

1. A város 200 ezer darab téglát ezrenként 32 korona árban adta. Feltétele volt, hogy ha 15 éven belül megszűnt volna vagy más tulajdonba (önkéntesen, kényszerből, kisajátítással) került volna a gyár, a mindenkori tulajdonosnak 32 korona helyett 36 koronát kellett volna a város részére megfizetni.

2. A gyár a világításra 25%-os kedvezményes áron villamosáramot, erőátviteli célra pedig 8 ezer kilowattig „hektowattonként”[34] 4 fillért, azon felül pedig 25% kedvezménnyel vagyis „hektowattonként” 3 fillérért számított.

3. A cipőgyár köteles volt legalább 60 munkást alkalmazni, kevesebb létszám esetén minden kedvezmény megszűnt volna.

4. A cég köteles volt a gyár felállítására és üzembe tartására 190 ezer korona összeget befektetni.

5. A város 15 évig községiútadó- és kövezetvám-mentességben részesítette a gyárat.

6. Kecskemét címerének a cég ipari gyártmányain való használatát a város engedélyezte, a címer helyes használatát a városi tanács ellenőrizte.[35]

1910 végére elkészültek a tervek és 1911 januárban elkezdődött az építkezés a Folyóka utcai telken. A gyárépület falazata téglából, portland cementből és vasbetonból készült, utóbbiak modern építőanyagnak számítottak Kecskeméten. A tervrajzból kiderül, hogy a gyár földszinti része tizenegy helyiségből állt. Nagyobb részét, közel kétharmadát a munkacsarnok alkotta, ahol a cipőkészítés zajlott, volt még külön-külön női és férfi ruhatár is és hozzájuk csatlakozott egy kis raktár, ahol valószínűleg a késztermékeket helyezték el. A tisztviselők munkája két irodahelyiségben folyt. A pincében helyezkedett el a raktárak nagyobbik fele, ahol a félkész termékeket és a nyersanyagokat tárolták. A pincében volt a széntároló és a kazánház is.[36] Székelyék gondot fordítottak arra, hogy a kor legmodernebb gépeit és eszközeit szerezzék be. 1911 novemberében a nagy munkacsarnokban Singer varrógépeket állítottak fel két sorba, melyet a munkacsarnokban és a pincében felállított három darab elektor-motor hajtott meg, aminek a városi elektromos hálózatba való bekötését a villanytelep munkatársai végezték.[37] Az építkezést a város rendszeresen ellenőrizte, a rendőrkapitányi hivatalon keresztül, ilyen volt a 1911. május 24-i helyszíni szemle, melynek során a rendőri közegek tűzrendészeti, közegészségügyi, közérdek és köztekintet szempontjából nem emeltek kifogást, és megadták a gyártelep engedélyét, a következő feltételek mellett:[38]

1. A műhely és a munkaterem ajtóit kifelé nyílókra kellett készíteni.

2. A munkaterem és a műhely megfelelő megvilágítása.

3. Megfelelő szellőztetés, minden munkásnak 10 köbméter légtér biztosítása.

4.A férfi és női munkások részére külön árnyékszék, minden 20 munkásra legalább 1 árnyékszék.

5. Teljesen felszerelt mentőszekrény, 1 személy elsősegélynyújtásra való kiképzése.

6. A működő hajtószíjakat 1,5 méternél alacsonyabban kell elhelyezni, elkerítendők és burkolandók.

7. Egy kézifecskendő készenlétben és jó karban tartása.

8. Tűzfal építése.

9. „Tilos a dohányzás” feliratú táblák kifüggesztése.

1911. december 11-ére felépült és be lett rendezve a gyár. Valószínűleg az 1912-es év első felében indult meg a termelés, cipőfelsőrészeket készítettek. A korabeli Kecskemét egyik legmodernebb és legnagyobb áramfogyasztó üzeme volt, ahol kezdetben 40–50 férfi és női munkás dolgozott.[39]

Az üzem fejlődését meggyorsította a városi kedvezmények mellett egy állami támogatás és az első világháborús konjunktúra is. 1913 nyarától öt éven át állami támogatást kapott a gyár, ami biztos segítette a gyors fellendülést, de sajnos bővebb információ nem áll rendelkezésünkre az állami támogatással kapcsolatban.[40] 1914 augusztusa után már katonai megrendelésre készültek bakancsok. A konjunktúra ellenére a háború ideje alatt folyamatosan nehézségekkel küszködött a gyár, általános volt a bőr-, szén-, elektromosság- és munkaerőhiány. A katonakorúakat behívták, és a gyár mindent megpróbált, hogy a fontosabb munkaerőket megtartsa. Amikor a gyár két alkalmazottjának, Magyar Jánosnak és Winkler Ernőnek a felmentését kérték a tényleges katonai szolgálat alól, a kérelemben arra hivatkoztak, hogy a gyár mint katonai szállító nem képes eleget tenni a megrendeléseknek munkásai nélkül. A besorozott férfimunkások helyett nőket, főleg fiatal lányokat vettek fel, akik így többségbe kerültek a cipőgyárban.[41] 1918-ban a munkaerőhiány ellenére 79 munkást alkalmazott a cipőüzem.[42] A bőrhiány miatt megjelentek a pótanyagok, például bőrtalp helyett fatalap.[43] Cipőhiány is kialakult, mert majdnem minden lábbelit a hadsereg részére szállítottak el. A nagy kereslet miatt az eladási árak a magasba (háborús árakba) szöktek, aminek az lett a következménye, hogy a polgári lakosság a régi cipőit hordta és javítatta.

A város elhatározta, hogy a gondok, problémák enyhítésére hatósági cipőüzemet állít fel, és felmérte, hogy hol, kivel lehetne véghezvinni ezt, segítségül a helybeli magyar királyi 30. honvéd pótzászlóalj cipész szakmunkásait óhajtotta alkalmazni. A Schiffer Adolf Fiai Cipőgyár 1918. március 6-án heti 150 pár cipőről tett ajánlatot a Városi Tanácsnak. Az üzem feltételeket is szabott: a felsőbőrök és alsóanyagok maximális árakon való átengedése mellett 10 katonai munkást kellett rendelkezésre bocsátani, üzletvezetőket kellett felmenteni, illetve az üzemzavar és egyéb gyártást gátló körülmények feloldották volna a gyárat a szállítási kötelezettség alól.[44] 1918. március 23-i ajánlatában már csak cipőaljjavításra vonatkozó ajánlatot tett, illetve feltételeket szabott, hogy „…a javításokhoz szükséges anyagokat a tekintetes Tanács maximális árakon rendelkezésünkre bocsájtja, s megfelelő aljamunkásoknak gyárunkba való vezényléséről gondoskodik. Kezdetben öt ilyen munkást elegendőnek tartunk, később a munka gyarapodásával arányosan a munkáslétszámot is emelni kellend.” A cég ajánlata kezdetben aljajavításokra, tehát talp és sarokjavításra szorítkozott, mert a város csak talpneműek felett rendelkezett. Kérte a cég a tanácstól az üzletvezető felmentését, melyet március 27-én meg is kapott. Az ajánlatott városi tanács által felállított 5 tagú bizottság[45] vizsgálta meg, és véleményt mondott, melyben a Schiffer-féle gyár ajánlatát elfogadhatónak találta.[46]

Arról, hogy a Schiffer-féle vállalat hogy élte meg politikailag és gazdaságilag zűrzavaros 1919-es évet nem sok mindent tudunk. Annyi biztos, hogy júliusban a Népgazdaság Tanács kinevezte Winkler Ernőt a gyár élére mint ideiglenes termelési biztost, ezzel egy rövid időre államosították a gyárat.[47] 1919 novemberében a gyár felfüggesztette működését anyaghiány miatt. A termelés újraindulásához az Erdélyből rendelt faáru megérkezésére kellett várni.[48]

A hadi konjunktúra és egy rövid dekonjunktúra utáni időszak után nem a bezárás mellett döntött a tulajdonos kör, hanem újból a polgári termelés felé fordult. Több fejlesztést is végrehajtottak az 1920-as és 1930-as években, hogy a folyamatosan bővülő férfi-, női, gyermek- és gyógybetétes cipőkön kívül luxusigényeket is kielégítő termelés indulhasson. A cég a kecskeméti piacon kívül az egész országban próbálta értékesíteni termékeit.[49]

1922 tavaszán a gyár központifűtés-berendezésének pincében elhelyezett gőzkazánjait üzemen kívül kellett helyezni, mert a pincét elöntötte a talajvíz. Ezt orvosolni próbálta a gyár vezetősége, de sikertelenül, és végül elhatározta, hogy egy új épületet, egy különálló, 20 méter magas vaskéménnyel ellátott gép- és kazánházat építtet, és egy gőzkazánt szereltet be. Ez meg is történt 1922 második felében.[50] 1928–1929-ben a kerítés és a főkapu mellé portásfülkét építettek.[51] 1934 nyarán a Schiffer Cipőgyár üzemi épületeire emeletráépítést is terveztek a város támogatásával, de végül ismeretlen okok miatt elálltak az építkezéstől.[52]

Az 1920-as és 1930-as években a Schiffer Cipőgyár termékei keresettek lettek belföldön, és elismerést arattak külföldön (elsősorban Angliában). A harmincas években szezonidő alatt a dolgozói létszám 14 tisztviselőből, 170–190 munkásból állt.[53]

1928 nyarán Székelyék megváltoztatták a cégnevet, és felvették a Schiffer Cipőgyár nevet, ezzel hangsúlyozták a cég főtevékenységét.[54] 1932. január 1-jétől a cég társtagja lett a negyedik Schiffer-generáció egyik képviselője, Székely Ignác fia, István József (1904–1945),[55] majd 1936-ban öccse, Imre Sándor (1908–1944) is cégvezető lett, ekkor nyerte el az iparigazolványt a cipészipar gyakorlására.[56]

1929 őszén Székely Gyula megbízásból dr. Markó József kecskeméti ügyvéd szerzői jogbitorlási pert indított a „kincsem-nincsem” rím miatt a budapesti Filtex Rt.[57] ellen a Budapesti Királyi Törvényszéknél. A kereset szerint Székely Gyula reklámversikét írt, amelynek utolsó sora így szólt: „Schiffer-cipő az a kincs, minél szebb a földön nincs.” A versikével egy nagyobb országos reklámozás indult be, de egy váratlan körülmény megakasztotta a szépen induló reklámhadjáratot. A budapesti utcákon hasonló versikével ellátott plakátok jelentek meg, melyen a Filtex Rt. textilipari áruját hirdette: „Filtex Sevilla legfőbb kincsem, ennél jobb a földön nincsen.” Székely Gyula úgy vélte, hogy plágium történt, és szerzői jogi sérelmet szenvedett. A Schiffer Cipőgyár a Filtex Rt.-től dr. Markó Józsefnek l0 ezer pengő anyagi, 10 ezer pengő erkölcsi, Székely Gyulának pedig l0 ezer pengő nem vagyoni kártérítésére tartott igényt.

A dr. Nyiry Zoltán törvényszéki bírónál folyó perben a Filtex Rt. cég jogi képviselője, alperese a kereset elutasítását kérte. Azt adta elő, hogy a „kincsem-nincsen” rím nem a legújabb idők találmánya, ennek variációjával találkozunk különféle irodalmi művekben. A „kincs-nincs”, vagy a „kincsem-nincsen” rímeket senki által nem lehetett kisajátítani, tehát nem lehet senkit szerzői jogbitorlással vádolni. 1929. november 6-án a törvényszék elutasította Székely Gyula keresetét, azzal az indokkal, hogy szerzői jogbitorlás nem történt.[58]

A gyár fejlődésének voltak árnyoldalai, az egyik ilyen volt a füst és bűz. 1927. május 16-án felháborodott hangvételű kérvénnyel fordultak a cipőgyár környéki lakosok a városi tanácshoz, és a következőt írták: „A gőzerőre berendezett gyár elég alacsony vaskéménye azonban a kora reggeli óráktól a késő esti órákig csaknem állandóan, valósággal okádja a vastag korommal tele bűzös füstöt, ugy, hogy ezen kormos és bűzös füst már szinte elviselhetetlenné teszi a szomszédságnak az itt lakást.” „[…] a leszálló korom nap-nap után bevonja udvarainkat, házaink tetejét vastagon korommal s így egyfelől lehetetlenné teszi nekünk az udvarainkon való tartózkodást, másfelől pedig semmit ki nem teríthetünk, nem száríthatunk, mert a korom azt is teljesen bevonja, s ekként bepiszkítja a ruhát, megfertőzi a szárításra kitett tarhonyát, tésztát, aszalásra kitett gyümölcsöt stb. Ezenfelül képtelenek vagyunk esővizet fogni, mert háztetőink tele lévén korommal – az esővíz is tinta feketeségűvé, tehát használhatatlanná válik.[59] A levélírók javasolták, hogy telepítsék ki a gyárat a város külső részébe, vagy füstemésztő, esetleg -elvezető készüléket szereltessen fel a gyár. Végül a városi tanács figyelmeztette a gyárat, hogy minél előbb oldják meg a füst és a bűz problémáját. Schifferék egy légelőmelegítőt (koromemésztő készüléket) szereltettek a gőzgépre július–augusztus folyamán, így a szeptember 14-i tűzoltói szemle során már nem volt probléma, illetve a helyi lakosok is megnyugodtak.[60]

A családi kapitalizmus hanyatlása és megszűnése

Az 1938-as év második felétől kezdődően életbe léptek a zsidótörvények, illetve más zsidóellenes törvények és rendeletek, amelyek kezdetben kevésbé érintették a zsidó származású Székely családot mint tulajdonosokat és vezetőket. A változás papíron mutatkozott, de gyakorlatilag nem sok minden történt a gyár életében.[61]

1941-ben Magyarország belépett a második világháborúba, a gyár életében különféle változások történtek, gyakran tartottak tűzrendészeti szemlét, az állami, katonai megrendelések előtérbe kerültek. A levéltári források hiánya miatt nem tudjuk, hogy 1944 előtt hadiüzemmé nyilvántartották-e.

1942. február 27-én a Schiffer Cipőgyárban a tűzoltók tűzrendészeti helyszíni szemlét tartottak, melynek során 13 hiányosságot észleltek, és javaslatot tettek ezek megszüntetésére: például gyúlékony anyagot az üzemben nem volt szabad tartani, hanem különálló helyiségbe kellett elhelyezni, tűzoltó készülékek, -tömlők beszerzését írták elő, férfimunkások tűzvédelemre való kioktatását rendelték el.[62] 1942 decemberében a tűzvédelmet tovább szervezték a cipőgyárban, melynek során a gyújtóbombák által keletkezett tüzek elleni védekezés érdekében a következő lépéseket tették meg: a közlekedési utakat tilos volt eltorlaszolni, a felesleges és éghető tárgyakat el kellett távolítani az emeletekről és a padlásról, megfelelő oltóanyagokat (só, víz), tűz elleni védőpajzsokat (kályhaellenző, deszkalap) kellett elhelyezni, az udvaron pedig egy vízzel teli medencét létesíteni. Tűzfigyelőket kellett felállítani, melyeknek feladata a gyújtóbombák észlelése és eloltása volt.[63] 1943 április 15-én a Schiffer Cipőgyár kérvénnyel fordult a városhoz, hogy az ipartelepükön lévő vaskéményt „el ette a rozsda”, veszélyes állapotba került, ezért sürgősen le szerették volna bontani, és egy 20 méter magas falazott gyárkéményt szerettek volna építtetni.[64] A mérnöki hivatal elutasította az építkezést, az építési szabályrendelet értelmében „káros hatású” (gőzüzemű) gyárakat csak a kijelölt helyekre lehetett telepíteni. Az április 29-i műszaki vélemény így írt a gyárról: „A jelenlegi cipőüzem fokozatosan évről évre külön engedély nélkül fejlődött a jelenlegi üzemmé. A tömör alapú falazott kémény létesítésének engedélyezésével elismernék az eddigi állapotok végérvényesnek. Jelenlegi állapotában csak abban az esetben maradhatna meg végérvényes jellegűnek, ha az egész üzemet villamos üzemmé állítanak át.” Végül a polgármester elfogadta a véleményt, és nem adta meg az engedélyt.[65]

1944. március 19-én a német csapatok megszállták az országot, és Sztójay Döme miniszterelnök kormánya sorra hozta a zsidók jogait korlátozó rendeleteket, ami igen súlyosan érintette a Székely családot. Változások történtek a gyár vezetőségében. A termelés nem állt le, hanem a Közellátási Minisztérium megbízásai alapján állami munkákat végzett, és a munka fenntartása volt a fontos szempont.[66]

Megindult a zsidó származásúak vagyonának elvétele és a vezető pozícióktól való megfosztása is. 1944. április és május 4. között először Székely Gyula hagyta abba a gyárhoz kapcsolódó tevékenységet, majd testvére, Székely Ignác is, bizalmas munkatársaikra hagyták a céget, akik folytatták a háborús nehézségek mellett a termelést.[67] A Székely családot és a rokonságot gettósították május 30-án, majd június 16-án a téglagyári gyűjtőtáborba zárták, innen pedig június 27-én a magyar csendőrök, német felügyelet mellett, az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborba hurcolták. Itt halt meg 1944 végén Székely Gyula és Székely Ignác Jakabné. Székely Istvánt és Imrét szintén elhurcolták, előbbi 1945 májusában Mathausenben, utóbbi pedig 1944 decemberében a Kaufbayern melletti Ridelló táborban halt meg.[68] A családtagok egy része, mint Székely Ignác Jakab, Budapesten bujkált a német és magyar hatóságok elől, és ott élte meg a háború végét.

Kecskemét város polgármestere, Liszka Béla (1895–?) tárgyilagosan vagy ironikusan értesítette az árvaszéket, hogy: „a gyár vezetője Székely Ignác apa és két fia Székely Imre és István, továbbá Székely Gyula testvér volt. Ezek mind ismeretlen helyen vannak […]”.[69] Liszka valószínűleg tudott arról, hogy a gyűjtőtáborból elszállították Székelyéket, de az már nem biztos, hogy tudott a végső célokról. Július 26-án az árvaszék a belügyminiszteri rendelet[70]értelmében a Székely család vagyonának kezelésére gondnokot rendelt ki dr. Csávás János ügyvéd személyében, akinek feladata volt a 1.600/1944. M. E. számú rendelet végrehajtása, ennek értelmében a Székely család vagyonát (ingatlanokat, gyárat) be kellett jelentenie, és zár alá kellett vennie.[71]

Az egykori gyártulajdonosok származására vonatkozóan Hencz Jánosnak (1897–?), a Magyar Nemzetiszocialista Párt kecskeméti csoportja szervezési osztályvezetőjének felháborodott, 1944. június 12-i leveléből olvashatunk, aki „A Kecskeméten uralkodó kivételes állapotokra…” hívta fel a polgármester figyelmét. Így ír Hencz: „Méltóztatik-e tudomásul bírni arról, hogy a László Károly utcában lévő Schiffer cipőgyár, a mai sujos idők dacára, maximum 60%-osüzem csökkentéssel dolgozik. Miért dolgozik csak 130 körüli létszámmal, mikor ott 350 munkás dolgozhatna, mint ahogy a múltban dolgozott is, vagy az ide vonatkozó, törvényeket nem merte senki sem alkalmazni? Talán csak nem azt gondolták, hogy zsidó uralom lesz Magyarországon. Így hát nem volt érdeke, a zsidó gyárvezetőségének, hogy minden erejét felfokozza, a termelés érdekében. Kérdem a Polgármester Urat, kinek állhat érdekében, hogy a gyár még ma is zsidókézben legyen.[72] A levélíró javaslatot tett a gyár vezetőjének személyére is, Kőnig Ferenc (1907–?) cipészmestert tartotta érdemesnek a feladat ellátására, mert megbízható, keresztény és hűséges a mindenkori hatalomhoz. A javaslatot figyelembe véve a polgármester június 13-án ki is nevezte Kőnig Ferencet.[73] Kőnig rövid tevékenységéről nem sok mindent tudunk, nemsokára felmentették, és 1944 decemberében már a Magyar Kommunista Párt egyik helyi vezető embere lett.[74] Július 3-án újabb vezetőt neveztek ki Kőhalmi Kálmán cipészmester, munkavezető személyében, aki 1937 óta állt munkaviszonyban a céggel.

Mint olvashatjuk, a gyárvezetőket a polgármester nevezte ki a megfelelő alkalmazottak közül, díjazását a város biztosította. Kőhalmi Kálmán bére például 800 pengő volt. A vezető feladatai között volt a gyár felügyelete, a nyersanyag- és az árukészlet zár alá vétele, őrzésének biztosítása, leltár készítése, gondoskodott a különféle gazdasági rendeletekben meghatározott pontok szigorú betartásáról, a vállalat fenntartásáról és továbbviteléről, a működésért büntetőjogilag is felelősséggel tartozott.[75]

A polgármester utasította dr. Csávás János gondnokot, hogy a helybeli pénzügyigazgatósági kirendeltség kirendelt tisztviselőjével és a gyár kirendelt vezetőjével közösen a gondnokoltak ingó és ingatlan (gyár, lakóépületek) vagyonáról készítsen pontos leltárt, és 15 napon belül mutassa be. A kért dokumentumot igen pontosan el is készítették július 30-án. A leltár gazdag képet mutat a felhasznált nyersanyagról, a hagyományos nyersanyagok mellett különleges állatokkal és kikészített bőrökkel is találkozhatunk. A cipő aljára bőrtalp mellett műtalpat is használtak.[76] 1944 júliusában 1847 pár cipő volt a raktárban, és a következő cipőket készítették: fekete színűt és színeset, bőr- és műtalpút, rövid vagy hosszú száras, lenvásznú cipőket és tehénbőrös munkásbakancsokat.[77]

A Székelyék tulajdonában lévő további ingatlanokat lefoglalták, kiutalták keresztény származásúaknak, illetve a Kisfaludy utcai nagy házat pedig a német kórházparancsnokság foglalta le, és ápolónőket helyeztek el benne. A család tulajdonában lévő összes ingóságot a magyar és német hatóságok szintén lefoglalták, a maradékot pedig a lakosság hordta szét.[78]

6. táblázat: A Székely család kecskeméti ingatlanjai 1944-ben[79]

  1. Tulajdonos neve

    Tulajdoni hányad

    Cím

    Épület vagy terület típusa

    Területe (négyszögölben)

    Értéke (pengőben)

    Székely Ignác és Székely Ignácné szül. Weisz Teréz

    egész rész

    Kisfaludy utca 2.

    egyemeletes ház

    ?

    800 ezer pengő

    Székely Ignác és Székely Ignácné Weisz Teréz

    2/4 rész

    László Károly utca 16/a.

    gyár

    7092

    500 ezer pengő

    Székely Gyula

    2/4 rész

    László Károly utca 16/a.

    gyár

    709

    500 ezer pengő

    Székely István

    egész rész

    Széchenyi fasor

    villa

    536

    500 ezer pengő

    Székely István

    1/6 rész

    Hajdú utca 2.

    ház

    128,2

    ?

A közeledő front miatt 1944. október 9-én vagy 10-én leállt a termelés egy rövid időre a gyárban, majd a harcok során belövés érte, és az udvari (kikészítő) műhely leégett.[80] 1945. május 8-án leltárat készítettek az üzemben lévő nyers-, félkész és késztermékekről tételenként lebontva, mennyiségileg, pénzbeli összegenként, de károkról, elszállított munkagépekről nincs benne adat. Az 1946-os leltárból tudjuk meg, hogy az újjáépített műhelyben helyezték el a leégett és törött gépeket. Arról, hogy történt-e rablás a gyárból az átvonuló csapatok részéről, szintén nincs információnk. Az október 31-én bevonuló szovjet csapatok hadiüzemmé nyilvánították, katonai őrséget rendeltek ki, és biztosították a termelést. Kecskemét ekkor a Budapestet ostromló szovjet csapatok egyik legfőbb hadiipari központja volt. A működés érdekében ideiglenesen helyreállították, rendelkezésre bocsátottak különféle bőröket és kellékanyagokat. Az Orosz Katonai Parancsnokság 9,5 ezer pár lábbelire adott megrendelést. December 4-én be is indult a termelés, a gyárban főleg katonai bakancsokat, csizmákat gyártottak. A gyár létszáma ekkor, 1944. december 5. és 14. között igen gyorsan változott, 80 és 91 fő között mozgott, általában 68 és 81 fő dolgozott, 8–12 fő hiányzott. A hiányzók általában betegek voltak, vagy eltávoztak az üzemtől. A gyár tudta teljesíteni a szovjet előírásokat, és a parancsnokságtól kiérdemelték a teljes megelégedést. „Üzemünk megindítása a rendkívül váltságos idők között sok nehézség leküzdése után sikerült.[81] A gyár vezetője, Kőhalmi Kálmán 1944. december 5-én a polgármestertől sürgősen üzemanyagot és élelmiszert, továbbá megfelelő igazolványokat kért. Megjegyezte még, hogy 14–16 napja dolgoztak, és „mind a mai napig egyetlen kg kenyeret sem kaptak.” December 9-én a polgármesternek írt jelentésben a következőt írta a vezetőség: „Üzemünkben ez idő szerint 84 fő létszámmal dolgozunk és ezek élelmiszer ellátását az orosz katonai parancsnokság intézte. Munkásaink mindez ideig fizetést nem kaptak, mert szállításaink ellenértékét még nem kaptuk meg.[82] Hogy meddig tartott a hadiüzem-állapot, az iratok hiányában nem lehet tudni. Annyi biztos, hogy Kecskemét polgármestere 1944. december 31-én a Schiffer Cipőgyár vezetésével a család rokonát Blau László bőrkereskedőt, helyetteséül pedig Schwarcz Lajos cipészmestert bízta meg, 1945. január 1-jétől kezdődően.[83] A holokausztot túlélő idős Székely Ignác 1945. március folyamán visszatért Kecskemétre, és újból kézbe vette a gyár irányítását, elindította felújítást, a polgári termelést pedig május 8-án.[84] A felújításhoz pénzre volt szükség, a vállalatnak viszont nem volt elég tartaléktőkéje, sem a Székely családnak. Ezt úgy oldotta meg Székely Ignác, hogy 1945 októberében jelzáloghitelt vett fel a Magyar Általános Hitelbanktól, hat hónapon belül 2,5 millió aranypengő tőke erejéig.[85] 1945-ben és 1946-ban a háborús károk rendbehozatala megtörtént, de ennek ellenére hiányosságokat tapasztalt dr. Somogy Lajos tisztiorvos 1946. június 4-i ellenőrzése során: „a munkások mosdó és öltöző helységei elhanyagolt állapotban vannak, lim-lommal vannak tele, továbbá, hogy az árnyékszék ajtók hiányoznak.[86] A gyárban május 8-án újból elindult a polgári célú termelés,[87] ami nem volt könnyű, ezt bizonyítja Székely Ignác 1945. november 2-i levele is: „Anyagkészletünk nincs, úgyszólván óráról órára szerezzük be az anyagokat, amit feldolgozunk és azonnal pénzzé teszünk. –Forgó tőkénk nincs. –.[88]

A gyárban a munka a nagy munkateremben folyt, ahol számtalan gép (tűző-, szegő-, bélyegző-, lyukasztó, csiszoló-, mángorló-, lyukasztó-, vágógép stb.) biztosította a termelést. A munkagépeknek erőátviteli berendezéseken keresztül (tengelyek, szíjak, kerekek) erőgépek biztosították a mozgó energiát. A gyár alapítása óta az erőgépek elsősorban villamosmotorok voltak, 1945–1946-ban 10–12 darab kisebb és nagyobb teljesítményű állt rendelkezésre. A cipőgyár elektromos energiáját a városi gőzerőműtől (villamosgyár) vásárolta. Másodsorban találkozhatunk a gép- és kazánházban 1 darab gőzkazánnal és 1 darab gőzmotorral (12 lóerős Hoffmeister) is, ami szintén segítette a gépek működtetését.[89]

A gyártulajdonosi és vezetői körben változások álltak be, egyedül maradt Székely Ignác, aki 1945 márciusa óta újból kézbe vette a gyár irányítását. Szeptember 3-án az árvaszék az ismeretlen helyen tartózkodó dr. Csávás János ügyvéd, vagyon gondnok helyett Székely Ignácot nevezte ki, és ő kezelte testvérének cégtulajdonrészét az államosításokig.[90] 1947-es levélből tudjuk, hogy a Schiffer Cipőgyár osztatlan ingatlan 50–50%-a Székely Ignác és Székely Gyula örököseit illette meg, ingóvagyonnál (gépek, berendezések, áruk) más volt a helyzet, mert csak 35%-a illette meg Székely Gyula örököseit.[91] Az ekkor már előrehaladott korban lévő, betegeskedő Székely Ignác 1947 áprilisában már Budapesten lakott, életben maradt családtagjai közelében, és nem nagyon tudta ellátni a cégvezetői és gondnoksági teendőket. Családi béke, egység nem volt, mert ekkor Székely Gyula fia, dr. Székely Sándor budapesti tisztiorvos magának követelte az apja feletti gondokságot, és a cég bevételeinek ráeső részét, ami ekkor 6098,60 forint volt. Végül az árvaszék elutasította kérvényét.[92]

1948 augusztusában és szeptemberében 7 hadigondozottat (özvegyet, rokkantat, hadifogoly feleséget) 54 tisztviselőt és kisegítőt alkalmazott a gyár, sajnos, pontos létszám a munkásokról nem maradt. Egy érdekes nevet is találunk a listában, Bolza Károly (1918–1999) nevét, aki a Horthy-korszak elitjéhez, arisztokrata köréhez tartozott. 1944 után társadalmi, gazdasági helyzete megváltozott, kénytelen volt elhelyezkedni a polgári világban, és az élet úgy hozta, hogy 1948-ban a Schiffer-gyárban nyilvántartóként dolgozott, 75%-os hadirokkant volt.[93]

A második világháború után megváltozott az ország gazdasági helyzete, 1946-ban megindult egy államosítás, szovjetizálás, a magántulajdon elleni támadás, ami Kecskeméten 1947-ben a konzervgyárakkal kezdődött el, a Schiffer Cipőgyárat pedig 1949-ban érte el.

Hogy is történt? Az iparügyi miniszter megkeresése után a Kecskeméti Törvényszék mint cégbíróság július 22-én a 3500/1948. számú kormányrendelet alapján vállalatvezetőt rendelt ki a budapesti Bokor Antal budapesti cipész személyében, majd törölte a korábbi tulajdonosok nevét a cégnyilvántartásból, Székely Ignácot, a korábban elhunyt Székely Istvánt és Gyulát.[94] Ez utóbbi törlés csak egy jelképes cselekedet volt, ezzel szűnt meg véglegesen a Székely család története a cég életében.[95] Arra nincs adat, hogy Bokor Antal kinevezése után miként látott hozzá a gyár átszervezéséhez. Annyi biztos, hogy a korábbi tulajdonosokat kitiltotta a gyár területéről, lefoglaltatta ott található ingóságaikat.[96]

1950-ben a könnyűipari miniszter utasítására a cég Kecskeméti Cipőgyár Nemzeti Vállalattá alakult át, és nevében is megszűnt a Schiffer elnevezés, ekkor egy újabb korszak kezdődött.[97] A családtagok eladták a megmaradt ingatlanjaikat, és elköltöztek a városból, ezzel a lépéssel teljesen eltűnt a Schiffer-Székely név Kecskemét gazdasági életéből.

7. táblázat: A Schiffer család vállalkozásai

  1.  

    Elnevezés

    Ideje

    Telephelyek

    Forma

    Tevékenység

    Megjegyzés

    1. kiskereskedő

    Schiffer Adolf

    1864–1871 (1876)

    Tiszaug, Kecskemét

    még nem cég

    vegyes- (szatócs) kereskedés

    nincs pontos elnevezés

    2. cég

    Schiffer Adolf

    (1871) 1876. június 30. –1899. június 24.

    Kecskemét

    egyéni cég

    bőr- és fűszerkereskedés

    hivatalos név

    3. cég

    Schiffer Adolf és Fia

    1899. január 1. – 1911. január 11.

    Kecskemét, Kiskunfélegyháza

    társas cég

    bőrkereskedés, kereskedőház

    hivatalos név

    4. cég

    Schiffer Adolf Fiai

    1911. január 1. – 1928. augusztus 13.

    Kecskemét, Kiskunfélegyháza

    társas cég

    cipőgyár

    hivatalos név

     

    Schiffer Adolf Fiai Cipőgyár

    1918. március 6.

    Kecskemét

    társas cég

    cipőgyár

     
     

    Schiffer Adolf Fiai Cipő és Cipőfelsőrész Gyár

    1923. 09. 23.

    Kecskemét

    társas cég

    cipőgyár

     
     

    Schiffer Cipőgyár

    1928. augusztus 13. – 1949. július 22.

    Kecskemét

    társas cég

    cipőgyár

    névváltás történt, hivatalos név

    5. cég

    Schiffer Adolf

    1917. március 9. – 1924. szeptember 19.

    Kecskemét

    egyéni cég

    bőrkereskedés

    hivatalos név

     

    Schiffer Adolf

    1924. augusztus 4. – 1927. szeptember 17.

    Kecskemét

    társas cég

    bőrkereskedés

    hivatalos név, tulajdonosi kör és cégforma változott

     

    Schiffer Adolf

    1927. szeptember 17. – ?

    Kecskemét

    egyéni cég

    bőrkereskedés

    hivatalos név, tulajdonosi kör és cégforma

8. táblázat: A Schiffer cipőgyárban felhasznált bőrök (1944–1945)[98]

  1. Bőrtípus megnevezése

    Bőrtípus fogalma

    Színválaszték

    Felhasznált állat

    bélésbőr

    lábbeli bélése céljára gyártott bőr

    ?

    sertés, juh

    borjúbőr

    ?

    fehér

    borjú

    borjú krokó

    ?

    ?

    borjú

    boxbőr

    felsőbőr, erős típusú, feszes tartású, kisebb nyúlással bíró

    fekete, színes, barna

    sertés

    fekete sertés

    felsőbőr

    fekete

    sertés

    gyíkbőr

    valódi

    ?

    gyík

    hüllőbőr-utánzat

    bőrutánzat

    fekete

    ?

    hüllőbőr

    valódi

    ?

    ?

    kígyóbőr

    valódi

    ?

    kígyó

    lakkbőr

    lakkréteggel vonták be, így kapta csillogó, fényes, felületét

    fekete

    ?

    lóbőr

    ?

    fekete, színes

    nubuk bőr

    finom csiszolással kikészített bőr

    fehér

    borjú

    nyúlbőr

    ?

    ?

    nyúl

    sertés felsőbőr

    felsőbőr

    egyéb színű

    sertés

    sertésbőr hasítás

    A bőrnek az a rétege, amelyről a színbőr (a bőr színe) lehasították. A bőrnek általában ez a kevésbé értékes része.

    ?

    sertés

    sevrett bőr

    sevróhoz hasonló bőr

    fekete, színes

    ?

    sevró bőr

    legfinomabb bőr, sima felületű, fényes

    fekete, barna, arany, színes, vegyes

    velúr (velour) bőr

    csiszolással bársonyos felületűvé tett bőr

    színes

    ?

    velous

    ?

    fekete

    ?

    zsíros bőr (box bőr típus)

    felső bőr

    ?

    sertés

Irodalom

Árvay József, Dr. (szerk.)

1941

A magyar ipar. Budapest.

Eötvös Nagy Imre (szerk.)

1922

Kecskemét th. város évkönyve, Kecskeméti Nagy Képes Naptár, Kecskemét város cím- és névtárával az 1922. közönséges évre. Kecskemét.

Szabó László

1933

Kecskemét város iparos céhei (Gazdaságtörténeti értekezés). Kecskemét.

VÁLYI Sándor, Dr.

1906

VÁLYI Sándor, Dr.: Magyar czégjog. Budapest.

Levéltári források

Budapest Főváros Levéltára (BFL)

VII. 2. e Pesti (1875-től) Budapesti Királyi Törvényszék (1946-tól Budapesti Törvényszék) iratai, Cégbírósági iratok

Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára (MNL BKML)

IV. 1609. a. Kecskemét Város Tanácsának iratai, Tanácsülési jegyzőkönyvek 1850–1871 (1872)

IV. 1609. k. Kecskemét Város Tanácsának iratai, Iparügyi iratok
1852–1870 (1872)

IV. 1903. a. Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai, Közgyűlési jegyzőkönyvek 1872–1950

IV. 1908. b. Kecskemét Város Tanácsának iratai, Közigazgatási iratok 1872–1928

IV. 1910. a. Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Elnöki iratok 1872–1937 (1944)

IV. 1910. c. Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Közigazgatási iratok 1929–1950

IV. 1910. l. Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Külön kezelt iratok és nyilvántartások 1933–1944 (1958)

IV. 1912. Kecskemét Város Árvaszékének iratai. Iktatott iratok 1872–1944

IV. 1940. Kecskemét város felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye 1826–1895 IV. 1916. Kecskemét Város Ipari, Közegészségügyi, Tűzrendészeti és Segélyügyi Hivatalának (I. fokú Iparhatóság) iratai (1857) 1882–1954 (1990)

V. 175. b. Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Közigazgatási iratok 1873–1949

VII. 8. c. A Kecskeméti Járásbíróság iratai. Telekkönyvi iratok 1873–1973

XXIII. 556. i. Kecskemét Város Tanácsa VB. Igazgatási Osztályának iratai. Gyámügyi iratok (1949) 1950–1973

XXV. 30. c. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság /Kecskeméti Törvényszék 1950-ig/ iratai. Cégbírósági iratok 1945–1952 (1953)

Sajtóforrások és adattárak

Békés. Gyula. 1869–1937

Belügyi Közlöny. Budapest. 1896–1953.

Budapesti Hírlap. Budapest. 1881–1939.

Budapesti Közlöny.[99] Pest, Budapest. 1867–1944.

Eger. Eger. 1915–1944.

Kecskeméti Közlöny. Kecskemét. 1919–1944.

Kecskeméti Lapok. Kecskemét. 1948–1950.

Kecskeméti Nagy Képes Naptár. Kecskemét, 1890–1916.

Kecskeméti Ujság. Kecskemét. 1909–1919.

Körösvidék. Békéscsaba. 1920–1927.

Központi Értesítő. Budapest. 1876–1947. (A magyarországi törvényszékek, mint cégbíróság hivatalos közlönye)

Magyarkoronaországot illető országos törvény- és kormánylap. I. kötet (január–június). Buda. 1851.

Magyarországot illető Országos Kormánylap. II. kötet (július–december). Buda. 1859.

Magyarországi Rendeletek Tára. Pest, Budapest. 1867–1945.

Pápai Hírlap. Pápa. 1903–1944

Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára. Budapest, 1939.

Zalamegyei Ujság. Zalaegerszeg. 1920–1944

Internetes oldalak

A Nietsch–Hajmási Cipészet weboldala. Internet: www.cipeszmester.hu

Hungaricana Közgyűjteményi portál. Internet: www.hungaricana.hu

[1]Szabó László, 1933. 14–15.

[2]Szabó László, 1933. 19.

[3] Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL BKML) IV. 1609. a. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek (a továbbiakban: IV: 1609. a. ). 22. kötet. 201–202.

[4] MNL BKML IV. 1609. a. 32. kötet. 494/1862. 402.

[5] 50. Hirdetés a’ császári kir. helytartóság ideiglenes főnökétől 1851-ki február 6-káról, mellyel a’ kereskedelmi ’s ipar-viszonyoknak Magyarkoronaországbani szabályzásai tárgyazó ideiglenes utasítás tétetik közzé. Magyarkoronaországot illető országos törvény- és kormánylap. 1851. I. kötet, 176–214.

237. 1859. december 20-án kelt császári nyílt parancs. Magyarországot illető Országos Kormánylap. 1859. II. kötet, 590–627.

[6] A Kecskeméti Nagy Képes Naptár 1890-es, 1900-es, 1910-es és 1922-es kötetei.

[7] Az első magyar cipőgyárat, Temesváry Emánuel céget 1873-ban a pesti Király utcában alapították, majd az első részvénytársasági formában működő cipőüzem 1890-ben jött létre szintén Budapesten, Első Magyar Cipőgyár Részvénytársaság néven. Vidéken szintén sorra jöttek létre a cipőgyárak, 1901-ben Temesváron, 1908-ban Érsekújváron, 1909-ben Nagyváradon és 1910-ben Vácott.

[8] MNL BKML IV. 1609. a. 22. kötet (1858. I. kötet). 1858. április 22. Tanácsülési jegyzőkönyv, 201–202. p.

[9] Moskovits Farkas és Társa Cipő- és Csizmagyár Rt. Kecskeméti Ujság, 1911. december 31. 300. szám. 10.; Központi Értesítő, 1911. november 30. 96. szám. 2846. p.

[10] Teljes név: A kecskeméti bőriparosok anyagbeszerző szövetkezete mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja.

[11]Eötvös NAGY Imre (szerk.), 1922. 238.

[12] Sárszentlőrinc Tolna megyei, Pázmánd Fejér megyei, Csépa Jász-Nagykun-Szolnok megyei település.

[13] Ma Bács-Kiskun megyei település, 1864-ben Heves és Külső-Szolnok vármegyei település volt.

[14] MNL BKML IV. 1908. b. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok (a továbbiakban: IV. 1908. b.). 3543/1871., Síremlékén 1834-es születési dátum szerepel.

[15] A levéltári forrásokban Johanna, Háni és Pepi utónéven is szerepel.

[16] MNL BKML IV. 1912. b. Kecskemét Város Árvaszékének iratai. Iktatott iratok. 8/1872.; MNL BKML IV. 1940. Kecskemét város felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye. Izraelita anyakönyvek 1832–1870., Esketési jegyzőkönyv, 1865. (Hivatalos másolatja) 4.

[17] Aszódiék baromfi-, gyümölcs-, nyersbőr- és divatáru kereskedéssel foglalkoztak 1855 óta.

[18] MNL BKML IV. 1908. b. 173/1941.

[19] MNL BKML XXIII. 556. i. Kecskemét Város Tanácsa VB Igazgatási Osztályának iratai. Gyámügyi iratok (a továbbiakban: XXIII. 556. i.) Sz-5163-5/1951. 1948. szeptember 21. A Kecskeméti Járásbíróság végzése.

[20] MNL BKML IV. 1908. b. 3543/1871.; IV. 1609. a. 52. kötet, 498–500. p.

MNL BKML IV. 1609. k. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Iparügyi iratok. 2. kötet, 466. p.

[21]Központi Értesítő, 1876. július 21. 53. szám. Tulajdonos: Schiffer Adolf bőr- és fűszerkereskedő. A pontos cégalapítást nem lehet tudni, mert a Kecskeméti Királyi Törvényszék mint cégíróság iratai 1944-ben megsemmisültek.

[22] Az épület 1898 márciusa és novembere között épült meg.

[23] MNL BKML IV. 1908. b. 1492/1898.

[24] 1938. december 23-i hatósági bizonyítványból tudjuk, hogy Székely (Schiffer) 1899 óta lakik Kecskeméten, ekkor kapta a cipészipari engedélyét. BKML MNL IV. 1908. b. 2421/1939.

[25] 1900. január 15-én Schiffer Adolf kérelemmel fordult Kiskunfélegyháza városához, hogy fióktelepet szeretne alapítani, amihez a város hozzájárult. A Kecskeméti Királyi Törvényszék 1900. február 21-én jegyezte be a fióktelepet (üzletet). MNL BKML V. 175. b. Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Közigazgatási iratok. Közigazgatási iktató, 542.; Központi Értesítő, 1899. július 16. 59. szám, 990., 1900. március 11. 20. szám, 311., 1917. március 29. 25. szám, 505.

[26]Központi Értesítő, 1917. március 29. 25. szám, 494.

[27]Központi Értesítő, 1924. október 23. 43. szám, 1419., 1929. október 17. 42. szám, 758.

[28] MNL BKML IV. 1908. b. 4083/1899.; Budapesti Hírlap,1906. július 22. 199. szám, 18.

[29]Vályi Sándor, Dr. 1906. 300.

[30] MNL BKML XXV. 30. c. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság (Kecskeméti Törvényszék 1950-ig) iratai. Cégbírósági iratok (a továbbiakban: XXV. 30. c.). Újraszerkesztett betét, 20008.

[31] MNL BKML VII. 8. c. A Kecskeméti Járásbíróság iratai. Telekkönyvi iratok. 1018. telekkönyvi betét, 1018. megszűnt telekkönyvi betét.

[32]Budapesti Közlöny, 1872. március 6. 53. szám, 419., 1872. március 7. 54. szám, 428., 1884. május 21. 119. szám, 2–4.

[33] MNL BKML IV. 1908. b. 880/1912. Az új cipőfelsőrészgyár létesítéséhez építési engedély kiadása.

IV. 1916. Kecskemét Város Ipari, Közegészségügyi, Tűzrendészeti és Segélyügyi Hivatalának (I. fokú Iparhatóság) iratai (a továbbiakban: IV. 1916). 162. kötet. A-lajstrom (képesítéshez kötött ipar), 3. Kecskemét Város Ipari, Közegészségügyi, Tűzrendészeti és Segélyügyi Hivatalának (I. fokú Iparhatóságnak) engedélye.

[34] „Egyszáz Wattóra, a hektowattóra; jelzése: hWo.” 1907. évi tc. a mértékekről, ezek használatáról és ellenőrzéséről.

[35] MNL BKML IV. 1903. a. 33. kötet. Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottsága 1911. január 31-i rendes havi közgyűlése 290/1911. 1911. január 31-i rendes havi közgyűlése 102/1911.; MNL BKML IV. 1908. b. 6125/1912.; MNL BKML IV. 1916. 1650/1948.; Kecskeméti Ujság, 1911. február 8., 32. szám, 3.

[36] MNL BKML IV. 1908. b. 880/1912. Tervrajzok.

[37] MNL BKML IV. 1908. b. 6125/1912. Schiffer Adolf és Fiai cég villamos átviteli berendezésének felülvizsgálata.

[38] MNL BKML IV. 1916. 1650/1948. Határozat másolat, 1911. május 27.

[39] MNL BKML IV. 1916. 1650/1948. Az új cipőfelsőrészgyár létesítéséhez építési engedély kiadása, Kecskeméti Ujság, 1911. március 31. 75. szám, 2.

[40]Budapesti Hírlap, 1913. július 27. 177. szám, 40.

[41] MNL BKML IV. 1908. b. 10 784/1917.

[42] MNL BKML IV. 1910. a. Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Elnöki iratok (a továbbiakban: IV. 1910. a.). 1262/1915., 361/1918.

[43] MNL BKML IV. 1910. a. 1027/1917.

[44]MNL BKML IV. 1908. b. 1690/1918.

[45] Az öttagú bizottság feladata volt a hatósági cipő- és ruhaüzem felállítása, melynek létesítése érdekében szükséges tárgyalásokat, javaslatokat tehetett. A bizottság tagja volt a város főmérnöke, Ottó Sándor is.

[46] MNL BKML IV. 1908. b. 1690/1918.

[47]Budapesti Közlöny (Tanácsköztársaság), 1919. július 12. 90. szám, 3., 1919.július 18. 95. szám, 2. A Forradalmi Kormányzótanács IX. számú rendelete alapján vették állami tulajdonba a kisipar körét meghaladó cégeket.

[48] Kecskeméti Közlöny, 1919. november 7. 3.

[49] A Körösvidék 1924-es, a Békés 1934–1936-os, az Eger 1935–1938-as, a Zalamegyei Ujság 1933–1936 közötti és a Pápai Hírlap 1935-ös számaiban jelentek meg a hirdetések, ezekből kiderül, hogy hova szállította a gyár a termékeit.

[50] MNL BKML IV. 1908. b. 3778/1923.

[51] MNL BKML IV. 1910. c. Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Közigazgatási iratok (a továbbiakban: IV. 1910. c.). 58 589/1927.

[52] MNL BKML IV. 1908. b. 7234/1937. A gyáremelet-ráépítést a budapesti Szőke Imre okl. építészmérnök tervezte meg.

[53]Árvay József, Dr. (szerk.) 1941. 121.; Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogú város adattára, 1939. 103.

[54] A Kecskeméti Királyi Törvényszék 1928. augusztus 13-án jegyezte be az új cégnevet. Központi Értesítő, 1928. szeptember 13. 37. szám, 761.

[55] Központi Értesítő, 1932. március 31. 13. szám, 205.

[56] Székely Ignác másik kettő fia, Ignác Zoltán és Pál nem vettek részt a kecskeméti családi vállalkozásban. A gépészmérnöki végzettségű Székely Pál Budapesten önállóan vállalkozott, Székely Pál néven céget működtetett, és hanglemezeket, gramofonkészülékeket gyártott, forgalmazott a XIII. kerületi Csata utca 31. szám alatt. Székely Gyula fia, dr. Székely Sándor szintén nem vett részt a gazdasági életben, hanem Budapesten tisztiorvos volt.

[57] Teljes neve: Filtex Egyesült Magyar Filatorigát-Pestszentlőrinci Textilművek és Tessutó Részvénytársaság.

[58] Magyar Országos Tudósító. 1929. november 6. Forrás: Hungaricana Közgyűjteményi portál. Internet: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MOT_1929_11_1/?query=schiffer%20cip%C5%91gy%C3%A1r&pg=103&layout=s (Letöltve: 2017. 03. 20.)

[59] MNL BKML IV. 1910. c. 24 525/1927. Oláh Béla és társai kérelme a Schiffer Cipőgyár kitelepítése iránt.

[60] MNL BKML IV. 1910. c. 24 525/1927.

[61] Székely István és öccse, Imre Sándor római katolikus vallásra tértek át. A család nem politizált, nem vettek részt az országos és helyi politikai életben, a választók listájában 1938-ig szerepeltek. 1939-tól a kecskeméti igazoló választmány 390 fős listájából hiányoztak Székelyék és a többi, legtöbbet adózó izraelita vallású kecskeméti polgár. MNL BKML IV. 1905. Kecskemét Város Igazoló Választmányának iratai. 6. doboz, 1939. 1–15. Kecskemét törvényhatósági jogú város polgármesterétől. 9/1939. igazoló választmány.

[62] MNL BKML IV. 1916. 55/1943.

[63] MNL BKML IV. 1916. 1077/1946.

[64] Székelyék a tervezéssel a budapesti Custodis Alfonz Rt.-t bízták meg, akik el is készítették a terveket és a számításokat. A Custodis Alfonz Rt.-t 1874-ben alapították, gyárkémény, ipari kemencék tervezésével és építésével foglalkozott. Budapest Főváros Levéltára VII. 2. e. A Pesti (1875-től) Budapesti Királyi Törvényszék (1946-tól Budapesti Törvényszék) iratai. Cégbírósági iratok. Custodis Alfonz Rt., Cg. (Cégszám) 41 190, Okm. (Okmánytári szám) 8198.

[65] MNL BKML IV. 1908. b. 7128/1944.

[66] MNL BKML IV. 1916. 3037/1944.

[67] MNL BKML IV. 1916. 3037/1944.

[68] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951.

[69] MNL BKML XXIII. 556. i. 1944. júniusi árvaszéki jegyzőkönyv.

[70] A m. kir. belügyminiszter 1944. évi 231.300. számú rendelete, távollevő zsidó egyének részére gondnok rendeléséről. Magyarországi Rendeletek Tára, 1944. 810–811.

[71] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. 1944. július 3-i Kecskemét thj. város polgármester véghatározata.; A m. kir. minisztérium 1944. évi 1.600. M. E. számú rendelete, a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről. Rendeletek tára, 1944. 447–456.; Budapesti Közlöny, 1944. április 16. 85. szám, 1–3.

[72] MNL BKML IV. 1908. b. 18 346/1944. Hencz János 1944. június 12-i levele.

[73] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. Véghatározat, 1944. június 13. A polgármester a m. kir. iparügyi miniszter 23.200/1944. Ip. M. számú rendelet (Zsidók egyes ipari, valamint bánya- és kohóüzemeihez vállalati vezetők kirendelése) értelmében nevezte ki. Belügyi Közlöny, 1944. május 21. 727–728.

[74] Budapesti Közlöny, 1944. augusztus 6. 177. szám, 1.

[75] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. Kecskemét thj. város polgármesterének 1944. július 3-i véghatározata, 1944. június 13.

[76] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. Dr. Csávás János ügyvéd, gondnok kérvénye, 1944. augusztus.; Központi Értesítő, 1944. augusztus 10. 32. szám, 1049.

[77] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. 1944. június 30-i áruleltár.

[78] MNL BKML XXIII. 556. i. Dr. Csávás János ügyvéd, gondnok kérvénye, 1944. augusztus. Székely Ignác levele, 1945. október 15.

[79] MNL BKML XXIII. 556. i. Dr. Csávás János ügyvéd, gondnok kérvénye, 1944. augusztus. Székely Ignác levele, 1950. június 30.

[80] MNL BKML IV. 1908. b. 11 002/1945.

[81] MNL BKML IV. 1910. l. Kecskemét Város polgármesteri Hivatalának iratai. Külön kezelt iratok és nyilvántartások (a továbbiakban: IV. 1910. l.). 14. doboz. 1944. december 5-i levél.

[82] MNL BKML IV. 1910. l. 1944. december 9-i levél.

[83] MNL BKML IV. 1910. a. 736/1944. Blau László 1946-ban Berényire változtatta a nevét. Édesanya Schiffer Jenny volt, Schiffer Adolf lánya.

[84] MNL BKML IV. 1908. b. Székely Gyula kérvénye 1945. március 14.; MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. Véghatározat, 1945. szeptember 3.

[85] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. Biztosítéki okirat (másolat), 1945. október 8., Határozat, 1945. október 11.

[86] MNL BKML IV. 1916. 3195/1946.

[87] MNL BKML IV. 1908. b. 11 002/1945.

[88] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. Székely Ignác bejelentése, 1945. november 2.

[89] MNL BKML XXIII. 556. i. A Schiffer Cipőgyár teljes gépi és berendezési leltára 1946 október havában. Székely Ignác bejelentése, 1945. november 2.

[90] MNL BKML IV. 1908. b. Székely Gyula kérvénye, 1945. március 14.; MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. Véghatározat, 1945. szeptember 3.

[91] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. Székely Ignác levele, 1947.

[92] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. dr. Székely Sándor levele, 1947. április 22. Székely Ignác jelentése, 1947. Kecskemét thj Város Árvaszékének határozata, 1947. november 6. A Schiffer Cipőgyár levele, 1947. november 13. Székely Sándor 6098,60 forint része mellett Székely Ignác része 7577,18 forint volt.

[93] MNL BKML IV. 1916. 4914/1948.

[94] MNL BKML IV. 1916. 3549/1949. 1949. július 22. bejegyzés.

[95] MNL BKML IV. 1916. 2181/1949., 3549/1949.

[96] MNL BKML IV. 1916. 3549/1949. 1949. november 15. bejegyzés: Bokor Antal vállalatvezetőt töröltették, majd Lakos Gáspár kecskeméti lakos lett a vezető.

[97] Dr. Ajtai Miklós könnyűipari minisztériumi államtitkár 1950. július 29-i levele. Az államtitkár utasította a cégbíróságot, hogy a Schiffer Cipőgyárat töröltessék azonnal a 8230/1948. Kormányrendelet 13. §-a alapján, és Kecskemét Cipőgyár néven nemzeti vállalattá alakítsák át. 1950. augusztus 8-i bejegyzés szerint törölték Lakos Gáspár vállalatvezetőt. MNL BKML XXV. 30. c. Schiffer Cipőgyár, Cg. 20008.

[98] MNL BKML XXIII. 556. i. Sz-5163-5/1951. Leltár, 1945. május 8., MNL BKML IV. 1910. l. 14. doboz. 1944. december 4-i leltár.; A Nietsch–Hajmási Cipészet weboldala. Internet: http://www.cipeszmester.hu/cipo/bor-cipok (Letöltve: 2017. 03. 20.)

[99] 1919-benTanácsköztársaság néven adták ki.

Mayer László

MÁRTÍR ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐNK: DR. HORVÁTH ZOLTÁN (1880–1945)

(ITT KÉP VAN)

Horváth Zoltán

Dr. Horváth Zoltán 1939-ben a városunkban megjelenő A Csonkamagyarország című újságban így vallott politikai elveiről: „32 éve már, hogy eljegyeztem magam a szabadságot hirdető és védelmező függetlenségi elvekkel. Soha nem tántorodtam meg, egy pillanatra sem tértem el a hirdetett elveimtől […] Nem tettem mást, mint a kötelességemet teljesítettem. Ezt meg fogom tenni a jövőben is.[1] Megtette, s ezért kellett meghalnia a dachaui koncentrációs táborban 1945. február 26-án.

Kiskunfélegyháza város képviselőtestülete – a családtól hírül véve egykori képviselőjének valószínű elhunytát – 1945. szeptember 4-i ülésén határozatban kimondta, hogy a Lehel utca nevét Horváth Zoltán utcára változtatja: „mert a város és az állam kimagasló államférfijainak, vértanúinak, a demokrata eszmék törhetetlen harcosainak és a szellemi élet kiválóságainak emlékét ez által óhajtja legalább részben megörökíteni.[2] Ma, 70 év múltán, az a szomorú helyzet, hogy városunkban utoljára 1988-ban emlékeztünk meg személyéről, az őszirózsás forradalom 70. évfordulójakor. Két tanulmány olvasható róla, az egyiket Fekete János helytörténész írta 1988-ban[3], a másik Bánki Horváth Mihály tollából származik (2006-os kiadvány).[4] Még elkeserítőbb, hogy dr. Horváth Zoltán élete és munkássága egyetlen 1945 után kiadott lexikonban sincs megemlítve, nem olvashatunk róla a Wikipédia nevű internetes enciklopédiában sem, pedig az egyértelműsítő lapon mintegy 25 Horváth Zoltánt sorolnak fel.

A Terror Háza Múzeum az elmúlt évben felhívást tett közzé, amelyben kéri, hogy akik „hitelt érdemlő adatokkal tudják bizonyítani, hogy hozzátartozójuk, ismerősük a megszállás áldozatává vált, vagy kutatásaik eredményeként az áldozatokra vonatkozó adatok birtokába jutottak”, azt tudassák a múzeummal.[5] Az eddig összegyűjtött adatokat közölték, ám ebben a névsorban sem található dr. Horváth Zoltán.[6] A mi a felelősségünk tehát, hogy a nemzeti emlékezetbe véssük nevét, mint aki egyike volt annak a három mártír országgyűlési képviselőnek[7], akik a nácizmus elleni harcban életüket vesztették.

Mit is kell tudnunk nekünk félegyháziaknak annak az embernek az életéről, aki 1907-től 1944-ig a városban élt családjával, s ennek a közösségnek volt hasznos tagja?

(ITT KÉP VAN)

A Horváth család Fekete János helytörténész kutatásából

Horváth Zoltán 1880. december 20-án született Újvidéken. Apja Horváth József főgimnáziumi tanár, aki igen szegény iparos családból származott. Az egykori dokumentumok felváltva korsós-, illetve fazekasmesterként említik a kalocsai nagyapát, aki helyett végül a katolikus egyház vállalta Horváth József taníttatását. Tanári pályafutását városunkban kezdte. 1873-tól 1876-ig a félegyházi városi katolikus algimnáziumban tanított. 1875-ben a Sarlós Boldogasszony templomban vezette oltárhoz Bakos Matildot, akinek édesapjáról ezt jegyezte le Fekete János helytörténész: „Bakos Imre iparos szorgalmával és ügyességével kiterjedt családjának biztos anyagi alapokat teremtett, mesterségében és sikeres vállalkozásaiban erkölcsileg is megalapozta családja tekintélyét.[8] Horváth József és Bakos Matild első gyermeke, József, Kiskunfélegyházán született 1876-ban.[9] Erről a „földinkről” tudjuk, hogy Újbányán volt orvos.[10]Trianon után ez a város Csehszlovákia birtoka lett. A lakosság 10%-át kitevő magyarság számára szervezett amatőr színjátszást, amellyel a magyar nyelv megőrzésében nagy szerepet játszott. Ebbéli tevékenységét a városba látogató Móricz Zsigmond is nagyra értékelte.[11])

(ITT KÉP VAN)

ifj. Horváth József városi orvos Újbányán (Forrás?????)

Id. Horváth Józsefet 1876-ban kinevezték az újvidéki főgimnázium rendes tanárává. Itt született meg többi gyermeke, köztük 1880. december 20-án Zoltán, aki középiskolai tanulmányait az újvidéki, majd a Budapest VII. kerületi – Barcsay utcai – főgimnáziumban végezte, itt tett érettségit jó eredménnyel 1898-ban.[12] Horváth Zoltán 11 éves kisgimnazista volt, amikor apja 1891-ben „falualapító” földbirtokos lett. Az akkori viszonyok között olcsón jutott földhöz a csengődi pusztán, s 80 telepessel együtt életre hívták Csengőd községet.[13] Itt ismerte meg későbbi sógorát, a nála öt évvel idősebb Váry Albertet, akit a hazai történetírás az „ellenforradalom” ügyészeként emleget. Ő is hatással lehetett Horváth Zoltán pályaválasztására, amikor 1898-ban megkezdte jogi tanulmányait a budapesti egyetemen.

(ITT KÉP VAN)

Római katolikus főgimnázium, Újvidék

(ITT KÉP VAN)

Barcsay utcai főgimnázium, Budapest

(ITT KÉP VAN)

Magyar Királyi Egyetem, Budapest

A fiatalember közügyek iránti érdeklődése már itt megmutatkozott. 1899-ben az Egyetemi Kör alelnökeként ünnepi szónoklatot tartott a budapesti városháza dísztermében az aradi vértanúk kivégzésének 50 éves jubileuma alkalmából.[14]1901-ben az egyetemi kereszt-mozgalom révén „került be neve az országos politikába”.[15] Mivel Horváth Zoltán későbbi politikai pályafutása szempontjából ez az esemény közömbös, ennek ismertetésétől eltekintünk. Azt a következtetést vesszük csak át, hogy e mozgalom – melyet a Holló Lajos vezette függetlenségi párt is némi dorgálással támogatott – hozhatta meg Holló és Horváth találkozását.

Az 1903-ban megszerzett jogi diplomával először Budapesten, majd a sárbogárdi királyi járásbíróságon dolgozott. 1906-ban letette az ügyvédi szakvizsgát. Holló Lajos pártfogásának és a jó hírű Bakos családnak köszönhetően a helyi képviselőtestület „1907. május 14-én Kiskunfélegyháza város teljes jogú polgárai közé felvette.” (Ennek árát – 400 Korona – 100 Koronára mérsékelte, arra való tekintettel, hogy a folyamodó atyja huzamosabb ideig volt a félegyházi gimnáziumban tanár, anyja pedig félegyházi származású.[16]) Így minden akadály nélkül nyithatta meg városunkban jó nevű ügyvédi irodáját. Horváth Zoltán Kiskunfélegyházára már gyermekes családapaként érkezett. Sárbogárdon született fia, ifjabb Horváth Zoltán szintén jogász lett, a ’40-es években már ő is itt dolgozott apja irodájában. További gyermekei (Attila, Csaba, Mária) városunkban születtek, itt végezték tanulmányaikat. Már csak ezért is erős volt Horváth Zoltánnak és családjának érzelmi kötődése a városhoz.

A fiatal ügyvéd politikai meggyőződéséhez híven csatlakozott a Függetlenségi és 48-as Párt országosan ismert vezéréhez, Holló Lajoshoz, azt a helyi ügyek intézésében tehermentesítette. Hamarosan a városi képviselőtestület tagja is lett. A monarchia utolsó éveiben (1909–11) épült városháza körüli vitákban nem kis szerepe volt neki abban, hogy az épület a jelenlegi formájában valósult meg.

Aztán jött az első világháború. Horváth ügyvéd úrnak is be kellett vonulnia a déli harctérre. Itt súlyosan megbetegedett, s ezt követően végül sikerült a katonai szolgálat alól felmentést kapnia. Holló Lajos 1918 nyarán bekövetkezett halálával megüresedett a kiskunfélegyházi mandátum. A választási eredmény: Fazekas Ágoston díszpolgárunk csupán 63 szavazattal győzött Horváth Zoltánnal szemben.[17] Ám nemsokára, az őszirózsás forradalom idején a lakosság őt kívánta a helyi nemzeti tanács élére. Nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, mikor a harctérről hazatérő és a nyílt utcán lövöldöző katonáktól személyesen vette át a fegyvereket. Legfőbb feladatának a lakosság személyi és vagyoni biztonságának biztosítását tartotta. Ehhez, valamint a hadiözvegyek segélyének kifizetéséhez pénzre volt szükség. Horváth Zoltán kérését megértve a polgárok önkéntes pénzadományokat ajánlottak fel. Jó példa erre Lőrincz Lázár, aki virilis képviselőként 4000 Koronát adományozott[18] a nemzeti tanács céljaira, pedig „mungó” volt, azaz szemben állt Horváth Zoltán pártjával.

1918 novemberében helyben még nem volt erős a kommunista eszmék hatása. Horváth Zoltán azonban jól látta, hogy fel kell lépni ellenük. Egy alkalommal nagyobb hallgatóság előtt vitázott Héderi Antallal (aki akkor szociáldemokrata, később kommunista volt.) E vitában is megmutatkozott Horváth kommunistaellenessége, aki úgy vélte, a kommunizmus „csak a tudósok agyában született meg, de a gyakorlati életben nem megvalósítható.[19]

A Moszkvából hazatért kommunista Kun Béláék befolyása azonban nőttön nőtt. 1919. február 20-i letartóztatásuk során Horváth sógora, Váry Albert ügyész viszonylag emberséges körülmények közé helyezte őket, majd szintén Váry volt az, aki március 21-én este 8–9 óra között, a lemondott Berinkey kormány utasítására szabadlábra helyezte Kunt és társait a következő szavakkal: „Uraim, Önök szabadok, Isten segítse Önöket munkájukban![20] A miniszteri bársonyszékbe került „urak” ezután a szovjet Cseka mintájára terrorkülönítményeket hoztak létre, amelyek a vidéket járva „bíráskodtak”. gyilkoltak, raboltak, fosztogattak és túszokat szedtek a lakosság köréből.

1919. április 29-én reggel a Tóth Béla mészárossegéd által vezetett terrorcsoport különvonata befutott a félegyházi vasútállomásra. Előzőleg Makón, Hódmezővásárhelyen és Szentesen végigsarcolták a városokat, s több mint 50 túszt hurcoltak magukkal. Félegyházán 3 embert: Kiss Béla szentesi polgármestert, Návay Lajost, a képviselőház elnökét és a testi hibás Návay Ivánt arra kényszerítették, hogy csupasz kézzel tisztogassák a híg trágyától szennyes marhavagonokat. Ezután a túszokkal három sírgödröt ásattak a vasúti éteremmel szemben levő térségen. Öt különítményes a már megásott sírhoz vezette az áldozatokat, s golyózáport zúdítottak rájuk. Mindezt az állomáson tartózkodó félegyházi lakosokkal is végignézették, majd egy álló napig raboltak, fosztogattak a megrettent városban[21]. (A mártírok emlékének tiszteletére emelték 1929-ben a Návay-emlékművet, melyet 1945 után elpusztítottak. 2014-ben avatták az új emlékművet, a régi hiteles másolatát.)

A Lenin-fiúk túszként magukkal vitték dr. Horváth Zoltánt is, akit először a budapesti Margit-körúti fogházban, majd a rákospalotai leány-javítóintézetben tartottak fogva. Innen bocsátották haza 1919. május közepén.[22]Családjával együtt barátai révén juthatott élelemhez, mert semmiféle szakszervezet tagja nem lévén igazolványa sem volt.

1919. augusztus 6-án a románok bevonultak Kiskunfélegyházára. Dr. Horváth Zoltán ekkor arra törekedett, hogy a kommunista bűnösök fölött a törvényes magyar bíróság mondja ki az ítéletet. Kommunistasággal vádolt embereket védett, nem engedte a románok kezei közé őket. A románokkal csakis hivatalosan érintkezett, nem vett részt, még felkérésre sem a románok által rendezett mulatságokban.[23]

1919 novemberében a románok kivonultak az országból. Ezt követően megtörtént a vörös terror bűnöseinek felelősségre vonása. A „terroristák” elleni perben dr. Váry Albert, Horváth Zoltán sógora képviselte a vádat. Horváth egyetértett Váryval, aki sokkal fontosabbnak tartotta azt, hogy „az esetleg ártatlan emberek visszanyerjék szabadságukat, mint hogy a bűnösök azonnal bíráik elé állítassanak.[24]. A vallomásokból, jelentésekből, beszámolókból, bírói ítéletekből készítette el Váry „A vörös uralom áldozatai Magyarországon” című könyvét, amely a kommunista gyilkosságokat dokumentálja.

(ITT KÉP VAN)

Váry Albert a terroristák perében.

(Kép a Vasárnapi Újságból.)

Trianon után megkezdődött az országban a békés építőmunka. A város 1922–29 között 48-as ellenzéki vezetésű volt. Horváth Zoltán 1922–26 között nemzetgyűlési képviselő, Holló Béla pedig a polgármester. 1926-ban ugyan dr. Kiss István lépett kormánypárti színekben Horváth Zoltán helyébe, de rivalizálásuk nem vált a város kárára. Kölcsönből megépítették a városi bérpalotát, a Fürdő Szállót és a vágóhidat. Jelentős volt a tanyai iskolaépítési program is, az 1927–28-as tanévben pl. hat új iskolát adtak át.[25]

(ITT KÉP VAN)

A Fürdőszálló avatása 1928-ban (Forrás?????)

1929 júniusában felavatták a Kiskunfélegyházi Munkás Otthont. A város ingyen telket és pénzbeli segélyt adott a munkásságnak, számos munkás és iparos ellenszolgáltatás nélkül dolgozott a székház felépítésénél. Dr. Horváth Zoltán örömét fejezte ki, hogy „a munkásság Kiskunfélegyházán békés harmóniában működik a polgársággal ugyanakkor, amikor másutt éles ellentét mutatkozik. Ennek a tanújele az, hogy a munkásság ezen ünnepén a város vezetősége, valamint a tőkét reprezentáló kereskedelmi- és ipartestület is részt vesz. Ez követendő példa lehetne az országban…”.[26]

(ITT KÉP VAN)

A Munkásotthon avatása 1929-ben (Forrás?)

1929-ben a világgazdasági válság negatív irányba vitte az ország gazdasági életét, de mélyreható változások indultak meg a nagypolitikában is. Helyben is nagy nehézségekkel kellett megküzdenie Horváth Zoltánnak. Az 1931-es országgyűlési választást Kiss Istvánnal szemben ismét elvesztette. 1933-ban a 48-as párt feloszlott, tagjai csatlakoztak a Független Kisgazda Párthoz, melynek helyi vezetője Horváth Zoltán lett.

1933. február 27-én leégett a Reichstag, a német parlament épülete. A gyújtogatást a kommunistákra fogták. Ez jó ürügyet szolgáltatott Hitlernek, hogy betiltsa a weimari alkotmány fontosabb pontjait, s egymaga ragadja kézbe a hatalmat. Erre az eseményre reagált Horváth Zoltán az 1933. április 23-án, a Csonkamagyarország című hetilapban megjelent cikkében, amelyben elemzi az oroszországi kommunista diktatúra valamint a hitleri fasizmus kiváltó okait. Az „orosz irtózatra” még talál magyarázatot: „évszázados cári elnyomás, örökös rabszolgaság, a világháború óriási szenvedései”. A német köztársaság viszont jogállam volt: „senkinek sem személyi, sem anyagi jogát nem sértette. Politikai meggyőződését mindenki szabadon követhette.” Ezért a németországi „Hitler-féle pártőrjöngést” – szerinte – nem lehet normális okokkal megmagyarázni. Végül dr. Horváth Zoltán cikkében megállapította, hogy az oroszországi és a németországi diktatúrák között tulajdonképpen semmi különbség sincs: „Mind a két államban egy pártnak fanatikusai, őrültjei tobzódnak. Egy akolt, egy pásztort akarnak. Eszközökben egyformán nem válogatósak. Aki nem hajlik, az törik. Hát tényleg mi különbség van a között, hogy a szabadságra, alkotásra született embernek, akár tetszik, akár nem Leninre, vagy Hitlerre kell esküdnie? Semmi…”.[27]

E cikk miatt a belügyminiszter betiltotta a Csonkamagyarországot, minthogy a „velünk baráti viszonyban álló” német kormányról feltételezte, hogy része lehet a Reichstag felgyújtásában. 1933 júliusában azonban Horváth életre hívta A Csonkamagyarország című lapot, amely a Független Kisgazdapárt helyi lapja lett, kiadója és főszerkesztője dr. Horváth Zoltán volt.

1934 márciusában alakult volna meg Kiskunfélegyházán a nyilaskeresztes párt. Az alakuló gyűlésen mindössze 25–30 ember verődött össze. Horváth Zoltán újból éleslátásáról tesz tanúbizonyságot. „Nyilaskeresztes párt Kiskunfélegyházán?” című cikkében kijelenti: „a hazánkban szereplő nyilaskeresztes párt nem más, mint a német horogkeresztes párt. Ez a párt az, amely az ország lakosságát első és másodosztályú polgárokra tagolja […]. Épp úgy meg akarja akadályozni a kölcsönös megbecsülésen alapuló nyugodt polgári kormányzásnak a kialakulását, mint a vele szemben álló másik oldal legszélén elhelyezkedett kommunista párt.[28]

Az 1935. évi általános választáson dr. Horváth Zoltánt választották meg Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselőjének, kisgazdapárti programmal. Az országgyűlésen és pártja politikai életében állandóan tevékenyen közreműködött. Bizonyítja ezt, hogy személyes kapcsolata volt a párt országos vezetőivel. Eckhardt Tibor, Nagy Ferenc és Tildy Zoltán A Csonkamagyarország című újságot a párt egyik szócsövének tekintették.

Horváth Zoltán tevékenysége során felszólalt minden olyan törvényjavaslat ellen, melyek a jogegyenlőséget illetve az emberi szabadságjogokat megsértik. Bírálta az első zsidótörvény javaslatát, mert ez „már különbséget tesz állampolgár és állampolgár között, eddig teljes jogú állampolgárokat másodrendűnek deklarál, a megkülönböztetés alapja pedig – a keresztény vagy zsidó valláshoz való tartozás [...] Évek óta fékevesztett izgatást folytat a zsidó hitfelekezet ellen egy viszonylag kis, de hangos csoport, és a kormány ezt a szélsőséges mozgalmat megfékezni és a törvények korlátai közé szorítani képes nem volt. Ennek a mozgalomnak kellett engedményt adni ezzel a javaslattal […]előre megjósolhatjuk, hogy ez a törvény nem old meg semmit. Azt eléri, hogy az egyik oldalon elkeseredést okoz, de ugyanakkor a másiknak nem hoz megelégedést.[29]

Horváth a második zsidótörvény ellen is bátran felemelte a szavát: „»A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslat« címet viseli a kormány javaslata, amely a zsidóknak és faji alapon zsidókként tekintendő nagyszámú keresztényeknek teljesen lehetetlenné teszi a megélhetést […]. Nem zsidó kérdés és nem zsidó sérelem csupán a javaslatban foglalt jogfosztás, hanem egyetemes magyar kérdés és egyetemes magyar sérelem. Ha ma az egyik törvénnyel ki lehet mondani, hogy az állampolgárok egy csoportja jogvesztett legyen, holnap egy másik törvénnyel egy más csoportra kerülhet sor. A jogegyenlőség elve, amíg ép és sértetlen, hatalmas vára a közszabadságnak, de nyomorult rom, amely senkit sem véd, ha megbolygatni engedjük.[30]

Az 1939-es országgyűlési választásokon elsöprő győzelmet arattak Félegyházán a szövetkezett jobboldali pártok. A Kiskunfélegyházi Közlöny – a kormánypárt helyi lapja a következőképpen kommentálta ezt: e nagyarányú győzelem „nem utolsó sorban dr. Horváth Zoltán terméketlen, s az eltelt négyéves ciklus alatt csak németellenes és zsidóbarát politikájának számlájára írható.[31] Egy héttel később dr. Horváth Zoltán már reagált is a „németellenesség” vádjára: „Abból, hogy egy külföldi állammal barátságban vagyunk, nem következik szükségszerűen, hogy annak az államnak a belső berendezkedését szolgai módon lemásoljuk és alkalmazzuk. Különösen, ha az ellentétben állana nemcsak a tradíciónkkal, hanem a valódi érdekeinkkel is. Hát igen. Horváth Zoltán »németellenes«, ha arról van szó, hogy itt az ezeréves alkotmány helyébe parancsuralom lépjen, hogy a függetlenségünket és a szabadságunkat feladjuk.[32]

Dr. Horváth Zoltán elvesztette ugyan a félegyházi egyéni választókerületi mandátumot, de a Független Kisgazdapárt frakciójában egészen 1944-ben történt elhurcolásáig a képviselőház tagja volt.

Az 1944-es német megszállás előtt polgári politikusok, főképp Rassay Károly, Demokratikus Polgári Blokkot szerveztek. Ebbe a Kisgazdapártot is be akarták vonni. Tildy Zoltánék azonban halogatták a közös nyilatkozat aláírását. Horváth Zoltán nem titkolta barátja, Rassay előtt, hogy Tildy a szociáldemokrata párt balszárnyával, Szakasits Árpádékkal konspirál, „akik megtiltották neki, hogy a Kisgazdapárt belemenjen az egységes Polgári Frontba.[33] Ezzel bizony akadályozták az antifasiszta erők összefogását.

1944. március 19-én a német hadsereg megszállta hazánkat. A Gestapo emberei kész listákkal érkeztek. A következő két hétben több mint 3000 közéleti személyiséget, politikust, újságírót, művészt tartóztattak le. A kisgazdapárt országgyűlési képviselői közül dr. Horváth Zoltán mellett Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Nagy Ferencet és Szentiványi Lajost.[34] Októberben a Lakatos-kormány ugyan vissza tudott kérni számos korábban letartóztatottat, köztük dr. Horváth Zoltánt is. November 11-én azonban Horváth Zoltánt újból elhurcolták és 23-án a német Gestapo politikai foglyaként a pestvidéki törvényszék fogházából Dachauba szállították[35]. Külön büntetés volt számára, hogy a többi képviselőtársától elszigetelték, ők ugyanis együvé kerültek Mauthausenben.[36]

(ITT KÉP VAN)

A dachaui koncentrációs tábor kapuja

A dachaui koncentrációs tábor a hitleri Németország első büntetőtábora volt. Már 1933 márciusában ide hozták a náci rezsim politikai ellenfeleit. A rabokat kegyetlenül dolgoztatták. Itt került először a tábor kapujára a cinikus felirat: „A munka szabaddá tesz”. Egyébként ez működött a legtovább, az amerikaiak 1945 áprilisában szabadították fel. 1944 őszétől a tábor túlzsúfolttá vált. Az 50 főre tervezett helyiségekben 300–500 ember gyötrődött, gyakran tetvektől leférgesedve. Így 1944 novemberében tífuszjárvány ütötte fel a fejét. Még tovább romlott a helyzet 1945 januárjában, mert az orosz előnyomulás miatt más táborokból is idehoztak foglyokat, s a rettenetes zsúfoltság és alultápláltság gyorsította a járvány terjedését.[37] Dr. Horváth Zoltán itt halt meg 1945. február 26-án kiütéses tífuszban[38]. Azt is tudjuk, hogy sok száz társával együtt tömegsírban temették el.

(ITT KÉP VAN)

Horváth Zoltán dachaui nyilvántartó lapja (Forrás?????)

A sors nem volt kegyes a mártírhalált halt Horváth Zoltán feleségéhez és négy gyermekéhez sem. Ők sem magyar földben nyugszanak. Pedig a két kisebb gyermeke, Csaba és Mária 1945-ben édesanyjuk támogatására is törekedtek, amikor itt akartak boldogulni Kiskunfélegyházán. Csabára, aki orvos lett, különösen nagy szükség lett volna. 1944-ben több orvos is elmenekült a városból, a zsidó származásúak pedig többnyire odavesztek a háborúban. Horváth Csaba számára a város vezetése kiutalta a korábban dr. Szemeráth Oszkár által használt rendelőt, mivel utóbbi elmenekült az országból feleségével együtt. 1945 novemberében azonban visszajöttek, s kis híján karhatalommal tették ki a Horváth családot az önkormányzat által kiutalt rendelő-lakásból. (Kislányuk, Noémi ekkor 5 hetes volt.)[39] Ezek után hamarosan kivándoroltak Ausztráliába.

(ITT KÉP VAN)

A Horváth család kibővített családfája

Horváth Zoltán legkisebb gyermeke, Mária gondoskodott ezután édesanyjáról, aki férje halála után 1946-tól 1949-ig hadigondozásban részesült. Ezt a kommunista hatalomátvétel után megvonták tőle (osztályellenségnek tekintették külföldön élő fiai miatt), így ellátatlan maradt.[40] 1956-ban aztán lánya és annak férje, dr. Krúdy Tamás őt is magukkal vitték az Egyesült Államokba. Többet nem tudunk róluk.

A két idősebb fiú, Attila és Zoltán sorsának alakulásáról egy 2000-ben kiadott lexikon tájékoztat röviden. Hogyan kerültek be abba a lexikonba, melynek címe: „A magyar emigráns irodalom lexikona”? A válasz: mind ketten a huszadik századi magyar költészetet gazdagították verseikkel. Horváth Attila rendkívül sokoldalú, tehetséges ember volt. Jogot végzett és kiváló angol nyelvtudása révén az 1930-as évek végén diplomáciai pályára lépett. 1945-ben már nem tért (nem térhetett) haza. Családjával Portugáliában egy kisvárosban, Estorilban lakott, közel Horthyékhoz. 1966-ban az USA-ba távozott, ahol több egyetemen szociológiát tanított. A magyar nyelv „gyakorlására” egyetlen lehetősége a versírás volt. Versei az Új Látóhatár irodalmi és politikai folyóiratban jelentek meg.[41] 1986-ban halt meg „valahol Európában”.

(ITT KÉP VAN)

A Winona State College, ahol Horváth Attila

a pszichológia professzoraként tanított

(ITT KÉP VAN)

Horváth Attila több verse is megjelent az

Új Látóhatár című folyóiratban

S végül szóljunk néhány szót a legidősebb fiúról. Ifjabb Horváth Zoltán ügyvédként dolgozott városunkban. 1945-ben ő is összeütközésbe kerülhetett a város vezetésével helyiség-kiutalási kérelme miatt. E kérelmét hivatalosan válaszra se méltatták. A már idézett lexikonból tudjuk, hogy az Egyesült Államokba vándorolt ki családjával, ahol egy nagy gyógyszeripari cég jogásza lett. Öccséhez hasonlóan ő is kereste a kapcsolatot az emigrációban élő magyarokkal. Ezt bizonyítja, hogy az Amerikában megjelenő Katolikus Magyarok Vasárnapja című hetilapban rendszeresen jelentek meg versei.[42] A technika jóvoltából egyedül az ő szerény sírját mutathatjuk meg, amely egy indianapolisi temetőben található.[43]

(ITT KÉP VAN)

Ifj. Horváth Zoltán munkahelye:

Eli Lilly & Co., Indianapolis

(ITT KÉP VAN)

Ifj. Horváth Zoltán sírja az indianapolisi temetőben

A 20. század politikai eseményei (Trianon, a horogkereszt és a vörös csillag) nagyon sok magyar embernek, családnak az életét tette tönkre, elpusztította vagy a szülőföld elhagyására kényszerítette őket. Erkölcsi kötelességünk, hogy ne feledjük, szeressük őket!

Irodalom

Bakošová, Mária–Hvojníková, Zita–Konečná, Katarína

[é. n.]

Dejiny ochotníckeho divadla v Novej Bani do roku 1945. (Az amatőr színjátszás története Újbányán 1945-ig). Forrás: Pohronske Museum in Nova Bana honlapja. Internet:

http://www.pohronskemuzeum.sk/publikc/dejinydivadla.pdf (Letöltés dátuma: 2016. május 23.)

 

BÁNKI HORVÁTH Mihály

2006

Horváth Zoltán. In: Jászok és kunok a magyarok között. Ünnepi kötet Bánkiné Molnár Erzsébet tiszteletére. Szerk.: Bathó Edit et al. 181–196. Jászberény.

 

BAUMANN Samu

1903

Újbánya. In: Magyarország vármegyéi és városai. Szerk.: Borovszky Samu. Bars vármegye. Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár. Internet: Forrás: http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0004/8.html (Letöltés dátuma: 2016. május 23.)

 

BOROS László, T. (szerk.)

1929

Magyar Politikai Lexikon (1914–1929). Budapest.

  

Félegyházi Közlöny Naptára

1924

Dr. Horváth Zoltán nemzetgyűlési képviselő életrajza. In: A Félegyházi Közlöny naptára az 1925. évre. Kiskunfélegyháza. 3–9.

 

FILEP Tamás Gusztáv

2013

Széljegyzetek a népi mozgalom történetének monográfiájához. In: Pro Minoritate folyóirat 2013. nyár. 129–135.

 

GYŐRIVÁNYI Sándor

1995

A Kisgazdapárt regénye a kezdetektől napjainkig. Változó világ 5. Budapest.

 

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor (szerk.)

1985

Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez. Kecskemét.

 

NAGY Csaba

2000

A magyar emigráns irodalom lexikona. Budapest.

 

PIVARCSI János

2001

Csengőd község településtörténete Csengőd.

 

PÜSKI Levente

2014

Fogság, illegalitás, ellenállás. Náciellenes parlamenti képviselők 1944-ben. In: Rubicon történelmi magazin 2014/3. szám. 56–63.

[1] „dr. Horváth Zoltán ünneplése”. „Horváth Zoltán csütörtökön adott programot a félegyházi választók előtt”. Csonkamagyarország, 1939. márc. 12. (VII. évf. 11. szám) 1.

[2] Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL BKML) XIV. 90. Fekete János hagyatéka (a továbbiakban: XIV. 90). VVTA/14. Kiskunfélegyháza Város Képviselőtestületének 1945. szept. 4-i ülésén hozott 262/kgy. 1945. sz. határozata.

[3] Fekete János: Dr. Horváth Zoltán élete. L.: MNL BKML XIV. 90.

[4] BÁNKI HORVÁTH Mihály, 2006. 181–196.

[5] Forrás: XX. Század Intézet honlapja. Felhívások. A náci megszállás politikai és faji üldözöttei. Internet: http://archiv.xxszazadintezet.hu/1944_marcius_19/ (Letöltés dátuma: 2016. május 23.)

[6]Forrás: XX. Század Intézet honlapja. A német megszállást 1944 március 19-ét – követően letartóztatott, internált, deportált és illegalitásba kényszerített személyek adatai. Internet: http://archiv.xxszazadintezet.hu/1944_marcius_19/1944_marcius_19.pdf (Letöltés dátuma: 2016. május 23.)

[7] A másik kettő: Bajcsy Zsilinszky Endre kisgazdapárti és Kabók Lajos szociáldemokrata országgyűlési képviselő.

[8] Fekete János: Dr. Horváth Zoltán élete. L.: MNL BKML XIV. 90.

[9] Ifj. Horváth József keresztelési bejegyzése. Forrás: https://familysearch.org/ark:/61903/1:1:XZ11-PQD (Letöltés dátuma: 2016. május 23.)

[10] BAUMANN Samu, 1903.

[11] Bakošová, Mária–Hvojníková, Zita–Konečná, [[[[[é. n.].

[12] Horváth Zoltán érettségi anyakönyve, 1898. Forrás: Budapest Főváros Levéltárának honlapja. A Budapesti VII. Kerületi Magyar Királyi Állami Főgimnázium érettségi anyakönyvei. Internet: https://lnyr.eleveltar.hu/BFLQuery/detail.aspx?ID=1583813 (Letöltés dátuma: 2016. május 23.)

[13] PIVARCSI János, 2001. 18.

[14] „Október 6. A budapesti ünnepélyek”. Vasárnapi Újság, 1899. október 8. (46. évfolyam, 41. szám.) 695.

[15] Erről Bánki Horváth Mihály már említett tanulmányában (BÁNKI HORVÁTH Mihály, 2006.) alapos ismertetést adott.

[16] Fekete János: Dr. Horváth Zoltán élete. L.: MNL BKML XIV. 90.

[17] Félegyházi Közlöny Naptára, 1924. 3–9.

[18] A Félegyházi Hírlap tudósítása a helyi Nemzeti Tanács megalakulásáról és tevékenységéről. Kiskunfélegyháza, 1918. november 10. L.: IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor (szerk.), 1985. 330–336.

[19] A Félegyházi Hírlap szerkesztőségi cikke a Függetlenségi és 48-as Párt helyi szervezetének pártépítéséről és propagandájáról. Kiskunfélegyháza, 1919. január 5. L.: IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor (szerk.), 1985. 339–341.

[20] Forrás: Wikipédia. Váry Albert. Internet: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1ry_Albert (Letöltés dátuma: 2016. május 23.)

[21] Dr. Szabó János beszéde a kiskunfélegyházi Návay-emléktábla avatásán 2006. október 22-én (kézirat).

[22] BOROS László, T. (szerk.), 1929. 178.

[23] Félegyházi Közlöny Naptára, 1924. 3–9.

[24] Forrás: Wikipédia. Váry Albert. Internet: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1ry_Albert (Letöltés dátuma: 2016. május 23.)

[25] Hírlapi beszámoló az új tanyasi iskolák fölszenteléséről. Kiskunfélegyháza, 1928. május 27. L.: IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR (szerk.), 1985. 366.

[26] A helyi függetlenségi lap cikke a munkás-otthon felavatásáról. Kiskunfélegyháza, 1929. június 23. L.: IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR (szerk.), 1985. 371.

[27] „Gondolatok. dr. Horváth Zoltán vezércikke”. Csonkamagyarország, 1933. április 23. (XIII. évf. 17. szám.) 1.

[28] „Nyilaskeresztes párt Kiskunfélegyházán?” A Csonkamagyarország, 1934. március 18. (II. évf. 11. szám) 1.

[29] „Törvényjavaslat a jogegyenlőség ellen”. A Csonkamagyarország, 1938. április 17. (VI. évf. 16. szám) 1.

[30] „A jogegyenlőség védelmében”. A Csonkamagyarország, 1939. január 1. (VII. évf. 1. szám) 1.

[31] BÁNKI HORVÁTH Mihály, 2006.

[32] „A múlt visszajár”. A Csonkamagyarország, 1939. június 11. (VII. évf. 24. szám) 1.

[33] FILEP Tamás Gusztáv, 2013. 129–135.

[34] Győriványi Sándor, 1995. 27.

[35] MNL BKML XIV. 90. Kiskunfélegyháza város polgármesteri iratok 20.952/1949. alapszám. Dr. Horváth Zoltánné szül. Eizner Böbel Alojzia kiskunfélegyházi lakos nemzeti gondozási ügye.

[36] PÜSKI Levente, 2014. 56–63.

[37] Forrás: Wikipédia. Dachaui koncentrációs tábor. Internet: http://hu.wikipedia.org/wiki/Dachaui_koncentr%C3%A1ci%C3%B3s_t%C3%A1bor (Letöltés dátuma: 2016. május 23.)

[38] MNL BKML XIV. 90. Kiskunfélegyháza város polgármesteri iratok 20.952/1949. alapszám. Dr. Horváth Zoltánné szül. Eizner Böbel Alojzia kiskunfélegyházi lakos nemzeti gondozási ügye.

[39] MNL BKML XIV. 90. Dr. Horváth Csaba fellebbezése és kérvénye Kiskunfélegyháza város polgármesteréhez.

[40] MNL BKML XIV. 90. Kiskunfélegyháza város polgármesteri iratok 20.952/1949. alapszám. Dr. Horváth Zoltánné szül. Eizner Böbel Alojzia kiskunfélegyházi lakos nemzeti gondozási ügye.

[41] NAGY Csaba, 2000. 416.

[42] NAGY Csaba, 2000. 421.

[43] Forrás: Geni. Online családfaépítés honlapja. Horváth Zoltán adatai. Internet: http://www.geni.com/people/Zolt%C3%A1n-Horv%C3%A1th/6000000026669887757 (Letöltés dáuma: 2016. május 23.)

Kőfalviné Ónodi Márta

TYÚKSZEMTAPASZ, HAJNÖVESZTŐ, SAVANYÚVÍZ – EGÉSZSÉGÜGYI HIRDETÉSEK ÉS REKLÁMOK A KISKUNFÉLEGYHÁZI ÚJSÁGOKBAN 1885–1900

A 19. században az információt a sajtótermékek juttatták el a legszélesebb tömegekhez, így kifejezetten alkalmasak voltak üzleti célú hirdetések, reklámok közzétételére. Ha megvizsgáljuk az 1885 és 1900 közötti kiskunfélegyházi újságokban megjelent egészségügyi témájú hirdetéseket, ugyanazokkal a reklámokkal találkozhatunk, mint bármelyik másik korabeli, akár fővárosi lapban, hiszen az országosan forgalmazott termékekhez nem készültek külön reklámok a vidéki újságok számára, helyben gyártott gyógyhatású termékekkel pedig nem rendelkezett a város. Az akkori médiát egyedül az újság képviselte. Félegyházán 1885 és 1900 között három újság létezett, ezek társadalmi, kulturális és politikai hetilapokként funkcionáltak.

(ITT KÉP VAN)

KÉP1-2-3

A Félegyházi Hírlap működött végig az egész tanulmányozott korszakban, a Félegyháza és Vidéke csupán három évig, 1887 és 1889 között létezett, a harmadik újság, a Félegyházi Híradó pedig 1895-ben kezdte meg működését. Mindhárom újság vasárnaponként jelent meg,[1] terjedelmük kettő és nyolc oldal között változott, a reklámok általában a lap második felében kaptak helyet.

A vizsgált 16 év 1250 lapszámában összesen 1530 egészségügyi hirdetés fordul elő. Mivel egy hirdetést többször is megjelentettek, illetve egy-egy terméket vagy szolgáltatást többféleképpen is reklámoztak, így összesen 97 különböző, egészségüggyel kapcsolatos hirdetés került vizsgálat alá. Az egyes reklámok előfordulási aránya változó: a hirdetések több mint felét tíznél kevesebb alkalommal közölték, két reklám viszont száznál is többször szerepelt az újságokban.

(ITT KÉP VAN)

Diagram

Fontos tisztázni, hogy mit tekinthetünk egészségügyi témájú hirdetésnek: minden reklámot, amely olyan szereket, készítményeket, terápiákat, eljárásokat, ill. olyan személyek működését népszerűsíti, amelyek valahogy köthetőek az egészség megőrzéséhez, helyreállításához, a betegségek megelőzéséhez, a gyógyításhoz, illetve a személyes higiéniához, tisztálkodáshoz, szépségápoláshoz. Mivel a vizsgálat tárgyát csak a reklámok és hirdetések képezik, így nem tárgyaljuk az egyébként egészségügyi tematikájú újságcikkeket, híreket, tudósításokat, tárcákat, glosszákat. Jelen cikk nem tér ki az orvosok, fogorvosok, bábák szolgáltatásainak hirdetésére, illetve a „népi gyógymódokkal” (pl.: a petróleum, illetve a méz hasznos hatásai stb.) kapcsolatos cikkekre, valamint az állatgondozást és az állatok betegségeit érintő hirdetésekre; ellenben minden olyan szer reklámja helyet kapott, amelyet ma egy patikában vagy drogériában megvásárolhatnánk, így szó lesz a szépségápolással kapcsolatos hirdetésekről is. Általánosságban elmondható, hogy a mai gyakorlathoz hasonlóan a 19. század végi újságokban is a nem receptköteles gyógyhatású készítmények reklámjaival lehet elsősorban találkozni.

A reklámfogások tekintetében az 1885–1900 évek közötti hirdetések nem tértek el nagyon sokban a maiaktól. Csiszolatlanabb, kezdetlegesebb formában ugyan, de éppúgy használtak már akkor is bizonyos tartalmi és grafikai trükköket, mint ma.[2] Voltak hivatkozott olvasói levelek,[3] reklámoztak termékeket híres emberekkel,[4] orvosok állították a gyógykészítményekről, hogy hatásosak,[5] óvtak a hamisítványoktól,[6] ócsárolták a konkurens termékeket[7]. Különbséget jelentett viszont az, hogy egy-egy termék az egészségügyi problémák egész széles spektrumát volt hivatva kezelni, míg ma egyre inkább a specializáció figyelhető meg. További fontos különbség, hogy a ma élvezeti cikknek minősülő készítményeket gyógyhatású szerként is reklámozták. Ezek első körét alkotják az alkoholtartalmú italok.

(ITT KÉP VAN)

KÉP 4-9.

A ma is forgalomban lévő Unicumot emésztési zavarok, gyomorgörcs, hidegláz kezelésére ajánlották[8], hasonlóan, mint a Barát-ital[9] néven szereplő gyomorlikőrt. Még mindig az emésztési gondoknál és étvágytalanságnál maradva: ezek ellenszeréül kínálták a konyakot[10], ami ráadásul állítólag a fertőző betegségekkel szemben is hatásos volt. A vérszegénység ellen javasolták az Alföldi Gyógycognacot,[11] illetve a magas vastartalmú Vasbort[12]. Szintén a vérszegénységet kívánta gyógyítani az orvosi malagakivonat.[13] A malaga tulajdonképpen spanyol édes csemegebor, ennek fényében érdekes, hogy gyermekek számára is ajánlották erősítőszerként, illetve gyomorgyöngeség ellen. Nem csak alkoholtartalmú szereket kínált a Hoff-cég – ők malátakivonattal dolgoztak –, termékeik között szerepelt a maláta egészségi sör, a maláta mellcukorka és maláta egészségi csokoládé is.[14]

(ITT KÉP VAN)

KÉP 10-12.

Ezeket a készítményeket használhatták mell-, gyomor- és tüdőbetegség, valamint „elnyálkásodás” és köhögés ellen; ideggyengeség, étvágytalanság, illetve álmatlanság esetén. A szintén ebből az alapanyagból készült Kathreiner malátakávét egészségi kávéként az egész család számára reklámozták.[15] Ahogy a változatos grafikai megoldásokkal kiegészített hirdetés fogalmaz: „A legelső orvosok ajánlják mint erősítőszert; használható ideg- és gyomorbántalmakra; étvágygerjesztő, asszonyok és gyerekek gyönge szervezetének táplálója.” Az élvezeti szerek mint gyógyszerek sorát a Hungária pótkávéreklám[16] zárja, amely többek között vérszegénység és álmatlanság ellen szolgált.

A következő gyakrabban reklámozott terméket az ásványvizek jelentik.

(ITT KÉP VAN)

KÉP13-19.

A Szolyvai savanyúvíznek[17] csak egyféle gyógyhatást tulajdonított a hirdetés, mégpedig azt, hogy „járványos betegségek alkalmával hatásos”.[18] Szintén egy bizonyos egészségügyi problémára kínált megoldást a Ferenc József keserűvíz[19], amelyet hashajtóként ajánlottak. Ezzel szemben a bikszádi és sztojkai vizek[20] számtalan gyógyhatással rendelkeztek: légcső- és hangszálhurut, vérköpés, vérhányás, kezdődő gümőkór, idült és heveny gyomorhurut, máj- és epebántalmak, renyhe bélműködés, vesehomok, görvélykóros daganatok, női bántalmak, cukorbetegség esetére felettébb ajánlották. A Krondorfi savanyúvizet[21] főleg légúti megbetegedések és tüdőcsúcshurut kezelésére kínálták, nyálkaoldó, köhögés- illetve rekedtség-csillapító hatása miatt. A mohai Ágnes forrásvíz[22] főleg emésztőszervek hurutos bántalmait, „túlságos gyomorsavany” képződést orvosolta, illetve kolera elleni védőszerként funkcionált. A szintén mohai, de Stefánia nevű ásványvízzel[23] a gyerekek görvély- és angolkórját kívánták gyógyítani.

A nem belsőleg, hanem külsőleg alkalmazott vizek, vagyis a gyógyvizes fürdők hirdetéseinek általános jellemzői, hogy az újságokban többnyire csak a tavasztól őszig terjedő fürdőszezonban jelentek meg, és földrajzilag messze eső gyógyfürdőhelyeket reklámoztak.

(ITT KÉP VAN)

KÉP 20-21.

A Temes vármegyei Buziásfürdő[24] fürdő- és ivókúrát is hirdetett. A sokféle betegség közül, aminek gyógyítására kínálták, kettőt érdemes kiemelni: egyik a női bajok (magtalanság és vérzési bajok), a másik a bujakór, ami a szifilisz régies neve. A Szepes vármegyei lőcsei[25] és a Zólyom vármegyei szliácsi vízgyógyintézetek[26] már kínáltak masszázst, villanyozást, tej- és savógyógymódot is, mégpedig a betegségek kiterjedt körére: a hisztériától kezdve a sápkóron és váltólázon át a „hasbeli pozsgáig” szinte mindenre.

(ITT KÉP VAN)

KÉP22.

A vizek után a tabletták és balzsamok következnek, melyeknek egy közös jellemzőjük van: az univerzalitás. Erre legjobb példa Brandt Richárd gyógyszerész svájci labdacsa,[27] amely rendkívül sok baj ellenszere volt. Az átvizsgált újságokban összesen 47 különböző módon hirdették, mindig más szöveggel, de általában hangzatos címmel. Például:

– „Roppant elterjedésnek örvendenek manapság a Brandt-féle svájci labdacsok

– „Csak a jót szokás utánozni

– „A legjobb házi szer

– „Felkarolva a nagyközönség kegye által

– „Mint valamely kegyenc, aki mindenütt hódít

– „Egyetemi tanárok és több száz gyakorló orvos megvizsgálta

– „Hatóságilag hitelesített bizonyítványok Brandt svájci labdacsairól

– „Pénzünket ne dobjuk ki értéktelen szerekre[28]

A körmönfont hirdetési technikáknál már csak a gyógyítani kívánt betegségek köre volt változatosabb: „bőrküteg” (kiütés), „rásztkórság” (kedélykórság, hipochondria), kólika (hastáji fájdalom, hascsikarás), migrén, végtagzsibbadás, székrekedés, vértolulás, fejfájás, hisztéria, étvágytalanság, gyomorbaj, szívdobogás, szédülés, gyomorgörcs, nehéz légzés, felfúvódás, lankadtság, sápkórság (vérszegénység), szemszikrázás, rossz szájíz, iszapos nyelv, görvélyes kelés ellen egyaránt kínálták. Főleg az emésztési problémákkal, úgymint „gyomorgörccsel, étvágytalansággal, savanyú büfögéssel” küzdőknek ajánlották a Rosa éltető balzsamot,[29] ennek érdekessége, hogy ez a hirdetés jelent meg a vizsgált időszakban a legtöbbször, összesen 141-szer. Külsőleges használatra is szánták a Thierry mell- és gyomorbalzsamot,[30] mely a mell-, tüdő-, máj- és gyomorbetegségek mellett sebeket is gyógyított, a reklám szerint szívóerejénél fogva egy „14 éves csontszút” kezeltek vele sikeresen. Hasonlóan egyetemleges gyógyszer lehetett a Pserhofer-féle vértisztító labdacs[31] és a Warner Safe Cure[32], amelyek nemcsak az emésztési nehézségek és hasi fájdalmak megszüntetését ígérték, de alkalmazták őket reumatizmus, köszvény és vízibetegség esetén is. A sok, „mindenre használható” készítmény sorában üdítő különlegességnek számít az Egger-féle befecskendezésre szánt injekció[33], amely speciálisan a húgyúti- és vesepanaszok orvoslására szolgált.

Míg a Reparator nevű szert[34] csak csúz és köszvény ellen, addig a Hajnal-szeszt[35] és a Reuma-szeszt[36] mindenféle fájdalom (reumás, isiászos fájdalom, fej-fog-fül-hátfájás) csillapítására ajánlották, a hirdetésekből viszont nem derül ki, hogy a készítményeket belsőleg kellett-e fogyasztani, vagy bedörzsölés útján enyhítették a fájdalmat. Legalább erre a kérdésre biztos választ ad a következő két hirdetés: a Benson-tapasz[37] kétségkívül külsőleg alkalmazható fájdalomcsillapítási gyógymód volt, emellett hatásosan kezelte még a hörghurutot és az asztmát is. A másik, külsőleg ható fájdalomcsillapító a Richter-féle készítmény[38], amelyet tagszaggatás, meghűlés, kolera és influenza esetére ajánlották.

(ITT KÉP VAN)

KÉP 23-32.

A reklámok szezonálisan, a téli hónapokban foglalkoztak a légúti megbetegedésekkel. A légcső-, gége- és tüdőhurutot, a „szűkmellűséget” és az „aszkórt” különböző teákkal is próbálták gyógyítani, ilyen volt például a Szent György tea[39], illetve a Homeriana tea[40]. A köhögés, elnyálkásodás, rekedtség ellenszeréül szolgáltak a különböző ízesítésű gyógycukorkák, mint a hársfaméz[41], illetve a pemetefű cukorka[42]. Akadt viszont olyan készítmény is, amelynek beszélő nevén (Hapci) kívül a használati módról semmit nem árult el a reklám[43].

(ITT KÉP VAN)

KÉP 33-37.

A következő termékek egyik hirdetése így kezdődik: „Halálos kimenetellel szokott végződni…” Talán nem is gondolnánk, hogy a tyúkszemről van szó. A teljes reklám így szól: „Halálos kimenetellel szokott végződni a tyúkszemeknek késsel való lemetélése”, ehelyett inkább a különböző tyúkszemirtó és tyúkszemvesztő szerek használatát javasolták, amelyek szemölcs és bőrkeményedés ellen is hatásosak voltak.[44]

(ITT KÉP VAN)

KÉP38-41.

Kártevők és élősködők elleni szerek hirdetései is felbukkantak az újságokban. A ma bélféregként ismert pántlikagiliszta elleni készítmény gyors, 6 perc alatti megoldást kínált a problémára.[45] A patkánypogácsát a patkányok, egerek és vakondok ellen lehetett sikerrel használni,[46] míg a férgek és rovarok ellen a Zacherlin nevű szer volt rendkívül hatásos – hirdetőjük szerint.[47]

(ITT KÉP VAN)

KÉP42-48.

A reklámok következő csoportja valamilyen terápiát, gyógyászati segédeszközt, higiéniás kelléket népszerűsített. Két, ismét széleskörűen hatásos intézmény hirdetése közül az első a budapesti Testegyenesítő Intézet[48] szolgáltatásait népszerűsítette. Itt olyan problémákra kínáltak gyógyulást, mint különböző gyulladások, ficamok, ízületi merevülés, zsugorodás, csontgörbülés és -ferdülés, tyúkmell. A másik, a Vízgyógyintézet[49] által ajánlott hidroterápiás kúrák ugyanúgy orvosolták az idegbajokat, mint a vérkeringési zavarokat, illetve az emésztőszervek betegségeit. Akkoriban modern találmány lehetett az ún. villámgépecske,[50] mellyel a különböző idegrendszeri panaszokat kívánták gyógyítani. Szintén a villamosság elvén működött az elekro-homeopátia is,[51] ami magyarul a „villamos hasonszenvi gyógymód” nevet kapta. A következő reklámmal elkalandozunk egy kicsit a közegészségügy területére is: az önműködő tőzegszóró klozettet[52] intézmények, iskolák, kórházak, laktanyák részére ajánlották. Használata során elejét lehetett venni az olyan komolyabb fertőzéseknek, mint a kolera és a tífusz. Bár a következő hirdetés sokat ígérő, de az „önberetváló készüléknél[53] nem egy mai értelemben vett szerkezetre kell gondolni, csupán a borbélyok közreműködését kiváltó, otthon is alkalmazható borotvát kell érteni alatta. A sérvkötőt a művégtagokat, gyógyfűzőket és haskötőket is forgalmazó cég gyártotta.[54] Az intim higiénia, illetve a fogamzásgátlás kategóriába tartozó hirdetések gumiból és halhólyagból készült óvszert reklámoztak férfiak és nők részére, továbbá hölgyszivacsot, havi kötőt nőknek, irrigátort, illetve pessariumot.[55]

(ITT KÉP VAN)

KÉP 49-57.

A hirdetések utolsó csoportja a személyes higiéniával és a szépségápolással kapcsolatos termékeket népszerűsítette. Az arc- és bőrápolási készítmények közös jellemzője volt, hogy általában női utónévről (Cornélia, Margit, Mariska, Irén) kapták nevüket, és nagyjából mind ugyanazt kínálta a használóknak: bársonyos simaságú, üde, fiatalos bőrt, továbbá azzal kecsegtettek, hogy megszüntetik a ráncokat, a redőket, a májfoltot, a szeplőt, himlőhelyet, pattanást, bőratkát.[56]A korszakban minden bizonnyal a fehér arcbőr volt a divatos, hiszen a krémek védelmet kínáltak a túl vörös vagy napbarnított, sötét arcbőr ellen is.

(ITT KÉP VAN)

KÉP58-66.

A fogak épen és tisztán tartására fogport, fogpasztát, fogcseppeket kínáltak, amelyek garantálták a vakítóan fehér fogsort.[57] A lyukas fogak önólmozására szolgáló terméket azoknak ajánlották, akik „odvas fogaikat önmaguk akarták kitömni”. A szájvizek a száj és foghús betegségei, illetve a kellemetlen szájszag ellen védtek, valamint elhárították a fogkövet is.

(ITT KÉP VAN)

KÉP67-71.

A hajápolás területén már megfigyelhető a termékek nagyobb fokú specializációja, bár a hajrestaurátor[58] nevű termék egyszerre volt hajnövesztő, hajerősítő, korpaellenes és őszülést gátló hatású. A hajnövesztő szerek közül a Csillag Anna-féle kenőcs reklámja volt a legváltozatosabb.[59] A termék megakadályozta a hajhullást, elősegítette a hajnövekedést, uraknál a szakállnövést. Külön szer szolgált a hajhullás és a kopaszodás ellen[60], egy másik, az ún. „hajirtószer” igazából szőrtelenítőként, epilálóként funkcionált, vegyi úton távolította el a szőrt az arcról, karokról[61]. Már hajfestőszerekkel is találkozhatunk, igaz, még csak három színárnyalat (sötétszőke, barna, fekete) volt a teljes választék[62]. Férfiak részére viszonylag kevés cikket kínáltak, csak a haj puhítására szolgáló brillantint és a bajuszpedrőt.[63]

(ITT KÉP VAN)

KÉP72-78.

Összegzésként elmondható, hogy Kiskunfélegyháza nem rendelkezett semmiféle speciális, helyben gyártott gyógyhatású készítménnyel, csak az országosan, vény nélkül forgalmazott cikkekkel találkozhatunk az újsághirdetések között. A termékpaletta azonban rendkívül széleskörű volt; úgy tűnik tehát, hogy már akkor is éppúgy megérte az egészség megőrzésével és helyreállításával kapcsolatos szereket reklámozni, mint ma. Ezek a hirdetések ugyanakkor bepillantást engednek a korabeli egészségügyi viszonyokba (a kolera és a tífusz valódi veszélye, a fogak otthoni tömése), illetve a szépségről vallott korabeli felfogásba (fehér arcbőr, dús szakáll) is.

[1] A Félegyházi Hírlap 1898 és 1899 között hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap is megjelent, előbbi napon csupán két oldal terjedelemben, vasárnap pedig 8 oldalon.

[2] Mivel a legtöbb reklám több újságszámban is megjelent, a továbbiakban csak a hivatkozott reklám időrendben első előfordulási helyét adom meg.

[3] Pl.: Brandt Richárd gyógyszerész svájci labdacsainak reklámjai: „A legjobb háziszer”. Félegyházi Hírlap, 1886. április 11. 3.; „Egy kitűnő szer”. Félegyházi Hírlap, 1886. május 2. 3.; „Egy családnak sem kellene a nélkül lenni”. Félegyházi Hírlap, 1886. május 30. 3.; illetve Csillag Anna-féle hajnövesztő szer reklámjai: „Én Csillag Anna”. Félegyházi Hírlap, 1888. október 28. 4.

[4] Pl.: Hoff János-féle maláta gyógytápszerek reklámja: „Császárok, királyok s fejedelmek elismerő nyilatkozatai”. Félegyházi Hírlap, 1885. december 13. 4.

[5] Pl.: Dr. Popp-féle fogápolási szerek reklámja: „Dr. Popp cs. kir. udvari fogorvos Anatherin fog- és szájvize”. Félegyházi Hírlap, 1886. február 7. 4.

[6] Pl.: Brandt Richárd gyógyszerész svájci labdacsainak reklámjai: „A falun vagy pusztán lakóknak”. Félegyházi Hírlap, 1885. május 2. 3.; „Csak a jót szokás utánozni”. Félegyházi Hírlap, 1886. március 28. 4.; „Nem kell haboznunk”. Félegyházi Hírlap, 1886. június 20. 3.; Rákóczi keserűvíz reklámja: „Egy hazai gyógyforrás”. Félegyházi Hírlap, 1888. március 25. 3.

[7] Pl.: Dr. Popp-féle fogápolási szerek reklámja: „Egy orvos a fogak gondozásáról”. Félegyháza és Vidéke, 1887. október 23. 3.

[8] „Unicum, gyomorerősítő likőr”. Félegyháza és Vidéke, 1889. január 6. 4.

[9] „Székrekedés, étvágytalanság”. Félegyházi Híradó, 1896. július 26. 8.

[10] „Cognac”. Félegyháza és Vidéke, 1888. március 18. 4.

[11] „Az első Alföldi Cognac”. Félegyházi Hírlap, 1892. február 21. 4.

[12] „Tokaji China-Vasbor”. Félegyházi Híradó, 1899. január 22. 6.

[13] „Valódi orvosi Malaga-kivonat”. Félegyházi Hírlap, 1885. november 8. 4.

[14] Félegyházi Hírlap 1885. december 13. 4. „Császárok, királyok s fejedelmek elismerő nyilatkozatai”

[15] Kathreiner-termékek reklámjai: „Mi a Kathreiner-féle Kneipp-malátakávé?” Félegyházi Hírlap, 1896. január 26. 5.; „Ki iszik Kathreiner-féle Kneipp-malátakávét?” Félegyházi Hírlap, 1897. február 7. 4.; „Százezrei a családoknak isszák…” Félegyházi Hírlap, 1898. január 2. 4.; „Kathreiner-féle Kneipp-malátakávé” Félegyházi Hírlap, 1899. január 8. 4.; „Miért vannak még emberek…” Félegyházi Hírlap, 1900. március 4. 4.; „Kathreiner csak valódi az ismert Kathreiner-csomagban”. Félegyházi Hírlap, 1900. április 1. 3.; „Minden háziasszony és anya”. Félegyházi Hírlap,1900. december 23. 8.

[16] „A legjobb pótkávé az egész monarchiában”. Félegyháza és Vidéke, 1888. július 1. 4.

[17] Savanyúvíz: szénsavat tartalmazó ásványvíz.

[18] „Szolyvai, polenai, olenyeai savanyúvizek”. Félegyházi Hírlap, 1886. február 7. 4.

[19] „A legbiztosabb és leghatásosabb hashajtószer”. Félegyháza és Vidéke, 1889. október 13. 4.

[20] „A bikszádi ásványos gyógyvíz”. Félegyházi Híradó, 1899. május 20. 7.

[21] „Krondorfi savanyú kút”. Félegyházi Hírlap, 1886. május 23. 4.

[22] „Mohai Ágnes-forrás”. Félegyházi Hírlap, 1886. március 21. 4.

[23] „Mohai „Stefánia” forrás”. Félegyháza és Vidéke, 1888. június 17. 4.

[24] „Fürdőidény megnyitása pünkösd napján”. Félegyházi Hírlap, 1894. május 13. 5.

[25] „Lőcse-fürdő”. Félegyházi Híradó, 1898. május 15. 6.

[26] „Szliács acél fürdő Felső-Magyarországon”. Félegyházi Hírlap, 1898. május 22. 3.

[27] „Brandt Richárd gyógyszerész svájci labdacsai”. Félegyházi Hírlap, 1892. október 30. 4.

[28] A fenti címekkel a reklámok a Félegyházi Hírlap következő újságszámaiban jelentek meg: 1885. november 29. 4., 1886. március 28. 4., 1886. április 11. 3., 1886. április 18. 3., 1886. április 25. 3., 1886. június 6. 3., 1892. november 6. 4., 1887. február 20. 3.

[29] „Gyors és biztos segítség”. Félegyházi Hírlap, 1890. június 22. 4.

[30] „Thierry A. mell- és gyomorbalzsamát…” Félegyházi Hírlap, 1900. április 15. 4.

[31] „Pserhofer J. vértisztító labdacsai”. Félegyházi Híradó, 1899. január 7. 8.

[32] „A meggyőződés hatalma”. Félegyházi Hírlap, 1889. július 28. 4.

[33] „A Dr. Egger-féle Injectió Hamamelis Virginika”. Félegyházi Híradó, 1897. december 26. 6.

[34] „Évtizedek óta nagy sikerrel használtatik”. Félegyházi Híradó, 1899. január 15. 6.

[35] „Hajnal-szesz”. Félegyházi Hírlap, 1899. február 19. 4.

[36] „Az 1895. évi cairói és az 1896. évi londoni egészségügyi kiállításon díszoklevéllel s aranyéremmel kitüntetve”. Félegyházi Hírlap, 1900. január 14. 4.

[37] „A Benson-féle tapasz”. Félegyházi Híradó, 1897. december 19. 7.

[38] „Richter-féle Horgony-Pain-Expeller Liniment. Capsici. comp.” Félegyházi Híradó, 1897. április 5. 7.

[39] „Asthma, mellbetegség és minden köhögés”. Félegyházi Híradó, 1898. december 25. 7.

[40] „Homeriana- Thea”. Félegyházi Hírlap, 1885. november 1. 3.

[41] „Legtökéletesebb arcztisztító és szépítő szer”. Félegyházi Híradó, 1899. január 15. 6.

[42] „Köhögés, elnyálkásodás és rekedtség ellen”. Félegyházi Hírlap, 1895. december 22. 8.

[43] „Hapczi. Nátha elleni szer”. Félegyházi Hírlap, 1895. december 8. 4.

[44] „Nincs többé tyúkszem”. Félegyházi Hírlap, 1888. szeptember 23. 4.; „Halálos kimenetellel szokott végződni”. Félegyháza és Vidéke, 1888. március 11. 4.; „Szíves megfigyelésül!” Félegyháza és Vidéke, 1887. február 27. 4.; „Hirdetmény”. Félegyházi Hírlap, 1891. december 25. 5.

[45] „Pántlika giliszta fejestül”. Félegyháza és Vidéke, 1888. március 4. 4.; „Pántlika giliszta fejestül”. Félegyházi Hírlap, 1894. szeptember 30. 4.; „Pántlikagilisztában és gyomorbajban szenved”. Félegyházi Hírlap, 1897. május 16. 3.

[46] „Malártsik György…” Félegyházi Hírlap, 1894. június 10. 4.

[47] „Zacherlin a legkitűnőbb féregpor”. Félegyháza és Vidéke, 1887. augusztus 7. 4.; „Zacherlin csak palackban kapható”. Félegyháza és Vidéke, 1888. július 1. 4.; „Elővigyázat a Zacherlin vételnél”. Félegyházi Hírlap, 1892. április 3. 4.; „A legjobban ismert szer rovarok ellen a Zacherlin”. Félegyházi Hírlap, 1893. május 28. 4.; „Csak Zacherlint kell kérni”. Félegyházi Hírlap, 1894. május 6. 4.

[48] „Fischer Győző városligeti testegyenesítő és hidegvíz gyógyintézete”. Félegyháza és Vidéke, 1889. május 5. 4.

[49] „Univ. Med. Dr. Renner vízgyógyintézete”. Félegyházi Hírlap, 1891. július 12. 4.

[50] „Fontos minden idegbajban szenvedőnek”. Félegyházi Hírlap, 1885. április 19. 4.

[51] „Villamos hasonszenvi gyógymód”. Félegyházi Hírlap, 1891. február 1. 4.

[52] „Legbiztosabb óvószer a kolera, hagymáz és egyéb fertőző betegségek ellen”. Félegyházi Hírlap, 1894. augusztus 26. 4.

[53] „Amerikai zsebórák”. Félegyházi Hírlap, 1898. szeptember 18. 4.

[54] „Speczialista sérvkötőkben”. Félegyházi Híradó, 1898. szeptember 11. 5.

[55] „Gummi és halhólyag”. Félegyházi Híradó, 1898. augusztus 21. 7.; „Gummi és halhólyag”. Félegyházi Híradó, 1899. október 1. 6.

[56] „A női szépség fenntartására és emelésére”. Félegyházi Híradó, 1898. június 26. 8.; „Mindenütt dicsérik a híres Michleid-féle kecskeméti arckenőcsöt”. Félegyházi Hírlap, 1899. február 19. 4.; „A magyarországi hölgyek figyelmébe”. Félegyháza és Vidéke, 1888. január 8. 4.; „Mariska crém”. Félegyházi Hírlap, 1899. december 24. 8.; „Országos általános kiállítás Budapesten”. Félegyháza és Vidéke, 1888. március 25. 4.; „Vénus mosdó-víz”. Félegyházi Hírlap, 1885. augusztus 9. 4.

[57] „A nagyérdemű közönség becses figyelmébe”. Félegyházi Hírlap, 1886. május 16. 3.; „A száj és fogak ápolása”. Félegyházi Híradó, 1895. október 20. 8.; „Fontos fog- és szájbetegségekben szenvedőknek”. Félegyházi Hírlap, 1895. január 1. 3.; Dr. Popp cs. kir. udvari fogorvos”. Félegyházi Hírlap, 1886. február 7. 4.; „Üres fogak kitöltésére”. Félegyházi Hírlap, 1886. április 25. 4.; „40 év óta kipróbált”. Félegyházi Hírlap, 1886. május 30. 4.; „Egy orvos a fogak gondozásáról”. Félegyházi Hírlap, 1884. október 16. 3.; „Figyelmeztetés”. Félegyháza és Vidéke, 1887. június 14. 4.; „Nincs többé fogfájás”. Félegyháza és Vidéke 1888. november 18. 1.

[58] „Nagybányai vegyműgyári szövetkezet”. Félegyházi Hírlap, 1886. december 26. 5.

[59] „Én Csillag Anna 185 ctm hosszú óriási Loreley-hajammal”. Félegyházi Hírlap, 1887. augusztus 14. 4.; „T. Csillag Anna kisasszony Budapesten”. Félegyházi Hírlap, 1888. augusztus 4.

[60] „Kipróbált és csalhatatlan szer”. Félegyházi Híradó, 1898. december 25. 7.

[61] „Különlegességek dr. Fischer Róbert a vegytan tudora és kozmetikőr kémiai laboratóriumából”. Félegyházi Híradó, 1898. december 25. 6.

[62] „Czerny-féle Osan”. Félegyházi Híradó, 1898. szeptember 4. 8.

[63] „Párisban aranyéremmel és díszoklevéllel kitüntetve”. Félegyházi Híradó, 1898. március 20. 7.

Kemény János

KADA ELEK POLGÁRMESTERI ÉS KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEGZÉSE

Tanulmány és forrásközlés

Bevezetés

Kada Eleket az 1897. január 9-én tartott tisztújítás alkalmával a közgyűlés egyhangúlag választotta polgármesterré.[1] Hivatali esküjét az 1897. január 28-án tartott rendes havi közgyűlésen tette le.[2]

Kada a polgármesteri szék elfoglalásakor tartott beszédében kifejtette, hogy „Városunk fejlődése három fő tényezőtől függ: az első a társadalmi béke és az egészséges közszellem megteremtése, kifejlesztése. A második a közgazdasági és ezzel kapcsolatban a közművelődési érdekek helyes felismerése és céltudatos megvalósítása. A harmadik a szoros értelemben vett administratio[3] kifogástalan működése.

A tisztikar eddigi kifogástalan magatartása a biztos záloga annak, hogy a folyó ügyek pontosan és gyorsan lesznek elintézve. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a tisztikar hivatali tekintélyét megőrizve, a város legelső polgárától a legutolsóig, a leggazdagabbtól a legszegényebbig egyformán igazságos, udvarias és előzékeny eljárásban fogja részesíteni.

Kada már székfoglaló beszédében javasolta a közgyűlésnek a város általános, új szabályozási tervének a mielőbbi elkészítését. Nem tartotta kielégítőnek a közoktatás helyzetét, amely folyton érzi a kísérletezések hátrányát, és nem abba az irányba fejlesztik, amely a sajátos magyar életviszonyoknak megfelelne, hanem általában elméleti sablonok között mozog, amelyek a helyes irányú fejlesztést megbénítják. A gazdasági érdekekről szólva kifejtette, hogy az két részre oszlik, az egyik a polgárság gazdasági érdeke, a másik a város, mint földbirtokos érdeke.

A polgárság gazdasági érdekeit tekintve három kérdés képezi a fő feladatot. Az első a közutak állandó, jó karban való tartása, a második a munkáskezek számának növelése, a harmadik pedig a föld minőségének a javítása.Az elsőre már történtek előintézkedések. A talajjavítás megkönnyítésére Kada kötelességének tartotta a Földművelésügyi Minisztérium szakembereinek a véleményét kikérni, és az erre vonatkozó javaslatokat az országgyűlés elé terjeszteni. A munkáskezek szaporítását azért tartotta fontosnak, mert azt az országban talán a kecskeméti gazdáknak kell a legdrágábban megfizetni, mivel a munkabér nem csökkent arányosan a termények árával, sőt az új földterületek művelésének fokozása, a sok új szőlőültetés annyira leköti és kimeríti a munkaerőt, fokozza a munkabért, hogyha ez ügyben intézkedés nem történik, akkor a gazdák vállaira egy rendkívüli nyomasztó közvetett teher fog háramlani. A telepítés kérdését haladéktalanul tanulmányozni kellene. Ahhoz kormánytámogatást kellene kérni, nehogy a halogatás a gazdaközönség fontos érdekét veszélyeztesse.

A város mint földbirtokos gazdasági érdekeiről szólva kijelentette, teljes elismeréssel adózik a tisztikar ez irányú eddigi működéséről. Elismerte, hogy a tisztikar mindent megtesz az érdekviszonyok megfelelő kielégítésére, ám most már új viszonyok álltak elő, amelyek megkövetelik a birtokok jövedelmezőségének a fokozását, a rendszer megreformálása pedig elodázhatatlanul szükséges. Ha a város pénzügyi egyensúlyát nem akarjuk megzavarni, és a polgárságot sem akarjuk új terhekkel terhelni, akkor az egyedüli kibontakozási mód az, ha a város birtokait a városi közönség érdekeivel összeegyeztetve lehetőleg kihasználjuk, egy talpalatnyi föld se maradjon műveletlenül, és minden eszközt fel kell használni az okszerű, reális alapokon nyugvó vállalkozások révén a város jövedelmeinek fokozására, állandósítására.

A kereskedelmi érdekek közül Kada kiemelkedőnek tartotta a sertés- és gyümölcskereskedelmet. A sertéskereskedelmi ágazat hiányait orvosolni kell, újbóli fellendítését pedig elő kell mozdítani. A kecskeméti gyümölcskereskedelemről megjegyezte, hogy az nem áll azon a színvonalon, amelyen állnia kellene. A rohamosan fejlődő kereskedelmi viszonyok, az egyre inkább előtérbe kerülő, nagy veszéllyel fenyegető kereskedelmi verseny pedig elkerülhetetlenül szükségessé teszik ezen a téren nagyszabású intézkedések foganatosítását. Ezek a viszonyok a városvezetést arra kényszerítik, hogy a kecskeméti gyümölcspiac világpiaci jellegét megteremtsék.

A kecskeméti gyümölcspiacot sajnos nem jellemzi az egészséges kereskedelem első alapfeltétele: a megbízhatóság, a kecskeméti gyümölcsnek pedig nincs meg az a biztos piaca, amelyen az állandóan értékesíthető lenne. A helyi gyümölcskereskedelem Kada szerint nagyrészt csak kupeckedés, amelyen a termelő igyekszik a vevőt megtéveszteni, és ez által nyerészkedni. A szállítási díjak sem olyanok még, amelyek ennek a kereskedelmi ágnak lendületet adhatnának. A kecskeméti szabályozási rendszer csak kismértékben követi azokat a szabályokat, amelyeket a fejlett nyugati kereskedelem megkövetel. A helyi kereskedelem tehát kezdetleges állapotban van, amelyen csak úgy lehetne segíteni, hogyha a kereskedelem minden részletére ki lenne terjesztve a törvényhatósági gondoskodás és ellenőrzés. Ezt a gondoskodást úgy kellene kiterjeszteni, hogy az a világpiac minden követelményének megfeleljen.

Kada minderre azért tért ki, mert ekkor történtek azok a kísérletek, amelyek az ausztráliai nagy mennyiségű és kiváló fajtájú gyümölcsbehozatalra irányultak. A szakemberek szerint ezek a kísérletek eredményesnek ígérkeznek, és a kecskeméti gyümölcstermelők nem várhatják ölbe tett kézzel azt, hogy az áldozatos munkával létesített helyi gyümölcstermelést egy új és hatalmas vetélytárs elnyomja. Ezért a városvezetésnek nemcsak az a kötelessége, hogy az a versenyt kiállja, hanem a gyümölcstermelést folyton fejleszteni, erősíteni kell.

A haladás harmadik fő tényezője a társadalmi béke és az egészséges közszellem kifejlesztése. Sajnos, Kecskemét sem kivétel az alól, hogy az országos politikai kérdésekben egymástól mereven elkülönülő pártok az alkotmányos küzdelmet a személyes harcok térére viszik át, és ez által a magasabb célt lezüllesztik. Bár tagadhatatlan, hogy Kecskeméten e tekintetben egészségesebb irány kezd kibontakozni, de azért a visszafejlődés veszélye továbbra is fennáll. Kada még a polgármesteri jogok és hatalom birtokában sem tartotta magát képesnek a politikai harcok egy személyben történő megakadályozására. A város érdekeit teljesen aláásó politikai harcok megfékezésében senkinek sem lehet akkora szerepe, mint a polgármesternek. A békétlenség és a viszály terjesztése hosszú időre kiható károkat okoz, és akadályozza a fejlődést.

Kada köszönetet mondott a megválasztásáért, és megígérte, hogy csak egy politikát fog ismerni, mégpedig azt, amely Kecskemét város javát fogja előmozdítani.

Kitért arra is, miszerint a felekezeti gyűlöltség újra harcias módon felelevenedett. Mint mondta „Megdöbben a szívem a jelenségnek a láttára. Megdöbben, mert én, a polgármester most azoknak a bölcs főbíróknak örökségébe ülök, akik a nehéz időkben, azokban az időkben, mikor máshol vérben gázolt a vallási gyűlöltség, itt meg tudták teremteni azt, hogy testvéri szeretetben, békés együtt élésben ki-ki saját hite szerint imádta istenét”. Ezt a békétlenséget idegenek szítják. Végh Mihály főbíró 300 évvel ezelőtt meg tudta egymással értetni a viszálykodó feleket, testvéri szeretetben tudta őket tartani, akkor 1897-ben Kecskemét polgármesterének kötelessége odamenni a nép közé, figyelmeztetni a veszélyre, és a nép között hirdetni a hazafiságot és a szeretetet.

Mindenki hite szerint legyen hű fia az egyházának, hasonlóképpen minden törvényhatósági bizottsági tag is. Kada mindenkitől meg kívánta követelni, hogy egyházában ne tápláljon agresszív törekvéseket, hanem a „hit, erkölcs, a szeretet, a béke védelmén munkálkodjon”.

Kada a haladás egyik fő tényezőjét az egészséges közszellemben vélte meglelni, amely szerinte csak úgy fejlődhet ki, ha minden polgárban él a város iránti szeretet. Kijelentette, hogy nem fog bezárkózni a hivatala falai közé, fel fog keresni mindenkit, akinek a munkájára szüksége van a városnak. Bárki jó gondolatát örömmel teszi a magáévá, mert nem az a lényeg, hogy kié az eszme, hanem hogy milyen az.

Végül kijelentette, hű őre kíván lenni a törvényeknek, és munkájában kérte a főispán támogatását. Kifejezte azt a reményét is, hogy a tisztikar nem az idegent, hanem a város hű fiát látja benne. Legvégül a törvényhatósági bizottsági tagoknak megköszönte az egyhangú választást.[4]

Adalékok Kada Elek hétköznapi polgármesteri munkásságáról

(Érdekességek a polgármester havi jelentéseiből)

A helyi iparra és iparkiállításra vonatkozó jelentések

Kada Elek polgármester az 1900. május 23-án tartott rendes havi közgyűlésen április hónapról szóló közigazgatási jelentésének XI. pontjában megemlítette, hogy a városi tanács egy konzervgyár felállításáról tárgyal a bozeni Conservgyár Rt-vel. A tanács az alsó pályaudvar közelében 10 hold telket ajánlott meg a gyár helyéül díjtalan használatra, amely telket a vállalat holdanként 2000 korona árban bármikor örökáron megvásárolhat. Ezen kívül a gyár felépítéséhez szükséges 500 000 téglát, kedvezményes áron villanyáramot (hektowattonként[5] 4 fillérért), községi pót- és útadó fizetése alóli, valamint a gyártásra szolgáló cikkekre fogyasztási adópótlék alóli mentességet ajánlott a gyárnak, sőt azt is kijelentette, hogy a gyár létesítése esetén 10 évig a város más hasonló vállalatot nem fog segélyezni. Megemlítette még, hogy a kereskedelemügyi miniszter ennek a vállalatnak 10 évig évente 14 000 korona segélyt helyezett kilátásba.[6]

Az 1906. október 22-én tartott rendes havi közgyűlésen a polgármesteri jelentés XI. pontjában Kada Elek bejelentette, hogy a Szabadkai Kosáripari Rt. Kecskeméten nagyobb méretű fűzfavessző-termelő és kosárfonó telepet kíván létesíteni, és erre a célra a városi közönségtől több rendbeli támogatást kér. Ebben a tárgyban a városi tanács megfelelő előkészítés után részletes javaslatot fog a közgyűlés elé terjeszteni. Mivel azonban a társaság a kosár eladását a másutt előállított kosaraival már most meg akarja kezdeni, ami a helyi gyümölcsszállításnak is az érdeke, e célra a jelenleg üresen álló Kistemplom téri lovardát javasolta ideiglenesen átengedni a városi tanács, de azzal a kikötéssel, hogy a társaság egy hónapon belül bármikor tartozik azt kiüríteni. Így, az egy havi felmondási idő kikötésével, a lovarda használata nincs akadályozva, és a város gyümölcstermelése és ipari termelése szempontjából is fontos vállalat a működését csak így kezdheti meg.

A közgyűlés jóváhagyta a Kistemplom téri lovardának a Szabadkai Kosáripari Rt. részére történő, egyhavi felmondási idő kikötésével történt átengedését is.[7]

A Kecskemét vidéki kiállításról az 1901. augusztus 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás július havi állapotáról szóló jelentésének XI. pontjában emlékezett meg a polgármester. A kiállítást Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas városok iparosai a Pest Megyei Gazdasági Egyesülettel közösen rendezték meg. Ez a kiállítás Kecskemétnek és környékének az ipari termékeit, mezőgazdasági gépeket és eszközöket foglalt magában. A kiállítással kapcsolatosan baromfi-kiállítást is rendeztek. Bár személyes megjelenését mind Hegedűs Sándor kereskedelemügyi, mind pedig Darányi Ignác földművelésügyi miniszter kilátásba helyezte, közbejött akadályok miatt azonban erre mégsem került sor. Ennek ellenére az 1901. augusztus 11-én és 20-án tartott megnyitókon képviseltették magukat.

A kiállítás mind a kiállított tárgyak minősége, mind pedig látogatottsága tekintetében eredményes volt. A látogatók elismeréssel nyilatkoztak Kecskemét és a szomszéd városok iparának fejlődéséről. Sikeresnek bizonyult a mezőgazdasági gépek és eszközök kiállítása, valamint a baromfi-kiállítás is. Kada Elek indítványozta a közgyűlésnek, hogy a város közönsége feliratban mondjon köszönetet Hegedűs Sándor kereskedelemügyi és Darányi Ignác földművelésügyi miniszternek a kiállításhoz nyújtott anyagi és erkölcsi támogatásért. Javasolta továbbá azt is, hogy a közgyűlés levélben fejezze ki köszönetét a Pest Megyei Gazdasági Egyesületnek, Cegléd, Nagykőrös, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas városok közönségének a sikeres együttműködésért.

Megemlékezett a kiállítás rendezésében buzgón működő személyekről is. Így Graselli Miklósról,[8] a helyi m. kir. földmívesiskola igazgatójáról, aki a mezőgazdasági gépek és eszközök kiállításának, a baromfi-kiállításnak és a csikókiállításnak volt szakavatott intézője; Pataky Imréről,[9] a helyi alsó fokú kereskedelmi iskola igazgatójáról, aki minden idejét a kiállítás ügyének szentelte, és aki szakértelmével az egész kiállítás rendezésében mindenütt a munka legnehezebb részét vállalta magára. Mindezekért Kada indítványozta, hogy a nevezetteknek sikeres fáradozásuk elismeréseképpen a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét és elismerését fejezze ki, sőt azt jegyzőkönyvi kivonat formájában az érdekeltekkel közölje is. A közgyűlés a polgármester javaslatait elfogadta.[10]

Közigazgatási tisztviselők elhunytáról tett jelentések

Szomorú kötelességének tett eleget a polgármester, amikor az 1900. december 22-én tartott rendes havi közgyűlésen a novemberről szóló, a közigazgatás menetét feltüntető jelentésének XII. pontjában bejelentette a közgyűlésnek Hajagos Illés[11] nyugalmazott városi rendőrfőkapitány 1900. december 17-én történt halálát. Az elhunyt 1841-től nyugdíjazásáig különféle állásokban, több ízben mint polgármester szolgálta a várost. 1848–49-ben és az azt követő időkben nagy szolgálatot tett Kecskemétnek, ezáltal olyan érdemeket szerzett, amelyek miatt a működéséről hálával kell megemlékezni. Ezután Kada indítványozta az elhunyt emlékének jegyzőkönyvi megörökítését, arcképe megfestését. Ez utóbbi feladat végrehajtásával a közgyűlés a városi tanácsot bízta meg. A törvényhatósági bizottsági közgyűlés a polgármester javaslatait elfogadta.[12]

Az 1902. április 30-án tartott közgyűlésen Kada Elek meghatottan jelentette be Zombory László[13] főügyész halálát. Meleg hangon emlékezett meg az elhunyt nagy tudásáról és érdemeiről. Indítványára a közgyűlés egyhangúan elhatározta nevezett főügyész érdemeinek jegyzőkönyvi megörökítését, a gyászoló családhoz pedig részvétirat intézését.[14]

Az 1902. május 28-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás áprilisi menetéről szóló jelentése XII. pontjában jelentette be a polgármester gróf Szapáry István[15] cs. és kir. kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, örökös főrendiházi tag, Pest megye és Kecskemét thj. város volt főispánjának 1902. május 2-án történt elhunytát. A városi tanács intézkedése szerint a főispán temetésén öttagú városi küldöttség vett részt, akik a város közönségének a nevében koszorút helyeztek az elhunyt ravatalára. A polgármester egyúttal indítványozta a közgyűlési részvét jegyzőkönyvi kifejezését, míg az elhunyt családjához részvéttávirat küldését, amely intézkedéseket a közgyűlés jóvá is hagyta.[16]

Szomorú kötelességet teljesített Kada Elek polgármester az 1902. június 5-i rendkívüli közgyűlésen is, amikor Fekete István[17] helyettes polgármester elhunytát jelentette be, aki 1902. május 30-án halt meg. A tisztviselői kar egy kiváló kartársat, a városi közönség pedig jeles tehetségű tisztviselőjét veszítette el. Temetésén a törvényhatósági bizottság és a tisztviselői kar testületileg jelent meg, ravatalára a város közönsége nevében koszorút helyeztek. A polgármester javasolta, hogy a közgyűlés nevezett helyettes polgármester elhunytáról jegyzőkönyvileg fejezze ki részvétét, hasonlóképpen a családjának is. A közgyűlés a polgármester javaslatának megfelelően részvéttáviratot intézett a gyászoló családhoz.[18]

Kada Elek polgármester az 1904. március 24-i rendes havi közgyűlésen a közigazgatás február havi állapotáról szóló jelentése IX. pontjában jelentette a közgyűlésnek id. Bagi László[19] volt polgármester, árvaszéki elnök 1904. március 9-én történt halálát. A városi tanács a városi közönség nevében a halálesetről gyászjelentést adott ki, az elhunyt ravatalára koszorút helyezett, míg a tisztviselői kar és a törvényhatósági bizottsági tagok a temetésen nagy számban, testületileg jelentek meg. Az elhunyt volt Kecskemét utolsó főbírája, és mint ilyen személynek hivatalos működését a szakképzettség és rátermettség jellemezte. Polgármesterként úttörő szerepet játszott a közoktatás terén, mert a városi elemi oktatás ügyét új mederbe terelte. Maradandót alkotott azzal a tevékenységével is, amelyet a most már állami földműves iskolává átalakított gazdasági felsőbb népiskola megalakítása körül fejtett ki. Mindezek alapján a polgármester indítványozta az elhunyt érdemeinek méltatását, emlékének közgyűlési jegyzőkönyvben történő megörökítését, sőt azt is, hogy az arcképét a városháza tanácsterme részére festessék meg. A közgyűlés a polgármester javaslatait elfogadta.[20]

Az 1906. november 30-án tartott rendes havi közgyűlésen Kada Elek az 1906. október havi jelentésének X. pontjában hivatalosan bejelentette Laukó Károly[21] helyi ágostai evangélikus lelkész 1906. november 12-én történt elhalálozását. Az elhunyt lelkész egy emberöltőn át nemcsak egyházának az ügyeit vezette, hanem hosszú időn át tagja volt a törvényhatóságnak is. Működése során nagy érdemeket szerzett a helyi tanügy fejlesztésében. Önzetlenül, fizetés nélkül tevékenykedett a polgári leányiskola nehéz és felelősséggel járó pénzügyeiben, 25 éven át. Jóllehet Laukó Károly a legutóbbi rövid időben már nem volt választott tagja a törvényhatósági bizottsági közgyűlésnek, ennek ellenére a városi közügyek érdekében önzetlenül működött közre. A polgármester indítványozta a közgyűlésnek, hogy Laukó Károly polgári érdemeit jegyzőkönyvben örökítse meg. A közgyűlés a polgármester előterjesztését elfogadta.[22]

Az 1910. január 26-án tartott rendes havi közgyűlésen az 1909. december havi polgármesteri jelentés X. pontjában Kada Elek sajnálattal jelentette be dr. Nagy János árvaszéki ülnök 1910. január 23-án történt halálát. Mint mondta, a régebbi tisztviselőkkel együtt folyton arra törekszenek, hogy a városi szolgálat ellátására olyan fiatal munkaerőket nyerjenek meg, akiket képzettségük, kötelességtudásuk, előre törekvésük, előzékeny bánásmódjuk a közönséggel szemben, alkalmassá teszik arra, hogy a későbbiekben, magasabb állásokban a város helyes fejlődésének irányítói lehessenek. Szükséges ugyanis, hogy a tisztviselői kar ifjabb tagjai hivatali kötelességük lelkiismeretes teljesítésén kívül igyekezzenek ismereteiket minél jobban kiszélesíteni és elmélyíteni, mert a városi közigazgatás helyes vezetése nem merül ki az ügyiratok pontos elintézésében, hanem egyre szélesebb körű ismereteket is megkíván. Dr. Nagy János ilyen tisztviselő volt. Nem elégedett meg hivatali teendőinek lelkiismeretes elvégzésével és az ehhez szükséges törvények, szabályok elsajátításával, hanem az emberi tudás egyéb ágai is érdekelték, igyekezett azokban minél szélesebb körű ismereteket szerezni. Korai halála ezért veszteség a tisztviselői karra nézve, de veszteség a városi közönségre nézve is. Kívánatos lenne, ha a tisztviselői kar fiatalabb tagjai követnék a példáját.[23]

Az 1910. december 22-én tartott rendes havi közgyűlésen a polgármesternek a közigazgatás 1910. november havi állapotáról szóló jelentése X. pontjában sajnálattal jelentette a közgyűlésnek Hajagos József főszámvevő 1910. december 18-án történt elhunytát. Az elhalt tisztviselő 28 éven át állt városi szolgálatban. A polgármester indítványozta az elhunyt emlékének jegyzőkönyvbe foglalását, amely javaslatot a közgyűlés el is fogadott.[24]

Az 1911. november 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás november havi állapotáról szóló jelentés XI. pontjában jelentette a polgármester a közgyűlésnek Vámos Béla[25] nyugalmazott rendőrfőkapitány 1911. november 5-én történt elhalálozását. Az elhunyt főtisztviselő, bár nem Kecskeméten született, mégis őszinte ragaszkodást tanúsított a városhoz. A város ügyeinek előbbre vitele érdekében úgy jogakadémiai tanári, mint országgyűlési képviselői, később pedig rendőrkapitányi állásában, de társadalmi úton is eredményes tevékenységet fejtett ki. Rendőrfőkapitányként nemcsak maga volt a mintaképe a puritán becsületességnek és kötelességtudásnak, de nagy fáradtsággal sikerült neki ezt a szellemiséget a helyi rendőrség körében is uralkodóvá tenni, és azt korszerű alapon újjászervezni. Jóllehet nem lakott már Kecskeméten, mégis a július 8-i földrengés hírére rögtön hazasietett, hogy szóval, tettel és bátorítással segítsen a lakosság megnyugtatásában. Halálos ágyán is kifejezte azt a kívánságát, hogy Kecskeméten kíván örök nyugalomra térni, mely várossal az élete és működése teljesen egybeforrt. A városi tanács elhunyt főtisztviselője óhaját teljesítve hazahozatta, és a szabályszerűen kijáró temetkezési átalányának a felhasználásával a város halottjaként temettette el. Kada erre kérte a közgyűlés utólagos jóváhagyását, és indítványozta az elhunyt nagyérdemű főtisztviselő emlékének jegyzőkönyvben történő megörökítését, továbbá hatalmazza fel a városi tanácsot, hogy a sírjára a városi közönség nevében megfelelő síremléket állíthasson, az arcképét pedig a városháza termei számára megfestethesse. A közgyűlés a polgármester 1911. október havi jelentését tudomásul vette, és az abban javasoltak szerint járt el.[26]

Az 1912. július 27-én tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1912. június havi állapotáról szóló jelentés X. pontja sajnálattal emlékezett meg a júliusban elhalt Tóth István anyakönyvvezetőről, aki a város egyik lelkiismeretes tisztviselője volt, és aki társadalmi téren is hosszú időn át közhasznú tevékenységet fejtett ki. Munkássága méltó arra, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvileg emlékezzen meg róla.[27]

Népszámlálási eredményekről tett jelentések

A polgármester az 1901. február 27-én tartott rendes havi közgyűlésen az 1901. januári közigazgatásról szóló jelentésében számolt be a népszámlálás eredményéről, amely a város fejlődését bizonyítja. Tíz évvel korábban a házak száma 7654 volt, most pedig 8553. A polgári népesség (vagyis az itt állomásozó katonaságot nem számítva) 1890-ben 48 230 fő volt, 1900-ban ugyanez a népesség 56 951 főre rúgott. A katonaság nélkül tehát 57 ezernél több lakója van Kecskemétnek. A részletes eredményt csak később fogja jelenteni, ezúttal azonban megjegyzi, hogy a népszámlálás alkalmából a hatóság helyes magatartást tanúsított, és a számlálóbiztosok is jól végezték a feladatukat. Kada Elek indítványára jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak meg a törvényhatósági bizottság azon tagjainak, akik a népszámlálás nagy munkájában önzetlenül közreműködtek.[28]

Az 1911. január 31-én tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1910. decemberi állapotáról tett polgármesteri jelentés IX. pontja számolt be a népszámlálás eredményéről. A népszámlálás a rossz utak és egyéb kedvezőtlen körülmények ellenére a törvényes határidőben, 1911. január 1–10. napjain a város egész területén befejeződött. A felülvizsgálat azonban sok nehézséggel jár, mert a mostani népszámlálás bonyolult rendszere és Kecskemét különleges viszonyai mellett, sok igazítani és pótolni való akad. Ezért a polgármester kénytelen volt az anyag felküldésére 1911. február 15-ig halasztást kérni. Ilyen körülmények között nincs módjában a népszámlálás eredményéről végleges jelentést tenni a közgyűlésnek, de tájékoztatás nélkül sem akarja hagyni ilyen fontos kérdésben, megjegyezve, hogy ezek az adatok még változhatnak, sőt változni is fognak, az eddigi eredmény tehát a következő:

A belterületen 33 023 főt írtak össze a számlálóbiztosok, a külterületen 31 374 főt, összesen 64 397 helyi lakost. Az összeírt katonai népesség számát ekkor még nem tudta pontosan a polgármester, mert a katonai hatóságok az adatokat az illetékes minisztérium útján küldték be a Központi Statisztikai Hivatalhoz. 1900-ban a katonai népesség száma Kecskeméten 1026 főt tett ki; ha feltételezzük, hogy ez a szám ma is ugyanannyi, akkor a város össznépessége 65 413 lélek lenne. Ezek a számok azonban változni fognak, előreláthatólag növekednek, ezért remélhető, miszerint a polgári és katonai népesség együttes száma a 66 000 főt is el fogja érni.

Összehasonlításul a polgármester bejelentette, hogy a város polgári népessége 1869-ben 41 195, 1880-ban 44 122, 1890-ben 48 493, 1900-ban 56 786 fő volt, míg a mostani ideiglenes adatok szerint 64 397 fő. A város lélekszámának gyarapodása az utóbbi 10 évhez képest kedvezőtlenebb ugyan, de az azt megelőző időszakok természetes szaporodásához képest kedvezőbb. A végleges eredményt annak idején jelenteni fogja a polgármester a közgyűlésnek.[29]

Kada Elek az 1911. február 23-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1911. januári állapotáról szóló jelentése X. pontjában kiegészítette a népszámlálás 1910. decemberi állására vonatkozó múlt havi jelentését. Az alapos felülvizsgálás során a januárban bejelentett népességhez képest a jelen levő polgári népesség 1562 fővel többnek bizonyult úgy, hogy a Központi Statisztikai Hivatalhoz felküldött anyag szerint a jelen levő polgári népesség száma 65 962 fő, vagyis az 1900-ban megállapított 56 786 főnél 9176 fővel nagyobb, ami 16,1%-os növekedésnek felel meg. A fenti számokból kitűnik, hogy a népességnövekedés az 1890–1900 között mutatkozott arányt az elmúlt 10 évben nem érte ugyan el, mégis az arányszám csak 1%-kal csökkent, ami az országszerte mutatkozó visszaesés tükrében még elég kedvező eredménynek mondható. Ha a fent említett 65 962 főhöz még hozzáadjuk a helyben állomásozó katonák létszámát, amely az 1900. évi népszámlálás alkalmával 1025 főt tett ki, Kecskemét népessége kicsivel alatta marad a 67 000 főnek.

Amennyiben külön vizsgáljuk meg a bel- és külterületet, azt találjuk, hogy a belterület népessége jelenleg – a katonák nélkül – 34 142 fő, és a belterületen az előbbi 9%-kal szemben a növekedési arány 12% feletti, addig a külterület népessége jelenleg 31 820 fő, és a külterületen a szaporodási arányszám több mint 10%-kal csökkent! A közgyűlés tájékoztatására az 1911. január hóról szóló jelentésében ezeket az adatokat tudta Kada közölni mindaddig, amíg a népszámlálási anyag végleges felülvizsgálása és feldolgozása alapján részletesebb, és a mutatkozó kedvezőtlenebb viszonyok okait is megvilágító statisztikai adatok fognak majd a rendelkezésére állni.[30]

Katonai áthelyezésekre vonatkozó jelentések

Kada Elek polgármester az 1902. augusztus 6-án tartott rendes havi közgyűlésen előterjesztett, és a közigazgatás júniusi állapotáról szóló jelentése XII. pontjában jelentette be az eddig Kecskeméten állomásozó 4. honvédhuszárezred Szabadkára történt áthelyezését. Erről a város hivatalos értesítést nem kapott, a polgármester az áthelyezésről az ezred tisztikarának az eltávozás előtti búcsúlátogatása alkalmával értesült. Az idő rövidsége miatt a látogatást viszonozni nem lehetett, ezért a városi tanács az ezredtől írásban vett búcsút.[31]

A polgármester az 1911. március 31-én tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1911. februári állapotáról szóló jelentése IX. pontjában bejelentette a közgyűlésnek, hogy gróf Bissingen Nándor cs. és kir. ezredest, a helyi 8. számú huszárezred és a kecskeméti katonai állomás parancsnokát, a király a méneskar parancsnokává nevezte ki, ezért itteni állásából távozni kénytelen. A távozó ezredes állandóan arra törekedett, hogy a polgárság és a katonaság közötti jó viszony fennmaradjon, tevékenységével, közvetlen modorával elő is segítette ezt, így a Kecskemétről való távozását sajnálattal kell tudomásul venni. A fentiek alapján Kada javasolta a közgyűlésnek, hogy fejezze ki gróf Bissingen ezredesnek az előléptetése alkalmából üdvözletét, és egyszersmind a távozása feletti sajnálatát is.[32]

Hírlapi rágalmazásokról szóló jelentések

Kada Elek az 1902. október 31-i rendes havi közgyűlésen a szeptember havi jelentésének XI. pontjában számolt be a közgyűlésnek a Függetlenség című lap október 26-i számában megjelent cikkről, amelyben Wéber Ede[33]törvényhatósági bizottsági tag a lajosmizsei vasút ügyében megrágalmazta a városi tanács két tagját. A tanács reputációjának megóvására a városi tanács 1902. október 27-i ülése elhatározta, hogy Wéber Ede és dr. Nagy Mihály[34]országgyűlési képviselő ellen törvényes lépéseket tesz. A jelentésben foglaltakkal maga a közgyűlés is egyetértett.[35]

Az 1912. november 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a város polgármesterének a közigazgatás 1912. október havi állapotáról szóló jelentése végén kitért az egyik helyi lap által Bagi László helyettes polgármester ellen intézett támadásokra. Ez ügyben már az október 24-i rendes havi közgyűlésen is felszólalt, és előadta, hogy az említett hírlapi közleményt úgy fogalmazták meg, hogy a sajtóügyi eljárás megindításától eredményt várni nem lehet, ezért az eljárás komolynak nem is vehető, a felett napirendre kell térni. Kada Elek polgármester előadta továbbá azt is, hogy a közgyűlés megtartásának napján a Kecskeméti Lapok vezércikkben foglalkozott a földrengési segélyek kiosztásával, s a közhitre hivatkozva, rosszakarattal gyanúsította meg az eljáró hatóságot. Hangsúlyozta, a földrengési segélyek kiosztására vonatkozó számadást bárki megtekinthette, azt a számvevőség átvizsgáltatta, jóváhagyásra a törvényhatósági bizottsági közgyűlés elé terjesztette, amely utóbbi hatóság ezt a számadást felülvizsgálatra és jóváhagyásra felterjesztette a Belügyminisztériumhoz.

Mivel egy komoly lap közleményét az olvasó igaznak hiszi, ezért sem Kada, sem pedig a városi tanács a szóban forgó közlemény felett nem térhetett napirendre, ezért a polgármester engedélyt kért a közgyűléstől, hogy az ez ügyben tett intézkedésekről a jövő közgyűlésre jelentést terjeszthessen be. A közgyűlés az engedélyt akkor megadta, és ennek alapján a polgármester a fenti ügyben most a következő jelentést terjesztette a közgyűlés elé:

A helyettes polgármestert a helyi sajtó részéről többször is érték már támadások, amelyek azonban jórészt inkább társadalmi harcból származtak. Kitűnik ez abból is, hogy az újabb támadásokra azért került sor, mert a helyettes polgármester, aki egyszersmind a római katolikus egyházközség főgondnoka is, az egyháztanács nyilatkozatát közölte a Kecskeméti Lapokkal a „Reáliskola kitelepítése” című cikkére. Jóllehet a nyilatkozatot az egyháztanács adta ki, s a helyettes polgármester csak az egyháztanács utasítására mint főgondnok írta alá, már ennél fogva is, de a nyilatkozat tartalma miatt sincs helye annak, hogy amikor városszabályozási célú telekszabályozásról és az egyházközség későbbi telekvételéről van szó, a főgondnokot durva támadásoknak tegyék ki, mint amilyenek emiatt felmerültek. Ez a támadás ezért is méltatlan vele szemben, mert az ő személyes álláspontja és törekvése a nyilatkozatban kifejezett állásponttal nem is egyezik. Ő a felépítendő kegyesrendi főgimnázium telkéül a kegyesrendiek kertjéből kiszemelt telket akarta pénzügyi szempontok miatt kijelöltetni, mostani álláspontja szerint pedig az egyházközség a földrengési károk miatt pénzügyileg annyira tehetetlen, hogy a főgimnázium kiépítését hosszabb időre el kellett halasztani, ami a nyilatkozatban ki is van fejezve, és éppen ezért lehetetlen, hogy a római katolikus egyházközség a reáliskolát mostani helyéről ki akarná túrni.

Ebből is világosan látszik, hogy a támadások a helyettes polgármestert az egyházközség ügyében méltatlanul érik, és aki az ő közéleti működését ismeri, tudja, hogy az ő főgondnoki működése idejében a római katolikus egyházközség a várostól még soha sem kért semmit, és a főgimnáziumi telek megszerzésére sem tett semmilyen lépést, milyen igazságtartalommal mondhatja tehát valaki a fentieket.

Ami a laktanyákban történt földrengési károk helyreállítását illeti, aki a városi közigazgatási ügymenetet ismeri, első pillantásra láthatja, hogy a helyettes polgármesternek nincsen olyan szerepe, amely szerint az ő pénzügyi tanácsára adnának ki egy vállalkozónak nagy összegű építési munkákat. Képtelenség, de még a bizottságokban, a tanácsban és a közgyűlésben is történtek olyasmik, amelyek ellene mondanak annak, hogy a helyettes polgármester a kaszárnyajavításokat nagyobb összegért készíttethesse el, mint amennyibe a honvédlaktanya került, ami önmagában véve is valótlanság, de azért is képtelenség, mert az ilyen javításokat nem a helyettes polgármester végezteti. Ebben az ügyben, amely hivatalos hozzájárulással folyt le, ő olyan tevékenységet sem fejtett ki, amely nemcsak az intézkedő hatóság szerepét vette volna át, de még azt befolyásolta volna is. Ezek a munkálatok, amelyek az iratokban és a levéltárban lévő eredeti szerződésben, jegyzőkönyvekben és költségvetésekben részletesen le vannak írva, mind a helyszíni eljárás eredményén alapulnak, s azok alapján lettek végrehajtva és átvéve, a helyettes polgármester azokban nem vett részt.

Már a múlt tél folyamán erre vonatkozólag egyik cikkben célzást tettek, a helyettes polgármester azonban a 34 181/1911. Kig. számú jelentésében azonnali vizsgálatot kért maga ellen, és előadta, hogy a földrengés által megrongált laktanyákat köztudomásúlag nem ő hozatta rendbe, hanem azokat szabály szerinti szakértőkből és bizottsági tagokból álló bizottság. Az 1911. július 14-én és 18-án felvett jegyzőkönyvek szerint a helyszíni becsléssel és költségvetéssel állapította meg, és a laktanya építési bizottság javaslata alapján a közgyűlés rendelte el, amely intézkedést a törvényes kihirdetés mellett a fellebbezési idő eltelte után a belügyminiszter 124 053/1911. szám alatt hagyta jóvá. Ezen jelentés alapján azonban a városi tanács a vizsgálat elrendelését nem látta helyénvalónak, mivel a gúnyolódó megjegyzéseknek a közpályán működő tisztviselők ki vannak téve, egyébként pedig a cikk nyílt gyanúsítást nem tartalmaz, másrészt a városi tanács a legcsekélyebb okot sem talált arra, hogy a jelentést tevő helyettes polgármester eljárását vizsgálat alá vonja, s még kevésbé, hogy fegyelmi eljárás megindítására tegyen javaslatot a közgyűlésnek.

Ebben az ügyben ma is ugyanaz a helyzet, mert a sorok között kiolvasható gyanúsításról, és nem nyílt vádról van szó, melynek semmiféle valós alapja nincs. Minthogy az eljárás törvényes úton a közgyűlés és felsőbbi jóváhagyás mellett történt, azért egyes tisztviselő felelősségre nem vonható.

Bár az újabb támadások miatt a helyettes polgármester Kada Eleknél újra fegyelmi vizsgálat megindítását kérte maga ellen. A polgármester szerint lehetetlen, hogy a törvényhatósági bizottsági közgyűlés az egyes tisztviselők vizsgálat alá vonásáról közszájon forgó mendemondák és pletykák alapján intézkedjen, mivel azoknak tüzetes vizsgálatnál rendszerint semmi alapja sincs. Kitűnik ez abból a gyanúsításból is, amelynek az illető lap ad kifejezést, hogy sokkal jobban is tud építtetni, ha például a saját házáról van szó, amire szakértőnek Zaboretzky[36] műépítészt ajánlotta. Ez tehát annyit jelenthet, hogy a helyettes polgármester részére Zaboretzky építész a házát valami visszaélés mellett építtette. Ez azonban a Kadának felmutatott és bárki által megtekinthető okmányok szerint lehetetlen, mert a helyettes polgármester részletekben, ma is élő tanúk előtt, és felmutatható nyugták alapján több mint 15 000 korona építési költséget fizetett; azt a telekkönyvi állapot szerint a telek vételárával együtt hosszú idejű kölcsön útján törleszti, emellett Zaboretzky építész sohasem volt a városnak vállalkozója, és képtelenség feltenni is, hogy egy nagy összegű építkezést ingyen teljesítsen.

Ezután a polgármester áttért a Kecskeméti Lapoknak a jelentése elején idézett vezércikkére. A közgyűlés nyíltan tárgyalta a földrengési könyöradományokról szóló számadást, azt bárki megtekintheti, sőt azt a Kecskeméti Lapok közzé is tette, ennek ellenére a lap mégis azt írja, hogy a közvéleményt teljes tájékozatlanságban hagyják, és a felől is, hogy kinek, milyen arányokban osztották ki ezeket a nagy összegeket.

Bár nem titok, mégis érthető oka volt annak, hogy a segélyezettek névsorát és a segély összegét nem tették közzé, mert a közzététel által a „mily arányokban” való szétosztást akarják a nyilvánosság útján megbírálni. Ám amit a bizottság elhatározott, azt az általa kipuhatolt személyi, vagyoni és családi körülmények figyelembe vételével állapította meg. Akkor, ha igazságosak akarunk lenni, azt is közzé kellene tenni, kinek mekkora vagyona van, mennyi teher van rajta bekebelezve váltókban, mennyi jövedelme van, az milyen kereseti ágakból származik, hány gyermeke van a segélykérőnek, ebből mennyi a felnőtt és a kiskorú, ő maga vagy a felesége munkabíró-e stb. Mindebből csak az gyanítható, hogy a segélypénzek kiosztásánál a tisztviselők részéről bizonyosan valamilyen visszaélés történt, amely feltételezésre Kada a tisztviselői kar nevében kijelentette, nincs kifogása a segélypénzek összegének és a segélyezettek névsorának közzététele ellen, amennyiben arról a közgyűlés határozatot hoz. Csupán elejét akarták venni annak, hogy egyes családok ellen azért, mert segélyt kértek és kaptak, támadások merüljenek fel, és ezzel a folytonosan felbolygatott ügy még inkább elmérgesedjen. Végül a tisztviselői kar sem tartozik mindent eltűrni. Ha azonban a közgyűlés úgy kívánja, a segélyezettek névsorának közzététele ellen sem neki, sem a tisztviselői karnak nincs kifogása.

A közgyűlés a polgármesternek a közigazgatás 1912. október havi állapotáról szóló jelentését tudomásul vette, és szavazattöbbséggel elhatározta, hogy a földrengési segélyben részesültek névsorának közzétételét nem engedi meg.[37]

II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatos ünnepségekről jelentések

Kada Elek az 1903. december 23-i rendes havi közgyűlésen a novemberről szóló havi jelentése X. pontjában, hivatkozva a közgyűlés korábbi 188 és 212/1903. számú határozataira, jelentette, hogy II. Rákóczi Ferenc emlékére ünnepélyt kell rendezni, amelynek a lebonyolítására, a szükséges intézkedések megtételére egy kisebb bizottságot hívott össze. Ennek a bizottságnak a városi tanácséval megegyező javaslata alapján a polgármester ünnepélyes díszközgyűlés megtartását javasolta a közgyűlésnek, mégpedig 1903. december 28-án. Kérte egyúttal a közgyűlést, hatalmazza fel a városi tanácsot ennek a megtartására. Ugyanezen a napon a színházban az alkalomhoz illő díszelőadás rendezéséről is gondoskodott a városi tanács, figyelembe véve az említett bizottság javaslatát.

A fent hivatkozott közgyűlési határozatok szerint eredetileg a piactéren népünnepélyt is tartottak volna, ám ez a téli idő miatt nem lesz megvalósítható. A szűkebb bizottság javaslatára, hogy a nép is megismerje ennek a kornak a jelentőségét, a Katona József Kört és a Polgári Dalkört is felkérték, hogy a Katona József Kör által rendezni szokott népies előadások mintájára, de ünnepélyes keretek között, a városi vigadóban alkalmi ünnepélyt rendezzen. Tekintettel arra, hogy az ilyen ünnepélyt csakis ünnepnapon lehet megtartani, és december 27-én annak a látogatottságát a törvényhatósági bizottsági tagok választása kedvezőtlenül befolyásolhatta volna, ezért ennek az ünnepélynek a megtartására december 20-án délután került sor. A közgyűlés a felhozott javaslatokat elfogadta, a szükséges intézkedések megtételére pedig a városi tanácsot hatalmazta fel.[38]

A polgármester az 1906. október 22-én tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás szeptember havi menetéről szóló jelentése X. pontjában jelentette, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosótársai hamvainak hazahozatala alkalmára a városi közönség hódolatának illendő kifejezésére minden intézkedés megtörtént. A teendők részleteit egy erre a célra alakított bizottsággal egyetértésben állapította meg a városi tanács. A megállapodások szerint a városi közönség a hamvakat Orsován fogadó és Budapestre kísérő küldöttségben két taggal, a budapesti ünnepségeken 19 kiküldöttel, míg II. Rákóczi Ferenc és társainak kassai temetésén, valamint Thököly Imre késmárki temetésén 3 kiküldöttel fogja magát képviseltetni. Ezen kívül október 27-én reggel taracklövések fogják jelezni azt a percet, amikor a bujdosók hamvai a magyar határt elérik. Ezt követően az összes templom harangjai fél óráig kongani fognak.

Ugyancsak október 27-én reggel 9 órakor a Nagytemplomban requiem[39] tartására kerül sor. Ezen az eseményen egy erre a célra összeállított vegyes énekkar és a színházi zenekar fog közreműködni. A délelőtt folyamán rendkívüli közgyűlést fognak tartani, amelynek egyedüli tárgya II. Rákóczi Ferenc szobrának Kecskeméten történő felállításához szükséges intézkedések megtétele lesz, mégpedig úgy, hogy a szobor az 1909 nyarán, a Kecskeméten rendezendő dalos ünnepély keretében leleplezhető legyen. Az erre vonatkozó tanácsi javaslat megbeszélésére a törvényhatósági bizottság tagjait előzetesen a polgármester értekezletre fogja összehívni, azért, hogy a rendkívüli közgyűlés ünnepélyes hangulatát vita ne zavarja meg. A rendkívüli közgyűlést követően a helyi izraelita templomban gyászistentisztelet tartására kerül sor, amelyen való részvételre a polgármester felkérte a törvényhatósági bizottság tagjait.

Október 28-án reggel 4 óra 59 perckor érkeznek a hamvak Kecskemétre. A hamvak fogadására ezt megelőzően, háromnegyed négykor kerül sor. Azoknak, akik a hamvakat fogadni, s hazafias kegyeletüket leróni óhajtják, a városháza előtt kell gyülekezni. A polgármester felkérte a törvényhatósági bizottság tagjait, hogy a gyülekezésnél pontosan és lehetőleg teljes számban jelenjenek meg. A menet 200 fáklyával a városháza elöl fog indulni a pályaudvarra. A pályaudvaron a hamvak megérkezésekor a Polgári Dalkör egykorú éneket fog előadni. Ezt követően a polgármester a városi közönség nevében néhány szó kíséretében hat koszorút fog a hat koporsóra elhelyezni. Ennek megtörténte után Hock János[40] országgyűlési képviselő mond fohászt, amely után az induló vonatot a Városi Dalárda által előadandó korabeli ének fogja a helyi pályaudvarról kikísérni.

Megemlítette még a jelentésében azt is a polgármester, hogy a kassai temetésre a rendezők felhívására most készül a város címeres zászlaja, amelyet mint ereklyét a temetést követően a rendezők vissza fognak küldeni Kecskemétre. A fent felsoroltakkal fogja Kecskemét közönsége kifejezni hazafias kegyeletét és hódolatát II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai emléke iránt. A polgármester kérte a közgyűlést, hagyja jóvá a fentieket, és a még szükséges további intézkedések megtételével a városi tanácsot, és a megalakított bizottságot hatalmazza fel.[41]

Mészáros János[42] törvényhatósági bizottsági tag a polgármesteri jelentésben a Rákóczi-ünnepélyre utalva bejelentette, hogy 1906. október 28-án délelőtt 9 órakor az ágostai evangélikus templomban szintén istentisztelet tartására kerül majd sor. Mivel ez az esemény a polgármesteri jelentésben nem szerepelt, kérte annak a programba való beillesztését, és a hatóságnak ezen az ünnepélyen történő részvételét is. A polgármesteri jelentést az abban foglalt kiegészítéssel együtt a közgyűlés tudomásul vette. A törvényhatósági bizottsági közgyűlés jóváhagyta a II. Rákóczi Ferenc és társai hamvainak hazaszállítása alkalmából rendezendő ünnepélyre vonatkozó városi tanácsi javaslatokat, sőt a további intézkedések megtételére is felhatalmazta.[43]

A Kossuth-szobor leleplezési ünnepélyéről jelentés

Kada Elek polgármester az 1906. július 17-én tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás június havi állapotáról szóló jelentésének IX. pontjában örömmel jelentette, hogy a Kossuth-szobor leleplezése e hónap elején megtörtént. A szobor leleplezési ünnepélyén az országgyűlés képviselőházának küldöttsége a házelnök vezetésével, Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter, Szterényi József államtitkár a kormány képviseletében, továbbá sok törvényhatóság, város és község küldöttsége vett részt. A neves résztvevők mellett a helyi lakosságon kívül a környékből rendkívül nagy számban megjelent közönség hazafias hangulatban, teljes rendben ünnepelt. Az esemény Kecskemét jó hírnevének emelésére is szolgált. Kada Elek javasolta, hogy a törvényhatósági bizottsági közgyűlés az alkotó művészek, valamint a Kossuth-szoborbizottság által kiküldött rendezőbizottság tagjainak, rendezőinek jegyzőkönyvileg fejezze ki köszönetét és elismerését a közgyűlés.

Wéber Ede törvényhatósági bizottsági tag készségesen elismerte a jelentés végén felsorolt rendezőknek az ünnepély sikerében végzett munkáját, ő is javasolta a közgyűlésnek, fejezze ki irányukba az elismerését. Megítélése szerint az ünnepélyt magasan más hasonló ünnepélyek fölé emelte Kada Elek polgármester remek beszéde. Indítványozta ezért, hogy a közgyűlés neki is jegyzőkönyvileg fejezze ki köszönetét és háláját. Farkas József bizottsági tag ezt még azzal toldotta meg, hogy a közgyűlés rendelje el a polgármester beszédének a kinyomtatását és a nép közötti szétosztását, mivel a megjelentek közül, akik távolabb álltak, nem hallották azt. A közgyűlés az indítványokat elfogadta.

A közgyűlés elismerte a Kossuth szobor leleplezésekor tartott ünnepély sikerét, a szobor alkotóinak, így Telcs Ede[44] szobrásznak és Tőry Emil[45] műépítésznek a szobor magas művészi értékéért, a Kossuth szobor bizottság által kiküldött rendezőbizottságnak az ünnepély sikeres biztosításáért, jegyzőkönyvi elismerését és köszönetét fejezte ki. Kada polgármester beszédét, amely az ünnepély fényét emelte, megfelelő példányszámban kinyomtatni, és a lakosság között szétosztani rendelte a közgyűlés. A szükséges intézkedések megtételével a városi tanácsot bízta meg.[46]

Mezőgazdasági munkásokkal kapcsolatos jelentések

Kada Elek az 1902. április 30-i rendes havi közgyűlésen terjesztette be a közigazgatás március havi állapotáról szóló jelentését. A jelentés XI. pontjában kitért a Kláber-féle szőlőtelepen előfordult és a helyi lapok által is megemlített munkásmozgalomra. Mint írja, ennek a mozgalomnak nagyobb jelentőséget tulajdonítani nem lehet, mert azt a vidékről odatelepített munkások közé került izgatók hozták létre, s a mozgalom lecsillapítására kiküldött tisztviselő békítő közbenjárására a munkások elismerték követeléseik jogtalanságát, azoktól elálltak, sőt a munka folytatására önként jelentkeztek. Azokat a munkásokat, akik izgatásaikkal ezt a mozgalmat előidézték, a telepről eltávolították.[47]

Az 1902. szeptember 30-án tartott rendes havi közgyűlés III. pontja arról rendelkezett, hogy Kada Eleknek a város fejlődése körül szerzett kiváló érdemeit, s különösen azt, amely a munkásházcsoportokra vonatkozik, az ő kezdeményezésének köszönhetik létüket. Az azokban lakó mezőgazdasági munkások az ő kezdeményezése, kitartó munkája, körültekintő gondossága révén jutottak Kecskeméten nyugodt hajlékhoz. Remélhető növekedő jólétük az ő kezdeményezésétől és munkásságától ered, továbbá azért is, mert az ott lakó munkások ezt a házcsoportot már most is az ő nevéről kezdik elnevezni, az 51 házból álló ballószögi munkásházcsoport részére a közgyűlés a „Kadafalva” nevet állapította meg.[48]

Oktatással kapcsolatos jelentések

Az 1903. március 27-én tartott rendes havi közgyűlésen a polgármester a február haváról szóló jelentése X. pontjában jelentette be a közgyűlésnek, miszerint a belügyminiszter megbízásából Ruffy Pál miniszteri tanácsos 1903. március 6-án megjelent Kecskeméten, mégpedig egy gyermekmenhely felállítására alkalmas terület kijelölése céljából. A kiküldött miniszteri tanácsos nyilatkozata szerint a belügyminiszter egy gyermekmenhelyet szándékozik felállítani Kecskeméten, és erre a célra egy alkalmas telek átengedését kéri. A telek kijelölését célzó tárgyalások ekkor már folyamatban voltak, ezek befejezése után, a városi tanáccsal egyetértésben szándékozott a polgármester ebben az ügyben javaslatot terjeszteni a közgyűlés elé.[49]

Kada Elek az 1907. december 28-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1907. novemberi állapotáról szóló jelentése X. pontjában jelentette, a városi közönség 26 012/1907. Kig. számú felterjesztésének eredménye van, mert a kereskedelemügyi miniszter a M. Kir. Technológiai Iparmúzeumot megbízta, hogy az önálló iparosok és iparossegédek részére Kecskeméten továbbképző tanfolyamot létesítsen. A tanfolyam általános jellegű lesz, annak sikere esetén a következő években az egyes iparágak szerint elkülönített szaktanfolyamok létesítése várható. A tanfolyam szervezése folyik, valószínűleg 1908. január 1-jén fog megnyílni.

Ugyanezen jelentés XI. pontjában a polgármester jelentette, hogy az elnöklete alatt alakult kis bizottság közreműködésével megtörtént az első lépés arra nézve, hogy az írni-olvasni nem tudó felnőtteknek módot és alkalmat nyújtsanak ezeknek a nélkülözhetetlen elemi ismereteknek a megszerzésére. Dékány Károly tanító a felnőttek oktatását hazafias áldozatkészségből díjtalanul vállalta el. Később csatlakoztak hozzá még Tóth Gerő és Szűcs László tanítók is. Ezáltal lehetőség nyílt 1907. december 14-én az első ingyenes tanfolyam megnyitására, amelyre 37 felnőtt férfi jelentkezett. A jelentkezőket két csoportba osztották, és a munkaidőtől mentes esti órákban – csupán télen – fogják őket oktatni. A polgármester kifejezte azt a reményét is, hogy a közelebbi napokban hasonló tanfolyamot indíthat majd a város az előző alkalommal jelentkezett nők részére is.[50]

Az 1910. augusztus 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a polgármesternek a közigazgatás 1910. július havi állapotáról szóló jelentése X. pontjában Kada Elek jelentette, hogy a felsőkereskedelmi iskola 1910. szeptember 1-jén történő megnyitásához szükséges összes előkészítő intézkedések megtörténtek, a városi tanács és a felügyelőbizottság együttes ülése az intézet igazgatójává dr. Hajnóczy Ivánt,[51] a budapesti VII. kerületi állami felsőkereskedelmi iskola rendes tanárát, míg annak rendes tanárává Tímár Dezső okleveles kereskedelmi iskolai tanárt választotta meg. A megválasztott igazgató állását augusztus 1-jén már el is foglalta, az iskola rendes tanára pedig szeptember 1-jén fogja ugyanezt megtenni. A beiratkozások már folynak, azok eddigi eredménye, valamint az előzetes jelentkezések reményt nyújtanak arra, hogy az intézet első évfolyama 1910. szeptember 1-jén teljes tanulói létszámmal megnyitható lesz, sőt még magántanulók is jelentős számban fognak ide jelentkezni.[52]

Vízvezeték létesítésére vonatkozó jelentések

Kada Elek polgármester az 1907. július 31-én tartott rendes havi közgyűlésen terjesztette be az 1907. június hónapról szóló jelentését, amelynek X. pontjában a vízvezetéki munkálatokra vonatkozóan a következőket jelentette. Próbafúrásra a legalkalmasabbnak látszó helynek a Széktó fürdő melletti területet szemelték ki a szakemberek, ahol a próbafúrások előkészületei 1907. március 6-án kezdődtek el, és április elején fejeződtek be. Az április 2-i próbafúrás során a fúrás célja az utolsó víztartó réteg elérése volt, amelyet a Gyenes téren végzett Zsigmondi-féle fúrás alkalmával kb. 241 méteres mélységben találtak meg. A mostani próbafúrás alkalmával ezt a réteget 240,26 méternél érték el, de a fúrást 274,85 méteres mélységig folytatták, azzal a céllal, hogy meggyőződjenek róla, van-e mélyebben is víztartó réteg. Mivel úgy 240 méteres mélységig kisebb eltérésekkel ugyanazt a talajrétegződést találták, amelyet a Gyenes téri fúrásnál, július 12-én a további fúrást beszüntették. A fúrás során több jó víztartó réteget tártak fel, és elsősorban a legutolsónak a kipróbálását tűzték ki célul, amely réteg 210 és 240 méter közötti mélységben fekszik. Kísérletképpen az említett 30 méteres hosszúságban a fúrócsővel mintegy 5000, egyenként 2 négyzetcentiméteres területű lyukat fúrtak, és megkezdték a beömlő víznek a gépi kiszivattyúzását. A szivattyúzás eredményeként a víz színe a fúrócsőben a föld felszínétől 7,63 méter mélyen állt, a szivattyú állandóan 9,5 méteres mélységből szállítja a vizet, percenként 60 litert, mégpedig 1907. július 22-e óta, éjjel-nappali folytonos üzemmódban. A folytonos vízkiemelés ellenére a vízszínt csak kb. 2 métert süllyedt, valószínűsíthető, hogy csupán ebből az egy rétegből is sokkal több vizet lehet nyerni, a szivattyúnak megfelelő mélyre állításával. A fúrást vezető m. kir. fúrómester megállapítása szerint ebből a fúrásból az összes víztartó rétegek összekötése után percenként 400 liter víz emelhető ki, amely napi 600 m3 vízmennyiségnek felel meg, s ebben az esetben valószínű, hogy kb. hat ilyen fúrás a város belterületén lakó népesség teljes vízszükségletét fedezni tudná.

A kiemelt víz hőmérséklete 19°C, kristálytiszta, az íze kellemes, vegyvizsgálatára azonban még csak ezután kerül majd sor. A polgármester a próbafúrások eredményét a fenti adatok alapján határozottan kedvezőnek és biztatónak ítélte meg, végleges véleményt csak a próbaszivattyúzás befejezéséről adandó szakvélemény és a vegyvizsgálat alapján lehet majd mondani felőle. Ez utóbbi vizsgálatok eredményét a polgármester bejelenteni ígérte a közgyűlésnek.[53]

A polgármester az 1908. január 23-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1907. decemberi állapotáról szóló jelentése X. pontjában bejelentette, hogy a M. Kir. Országos Vízépítési Igazgatóság Közegészségügyi Mérnöki Osztálya megküldte a vízvezeték létesítése céljából végzett próbafúrások eredményét. Ebből kitűnt, hogy a széktói laposon végrehajtott próbafúrás eredményes volt, mert ott megfelelő számú kúttal kellő mennyiségű és minőségű vizet nyerhet a város. A víz szerves anyagoktól mentes, csupán csak vasat tartalmaz, ez azonban az adott műszaki vélemény szerint vastalanító berendezéssel könnyen eltávolítható, és ez csak az üzemi költségek aránylag kismértékű emelkedésével járna.

A műszaki vélemény a vízvezeték előállítási és üzemi költségeire, a vízszükségletre és a csőhálózatra, sőt az építési módokra is tartalmaz adatokat. Most folyamatban van az egyes városok vízvezetékeinek használatára, befektetési és üzemi költségeire, továbbá jövedelmezőségére vonatkozó, az 1904-ben beszerzett adatok újabbakkal történő kiegészítése, ennek alapul vétele, illetőleg felhasználása mellett a szükséges hozzávetőleges számítás elkészítése arról, hogyha a vízvezetéki főcsövek Kecskemét belterületén lennének elhelyezendők, hány fogyasztóhelyre, mekkora fogyasztásra és mekkora jövedelemre számíthat a város. Ezek alapján a vízmű várható bevételei és kiadásai hogyan alakulnának, és mekkora tőkebefektetésre lenne szükség. Amint ez az adatgyűjtés és az adatok felhasználása befejeződik, és ezek felhasználásával a vízszolgáltatási és pénzügyi tervezet elkészíthető lesz, akkor fog a városi tanács a vízmű megvalósításának a kérdésében javaslatot tenni.[54]

Közegészségügyre vonatkozó jelentések

Az 1910. október 28-án tartott rendes havi közgyűlésen a polgármester a közigazgatás 1910. szeptember hónapról szóló jelentése VIII. pontjában kitért rá, hogy igen sok gondoskodás tárgyát képezte szeptemberben az országban fellépett kolera, amely miatt sürgőssé vált az óvintézkedések foganatosítása. A fertőzésveszély behurcolásának megakadályozására a vasútállomásokon az érkező utasok ellenőrzésére orvosi és rendőri inspekciókat alkalmaztak. Az esetleg jelentkező kolerás betegek ideiglenes elhelyezésére elkülönítő bódékat állított fel a város. Gondoskodni kellett kézi fertőtlenítőgépről, a fertőtlenítőszerek nagyobb készletéről, a kolerás betegek körül eljárni hivatott személyzet öltözékéről, a kolerában elhaltak hulláinak szállítására alkalmas ládákról. A szervezőbizottság által már jóváhagyott második egészségőri állást ideiglenesen be kellett tölteni.

Arra való tekintettel, hogy az esetleg Kecskeméten kolerában megbetegedetteket és a kolerás betegekkel érintkezett, a fertőzésnek kitett személyeket megfelelőképpen elkülöníthessék, kénytelen volt a város a jelenlegi kórház épületeit kiüríteni. A ragályos és nem ragályos betegeket a szegényháznak az üresen álló szobáiba telepítették. A nem ragályos betegeknek az ekként kiürített pavilonját a kolerás és koleragyanús betegek részére, szem előtt tartva a kellő elszigetelést is, alkalmassá kellett tenni. A ragálykórházat pedig alapos fertőtlenítés után, a kolerás betegekkel érintkezett egészséges emberek veszteglőházául kellett berendezni. A kolerakórházat és a veszteglőházat külön kerítéssel és külön udvarokkal látták el. Gondoskodás történt a koleraápolókról is. Jegyzékbe vették azoknak az orvosoknak a nevét, akik a Kecskeméten fellépendő kolerajárvány esetén mint járványorvosok hajlandónak nyilatkoztak ilyen orvosként működni. A kolera miatti és a fentebb vázolt kórházi hurcolkodások, az amúgy is nehézkes kórházi viszonyokat még súlyosabbá tették. A szegényház felét kórházi betegek foglalják el, és emiatt a szegényházba való felvételt csak elodázhatatlan esetekben hajtják végre. A kolera kezelésére a város minden lehetőség szerint készen áll. Javítani való csak a fertőtlenítési eljárásokban van, ezért a ragálykórház telkén a város egy fertőtlenítő telep felállítását vette tervbe, mert nem lehet tudni, hogy a jövő tavasszal nem lép-e fokozottabb mértékben fel, és nem látogat-e el Kecskemétre is ez a veszedelem. A fertőzésveszély elhárítására az elszigetelések mellett a tökéletes fertőtlenítés a legjobb fegyver.[55]

Az 1911. szeptember 28-i rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1911. augusztusi állapotáról szóló polgármesteri jelentés VIII. pontja kitért rá, hogy a fenyegető koleraveszéllyel szemben a városi illetékesek megtették az előírt szükséges óvintézkedéseket. A köztisztasági és közélelmezési szemléket nagyrészt megtartották, a kifogásokat jegyzőkönyvbe foglalták, hogyha egy újabb vizsgálat esetén a kifogásolt dolgok meg nem lesznek szüntetve, akkor a legnagyobb szigorral fogják az elkövetőket megbüntetni.

A város kútjait még a tavasszal jó karba hozták, és ahol ez szükségesnek mutatkozott, hogy azok a talaj felszínéről be ne fertőződjenek, cementbe rakott téglákkal vették körül, és jól záró fedővel látták el.

Ekkorra már volt a városnak kolerakórháza is. Külön a kolerások, és külön a koleragyanúsak részére, teljesen elkülönített szolgálattal és ápolószemélyzettel, külön kijárattal. Itt összesen 40 beteg ápolására nyílik lehetőség. Van a városnak ún. veszteglőháza is, ahol az 5 napi megfigyelési idő alatt, három tisztaszobában 20 személy tartható megfigyelés alatt, külön kiszolgáló személyzet gondoskodása mellett. A fertőtlenítő gépeket kipróbálták, azok kifogástalan állapotban vannak. Kellő mennyiségű fertőtlenítőszer van raktáron. Készenlétben vannak a kolera betegszállító és kolera hullaszállító kocsik is. A városi jéggyár a kolerások hányásának enyhítéséhez szükséges jeget képes lesz szállítani.

Mivel már a kolerafertőzés útja ismeretes, és köztudomású, hogy az a táplálkozás révén jut az ember szervezetébe, úgy az egyéni, mint a hatósági védekezések tekintetében a város sokkal előnyösebb helyzetben van, mint volt 1873-ban. Az elkülönítési eljárások, a fertőző anyagot megsemmisítő fertőtlenítési módok, akárcsak Magyarországon mindenütt, Kecskeméten is útját fogják állni a nagyobb veszedelemnek.[56]

Az 1911. november 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1911. októberi állapotáról szóló jelentése VIII. pontjában tért ki rá a polgármester, hogy ebben a hónapban befejeződtek az egész nyár folyamán tartott köztisztasági és közélelmezési szemlék. Ezeknek a végső eredménye az lett, miszerint Kecskeméten túl sok a nedves, sötét és rosszul szellőztethető lakás, a városban még sok a javítani való a köztisztaság és közélelmezés körül. A vízvezetékektől, a szennyvízlevezető csatornáktól, és egy árucsarnok létesítésétől várható majd a jövőben ezeknek a bajoknak a gyökeres orvoslása. Javítani fog ezen a helyzeten egy majdan felépítendő modern közvágóhíd is, ahová mindenféle levágásra kerülő állat beszállítható lesz. Igen sokat fog enyhíteni a lakásnyomoron a tervbe vett munkásházak és kislakások felépítése is.[57]

Az 1912. január 26-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1911. december havi állapotáról szóló jelentése VIII. pontjában a polgármester arról számolt be a közgyűlésnek, hogy úgy a városi, mint a pusztai iskolák tanulóinak körében trachoma szemvizsgálatokat tartottak. A vizsgálat során a városi népiskolai tanulók körében a megvizsgált 3781 tanuló közül 93 főt találtak trachomásnak, azaz 2,5%-ot. Ez a 10 évvel korábbi vizsgálat eredményéhez viszonyítva 1%-os javulást mutatott. A pusztai tanulók körében a megvizsgált 2142 tanuló között 110 főről derült ki, hogy trachomás, vagyis a tanulók 5%-a. Ez a szám a 10 évvel korábbi állapottal összehasonlítva csak nagyon csekély javulást mutatott.[58]

Az 1912. május 29-i rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1912. áprilisi állapotáról szóló polgármesteri jelentés X. pontja szerint Kovács Ferenc törvényhatósági bizottsági tag az 1911. október 25-i rendes havi közgyűlésen előterjesztett interpellációjában[59] a hirtelen és váratlan megbetegedések alkalmával történő elsősegély nyújtása iránt kért intézkedést a tisztiorvosi hivatallal szemben, ezért a közgyűlés 317/1911. közgyűlési számú határozatával ebben a tárgyban a városi tanácsot javaslattételre utasította.

A tanács a felhívásra a következőket jelentette: A városi tanács a tiszti főorvos jelentéséből megállapította, hogy a tisztiorvosok létszáma nem áll arányban a lakosság számával és a város területével sem. A magángyakorlat folytatására utalt tisztiorvosokat a bejáró szegény betegek részére az orvosi hivatalban naponta tartott egy-egy rendelési óra, a tisztiorvosok kerületében az ágyhoz kötött szegény betegek látogatása, a bordélyoknak a hetenként kétszeri vizsgálata, a halottkémi teendők ellátása, a piaci egészségügyi vizsgálatok, a felváltva teljesített 8 naponkénti egész napos ügyeleti szolgálat, a külterületi egészségügyi körök vizsgálata, a himlőoltások és a ragályos betegségek alkalmával felmerülő rendkívüli teendők kötik le. Magát a tiszti főorvost a közigazgatási és kórházi teendők, amely utóbbiakban a tisztiorvosok egy része is segédkezik, mindezek a munkák oly mértékben veszik igénybe a munkaidejüket, hogy az új kórház felépüléséig és megnyitásáig a szolgálat más beosztását méltányosan és célszerűen nem lehet kivitelezni. A városi tanács tehát azoknak az intézkedéseknek a tudomásul vételét kéri, amelyek lehetővé teszik a tisztiorvosi szolgálatnak új szolgálati szabályzattal történő más módon való rendezését az új közkórház megnyitásáig elhalasztotta, illetőleg annak elhalasztását javasolja.[60]

Tisztviselői működéssel kapcsolatos jelentések

Az 1911. december 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1911. novemberi állapotáról szóló jelentése XI. pontjában Kada Elek polgármester bejelentette, miszerint Bagi László helyettes polgármester 1911. december 1-jén betöltötte városi szolgálatának 40. évét. Ez nagy idő, amely mellett nyomtalanul elhaladni indokolatlan lenne. Különösen nagy idő ez városunk egy olyan főtisztviselője esetében, aki nemcsak tanúja, de tevékeny részese is volt annak a nagy munkának, amely a mai Kecskemétet létrehozta, a nagy alföldi falut várossá tette, és további fejlődésének alapjait lerakta. A közigazgatási szolgálatban kifejtett tevékenységet ritkán ismerik el, ellenben gáncsra nagyon gyakran és könnyen talál, mert a városok fejlődésében elért eredmények természeteseknek, maguktól előállottaknak látszanak, s a folytonos haladásra való törekvés mindig azokat a kérdéseket tartja szükségképpen napirenden, amelyeket még nem oldottak meg, de amelyek minél korábbi megvalósítása kívánatos, sőt gyakran égetően szükséges lenne. Kecskemét közigazgatásában többnyire vezető állásokban eltöltött életpálya és munkásság 40. événél Kada indokoltnak látta a kitartó és eredményes munkásságról megemlékezni. Mindezeknél fogva a polgármester javasolta a közgyűlésnek, hogy Bagi László helyettes polgármesternek 40 évi városi közszolgálata alatt kifejtett nagy és eredményes munkásságát jegyzőkönyvében örökíttesse meg, és ezért a helyettes polgármesternek fejezze ki elismerését. A közgyűlés a polgármester 1911. novemberi jelentését tudomásul vette, és az abban javasoltak szerint járt el.[61]

Az 1912. május 29-i rendes havi közgyűlésen a polgármesteri jelentés XI. pontja arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy a király Füvessy Imre[62] helyettes rendőrfőkapitány részére, közszolgálati működése elismeréséül a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta. A kitüntetést a király leirata értelmében Kada Elek adta át az érintettnek. A magas kitüntetés a város egyik szorgalmas és kiváló tisztviselőjét érte, amely dolgot örvendetes tudomásul vétel végett jelentette be a közgyűlésnek.[63]

Az 1911. évi földrengéssel kapcsolatos jelentések

Az 1911. július 22-i rendes havi közgyűlésen Kada Elek részletes jelentésben számolt be a július 8-i földrengésről.

A jelentés I. pontja szerint, július 8-án hajnali 2 óra 6 perckor erős földrengés rázta meg Kecskemétet, amely az újonnan épült és a régi épületeket is alaposan megrongálta, a kisebb házakat pedig úgy a városban bent, mint részben a tanyákon is, tömegesen tette tönkre. Annak az oka, hogy ez a földrengés emberáldozatot nem követelt, és néhány személy kisebb-nagyobb sérülésével a város megúszta ezt a szerencsétlenséget, alapvetően az, hogy a földrengés éjjel történt, amikor az utcákon nem volt forgalom.

Az első pillanatban a város lakossága elveszettnek hitte a maga és az előző nemzedékek munkájának gyümölcsét, sőt az életét is. A kétségbeesés azonban nem tartott sokáig, a lakosság nagy része úgyszólván percek alatt felocsúdott dermedtségéből, és hozzáfogott a dolgainak az intézéséhez, s amennyiben ez lehetséges volt, hajlékainak rendbe hozásához.

A II. pont szerint Kada a földrengés után pár negyedórával elindult megszemlélni a szörnyű pusztítást, s megtenni a szükséges intézkedéseket. Elhatározását híven támogatta a közigazgatási személyzet, a rendőrség, a tűzoltóság és a mérnöki hivatal személyzete, sőt a helyi állomásparancsnokság is. A szerencsétlenség után nyomban megtették a legszükségesebb és az egyáltalán lehetséges intézkedéseket, a veszélyeztetett pontokra az emberéletben való károk megelőzésére őrséget állítottak. A károk megszemlélése után már reggel 7 órakor összeült a városi tanács és intézkedett a lakosság által leginkább látogatott középületek megvizsgálásáról. Az együtt maradt városi tanács a templomok nagy részét, úgy a szállodát és a vendéglőt mint életveszélyes épületeket lezáratta. Ugyanaznap a reggeli tanácsülés hirdetményt bocsátott ki a lakossághoz, egyrészt megnyugtatásul, másrészt pedig a célszerűnek látszó óvó rendszabályokra kívánták figyelmeztetni a város lakosságát. Látva, hogy az emberéletben is kárt okozható kémények és épületrészek lebontásához a rendelkezésre álló szakmunkások száma nem elegendő, még július 8-án egy utászszázad kirendelését kérte a városvezetés táviratilag a budapesti IV. hadtestparancsnokságtól. Bár a kérés szabálytalanul történt, mert nem a Belügyminisztérium útján érkezett meg a parancsnoksághoz, ennek ellenére az nyomban intézkedett. A kért utászszázad még aznap éjjel megérkezett Kecskemétre, és másnap már munkába is állt. Ugyancsak július 8-án a városvezetés kérésére a helyi katonai állomásparancsnokság is a város rendelkezésére bocsátotta 50 nélkülözhető emberét a bontási munkákhoz, július 9-ére, sőt Kada kérésére a rendőrség támogatására katonai őrjáratokat rendelt ki.

Július 9-én délelőtt a polgármester részletes jelentést küldött a Belügyminisztériumhoz, a főispánhoz. Ugyanezen a napon a bontási munkák részben a lakosság saját erejével, részben a városban lévő építőmunkások segítségével, részben pedig a kirendelt katonák segítségével, teljes erővel megindultak. Látva azonban azt, hogy ez az erő a sürgős bontási munkák gyors elvégzéséhez még mindig elégtelen, a IV. hadtestparancsnokságtól újabb utászcsapatok kirendelését kérte a városvezetés. Azt az elterjedt téves híresztelést, amely szerint a veszélyes épületrészek lebontása csak előzetes hatósági szemle és hatósági engedély alapján lenne végrehajtható, a városi tanács július 10-én kibocsátott hirdetménye oszlatta el.

A III. pont szerint a kár óriási volta napról napra nagyobb arányokban bontakozott ki, annak helyreállításáról is gondoskodnia kellett a városi tanácsnak. Ebben a tekintetben fontos volt a városháza állapotának felmérése, erre annak tervezőjét, Lechner Ödön[64] műépítészt kérte fel távirat útján a városi tanács, hogy két szakértő építésszel együtt vizsgálják meg a városházát, és tegyék meg annak a helyreállítására vonatkozó javaslataikat, illetve terjesszék elő a véleményüket, ami gyorsan meg is történt. Másfelől a városi tanács törekvése arra irányult, hogy a lakosság épületeinek helyreállítását is, amennyiben ez módjában állt, lehetővé tegye. Ehhez elsősorban megfelelő számú szakmunkás közreműködését kellett biztosítani, amelynek érdekében július 11-én tárgyalást kezdett a városi tanács az építővállalkozók és az építőmunkások helyi szervezetének vezetőségével annak a megállapítására, hogy mekkora munkaerő áll a városban rendelkezésre, és milyen módon lehetne kellő számú munkaerőt lényegesen felemelt munkabérek nélkül biztosítani a városi lakosság számára, és ezáltal lehetővé tenni azt, hogy a megrongált házak az őszi esőzések beálltáig lehetőleg rendbe legyenek hozva. A tárgyalások során az építőmunkások helyi szervezete, az országos szervezet központját is bevonta a tanácskozásokba. Miután Kada és a városvezetés arról győződött meg, hogy ez a szervezet képes a munkabérek lényeges emelése nélkül kellő számú munkás rendelkezésre állását biztosítani, és a szervezet központi vezetősége is emberies álláspontra helyezkedett, melyet a városi tanács az adott viszonyok között el is várt, megegyeztek egy városi felügyelet és ellenőrzés mellett, szakszerű vezetéssel működő építőiroda felállításáról. Július 14-én a városi tanács már abban a helyzetben volt, hogy a megállapodás eredményét a 18 607/1911. Kig. számú hirdetményben hozhatta a lakosság tudomására.

A megegyezés következménye lett az a hirdetmény, amely az építési iroda megnyitásáról és arról is szól, hogy a város a segélyirodát is megszervezte, mert a segély, kamat nélküli vagy kedvezményes kölcsön iránti kérelmek felvétele, a folyamodók anyagi helyzetének, esetleg kárainak megállapítása a rendes hivatalokkal el nem látható. Ennek a segélyirodának az élére Füvessy Imre helyettes rendőrfőkapitányt rendelték ki, akit a város erre az időre hivatali teendőinek teljesítése alól felmentett, és helyettesítéséről külön gondoskodott.

A nagymérvű pusztulás miatt lehetetlen minden javítási munka hatósági ellenőrzése még abban az esetben is, ha a mérnöki hivatal személyzetét a város kiegészíti, ami egyébként elkerülhetetlenül szükséges. A városi tanács a 18 744/1911. Kig. számú hirdetményben értesítette a lakosságot arról, hogy ne várjon minden egyes javítási munkánál hatósági ellenőrzést, hanem azt a saját felelősségére, az építkezési szabályrendelet intézkedéseinek megfelelően vitelezze ki. Ez a hirdetmény megjelöli azokat az eseteket, amelyeknél elengedhetetlenül megkívánják az előzetes hatósági beavatkozást.

A város már a szerencsétlenséget követő első napokban kérte állami mérnökök kirendelését, amelyre néhány nap múlva sor is került. Mivel a kirendelt mérnökök csak rövid ideig maradhattak Kecskeméten, másrészt a helyi monumentális épületek, mint a városháza és a templomok tudományos szempontból történő megvizsgálása is szükségesnek mutatkozott, az előbb Lechner Ödön vezetése alatt rövid ideig itt tartózkodott műépítészek szakvéleményén kívül véleményadásra még egy műszaki bizottságot is alakított a város, amelybe dr. Czakó Adolf műegyetemi tanár vezetése mellett Nagy Virgil műegyetemi tanár és idős Kauser József műépítészt hívta meg a városi tanács. A vizsgálat most folyik, és a véleményének elkészítése után fog a városvezetés az említett középületek sorsa felől és helyrehozásáról dönteni.

Megemlítette még Kada Elek a jelentésében, hogy a belügyminiszter által kiküldött Némethy Károly államtitkárral, majd pedig a földrengés okozta károk megtekintésére Kecskemétre leutazott gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnökkel tárgyalást kezdett a város részére nyújtandó állami támogatásról. Ezek a tárgyalások azonban ez ideig a kellő adatok hiányában nem voltak befejezhetők, csak vázlatosan került sor azoknak az intézkedéseknek a felsorolására, amelyeket a földrengés okozta csapás következményeinek megszüntetése érdekében ez ideig tett a városi tanács.

A IV. pont szerint a várost ért szerencsétlenség országszerte mély részvétet keltett. Már az első napokban részvétnyilatkozatok érkeztek és megkezdődtek a károsultak javára történő adakozások is. A városok közt egyre jobban kifejlődő szolidaritás legszebb példája a székesfőváros polgármesterének részvéte, amely szolidaritás egyébként az összes város részéről, úgy a részvétnyilatkozatok, mint a segélyadományok alakjában kifejezésre jutott.

A legelsők között érdeklődött a várost ért súlyos csapás felől I. Ferenc József, aki már az első napokban a magyar királyi kormány útján tudakozódott a csapás részletei és a károk nagysága felől, s adományával a legelsők között volt, aki a veszteségek helyreállításához valóban királyi módon járult hozzá.

Hasonlóképpen már a szerencsétlenség első napjaiban, nyomban a polgármester jelentésének beérkezése után, a magyar királyi kormány is, előbb a főispán és a Belügyminisztérium, majd pedig gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök és belügyminiszter, Székely Ferenc igazságügy-miniszter személyes lejövetelével kívánt a város helyzete felől meggyőződést szerezni, bátorítani a város vezetőit, de egyszersmind a buzdító és bátorító szavak mellett kilátásba helyezte az állam messzemenő támogatását is Kecskemét helyreállításához. A módozatokra és a mértékre vonatkozó tárgyalások folynak, a szükséges adatok beszolgáltatása után fog majd a kormány a saját hatáskörében intézkedni, esetleg a törvényhozásnak megfelelő előterjesztést tenni.

Az országgyűlés képviselőháza is már az első napokban foglalkozott a Kecskemétet ért szerencsétlenséggel, és részvétét kifejezve, a megfelelő intézkedések megtételét is kilátásba helyezte. Kada Elek polgármester a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg dr. Horváth Mihály[65] kecskeméti országgyűlési képviselőről, aki a kecskeméti földrengés ügyének a képviselőházi tárgyalása alkalmával higgadt és tapintatos felszólalásával ellensúlyozta a város másik országgyűlési képviselőjének, Hock Jánosnak, az éppen ellenkező irányú és modorú, s ez által a város érdekeinek kielégítését kockáztató felszólalását.

Hálásan emlékezett meg a polgármester a katonai hatóságokról is, közülük is különösen a helyi állomásparancsnokságot emelte ki, amely már a szerencsétlenség első óráiban a város támogatására sietett, és azóta is mindent megtett, amivel a város javát előmozdíthatta; kiemelte továbbá a budapesti IV. hadtestparancsnokságot, amely a veszély óráiban a formaságok mellőzésével, teljes erővel igyekezett megtenni mindent, amivel a veszélyeztetett emberéletet és a vagyont menteni lehetett. Hasonlóképpen hálásan szólt Kada a magyar királyi honvédelmi miniszterről is, aki a főispán közbelépésére a hajléktalanokká váltak számára rögtön nagyobb mennyiségű katonai sátort bocsátott rendelkezésre. Külön kiemelte a Kecskemétre kirendelt utászzászlóalj, illetőleg utászszázad és -különítmény munkásságát, akik július 9-e óta szakadatlanul, a legnagyobb önfeláldozással és életük veszélyeztetésével dolgoznak a leomlással fenyegető házrészek lebontásán és biztosításán, odaadó munkásságukkal emberek életét és testi épségét, amellett pedig a város közönségének és lakosságának nagy anyagi értékeit mentik meg.

A szerencsétlenség első napjaiban két külföldi állam kormánya is sietett e súlyos csapás felett érzett részvétét kifejezni. Közülük a török birodalom kormánya nem elégedett meg részvétének a szokásos diplomáciai úton a magyar kormány tudomására való hozásával, hanem a budapesti főkonzulja útján, részvétét megható szavakban közvetlenül írásban is a város vezetőinek tudomására hozta, amely elhatározáshoz maga a főkonzul is csatlakozott. Az olasz királyság kormánya pedig diplomáciai úton fejezte ki a magyar kormánynak a részvétét.

Azóta testületek és magánszemélyek részéről sok kisebb adomány érkezett Kecskemétre. Az adományok közül az 1000 koronás vagy annál nagyobb adományokat, a polgármester a jelentéshez mellékelt kimutatásban tüntette fel.

E nagylelkű adományok közül külön is kiemelte gróf Andrássy Dénes, gróf Széchenyi Miklós nagyváradi és gróf Csáky Emánuel váci megyés püspökök, valamint a főtisztelendő váci székeskáptalan adományát, továbbá Halmos Izidor budapesti magánszemélyét, aki 100 koronájával az első volt azok közül, akik a lakosság szerencsétlenségének enyhítésére siettek pénzbeli adományukkal.

A polgármester a város közönsége nevében köszönetét fejezte az adományokért, a királyhoz kabinetirodája útján köszönő sürgönyt küldött, mégis javasolta a közgyűlésnek, hogy a király e nagylelkű tettéért a belügyminiszter közvetítésével hódoló feliratban is fejezze ki háláját.

Az V. pontban a polgármester utalt rá, hogy a városban és a városházán számos intézkedést tett ő maga személyesen és a városi tanács, ezek egy része azonban túllépte mindkettőjük hatáskörét. Ezért kérte a tett intézkedések utólagos jóváhagyó tudomásulvételét, mert ebben a rendkívüli helyzetben nagyobb hiba lett volna, ha a szabályokhoz és a hatásköri elkülönítésekhez szigorúan ragaszkodtak volna.

A jelentés VI. pontja szólt a segélyezés módjáról és mértékéről, a megindítandó tárgyalásokról a m. kir. kormánnyal tekintettel arra, miszerint a városházának és a város egyéb középületeinek a sürgős rendbe hozatala nem tűr halasztást. A városi kórházat, a városi szegényházat a lehető legsürgősebben rendbe kell hozni, a laktanyák helyreállítása nagy anyagi kár nélkül szintén nem halogatható, továbbá az iskolák minél előbbi megnyitását és épületeinek rendbe hozását is biztosítani kell. Bár a polgármester és a városi tanács is igyekszik minden kérdést előzetesen a közgyűlés tudomására hozni, és határozatát kikérni, a közgyűlés összehívása a nyári időszakban és a rendkívüli munka mellett nehézségekkel, és időveszteséggel jár. Ezért Kada azt kérte a közgyűléstől, hogy a városi tanács részére a jövőre vonatkozóan is adja meg azt a jogot, amely e rendkívüli időkben teljes felelősségének a fenntartásával, és utólagos bejelentési kötelezettség mellett, hatáskörét túlhaladó sürgős kérdésekben is intézkedhessen. A közgyűlés a polgármester jelentését teljes egészében tudomásul vette, és a városi tanácsot felhatalmazta a szükséges intézkedések megtételére, az utólagos jóváhagyás kikötésével.

A király iránti mély hódolatát és háláját a közgyűlés jegyzőkönyvben rendelte el megörökíteni, továbbá ezt a belügyminiszter közvetítésével felirat útján is kifejezésre kívánta juttatni. Hasonlóképpen mindenkinek, akit a polgármesteri jelentés megemlített, köszönetét és háláját fejezte ki vagy a részvétért, vagy pedig a pénzbeli, anyagi támogatásért, vagy az elvégzett munkáért.

Mészáros János lelkész, törvényhatósági bizottsági tag, felszólalásában őszinte köszönetét, elismerését, háláját nyilvánította Kada Elek polgármesternek, sőt ennek a jegyzőkönyvi megörökítését is kérte a közgyűléstől. Tette mindezt azért, mert a polgármester tiszta áttekintéssel, erős kézzel, az első naptól kezdve mindent megtett a lakosság életének és vagyonának a megóvása érdekében, akárcsak a városi tanács és a tisztviselői kar is.

Dr. Garzó Béla törvényhatósági bizottsági tag indítványára a közgyűlés köszönetét és elismerését fejezte ki az építőiparosok és kőművesmunkások, továbbá az Építőiparosok Országos Szövetsége irányában is, akik a helyzetet nem használták fel kizsákmányolásra, hanem segédkeztek és segédkeznek a lakosságnak a megrongált épületek veszélyességének csökkentésében és helyrehozásában.[66]

Kada Elek az 1911. október 25-én tartott rendes havi közgyűlésen az 1911. szeptember haváról szóló jelentése X. pontjában a földrengés sújtott lakosság segélyezésére vonatkozóan jelentette, hogy a közgyűlés által kiküldött segélyezési bizottság a határidőn belül benyújtott, sőt néhány később érkezett kérvényt már elbírált. Teljesítette a sürgős intézkedést kívánó kérelmek elbírálását, a megszavazott segélyek nagyobb részét pedig a városi tanács már folyósította is. A többi részének kiutalványozása szintén folyik.

A segélybizottság 1138 kérvényt bírált el, megszavazott 337 482 korona segélyt. Különféle okok miatt függőben kellett hagyni 65 kérvény elintézését, mert a kikötött határidő – 1911. augusztus 15-ike – után adtak be a város lakosai 531 segélykérvényt, és így mintegy 600 kérvény elintézése várat még magára.

A segélybizottság működését most ideiglenesen fel kell függeszteni, mert a kihirdetett határidő után érkezett kérelmeket a bizottság az eddig befolyt 378 713 korona 49 fillér segélyösszegből, a már megszavazott 337 482 korona kifizetése után, nem tudná teljesíteni. Be kell tehát várni a még befolyó adományokat és a remélt államsegélyt, mert ezek nélkül a megszavazandó segélyeket úgysem lehetne folyósítani. Ezt az eljárást lehetővé teszi az is, hogy a kellő időben beérkezett, vagyis a sürgősebb kérelmek már elintézést nyertek, és tavaszig most már építkezésekbe kezdeni egyébként sem lehetne. A közbeeső idő alkalmas lesz a függőben hagyott kérelmekre vonatkozó kérdések tisztázására, az augusztus 15-e után jelentkezett kérelmezők, a folytatólag államsegélyt igénylők viszonyainak kipuhatolására. Amennyiben a kérelmek között néhány sürgős természetű akad, azokat a bizottság természetesen el fogja intézni.

A segély és kölcsön iránti kérelmek előterjesztésére most már elég idő áll rendelkezésre, ezért a polgármester arra kérte a közgyűlést, hogy október 31-e után újabb segélyezésre vagy államkölcsön nyújtására irányuló kérelmeket a segélybizottságnak ne kelljen elfogadnia. A közgyűlés a polgármester szeptember havi jelentését tudomásul vette, és egyúttal kimondta, hogy a földrengés által sújtott lakosság segélyezésére vonatkozó újabb kérelmeket október 31-e után többé nem fogad el.[67]

Az 1911. november 13-án tartott rendkívüli közgyűlés felhatalmazta a város polgármesterét, hogy a földrengéskárokra vonatkozó 1 200 000 korona összegű állami előlegről szóló kötelezvényt a város közönsége nevében teljes joghatállyal kiállíthassa, és a pénzügyminiszterhez ezzel a határozattal együtt, a belügyminiszter útján felterjeszthesse.[68]

Az 1911. november 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1911. októberi állapotáról számolt be a polgármester. A jelentés X. pontjában megemlítette a polgármester, hogy a földrengés miatt károsult szegény sorsú lakosság számára folyik a gyűjtés. A gyűjtés eredményéről annak befejezése után fog a városi tanács az addigi adakozásokról részletes jelentést terjeszteni a közgyűlés elé. Kitért rá, hogy gróf Ráday Gedeonné pártfogásába vette Kecskemét szegény sorsú lakosságát, széles körű ismeretségi körének felhasználásával a lakosság e rétegének mintegy 30 000 koronát gyűjtött össze, amelyből 25 000 korona már ténylegesen be is folyt, és azt a városi pénztárba be is küldte. Az áldozatkész jótékonyság szép példájaként említette meg ezt az esetet. Kada Elek indítványozta a közgyűlésnek, hogy a városi közönség ezért a tettért fejezze ki köszönetét és háláját.[69]

Az 1911. december 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1911. novemberi állapotáról szóló jelentése X. pontjában Kada Elek szükségesnek tartotta bejelenteni, hogy Budapest székesfőváros közönsége a földrengés miatt károsult szegény sorsú kecskeméti lakosság részére 40 000 korona segélyt szavazott meg. A fővárosi közgyűlés határozatát a belügyminiszter jóváhagyta, és a hivatalos nyugta megküldéséről a székesfőváros átiratot intézett Kada polgármesterhez. Úgy az összeg nagysága, mint a testvéries együttérzés, amely a székesfőváros közönsége és vezetősége részéről Kecskeméttel szemben e szép adományban megnyilvánult, indokolttá teszi annak méltó megköszönését. A polgármester ezért azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a városi közönség köszönetét és háláját a székesfőváros vezetőségének átiratban hozza a tudomására, továbbá tegye lehetővé, hogy azt egy Kada által alakítandó kisebb küldöttség nyújthassa át a székesfőváros polgármesterének.[70]

Az 1912. június 28-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1912. május havi állapotáról szóló jelentése X. pontjában Kada Elek bejelentette, hogy Ferenczy Ida csillagkeresztes hölgy Erzsébet királyné életnagyságú arcképét a városi múzeumnak ajándékozta. A művészi értékű arcképet alkalmas múzeumi helyiség hiányában ideiglenesen a polgármesteri fogadószobában helyezték el. A városi tanács a nemes lelkű adományt a városi közönség nevében, levélben is megköszönte az adományozónak.[71]

Az 1912. július 27-én tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1912. június havi állapotáról szóló jelentés X. pontjában a polgármester arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy a városi tanács az újonnan szervezett rendőrparancsnoki állást, pályázat útján, Barna Tibor debreceni rendőrfelügyelővel töltötte be.[72]

Az 1912. szeptember 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a közigazgatás 1912. augusztusi állapotáról szóló polgármesteri jelentés X. pontjában Kada Elek kitért rá, hogy a közgyűlési termet 5 hónapi szünetelés után vehette újra használatába a közgyűlés, miután abban a földrengés által okozott károkat kijavították. A polgármester javasolta a közgyűlésnek, hogy a Kecskeméti Iparegyletnek és Ipartestületnek, amelyek a közös tulajdonukat képező Iparos Otthon dísztermét engedték át díjtalanul közgyűlési tanácskozásokra, jegyzőkönyvileg mondjon köszönetet, és erről az érdekelteket írásban is értesítse. A közgyűlés a polgármesteri javaslat szerint járt el.[73]

Gazdasági tárgyú jelentések

Az 1907. október 29-én tartott rendes havi közgyűlésen Kada Elek polgármester az 1907. szeptember havi jelentésének X. pontjában bejelentette, hogy a koháriszentlőrinci birtokvételre vonatkozó határozatot és adásvételei szerződést, továbbá a birtok vételárának kifizethetése céljából a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Részvénytársaságtól felveendő kölcsönt és kötelezvényt a belügyminiszter jóváhagyta, a jóváhagyási záradékot pedig október 23-án leküldte. Mindezt tudomásulvétel végett közölte a közgyűléssel. Tekintettel arra, hogy a birtok átvétele és további kezelése körül a birtokvétel ügyének előkészítésére kiküldött bizottságnak még sokféle teendője fog felmerülni, arra kérte a közgyűlést, engedje meg, hogy ez a bizottság ebben a tárgyban további javaslatokat tehessen, a polgármestert pedig hatalmazza fel az említett bizottságnak a szükséghez képest történő kiegészítésére. A közgyűlés a polgármester kérésének megfelelően járt el.[74]

Az 1910. szeptember 20-án tartott rendes havi közgyűlésen a polgármesternek a közigazgatás 1910. augusztus havi állapotáról szóló jelentése X. pontja szerint az augusztus 30-án tartott rendes havi közgyűlésen Farkas József és társai törvényhatósági bizottsági tagok indítványozták a gabonapiac áthelyezését. Emiatt a közgyűlés felhívta a városi tanácsot, hogy a felvetett kérdésben a legközelebbi rendes havi közgyűlésen terjessze be a javaslatát. Mivel a két közgyűlés között mindössze 20 nap telt el, amelynek egy részét a közgyűlési jegyzőkönyv szerkesztése és kiadványozása vette igénybe, tekintettel továbbá arra is, hogy ez a nagyfontosságú kérdés szorosan összefügg a városi szabályozási terv azon részeinek a megállapításaival, amelyre vonatkozóan a belügyminiszteri rendelet értelmében új tárgyalást kell tartani, ezért ennek a meghagyásnak a városi tanács a határozat meghozatala óta eltelt rövid idő alatt eleget nem tehetett. A városi tanács nevében tehát azt a kérdést terjesztette elő, miszerint az ide vonatkozó, és a szabályozási bizottság által is tárgyalandó javaslat előterjesztésére, a szabályozási terv beterjesztéséig, adjon halasztást a városi tanácsnak. A közgyűlés a polgármesteri jelentést tudomásul vette, és a kért halasztást a városi tanácsnak megadta.[75]

Kada Elek interpellációkra adott válaszai, közgyűléseken elhangzott javaslatai, kapcsolata a mindenkori főispánnal

a) Interpellációkra adott válaszai

Dr. Kovács Mihály törvényhatósági bizottsági tag az 1897. december 28-án tartott rendes havi közgyűlésen elismeréssel szólt a városi tanács 1897. évi működéséről, de néhány meg nem oldott kérdésre választ várt, amelyek a következők voltak:

1.) Miért nem kezdődött még meg a városi kórház építése, és milyen stádiumban van ez az ügy?

2.) A Máriaváros alatti fürdőház újraépítését – szemben a közgyűlés régebbi határozatával – mi akadályozza?

3.) Mikor fogja a város a városi járdázás kérdését új alapon rendezni, s különösen mikor fogja a 11. tizedet járdákkal ellátni?

Kada Elek polgármester az interpelláció első pontjára vonatkozóan kijelentette, hogy a városi kórház építésére több terv készült, amelyeket a közegészségügyi bizottság megvizsgált, azok egyikének a kivitelezését ajánlotta, sőt az iratokat is beterjesztette a városi tanácshoz. Az ügy jelenlegi állásában azonban egy új terv merült fel, amely úgy pénzügyi, mint egészségügyi tekintetben nagyon előnyösnek látszik. Mivel a közegészségügyi bizottság ezzel az új tervvel még nem foglalkozott, a városi tanács arról is kikéri ennek a bizottságnak a véleményét, s bár ez az új terv még iskolaépítéssel is kapcsolatos, ennek az előkészítése sok munkával jár, de reméli, hogy a kórház tervei az 1898. évi januári rendes havi közgyűlés elé lesznek terjeszthetők.

Az interpelláció második kérdésére a következő választ adta a polgármester. A Máriavárosi fürdőház újraépítésének egyrészt pénzügyi akadályai vannak, másrészt ez az építkezés a Rudolf laktanya melletti Széktói park felhasználásának a kérdésével függ össze, alapos tanulmányozást igényel, különösen pedig az, hogy az új fürdőházat hol építsék fel, és hogy ahhoz újonnan készítendő kút vizét használják-e fel az új fürdőházban vagy pedig a jelenlegi kútét, s ez esetben a vizet miként lehetne odavezetni? A kérdést egyelőre tanulmányozzák, s amikor az kellőképpen elő lesz készítve, és a kivitelezését a pénzügyi helyzet is lehetővé fogja tenni, a fürdőház felépítésére vonatkozó javaslatot a közgyűlés elé fogják terjeszteni.

A harmadik kérdésre válaszolva a polgármester kijelentette, hogy a városi járdázás új alapokon való szabályozása szintén nehezen oldható meg, mert ahhoz a jelenlegi szabályrendeletet meg kell változtatni, új szabályrendeletet kell alkotni. Az új szabályrendelet pedig csak akkor lesz elkészíthető, ha már a város összes utcája nivellírozva[76] lesz, s ezen az alapon a járdamagasság az egész városban meg lesz határozva. A nivellírozás folyamatban van, a 11. tizedben ezzel kapcsolatban a járdák is készülnek a most hatályban lévő szabályrendelet alapján, sőt az átjáró járdák már készen is vannak.[77]

Ugyancsak dr. Kovács Mihály törvényhatósági bizottsági tag az 1898. április 27-én tartott rendes havi közgyűlésen a polgármesteri jelentés tudomásul vétele után azért szólalt fel, hogy a városban lévő összes lakást évente többször, vagy legalábbis egyszer orvosi és rendőri tekintetben meg kellene vizsgálni, és ennek eredményét a polgármesteri jelentésbe fel kellene venni.

Kada Elek az interpellációra adott válaszában kifejtette, hogy az összes alkalmatlan lakás kiürítését nem lehetne foganatosítani, emellett a rendszeres vizsgálathoz szükséges kellő számú személyzet sem áll rendelkezésre. A lakásviszonyok javításának kérdése tanulmányozás alatt áll, ám ez olyan nehéz és bonyolult kérdés, amelyben semminemű javaslatot nem tehet, a kérdés legégetőbb részén azonban a tervezett munkásházak felépítése is javítani fog.[78]

Nagy Imre törvényhatósági bizottsági tag interpellációjában az 1898. november 10-én tartott rendes havi közgyűlésen azt a kérdést tette fel Kada Elek polgármesternek, hogy az egri káptalan matkói erdőbirtokának haszonbérbe vétele iránt milyen intézkedések történtek, és van-e kilátás kedvező eredmény elérésére?

A polgármester kijelentette, hogy ezt az ügyet a jelen állásában kényes dolog nyilvánosan tárgyalni. A városi tanács szeretné ezt a birtokot tulajdonjogilag megszerezni, mert úgy közgazdasági, mint szociális szempontból fontosnak találta ennek a nagybirtoknak a kis részletekben történő használatát mindenkorra biztosítani. Ennek tükrében a városi tanács az egri káptalannak már régebben vételi és egyúttal bérleti ajánlatot is tett. A kormányhatóság ezzel az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ennek a papi birtoknak az elidegenítése ellen nem emel kifogást, az ajánlat elfogadása érdekében a polgármester és a gazdasági tanácsnok a nagyprépostnál személyesen is eljárt, s bár a közgazdasági és szociális indokok feltárása után a főpap kedvezően nyilatkozott az ügyben, addig a káptalan annak ellentmondott. A haszonbérleti hirdetmény kibocsátása után a város ismételten megtette a maga ajánlatát, ennek kieszközlése céljából a gazdasági tanácsnok Egerben el is járt. Az eredmény még kétes, Kada megnyugtatásul csak annyit mondott, hogy a beérkezett bérleti ajánlatok közül a városé a három legkedvezőbb ajánlat között van, s annak elfogadására van remény. Nagy Imre, akárcsak a közgyűlés, a választ tudomásul vette.[79]

Ugyancsak az 1898. november 10-i rendes havi közgyűlésen Pátkay Lajos törvényhatósági bizottsági tag javasolta Lestár Péter volt polgármester síremlékének városi költségen történő felállítását. Kada Elek e tárgyban készített jelentését és javaslatát 22 768/1898. Kig. szám alatt terjesztette be. A közgyűlés hozzájárult Pátkay Lajos indítványához.

Lestár Péter a saját és a családja sírboltjának az elkészítésére végrendeletileg 1000 forintot hagyott. Örököse, Varga Erzsébet, azzal a kéréssel mutatta be ezt az összeget a városi tanácsnak, hogy a város egy méltó sírboltot emeljen. A pénzt az örökös a városi pénztárba letétbe is helyezte. Kada Elek egy másik, 22 440/1898. Kig. számú jelentésében előterjesztette, hogy a síremlék felállítására az elnöklete alatt kiküldött bizottságtól javaslatot kértek, de a kérdés a Budai úti temető rendezéséig el nem intézhető, és a költségekről is gondoskodni kell. Ám, hogy Lestár Péter sírja addig se maradjon gondozatlanul, a városi tanáccsal egyetértésben azt javasolta, mondja ki a közgyűlés, a síremlék és a sírbolt felállításáról bemutatott 1000 forint felhasználásával, városi költségen gondoskodik, és addig is gondoztatja a sírt. A közgyűlés a polgármesternek és a városi tanácsnak a javaslatát elfogadta.[80]

Dr. Horváth Ádám törvényhatósági bizottsági tag az 1900. január 29-én tartott rendes havi közgyűlésen indítványozta, hogy a közgyűlés Kada Eleknek és a városi tanácsnak a város részére megvásárolt pusztabaracsi Földváry-féle birtok megszerzéséért jegyzőkönyvi köszönetét és elismerését fejezze ki. A birtokvétel a város érdekei szempontjából igen előnyös, a birtokrendezés csak a polgármester és a városi tanács éber figyelmének, előrelátó és megfontolt munkájának az eredményeként került a város birtokába. A közgyűlés a törvényhatósági bizottsági tag indítványát egyhangúlag elfogadta.[81]

Máté József törvényhatósági bizottsági tag az 1900. április 26-án tartott rendes havi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában felpanaszolta, hogy azon a vidéken, ahol ő jár, esztendőszámra sem lát mezőőrt, és a juhászok a tilalom ellenére legeltetik a közutakat. Tud-e erről a helyzetről a polgármester?

Kada Elek a kérdésre adott válaszában kitért rá, hogy a mezőőrök nagy területet kénytelenek bejárni. Az őrzőkre hárul a mindinkább növekedő postai forgalom terhe is. Megígérte, utána néz, hogy az említett járásban működő mezei őr követ-e el kötelességmulasztást. A közutak legeltetési tilalma fennáll, az ellene vétőket azonban nehéz ellenőrizni, ám ha ilyen bejelentés történik, nyomban szigorúan fognak intézkedni.[82]

Dr. Kovács Mihály törvényhatósági bizottsági tag napirend előtti felszólalásában az 1904. január 28-án tartott rendes havi közgyűlésen az építendő új kórház tervrajzának és költségvetésének elkészítését hiányolta, illetve annak a bemutatására vonatkozó közgyűlési határozat ellenére kifogásolta, hogy az építkezésnek a nyomát sem látja.

Kada Elek az új kórház építési ügyére adott válaszában kijelentette, hogy az új kórház építése körül tapasztalt késedelmek miatt sem a közegészségügyi bizottság, sem a városi tanács nem hibás. Utóbbi felterjesztést intézett a Belügyminisztériumhoz az iránt, hogy e minisztérium közegészségügyi osztálya a város részére egy kórházi tervezetet és költségvetést készítsen. A minisztérium válasza azonban késett. A polgármester személyesen utazott fel Budapestre tájékozódni az ügy állása felől. Ott azt a választ kapta, a minisztérium nincs abban a helyzetben, hogy a törvényhatósági bizottság kérésének eleget tehessen. Ebből következik tehát, hogy sem a közegészségügyi bizottság, sem pedig a városi tanács ez ügyben hibát nem követett el. Kada Elek polgármester maga is elismerte a kórház napról napra égetőbbé váló felépítésének a szükségességét. Ezért azt javasolta a közgyűlésnek, utasítsa a városi tanács a közegészségügyi bizottságot és a városi mérnöki hivatalt az új kórház tervezetének és költségvetésének elkészítésére, és ha ezek elkészültek, mielőbb terjesszék azokat a közgyűlés elé. A közgyűlés a polgármester javaslatát elfogadta.[83]

Eötvös Imre törvényhatósági bizottsági tag az 1904. február 27-én tartott rendes havi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában szóvá tette a mezőgazdasági bizottság összes tagjának a lemondását, amely azért következett be, mert a városi tanács a bugaci pásztorok felfogadásának a kérdésében ennek a szakbizottságnak az egyhangú véleményével ellenkező intézkedést tett. Bár a mezőgazdasági bizottság csak véleményező testület, mégis más szakbizottságokhoz hasonlóan olyan személyekből állították össze, akiknek a szakismerete a bizottság egyhangú határozatának feltétlenül súlyt ad. Ezért azt kérdezte a polgármestertől, hogy van-e tudomása a fenti ügyről, és mi indokolta a városi tanács ellenkező előjelű intézkedését?

A polgármester kijelentette, hogy a mezőgazdasági bizottság lemondását későn adták be, így az a közgyűlés tárgyai közé már felvehető nem volt, ezért a feltett kérdésekre ez alkalommal érdemi választ adni nem tud. A mezőgazdasági bizottság azért kívánta a két számadó Zubornyák István és Zubornyák Sándor felfogadásának elutasítását, mert nevezettek a jószágtartó gazdákkal szemben nem tanúsítottak kellő tiszteletet, illetve a jószágokat gyakran hagyták magukra. Ezek a pásztorok évtizedeken keresztül megszakítás nélkül szolgálták a várost, ez alatt az idő alatt a városi tanácsnál először emeltek ellenük panaszt. A felmondás nem áll a város érdekében, és a humanizmus követelményeivel sem lett volna összeegyeztethető, hogy a városnak ezeket a régi alkalmazottjait a legelső panaszra megbüntessék és a felfogadásnál mellőzzék. Ez volt az oka tehát a városi tanács határozatának. A pásztorokat még az 1904. évre azzal a feltétellel alkalmazta a tanács, hogyha ellenük a jövőben jogos panaszt emelnek, a továbbiakban alkalmazásra nem számíthatnak. A felszólalást és a polgármesternek az arra adott válaszát a közgyűlés tudomásul vette.[84]

Az 1904. május 27-én tartott rendes havi közgyűlésen Nagy Imre törvényhatósági bizottsági tag azt kérdezte Kada Elek polgármestertől, hogy a város közönsége az idén óriási baracktermésre számíthat, a jelenlegi piactér, a vidékről behozott áruk miatt, és a várható tömeges árusítás esetén nem lesz elég, erre vonatkozóan tett-e intézkedést a városi tanács. Indítványozta egyúttal a helyi gyümölcsárusítók elkülönítését a vidékiektől.

A polgármester válaszában jelezte, amikor a közgyűlés a gyümölcspiac elhelyezésének kérdését tárgyalta, megjósolta, hogy a mostani terület nem lesz elegendő, ő a célszerű és a közönség érdekének megfelelő elhelyezésre vonatkozóan javaslatot is tett, de azt leszavazták. A törvényhatósági bizottságnak a figyelmébe ajánlotta azt a körülményt, hogy a piacrendezés kérdése nagy fontosságú ügy, az rövid idő alatt nem oldható meg. Addig is, amíg a városi tanácsnak az erre vonatkozó végleges javaslatát tárgyalásra beterjesztik, intézkedni fog, hogy az idén várható barack- és egyéb gyümölcstermés befogadására szolgáló piachely kérdését ideiglenesen úgy oldják meg, hogy a termését odaszállító közönség részéről felmerülhető sérelmek elkerülhetők legyenek. Erre a kérdésre vonatkozó előterjesztését a városi tanács a júniusi közgyűlésen fogja megtenni. Kada Elek polgármesternek a felszólalásra adott válaszát a közgyűlés tudomásul vette.[85]

Mayerfi Zoltán törvényhatósági bizottsági tag az 1904. június 28-án tartott rendes havi közgyűlésen arra kért választ a városi tanácstól, hogy a hozzá intézett átirathoz képest történt-e olyan intézkedés az ipariskola elhelyezésének a kérdésében, hogy azt a városi tulajdonban lévő törvényszéki épületben helyezzék el. Hasonló kérdést intézett a tanácshoz Gömöry Sándor th. bizottsági tag is, csak durvább hangnemben.

Kada Elek a két felszólalásra adott válaszában kijelentette, a jelenlegi törvényszéki épület 1904 októberében kerül majd a városi közönség birtokába, azt az idén használatba venni nem lehet. A városi tanácsnak az épület felhasználását illetően más terve van, amelyet most még nem hozhat nyilvánosságra. Ám reméli, a legközelebbi közgyűlésen már abban a helyzetben lesz a tanács, hogy úgy az épület sorsára, mint az ipariskola elhelyezésére vonatkozólag javaslatot tehet, és Gömöry Sándor erős hangú bírálatára is érdemi választ tud adni. A polgármester válaszát a közgyűlés tudomásul vette.[86]

Kada Elek 1904. augusztus 25-én tartott rendes havi közgyűlésen napirend előtti felszólalásban kérte a közgyűléstől, hogy válaszolhasson dr. Kovács Mihály törvényhatósági bizottsági tagnak a június havi közgyűlésen hozzá, illetve a városi tanácshoz intézett négy rendbeli interpellációira.

1.) A felszólaló első kérdése az volt, hogy a tanács miért nem hajtotta végre a közgyűlésnek az évekkel ezelőtt a Kurucz téri iskola újraépítési ügyében hozott határozatát, s egyúttal sürgette, hogy a nevezett iskolát még az év során felépítsék.

Kada polgármester erre a kérdésre azt válaszolta, hogy a közgyűlés valóban elhatározta az alsóbb fokú elemi iskolák kibővítését, azonban ezek részben építkezési, részben pedig pénzügyi akadályok miatt ez ideig nem voltak végrehajthatók. A szóban forgó iskolák közül a legszükségesebbnek a máriavárosi iskola kibővítése mutatkozott, az építést a legközelebbi alkalommal ott fogják megkezdeni, s ezt követően a pénzügyi és egyéb viszonyokhoz képest fogják a többi iskolát is fokozatosan kiépíttetni.

2.) Az útkaparók és munkások egy részének a szolgálatból történt elbocsátására Kada azt válaszolta, hogy a közgyűlés a városi tanács jogkörébe utalta ezek felfogadását, tehát a tanács tartozik elbírálni, hogy mennyi emberre van szüksége, és az mindig a körülményektől függ, mennyit lehet alkalmazni. Éppen ezen ok miatt állandó létszám nem tartható fenn.

3.) A máriavárosi fürdő ügyére áttérve, utalt arra, hogy amikor azt tárgyalták, felmerült az a terv is, hogy ne a jelenlegi helyén, hanem a Széktói parkban, a Széktói fürdővel kombináltan építtessék fel. A törvényhatósági mérnöki hivatal ez ok miatt többször is megvizsgálta a Széktót, amely évről évre feltűnően apadt, az apadás okát azonban nem tudták megállapítani. Kísérletet tettek az uszoda melletti kúttal, úgyszintén a park kútjával is, de arra az eredményre jutottak, hogy ilyen egyszerű szivattyúzással az említett kutak vízellátó képességét kipróbálni nem lehet, és éppen azért két hőerőgépet szerzett be a városi tanács, és az ezekkel való kísérletezés folyamatban van. Az erre vonatkozó tanulmányok és tapasztalatok eredményét a tanács a legközelebbi alkalommal a közegészségügyi bizottsággal közölni fogja. Ezek az okok hátráltatták a kérdéses fürdő felépítésének az ügyét.

4.) A szegényházi és kórházi ellenőrzésre vonatkozólag azt válaszolta Kada, hogy a Rendőrkapitányi Hivatal az ellenőrzés tekintetében a legnagyobb lelkiismerettel és szigorúsággal teljesíti a kötelességét, sőt a szegény- és kórházi felügyelőbizottság részéről kiküldött tagok havonta egyszer rendesen megjelennek ott, az élelmezés és a bánásmód ellenőrzésére. Előfordult egy esetben, hogy a vállalkozó a szerződés szerint kiszolgáltatandó borjúhúsból nem tudott elegendő mennyiséget beszerezni, ezért a hiányzó részt csirkehússal pótolta. Más alkalommal rossz minőségű szalonnát adott, ami miatt a rendőrkapitányság szigorúan megbírságolta. Általában úgy a Rendőrkapitányi Hivatal, mint a törvényhatósági bizottsági tagok által szerzett információk alapján jelentheti, hogy sem az élelmezés, sem a bánásmód tekintetében komolyabb kifogásolni való nincs. A felszólalásra adott négy rendbeli polgármesteri választ a közgyűlés tudomásul vette.[87]

Kovács Mihály törvényhatósági bizottsági tag az 1905. január 28-án tartott rendes havi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában utalt a közgyűlésnek több évvel korábban hozott azon határozatára, amely az év elején tartott első rendes havi közgyűlés alkalmával a múlt évben előfordult nevezetesebb közéleti eseményekről, valamint a fontosabb közérdekű közgyűlési határozatok mikénti végrehajtásáról egy általános képet adó polgármesteri jelentést kellett előterjeszteni, ezért azt kérdezte erről a polgármestertől, miért maradt el ez a jelentés. Annál is inkább kívánatosnak látja ennek az éves jelentésnek a megtételét, mert azt tapasztalja, hogy az új kórház ügye ismét megfeneklett, pedig a közgyűléstől biztatást kapott arra nézve, hogy az építkezés 1904 őszén meg fog kezdődni. Mostani felszólalásával egyúttal indítványozza, hogy a január 26-án lefolyt választások alkalmával a rendőrség részéről tanúsított példás rendért és tapintatos bánásmódért a közgyűlés fejezze ki elismerését Füvessy Imre helyettes rendőrfőkapitánynak és Zimay Károly rendőrkapitánynak.

Kada Elek a felszólalásra adott válaszában kijelentette, a közgyűlés rendelkezett arról, hogy az említett polgármesteri jelentés helyett a közigazgatási bizottság részéről adott évi jelentést kell a bizottsági közgyűlés elé terjeszteni. Ezt az évi jelentést azonban egy újabban kiadott miniszteri rendelet értelmében az előző évektől eltérő módon kell ezután szerkeszteni, és ezért az ügyosztályoknak ez az utasítás lett kiadva, a legközelebbi alkalommal azonban már módjában lesz a bizottsági tagoknak az új utasítás értelmében elkészített jelentéssel megismerkedni.

A kórház ügyében az időközben felmerült, és a szükségesnek talált elvi megállapodások tisztázása miatt az építés ugyan halasztást szenvedett, vagyis az építés eddig nem volt megkezdhető, azonban ez az ügy most már olyan stádiumban van, hogy az erre vonatkozó tanácsi javaslatot 1905-ben már a közgyűlés elé lehet terjeszteni.

Ami az említett rendőrtisztviselőkkel szemben kifejezendő elismerést illeti, Kada nem tartotta helyénvalónak, mivel nevezettek tapintatos fellépésükkel csak a kötelességüket teljesítették, és azt, hogy rendzavarás nem történt, főként a polgárság józan és higgadt gondolkodásának tudja be. A felszólalásra adott polgármesteri választ a közgyűlés tudomásul vette.[88]

Wéber Ede th. bizottsági tag az 1905. február 24-i rendes havi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában felhívta a közgyűlés figyelmét arra, hogy a kecskemét–lajosmizsei vasútnak a kiskőrösi és izsáki utakat átszelő részeinél a vasútvállalat eddig nem állított sorompókat. Ezeknek a sorompóknak a felállítása igen fontos lenne, mivel a márciusi országos vásár a küszöbön áll, a jelzett utakon nagy forgalom várható, az ott naponta többször is közlekedő vonatok számos vasúti szerencsétlenségnek lehetnek az okozói.

A felszólalásra adott válaszában a polgármester kitért rá, hogy a szóban forgó sorompókat a hatóság a m. kir. kereskedelemügyi miniszternél már kérelmezte, a miniszter az engedélyt meg is adta, és így a vállalkozók a sorompók felállítását kötelesek kivitelezni. Addig is azonban, amíg ezeknek a biztonsági követelményeknek a vállalkozók megfelelnek, különösképpen a vásár alkalmával gondja lesz rá, hogy a személybiztonság megóvása érdekében a kérdéses helyeken a rendőrség őrszolgálatot teljesítsen. A felszólalásra adott választ a közgyűlés tudomásul vette, és a szükséges intézkedések megtételére utasította a polgármestert.[89]

Ugyanezen az 1905. február 24-én tartott rendes havi közgyűlésen napirend előtt dr. Kovács Mihály kérdést intézett Kada Elekhez a pusztaszeri földbirtok eladási ügyében. Mint mondta, Pusztaszer egy részének parcellákban árverésen történő eladása folyamatba van véve. Hallomásból értesült arról, hogy a pusztaszeri bérlők részéről egy küldöttség járt a polgármesternél, és egy a bérlet meghosszabbítására vonatkozó, a közgyűléshez intézett kérvényt nyújtottak át neki. Arról kért tehát felvilágosítást a kérdező, tényleg felkereste-e ez a küldöttség őt, és a megjelenteknek tett-e olyan ígéretet, hogy ügyüket a közgyűlés elé fogja terjeszteni. Választ várt arra a kérdésre is, hajlandó lenne-e a polgármester, illetve a városi tanács a fent nevezett birtokon tervezett árverést a kérelmezők ügyének a legközelebbi közgyűlésen való tárgyalásáig elhalasztani.

Kada Elek a felszólalásra adott válaszában kijelentette, hogy a szóban forgó birtok egy részének parcellázás útján leendő eladására nézve a közgyűlés már végérvényes határozatot hozott, a tanács kötelességszerűen járt el, amikor azt végrehajtotta, és a parcellázási térképet a mérnöki hivatallal elkészíttetve, intézkedett az árverés megtartásáról. Az említett küldöttségre nézve Kada előadta, miszerint három pusztaszeri bérlő kereste fel, akik egy a közgyűléshez intézett kérvényt adtak át neki. Mivel ő az idő rövidsége miatt nem volt abban a helyzetben, hogy ügyüket kellőképpen előkészítve a jelen közgyűlés elé tárgyalásra behozhassa, megtekintve a kérvényben foglaltakat, arra a következtetésre jutott, hogy esetleg lehet olyan megoldási módot találni, amely szerint a város érdekeinek szem előtt tartása mellett a bérlők igényei is kielégíthetők lennének, megígérte tehát nevezetteknek, a kérvényüket a pénzügyi bizottság közbejöttével a rendkívüli közgyűlés elé fogja terjeszteni. A felszólalásra adott választ a bizottsági közgyűlés tudomásul vette.[90]

Vértesi József az 1905. március 23-án tartott rendes havi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában, hivatkozva a gazdasági osztálynak a Hivatalos Lap legutóbbi számában közzétett hirdetményére, amely szerint a magántulajdonosok birtokában lévő és tejelés céljából tartott tehenek legeltetésére 1905-ben a Kőrösi köz mellett fekvő csordajárást jelölték ki. Erre vonatkozóan kérdezte a polgármestertől, mi az oka annak, hogy a város alsó részén lakó tehéntartó közönség érdekeit figyelmen kívül hagyták, és ezzel az intézkedéssel azok a gazdák abba a helyzetbe jutottak, hogy kénytelenek a jószágaikat az egész városon keresztülhajtva a fent említett csordajárásra kihajtani, holott eddig a Csalános melletti csordajárás állt a lakosság itt lakó részének a rendelkezésére.

Fekete Mihály a felszólalásában indítványozta a városi birtokok nagyobb jövedelmezősége szempontjából az összes csordajárás beszüntetését, és ezek haszonbérbe történő kiadását.

Kada Elek a felszólalásokra adott válaszában kijelentette, hogy a közgyűlésnek joga van minden közérdekű ügyben, annyiszor ahányszor neki tetszik, határozni, azzal a korlátozással, hogy három hónap eltelte után ugyanarra az ügyre vonatkozólag új határozat már nem hozható, illetve a régi határozat meg nem változtatható. Utalt a közgyűlésnek az 1904-ben hozott határozatára, amely a pénzügyi bizottság javaslatára egyhangúlag kimondta, hogy a csalánosi csordajárást mint ilyent beszüntetik, és a nagyobb jövedelmezőség szempontjából haszonbéres földnek fogják kiadni.

A közgyűlés akkor a határozat ilyen végrehajtására utasította a városi tanácsot, s a tanács a határozathoz szorosan ragaszkodva járt el, amikor ezt a rendelkezést végrehajtotta. Fekete Mihály indítványára a polgármester megjegyezte, hogy az nem ilyen alakban és most, hanem külön, önálló indítvány alakjában tárgyalható. A felszólalásra adott választ a bizottsági közgyűlés tudomásul vette.[91]

Ugyanezen az 1905. március 23-án tartott rendes havi közgyűlésen dr. Kovács Mihály napirend előtti felszólalásában dr. Csabay Géza városi tiszteletbeli főorvosnak a Kecskemét th. város kórházának létesítése tárgyában megjelent munkájáról mint olyanról emlékezett meg, amely megérdemli, hogy szóljanak róla és megtiszteljék azzal, hogy írójának köszönetet szavazzanak. A felszólaló a jegyzőkönyvi köszönetnyilvánítás kapcsán javasolta, az említett szép munka alapján a városi kórház mielőbbi felépítését.

Az indítványhoz készségesen csatlakozott a polgármester is. A bizottsági közgyűlés dr. Csabay Géza tiszteletbeli főorvosnak a fent jelzett munka megírásával, a város közönsége közegészségügye iránt tanúsított önzetlen, fáradtságot nem ismerő buzgalmáért és kiváló szaktudásról tanúskodó művéért, egyhangú elismerését fejezte ki, jegyzőkönyvi köszönetet szavazott érte, és amelyről nevezettet hivatalos kiadványon értesíteni is rendelte.[92]

Dr. Iványosi-Szabó László törvényhatósági bizottsági tag az 1905. augusztus 30-án tartott rendes havi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában azt kérdezte meg, intézkedett-e már a városi tanács a bugacmonostori és szentkirályi pusztai gazdák érdekében előterjesztett kérelem ügyében, amely az említett területeken lakók kívánságára, a nagy népességre és távolságra való tekintettel, mindkét helyen marhalevél-kiállító kirendeltséget szeretne felállíttatni.

A polgármester a felszólalásra adott válaszában kijelentette, hogy a szóban forgó kirendeltségek felállítására vonatkozó tervezet már készen van, csak még Bugacmonostoron az alkalmazandó személyre nézve nincs megállapodás. Rövid idő alatt ez a kérdés is tisztázódni fog, és a kirendeltségek megkezdhetik a működésüket. A felszólalásra adott választ a közgyűlés tudomásul vette.[93]

Az 1905. szeptember 28-i rendes havi közgyűlésen Prikkel Mihály törvényhatósági bizottsági tag napirend előtti felszólalásában kérte a külterületen tapasztalt közbiztonsági, közigazgatási, szolgálati hiányosságok megszüntetését, úgy, hogy a csekély létszámú lovas rendőri állomány létszámát növeljék.

Kada Elek a válaszában kijelentette, hogy ő maga is egy nézeten van a felszólalóval, mivel Kecskemét város óriási nagy külterületén a közbiztonsági szolgálat ellátására a jelenlegi létszám nem elegendő. E kérdés megoldására a városi hatóság részéről a belügyminiszternél a szükséges lépések megtételére már sor került, ez ügyben ott tárgyalásra is sor került, és nemsokára módjában lesz a tanácsnak a közgyűléshez konkrét javaslatot tenni. A választ a közgyűlés tudomásul vette.[94]

Ugyanezen 1905. szeptember 28-i közgyűlésen Fuchs Samu törvényhatósági bizottsági tag napirend előtti felszólalásában azt kérdezte a polgármestertől, mi az oka annak, hogy a legutóbbi alkalommal a tanács három utca gyalogjárdájának a kikövezésére bazaltkövet fogadtatott el a közgyűléssel, holott az aszfaltjárda-burkolat úgy pénzügyi, szépítészeti, mint használhatósági szempontból előnyösebb. Tudomása szerint a város közönségének terhes szerződése van az Asphalt Részvénytársasággal, és emiatt mellőzi több utcánál az aszfaltburkolatot. Azt indítványozza tehát, hogy a szóban forgó szerződést a város közönsége érdekében a terhes cautelák[95] elhagyásával vizsgálják felül.

Kada Elek polgármester a felszólalásra adott válaszában előadja, hogy a bazaltjárda jóval tartósabb, mint az aszfalt, és emellett tekintettel a helyi viszonyokra, arra, hogy az utcák nagy része szabályozás alatt áll, az utca vonalának a változása esetén könnyen felszedhető és újra alkalmazható, míg az aszfalt javítása és felbontása igen költséges. A felszólalónak a szerződés módosítása iránti nézetét Kada Elek maga is osztotta. Annak idején a városi tanács javaslatot fog tenni a közgyűlésnek a járdák javítására, és arra is, hogy erre a városi közönség maga alkalmazzon egy állandó kövezőmestert. A választ a közgyűlés tudomásul vette, amiről hivatalos kiadványon a városi tanácsot is értesítette.[96]

Az 1905. november 29-én tartott rendes havi közgyűlés Kecskeméti Vilmos törvényhatósági bizottsági tagnak az 1905. és 1906. évi állami adókra történő önkéntes befizetések elfogadásának eltiltásáról szóló indítványát tárgyalta.

Kada Elek polgármester mint elnök erre az indítványra nézve kijelentette, hogy az érdemileg nem tárgyalható, mert ebben a kérdésben a közgyűlés 1905. november 20-án a 107 942/II. b. 1905. BM rendelet tárgyalásakor, melynek 5. bekezdésében a belügyminiszter elrendelte, hogy „az önként fizetett állami egyenes adók úgyszintén a közvetett adók is a város közönsége, illetőleg közegei részéről akadálytalanul elfogadtassanak, és az állampénztárba beszolgáltassanak”, már úgy határozott, hogy jogilag továbbra is fennállónak tekinti az 1905. évi 181/kgy. és 291/kgy. számok alatt hozott azon határozatait, amelyek a fent említett befizetések elfogadását elrendelik, és csak az így befolyó összegeknek a királyi adóhivatalba való beszállítását tiltják meg. A szervezeti szabályrendelet 17. §-a pedig világosan kimondja, hogy „a közgyűlés által szabályszerűen hozott határozatok három hó lefolyta alatt meg nem változtathatók.” Ennek az indítványnak az érdemleges tárgyalása tehát a szervezeti szabályrendeletbe ütközik. Amennyiben ennek ellenére a közgyűlés az indítvány érdemleges tárgyalásába bocsátkozva határozatot hoz, úgy kénytelen kijelenteni, a törvényben és a szabályrendeletben foglalt rendelkezésekhez szigorúan alkalmazkodni fog.

A törvényhatósági bizottsági közgyűlés kimondta, hogy 1905. november 29-től kezdődően a városi adópénztárt az 1905. és 1906. évre fizetendő állami adók elfogadásától eltiltja, és arra utasítja a tisztviselői kart, hogy ennek a közgyűlési határozatnak minden illetéktelen kormánybeavatkozással szemben is érvényt szerezzen. Ez a határozat csak jogerőre emelkedése után lesz végrehajtható.[97]

Dr. Iványosi-Szabó László törvényhatósági bizottsági tag az 1906. január 25-én tartott rendes havi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában kritizálta a helyi rendőrség január havi működését.

Válaszában a polgármester bejelentette a közgyűlésnek, hogy a belügyminisztertől távirati rendeletet kapott dr. Nagy Mihály főispán személy- és vagyonbiztonságának a megvédésére, mégpedig a rendelkezésre álló rendőrökkel. Köteles volt tehát a rendelkezést végrehajtani, mert ha nem tette volna, és ha a fent nevezett főispán személyét vagy vagyonát bántódás érte volna, a büntetőjogi felelősség elsősorban őt terhelte volna. Kada Elek egyúttal a közgyűlés tudomására hozta, hogy felterjesztést intézett a belügyminiszterhez, tekintettel a helyi rendőrség csekély létszámára, intézkedjen a miniszter a főispán őrizetére csendőrség kirendeléséről, amely meg is történt. Ami a rendőrségnek a kérdéses alkalommal tanúsított eljárását illeti, jelentette a közgyűlésnek, hogy a vizsgálatot megindította, annak eredményéről csak a vizsgálat befejezése után fog beszámolni, ezért arra kérte a közgyűlést, hogy a jelentéstételt kösse határidőhöz. A polgármester válaszát a közgyűlés tudomásul vette.[98]

Tomori Jenő törvényhatósági bizottsági tag az 1906. március 31-én tartott rendes havi közgyűlésen abból az alkalomból, hogy Kada Elek „Helyre asszony” című, kecskeméti tárgyú színdarabjával a fővárosban és országszerte nagy irodalmi sikert ért el, indokoltnak látta, hogy Kada Elek mint Kecskemét szülötte iránt, kiváló irodalmi sikere alkalmából a törvényhatósági bizottság az érzelmeinek kifejezést adjon. Ezért indítványozta, mondja ki a törvényhatósági bizottsági közgyűlés: Kada Eleket irodalmi sikere alkalmából őszinte szeretettel üdvözli, és nagyrabecsülésének, büszkeségének jegyzőkönyvi kifejezést ad. Az indítványt a közgyűlés nagy lelkesedéssel, egyhangúlag fogadta el.[99]

Fuchs Samu törvényhatósági bizottsági tag az 1906. július 17-én tartott rendes havi közgyűlésen interpellációt intézett a polgármesterhez és a városi tanácshoz a zöldségpiac elhelyezése ügyében. Úgy tudja, hogy a Kossuth-szobor környékének a kövezése alkalmával a zöldségpiacot a Rákóczi útra helyezték át, ez az intézkedés azonban csak ideiglenes volt. A kövezési munkákat már befejezték, a zöldségpiac azonban mégsem került vissza a régi helyére. Véleménye szerint ez a termelőközönség szempontjából felette sérelmes, mert többnyire ugyanazok a kereskedők vásárolják a zöldséget is, akik a gyümölcsöt, és ezek a kora reggeli órákban a gyümölcspiacon vannak elfoglalva, a távol lévő zöldségpiacra csak a gyümölcsvásárlásuk befejezése után mehetnek, addig viszont a termelők a zöldséget nem tudják eladni. A zöldségpiac legtermészetesebb helye a gyümölcspiac szomszédságában van, ezért nem érti, miért késlelteti a városi tanács annak a visszahelyezését az eredeti helyére.

Kada Elek az interpellációra adott válaszában kijelentette, hogy a zöldségpiacot tényleg csak ideiglenesen helyezték át a Rákóczi útra, de ez az ideiglenes állapot még most is tart. A Kossuth-szobor a piactér kellős közepén nagyon megnehezítené a forgalmat, itt körültekintő intézkedésekre van szükség, a Rákóczi út folytatásaképpen épülő, s a zsidó templom előtti teret átszelő keramit út az iparos piacot is kimozdította eddigi helyéről. A mostani ideiglenes állapotok mellett célszerűtlen lenne a zöldségpiacot folytonosan áthelyeztetni. Türelemre kérte a törvényhatósági bizottsági tagokat. A városi tanács őszre egy az összes piacok végleges elhelyezéséről szóló javaslatot fog a közgyűlés elé terjeszteni, akkor majd módjukban lesz a bizottsági tagoknak ebben a kérdésben határozni. A közgyűlés a polgármester válaszát tudomásul vette.[100]

Pásthy Károly törvényhatósági bizottsági tag az 1906. október 22-én tartott rendes havi közgyűlésen előadta, hogy a városi színházban a közelmúltban egy teljesen durva, a jó ízlést és az erkölcsi érzést sértő darabot adtak elő. Hogy az ilyen esetek a jövőben elkerülhetők legyenek, felkérte Kada Elek polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

A polgármester köszönetet mondott a figyelmeztetésért. Felvilágosításul közölte, a városi tanács nincs abban a helyzetben, hogy a színigazgató által előadandó minden egyes darabot előzőleg átolvasson. A színdarabok kiválasztása a színigazgató jó ízlésére van bízva. Egyébként azonnal intézkedni fog, és a színigazgatót a fenti eset kapcsán figyelmeztetni fogja.Pásthy Károly és a közgyűlés is tudomásul vette a polgármester válaszát.[101]

Ugyancsak az 1906. október 22-i közgyűlésen Prikkel Mihály törvényhatósági bizottsági tag arra mutatott rá, hogy a rendőrség a jelenlegi szervezet és állomány mellett nem működhet sikeresen. Ez az oka annak is, hogy a gazdák, amikor napszámosokat fogadnak fel, minden nap támadásnak vannak kitéve a napszámosok által. Kéri ennek a visszás helyzetnek a megszüntetését.

Kada Elek polgármester válaszában elismerte, hogy nagyon kevés a rendőr, ezért a működésük hiányossága nem a szolgálati buzgalmon és tevékenységen múlik, hanem az alacsony létszámon. Tudomására jutott, hogy a kormány most a rendőrség államosításán vagy esetleg szervezetének gyökeres megváltoztatásán gondolkozik. Kérte a közgyűlést, várja be a kormány intézkedését.

Győrffy Balázs törvényhatósági bizottsági tag előadta, hogy ő is tanúja volt a Prikkel Mihály által említett esetnek, amikor a napszámosok az őket felfogadó gazdát szidalmazták. Ezért arra kérte a közgyűlést, utasítsa a városi tanácsot a rendőrség létszámának a felemelésére, a piaci rendre pedig sürgősen terjesszen be javaslatot.

Kada Elek a Győrffy Balázs által említett javaslat kidolgozását, illetve benyújtását szükségtelennek tartotta, mert mint fentebb már említette, a kormány most gondolkozik a rendőrség átvételén. Amennyiben a közgyűlés a rendőri állományt szaporítaná, akkor a rendőrség államosítása esetén a város közönsége lenne köteles a létszámemelés többletköltségét is viselni. A piacon a napszámosok felfogadása alkalmával a rend fenntartásáról intézkedni fog, ígérte a felszólalónak a polgármester. Egyúttal arra kérte a közgyűlést, hogy felszólalása értelmében határozzon.

A közgyűlés a rendőrség létszámának emelését nem kívánta. Ellenben felhívta a városi tanácsot, hogy a piacon a napszámosok felfogadása alkalmával tartassa fenn a rendet, a munkaadókat pedig védesse meg a napszámosok túlkapásai ellen. Az ehhez szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegye meg a rendőrkapitányi hivatal útján.[102]

Kovács Ferenc törvényhatósági bizottsági tag az 1907. augusztus 31-én tartott rendes havi közgyűlésen a tífuszjárványra hivatkozva kérte a dinnye utcákon történő árusításának betiltását, valamint a Mezei és a Széles utcák sarkán lévő kút kitisztítását.

Kada Elek polgármester felvilágosításul közölte, a dinnyének az utcákon való árulása igen régi gyakorlat Kecskeméten. A közönség nagy része a dinnyeszükségletét az utcákon árusító személyektől szerzi be, ennek betiltása, tekintve, hogy a dinnye a tífuszt nem terjeszti, csak a közönség érdekeit csorbítaná.[103]

Kovács Ferenc bizottsági tag tette szóvá az 1907. szeptember 30-án tartott rendes havi közgyűlésen azt, hogy a tűzoltóság a tűzesetek alkalmával állandóan későn jelenik meg. Tudomása szerint ez azért fordulhat elő, mert nem áll rendelkezésre készenlétben elég fogat. Hogy a jövőben hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg, intézkedést kér arra nézve, hogy a tűzoltóság részére állandóan több fogat álljon rendelkezésre.

Kada Elek polgármester tájékoztatásul közölte a felszólalóval, miszerint a városi tanács határozata értelmében a tűzoltóság részére állandóan két fogat áll készenlétben. Ha tehát a tűzoltóság ennek ellenére késik a tűzeseteknél, ennek oka nem a fogatok hiánya, hanem más körülményekben keresendő. A közgyűlés a felszólalást tudomásul vette, és a szükséges vizsgálat megindítására az ügyet a polgármesternek kiadta.[104]

Ugyancsak Kovács Ferenc bizottsági tag kifogásolta az 1907. november 21-én tartott rendes havi közgyűlésen azt, hogy az augusztusi vásár alkalmával a koldusok a Vásári utcát nagy számban lepték el, és zavarták az arra járókat. Tudomása szerint a koldulás tiltva van, ez ügyben intézkedést kér, hogy a jövőben az ilyen esetek ne ismétlődhessenek meg. Szóvá tette a Mezei utca végén lévő kút használhatatlan állapotát is, pedig ennek a kútnak a helyrehozataláról már hónapokkal ezelőtt intézkedés történt, mégis ez ideig nem javították azt ki. Kifogásolta a Mezei utca világítását is. Egyúttal azt kérdezte, ha az oszlopokat már felállították, akkor a huzalokat miért nem rakták fel eddig, és ezt az utcát miért nem villannyal világítják meg.

Kada Elek polgármester a felsorolt kifogásokra kijelentette, a koldulás megszüntetésére utasítani fogja a rendőrkapitányi hivatalt. A Mezei utca végén lévő kútra vonatkozóan előadta, hogy azt már hónapokkal ezelőtt kijavították. Ám a közönség a kutakat általában igen rövid idő alatt elrontja, arról nem tehet, de intézkedni fog ennek a kútnak a használható állapotba hozásáról. A Mezei utca világításáról megemlítette, hogy azt ez idő szerint petróleummal világítják meg. A közgyűlés a közelmúltban határozatot hozott, amelyben a villanyhálózat kiterjesztésére vonatkozó programban ez az utca is benne van. Ez a határozat az irányadó arra nézve, mikortól fognak villanyvilágítást kapni az egyes városrészek és utcák. Ha majd a fenti programban kijelölt idő elérkezik, attól kezdve a Mezei utca is fog kapni villanyvilágítást. A polgármester válaszát mind a felszólaló, mind pedig a törvényhatósági bizottsági közgyűlés tudomásul vette.[105]

Dr. Kiss Albert törvényhatósági bizottsági tag az 1907. december 28-án tartott rendes havi közgyűlésen bejelentette, miszerint tudomására jutott, hogy Kiskunfélegyházán mozgalom indult Alpár községnek a kiskunfélegyházi járásbírósághoz történő csatolásáért. Hozzáfűzte még azt is, tudomása van arról a mozgalomról is, amelynek az a célja, hogy a kunszentmiklósi járásbíróságot a pestvidéki királyi törvényszékhez csatolja. A hozzászóló felfogása szerint Kecskemétnek mindent el kellene követnie a jelenlegi állapot fenntartásáért, ezért kérte indítványa napirendre tűzését a következő közgyűlésen.

Kada Elek polgármester az interpelláló törvényhatósági bizottsági taggal nem értett egyet. Jóllehet elismerte, hogyha ezeket a községeket a várostól elszakítják, illetve más bíróságokhoz csatolják, Kecskemét város forgalma ugyan némi csökkenést fog elszenvedni, ő azonban abból indul ki, hogy Alpár és Kunszentmiklós községeknek ez a kívánsága jogos. Alpár ugyanis Kiskunfélegyházához, Kunszentmiklós pedig Budapesthez van közelebb, sőt még ezen felül mindkét község vasúti összeköttetés tekintetében is előnyösebb helyzetben van a fent említett városokkal, mint Kecskeméttel. Ő a szomszéd községekkel és városokkal továbbra is jó viszonyban szeretne maradni. Ezért az önzést félretéve, egyedül az igazság talaján áll.[106]

Szappanos Mihály törvényhatósági bizottsági tag az 1908. március 27-én tartott rendes havi közgyűlésen felvetette, kívánatosnak tartaná, ha a polgármesteri jelentésbe félévenként felvennék az egyes ügyosztályoknál hátralékban lévő ügyek részletes kimutatását úgy, hogy megjelölnék mennyi közülük az idei, mennyi a múlt évi, a harmadévi, és végül az ennél is régebbi iktatású, elintézetlen ügydarab. Ezt a kimutatást azután a számonkérőszék jelentéséhez csatolnák.

Kada Elek a felszólalást csak azzal a módosítással fogadta el, hogy az elintézetlen ügydarabokat feltüntető hátraléki kimutatást a számonkérőszéki jelentéssel együtt, évente csak egyszer terjesztenék a közgyűlés elé. A közgyűlés az elhangzottakat tudomásul vette, és felhívta a polgármestert, hogy a hátraléki kimutatásnak a számonkérőszéki jelentéssel együtt történő beterjesztéséről annak idején intézkedjen.[107]

Mócza János törvényhatósági bizottsági tag az 1908. április 30-án tartott rendes havi közgyűlésen a nyár közeledte miatt szóvá tette a piac tarthatatlan állapotát. A kérdés azonnali megoldását sürgette. Különösen a gabonapiac rendezése tekintetében kért azonnali intézkedést, mert az nagyon szűk, és így a kocsik a Csongrádi utca elejét is kénytelenek elfoglalni, ezáltal gátolják a közforgalmat, illetve számtalan alkalommal akadályozzák is azt.

Kada Elek felvilágosításul közölte, hogy a piac rendezése egész terjedelmében rövid idő alatt nem oldható meg, mivel ennek a kérdésnek a kiváló jelentőségére való tekintettel csak alapos megfontolás után lehet határozni. A gabonapiac rendezését ő is sürgősnek tartja, ezért kérte a felszólalásnak a részére történő kiadását. A törvényhatósági bizottsági közgyűlés a felszólalást tudomásul vette.[108]

Dr. Kiss Albert th. bizottsági tag az 1908. június 30-án tartott rendes havi közgyűlésen szóvá tette, hogy a helyi kétkezi munkások közül többen is kérvényezték a városi tanácstól munkásházak létesítését a Szikrában. Mivel ebben az ügyben a városi tanács még nem határozott, kérte az ügynek a kedvező elintézését. Előterjesztette még azt is, hogy a nagyréti földeknek 1907-ben történt haszonbérbe adásakor a közgyűlés elrendelte az ottani hidak és utak, illetve útlejárók rendbe hozását. Mivel ezt a közgyűlési határozatot nem hajtották végre, kérte annak sürgős foganatosítását.

Kada Elek a munkáslakások létesítése érdekében megígérte, a legjobb indulattal fog ez ügyben eljárni, ám kijelentette, hogy a munkásházak építésével a napszámosok, nem pedig a kisbirtokosok számának a szaporítása lesz a célja. Kérte a közgyűlést, utasítsa a városi tanácsot a nagyréti hidak és utak rendbe hozására, és a szükséges intézkedések keresztülvitelére. A közgyűlés tudomásul vette az elhangzottakat, és a polgármester kérése szerint járt el.[109]

Wéber Ede törvényhatósági bizottsági tag az 1908. december 29-én tartott rendes havi közgyűlésen azt kérdezte a polgármestertől, hogy a közgyűlésnek a községi takarékpénztár felállítására hozott határozatára történt-e intézkedés? Ezt a kérdést azért vetette fel, mert a tárgysorozatba az árvaszéki és városi tőkepénzek elhelyezésére szolgáló pénzintézetek kijelölésére a tanácsi jelentés fel van véve.

Kada Elek polgármester felvilágosításul közölte, hogy az árvaszéki és városi tőkepénzek elhelyezéséről a közgyűlésnek a törvény rendelkezése szerint évente intézkednie kell. A községi takarékpénztár felállítására vonatkozóan már történtek lépések. A városi tanács több várost is megkeresett, ahol már községi takarékpénztár létezik, hogy küldjék meg annak szervezeti felépítését. A városi tanács javaslatát tehát majd csak a megkeresett városokból beérkezett adatok áttanulmányozása után teheti meg.[110]

Az 1909. október 23-án tartott rendes havi közgyűlésen Farkas Ignác törvényhatósági bizottsági tag azt a kérdést intézte a polgármesterhez, hogy a Széchenyi utcát eddig miért nem kövezték ki? Egyúttal felvilágosítást kért arról is, vajon a főerdész ellen elrendelt vizsgálat befejeződött-e már, ha nem, úgy annak sürgős befejezését kéri. Tudomása szerint a főerdészi állás nincs betöltve, az állás fontossága miatt sürgős előterjesztést kíván. Az országos elmegyógyintézetnek Kecskeméten történő létesítését a belügyi kormányzat már kb. két évvel korábban elhatározta, sőt a városi közönség az erre a célra szolgáló területet 1908 őszén át is adta. Mivel az építkezést az óta sem kezdték el, felvilágosítást kér a polgármestertől, tudja-e mi az oka ennek a késedelemnek?

Kada Elek a válaszában előadta, hogy a Széchenyi utca kikövezését a maga részéről is szükségesnek tartja, ez ügyben azonban a városi tanács nem intézkedhetett, mert a kérdéses utca kikövezéséről a közgyűlés még nem hozott határozatot. A főerdész ellen elrendelt vizsgálatra vonatkozóan közölte, hogy az itt vizsgálatot teljesítő megbízottaknak, a folyó ügyek elintézése mellett rendkívül nagy munkát kellett végezniük, ami a vizsgálat befejezését késleltette. Megnyugtatásul bejelentette, hogy a vizsgálat már befejeződött, és így annak az eredménye rövid időn belül a közgyűlés elé lesz terjesztve. Az országos elmegyógyintézetre vonatkozóan alapos tájékoztatást nem adhat, mivel maga sincs tisztában azzal, hogy mi késlelteti az építkezés megkezdését. Sajnos azt tapasztalja, hogy a kormány a város érdekében semmit sem tesz, amire abból következtet, hogy a kiváló fontosságú ügyeket, mint például a népiskolák államosítása, a pályaudvar bővítése stb. sem tudja dűlőre vinni. Az elmegyógyintézet ügyében is számtalanszor közbenjárt, neki azonban a kormánynál befolyása nincsen, s így az eljárása sem járt pozitív eredménnyel. Az országgyűlési képviselőknek lenne kötelessége a fontosabb természetű ügyekben közbenjárni.

Farkas Ignác felszólalásában hangsúlyozta, hogy az elmegyógyintézet ügyének sürgetése nem az országgyűlési képviselőkre tartozik, hanem a városi hatóságra, így az erre az ügyre adott választ sem veheti tudomásul.[111]

Vértesi József th. bizottsági tag az 1910. május 30-i rendes havi közgyűlésen interpellációjában arra kért választ a polgármestertől, van-e tudomása arról, hogy Forró Lajos közvágóhídi állatorvos, az alsó választókerület egyik képviselőjelöltje mellett meg nem engedett módon korteskedik. Nevezett a közvágóhídon megfélemlíti a vágó iparosokat, és hivatalos állásából kifolyólag arra kényszeríti őket, hogy az ő jelöltjére szavazzanak.

Kada Eleknek a felszólalásban foglaltakról tudomása nem volt, ezért kijelentette, amennyiben az előadottak megfelelnek a valóságnak, úgy a legszigorúbban fog eljárni. Szeretné azonban, ha a felszólaló bizottsági tag tanúkat jelentene be, mert ez az eljárást nagyon megkönnyítené. Vértesi József a viszontválaszában előadta, jelenthetne be ugyan tanúkat, de ő ezt azért nem teszi, mert az ügyet enyhén kívánja megoldani. A közgyűlés az elhangzottakat tudomásul vette.[112]

Szintén az 1910. május 30-i rendes havi közgyűlésen kért felvilágosítást Farkas József törvényhatósági bizottsági tag a polgármestertől a Vásártérre vonatkozólag. Azt szerette volna megtudni, mi késlelteti a közgyűlésnek e tárgyban hozott határozata végrehajtását. Szóvá tette egyúttal azt is, hogy a Vásártéren hídmérleg hiányában nem lehet mérni, ezért legalább egy hídmérleg felállítását sürgette. Kada Elek polgármester felvilágosításul közölte, a Vásártér rendezésére vonatkozó közgyűlési határozatot az iratokkal együtt jóváhagyásra már régebben felterjesztették a Belügyminisztériumhoz. A városi tanács az ügyet már többször is megsürgette, ennek ellenére az nem nyert elintézést. A polgármester is szükségesnek tartotta a Vásártéren egy hídmérleg felállítását, ezért indítványozta, szólítsák fel a javadalmi bizottságot, sürgősen tegyen javaslatot a hídmérleg felállítására vonatkozóan. A közgyűlés a polgármesteri javaslat szerint járt el.[113]

G. Fekete Mihály az 1910. július 28-án tartott rendes havi közgyűlésen a Vásári Nagy utca kinyitását sürgette, az ott lebonyolódó nagy forgalom megkönnyítésére.

Kada Elek polgármester elismerte, a Vásári Nagy utca kinyitását már a közgyűlés elhatározta, ám ő a kinyitást a városi közönség érdekében csak akkor tartja keresztülvihetőnek, amikor annyi pénz áll majd rendelkezésre, amellyel a kinyitással kapcsolatos kisajátítás egyszerre lesz megoldható. Megjegyezte, a szóban forgó kérdés a szabályozási tervvel kapcsolatosan az ősszel újra szőnyegre kerül, amely alkalommal a közgyűlésnek módjában lesz véglegesen állást foglalni. A polgármester válaszát a közgyűlés tudomásul vette.[114]

Ugyanezen az 1910. július 28-i rendes közgyűlésen Tóth Gábor th. bizottsági tag szólalt fel, és mint a város egyik legforgalmasabb részének, a Mezei utcának a kikövezését sürgette. Erre vonatkozóan a városi hatóságtól megnyugtató választ kért.

A polgármester a felszólalóhoz hasonlóan a Mezei utcát a város egyik legforgalmasabb pontjának tartotta, ezért nézete szerint annak a kikövezéséről gondoskodni kell. Miután az ilyen nagyobb kiadással járó kérdések a leghelyesebben a költségvetéssel kapcsolatosan oldhatók meg, kérte a szóban forgó ügy megoldását a költségvetés tárgyalásáig elhalasztani. Kada válaszát a közgyűlés tudomásul vette.[115]

E. Nagy Imre törvényhatósági bizottsági tag az 1910. augusztus 30-án tartott rendes havi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában előadta, miszerint a közelmúltban a helyi újságok arról adtak hírt, hogy Héjjas István törvényhatósági bizottsági tag nagyobb számú marhája (mintegy 60 darab) a bugaci közlegelőt bitangolta. A lapokban megjelent cikkek reá olyan benyomást tettek, illetve úgy tüntették fel az esetet, mintha az állatok tulajdonosa a szájbér nélküli legeltetéssel elkövetett visszaélést tervszerűen hajtotta volna végre. Tiszta képet szeretett volna nyerni a szóban forgó esetről, ezért a közgyűlés megtartása előtt bele szeretett volna tekinteni az erre vonatkozó iratokba, ám mivel azokat bizalmasan kezelték, nem tehette meg azt. Felfogása szerint egyes esetekben helyén való az iratok bizalmas kezelése, olyan ügyekben azonban, amelyek a közérdeket nagyobb mérvben érintik, mint a jelen esetben is, bizalmas aktakezelésnek nem lehet helye. Felszólalásával nem kívánta meghurcolni Héjjas Istvánt, hanem mint bizottsági tag a kötelességét kívánja teljesíteni. Ezért azt kérdezte a polgármestertől, van-e tudomása a helyi lapokban megjelent, Héjjas István-féle esetről, és felvilágosítást kért egyúttal arról is, hogyan áll az ügy, történtek-e már intézkedések, és ha igen, melyek azok.

Kada Elek felvilágosításul közölte, nála bejelentették, hogy Héjjas István helyi lakos a Bugacon lévő, mintegy 50 holdat kitevő haszonbérletén nagy mennyiségű szarvasmarhát tart, ahonnan a gulyása a jószágokkal illetéktelenül átjár a közlegelőre. Ő a vizsgálatot megindította, a szükséges intézkedéseket megtette. A kiküldöttek Héjjas István jószágait (mintegy 60 darabot) a kiszállás éjszakáján tényleg a bugaci közlegelőn találták. A jószágokra felügyelő gulyás ez alkalommal azt vallotta, hogy a közlegelőre gazdája parancsából hajtotta az állatokat. A polgármester a hasonló visszaélések megszüntetésére a Bugacon működő összes városi szolgálatban hivatalos személyt szigorúan utasította a közlegelő ellenőrzésére. Ennek az lett az eredménye, hogy Héjjas István jószágait még két alkalommal fogták el a közlegelőn. Kötelességének tartja közölni a törvényhatósági közgyűléssel, hogy a bugaci ispán 1910 tavaszán is tilosban érte Héjjas István marháit, amely alkalommal a gulyást megverte, és az esetről Héjjas Istvánt levélben értesítette.

A polgármester az interpelláló E. Nagy Imre azon kérdésére, miféle intézkedések történtek, bejelenti, hogy Héjjas István ellen tilos legeltetés miatt megtörtént a feljelentés a rendőrkapitányi hivatalnál. A rendőrkapitányi hivatal tekintettel arra, hogy 60 koronánál nagyobb kártérítésről van szó, az ügy érdemi elintézését mellőzte, és kijelentette, az ügy a királyi járásbíróság hatáskörébe tartozik. Ennek alapján tették meg a feljelentést a királyi járásbíróságnál. A városi tanács nem elégedett meg csupán a feljelentéssel, hanem Héjjas István bugaci haszonbérletét felmondta, illetve nevezettet a haszonbérlettől való elmozdítása érdekében perbe fogta. A per folyamatban van, azon az alapon, hogy nevezett haszonbér-fizetési kötelezettségének kellő időben nem tett eleget. Héjjas István ezek után nyilatkozatot nyújtott be, amelyben tiltakozott azon vád ellen, mintha ő adott volna utasítást a cselédjeinek, hogy a jószágait a bugaci közlegelőn legeltessék. Sérelmezte azt is, hogy a városi tanács az ő meghallgatása nélkül indította el ellene a pert a haszonbérlettől való elmozdítása iránt. Kada Elek végül bejelentette, a haszonbérlettől történő elmozdítás iránti perben a tanácsi álláspontra döntő befolyást a tilos legeltetés tárgyában hozandó bírósági ítélet fog majd gyakorolni. E. Nagy Imre a polgármester válaszát tudomásul vette.[116]

Az 1910. október 28-án tartott rendes havi közgyűlésen Eötvös Nagy Imre törvényhatósági bizottsági tag szóvá tette, hogy a helyi honvédhuszár-laktanyát építő Beck Alajos és ifj. Papp György vállalkozók egymás közt folyton torzsalkodnak, ami szerinte az építkezés kárára megy. Tudomást szerzett arról, miszerint Beck Lajos meghagyta a munkásoknak, ne hallgassanak ifj. Papp Györgyre, utasításait pedig ne teljesítsék. Ezeknek az áldatlan viszonyoknak tulajdonítja azt, hogy a laktanya egyik épületét rosszul készítették el, amelyet emiatt le is kellett bontani. Tapasztalata szerint a közgyűlés mindennemű vállalkozás kiadásánál tekintettel szokott lenni a helyi iparosokra, és nagyon valószínűnek tartja, hogy ifj. Papp György nélkül Beck Alajos aligha kapta volna meg a kaszárnya építését. Beck Alajosnak ifj. Papp Györggyel szemben tanúsított magatartása reá azt a benyomást teszi, hogy Beck az építkezésből magának nagyobb hasznot akar biztosítani. Kérdi tehát a polgármestert, van-e tudomása a szóvá tett esetről, és szándékozik-e a vállalkozók közötti tarthatatlan viszony megszüntetése iránt intézkedni?

Kada Elek válaszában kijelentette, hogy csak általánosságban van tudomása a szóvá tett esetről. Kéri azonban a közgyűlést, a felszólalást olyan utasítással adja ki a városi tanácsnak, hogy az a szóban forgó ügyben a legközelebbi rendes közgyűlésnek jelentést tartozzon tenni. A polgármester tudomása szerint Beck Alajos és ifj. Papp György egymással szerződést kötöttek, amely szerint Papp György állítólag kötelezte magát, hogy bizonyos összegért cserébe, kilép a vállalkozásból. Amennyiben a vállalkozók között ebből kifolyólag differenciák merülnének fel, úgy intézkedni nem ő, hanem a bíróságok az illetékesek. A kérdéses épület lebontásáról nincs tudomása, ha azonban valamely épületet tényleg lebontottak, azt ő rossz néven veszi, mert a lebontásra csak azért került sor, mert az épület nem volt megfelelő.

Eötvös Nagy Imre Kada Elek indítványát elfogadta, de kijelentette, fenntartja magának a jogot, hogy a városi tanácsnak e tárgyban beterjesztendő jelentéséhez ismételten hozzászólhasson.[117]

Dékány Károly törvényhatósági bizottsági tag az 1911. augusztus 31-i rendes havi közgyűlésen jelentette be, hogy megfellebbezte a városi tanácsnak azt a határozatát, amely szerint a földrengés következtében segélyért és kölcsönért folyamodók kérelmeit csak augusztus 15-ig fogadják el. Ez a terminus túlságosan rövid, nem elegendő az idő a kérelmek előterjesztésére, ezért indítványozta, mondja ki a közgyűlés, miszerint a kölcsön vagy segély iránti kérelmeket szeptember végéig elfogadja. A kérvényezők számára szükséges összeg biztosítására azzal a javaslattal állt elő, hogy a közgyűlés a kormánytól kérjen újabb 3 millió koronányi összeget. Végül a hitelnyújtás megkönnyítésére indítványozta, hogy a már a közgyűlés által jóváhagyott községi takarékpénztár létesítésének jóváhagyását az illetékes minisztériumnál szorgalmazza.

Kada Elek felvilágosításul közölte a felszólalóval, hogy a segélyakció tárgyában, a törvényhatósági bizottsági tagokkal egyetértésben memorandumot[118] készített, amelybe a városi lakosságnak és a városi közönségnek nyújtandó segély, illetve segélyezési módok részletesen bele lettek foglalva. A memorandum most van a nyomdában nyomás alatt, azon tehát esetről estre változtatni vagy pótlás céljából újabb és újabb ötletekkel előállni nem lehet, mert akkor az egész segélyezésből nem lesz semmi. Végül közölte, intézkedés történt arra nézve, hogy a segély vagy kölcsön iránt benyújtandó kérvényeket augusztus 15-e után is elfogadják. Mindezek alapján a polgármester kérte a Dékány Károly által előterjesztett indítvány mellőzését. A törvényhatósági bizottság Kada Elek felvilágosító jelentését tudomásul vette, a felszólaló indítványát pedig elvetette.[119]

Dr. Garzó Béla törvényhatósági bizottsági tag az 1912. január 26-án tartott rendes havi közgyűlésen szóvá tette, a Kecskeméti Újság egyik számában arról jelent meg cikk, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok egy része fát lop. Ezért azt kérdezte a polgármestertől, tud-e felvilágosítást adni az ügyről.

Kada Elek kijelentette, nincs tudomása arról, hogy a városi tulajdonú erdőket bizottsági tagok lopták volna. Azt jelentették neki, hogy a városi erdőkben nagyobb mérvű falopások történtek, amely eseteknek részint az erdőőrök, részint pedig a lanyha ellenőrzés voltak az okai. Emiatt egy főerdőőrt fegyelmi úton már el is bocsátottak, többek ellen pedig fenyítő eljárás folyik. A vizsgálat eredményével még nincs tisztában, ezért kérte a közgyűlést, engedje meg, hogy a szóba hozott ügyről csak a bírósági eljárást követően tehessen részletes jelentést. A törvényhatósági bizottság tudomásul vette a felszólalást, de felhívta a polgármestert, hogy a falopásokról a fenyítő eljárás befejeztével, annak eredményéről részletes jelentést tegyen.[120]

Farkas Ignác törvényhatósági bizottsági tag ugyancsak az 1912. január 26-án tartott rendes havi közgyűlésen interpellációjában előadta, hogy a 48-as honvédek díszesebb eltemetéséről senki sem gondoskodik. Márpedig az 1848-as honvédek iránti tisztelet megkívánja a róluk történő kegyeleti gondoskodást, ezért indítványozta, miszerint a 48-as honvédek halála esetén, az őket megillető pompával, közös díszsírhelybe temessék el őket.

Kada Elek a felszólaló indítványával egyetértett. Mint mondta, a dicső harcokat átélt hősök mindannyian eltűnnek az élők közül, és mindeddig nem történt gondoskodás a nyugvóhelyük méltó emlékkel történő megjelölésére. A Vásártéren, abba a dombba, amelyen a régi Cédulaház áll, temették el egykor a várost alapító ősöket, onnan beszélt Kossuth Lajos 1848-ban, mire a lakosság azonnal fegyverbe állt. Nézete szerint ezt a történeti jelentőségű helyet kellene a 48-as honvédek temetkezési helyéül kijelölni. Indítványozta, hogy a már elhalt 48-as honvédek sírjainak felkutatására a közgyűlés küldjön ki egy bizottságot, és határozza el, hogy a 48-as honvédek holttesteit a Vásártéren lévő, fentebb megjelölt helyen, közös sírba temessék el, a sírhely fölé pedig díszes emlékművet kell emelni. A törvényhatósági közgyűlés a polgármester indítványát elfogadta.[121]

Dr. Garzó Béla az 1912. március 29-én tartott rendes havi közgyűlésen előadta, hogy a város közönsége a földrengés után memorandumot intézett a kormányhoz, amelyben bizonyos már elhatározott létesítményekhez, úgymint a zeneiskola segélyének a felemelése, a siketnéma intézet építése, a városi államsegély felemelése stb. állami támogatást kért. A memorandum elintézéséről, illetve annak az eredményéről nincs tudomása, ezért felvilágosítást kért a polgármestertől, van-e tudomása az állam részéről nyújtandó támogatásról.

Kada Elek felvilágosításul közölte, a memorandumban foglalt kérelmek egy részét már volt alkalma az illetékesekkel megbeszélni. A kérelmek egy része elintézést nyert, más részét elutasították, több ügy azonban még tárgyalás alatt áll. Megemlítette, hogy most kormányválság van, emiatt a minisztériumokban el nem járhat, mert fáradozása eredményre nem vezetne. Ezért azt kérte, a felvetett kérdésre érdemben csak a legközelebbi közgyűlésen válaszolhasson. A közgyűlés az előadottakat tudomásul véve felhívta Kadát, az interpellációra a legközelebbi rendes közgyűlésen válaszoljon.[122]

Dr. Horváth Mihály törvényhatósági bizottsági tag örömmel emlékezett meg az 1912. augusztus 30-án tartott rendes havi közgyűlésen arról a magas királyi kitüntetésről, amelyet Kada Elek néhány héttel korábban kapott. A város közönsége jól ismeri Kada Elek munkásságát és kiváló érdemeit, ezért azt indítványozta, hogy a törvényhatósági bizottság a kitüntetés feletti örömének jegyzőkönyvileg adjon kifejezést, és a közügyek előbbre vitele érdekében kifejtett kiváló munkásságáért mondjon neki köszönetet. A közgyűlés a javaslat szerint járt el.[123]

Szintén az 1912. augusztus 30-i közgyűlésen szólalt fel Szabó József törvényhatósági bizottsági tag, aki közegészségügyi szempontból a városi fürdő létesítését tartotta szükségesnek, ezért azt javasolta, hogy a közgyűlés utasítsa a városi tanácsot, e tárgyban a jövő közgyűlés elé terjesszen be javaslatot.

Kada Elek felvilágosításul közölte, a fürdőügy rendezését a maga részéről is szükségesnek tartja. Ez a kérdés azonban a vízvezeték létesítéséig helyesen nem oldható meg, minélfogva kérte a városi tanács arra történő utasítását, hogy a vízvezeték elkészítése után e tárgyban terjesszen be javaslatot. A törvényhatósági bizottsági közgyűlés Kada Elek indítványát elfogadta, és ilyen értelemben utasította javaslattételre a városi tanácsot.[124]

Szappanos Mihály törvényhatósági bizottsági tag az 1912. november 30-án tartott rendes havi közgyűlésen azt kérdezte Kada Elek polgármestertől, van-e tudomása arról, hogy a javadalmi felvigyázók a borfelvétel alkalmával a lakosság lakásainak nemcsak a mellékhelyiségeit, hanem a szobáit is átvizsgálják. Felfogása szerint ezt az eljárást mellőzni kellene, mert a városi közönségnek nem lehet célja a lakosság indokolatlan zaklatása. Panaszkodott továbbá arra is, hogy a javadalmi felvigyázók a borfelvétel alkalmával a lakásokban dohányozva, feltett kalappal jelennek meg, amely magatartás a lakosság körében megbotránkozást vált ki, ám azt tűrni kénytelen. A fent elmondottakra nézve orvoslást kért a polgármestertől, és egyúttal indítványozta, mondja ki a közgyűlés, hogy a javadalmi felvigyázók a borfelvétel alkalmával csak abban az esetben tarthatnak vizsgálatot a lakosság szobáiban, ha alapos gyanújuk van, vagy az illetőket feljelentették.

Kada polgármester megígérte, a javadalmi felvigyázók ellen felhozott panaszt haladéktalanul orvosolni fogja, és a nevezetteket szigorúan utasítani fogja a lakossággal szembeni illedelmes viselkedésre. Az ellenőrzést minden téren, különösen pedig a javadalmaknál szükségesnek tartja, mert a jövedelem nagyságát az ellenőrzés szigorúsága nagymértékben befolyásolja. Mindezeknek az előrebocsátása után elfogadta Szappanos Mihálynak azt az indítványát, amely szerint a javadalmi felvigyázók, illetve alkalmazottak a vizsgálatok alkalmával csak gyanú vagy feljelentés esetén mehetnek be a lakosság szobáiba. A törvényhatósági bizottsági közgyűlés elfogadta Szappanos Mihály indítványát, a polgármester válaszát tudomásul vette, és egyúttal felhívta a szükséges intézkedések megtételére.[125]

Ugyancsak az 1912. november 30-án tartott rendes havi közgyűlésen Rózsa Jenő törvényhatósági bizottsági tag azt kérdezte a polgármestertől, megindította-e Szőke Gyula javadalmi ügyvezető-helyettes a bűnfenyítő eljárást az ellen a lap ellen, amely a közelmúltban ellene olyan éles támadást intézett, illetve nevezett e célból kikérte-e a felettes hatóságának az engedélyét. Szóvá tette emellett azt is, hogy Szőke Gyula a közönséggel való érintkezés alkalmával igen durva és goromba, amely magatartás egy vezető állásban lévő alkalmazottól el nem tűrhető, ezért orvoslást kért a polgármestertől. Tudomására jutott még az is, miszerint nevezett ügyvezető-helyettes a javadalmi munkálatok ellenőrzéséért a város közönségétől bizonyos általános összegben részesül, és ennek dacára, a külterületi munkálatok ellenőrzése alkalmával mégis külön nagymérvű díjat számít fel. Felvilágosítást kért Kadától, megfelel-e az ő értesülése a valóságnak.

Kada Elek a felvetettekre felvilágosításul közölte, Szőke Gyula ügyvezető-helyettes a felettes hatóságának az engedélyét kikérte, hogy a Magyar Alföld ellen a sajtóügyi eljárást megindíthassa. Ami pedig Szőke Gyula vélt gorombáskodásait illeti, hangsúlyozta, hogyha ez megtörtént is, annak az az oka, hogy nevezettnek is igen sok goromba emberrel van dolga, amely körülmény némileg enyhíti az ügyvezető-helyettes eljárását. A közgyűlés a választ tudomásul vette.

b) Közgyűléseken elhangzott javaslatai, helyzetértékelései, beszédei

Javaslatai

Az 1897. december 10-én tartott rendkívüli közgyűlésen a munkástelepítés ügye került szóba.

A városi tanács terjesztette be a polgármester jelentését a telepítés nagy horderejű eszméjéről, amely nemcsak Kecskemét jövőbeni fejlődését volt hivatott nagymértékben előmozdítani, de a magyar faj szaporodásának és megerősödésének egyik fő tényezője is, ezt az álláspontot, amelyet a városi tanács képviselt, a földművelésügyi miniszter is a magáévá tette, sőt december 5-én tett látogatása alkalmával kifejezte azt az óhaját, hogy a kérdés megoldásában Kecskemét ragadja kezébe a vezérszerepet. A polgármesternek ezt a jelentését a városi tanács azzal a javaslattal egészítette ki, hogy tekintettel a munkáskéz napról napra érezhetővé váló hiányára, kellő körültekintéssel folyó telepítéssel, nagyobb áldozatok nélkül nemcsak ez a hiány lenne pótolható, de a fent említett helyi és hazafias célok is elérhetők lennének, ha a közgyűlés a munkástelepítés eszméjét úgy fogadná el, hogy a kivitelezés módjaira nézve hozzá részletes javaslatot terjesztenének be. A javaslatot a közgyűlés a polgármesteri és a városi tanácsi jelentésekben felhozott indokoknál fogva elfogadta, a város polgármesterének és tanácsának pedig ennek a nagy fontosságú ügynek a napirendre vételéért jegyzőkönyvi elismerését fejezte ki. Köszönetet mondott egyúttal a főispánnak is a hathatós közreműködésért, míg a telepítés módozatainak megállapítására vonatkozó javaslatok kidolgozására a polgármester elnöklete alatt a városi tanács tagjaiból 17 tagú bizottságot küldött ki. A döntésről a közgyűlés, mint bizottsági elnököt, Kadát értesítette, s a további intézkedések megtételére kiadta a szükséges iratokat is.[126]

A kecskeméti Kossuth-szobor állandó bizottságának 1898. június 12-én a városháza múzeumtermében tartott ülésén Kada Elek polgármester is részt vett. A bizottság Kada indítványára elhatározta, hogy a szobor tervezetének elkészítésére Stróbl Alajos[127] szobrász művésziskoláját kérjék fel. A szobor helyének kérdésében élénk eszmecsere alakult ki. A polgármester részben tájékoztatásul, részben pedig meggondolás végett érdekes fejtegetésbe bocsátkozott. Megítélése szerint a szobor legméltóbb helye a város főtere, vagyis a piactér lenne, azonban felmerült az a terv is, hogy a Temető Nagy utca és a Vásári Nagy utca a piacon keresztül legyen egy vonalba hozva, körülbelül a városháza és a Nagytemplom között lévő utca irányában. Ily módon az izraelita templom előtt egy háromszög fog képződni, hegyes szöggel a takarékpénztár sarka felé. Ezen a háromszögön nem lehet szobrot felállítani. A még tárgyalás alá nem került tervezet szerint lenne ugyan a piacon a szobor számára hely, ám a rendezésnek ez a része olyan sok időbe kerülhet, ameddig a Kossuth-szobor felállításával nem lehet várni, és az esetleges áthelyezésről sem igen lehet szó. Kada úgy hiszi, hogyha ez a tér elkészül, akkor oda egy allegorikus szobrot, például szabadságszobrot fognak majd az utódaink állítani.

A másik szóba jövő hely a Kozma–Kovács házcsoport területe lenne. Kada Elek ezt a helyet más szobornak gondolta fenntartani. Elérkezik ugyanis nemsokára az az idő, amikor Katona József földi maradványainak újabb elhelyezéséről, és annak méltóbb emlékjeléről kell gondoskodni. Erre az utóbbi célra a Vasúti sétatéren lévő Katona mellszobor alkalmas lenne. Katona Józsefnek a legcélszerűbben az említett téren lehet hozzá méltó szobrot állítani, úgy, hogy az a városházára – hiszen városi tisztviselő is volt – és a színházra nézhessen. Ez utóbbi épületet a hálás utókor ugyanarra a helyre emelte, ahová azt Katona tervezte, ám amit akkor a mészárszékek miatt nem lehetett színházépítési célra átengedni.

Felhívta azonban a polgármester a bizottság tagjainak a figyelmét arra a nagyszabású átalakításra, amely a Vasúti sétatérre vonatkozóan tervbe van véve, és amelynek a munkálatait, ha a törvényhatósági közgyűlés elfogadja, azokat 1898 őszén kezdenék meg, és 1899-ben fejeznék be. E terv szerint a Nagykőrösi utca végétől a vasútállomásig vezető út megszűnne kocsiút lenni, az csupán a gyalogosok számára lenne fenntartva, természetesen kiegyenesítve. Lezárnák a most a vasúti raktárakhoz vezető kocsiutat is. Így a Vasúti sétatér, a Kaszinó nyári helyisége körül elterülő rész, és a lezárt evangélikus református temető egyetlen egységes nagy parkká, sétatérré egyesülhetne. A kocsiközlekedés a Nagykőrösi utcáról Hankovszky Gergely háza előtt és a Temető utcáról a raktárak előtt félkörben történne.

Ebben a gyönyörű parkban a gyalogút mellett, amely a vasútállomástól a Nagykőrösi utcába vezetne, állhatna a Kossuth-szobor, a gyalogútra nézve. Ilyen elrendezéssel ez a park bent lenne a városban, mégpedig élénk látogatottságú helyen, a város egyik legszebb pontján állhatna a szobor, idegeneknek is szembetűnően. A szobor ilyen módon történő elhelyezése tekintetében a polgármester Győr és más városok példájára is hivatkozott. Kada Elek megígérte, hogy elkészítteti és sokszorosíttatja az említett helyek térrajzát, és azokat a bizottság tagjainak a rendelkezésére fogja bocsátani, hogy tájékozódhassanak az elhangzottakkal kapcsolatban. A bizottság elhatározta, hogy a szobor alapjának gyarapítására 1898-ban is népünnepélyt rendez Szent István napján. A jelenlévő bizottsági tagok lesznek a népünnep rendezői, Kada Elek tiszteletbeli elnöksége mellett.[128]

Az 1898. november 10-i közgyűlésen mutatott rá Kada Elek polgármester arra a nagy és folyton emelkedő teherre, amely a város költségelőirányzatát a tanügyi kiadások címén terheli, és amely a város anyagi erejét igen nagymértékben veszi igénybe. Ezeknek a kiadásoknak némi csökkentését eredményezhetné az, ha a város belterületén lévő elemi iskolákban a fizetőképes szülőktől tandíjat szedne a város, annál is inkább, mert ilyet a főváros is szed. Mindezek alapján indítványozta a községi iskolaszék javaslattételre történő utasítását. A törvényhatósági bizottsági közgyűlés az indítványt elfogadta, s utasította községi iskolaszéket, hogy a városi tanács közbejöttével az ügyben terjesszen be javaslatot.[129]

Az 1898. november 10-i rendes közgyűlés Kada Elek alábbi indítványait fogadta el: 1.) az utcatisztítást vállalkozónak adják bérbe, ez a városnak kiadás-megtakarítást jelent; 2.) az épületjavítást egységárak szerint ugyancsak vállalkozónak adják bérbe; 3.) az iskolaszék tegyen javaslatot, miként lehetne behozni a tandíjat a város belső kerületi iskoláiban, tekintettel arra az óriási összegre, amelyet a város tanügyi célokra áldoz.[130]

Ugyancsak az 1898. november 10-i közgyűlésen, a polgármesteri jelentés szerint, a közúti költségelőirányzat összeállítása a bevételek aránylag csekély volta miatt egyre nagyobb nehézséggel jár. Emiatt a költségelőirányzat az eddig rendelkezésre álló eszközökből jövőre nem lesz egybeállítható, ezért itt lenne az ideje, hogy egyes nagyobb forgalmú törvényhatósági utakat az állami úthálózatba felvegyenek, és azokat mint állami utakat kiépítsék, mert a kereskedelemügyi miniszter a dunaföldvár–solt–kecskemét–szolnok–debrecen–nagykárolyi útnak mint a II. alföldi műútnak a kiépítését még az 1895. évi állami költségirányzathoz csatolt jelentésébe felvette. A közgyűlés a polgármesteri jelentés alapján a közigazgatási bizottság javaslatának elfogadása mellett kimondta, kérni fogja a II. alföldi műút kiépítésének megkezdése miatt, hogy az izsáki törvényhatósági utat vegyék fel az állami utak közé.[131]

A polgármester a történelmi jelentőségű 1898. december 21-én tartott közgyűlésen, amelyen a 3 millió forintos kölcsön megszavazására került sor, kimutatta, hogy a város anyagi viszonyai jól állnak. Másfelől bebizonyította, hogy Kecskemét fejlődése, ha gyorsabb ütemben történt is, mindig a jogos igények szerint és a körülmények kényszerítő hatása miatt jött létre. A legnagyobb hatást beszédének az a része keltette, amikor kifejtette, hogy elődei a pusztákat nem készpénzen vették, hanem adósságra. Terheket vállaltak magukra utódaik nevében is, ám annak hasznát mi, az utódaik máig is élvezzük. Ez volt az ő bölcsességük. A mienk pedig az legyen, mondta Kada, hogy a megváltozott viszonyok között hozzuk meg azt az áldozatot, amely sokkal több áldást ruház az utódainkra, mint terhet.[132]

Kada Elek az 1899. március 6-i rendkívüli közgyűlésen 4897 és 5110/1899. Kig. számú indítványaiban előterjesztette, hogy a vezetése alatt működő Kecskemét-vidéki Gazdasági Egyesület hálás köszönetét fejezze ki Darányi Ignác földművelésügyi miniszternek azért, amiért a borhamisítók ellen a legszigorúbban intézkedett, s ez által a bortermelés fellendülését előmozdította. Egyúttal kérte a közgyűlést, fejezze ki köszönetét a miniszternek, és egyúttal üdvözölje abból az alkalomból is, hogy újból miniszterré nevezték ki. A közgyűlés eleget tett a polgármester kérésének.[133]

Az 1900. február 7-én tartott rendkívüli közgyűlés elfogadta a város polgármestere és Földváry Miklós, Földváry Mihály testvérek között 1900. január 24-én kötött adásvételi szerződés valamennyi pontját, azaz a 3536 hold 609 négyszögöl területű földbirtokot az összes tartozékaival együtt, 320 000 korona vételárért a város részére örök tulajdonul megvette. A város ugyanezen a közgyűlésen a Nyíri erdő mellett fekvő, mintegy 600–700 hold homokbuckás rész, amely szőlőültetésre kiválóan alkalmas, kisebb részletekben történő eladása mellett döntött. A terület eladása után remélhető a 240–260 000 koronára előirányozható vételár kamatainak az a része, amely ezen most legelőnek használt terület jelenlegi csekély jövedelmét felül fogja majd haladni.[134]

A közgyűlés 7/1900. számú határozata a törvényhatósági munkásközvetítő mellőzését határozta el, mert Kecskeméten a munkáskereslet és a munkáskínálat általában kielégítő. A földművelésügyi miniszter azonban felhívta a polgármestert, hogy mielőtt ebben az ügyben érdemleges határozat születne, a közvetítő kijelölésének az ügyét a vezetése alatt álló minisztérium munkásügyi kiküldöttjével beszélje meg, majd azt határozathozatalra újból terjessze a közgyűlés elé. A polgármesternek a városi tanácsnak tett szóbeli előterjesztése szerint a minisztériumi kiküldött arra hivatkozott, hogy a munkáskereslet és a munkáskínálat Kecskeméten nem egyenlítődik ki. Évente kb. 8–900 kecskeméti munkás szokott más törvényhatóság területén aratási munkát vállalni, és leginkább az ilyen munkások vannak kitéve a vezetők, az úgynevezett bandagazdák kizsákmányolásának, tehát a munkásközvetítő létesítése ezek érdekében, és azért is szükséges, mert a munkáskereslet és a munkáskínálat kiegyenlítésére nézve adatokat szolgáltat. A közgyűlés a korábbi elutasító határozatát megváltoztatta, és kimondta ennek az intézménynek a felállítását, a munkásigazolványok kiadását is teljesítő Füvessy Imre rendőrkapitány helyettesítésével pedig Ivicz István tiszteletbeli rendőrkapitányt bízta meg. Az intézmény berendezését a közgyűlés a városi tanácsra bízta, akárcsak az erre az ügyre vonatkozó iratok felterjesztését a földművelésügyi miniszternek.[135]

Kada Elek indítványára az 1902. március 1-jén tartott rendes havi közgyűlés utasította a városi tanácsot új becskulcs elkészítésére, a szabályozási bizottságot pedig arra, hogyha valamelyik utcán, közpénzen történik a csatornázás, kövezés stb., és ez által az ottani házak értéke emelkedik, a kiadásokhoz miként és milyen arányban járuljanak hozzá az érdekelt háztulajdonosok.[136]

Kada Elek az 1902. március 22-én tartott rendes havi közgyűlésen emlékezett meg a március 18-án elhunyt Katona Zsigmondról[137]. Mint mondta: „A város ily kiváló férfiának elhalálozása alkalmával kötelességének ismerte a városi tanács, hogy a ravatalra a város közönsége nevében koszorút helyezzen”, s egyúttal kifejezze részvétét. A polgármester a fentiek bejelentése után kitért rá, hogy Katona Zsigmond bár nem kecskeméti születésű volt, mégis a város érdekeit senki sem viselte jobban a szívén, mint ő. Érdemeit nem szükséges felsorolnia, mert azokat a törvényhatósági bizottság minden tagja ismeri. Azt azonban kiemelte, ha a közérdek munkát kívánt, Katona Zsigmond mindig ott volt, jutalmat sohasem kívánt, és nem is kapott. Mindezek alapján a polgármester indítványozta a közgyűlésnek, hogy ennek az érdemekben gazdag kiváló férfiúnak az elhunyta fölött érzett fájdalmát jegyzőkönyvben örökítse meg, amelyet a gyászoló családdal is közöljön, továbbá Katona Zsigmond nevére tegyen a Kecskemét-vidéki Gazdasági Egyesületnél alapítványt oly módon, hogy a gyümölcsészeti szakmunkák beszerzésére az egyesületnek 50 koronát fizessen ki.

A közgyűlés a polgármester javaslatait elfogadta, néhai Katona Zsigmond nevére alapítványt létesített, amelynek a jövedelmét évente a Kecskemét-vidéki Gazdasági Egyesület fogja megkapni, mégpedig azzal a céllal, hogy abból a szőlészetre és gyümölcsészetre vonatkozó szakmunkákat szerezhessen be az egyesület könyvtára részére. Az alapítvány tőkéjét a város nem teszi le, hanem az évi 50 koronát költségelőirányzatába évente be fogja illeszteni és az összeget ki fogja utalványozni.[138]

Az Első Kecskeméti Cognacgyár Részvénytársaság kérvényét szeszfinomítógyár felállítása ügyében az 1903. augusztus 31-én tartott rendes havi közgyűlés tárgyalta. A társaság telepengedélyt kér a gyár létesítésére azon a helyen, ahol most az ún. szabad raktára van, tudniillik a vasúti sétálótér és a Szolnoki út között fekvő saját területén úgy, hogy 25 év múlva, a saját költségén, kártérítési igény nélkül, lebontatná az építményeket. Esetleg felállítaná a szeszfinomítógyárat a Laczi Sándor-féle szőlőtelken, a vasúti fordítókorong közelében, de ebben az esetben a várostól 200 ezer téglát, 15 évi kövezetvám-mentességet és a villamos áram árának a vendéglősök részére már megadott kedvezményét kéri.

Számos hozzászólás után Kada Elek összegezte a vitában elhangzottakat, és különösen két körülményt emelt ki. Az egyik az volt, hogy a felszólalók sincsenek egy véleményen a felől, vajon a vasúti sétálótér mellett lévő, a kérvényező társaság tulajdonában álló területre gyümölcspiac, avagy a népliget kibővítése szempontjából lenne-e nagyobb szükség. A másik pedig az volt, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok túlnyomó része nincs tisztában azzal, hogy mi is az a szeszfinomítógyár, pedig ennek az ismerete nélkül közmegnyugvásra határozat nem hozható. Ajánlja tehát a közgyűlésnek, fogadja el Tatay Jenő indítványát bizottság kiküldésére vonatkozólag úgy, hogy azt a városi tanács alakítsa meg, és annak jelentését a legközelebbi rendes közgyűlésen terjessze elő. A közgyűlés az ügyben Kada Elek polgármester indítványa szerint járt el.[139]

Az 1906. január 25-én tartott városi közgyűlésen a Siketnémákat Gyámolító Egyesület 5000 koronás Kada Elek alapítványára vonatkozólag az egyesület kérvényt nyújtott be a városhoz, kérvén azt, hogy a város 4%-os kamatfizetés kötelezettsége mellett fogadja el az alapítvány kezelését. A közgyűlés a városi tanács javaslatára helyt adott a kérelemnek.[140]

Kecskemét című lap 1906. szeptember 16-i számában számolt be a Kecskeméten létesítendő állami elmegyógyintézet felállításáról. A Belügyminisztérium ez ügyben Kecskemét mellett döntött, a többi konkurens város kizárásával. Pedig a versenytársai e téren a kormánykörökkel való összeköttetések egész láncolatát hozták mozgásba, míg Kecskemétnek egyedüli protektora Kada Elek volt, aki ennek ellenére meg tudta győzni a belügyi kormányzatot a város kérésének jogosságáról. Kada Elek ezzel a cselekedetével maradandó érdemeket szerzett magának.

Az állami elmegyógyintézetet 1700 betegre fogják berendezni. Az intézet 300 fős személyzetet fog foglalkoztatni, köztük 10 elmeorvost. Az intézet koloniális rendszeren alapulna. A Műkerttől kb. 4 kilométerre a Méheslaposon túl, az úrréti állomás és a tiszakécskei út között építenék fel. Körülötte kutakat fúrnának, mert az elmegyógyintézet naponta 1500 hektoliter vizet fogyasztana. A naponta keletkező szennyvizet bolgártelepítések, zöldségkertek céljaira lehetne hasznosítani. Az intézet a szelíd betegeket kinn, magánosoknál helyezné el, illő tartásdíj fizetése mellett. Idővel, egy egészen új városrész képződne az intézet körül, amelyet jól kövezett út, és gyors, olcsó közlekedési eszközök kötnének össze a várossal. Az intézet építése és berendezése két évet venne igénybe. Ez idő alatt munkások százai fogyasztanának Kecskeméten.

Kada Elek 1906. szeptember 15-ére értekezletet hívott össze, amelyen részletesen kifejtette a dolog egészét. Az értekezlet egyhangú határozattal fogja ajánlani a közgyűlésnek az állami elmegyógyintézet felállításához szükséges anyagi eszközöket. A belügyminiszter kiküldött szakemberei a Méheslaposon kijelölt 200 holdnyi területet találták a legalkalmasabbnak az intézet céljaira. A Belügyminisztérium ennek a területnek az átengedését és 1,5 millió téglát kér a várostól. Amennyiben ezen a területen a naponta szükséges 1500 hektoliter jó minőségű víz előállítására a szükséges forrásokat megtalálják, az építkezést mihamarabb meg fogják kezdeni. Az értekezlet a szabott feltételeket teljesíthetőknek találta, s bizonyára a közgyűlés is egyhangúan fogja megszavazni ezt az áldozatot, szemben azokkal az előnyökkel, amelyeket a város élvezni fog, és amelyeket ha elnyer, Kada Eleknek köszönheti.[141]

Kada Elek az 1907. szeptember 21-én tartott rendkívüli közgyűlésen indítványozta, hogy Koháryszentlőrinc pusztának a város közönsége részére történt eladásáért a törvényhatósági bizottsági közgyűlés mondjon köszönetet Fülöp Szász-Coburg-Gothai hercegnek azért, mert a drágább ajánlatok mellőzésével az említett birtokot Kecskemét városnak adta el. A közgyűlés a polgármester javaslatát elfogadta, és Fülöp herceghez köszönő felirat küldését rendelte el.[142]

Ugyanezen az 1907. szeptember 21-i közgyűlésen Kada Elek előadta, miszerint Koháryszentlőrinc pusztának a városi közönség részére történt megvétele Ferenczy Ida közbenjárásának köszönhető. Ezért indítványozta a közgyűlésnek, fejezze ki hálás köszönetét nevezettnek a fáradozásáért. A közgyűlés a polgármester indítványa szerint járt el, és Ferenczy Idához köszönő feliratot intézett.[143]

Kada Elek az 1908. február 27-én tartott rendes közgyűlésen hozzászólt a városi tanácsnak a munkásházak építésére tett javaslatához. Figyelmeztette a törvényhatósági bizottsági közgyűlést, ne zárkózzon el a munkásosztályok jogos érdekeinek kielégítése elől. Rámutatott arra, hogy a város területén egészséges munkáslakás alig van. A munkások kénytelenek többnyire istállóból vagy kamrából átalakított, mindenféle ragálynak és betegségnek a csíráját magában rejtő lakásokban meghúzódni, amelyekért évi 80–120 korona bért fizetnek. Ennek a tarthatatlan állapotnak a megszüntetésére, illetve csökkentésére megfontolandónak tartotta a beterjesztett javaslat elfogadását, annál is inkább, mivel az állam a munkástelepek létesítésére segélyt ad, és ez által az építkezést megkönnyíti. Az előadott szempontok győzték meg a városi tanácsot is a munkásházak építését célzó javaslata beterjesztésére.

Végül a polgármester igyekezett meggyőzni a közgyűlésnek azokat a tagjait, akik attól tartottak, hogy a munkásházak építése esetén, a jelenleg állandóan a külterületen lakó munkások beözönlése miatt a gazdaközönség nem kap kertészt és kapást, véleménye szerint az építendő munkásházak a helyi gazdasági egylet javaslata alapján csakis olyan munkásoknak lesznek átadhatók, akik már az építkezést megelőzően bizonyos idő óta a városban laktak. A közgyűlés azonban a városi tanács és a polgármester javaslata ellenére sem tartotta szükségesnek a javasolt 50 munkásház felépítését.[144]

Az 1909. augusztus 31-én tartott rendes közgyűlésen a polgármesteri jelentés felolvasása után felállt Kada Elek, és kemény szavakkal tette kritika tárgyává azt az újságírói eljárást, amely a Pesti Hírlapnak azt írta, hogy a kecskeméti tisztviselők megvesztegethetők. Dr. Garzó Béla indítványára a város egész tisztikara ellen fegyelmi vizsgálatot rendeltek el. Az egész közgyűlés örömmel vette tudomásul a polgármester szavait, mert újságíróról volt szó.[145]

A városi tanács az 1912. március 29-én tartott rendes havi közgyűlésen terjesztette be a mozgóképszínházak építéséről és üzeméről alkotott szabályrendelet-tervezetet. Ezzel kapcsolatosan Kada Elek kifejtette, hogy a mozgókép-színházak fontos kulturális hivatást töltenek be, éppen ezért az építésüket elő kell mozdítani, de csak oly módon, amely mellett a közbiztonsági, különösen pedig a tűzbiztonsági érdekek teljes mértékben kielégíthetőek, és a mozgóképszínházaknak bizonyos irányban kétségtelenül mutatkozó erkölcsrontó hatása ellensúlyozható. A szabályrendelet-tervezet a közönség biztonságának megóvására készült. Mivel azonban kétségtelen, hogy az erkölcsrontó hatás kifejlődésének megakadályozása a legjobban akkor történhet meg, ha a mozgóképszínház a város tulajdona, és így annak a vezetésére állandó és nagymérvű befolyást gyakorolhat, másrészt mivel az ilyen mozgóképszínház építése pénzügyileg is nyilvánvalóan előnyös, a városi tanács több vidéki város példájára tárgyalást indított egy ilyen mozgóképszínháznak városi tulajdonként történő létesítésére. A város tervezi egy városi mozgóképszínház létesítését, és e tekintetben már ajánlatot is kapott. A színházat ő a Széchenyi tér hátsó részén óhajtaná felállítani, ahol az városszépítési érdekeket is szolgálhat, és ahol ez a színház kedvező körülmények között működhetne.[146]

Hírlapi rágalmazás a lajosmizsei vasút ügyében

Az 1902. október 31-én tartott rendes havi közgyűlésen a polgármesteri jelentés tárgyalásánál Kada Elek előterjesztette, hogy a lajosmizsei vasút ügyében a Függetlenség legutóbbi számában Wéber Ede aláírással egy közlemény jelent meg, amely szerint két meg nem nevezett tanácstagot megvesztegettek. A városi tanács reputációjának megvédésére a polgármester szükségesnek tartotta Wéber Ede, dr. Nagy Mihály és más ismeretlenek ellen sajtópert indítani. A cikk nemcsak a megvesztegetés vádjára vonatkozott. Wéber Ede maga sem hitte azt el és vissza is utasította, ám a cikk további részeiben a mellékkörülmények úgy vannak csoportosítva, mintha azoknak éppen az lenne a célja, hogy a rágalmazást plausibilissé[147] tegyék. A cikkben a gyanúsítás és a közönség megtévesztése végighúzódik. Kada kijelentette, hogy pontról pontra meg fogja cáfolni Wéber vádjait.

A polgármester második megjegyzése az volt, hogy az idézett cikk polémikus, és reflektál a Kecskeméti Futár két cikkére. Kada kijelentette, semmi köze sincs ehhez az újsághoz, az ebben megjelent cikkekről sincs semmi tudomása, azok megírásához semmilyen információt nem adott. Nem is tudja, ki írta azokat. A harmadik megjegyzése az volt, hogy nagy elismeréssel tartozik Wéber Ede törvényhatósági bizottsági tagnak, aki mint idegen ország szülötte megtanulta a magyar nyelvet. Kada, mint állította, hússzor is elolvasta a cikket, mégis volt benne olyan rész, amit nem tudott megérteni.

Az első vád a következő volt: „A hangulat nyugodtabb lett és akkor történt az, amit februárban felhoztam, követeltek tőlem 3000 forintot, mert állítólag két befolyásos egyént, tanácstagot kell megvesztegetni.” Bár a polgármester a vádat okmányokkal nem tudta cáfolni, mégis visszautasította azt. Ez ügyben a törvényszéknél megtette a szükséges lépéseket. Azután ez állt a közleményben: „Én ezt kétségbe vontam, visszautasítottam, és azóta közbelépett, mint strohmann, Gerster és Török, és azóta, öt év óta, elfogadták azoknak minden ajánlatát, az enyém pedig ad acta tétetett.” Kada szerint ez az állítás nem igaz. Amikor idejöttek a villamos vasút ügyében, a polgármester nem elégedett meg az urak számításával, sőt a Ganz gyár műszaki véleményét sem fogadta el feltétlenül, hanem a város érdekének megvédésére megbízta Ligeti Antalt, egy svájci műegyetemi volt segédtanárt, aki az elektrotechnikában jártas volt, hogy az engedményesek számításait bírálja felül, és ebben a tekintetben Kadáéknak adjon tanácsot. Ezen az alapon történt az engedmények leszállítása. Gerster és Török, valamint Kada között a leglelkiismeretesebb alkudozások folytak. Tehát Wéber első állítása teljesen valótlan.

A második állítása az volt, hogy az ő kérvényét, a lajosmizsei vasút kiépítésére vonatkozó ajánlatát ad acta tették. Wéber Ede 1902. október 15-én új ajánlatot nyújtott be. Ugyanakkor nyolc törvényhatósági bizottsági tag a legutóbbi közgyűlésen a lajosmizsei vasútra vonatkozó közgyűlési határozatokat megfellebbezte. Kada a fellebbezést és az új ajánlatot bírálat alá vette. Kada nem tételezte fel, hogy Wéber, aki a vasút építését illetően új ajánlatot adott be, és ezáltal üzleti érdekei keletkeztek, hogy bizottsági tagságát felhasználta volna, bárkit is a fellebbezés beadására ösztönzött volna, vagy annak szerkesztésében részt vett volna. Kuriózumként azonban megemlítette Wéber ajánlatának a következő passzusát: „1895. évi november hó 2-ik napján 16 578 sz. a. volt szerencsém a kecskemét–lajosmizsei vasút kiépítésére nézve az ajánlatot beadni, amelyet tudomásom szerint illetékes tényezők nem tárgyaltak, és amelyre mind e mai napig semmiféle határozatott, értesítést nem nyertem, holott ezen ajánlatomat és soha vissza nem vontam.

A fellebbezésben még a következő kitétel van: „A szóban levő vasút kiépítése ügyében Wéber Ede kecskeméti lakos még 1895. évben 16578 sz. a. tett a városnak ajánlatot, amely a Gerster és Török vállalkozók ajánlatánál sokkal kevesebb áldozatot kíván városunktól. Ezt az ajánlatot illetékes tényezők soha sem tárgyalták. Arra nevezett ajánlkozó soha semmiféle végzést vagy értesítést nem nyert. Wéber Ede ezen ajánlatot soha vissza nem vonta, sőt előbb élőszóval, most pedig a sérelmes határozat óta írásban is megújította.” Kada a fellebbezésben foglalt állításról kijelentette, hogy az „szemenszedett hazugság”, és el sem ítélte azokat, akik azt aláírták.

Egy törvényhatósági bizottsági tagnak, ha bármely ügyben a miniszterhez kell fellebbezést intéznie, kötelessége meggyőződni a fellebbezésben foglalt állítások valódiságáról. A polgármester azonban az állításait aktákkal bizonyította. Egy 1898. június 10-én kelt ügyirat szerint Wéber Ede a lajosmizsei és a kecskeméti körúti vasutakra tett ajánlatait visszavonta. Erre a beadványra a városi tanács 11 952/1898. kig. szám alatt az ajánlatok visszavonását tudomásul vette, az 1060/1898. és az 5370/1898. kig. számú tervezeteket nevezettnek visszaadni rendelte. Kecskemét város a 12 183/1898. kig. számú irathoz csatolva kijelentette, hogy a lajosmizsei vasútnak Kecskemétig történő kiépítése (mivel már más irányú megállapított szerződés áll rendelkezésre) a létesítéstől eláll. Ezt az iratot Wéber Ede 1898-ban visszakapta, amit saját kezű aláírása bizonyít.

1898-ban a vasútügyi bizottságnak a jelentése nyomtatásban is megjelent erről az ügyről, amelyről az összes törvényhatósági bizottsági tag külön értesítést kapott. Wéber Ede tehát az ajánlatát még 1898-ban visszavonta, és az előmunkálati engedélye is megszűnt, mégis azzal vádolja a városi tanácsot, hogy ez az ügy készakarva el van tolva. Kada szerint ez az eljárás nem más, mint frivolitás.

Wéber azt állítja, hogyha Horváth Ádám indítványát a főispán nem pártolja, akkor Gersterrel és Törökkel szemben bizonyos határidő kikötése nélkül a város örökké le lett volna kötve. Ebből az állításból annyi igaz, hogy Horváth Ádám indítványára lett kikötve bizonyos határidő. Határidő kikötése nélkül sem maradt volna a város örökösen az illetők lekötöttje, mert ha látta volna a város azt, hogy ezekkel nem boldogul, más valaki pedig reális biztosítékot nyújtott volna az építésre, a kereskedelmi miniszter útján mindig talált volna módot arra, hogy a vasutat más, reálisabb alapon nyugvó ajánlat elfogadásával építse ki.

A negyedik vádpont szerint Wéber eszméjét, az általa javasolt kiindulási pontot elfogadták, és most 5 évi tárgyalás után sem jó a terv! Az államvasutak követelik annak megváltoztatását. És hogy ott fog menni a vasút, ahol ő ezt két évvel ezelőtt tervezte. Ez így nem áll meg. Egy szó sem igaz abból, hogy az államvasutak a vonal irányának a megváltoztatását követeli. Éppen ellenkezőleg, a vasútügyi bizottság a polgármester indítványára határozta el, hogy a vasútvonal vezetése és az állomások megállapítása során a közönség kényelme legyen az irányadó, ezt kell figyelembe venni. Kada Elek indítványa alapján javasolta a vasútügyi bizottság, a kunszentmiklósi és a benei utakon az engedélyesek annyiban tartoznak a vasút vonalát megváltoztatni, hogy a törvényhatósági útról, ahol a közönséges kocsiforgalmat akadályoznák, a magánbirtokokra tereljék.

Az ötödik vád a polgármester ellen irányul, mivel vele szemben azt vitatja, hogy a tervezett vasútvonal hossza nem 32 km, hanem 29,75 kilométerben van megállapítva. A Kadánál lévő kereskedelmi miniszteri okmány szerint, amely hiteles okmány, az engedményesek 30,9 kilométerben akarták megállapítani a vonal hosszát, a kereskedelmi miniszter pedig a hivatalos műszaki vélemény alapján azt 32 kilométerben állapította meg.

A 6. vádpont szerint Gerster és Török ajánlata teljesen módosítva lett, és a Wéber Ede által tervezett irány lett kiépítve. Gerster és Török indítványában a kiindulási pont az alsó pályaudvar volt, amely továbbvezetett a Szentmiklósi úton a kúti erdőig. Innen az elágazás balra Kerekegyházáig, jobbra pedig a kis Nyíri erdőn át a Czethali szőlők mellett a Kláber-telep átvágásával a lajosmizsei pályaudvarig vezet. Wéber Ede törvényhatósági bizottsági tag vonaliránya pedig a következő: kiindulás az alsó pályaudvarnál, a Korhán-köz és az Úri-hegy érintésével a Mária-kápolna felé, a Benei, illetve a Kisbudai úton tart Lajosmizsére. A kerekegyházi vonalra a kereskedelmi miniszter Kada Elekhez intézett rendelete Wéber Edének az előmunkálati engedélyt megadta Kerekegyházától a czethali vagy a köncsögi állomáshoz. Dacára annak, hogy Wéber szerint a két irány között nincs különbség, Kada szerint itt is valótlant állít.

Ezek után Wéber megnevezte a rágalmazót dr. Nagy Mihály országgyűlési képviselő személyében. A városi tanács erre bejelentette, hogy dr. Nagy Mihály országgyűlési képviselő ellen is sajtópert indít. Itt azonban ellenlevélről is szó van.

Kada Elek ezután rátért a számításokra. Mint írja, a vasút kiépítési költségét nem az engedélyes állapítja meg. A vasútépítés végleges költségeinek a megállapítása, jóváhagyása a kereskedelmi miniszter jogköre, aki ebben a kérdésben műszaki szakembereinek véleménye alapján határoz. Az, hogy egy város mennyivel fog hozzájárulni egy vasút építési költségeihez, elsősorban nem azt nézi, mennyibe kerül az a vasút, hanem azt, hogy annak a kiépítése neki mennyit ér. És ezen az alapon határoz. Így volt ez Lestár Péter polgármester alatt is a tiszaugi vagy a fülöpszállási vasút építésénél is.

A vasútépítésnél kétféle papír szerepel, amelyekre az építést alapozzák. Az egyik az ún. elsőbbségi kötvény, amely kamatozik, azaz a vasút tiszta jövedelme bizonyos százalék erejéig ezek között a kötvénytulajdonosok között van megosztva. A másik papír az ún. törzsrészvény. A törzsrészvény tulajdonosai csak azután jutnak papírjaik után jövedelemhez, ha az elsőbbségi kötvény tulajdonosai részére megállapított összeg után valami a jövedelemből megmarad. Ez azonban ritka.

Lestár Péter alatt a tiszaugi vasút építésénél a város törzsrészvényekben 160 000 forintot szavazott meg, 40 000 forinttal többet, mint most. A fülöpszállási vasút kiépítésére törzsrészvényekben 150 000 forintot szavazott meg a közgyűlés, azaz 30 000 forinttal többet, mint amit most a lajosmizse–kerekegyházi vasútra megszavazott. Kada csak az elődök nyomdokát követte, és a törvényhatóság példája szerint járt el. A polgármester nincs abban a helyzetben, hogy a vasút építési költségét a legapróbb részletekig átlássa, ezért fogadta el alapul Wéber Ede számításait.

Ezután Kada Szappanos Istvánra a Függetlenség szerkesztőjére hivatkozott, aki a kötelességét teljesítve, a hozzá beérkezett cikkeket, különösen a városi ügyeket tartalmazóakat, figyelmesen át ne olvasná. Másrészt Szappanos István Kecskemét egyik elsőrangú pénzintézetének igazgatósági tagja, feltétlenül szükséges, hogy jól tudjon számolni. Ugyanis azt az összeget, amelyet most Kecskemét városa Török és Gerster engedményeseknek megszavazott, akkor ezek kerek 150 000 forintot, illetve a vasút hosszát 32 kilométernek véve, kerek 160 000 forintot nyernek.

Itt vannak tehát a Wéber Ede által nyomtatásban megjelent számítások, amelyek vagy igazak, vagy nem. Ha igazak, Kada azzal vádolja Wébert, hogy a nagyközönséget céltudatosan félre akarja vezetni. Ha pedig a számítások igazak, akkor Wéber törvényhatósági bizottsági tag 120 000 forint nyereséget vágna zsebre. Az ilyen számításokkal könnyen lehet dobálózni, mert a nagyközönség úgy sem tud, vagy nem szeret az utánaszámításokkal foglalkozni. Csak a végösszegeket szokta megnézni, amelyek a legvalótlanabb adatok, azokat nyomtatta ki a legvastagabb betűkkel.

Ezután Kada áttért arra a passzusra, amelyben Wéber azt állítja, hogy dr. Nagy Mihály ellenlevelét tárgyalták Török úr Lipót körúti budapesti lakásán, szeptember 16-án. Ha Wéber Ede látta ebből az ellenlevélből, miszerint a város károkat szenvedhet el, miért nem jelentette? A vasúti bizottságnak a tárgyalása előtt, szeptember 16–24-e között, Wéber a polgármesternél személyesen jelentette be, egyességre lépett a kérdéses vasút építését illetően Törökkel és Gersterrel. Miért nem szólt Kadának az ellenlevélről? Ezzel Kada befejezte a vádakra vonatkozó cáfolatait, s hogy az ügy teljesen világos legyen, Wéber eljárását kívánta megvilágítani.

Wéber Ede Kecskemét város törvényhatósági bizottságának tagja 1902. szeptember 4-én Gerster Béla és Török Emil mérnökökkel a kecskemét–lajosmizsei és kerekegyházi tervezett vasútvonal kiépítését illetően szerződésben egyezett meg, de úgy, hogy a szerződésben bizonyos kölcsönös jogokat és kötelességeket kötöttek ki. Wéber Ede ezt a szerződést tényleg megkötötte, az írásba foglalt szerződést szeptember 4-én kézhez vette, amit szeptember 5-én kelt másolatban a Kadánál lévő ellenlevél igazol is. Ebben a szerződésben az áll, hogy Török és Gerster mérnökök a várostól törzsrészvények ellenében 12 000 forintot, elsőbbségi kötvények ellenében pedig 15 000 forintot kötöttek ki. Nem igaz tehát az, hogy a hozzájárulási összeget az engedményesek csak azután emelték fel, mert a Wéber és a köztük létrejött szerződést szeptember 4-én ezen az alapon kötötték.

Kada nem tudott mit szólni Wébernek ahhoz az állításához, hogy szeptember 17-én Budapesten a saját szemével győződött meg arról, miszerint ott dr. Nagy Mihály, Gerster Béla és Török Emil egy olyan ellenlevelét tárgyalták, amely szerint a város 53 000 forinttal károsodik, és Wéber éppen emiatt szakított Gersterrel és Törökkel, adva be más ajánlatot. Kada Wébernek a szemére hányta, hogy őt erről nem értesítette, ugyanakkor megjelent a vasútügyi bizottság szeptember 14-i ülésén, ahol a legnagyobb dicséretet zengte a vasút mellett.

A vasútügyi bizottság szeptember 24-i üléséről felvett jegyzőkönyv a következőket tartalmazza: Az ügy tárgyalása előtt Wéber Ede bejelentette, hogy ő a vasút engedményeseivel szerződéses viszonyban áll. Ám a szerződés csak arra terjed ki, amennyiben Gersternek és Töröknek záros határidőn belül sikerül ezt a vasutat kiépíteni, neki, mint korábbi előmunkálati engedményesnek az előmunkálatoknál felmerült költségeit megtérítik, ellenkező esetben pedig a munkálataikat neki adják át, és ha neki sikerülni fog a vasút kiépítése, köteles lesz Gerster és Török felmerült költségeit megtéríteni.

Mindezek tudomásul vétele után a vasútügyi bizottság az engedményesek kérése alapján arra a megállapításra jutott, amelyek a 19 177/1902. kig. számú jelentésben vannak, vagyis elrendelte Wéber nyilatkozatának jegyzőkönyvbe foglalását, és azt az iratokhoz csatoltatta. Kada ezzel befejezte az összes vádpontokra vonatkozó megjegyzéseit. Szükségesnek tartotta azonban még egy dologra kitérni, ami nem tartozott a vasútügyhöz. Wéber Kadát mint polgármestert azzal vádolta meg, hogy 8 hónap óta nem intézte el a Helvécia jogviszonyait megváltoztató beadványát. Itt nemcsak Wéber érdekeinek védelméről van szó, hanem arról is, hogy a szegény telepesek jogát védelmezze a város. Kecskemét város erkölcsi kötelessége a telepesek jogai felett őrködni. Mivel a telepítő jogos érdekeit is figyelembe kell venni, továbbá azt is, hogy Wéber az utóbbi nagypolitikai küzdelmekben exponált szerepet játszott, ezért Kada el kívánta kerülni azt, hogy az ilyen nagy tárgyilagosságot igénylő kérdésben esetleg politikai szenvedélyek is befolyásolják az ítéletet. Ezért halogatta Kada az ügy elintézését. Időközben azonban meghalt az ügyész és a helyettes polgármester, emiatt az ügyiratokat ismét másnak kellett kiadni, és így húzódott el ez az ügy.

Ezek után Kada a törvényhatósági bizottsági tagok ítéletére bízta, milyen hitelessége van a Függetlenségben megjelent, és a városi tanácsot sértő cikknek. Wéber Ede évekkel ezelőtt a lajosmizsei vasút kiépítésére ajánlkozott. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a személye ellen bizonyos emberek részéről ellenszenv mutatkozik, ezért nem lesz semmi az ő tervéből. Ezért tehát lemondott arról, hogy ennek a vasútnak a kiépítéséhez rendes hivatalos úton hozzájusson. Most azonban kapóra jött neki egy alkalom, hogy a terveit más módon valósítsa meg. Kiegyezett tehát Gersterrel és Törökkel. Mint egyezségre jutott fél buzgólkodott Török és Gerster tervének a megvalósításán. A közönségben pedig olyan meggyőződést keltett, mintha Török és Gerster jóakarója lenne. Az ügyből kifolyólag ezután Kadának egynémely törvényhatósági bizottsági tagokhoz is volt néhány megjegyzése.

Lestár Péter Kecskemét városának kiváló polgármestere, közvetlenül a halála után ki volt téve annak a képtelen gyanúsításnak, hogy a Wéber Ede által létesített fülöpszállási vasút építési költségeihez való hozzájárulásért 20 000 forintot kapott. Ez rágalom. Kada Elek az élő törvényhatósági bizottsági tagokra hivatkozott, akik Lestár takarékpénztári betétkönyveinek adataival cáfolták ezt meg. Ez tény! Kada szerint az 1860-as, 1870-es évek elején is voltak városi tisztviselők, akik az állásukból kifolyólag rendszeresen különféle ajándékokkal láttatták el magukat, s vagyonuk egy részét a hivatalos eljárásukért adott ajándékokkal gyarapították. Ebben a korban elnézték azt, hogy a város kisebb javadalmazású tisztviselői és szolgái a fizetésükhöz rendes úton nem juthattak, nyugtáikat uzsorásoknál értékesítették, akik a hasznon a város pénztárnokával osztozkodtak. Kada azt is ki tudta mutatni, hogy a város egyes tekintélyes földbirtokosai a város közvagyonát bitorolták, és ez képezte a gazdagodásuk kútforrását. Mindezek ellenére Kada nem vádolta meg ezeknek a birtokosoknak az emlékét, mert abban az időben a közfelfogás nem tartotta ezeket az eljárásokat bűnnek.

Ennek ellenére Kecskemét város társadalmának egy részében a múlt példái alapján folyamatosan él az a hit, hogy közigazgatási tisztviselők illetéktelenül szereznek maguknak hasznot, amely a jövedelmeiket biztosítja. Némelyekben még él az a felfogás, minek adjunk nagy bért a hivatalnokoknak, amikor úgyis sok a mellékjövedelem. Hiába veti meg az új nemzedék a törvényt, a saját meggyőződése alapján is a régi rendszert, a gyanúsító felfogások még élnek. A jó hír lassan, a rossz hír gyorsan terjed.

Vegye figyelembe azt is a közgyűlés, hogy Kecskemét társadalmában vannak olyan személyek, akik a piacon a legnagyobb Catók, vagyonszerzésükhöz azonban kritika fér. Ezek az emberek sohasem bírnak azzal az erkölcsi bátorsággal, hogy itt a közgyűlésben tárgyalják a közügyeket, hanem mindig abban lelik a kedvüket, hogy a piszkot ragadó gyors hírt gyanúsítással akarják gyorsabb haladásra bírni. Ezek az elemek azután szövetkeznek egy másik új hatalommal, a vidéki sajtóval.

Kada, mint mondja, sokáig volt hírlapíró, lelkesül a sajtószabadságért, a hírlapirodalomért. Áldás annak az embernek a kezében a toll, aki tudományos felkészültségével, szellemi tehetségével szolgálja a haladás ügyét, aki védelmezi az embertársai jogát, előmozdítja azok művelődését, és gyarapítani igyekszik embertársai egymás iránti szeretetét. Átok viszont annak az embernek a kezében a toll, akinek sem tudományos, sem erkölcsi alapja nincs, aki nem ért a lapszerkesztéshez, és kellő erkölcsi alapja sincs megbírálni az igazi erkölcsi irányt, mégis kritizálja a közéleti bajokat, aki nem eszméért küzd, aki egyéni és üzleti érdekeit tartja szem előtt. Sajnos, az utóbbi időben gomba módra szaporodik a vidéki hírlapirodalomban ez az irány. Elképzelhetetlen, hogy az ilyen irányú lapok miként képesek magukat fenntartani. Ezek üzleti érdekből működnek és az eszközökben sem válogatnak. Mivel komoly irány képviseletére nincs lehetőségük, ezen az alapon az érdeklődést felkelteni maguk iránt nem képesek, viszont számítanak a közönség elromlott ízlésére, ezért előszeretettel keresik a piszkot, amelynek az olvasásától a közönség nagy része nem undorodik, sőt abban még élvezetet is talál. A sajtóban is van tiszta és piszkos foglalkozás. Mivel a hasonlók könnyen megtalálják egymást, természetes, hogy azok a társadalmi elemek, akik kedvvel űzik a gyanúsítást, kezet fognak a sajtóval, amely kedvvel vájkál a piszkos ügyekben.

Vannak törvényhatósági bizottsági tagok, akik a közgyűlésen nem mernek felszólalni, hanem a névtelenség köpenyébe burkolózva egynémely helyi lap útján intéznek a városi tisztviselők ellen minősíthetetlen támadásokat. Hírlapban nyilvánosan vádolják a tiszti alügyészt és a községi bírót azzal, hogy 1 forint 20 krajcáros ügyben érdekelten járnak el. Kada szerint elérkezett a közgyűlésnek az az ideje, hogy ezzel az iránnyal leszámoljon, mert ez az állapot tűrhetetlen. A polgármester kijelentette: amíg ő lesz a polgármester „bármely igaztalan támadás érjen, akár engem, akár az egyes tisztviselőket, a törvényes eljárást meg fogom indítani, s ha nyomára jövök, hogy erkölcsi bátorság hiányában egy bizottsági tag álnevek alatt firkál, itt válaszolok neki, de válaszolni fogok úgy, hogy abban a legkisebb kíméletre ne számítson.

Kada a közgyűlésen szóvá tette azt is, hogy némely bizottsági tagoknak az a felfogása, hogy minket közigazgatási tisztviselőket a törvényhatósági bizottsági tagok választanak, és mi a bizottsági tagoknak a szolgái vagyunk, akiknek ők nemcsak parancsolnak, de a műveltségükhöz viszonyított gúnyokkal is illethetnek. Kada a mostani választások előtt tiltakozott ez ellen, kijelentvén, hogy mi tisztviselők a város szolgái vagyunk, de sem neki, sem a többi városi tisztviselőnek egyetlenegy törvényhatósági bizottsági tag sem parancsol. Magáról szólva kijelentette, nincs abban a helyzetben, hogy a vagyona után éljen, ő szellemi munkával keresi a kenyerét, ám nincs arra utalva, hogy azt kizárólag a polgármesteri székben keresse. Polgármesteri tekintélyét csorbítani semmi komázással nem engedi. Ezzel a polgármester befejezte a beszédét.

Wéber Ede törvényhatósági bizottsági tag megköszönte a polgármesternek azt, hogy még a közgyűlés előtt értesítette arról, miszerint a cikkével fog foglalkozni, és a beszéde módot nyújt neki a félreértések és egy tévedés helyreigazítására. Wéber elismerte, tévedett, mert elfelejtette, hogy nemcsak a városi vasútra vonatkozó ajánlatát vonta vissza, hanem a gőzmozdonyú lajosmizseire vonatkozót is, és tévedett, mert őt is félrevezették. Sajnálkozását fejezte ki a felett, hogy a visszavonást illetőleg tévedett, úgy a tanács, mint a fellebbezők iránt. A szeptemberi közgyűlésen a polgármester kijelentette: más ajánlat nem volt, így emiatt Wéber meg volt győződve ajánlata fennállásáról.

Október 1-jén elment a helyettes polgármesterhez, és kikérte a lajosmizsei aktacsomót, ebből szerette volna megtudni, van-e olyan tanácsi végzés, amely az ügyet beszünteti. A polgármester nem adta oda neki az aktát, ő mondta, hogy ilyen nincs.

Wéber visszautasította azokat a vádakat, mintha ő a tanácsot vagy annak tagjait gyanúsítani akarta volna, visszautasítja a rágalmazásnak nemcsak a neki tulajdonított tényét, de még a szándékát is, hasonlóképpen a Lestár Péter volt polgármesterre vonatkozókat is. Dicsérte Lestár tevékenységét minden társadalmi fórumon. A törvényhatósági bizottság és a városi tanács korrektségét és megvesztegethetetlenségét akkor is védte idegenek előtt, amikor azok a leggyalázatosabb színekben voltak bemutatva. Már a februári cikkeiben megmondta, ő a tanácsot nem vádolja, sőt az ellene irányuló gyanúsítást visszautasította. Most pedig megmondja, hogyha őt a városi tanács a vasútügyben támogatná, akkor a vasutat gyorsan és olcsón megcsináltatná. Ha ebben a cikkében a tanács iránti gyanúsításnak vagy rágalmazásnak csak a nyoma is lenne, nem habozna bocsánatot kérni. Ha pedig a közgyűlés az eljárása felett rosszallását fejezné ki, hajlandó lenne törvényhatósági bizottsági tagságáról is lemondani. Éppen a múlt közgyűlés hozta az ügyet tisztába. A konzervgyár első alapítási kísérlete alkalmával ő világosította fel Fellbingert és társát, hogy itt nem kell vesztegetni, tisztességes az egész társadalom és minden hatóság, nincs szükség arra, hogy 10 000 forintot bízzanak valakire vesztegetési célból. Ezt követően Wéber kérdezte Szegedy György[148] tanácsnoktól, vajon úgy áll-e a konzervgyár ügye, ahogy ő állította, ha nem felel a kérdésre, azt állítása megerősítésének fogja tekinteni. Azt ő is hallotta, hogy Lestár Pétert megrágalmazták, de nem a politikai ellenfelei, hanem azok a személyek, akik, míg élt, égig emelték.

A polgármester azt akarja elhitetni, mintha Gerster és Török a hatóság strohmannjai lennének, pedig még februárban világosan és félreérthetetlenül megmondta, miszerint dr. Nagy Mihály kijelentette, ajánlata el nem fogadása estén ő vesz ki előmunkálati engedélyt, amikor pedig az összeférhetetlenségi törvényre hivatkozott, akkor megmondta, majd talál ő strohmannt, és akkor megjelent Gerster és Török. A polgármester harmadik állítása az, hogy káros hatás nem származhatott volna Kecskemétre, ha a vállalkozókkal szemben a hozzájárulás nem lett volna időhöz kötve. A vasút költségeire és hosszára vonatkozó adatokat Dabieszky könyvéből szerezte, amely szerint a budapest–lajosmizsei helyi érdekű vasút kilométerenként 22 075 forintba került, amelyből mintegy 5% elsőbbségi részvény. Ezért az összes számadatait fenntartja.

Több válasz és viszontválasz után a törvényhatósági bizottsági közgyűlés a kecskemét–lajosmizse–kerekegyházi helyi érdekű vasút ügyében a polgármesteri jelentésben foglaltakat, s ennek kapcsán a Kada Elek által ezen a közgyűlésen tett szóbeli előterjesztést, továbbá Wéber Ede törvényhatósági bizottsági tagnak arra adott válaszát tudomásul vette, és elrendelte azoknak a jegyzőkönyvbe foglalását.[149]

Érdekesebb, közigazgatással kapcsolatos beszédei

Darányi Ignác földművelési miniszter 1897. december 5-én Kecskeméten járt. Ebből az alkalomból a Kecskemét-vidéki Gazdasági Egyesület és a Kecskeméti Gazdakör együttes közgyűlésén Kada Elek feltárta az itteni gazdasági állapotokat.

A kaszinó nagytermében került sor a gazdaegyesületek közgyűlésére. Ezen Kada Elek polgármester hosszan ecsetelte Kecskemét város helyzetét. Beszédének lényegi része a következő volt:

Nekünk kecskemétieknek különszerű, a haza más tájaitól eltérő viszonyaink vannak. Ezeket a különböző viszonyokat, amelyek a polgárság gondolkozásmódját és kifejtett munkásságát szabályozták, és még jelenleg is szabályozzák, egyrészről a történeti fejlődés, másrészről a változatos helyrajzi viszonyok teremtették meg, s így velünk szemben gyakran elnézőnek kell lenni annak a kritikának, amely mezőgazdasági viszonyainkat veszi bonckés alá.

Nekünk különszerű munkásságot kell kifejtenünk, hogy boldogulhassunk, de e mellett a különszerű munkák mellett éreznünk kell azokat a terheket is, amelyek ma már majdnem általános jellegűek. Így a többek között a sertéskereskedelemnek pangása által nemcsak egyik hatalmas kiviteli águnk tétetett egészen tönkre, de ennek a következményeit nagyon súlyosan érzi a földbirtokos is, mert két nagy termelési ága, nevezetesen a kukorica- és árpatermelés a fogyasztók hiányában úgyannyira visszafejlődött, hogy az az által okozott károkat a rozstermelés alig képes ellensúlyozni, s így egyik égető vágyunk, áldozatokat nem kímélő törekvésünk az, hogy városunkban az újabb követelményeknek megfelelő sertéskereskedelem ismét fellendíttessék.

Másik nem kevésbé fontos bajunk az, hogy a haladás által megkövetelt kultúrafokozás és a rendelkezésünk alatt álló munkáskéz nincs arányban, s így most már bekövetkezett a munkáshiány, amelyet nemcsak a földbirtokos osztály érez, de nagyon veszélyezteti a szőlőmívelés terjedését, amely művelési ág pedig ennek a homokos tájon élő népnek életkérdése. Ennek folytán újra egy nagy gond, az előtt a gond előtt állunk, hogy miképp leszünk képesek a munkáskéz szaporítását helyes irányban előmozdítani.

Ha ezekhez hozzávesszük azt, hogy a kataszteri becslések alkalmával területünk egy részének, nevezetesen az úgynevezett fekete földeknek viszonyai nem részesültek kellő és tárgyilagos figyelemben, – akkor általános körvonalakban ecsetelem azokat a bajokat, amelyekkel nekünk küzdenünk kell, s amelyek elegendők arra, hogy figyelembe véve még különös viszonyainkat is – sok tekintetben elnézésben részesüljünk.

Ez a pillanat, amikor nekünk Nagyméltóságod megjelenése által kiváló örömünk van, nem alkalmas arra, hogy panaszkodjunk, s az általam elmondottakat ne is panasznak, hanem egyszerűen a bizalom kifejezésének kegyeskedjék tekinteni, s kegyeskedjék megengedni azt, hogy városunk közgazdasági viszonyait felölelő emlékiratunkat más alkalommal legyünk szerencsések átnyújtani.[150]

Az új székház avatására összehívott rendkívüli díszközgyűlésen 1897. december 26-án Kada Elek az ünnepi beszédében a következőket mondta: „Ma tehát mikor új székházunkat közgyűlésünkkel a munka templomává felavatjuk a mi gondolatainknak nem lehet e terem szűk korlátai között pihenni, nem szabad csupán a művészi alkotásokban gyönyörködni, hanem gondolatainknak el kell szállni a messze múltba, s mert nekünk tisztelt bizottsági tag urak ez épülettel együtt a munka összehordott gyümölcseit át kell adnunk a következő nemzedéknek, a távoli nagy idők útjain haladva kell eljutnunk a jelenig.[151]

Az 1902. augusztus 6-i rendes havi közgyűlés határozata értelmében, Kossuth Lajos születésének 100. évfordulója megünneplése alkalmából, a törvényhatósági bizottság szeptember 20-án díszközgyűlést kívánt tartani. A díszközgyűlésen elhangzó ünnepi beszéd megtartására a közgyűlés Kada Elek polgármestert kérte fel.[152]

Az 1902. szeptember 20-i rendkívüli közgyűlésen Kada Elek megtartotta ünnepi beszédét, amely annyira sikeresnek bizonyult, hogy Szappanos István törvényhatósági bizottsági tag indítványozta annak szó szerinti jegyzőkönyvbe foglalását, kinyomtatását és a lakosság közötti kiosztását. A közgyűlés az indítványt egyhangúlag elfogadta, sőt még annak a hírlapok útján történő közlését is elrendelte.[153]

Kada Elek polgármester az 1903. április 30-án tartott tisztújító közgyűlésen beszédet tartott. Ebben kitért rá, hogy 1903-ban a városnak a rendes háztartási szükségletek fedezésén kívül az eltelt hat év alatt 4 750 000 korona volt a kiadása. Ez a szám igazolja, hogy Kecskemét az előre törekvő hazai városok között előkelő helyen áll. Annak a kérdésnek az elbírálása, hogy ezeknek a kiadásoknak a racionális közigazgatási politika képezi-e az alapját, szükséges bizonyos részletezés is, illetve ez a politika csak akkor lehet helyes, ha a kiadások gyakorlati haszna is beigazolható. A gyakorlati haszon nemcsak abból a szempontból ítélhető meg, hogy a kiadások mint befektetések mennyiben kamatoznak, hanem abból a szempontból is, hogy azok a város anyagi és közművelődési fejlődésére és haladására milyen közvetlen és közvetett befolyást gyakorolnak. A város fejlődési kérdésének a megítélésénél a közgazdasági és közművelődési szempontok az irányadók.

A rendes háztartási kiadásokon, illetve az éves költségvetésben megállapított kiadásokon kívül hat év alatt elköltött a város 4 750 000 koronát. Ebből közgazdasági célokra 1 591 597 koronát, közművelődési célokra 3 118 892 koronát fordított. Közművelődési kiadások alatt Kada nemcsak a szellemi művelődésre vonatkozó dolgokat értette, hanem azokat is, amelyek a város forgalmi, egészségügyi, szépítészeti és ezekkel kapcsolatos ügyeit is. Világos képet akart adni arról, hogy a közigazgatási célokra fordított 1 591 597 korona kiadást mire fordították, és az a helyes közigazgatási politika alapján mivel indokolható.

Minden város fejlődését elsősorban pénzügyi viszonyai befolyásolják. Kecskemét szerencsés, mert a város közvagyonának értéke a lakosság számához viszonyítva „dúsnak” mondható. Ám különös a helyzete, a törvényekkel rászabott kötelezettségek, a történelmi mulasztások helyrepótlása, és nemcsak a természetes fejlődés, de úgy a hazai, mint a világverseny miatt szükséges erőkifejtés olyan kiadásokra kötelezi és készteti, amelyeket illetően alig lenne eredménye annak, ha csak a lakosság áldozatkészségére apellálnának. Így az áldozatok a legcélszerűbben úgy teljesíthetők, ha a város közigazgatási politikája elsősorban a közvagyon jövedelmezőségének a fokozására irányul, és e tekintetben nemcsak a jelennel, de a jövővel is számol, szem előtt tartja az utánunk következő nemzedék ez irányú érdekeit is.

A város pénzügyi viszonyai rendezettek. 1897-ben az új tisztikar megválasztásakor a város pénzügyi viszonyai szinte rendezetlenek voltak. Ám figyelembe kell venni, hogy gondoskodni kellett arról, hogy az 1897 előtt teljesített, több tetemes összegbe kerülő munkálatok, így a városháza, a színház, a villanygyár építési kiadásainak ki nem egyenlített részletei is ki legyenek egyenlítve. Figyelembe kell venni azt is, hogy a közgyűlés által még 1897 előtt megszavazott, és ismét tetemes összegekbe kerülő munkálatoknak, amelyeknek tényleges fedezetük nem volt, a fedezetéről a város gondoskodjon, s ezeken kívül a fejlődés által megkövetelt több rendbeli beruházások és kiadások, amelyeknek a fedezetéről szintén gondoskodni kellett. Figyelembe kell venni azt is, hogy a háztartásban kifejtett, s a közgyűlés által is folyton ellenőrzött takarékosság mellett is ott vagyunk, hogy a város éves költségvetési kiadása hat év alatt 1 260 000 koronával emelkedett, a város pénzügyi viszonyai mégis rendezettek. „Elgondolható, hogy nem kis gondba került úgy fejleszteni a bevételeket, hogy azok a kiadásokat a lakosság megterheltetése nélkül fedezzék.

A városi tanács közgazdasági politikáját így foglalta össze a polgármester: „Segélyezni minden olyan vállalatot, amely a lakosság közgazdasági érdekeinek megfelel, de ezzel kapcsolatosan a város magángazdálkodása is úgy irányíttassék, hogy annak jövedelme, ha szükséges, tőkebefektetésekkel is gyarapíttassék. Másodszor a város rosszul jövedelmezett, de eladás által jobban értékesíthető ingatlanainak egy része eladandó, de ezek helyett az utánunk következő nemzedék érdekében, ha alkalom kínálkozik, őseink bölcs példájára ismét földbirtok vásároltassék. A tanács eme törekvését, ez irányú javaslatait a tekintetes közgyűlés támogatta, és így jöttek létre azok a vállalatok és intézmények, p. o. a Conservgyár, a vincellériskola, a telepítések, a szikrai szőlő kibővítése, a városi ménes és gulya felállítása, stb., amelyek a lakosság és a város gazdasági fejlődésének előmozdítására hivatottak.

A városi tanács javaslatai alapján határozta el a közgyűlés, hogy a város részére az eladott földek helyett birtokokat fog vásárolni. Kada nem tartotta feleslegesnek ezeket a birtokszerzéseket, pedig azok ellen sokszor történtek ellenvetések. Azok, akik a város érdekeit a szívükön viselik, és akik a vezetésért erkölcsi felelősséggel tartoznak, azoknak ne csak a jelen lebegjen a szemük előtt, hanem tehetségük szerint iparkodjanak a jövő szükségleteiről is gondolkozni.

A város földbirtokaiból, azokból a birtokokból, amelyek legnagyobbrészt alig hoztak jövedelmet, az utóbbi hat év alatt eladott a város 1498 holdat 409 022 koronáért, és csak ezek helyett vett 9771 holdat 1 389 250 koronáért. „Ha már most – folytatta a polgármester – az eladott, alig jövedelmező föld mennyiségét levonom a vett földek mennyiségéből, a város földbirtoka 8353 katasztrális holddal szaporodott, és szaporodott akként, hogy ha az eladott birtokból befolyt vételári összeget a vett birtok vételári összegéből levonom, akkor a város által eme hat évben ily módon szerzett 8353 hold földbirtoktöbblet holdja a város által 118 korona 48 fillérben szereztetett meg, tehát holdja nem esett 60 forintba, s megszereztetett úgy, hogy az a lakosság terhét nemcsak nem szaporítja, de önmagát letörlesztve, bizonyos idő múlva ingyen jut az utánunk jövő nemzedék birtokába, amely nemzedék részére a város területén, illetve közvetlen szomszédságában akkor már nagy értéket képviselő birtokot szereztünk, amelyeknek az akkori dús jövedelme tiszta jövedelmet fog képezni.

Ezzel kapcsolatban Kada megemlékezett azokról a város belterületén végrehajtott kisajátításokról, házvételekről és telekeladásokról, amelyek foganatosítását még részben 1897 előtt határozták el, részben pedig a városi tanácsnak a legutóbbi időben beadott javaslatain alapulnak.

Hat év alatt kiadott a város kisajátításra 270 000 koronát, házvételre pedig 128 998 koronát. Háztelkek eladásából ez alatt az idő alatt 94 000 korona folyt be, így ha ezt az összeget levonjuk a kisajátításokra fordított 270 000 koronából, a kisajátítások terhe tulajdonképpen csak 176 000 korona, amely teher olyan mértékben csökken, amilyen mértékben a telek eladása, amellyel a város még bőven rendelkezik, fokozódni fog.

Kada megemlítette azt is, hogy bizonyos épületek emelése kulturális fejlődéssel is kapcsolatban van, a város hat év alatt összesen 1 862 000 koronába került új építkezéseket teljesített, amely összegből csak 750 000 korona szerepel kamatozatlan befektetésként, amelyek nagy része iskolai építkezés, de 1 112 000 korona tehát az építészeti kiadás, ennek tetemes része jól kamatozó befektetésként szerepel.

Kulturális, de a közgazdasággal kapcsolatos intézkedések a kövezés és a csatornák építése. A kövezések 188 512 koronába, a csatornázások 180 000 koronába kerültek, s bár a városi tanácsnak a szükséges tapasztalatszerzések óta még nem volt módja ez irányban a város érdekeinek jobban megfelelő javaslatot előterjeszteni, de a polgármester jelentette, hogy a javaslatokat elkészítette, s az újonnan megalakított városi tanácsnak már az első közgyűlésen alkalma lesz azokat beterjeszteni. A szoros értelemben vett közművelődési és emberbaráti kiadások a rendes évi költségvetés e címen való kiadásain kívül 253 000 koronára rúgtak, s még ide csatolható szépítészeti kiadásként a vasút melletti sétány létesítésére fordított 40 942 korona is. Ezek rendkívüli kiadások.

A város közművelődési fejlődése azonban nemcsak ezekből a kiadási tételekből ítélhető meg, mert ott figyelembe kell venni a rendes évi költségvetésben e címen szereplő kiadásokat is. Például a hat év alatt a rendes iskolai kiadások a felekezetek és az állam kiadásain kívül 1 841 000 koronára rúgnak, s ha ehhez hozzávesszük a 350 000 koronába került építkezéseket is, úgy Kecskemét csupán iskolákra a hat év alatt 2 190 000 koronát, tehát jóval többet költött, mint 1 millió forintot. A művészeti fejlődést illetően még nem lehet elmondani, hogy Kecskemét a tőle elvárható színvonalon áll, de erre alapos mentsége van, s az utóbbi hat évben is többször tanújelét adta annak, hogy ez irányban is az érzéke mindinkább fejlődik.

Ezekkel az adatokkal Kada egyrészt ecsetelni igyekezett azt a tevékenységet, amelyet a tisztikarnak a rendes adminisztrációval járó munkákon kívül ki kellett fejteni, másrészről adatokkal iparkodott bizonyítani azt, hogy a tanács a város fejlesztésére irányuló kötelezettségeinek, a javaslatai és az intézkedései által miként felelt meg. Ezek az adatok egyúttal azt is bizonyítják, hogy a városi tisztikar, élén a polgármesterrel, feladatának a magaslatán állt. A törvényhatósági bizottság a tisztikart ilyen irányú törekvésében mindig támogatta, az oszlopos tisztviselőket egyhangúan újra megválasztotta, ami bizonyítja, hogy a törvényhatósági bizottság helyesli a körültekintéssel, takarékossággal egybekapcsolt fejlődési irányt.

A törvényhatósági bizottság hat évvel ezelőtt a tisztviselői fizetéseket emelte fel, most a korpótlékot szavazta meg. A megüresedett helyekre kiváló fiatal erőket lehetett alkalmazni, többet azok közül, akik bent szolgáltak, de kerültek be a tisztviselők közé kívülről fiatalok is. Kada jelentését a közgyűlés tudomásul vette.[154]

Az 1903. április 30-i tisztújító közgyűlésen a város régi-új polgármesterévé egyhangú szavazással ismét Kada Eleket választották. Elmúlt hatévi tevékenységével kivívta a város közönségének megelégedését és bizalmát. Ezután letette az 1886. évi XXI. tc. 86. §-ban előírt tisztviselői esküt a tisztújítószék előtt. A közgyűlés bizalma folytán újra a polgármesteri székbe került, újabb nagy feladatok várnak rá, de a munkától nem riad vissza, hanem fokozott ambícióval fogja a feladatait teljesíteni. Programot nem terjesztett elő, azt hat évvel korábban már megtette, de nemcsak ebből, hanem az azóta folytatott működéséből a közgyűlés ismeri az ő törekvéseit. Ígérte, hogy minden erejét a város jólétének előmozdítására fogja szentelni, s kérte a törvényhatósági bizottságot, hogy őt ezentúl is támogassa.[155]

Az 1903. december 28-án tartott rendkívüli közgyűlésen Kada Elek üdvözölte a nagyszámban megjelent törvényhatósági bizottsági tagokat, meghívott vendégeket, a II. Rákóczi Ferenc emlékének megünneplésére összehívott ünnepségen, majd ünnepi beszédet mondott. Mészáros János lelkész, törvényhatósági bizottsági tag indítványára a beszédet teljes egészében beírták a közgyűlési jegyzőkönyvbe, hogy megörökítsék azt.[156]

c) Kada Elek munkakapcsolata a mindenkori főispánnal

Beniczky Ferenc főispán az 1897. december 26-án tartott rendkívüli díszközgyűlésen tartott beszédében Kada Elekről szólva megemlítette, hogy keresztül tudta vinni a tanítói árvaház Kecskeméten történő felállítását, az ezzel kapcsolatos utcarendezést, a folyamatban lévő munkástelepítések is az ő kezdeményezését, gondoskodását dicsérik. Ő fejezte be elődje, Lestár Péter által elkezdett munkákat, mint a piactér és környékének kövezését, amely munka 141 000 forintba került. A városi színház építését és felszerelését, amely 280 000 forintot igényelt; a katonai csapatkórház most folyó építését, amelyre 86 000 forintot irányoztak elő; a polgári leányiskola és 12 pusztai iskola felépítését, amelyek 60 000 forintot igényelnek; a villamos világítást, amely az újabb felszerelésekkel együtt 250 000 forintba kerül.

Mindezek mellett a Nagykőrösi utca csatornázásának és kövezésének költsége 63 000 forintot, a Búzaszentelő utca csatornázási költsége 20 000 forintot tett ki, és így a most felsorolt újabb alkotásoknak az 1 millió forintot kitevő költségével a városi közönség 16 év alatt az intézményeibe 3 695 000 forintot fektetett be, 1881–1897 között. Most, hogy az új városháza közgyűlési terme nyilvános rendeltetése számára készen áll, elismerés illeti azokat, akik a művészet és a tudomány oldaláról, illetve kétkezi munkájuk révén vettek részt abban.[157]

Beniczky Ferenc főispánt főispáni működésének 10. évfordulóján Kada Elek polgármester az 1900. november 27-én tartott rendkívüli díszközgyűlésen beszéddel üdvözölte. A polgármester közölte a főispánnal, hogy az 1900. augusztus 29-én tartott közgyűlés őt a város díszpolgárává választotta, és most neki jutott az a megtiszteltetés, hogy a mostani közgyűlésen a díszpolgári oklevelet átnyújthassa. Beniczky főispán válaszbeszédében a díszpolgári oklevelet köszönettel elfogadta. Beszéde további részében Kecskemétről szólt, amely az utóbbi 10 évben óriási haladást ért el. A város fejlődését jelzi az új városháza, a színház, a színházi díszletraktár, az aszfaltjárdák, az új piactér, a piactér és az utcák kikövezése, a sétatér rendezése, a város belterületének kibővítése, az új háztelkek kiosztása, a M. Kir. Erdőgondnokság felállítása, a gyalogsági laktanya felépítése, a helyi és az országos távbeszélő-hálózat létesítése, a villamos világítás behozatala. A gazdasági fellendülést igazolja a kecskemét–fülöpszállási és a kecskemét–tiszaugi helyi érdekű vasútvonalak kiépítése, a törlesztéses földek eladása, a városi és más nagyobb szőlőtelepek létesítése, szőlő- és gyümölcstermelő szövetkezet alakulása, a szikrai munkástelepek, a konzervgyár, a szikrai gőzfűrésztelep létesítése, Baracs-puszta megvétele, az Osztrák–Magyar Bank fiókintézetének megnyitása. Kulturális téren jelzi a haladást a harmadik kerületi népiskola megnyitása, a pusztai iskolák építése, általában véve a közoktatásügy nagyarányú fejlődése, a polgári leányiskolának új, modern helyiségek építése, a városi zeneiskola felállítása, városi segéllyel állami földmívesiskola és állami vincellériskola létesítése, a Pest megyei tanfelügyelőség kettéosztásával Kecskeméten királyi tanfelügyelői kirendeltség felállítása, a városi könyvtár és múzeum létesítése. A közegészségügyi intézmények közül a kórház felépítése, a városi kórházzal kapcsolatban ideiglenes elmebetegosztály létesítése, a katonai csapatkórház építése, az Országos Tanítói Árvaház felépítése, a m. kir. honvéd hadapródiskolánál tett négy alapítvány, a siketnémák és vakok intézetének felállítása, és a 48-as honvédek fokozottabb segélyezése. Ez az óriási haladás elsősorban Kecskemét város közönségének az érdeme.

Lestár Péter egyike volt azoknak, akik európai színvonalon álló gondolkodásukkal, éles és a város érdekeire irányzott tiszta látásukkal, erős, következetes kitartásukkal Kecskemétet rövid idő alatt a versenyképesség magas fokára emelték. Lestárnak kitűnőbb utódot keresve sem lehetett volna találni, mint amilyen Kada Elek. Lestár öröksége megbízhatóbb kezekbe nem is kerülhetett volna, mint amilyenben most van, s a polgármesternek hű követője a városi tanács, valamint az egész tisztikar, és együttmunkálkodásuknak a legszebb eredménye, hogy Kecskemét a legjobban adminisztrált városok közé tartozik. Kecskemét halad, erősödik, súlyban, tekintélyben és gazdagságban erősödik, pótadók nélkül is.

Ez alkalommal a főispán felajánlott a kecskeméti evangélikus református jogakadémia számára egy csekély alapítványt, 1000 koronát, amelynek a kamatait évről évre a jogakadémia legjobb hallgatója kapja, felekezetre való tekintet nélkül.

A közgyűlés végén Kada Elek polgármester bejelentette, hogy Kecskemét város közönsége a 178/1900. számú határozat alapján megfestette a főispán arcképét Both Menyhért[158] festőművésszel, és a kép a közgyűlési teremben lett elhelyezve.[159]

Az 1906. május 12-én tartott rendkívüli közgyűlést Kada Elek beszéddel nyitotta meg. Ebből kiderül, hogy I. Ferenc József Kecskemét város főispánjává Gulner Gyulát[160] nevezte ki. A főispáni beiktatáson Pest-Pilis-Solt és Kiskun vármegye képviselői, Abony város küldöttsége, és más hatóságok képviselői is megjelentek.[161]

Kada Elek polgármester az 1906. május 12-i rendkívüli közgyűlésen Gulner Gyula kinevezett főispán beiktatása alkalmával mondott ünnepi beszédében kitért rá, hogy a nagy idők ősei nagy kötelességet hagytak utódaikra. Ezek egyike az, hogy Kecskemét város képviselőtestülete mindig a magyar nemzeti érdek szem előtt tartásával iparkodjon polgárainak a haladását és javát előmozdítani, a másik pedig az, hogy e törekvését elsősorban biztosító önkormányzati jogok felett a legéberebben őrködjön.

Az önkormányzati jogok feletti féltékeny őrködés volt az oka annak, hogy a törvényhatósági bizottsági testület egésze sohasem bízott teljesen a főispáni intézményben, mert meggyőződése szerint ez az intézmény bizonyos tekintetben gátolja az önkormányzati jogok szabad gyakorlását, lásd az utóbbi idők szomorú politikai viszonyait, amelyek még ennek az államhatalmi jellegű intézménynek a régi tekintélyét is megingatták, mindezek miatt a közelmúltban a hazafiúi aggodalom kétségei között alig volt remény egy új főispán kinevezésére. Mivel azonban a király alkotmányos módon helyezte Gulner Gyulát a főispáni székbe, a kinevezést a közgyűlés és ő maga is üdvözli. A polgármester még azon reményének is hangot adott, miszerint az új főispán nem az önkormányzati jogok korlátozója lesz, hanem a törvényhatósági bizottsággal együttműködő személy.[162]

Az 1909. május 4-én tartott tisztújító közgyűlésen egyhangú lelkesedéssel választották meg ismét polgármesternek Kada Eleket. A választást követően a főispán a következő szavakkal üdvözölte: „Boldognak érzem magam, hogy tudathatom, miszerint a közgyűlés polgármester urat ismételten – egyhangú lelkesedéssel – ezen város polgármesterévé választotta. A törvényhatóság szerencsés helyzetben van, hogy Kada Eleket választhatta meg a város első tisztviselőjévé, mivel benne egy egész hazafit és egy lánglelkű munkást kapott. Nehéz a polgármester helyzete a nagy magyar alföld e metropolisában, mivel itt be kell bizonyítani a magyar faj szívósságát és a magyar nép alkotmányhűségét. A választás egyhangú volt, mivel Kada Elek hazafisága, tudása, jelleme, munkabírása és a nép osztatlan szeretete kvalificalja arra, hogy ezen polgármesteri székben a nagy feladatokat teljesítse. Kada Eleket már régóta ismerem, s így Isten és ember előtt tanúságot tehetek arról, hogy egy pillanatra se merült fel semmiféle momentum, amely azt igazolná, hogy Kada Eleket ne mindég Kecskemét városának jövője és haladása foglalkoztatta volna. Amidőn polgármester úr nagy terveinek megvalósításához állandó jó egészséget és kitartást kívánok, átszolgáltatom a város pecsétjét és a levéltár kulcsait.

A főispáni nyilatkozat után Kada Elek régi-új polgármester az 1886. évi XXI. tc. 86. paragrafusában előírt esküt a tisztújítószék előtt letette, majd a főispán szívélyes üdvözlő szavaiért őszinte köszönetet mondott. Köszönetét fejezte ki a törvényhatósági bizottsági közgyűlésnek is az ismételt egyhangú megválasztásáért, majd kinyilatkoztatta, hogy ezt az egyhangú bizalomnyilvánítást tartja a legnagyobb kitüntetésnek. Hangsúlyozta, hivatali kötelességeinek mindig igyekszik eleget tenni, és azt a jövőben is lelkiismeretesen kívánja teljesíteni, amiért is kérte a közgyűlést, hogy őt mindenkor, de leginkább az esetleg bekövetkezhető válságos időkben összetartásával és kitartásával támogassa.[163]

Az 1909. december 18-án tartott rendkívüli közgyűlésen az elnöklő Kada Elek polgármester vett értesítés alapján bejelentette Gulner Gyula főispán váratlan elhunytát. Mivel a főispán ügybuzgalma és tevékenysége örök nyomokat hagyott Kecskemét történetében, indítványozta a megboldogult emlékének és érdemeinek közgyűlési jegyzőkönyvbe foglalását, arcképének megfestetését, ravatalára koszorú helyezését, a temetésén a város egy küldöttség útján képviseltesse magát, végül a közgyűlés az elhunyt családjához intézzen részvéttáviratot. A közgyűlés az indítványt teljes egészében elfogadta, és a szerint járt el.[164]

Az új főispán, gróf Ráday Gedeon főispáni állásba történő beiktatására 1910. május 24-én tartott rendkívüli közgyűlésen került sor. A beiktatáson a főispánt Kada Elek beszéddel üdvözölte. Ennek lényegi része a következő volt: „Azok, akiket a nép bizalma és a törvény ide ültetett Kecskemét törv. hat. város bizottsági tagjainak sorába, azok Méltóságos Uram, különböző pártokhoz, különböző felekezetekhez és a társadalom különböző osztályaihoz tartoztak, és így nagyon természetes, hogy közöttük itt, ebben a teremben, midőn a város ügyeit intézik, nagyon gyakran nézeteltérések és érdekellentétek merülnek föl, mely viták sokszor huzamosabb ideig tartó káros nyomokat is hagynak még társadalmi életünkben is, de van egy kérdés, melyben nincs nézeteltérés, amiben mindenki egyetért, és ez a kérdés az, hogy önkormányzati jogaikhoz szigorúan ragaszkodnak. Ha ez veszélyben forog, a válaszfalak leomlanak, akkor mindenki egyetért, akkor az önkormányzati jog erős várának bástyájára állanak, hogy jogaikat ott megvédelmezzék.

A belügyminiszter úr Őméltósága közölte velünk, hogy városunk megüresedett főispáni állására Őfelsége Méltóságodat legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Hódoló tisztelettel fogadjuk a királyi leiratot, melyet fontosnak tartunk, nemcsak azért, mert királyi leirat, hanem azért is, mert önkormányzati jogunkkal van kapcsolatban.

Tehát önkormányzatunk erős várára állunk, hogy ha kell, jogainkat védelmezzük.

De hogy Méltóságodat látjuk, nincs szükségünk a védelemre. Nem ellenséget, hanem egy fennkölt gondolkozású előkelő munkást látunk felénk közeledni, aki nem támadni, hanem nemes munkáinkban segíteni akar nekünk. Ennélfogva nem fegyverrel fogadjuk, hanem kapunkat kitárjuk, és erős várunkban azzal a meggyőződéssel üdvözöljük Méltóságodat, hogy segítő társunk lesz, akinek habár rangja a törvény értelmében külön jogokat is biztosít, de a magyar alkotmány és a város jogainak kérdésében lelkének a mi lelkünkkel együtt kell éreznie, mert csak ez biztosíthatja hazafiúi kötelességeink kifogástalanul pontos teljesítését és a város zavartalan haladását.[165]

Gróf Ráday Gedeon főispán kegyeletes beszéddel emlékezett meg Kada Elek polgármesterről az 1913. június 30-án tartott rendes havi közgyűlésen, napirend előtti felszólalásában.

Mély megilletődés vesz rajtam erőt, szívem elszorul, amidőn szomorú és nehéz kötelességet teljesítek, megemlékezni azon legújabb súlyos csapásról, mely városunkat érte akkor, amidőn a Mindenhatóság kifürkészhetetlen bölcsességében elhatározta, hogy elhívja az élők sorából városunk szülöttjét, polgármesterét, büszkeségét, Kada Eleket. Kétszeresen nehezemre esik ezt megtennem itt ebben a teremben, melynek falai annyiszor visszhangzottak az ő bölcs és mindenkor meggyőző szavától, ebben a teremben, melyben úgyszólván testet öltöttek magas szárnyalású eszméi és tervei.

Hogy ki volt Kada Elek, s mi volt ő Kecskemétnek, azt igazán nem kell itt mondanom, hiszen az ő nevének híre messze túlszárnyalta e város határait, és nem hiszem, hogy volna ebben a teremben, volna városunk széles nagy határában csak egy ember is, ki ne részesült volna ismételten atyai jóakaratának, jóságos szigorának áldásaiban. Nagy kvalifikációival a tökéletes ember fogalmát közelítette meg. Egyesülve láttuk őbenne a vezető szerepre hivatott nagy ember bölcsességét, a rendíthetetlen színtiszta magyar ember hazafiságát, az igaz ember szívjóságát.

Amíg lelkének és testének erejében volt, ez a pezsgő, lüktető erő éltette és vezette városunkat, mikor azután a sors egy szomorú csapása megfosztotta őt legnagyobb ékességétől, minket pedig őtőle, akkor ott, abból a szemben levő ablakból, melyre nap-nap mellett ezren tekintettek fel, aggódó szívvel, abból az ablakból itt ezen városháznak falain járatta okos, jóságos tekintetét, féltve, aggódva szemlélve, mit tesz, hogy fejlődik az elhagyott gyermek.

Elválaszthatatlanul szülővárosától, most pedig ott künn alussza örök álmát abban a földben, melyet a fiú imádatával, az apa gondosságával szeretett.

Ha volnának álomképei az örökpihenésnek, én tudom, miről álmodnék Kada Elek. Egy nagy, egy magyarságban, erkölcsiekben, anyagiakban egyaránt nagy, hatalmas, híres alföldi városról, mely sohasem felejtkezhetik meg arról, hogy erejét, nagyságát, legnagyobb részben Kada Eleknek köszöni.

Elválaszthatatlan volt tőlünk életében, elválaszthatatlan marad szívünktől, emlékünktől halálában.

Az ő álma legyen nyugodt és boldogító, látképei pedig valósuljanak meg városunkon, úgy segítse a Mindenható Isten![166]

Kada Elek polgármesteri és közéleti tevékenységének összegzése

Kada Elek 1897-től 1913-ig tartó polgármestersége alatt kezdődött meg a város utcáinak, tereinek rendezése, burkolása, csatornázása. Ekkor készítették elő és kezdték meg a vízvezetékrendszer kiépítését. Utcák, terek fásítására, parkok létesítésére került sor. Telekkiosztásokkal, a belterület határainak kiterjesztésével segítette az egészségtelen lakásviszonyok felszámolását.

Több egyesületnek, így az Ipartestületnek, az Iparegyletnek, a Kereskedői Kaszinónak, a Kecskeméti Gazdasági Egyesületnek és a Kecskeméti Kaszinónak tette lehetővé, hogy székházhoz jussanak. A város támogatásával előkészítette a legrégibb iskolák jobb elhelyezését.[167] Kada alkotásai közé tartozik az Országos Tanítói Árvaház (1899), a siketnémák intézetének (1900), a vincellériskolának (1901), az állami gyermekmenhelynek (1903) és a kisegítő iskolának a létesítése, számos városi és pusztai iskola felállítása. Ő járta ki a polgári leányiskola államosítását (1904), amely új épületet is kapott (1899–1900), a szőlőmunkás-tanfolyam és a gazdaságitanítóképző-tanfolyam létesítését, de a városi cselédszerző intézet (1904) felállítása is a személyéhez köthető.[168] A fejlődés mértékét jól szemlélteti, hogy Kecskemét város az 1901. évi 25 tanyai iskolával szemben 1913-ban már 38 ilyen iskolát tartott fenn.[169]Polgármestersége alatt kezdtek hozzá a városi könyvtár felállításához (1897), a zeneiskola megszervezéséhez (1893),[170] és a városi mozgóképszínház építéséhez (1913) is.[171] Új állami intézmények létesítését szorgalmazta, a városiaknak[172] pedig állami támogatást járt ki.

Gondoskodni igyekezett a gyümölcstermelés és gyümölcskereskedelem, az állattenyésztés, a zöldségtermelés és a városi erdőgazdaság fejlesztéséről is. Szükségesnek tartotta a pályaudvar bővítését, a lajosmizse–kecskeméti (1905), a lajosmizse–kerekegyházai (1905), majd pedig a halasi vasút építését (1912-től). A vasutak mentén szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermelő kultúra honosodott meg, az itt élőket a vasút Kecskeméthez kapcsolta. Kiharcolta több fontos közút államköltségen történő kikövezését, a piacterek jobb burkolását és világítását. Munkástelepítésekkel, munkásházak építésével igyekezett a mezőgazdaság fejlődéséhez szükséges munkaerőt biztosítani és helyben megtartani.[173] A homoki szőlőtelepítések eredményeként jöttek létre 1913-ban Kecskemét külterületi lakott helyeiként Árpádszállás, Hetényegyháza, Kadafalva, Monostorfalva, Szikra. A nevéhez köthető a város szikrai szőlőtelepének létesítése is.[174]

Mindezek pénzügyi alapjait úgy biztosította, hogy nem növelte a lakosság adóterheit. A város bevételei az 1896. évi 1 127 398 koronáról 1913-ra 3 835 968 koronára, azaz a háromszorosára emelkedtek, úgy, hogy a pótadót sem kellett megemelni. Igaz, hogy közben a város adósságai is emelkedtek, de ezt nagy értékű befektetésekkel, építkezésekkel, közüzemek létesítésével, értékpapírok és terjedelmes földbirtokok megszerzésével igyekezett ellensúlyozni. A város adóssága törlesztésével tehermentesített és tulajdonjoggal megszerzett olyan földeket, amelyek növekvő értéke gyarapította a város vagyonát.

Kada földszerző politikája révén a város megszerezte a 3536 holdas Baracs pusztát (1900), amelyet később kétszeres áron adott el. Az 6190 holdas Szentkirályi-féle bugaci birtok (1901), majd pedig a 11 539 holdas koháryszentlőrinci uradalom (1907) megszerzésével újabb igen értékes, nagy kiterjedésű földbirtokokhoz jutott Kecskemét. Ezeknek a birtokoknak a jövedelmei gyarapították a városi pénztár bevételeit, és lehetővé tették a népjóléti kiadások emelését is.[175]

A szőlő- és gyümölcstermesztésnek már Kada Elek polgármesteri székbe kerülése előtt évszázados hagyománya volt Kecskeméten. A helyi szőlőművelés érdekeit nagymértékben segítette az 1883. évi XVII. tc., amely az újonnan telepített homoki szőlők után 6 évi adómentességet adott, valamint az a tény, hogy az 1870–1880-as években fellépő filoxéra és peronoszpóra átrendezte a hazai szőlőterületek megoszlását, sőt a művelés technikáját is átalakították. A filoxéra az immunis talajokon lévő alföldi homoki szőlőket nemcsak megkímélte, hanem minden korábbi méretet felülmúló telepítést indított el. Kecskeméten is folyt szőlőtelepítés a Szikrában, Ballószögben, Ágasegyházán, Koháryszentlőrincen, Szentkirályon és a város határában számos más helyen. Összefüggő szőlőtelep volt az állami Miklóstelep, a város szikrai szőlőtelepe, a Helvécia közbirtokosság telepe, Mathiász János[176] mintatelepe, Katona Zsigmond birtoka (Katonatelep), Kláber Mór[177] szőlőtelepe, valamint az 1897-ben alapított Első Kecskeméti Szőlő- és Gyümölcstermelő Szövetkezeté. A szőlőterületek nagysága az 1880. évi 4233 katasztrális holdról 1910-re 12 000 katasztrális holdra, azaz közel a háromszorosára növekedett. A város tulajdonát képező szikrai szőlőtelepet 1899-ben Kada Elek polgármester és Szegedy György tanácsnok kezdeményezésére 350 holdnyira bővítette a város. 1900-ban 9 holdas gyümölcsfaiskola is létesült.[178]

Kada Elek 1897. évi programbeszédében különösen fontosnak tartotta a sertéskereskedelem újbóli fellendítését. Kecskemét 1896-ban a földművelési miniszterhez folyamodott a felállítani szándékozott sertéshizlaló telep önálló sertéskereskedelmi központtá szervezéséért. A minisztérium azonban még 1899-ben sem közölte ennek feltételeit. Kada Elek közbenjárására a Kecskeméten hizlalt sertések vasúton – a kőbányai sertéspiac kikerülésével – gyorsan jutottak el a bécsi vagy a prágai piacra, a feladás után 24 órával. Ezeken a piacokon jóval magasabb árakat tudtak elérni a sertéskereskedők, mint a kőbányai piacon.[179]

A kecskeméti gazdák Kada Elek és a városi tanács támogatásával 1911-ben a juhtenyésztés érdekében Karakul Juhtenyésztő Részvénytársaságot hoztak létre.[180]

A polgármester sokat fáradozott ipari üzemek Kecskemétre telepítése érdekében is. Kada segítségével és kedvezményeivel ipari üzemek létesültek, úgymint a Kecskeméti Konzervgyár (1901), a Kecskeméti Egyesült Gőztéglagyár (1901), az Első Kecskeméti Műjéggyár Rt. (1902),[181] a Kecskeméti Gazdasági Gépgyár és Vasöntöde Rt. (1907), az Első Kecskeméti Gyufagyár Rt. (1909),[182] a Schiffer Adolf és Fiai Cipőfelsőrészgyár (1911),[183] és az Első Kecskeméti Kenyérgyár Rt. (1911). Ezek a gyárak, ipartelepek kapcsolódtak Kecskemét mezőgazdasági termeléséhez és munkalehetőséget biztosítottak a lakosságnak.[184]

Az 1909. július 31-i közgyűlés megadta mindazokat a kedvezményeket az alakuló Első Kecskeméti Gyufagyár Részvénytársaságnak, amiket az alakuló gyáraknak meg szokott adni. A vásárolt telek felét ingyen, a másik felét pedig négyszögölenként 5 koronájával adta a város. Ezen kívül előállítási árban adott a társaságnak 400 000 téglát és 15 évi községi adómentességet.[185]

(ITT KÉP VAN)

Első Kecskeméti Gyufagyár Rt. épületei (1910)

A városban működő négy nyomda közül egy Kada Elek polgármestersége idején kezdte meg a működését. Ez E. Nagy Endre nyomdaüzeme volt, amely 1903-ban létesült. A négy nyomda a magánosoktól vállalt munkák mellett intézmények és vállalatok megrendeléseiért is versenyzett. 1906-ban a városi közgyűlés is foglalkozott – főleg a nyomdatulajdonosok beadványai miatt – a tanácsi megbízások elosztásával. A közgyűlés határozatban mondta ki, hogy a város nyomdaipari vállalatai közművelődési szükségletet elégítenek ki, ezért a tanácsi megbízásokat Szilády Lajos,[186] G. Fekete Mihály, az Első Kecskeméti Hírlapkiadó Rt. és E. Nagy Endre nyomdája között egyenlő arányban kívánja szétosztani.[187]

A lakosság katona-beszállásolási gondját laktanyák építésével kívánta enyhíteni a város. Öt nagy laktanyát építettek és adtak bérbe a katonaságnak 1886–1911 között. Közülük kettő, a Csapatkórház (1897) az Izsáki úton és a Lovassági laktanya (1910–1911) a Szolnoki úton, Kada Elek polgármestersége alatt épült.[188]

A város általános szabályozási terve 1897–1898-ban készült el. A belváros 1903. évi rendezésekor készült el a Rákóczi út, amelynek két oldalán többszintes épületek emelkedtek, így a Cifrapalota[189] (1902–1903), a Törvényszék (1904), a Leszámítoló- és Pénzváltóbank (1904), a Kecskeméti Gazdasági Egyesület (1911) és az Úri Kaszinó (1913) épületei.[190]

(ITT KÉP VAN)

Kecskemét Főtere a századfordulón

(ITT KÉP VAN)

A Rákóczi út a századfordulón

Kada Elek polgármester várospolitikájának eredményeként épült fel a belvárosban az Osztrák–Magyar Bank palotája (1902) és a Kecskeméti Kereskedelmi Iparhitel-intézet és Népbank székháza (1912) is.[191]

(ITT KÉP VAN)

A Cifrapalota épülete

(ITT KÉP VAN)

A Királyi Törvényház épülete

(ITT KÉP VAN)

A Leszámítoló- és Pénzváltóbank palotája

(ITT KÉP VAN)

A Kecskeméti Kereskedelmi Iparhitel-intézet és Népbank székháza, bal oldalt a második katolikus bérház épülete (Széchenyi tér)

Fontos szerep jutott a városkép formálásában a belvárosi iskoláknak is. A város anyagilag támogatta és a terület szanálásával segítette a Református Újkollégium (1910–1912) és az Állami Főreáliskola (ma: Katona József Gimnázium) épületének építését (1911–1914). Ez utóbbi tanintézet felépítéséért Kada Elek épp olyan nehéz harcot folytatott, mint korábban az Országos Tanítói Árvaház megszerzéséért.[192]

Kada Eleknek a fentebbiekben taglalt polgármesteri tevékenységét jól mutatják havi jelentéseinek utolsó pontjaiban adott beszámolói is. Ezekben a pontokban emlékezett meg az elhunyt városi közigazgatási tisztviselőkről, a város szempontjából fontos eseményekről, így például ipari üzemek alapításáról, a kecskeméti iparkiállításról, népszámlálási eredményekről, katonai egység és főtiszt áthelyezéséről, a városi tisztviselőket érintő hírlapi rágalmazásokról, a II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatos ünnepségekről, a Kossuth szobor leleplezési ünnepélyéről, a mezőgazdasági munkásokat érintő eseményekről, a helyi oktatásban történt változásokról, újdonságokról, a városi vízvezeték létesítésével kapcsolatos próbafúrásokról, a helyi közegészségügyi járványhelyzet kezelésére vonatkozó intézkedések megtételéről, a városi tisztviselők működésével kapcsolatos fontosabb eseményekről, az 1911. évi földrengés okozta károk elhárítására tett intézkedésekről, a városvezetés gazdasági tárgyú elképzeléseiről és azok foganatosításáról.

A polgármester a mindenkori közgyűlést megelőző, napirend előtti felszólalásokra (interpellációkra) adott válaszaiban igyekezett szakszerű, mértékletes, és az adott személlyel vagy eseménnyel kapcsolatosan tárgyszerű választ adni. Amennyiben információ hiánya miatt nem tudott azonnali választ adni a feltett kérdésre vagy kérdésekre, igyekezett megjelölni a válaszadás időpontját, esetleg a válaszadásra illetékes személyt vagy hivatalt.

Kada Eleknek a közgyűléseken elhangzott javaslatai, helyzetértékelései, beszédei mindig Kecskemét jövőbeni fejlődését voltak hivatottak előmozdítani. Kapcsolata a mindenkor hivatalban lévő főispánnal korrekt, kiegyensúlyozott, sőt barátinak volt nevezhető.

(ITT KÉP VAN)

A Magyar Királyi Állami Főreáliskola épülete

Kada Elek a polgármesteri tevékenysége mellett hírlapírással, szépirodalommal és művészettel is foglalkozott. A Kecskemét című lapot 1880–1882 között szerkesztette. Több Budapesti újságnak, így a Budapestnek, a Pesti Hírlapnak, a Pesti Naplónak és a Vasárnapi Újságnak is dolgozott. Néprajzi, régészeti és történelmi tárgyú cikkeket jelentetett meg a kecskeméti újságokban. Sok szépirodalmi munkájának, színdarabjainak Kecskemét múltja a tárgya. Több sikeres népszínmű szerzője, melyek közül a „Helyre asszonyt” 1906-ban a budapesti Király Színház, „A tárogatót” 1909-ben a kecskeméti városi színház mutatta be. Kada Elek munkái nemcsak Kecskemét múltját ismertették, hanem bemutatták a város jelenét is, öregbítve annak hírnevét.[193]

Kada Elek beszédeiben és írásaiban gyakran megjelent a természethez, ezen belül is a „nagy kék éghez” fűződő misztikus kapcsolata. Világképébe természetes egyszerűséggel épült be az alföldi ember szabadságszeretete és a városi polgár azon törekvése, hogy termékeny évtizedeit a város szolgálatába állítva, máig ható értékeket teremtsen.[194]

A város határában végzett régészeti kutatásait is komoly előtanulmányok után kezdte el. Az általa feltárt leletekkel vetette meg a városi múzeum (1898) alapjait.[195] A városi könyvtár és múzeum anyaga helyhiány miatt alig volt hozzáférhető, ezért 1909-ben kultúrpalota építésére tett javaslatot. Ebben a közművelődési épületben a művészeti ismeretek terjesztésére szolgáló előadó- és hangversenytermek, kiállítási helyiségek mellett a múzeum és a könyvtár is helyet kapott volna. Itt állt volna az érdeklődők rendelkezésére a 10 000 kötetes városi, és a 30 000 kötetes református főiskolai könyvtár, egy közös olvasóteremben. A terv azonban nem valósult meg.[196]

A kecskeméti művésztelep felállításának terve 1904-ben Kada Elek és Iványi-Grünwald Béla[197] találkozásakor, a Nemzeti Szalon kiállításán fogalmazódott meg. A terv gyakorlati megvalósítására Iványi-Grünwald Béla vezetésével 1909-ben került sor, ekkor alapították meg a Kecskeméti Művésztelepet. A polgármester és a festőművész közötti megegyezés szerint, minden művésznek, aki Kecskeméten megtelepszik, a város közönsége a Műkertben egy 400 négyszögöles telken műtermet és lakást építtet, amelyet 30 évi, évente 600 koronás amortizációs törlesztés mellett, örök tulajdonul bocsát a város az illető művészek birtokába. Ezenkívül állandó ösztöndíjakkal fogja segíteni a város a művésznövendékeket, vagy ösztöndíj helyett díjtalanul bocsát műtermeket a rendelkezésükre. Iványi-Grünwald Bélának, valamint a többi vezető, illetve korrigáló tanárnak évi 3600 korona fizetést ad a város. Az ajánlatot a nagybányai művésztelep vezetője Iványi-Grünwald Béla elfogadta, és 1910 tavaszán a művészek már Kecskemétre fognak költözni. A létrejött egyezséghez már csak a közgyűlés hozzájárulása volt szükséges. A megegyezés ellenére a művésztelep tényleges működését az 1911. évi földrengés miatt csak 1912-ben kezdhette meg.[198]

(ITT KÉP VAN)

A Kecskeméti Művésztelep műterembérháza (1910 körül)

Kada Elek polgármester a művésztelep mellett 1909-ben kerámia- és szőnyegszövő műhely létrehozását is szorgalmazta. Elgondolása azonban csak részben valósult meg. A szőnyegszövő intézet 1909. október 16-án a Mezei utca 8. számú Jausz-féle házban nyílt meg. Az intézetnek olyan, a 12. életévüket betöltött leányok lehettek tagjai, akik kifizették a tandíjat. Az intézet egész napos, délelőtti vagy délutáni tanfolyamokat szervezett. Az egész napos tanfolyam tartama 3 hónapig, a délelőtti 5 hónapig, a délutáni 6 hónapig tartott.

A felvételi díj 5 korona volt, amelyet a beíratás alkalmával kellett befizetni. A tandíj az első csoportban (legfinomabb szőnyegszövés) 30 korona, a másodikban 25, a harmadikban 20 koronára rúgott. A tandíjmentesen felvett növendékek a tanfolyam tartama alatt kizárólag az intézetnek dolgoztak. Amennyiben a növendékek maguknak dolgoztak, 6 korona szövőszék- és eszközhasználati díjat tartoztak fizetni, és kötelesek voltak megtéríteni a felhasznált és elrontott anyag értékét is.

Az intézetbe beiratkozottaknak a tanfolyam látogatása kötelező volt. Felvételük alkalmával előképzettségüket iskolai bizonyítvánnyal tartoztak igazolni.[199] A Jánszky Bélára[200] bízott kerámiaműhely még a földrengés idejét sem élte túl. A szőnyegszövés sikeresebbnek bizonyult, hiszen 1911-ben már szőnyegkiállítást is rendezhettek. Falus Elek[201] akadályoztatása és az értékesítés nehézségei miatt 1913-ban megszűnt a szőnyegszövés is.[202]

Az 1911. július 8-i földrengés rendkívüli feladatokat rótt Kada Elek polgármesterre. A városban az épületek 90%-án repedések keletkeztek, kémények dőltek le, több középület, köztük a városháza is megrongálódott. Kada Elek Földrengési Segélyező Bizottságot alakított, 1 millió korona államsegélyt és 6 millió korona kedvezményes kölcsönt szerzett a városnak és lakóinak. Memorandummal és felterjesztésekkel fordult a miniszterelnökhöz és a szakminiszterekhez a gyors helyreállítás érdekében. Szociális érzékenységét bizonyítva hívta fel a figyelmet a nincstelen károsultak helyzetére.

Felterjesztéseiből kitűnik a szándék, hogy a földrengés utáni helyreállítást fel szerette volna használni a városkép szépítése mellett a város fejlesztésére és funkcionálisabbá tételére is. Közintézmények idetelepítésében, vasútépítésben, oktatásfejlesztésben reménykedett. Úgy látta, lesz lehetőség a századforduló előtt indult fellendülés folytatására. A földrengéskor érvényben lévő városszabályozási terv már az ő polgármestersége idején, 1897–1898-ban született meg, e szerint történt meg a főtér kialakítása, a modern városi úthálózat kiépítésének megkezdése stb. A földrengést követő újjáépítés megkövetelt bizonyos változtatásokat, ezek keresztülvitelével készült el 1913-ban az új rendezési terv.

Kada Elek nemcsak a város jelenét és jövőjét meghatározó stratégiai kérdésekkel foglalkozott, kivette a részét a mindennapok feladataiból is. Elnöke volt pl. az Államkölcsönt Kiosztó Bizottságnak, amelynek 1912. december 28-ai ülésén vett részt utoljára.[203]

Kada Elek polgármestersége (1897–1913) időben egybevág a századforduló új művészeti irányzatával, a szecesszióval. Kecskeméten is sorra épültek az erre művészeti stílusra jellemző épületek. A szecesszió stílusjegyeit viseli magán a városháza, a Református Újkollégium, az Evangélikus Egyházközség által 1911–1912-ben építtetett Luther palota, a Városi (Úri) Kaszinó és a Gazdasági Egyesület székháza, az Állami Főreáliskola, az 1912-ben épített Széchenyi téri második katolikus bérház.[204] Szecessziós alkotások még a Cifrapalota, a Kecskeméti Iparegyesület és a Kecskeméti Ipartestület által 1906–1907-ben építtetett Iparos Otthon épülete, az 1910 körül épült izraelita bérház, valamint az 1910–1911-ben felépített műkerti művésztelepi Alkotóház és a Művésztelep hat villája is.[205]

(ITT KÉP VAN)

A kecskeméti városháza épülete a századfordulón

(ITT KÉP VAN)

A Luther palota (1912 után)

(ITT KÉP VAN)

A Kecskeméti Iparos Otthon szecessziós székháza (1906 után)

Kada Elek volt a szecesszió kecskeméti meghonosítója, öntudatos, haladó, modern polgár és mecénás is egyúttal, aki szecessziós épületet építtetett magának, és enteriőrjében az új ízlés szerint készült lakberendezési tárgyakat használt. Több darabot is vásárolt a Kecskeméti Szőnyegszövő Falus Elek tervezte szecessziós szőnyegeiből.[206]

(ITT KÉP VAN)

Kada Elek Czollner közi szecessziós stílusú nyaralója

(Tulajdonosa itt halt meg.)

Kada Elek 1913. június 24-én bekövetkezett halála mély részvétet keltett országszerte. Személyében Kecskemét egyik legnagyobb formátumú polgármesterét, közéleti személyiségét veszítette el.

Halála után egy évszázaddal, Kecskemét megyei jogú város közgyűlése 2013. május 2-án kitüntetéseket alapított, köztük a Kada Elek-díjat. A díj – a közgyűlés állandó bizottságainak véleményezését követően – évente egy személy vagy munkacsoport részére, a város fejlesztése, Kecskemét javainak gyarapítása, műemlékeinek védelme, vonzó arculatának megőrzése és alakítása, valamint a város polgárosodása, általános jólétének növelése érdekében végzett maradandó értékű tevékenységéért adományozható.

A kecskeméti városi tanács jelentése a közgyűlésnek elhunyt polgármestere érdemeiről

Rendkívül jellemző, igen alapos és részletes a városi tanácsnak a Kada Elek halála és temetése után a polgármesteri tevékenységéről készített, és az 1913. június 30-i rendes havi közgyűlésen tárgyalt jelentése, amelyet az alábbiakban a lényegi részét kiemelve közlünk:

Tekintetes Közgyűlés!

Mély és igaz fájdalommal jelentjük, hogy városunk nagynevű polgármestere, Kada Elek udvari tanácsos, 1913. június 24-én este 10 óra 10 perckor hosszú szenvedés után elhunyt.

A tekintetes közgyűlésnek, de a város egyetlen lakosának sem kell magyaráznunk, kit vesztettünk mi őbenne? Bizonyítja ezt a részvétnek és meghatottságnak az az imponáló nagyszerűsége, mely ravatala körül megnyilvánult, és még inkább azok a magukban véve kicsiny, de az érzelmek nagyságát és mélységét teljes igazságukban bemutató tünetek, melyek a lakosság különböző korú, foglalkozású és felfogású tagjai részéről sűrűn észlelhetők voltak, és kétségtelenül bizonyították, hogy Kada Elek elméjének nagyságát, tetterejének szilárdságát, szeretetének mélységét átérzette, vagy legalább átérezte a lakosság minden rétege.

Néhai Kada Elek polgármester az alatt a 16 év alatt, míg e város élén állt, minden gondolatát és idejét, minden erejét e város fejlesztésére, lakosai jólétének emelésére fordította. Nem volt olyan társadalmi osztály, olyan foglalkozási ág, olyan szegény vagy gazdag ember, kinek a panaszát meg nem hallgatta, bajait orvosolni, jogos érdekeit érvényesüléshez juttatni ne igyekezett volna. A város utcáinak és tereinek rendezésével, burkolásával, csatornázásával, a vízvezeték létesítésének előkészítésével és megkezdésével, utcák és terek fásításával, parkok létesítésével, a tetszetős építkezésekkel a város belterületét az idegenekre nézve vonzóvá, a lakosságra nézve barátságossá tette. Telekkiosztásokkal, a belterület határainak kitolásával megkezdte az egészségtelen lakásviszonyaink megjavításának nagy munkáját, új, egészségesebb városfejlesztés számára nyitott utat, és lerakta egy új, nagyobb és szebb Kecskemét alapjait.

Lehetővé tette, hogy a legfontosabb egyesületeink, melyekre a város gazdasági szervezése tekintetében és társadalmi szempontból is nagy feladatok hárulnak és várnak, az Ipartestület és Iparegylet, a Kereskedői Kaszinó, a Gazdasági Egyesület, a Kecskeméti Kaszinó – nagyobbrészt saját palotáikban – megfelelő elhelyezéshez jussanak. Részben keresztülvitte, részben előkészítette legrégibb iskoláink megfelelő elhelyezését a városi közönség támogatásának biztosításával. Új állami intézményeket, a város által létesítettek részére állami támogatást eszközölt ki. Meg tudta nyerni a város közönségét minden olyan társadalmi intézmény számára, melytől a város kulturális vagy gazdasági előhaladását várta.

Mindnyájan tudjuk, milyen szeretettel karolt fel minden gazdasági haladást. A gyümölcstermelés és -kereskedelem, az állattenyésztés, a zöldségtermelés, a városi erdőgazdaság fejlesztése egyformán állandó gondoskodásának volt a tárgya. A mezőgazdaság, ipar, kereskedelem előtte nem ellentétes, hanem egymást kiegészítő fogalmak voltak, melyek összhangzatos fejlesztésére különös gondja volt. A pályaudvar kibővítését, a lajosmizsei, majd a halasi vasút építését mindezen foglalkozási ágak fejlesztéséhez szükségesnek tartotta, azért küzdött a megvalósításukért olyan törhetetlen eréllyel. Kieszközölte gazdasági életünk fejlesztése érdekében több fontos közutunknak államköltségen való kikövezését, piactereink jobb burkolásáról és világításáról gondoskodott. Felismerte, hogy mezőgazdaságunk fejlődésének legnagyobb akadálya a munkáskéz elégtelensége, azért telepítésekkel igyekezett a lakosság számát fokozottan gyarapítani.

Mindezekhez a reformokhoz pénz kellett és vagyon ahhoz, hogy a fejlődés a jövőben se akadjon fenn. A pénzt megszerezte anélkül, hogy a lakosság adóterhét növelte volna. A földek jövedelmének természetes növekedésén, a parcellázásokból folyó nagyobb jövedelmeken kívül kieszközölte Pusztaszer jobb kihasználását, a javadalmak kezelésének behatóbb módját, s ezzel a város közjövedelmeit évente több százezer koronával fokozta. Ezek, és sok más hasonló intézkedés következménye, hogy míg a polgármesterségét megelőző évben, 1896-ban, a bevételek 1 127 398 koronára voltak előirányozva, addig polgármesterségének utolsó évében, 1913-ban, már háztartási alapunk bevételei 3 459 642 koronára, sőt a szentlőrinci alap bevételeivel együtt 3 835 968 koronára emelkedtek, s mindezeket a kiadásokat a pótadó emelése nélkül fedezni tudtuk. És ha a városi közönség adósságai emelkedtek is ez idő alatt, az emelkedéssel nagy értékű befektetések: építkezések, közüzemek, értékpapírok, terjedelmes földbirtokok állnak szemben, melyeket a város közönsége az adósság törlesztésével lassanként tulajdonjoggal megszerez és tehermentesít, és amelyek értékük növekedésével is nagymértékben növelik a város vagyonát.

Legközvetlenebb és legmaradandóbb hatású cselekvésének mondhatjuk a nagyszabású földszerző politikát, melyet oly eredményesen folytatott. A 3500 holdas Baracs puszta megszerzése és kétszeres áron való eladása a város vagyonának gyarapítására volt fontos. Az 5300 holdas Szentkirályi-féle bugaci birtok, különösen pedig a 11 500 holdas koháryszentlőrinci uradalom megszerzése azonban a város közönségét újabb nagy értékű, nagy terjedelmű földbirtokhoz juttatta, melyeknek fokozódó jövedelme nemcsak a városi pénztár bevételeit fogja gyarapítani, de azt is lehetővé teszi, hogy a népjólét fokozása, a lakosság gyarapítása érdekében a város közönsége messze időkig folytathatja azt az évtizedeken át bevált földbirtok-politikát, mely a földeknek örökáron való kiosztásában és parcellázásában, vagy bérbeadásában a lakosság vagyonosodásának, boldogulásának és megelégedettségének fokozására, a termelés és vele az ipar és kereskedelem fejlődésére eddig is olyan sok és szép eredményt hozott. Hogy ez a birtokszerzés még nagyobb arányokban nem történhetett, annak nem ő volt az oka, és ezt a közgyűlés jól tudja. Bizonyos azonban, hogy a két birtoknak, s különösen Koháryszentlőrincnek a megszerzése, és a város határához való csatolása messze időkre kiható fényes emléke marad az ő előrelátásának és törhet(et)len energiájának.

Mindnyájan ismerjük azt a bölcs és előrelátó vezetést, mely igen nehéz politikai viszonyok, a politikai pártok heves harca között a város békéjét és fejlődését a nagyobb veszélyektől megvédelmezte, s azt a páratlan tapintatot, igazságérzetet, mellyel az összes felekezetek és egyházak jogos érdekeit pártatlanul kielégítette.

A városunkat 1911. július 8-án sújtott, elháríthatatlan csapás, a földrengés alkalmával megrongált egészséggel is az első volt, aki a város minden polgárára, a város minden érdekére gondolt; hajnaltól késő estig tartó fáradhatatlan munkássággal megakadályozta, hogy magánérdekek gátolják a szerencsétlenség következményeinek elhárítását, gondoskodott a lakosság biztonságáról és arról, hogy megfelelő állami támogatással az elemi csapás súlyos anyagi következményei mindenkire nézve elviselhetővé váljanak.

Közügyekben, vagy ünnepélyes alkalmakkor tartott beszédei meggyőző erejükkel, bölcs kijelentéseikkel, gyönyörű gondolataikkal mindenkor cselekedet jelentőségével bírtak, mert oktattak, neveltek, serkentettek a polgári erények gyakorlására, az erkölcsi értékek megbecsülésére, a város és a haza határtalan szeretetére. Még ez időben kifejtett szépirodalmi munkássága, színdarabjai is e várost, annak múltját ismertették, dicsőítették, s ezzel nemcsak Kada Elek, hanem a mai Kecskemét dicsőségét is hirdették, öregbítették.

Azt a nagy tekintélyt, melyet nagy szíve és nagy elméje, sokoldalú és nagy értékű munkássága neki országosan szerzett, sohasem a maga javára, a maga érdekében, hanem mindig a város és lakossága javára értékesítette, s hasznosította úgy az országos összejöveteleken, mint a felsőbb hatóságok előtt, és így a maga megérdemelt dicsőségét is kizárólag városa javára kamatoztatta.

Tisztviselői rajongva szerették, mert jóságos, bár szigorú főnök volt, aki a munkátlanságot nem tűrte, az esetleges visszaélést kérlelhetetlenül üldözte, de a munkát és a törekvést mindig megbecsülte, a tisztviselők jogos érdekeit előmozdítani törekedett, s szellemének magas röptével lelkesítette, s mintegy magával vonta fölfelé a jövő lelkes munkásaivá tette a nehezebben hevülőket is.

E sokoldalú munkássága mellett szabad idejében szinte szórakozásképp, de csak nagy előtanulmányok alapján előállhatott eredménnyel megteremtette a városi múzeumot, mely kellő tanulmányozás után lassanként nemcsak a város őskorának egyes homályos pontjaira fog fényt deríteni, hanem értékes, ritka, sőt részben páratlan tárgyaival általunk ma még nem is értékelhető vagyona lesz a városnak.

A nagy polgármester és nagy ember halála mély gyászba borított minden kecskemétit, és mély hatást tett országszerte. Úgy éreztük, hogy ennek a szívekből kitörő gyásznak a megnyilvánulásához méltó keretet kell adnunk, ezt kívánja tőlünk a törvényhatósági bizottság, ezt Kecskemét népe. Azért azonnal elhatároztuk, hogy Kada Eleket a város halottjának tekintjük, s a közgyűlés utólagos jóváhagyása reményében hozzá méltó gyászpompával temettetjük el. A tett intézkedéseket ismeri a közgyűlés; most azok jóváhagyását kérjük azzal, hogy a költségek elszámolását utólag fogjuk bemutatni, s ugyanakkor a pénzügyi bizottság meghallgatása után javaslatot fogunk előterjeszteni, azok mikénti fedezésére.

A továbbiakra nézve pedig javaslatainkat a következőkben terjesztjük elő:

1.) Méltóztassék néhai Kada Elek polgármester emlékét és érdemeit, melyeket ez előterjesztésünkben vázoltunk, a közgyűlés jegyzőkönyvében megörökíteni.

2.) Méltóztassék a gyászoló özvegyhez intézendő levélben a városi közönség részvétét kifejezni.

3.) Méltóztassék elhatározni, hogy a római katolikus egyház által adományozott díszsírhelyen a város közönsége sírboltot építtet, és Kada Elek emlékéhez méltó síremléket állít a városi pénztár terhére.

4.) Méltóztassék elrendelni az elhunyt polgármesterünk arcképének a tanácsterem részére leendő megfestését.

5.) Méltóztassék elhatározni, hogy a megboldogult emlékét ily módon is megörökítendő, a mai Vásári utca, a városi bérháztól kifelé, valamint az utcának a közeljövőben kinyitandó belső új szakasza, Kada Elek utcának neveztessék.

6.) Méltóztassék elhatározni, hogy Kada Elek özvegyének gondtalan, boldogult férje állásához illő megélhetését az elhunyt kiváló működésére, különösen a koháryszentlőrinci uradalom megszerzése körül szerzett feledhetetlen érdemeire való tekintettel a város közönsége biztosítani kívánván, a nyugdíjszabályzat értelmében járó 2898 korona 50 fillér nyugdíja életfogytig évi 6000 koronára egészíttessék ki, s a határozat ezen része jóváhagyás végett a belügyminiszterhez felterjesztessék.

7.) Méltóztassék elhatározni, hogy a város közönsége néhai Kada Elek polgármester összes irodalmi munkáit, úgymint regényeit, elbeszéléseit, vasúti és régészeti szakmunkáit, beszédeit, stb. a család hozzájárulásával összegyűjteti, kiadatja, és amennyiben a befolyó előfizetési díjakból és árakból a kiadás költségei fedezhetők nem volnának, a hiányzó összeget a városi pénztár viseli, az esetleges bevételi többlet pedig a családot, illetve az örököseit illeti.

8.) Méltóztassék elhatározni, hogy a város közönsége és lakossága néhai polgármestere emlékét a város valamely alkalmas pontján – lehetőleg a Rákóczi úton, a városi múzeum és könyvtár új épülete előtt –, felállítandó szoborral is megörökíti.

E szobor céljaira nem indít ugyan országos gyűjtést, de mégis közadakozás volna megindítandó, hogy annak költségeihez e város lakossága, a magyar államvasutak tisztviselői, a magyar írók és mindazok, kikkel életében együtt dolgozott, és akik őt becsülni és szeretni megtanulták, hozzájárulhassanak. A közgyűlés pedig már most jelentse ki, hogy a szobor költségeinek az adományokkal nem fedezett részét annak idején a városi pénztár terhére fogja megszavazni.

Ha még bejelentjük, hogy az érkezett részvétnyilatkozatokért a köszönőleveleket a város közönsége nevében szétküldtük, az ez alkalommal szükségesnek vélt intézkedésekre vonatkozó javaslatainkat, illetőleg jelentésünket megtettük.

Tekintetes Közgyűlés!

1897. január 28-án, amikor az újonnan megválasztott polgármester, Kada Elek, székfoglaló beszédét elmondta, megköszönte a közgyűlésnek egyhangú megválasztását, kijelentve, hogy »nem a címet köszönöm meg, amit adtak, hanem azt, hogy alkalmat adtak arra, hogy szülővárosomba visszatérhettem, s férfikorom delén összes erőmet szülővárosom szolgálatába bocsáthatom«. Most, amikor 16 évi munka után megtért azokhoz a régi kecskeméti főbírákhoz, kiket oly magasra becsült, és kik most már vele együtt porladnak az anyaföldben, megállapíthatjuk, hogy esküjét híven betartotta, munkásságának eredményei akkor tett ígéreteit értékben messze túlszárnyalják. Áldjuk emlékét, de őrizzük is meg szíveinkben eszméit, és azt a lángoló szeretetet Kecskemét iránt, mely korán fölemésztette a mindnyájunknak drága polgármestert, de amelyet nekünk kell tovább őriznünk, ápolnunk és sokszoroznunk, hogy az ő és mindannyiunk legkedvesebb álma, a nagy, mívelt, szép és boldog Kecskemét megszülethessék. …[207]

(ITT KÉP VAN)

Kada Elek (1852–1913)

(ITT KÉP VAN)

Kada Elek sírja a Kecskeméti Köztemetőben

(ITT KÉP VAN)

Kada Elek emléktáblája

(Kecskemét, Kada Elek utca. Az emléktábla Kada Elek szülőháza helyén álló épület falán látható.)

(ITT KÉP VAN)

Kada Elek emléktáblája (2006)

(Kecskemét, Hunyadiváros, Márkus Géza utca 22.)

(ITT KÉP VAN)

Kada Elek mellszobra (1968)

(Kecskemét, Katona József park, Tóth Sándor alkotása)

(ITT KÉP VAN)

Kada Elek mellszobra (2013)

(Kecskemét–Kadafalva, Angelo Minuti alkotása)

(ITT KÉP VAN)

Kada Elek mellszobra (2014)

(Kecskemét, Pálfy Gusztáv alkotása)

(ITT KÉP VAN)

A Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola épülete (2014)

(Kecskemét, Katona József tér 4.)

Irodalom

BALÁSFALVI KISS Barnabás, dr.

1939

Kecskemét múltja és jelene rövid vázlatban. Kecskemét.

 

EÖTVÖS NAGY Imre

1914

Kada Elek halála. In: Kecskeméti Nagy Képes Naptár 1914. közönséges évre. XXI. évfolyam Kecskemét. 227–252.

 

GYERGYÁDESZ László ifj.

2005

Kecskemét. A főtér és környékének művészeti emlékei és gyűjteményei. Kecskemét.

 

HLBOCSÁNYI Norbert–PÉTERNÉ FEHÉR Mária

2013

Kada Elek szerepe Kecskemét gazdasági életének 20. század eleji megerősödésében. In: Kecskemét „Aranykora” Kada Elek a városfejlesztő polgármester. Szerk.: Péterné Fehér Mária. Kecskemét. 81–122.

 

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor

1996

Magyarország történeti statisztikai helységnévtára 8. Bács–Kiskun megye. Budapest.

 

JUHÁSZ István

1981

Kecskemét történetének időrendi áttekintése. Kecskemét. (Kézirat).

1998

Kecskemét város építéstörténete. In: Kecskeméti Füzetek 8. Kecskemét.

 

KEMÉNY János

1996

Adalékok a Kecskeméti Művésztelep megalakításához. In: Művészettörténeti Értesítő XLV. Budapest, 1996. 1–2. szám 131–142.

2011

Száz éve történt. Adalékok a kecskeméti földrengés történetéhez. Forrás: Múltbanéző. A MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltárának elektronikus folyóirata. 3. sz. Internet: http://www.bacs-kiskun-leveltar.hu/V3/SP07_mbn/Tanulmanyok/keja-03t-1.html (Letöltés dátuma: 2013. november 30.)

2013

Kada Elek intézkedései a földrengés okozta károk enyhítésére. In: Kecskemét „Aranykora” Kada Elek a városfejlesztő polgármester. Szerk.: Péterné Fehér Mária. Kecskemét. 283–303.

 

KOVÁCS Endre (főszerk.)

1979

Magyarország története 1848–1890. Budapest. 2. kötet.

 

PÉTERNÉ FEHÉR Mária–SZABÓ Tamás–SZÉKELYNÉ KŐRÖSI Ilona

1992

Kecskeméti életrajzi lexikon. In: Kecskeméti Füzetek 4. Kecskemét.

 

REISZIG Ede–HARASZTHY Lajos

1911

Kecskemét. In: Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye II. Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár honlapja. Internet: mek.oszk.hu/09500/09536/html/0016/10.html (Letöltés dátuma: 2013. május 20.)

 

RIGÓ Róbert

2014

Elitváltások évtizede Kecskeméten (1938–1948). Budapest–Pécs.

 

SÜMEGI György

2013

A városépítő Kada Elek. In: Kecskemét „Aranykora” Kada Elek a városfejlesztő polgármester. Szerk.: Péterné Fehér Mária. Kecskemét. 129–159.

 

SZÉKELYNÉ KŐRÖSI Ilona

1993

Kecskeméti évszázadok. Fejezetek a város múltjából. Kecskemét.

2013

Oktatás és kultúra Kecskeméten a 19. és 20. század fordulóján. In: Kecskemét „Aranykora” Kada Elek a városfejlesztő polgármester. Szerk.: Péterné Fehér Mária. Kecskemét. 165–210.

 

SZINNYEI József

1897

Magyar írók élete és munkái. Budapest. V. kötet 781–782. Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár. Internet: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/k/k09981.htm (Letöltés dátuma: 2013. május 29.)

 

TUZA Gábor

2013

Kada Elek irodalmi munkái és néprajzi látásmódja. In: Kecskemét „Aranykora” Kada Elek a városfejlesztő polgármester. Szerk.: Péterné Fehér Mária. Kecskemét. 251–276.

[1] Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL BKML) IV. 1903. a. Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai (a továbbiakban: IV. 1903. a.) 3/1897. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[2] MNL BKML IV. 1903. a. 13/1897. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[3] Administratio (lat.): közigazgatás.

[4] MNL BKML IV. 1903 a. 14/1897. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[5] Hektowatt: 100 watt.

[6] MNL BKML IV. 1903 a. 101/1900. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[7] MNL BKML IV. 1903 a. 312/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[8] Graselli Miklós (Tokaj, 1861. december 2. – Pécel, 1935. június) iskolaigazgató. Tanulmányait Tokajban és a Budapesti Állatorvosi Akadémián végezte. 1893 novemberétől Kecskeméten a földmívesiskolában segédtanító. 1895 szeptemberétől a kecskeméti földmívesiskola igazgatója, ahol 25 évig szolgált. Nyugdíjaztatása után Pécelre költözött.

[9] Pataky Imre (Magyaróvár, 1850. november 28. – Kecskemét, 1910. március 31.), rajztanár, szobrász, festő. 1867-től három éven át a bécsi képzőművészeti akadémia hallgatója. 1870–71-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium ösztöndíjával a müncheni képzőművészeti akadémia mesteriskolájában tanult. 1871 őszétől Kecskeméten a kegyesrendi és a református főgimnáziumban, majd több intézményben is tanított. Az 1875-ben megnyílt polgári leányiskolának egyik szervezője és tanára volt. 1888-tól haláláig az alsó fokú ipar- és kereskedelmi iskola igazgatójaként működött. Több iparostanonc-kiállítást szervezett. Részt vett az 1901. évi országos ipari és gazdasági kiállítás előkészítésében. Részese volt az Iparos Otthon létrehozásának is. Festményeiből 1909-ben az Iparos Otthonban rendeztek kiállítást. Tervei szerint készült el a pusztaszeri millenniumi emlékoszlop. Személyéhez köthető az 1892-ben a Nagytemplom falán elhelyezett honvéd-emléktábla is.

[10] MNL BKML IV. 1903. a. 179/1901. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.; „Közgyűlés”. Kecskemét, 1901. szeptember 1. (XXIX. évfolyam 35. szám) 2.

[11] Hajagos Illés (Kecskemét, 1818. szeptember 3. – Kecskemét, 1900. december 17.) ügyvéd, városi rendőrfőkapitány, polgármester. 1851. július 16-tól Kecskemét polgármestere. 1861. január 21-től városi főbíró. 1862. november 20-tól 1867 májusáig ismét kinevezett polgármestere volt a városnak. 1872. április 2-től 1890-ig városi rendőrfőkapitány. 1890. december 29-én vonult nyugdíjba.

[12] MNL BKML IV. 1903. a. 293/1900. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[13] Zombory László (Nagykőrös, 1842. június 19. – Kecskemét, 1902. április 23.) ügyvéd, városi főügyész. 1865-ben bírói, 1868-ban ügyvédi diplomát szerzett Pesten. Ezután előbb Nagykőrösön, majd Cegléden nyitott ügyvédi irodát. 1871-ben a törvényszék felállításakor magánügyvédként települt át Kecskemétre. 1878-tól az ügyvédi kamara elnöke. 1875–1878 között a Kecskeméti Takarékpénztár ügyvédjeként tevékenykedett. 1878. november 14-én választották Kecskemét város főügyészévé. Ő szervezte meg az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Részvénytársaságot, amelynek haláláig az igazgatósági elnöke volt. Más tisztségeket is betöltött.

[14] MNL BKML IV. 1903. a. 751 902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés; „Közgyűlés”. Kecskemét, 1902. május 4. (30. évfolyam 18. szám) 1–2.

[15] Szapáry István, gróf (Budapest, 1829. május 27. – Budapest, 1902. május 2.) cs. és kir. kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, örökös főrendiházi tag, főispán. Pest megye és Kecskemét város főispáni tisztét 1880. április 25-től 1890 októberéig látta el.

[16] MNL BKML IV. 1903. a. 107/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[17] Fekete István (Kecskemét, 1845. október 19. – Kecskemét, 1902. május 30.) ügyvéd, városi tanácsnok, helyettes polgármester. Közpályáját rendőrkapitánysági tollnokként kezdte 1867-ben. 1869–1871 között törvényszéki jegyző. 1870-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1871-ben segéd-telekkönyvvezetővé nevezték ki. 1873–1884 között ügyvédként tevékenykedett. Az 1884. évi tisztújításkor tanácsnokká választották, a mérnöki és építészeti osztályt vezette. Kezdeményezésére kezdődött meg Kecskeméten a város poros, sáros utcáinak szilárd burkolattal való ellátása. Választmányi tagja volt az ügyvédi kamarának, jegyzője a városi római katolikus felekezeti iskolaszéknek. 1891-től a jogi és pénzügyi osztályt vezette, főnöke volt a javadalmi hivatalnak, 1891–1896 között igazgatója a városi zálogintézetnek. 1897-ben választották meg helyettes polgármesternek, amely tisztséget haláláig be is töltötte.

[18] MNL BKML IV. 1903. a. 132/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[19] Bagi László, id. (Kecskemét, 1819. június 27. – Kecskemét, 1904. március 9.) ügyvéd, polgármester. Ügyvédi vizsgáját 1846 augusztusában tette le. 1847. november 1-jén Kecskemét város tiszteletbeli tiszti ügyészévé nevezték ki. 1848 júniusában tiszti ügyésszé választották, ezt a tisztségét 1850-ig töltötte be. 1861-ben Pest vármegye kecskeméti törvényszékéhez táblabírónak választották meg. 1867. május 15-én Kecskemét város főbírójává választották, amely tisztséget 1872. január elejéig látta el. 1872. április 2-án polgármesterré választották, és 1878 novemberéig volt a város első embere. 1879 februárjában az árvaszékhez került, majd 1884. december 29-én az árvaszék elnöke lett. Itt dolgozott 1896 decemberéig. A római katolikus egyháznak két alkalommal is a főgondnoka volt, míg a jogakadémiai tanácsnak 9 évig az elnöke. Több egyesület tisztikarában is tevékenykedett. Több alkalommal is volt országgyűlési képviselőjelölt.

[20] MNL BKML IV. 1903. a. 63/1904. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[21] Laukó Károly (Cegléd, 1838. december 18. – Kecskemét, 1906. november 12.) ágostai evangélikus lelkész. 1866 tavaszán választotta meg lelkészévé a kecskeméti evangélikus egyház. Aktív résztvevője volt Kecskemét közéletének. Cikkei jelentek meg a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapokban, sőt más egyházi lapokban és folyóiratokban is. Néhány alkalmi írását és fordítását önállóan is kiadta.

[22] MNL BKML IV. 1903. a. 345/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[23] MNL BKML IV. 1903. a. 1/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[24] MNL BKML IV. 1903. a. 385/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[25] Vámos Béla (Magyaralmás, 1847. április 29. – Budapest, 1911. november 6.) jogtanár, rendőrfőkapitány, országgyűlési képviselő. 1869-től a kecskeméti jogakadémia tanára. 1884. július 3-án országgyűlési képviselővé választották. Egy cikluson át képviselte Kecskemét érdekeit a parlamentben. 1890–1905 között Kecskemét rendőrfőkapitánya volt. A Kecskemét című lapot 1875. január 1-jétől június 30-ig szerkesztette.

[26] MNL BKML IV. 1903. a. 350/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[27] MNL BKML IV. 1903. a. 275/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[28] „Közgyűlés”. Kecskemét, 1901. március 3. (, XXIX. évfolyam 9. szám) 1.

[29] MNL BKML IV. 1903. a. 1/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[30] MNL BKML IV. 1903. a. 35/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[31] MNL BKML IV. 1903. a. 164/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[32] MNL BKML IV. 1903. a. 67/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[33] Wéber Ede (Basel (Svájc), 1843. január 11. – Kerepes, 1935. szeptember 24.) pedagógus, szőlőtelepítő, nemzetgazdász. 1891-ben 2000 hold ballószögi földet vett a várostól, amelyen létrehozta Helvécia nevű szőlőtelepét. 1600 holdon 6–8 holdas parcellákat alakított ki, amelyeknek a megművelésére Balaton vidéki kapásokat hozatott. 1892-ben 105 család talált itt új otthonra. Kecskemét közéletében mint törvényhatósági bizottsági tag vett részt. 1911-ig vezette a helvéciai telepet, majd visszaköltözött Kerepesre.

[34] Nagy Mihály, dr. (Tolna, 1860. január 8. – Budapest, 1918. július 15.) ügyvéd, törvényszéki bíró, országgyűlési képviselő. 1896-ban és 1901-ben szabadelvű programmal választották meg Kecskemét országgyűlési képviselőjévé. Több helyi lapba is publikált. 1897. február 28-tól a Kecskeméti Lapokat, 1900-tól a Kecskeméti Friss Újságot szerkesztette.

[35] MNL BKML IV. 1903. a. 244/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[36] Zaboretzky Ferenc (Pest, 1857 – Kecskemét, 1935) építész. Lechner Ödön és Pártos Gyula nagyobb vidéki építkezésein művezetői megbízásokat kapott, többek között a szegedi és a kecskeméti városháza építésekor. Kecskeméten önálló építészeti irodát 1897-ben nyitott. Tervei alapján és vezetése mellett épült meg a konzervgyár, az Osztrák–Magyar Bank épülete, az Országos Tanítói Árvaház, a villanytelep, az állami gyermekmenhely. A római katolikus bérház építésének művezetője volt. Több magánház, villa tervezését és kivitelezését vállalta.

[37] MNL BKML IV. 1903. a. 466/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[38] MNL BKML IV. 1903. a. 343/1903. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[39] Requiem (lat.): katolikus gyászistentisztelet, gyászmise.

[40] Hock János (Devecser, 1859. december 31. – Budapest, 1936. október 10.) római katolikus pap, politikus, író, országgyűlési képviselő.

[41] MNL BKML IV. 1903. a. 312/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[42] Mészáros János (Alcsút, 1848. december 27. – Kecskemét, 1916. május 19.) református lelkész, tanár, törvényhatósági bizottsági tag. Kecskeméti lelkésszé 1890. június 30-án választották, hivatalába 1890. szeptember 8-án iktatták be. Ezt a tisztségét haláláig betöltötte. Írásai, cikkei a Kecskeméti Nagy Képes Naptárban („A kecskeméti református ekklézsia története”, 1892.), a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapokban („Tehet-e valamit a református theologus a vallás-erkölcsi élet emelését illetőleg?”, 1900.) jelentek meg. Munkatársa volt a Protestáns Papnak is.

[43] MNL BKML IV. 1903. a. 312/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[44] Telcs Ede (Baja, 1872. május 12. – Budapest, 1948. július 18.) szobrász. Kecskeméti Kossuth-szobrát 1906. július 1-jén avatták fel.

[45] Tőry Emil (Pest, 1863. április 17. – Budapest, 1928. május 31.) építész, építészeti szakíró.

[46] MNL BKML IV. 1903. a. 226/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[47] MNL BKML IV. 1903. a. 74/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[48] MNL BKML IV. 1903. a. 201/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[49] MNL BKML IV. 1903. a. 51/1903. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[50] MNL BKML IV. 1903. a. 388/1907. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[51] Hajnóczy Iván (Budapest, 1883. február 24. – Los Angeles (USA), 1978. augusztus 28.) tanár, irodalomtörténész. 1910-től 1942-ig a kecskeméti kereskedelmi fiúiskola igazgatója volt. Katona Józseffel kapcsolatos kutatásai tették ismertté. A Katona József Körnek 1913-tól 1918-ig a főtitkára, 1928-tól 1932-ig pedig az ügyvezető elnökeként tevékenykedett. Cikkei irodalomtörténeti, szakoktatási, művelődéstörténeti folyóiratokban jelentek meg.

[52] MNL BKML IV. 1903. a. 235/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[53] MNL BKML IV. 1903. a. 232/1907. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[54] MNL BKML IV. 1903. a. 1/1908. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[55] MNL BKML IV. 1903. a. 290/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[56] MNL BKML IV. 1903. a. 284/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[57] MNL BKML IV. 1903. a. 350/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[58] MNL BKML IV. 1903. a. 1/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[59] Interpelláció (lat.): kérdés formájában kifejtett felszólamlás.

[60] MNL BKML IV. 1903. a. 189/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[61] MNL BKML IV. 1903. a. 383/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[62] Füvessy Imre (Kiskunhalas, 1857. április 27. – Kecskemét, 1932. március 29.) rendőrtiszt, városi tisztviselő. 1885-ben lépett Kecskemét város szolgálatába mint fogalmazó. 1891. január 16-án saját kérésére a rendőrséghez helyezték át. 1892-ben rendőrkapitánnyá választották. 1903-tól helyettes rendőrfőkapitány. 1909-ben került a bűnügyi osztály élére mint országos hírű bűnügyi nyomozó. 1912-ben a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. 1919 márciusában állásából eltávolították. A Tanácsköztársaság bukása után korábbi helyettes rendőrfőkapitányi állását a rendőrség államosításáig, 1920-ig ismét betöltötte. A város 1920-ban a katona-, illetőségi és kórházügyi osztály élére állította. 1920. augusztus 16-án tanácsnokká választották. 1922. április 1-jén vonult nyugalomba. 1924. április 1-jétől 1931. április 30-ig a városi levéltár selejtezési munkáját végezte. Elnöke volt a kecskeméti Polgári Körnek, a Kecskeméti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnek. Választott tagja volt a városi törvényhatósági bizottságnak. 1883-tól cikkeket írt a helyi lapokba.

[63] MNL BKML IV. 1903. a. 189/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[64] Lechner Ödön (Pest, 1845. augusztus 27. – Budapest, 1914. június 10.) építész, a magyar stílusú szecesszió úttörője. Építészeti alkotásai Kecskeméten: 1887-ben a Rudolf lovassági laktanya terveit készítette el a város számára. Pártos Gyulával együtt készített tervek szerint épült meg 1890–1896 között a városháza. 1909–1910-ben víztornyot és Rákóczi-emlékművet tervezett a Rákóczi út végére, de ez a terve nem valósult meg. 1911-ben közreműködött a földrengés miatt megsérült városháza helyreállításában. Iparművészeti alkotása Kecskeméten: 1897-ben a kecskeméti városháza közgyűlési termének bútorzata.

[65] Horváth Mihály (Kecskemét, 1859. június 24. – Kecskemét, 1937. március 16.) orvos, országgyűlési képviselő. Kecskemét város felső választókerülete választotta meg országgyűlési képviselővé 1910-ben. A parlamentnek 1910–1918 között volt a tagja.

[66] MNL BKML IV. 1903. a. 242/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[67] MNL BKML IV. 1903. a. 316/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[68] MNL BKML IV. 1903. a. 348/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[69] MNL BKML IV. 1903. a. 350/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[70] MNL BKML IV. 1903. a. 383/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[71] MNL BKML IV. 1903. a. 238/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[72] MNL BKML IV. 1903. a. 275/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[73] MNL BKML IV. 1903 a. 389/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[74] MNL BKML IV. 1903. a. 337/1907. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[75] MNL BKML IV. 1903. a. 269/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[76] Nivellíroz (ném.): kiegyenlít, nivellál; szintez, szintkülönbséget mér.

[77] MNL BKML IV. 1903. a. 398/1897. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[78] MNL BKML IV. 1903. a. 117/1898. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[79] MNL BKML IV. 1903. a. 327/1898. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[80] MNL BKML IV. 1903. a. 331/1898. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[81] MNL BKML IV. 1903. a. 20/1900. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[82] „Közgyűlés”. Kecskemét 1900. április 29. (XXVIII. évfolyam 17. szám) 1–2.

[83] MNL BKML IV. 1903. a. 2/1904. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[84] MNL BKML IV. 1903. a. 34/1904. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[85] MNL BKML IV. 1903. a. 142/1904. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[86] MNL BKML IV. 1903. a. 187/1904. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[87] MNL BKML IV. 1903. a. 236/1904. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[88] MNL BKML IV. 1903. a. 4/1905. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[89] MNL BKML IV. 1903. a. 35/1905. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[90] MNL BKML IV. 1903. a. 36/1905. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[91] MNL BKML IV. 1903. a. 73/1905. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[92] MNL BKML IV. 1903. a. 74/1905. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[93] MNL BKML IV. 1903. a. 226/1905. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[94] MNL BKML IV. 1903. a. 286/1905. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[95] Cautela (lat.): óvás, óvadék.

[96] MNL BKML IV. 1903. a. 287/1905. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[97] MNL BKML IV. 1903. a. 375/1905. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[98] MNL BKML IV. 1903. a. 2/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[99] MNL BKML IV. 1903. a. 68/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[100] MNL BKML IV. 1903. a. 227/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[101] MNL BKML IV. 1903. a. 313/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[102] MNL BKML IV. 1903. a. 316/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[103] MNL BKML IV. 1903. a. 271/1907. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[104] MNL BKML IV. 1903. a. 307/1907. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[105] MNL BKML IV. 1903. a. 358/1907. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[106] MNL BKML IV. 1903. a. 390/1907. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[107] MNL BKML IV. 1903. a. 58/1908. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[108] MNL BKML IV. 1903. a. 97/1908. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[109] MNL BKML IV. 1903. a. 172/1908. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[110] MNL BKML IV. 1903. a. 408/1908. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[111] MNL BKML IV. 1903. a. 306/1909. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés; „Közgyűlés”. Kecskemét, 1909. október 24. (XXXVII. évf. 43. szám) 1–2.

[112] MNL BKML IV. 1903. a. 152/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[113] MNL BKML IV. 1903. a. 153/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[114] MNL BKML IV. 1903. a. 203/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[115] MNL BKML IV. 1903. a. 205/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[116] MNL BKML IV. 1903. a. 237/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés; „Városi közgyűlés”. Kecskemét, 1910. szeptember 4. (XXXVIII. évf. 36. szám) 2.

[117] MNL BKML IV. 1903. a. 292/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[118] Memorandum (lat.): emlékirat, ünnepélyes beadvány.

[119] MNL BKML IV. 1903. a. 255/1911. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[120] MNL BKML IV. 1903. a. 3/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[121] MNL BKML IV. 1903. a. 4/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[122] MNL BKML IV. 1903. a. 78/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[123] MNL BKML IV. 1903. a. 333/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[124] MNL BKML IV. 1903. a. 335/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[125] MNL BKML IV. 1903. a. 467/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[126] MNL BKML IV. 1903. a. 393/1897. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[127] Stróbl Alajos, liptóújvári (Liptóújvár, 1856. június 21. – Budapest, 1926. december 13.) szobrász.

[128] „Általános városszabályozás”. Kecskemét, 1898. július 17. (XXVI. évfolyam 29. szám) 1.

[129] MNL BKML IV. 1903. a. 349/1898. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[130] „Közgyűlés”. Kecskemét, 1898. november 13. (XXVI. évfolyam 46. szám) 1–2.

[131] MNL BKML IV. 1903. a. 348/1898. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[132] „Közgyűlés”. Kecskemét, 1898. december 25. (XXVI. évfolyam 52. szám) 3–4.

[133] MNL BKML IV. 1903. a. 73/1899. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[134] MNL BKML IV. 1903. a. 24/1900. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[135] MNL BKML IV. 1903. a 139/1900. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[136] „Közgyűlés”. Kecskemét, 1902. március 2. (30. évfolyam 9. szám) 1.

[137] Katona Zsigmond (Vámfalu, Szatmár vm., 1828. május 1. – Kecskemét, 1902. március 18.) gyógyszerész, szőlő- és gyümölcsnemesítő, szakíró, Katonatelep névadója. 1887-ben 13 hold homokos területet vásárolt a Nagykőrös–Kecskemét vasútvonal mellett, amelynek csemege- és borszőlővel való beültetéséhez 1889-ben fogott hozzá. Később név- és árjegyzékeket adott ki, amelyek közismertekké váltak. 1897-ben az ő kezdeményezésére alakult meg az Első Kecskeméti Szőlő- és Gyümölcstermelők Szövetkezete, amelynek elnöki tisztét 1897–1900 között betöltötte.

[138] MNL BKML IV. 1903. a. 43/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[139] „Közgyűlés”. Kecskemét, 1903. szeptember 6. (XXXI. évfolyam 36. szám) 1–2.

[140] „Közgyűlés”. Kecskemét, 1906. január 28. (XXXIV. évfolyam 4. szám) 5–6.

[141] „A kecskeméti tébolyda ügye”. Kecskemét, 1906. szeptember 16. (I. (XXXIV.) évfolyam 21. szám) 3.

[142] MNL BKML IV. 1903. a. 303/1907. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[143] MNL BKML IV. 1903. a. 304/1907. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[144] MNL BKML IV. 1903. a. 45/1908. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[145] „Városi ügyek. Közgyűlés”. Kecskemét, 1909. szeptember 5. (XXXVII. évf. 36. szám) 1–2.

[146] MNL BKML IV. 1903. a. 84/1912. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[147] Plausibilis (lat.): elhihető, elfogadható, valószínű.

[148] Szegedy György (Kecskemét, 1849. április 16. – Kecskemét, 1917. március 18.) ügyvéd, városi tanácsnok. 1876. augusztus 1-jén ügyvédi irodát nyitott Kecskeméten. 1878-ban városi alkapitánynak választották. Ezt a hivatalát 1885 januárjáig töltötte be, majd rendőrkapitány lett. 1890. december 28-án városi gazdasági tanácsnokká választották. Nevéhez fűződik a szikrai szőlőtelep kialakítása és felvirágoztatása.

[149] MNL BKML IV. 1903. a. 245/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[150] „Darányi miniszter Kecskeméten”. Kecskemét, 1897. december 12. (XXVIII. évfolyam 50. szám) 1–2.

[151] MNL BKML IV. 1903. a. 395/1897. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[152] MNL BKML IV. 1903. a. 168/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[153] MNL BKML IV. 1903. a. 193/1902. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[154] MNL BKML IV. 1903. a. 106/1903. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés; „A városi tisztújítás”. Kecskemét, 1903. május 3. (XXXI. évfolyam 18. szám) 1.

[155] MNL BKML IV. 1903. a. 108/1903. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[156] MNL BKML IV. 1903. a. 382/1903. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[157] MNL BKML IV. 1903. a. 395/1897. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[158] Both Menyhért (1857–1916) festő, grafikus.

[159] MNL BKML IV. 1903 a. 291/1900. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[160] Gulner Gyula (Vaál, Fejér vm., 1842 – Budapest, 1909. december 18.) országgyűlési képviselő, főispán. Az uralkodó 1906. április 23-án nevezte ki Kecskemét thj. város főispánjává. A városi közgyűlés május 12-én iktatta be hivatalába. Haláláig Kecskemét város főispánja volt.

[161] MNL BKML IV. 1903. a. 140/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[162] MNL BKML IV. 1903. a. 141/1906. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[163] MNL BKML IV. 1903. a. 122/1909. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[164] MNL BKML IV. 1903. a 384/1909. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[165] MNL BKML IV. 1903. a. 149/1910. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[166] MNL BKML IV. 1903. a. 217/1913. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés.

[167] MNL BKML IV. 1903. a. 218/1913. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés; Eötvös Nagy Imre, 1914. 248.

[168]Eötvös Nagy Imre, 1914. 229.; REISZIG Ede–HARASZTHY Lajos, 1911.; Székelyné Kőrösi Ilona, 1993. 68.

[169]Székelyné Kőrösi Ilona, 2013. 167–168.

[170] Kada Elek 1911. augusztus 24-én kelt, és gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnökhöz intézett memorandumában a városi zeneiskola 170 növendéke számára új épületet szándékozott emelni, mert azok az eddigi helyiségeikben nem fértek el. Megítélése szerint az új épület a nélkülözhetetlen hangversenyhelyiséggel együtt 2–300 000 korona befektetést igényel, ezért az építkezésekre nagyobb összegű évi államsegély biztosítását kérte.

[171] Forrás: Kada Elek. Wikipédia. Internet: hu.wikipedia.org./wiki/Kada_Elek (Letöltés dátuma: 2013. május 20.)

[172] A Kecskeméti Városi Zeneiskola részére a város közönsége kérelmére (a vallás- és közoktatásügyi miniszter) az 1897. évre 1000 forint államsegélyt engedélyezett. (L.: „Zenetanításunk reformja. Írta: Szent-Gály Gyula”. Kecskeméti Lapok, 1897. augusztus 15. (XXX. évfolyam 33. szám) 1–3.)

[173]Eötvös Nagy Imre, 1914. 229–230. és 248.; Juhász István, 1998. 220., 227. és 312. Juhász István kutatásai szerint a Kecskemét–Bugac–Kiskunmajsa közötti keskenynyomtávú vasút kiépítését 1928-ban fejezték be.; REISZIG Ede–HARASZTHY Lajos, 1911. – Az internetes forrás szerint a külterületi munkástelepítés szolgálatában 500 munkásház építését tervezték. A tervek között szerepeltek még: a 400 ágyra tervezett új városi közkórház építési programja és általános tervei, amelyek elkészültek, de ezeket a minisztérium nem hagyta jóvá; az épülő vízvezeték terveit a földművelésügyi miniszter jóváhagyta, sőt egy 250 méter mély kútja el is készült a Széktó mellett; tervezték közúti villamos vasút építését is, ám ez a terv sohasem valósult meg.

[174]Balásfalvi Kiss Barnabás dr., 1939. 24.; Péterné Fehér Mária–Szabó Tamás–Székelyné Kőrösi Ilona, 1992. 134.; Iványosi-Szabó Tibor, 1996. 94.

[175] MNL BKML IV. 1903. a. 218/1913. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés; Eötvös Nagy Imre, 1914. 248. és 250.; Balásfalvi Kiss Barnabás dr., 1939. 24. o; Hlbocsányi Norbert–Péterné Fehér Mária, 2013. 86–89.

[176] Mathiász János (Ádámfölde, 1838. február 22. – Kecskemét, 1921. december 3.) szőlőnemesítő, szőlész-borász. Katona Zsigmond javaslatára 1890-ben 17, majd újabb 33 holdas homokterületet vásárolt Katonatelepen. Új csemegeszőlő-fajtáival nemzetközi elismerést szerzett magának. Mintegy 3700 szőlőfajtát nemesített, amelyekből még ma is mintegy 50–60 fajtát termesztenek. Szőlőfajtái közül 12 világszerte elterjedt. Katonatelepi tanyájáról évente nyolcszázezer–egymillió darab szőlővesszőt vittek el telepítésre. Árjegyzékeiben 600–700 fajtát kínált. Számos kiállításon vett részt. Szőlőtelepén gyakran fogadott vendégeket is.

[177] Kláber Mór (?) Eredetileg vagyonos posztókereskedő volt, aki a filoxéra pusztításának idején a jelentős borhiány miatt borkereskedésbe kezdett. Később soproni borkereskedő. A Kláber cég 1898-ban a Cethal nevű, Lajosmizsével határos pusztán 723 holdas birtokot vásárolt, amelyen 1914-ig több ütemben 468 hold szőlőt ültettek. A szőlőtelep fejlődésének nagy lendületet adott 1904-ben a lajosmizsei vasútvonal kiépítése. A telepen 28 munkásház is épült, a kor színvonalán álló szőlőfeldolgozó üzemmel és tárolótérrel. A gazdaságot a hallei egyetemet végzett Kláber Emil irányította. A telep 1927-ben fizetésképtelenné vált. Tulajdonjogát 1928-ban Oppler Edgár bécsi textilgyáros szerezte meg. 1929-ben nagy összegű hitelt vett fel a birtokra, de később ő is fizetésképtelenné vált, a birtokot elárverezték. 1944-ben a Kláber Mór-féle birtok a Magyar–Olasz Bank Rt. tulajdonában volt.

[178]Hlbocsányi Norbert–Péterné Fehér Mária, 2013. 94.; Kovács Endre (főszerk.), 1979. 1104–1105.

[179]Hlbocsányi Norbert–Péterné Fehér Mária, 2013. 105.

[180] Uo. 104.

[181] Uo. 107–108.

[182] A közgyűlés kedvezményekben részesítette az 1909-ben létesült Első Kecskeméti Gyufagyár Részvénytársaságot is. A kedvezményeket azonban feltételekhez kötötte. Kimondta, hogy az üzemeltetést 53 férfi és 144 női munkással kell megkezdeni. További feltétel volt az is, hogy az építést 1910-ig meg kell kezdeni. Ellenkező esetben kilátásba helyezte a kedvezmények megvonását.

[183]Székelyné Kőrösi Ilona, 1993. 68–69.; Juhász István, 1998. 230. – Juhász István a konzervgyár létesítésének dátumát 1900. évben adja meg.

[184]Hlbocsányi Norbert–Péterné Fehér Mária, 2013. 110. o.

[185] „Városi ügyek. Közgyűlés”. Kecskemét, 1909. augusztus 1. (XXXVII. évf. 31. szám) 1–2.

[186] Szilády Lajos (Debrecen, 1827. július 24. – Budapest, 1883. október 26.) mérnök, országgyűlési képviselő. 1860-ban városi mérnökké választották. 1871-től az édesapjától örökölt nyomdát is irányította. 1878 novemberétől Kecskemét egyik országgyűlési képviselője.

[187]Juhász István, 1981. 52–53.

[188]Juhász István, 1998. 219.; Székelyné Kőrösi Ilona, 1993. 68.

[189] A szecessziós stílusú Cifrapalota homlokzati díszeit és pirogránitmázas cserepeit a pécsi Zsolnay gyár 1905-ben készítette.

[190]Péterné Fehér Mária–Szabó Tamás–Székelyné Kőrösi Ilona, 1992. 134.; Juhász István, 1998. 177., 199., 201. és 219.

[191]Juhász István, 1998. 201.

[192]Juhász István, 1998. 182., 202. és 219.; Székelyné Kőrösi Ilona, 1993. 69.

[193] MNL BKML IV. 1903. a. 218/1913. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés; Eötvös Nagy Imre, 1914. 250.; Péterné Fehér Mária–Szabó Tamás–Székelyné Kőrösi Ilona, 1992. 134.

[194]Tuza Gábor, 2013. 272.

[195] MNL BKML IV. 1903. a. 218/1913. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés; Eötvös Nagy Imre, 1914. 250.; Péterné Fehér Mária–Szabó Tamás–Székelyné Kőrösi Ilona, 1992. 134.

[196]Juhász István, 1981. 45.

[197] Iványi-Grünwald Béla (Somogysom, 1867. május 6. – Budapest, 1940. szeptember 24.) festőművész, a nagybányai művésztelep egyik alapító tagja. 1907-ben Kecskeméten telepedett le. Kada Elek felkérésére 1911–1918 között a kecskeméti művésztelep vezetője lett. Első megbízatása a városháza homlokzatának mozaikja, majd 1912-ben a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő „Allegóriák” című freskóterve volt. 1913-ban a „Tavasz ébredése” című képével nagy aranyérmet nyert. „Kofák a hóbuckák közt” című képével elnyerte a Képzőművészeti Társaság díját. Kecskeméti élményeit „Kecskeméti országúton”, „A kecskeméti piac télen”, valamint a „Cigányváros” és több hasonló témájú festményén örökítette meg. Az első világháború előtt szabadiskolája volt.

[198]Kemény János, 1996. 131.; Juhász István, 1998. 219.; Sümegi György, 2013. 142.; „Művésztelep Kecskeméten. Kész a megegyezés”. Kecskemét, 1909. október 10. (XXXVII. évf. 41. szám) 2.

[199] „Iparunk fejlődése. Megnyílt a szőnyegszövő iskola!” Kecskemét, 1909. október 17. (XXXVII. évf. 42. szám) 2.

[200] Jánszky Béla (Ózd, 1884. július 19. – Budapest, 1945. január 16.) építész. Építészi oklevelét a Budapesti Műegyetemen szerezte 1906-ban. Első munkái kiállítási épületek voltak, részben Tátray Lajossal közösen. 1910-ben Falus Elekkel és Iványi Grünwald Bélával együtt megalapította a Kecskeméti Művésztelepet, ahol 1913-tól a kerámia szakosztályt vezette. 1911-től sokat dolgozott Kecskeméten, a város földrengés utáni újjáépítésének irányítója volt. Ebben az évben társult Szivessy Tiborral, akivel 1918-ig, majd 1926–1932 között is, együtt dolgozott. A Deutscher Werkbundnak 1911-ben lett a tagja. Komoly szakirodalmi tevékenységet folytatott, különösen a nemzeti törekvések történetét összefoglaló úttörő munkái jelentősek. Az első világháború után kevés munkához jutott, modern stílusban épített családi és lakóházakat, néhány művelődési intézményt. Egyik alapítója és ügyvezető elnöke volt a Lechner Ödön Társaságnak, és hosszú ideig első mestere a MÉSZ-nek.

[201] Falus Elek, 1903-ig Friedmann (Orosháza, 1884. december 31. – Budapest, 1950. május 20.) grafikus, iparművész, belsőépítész, színházi díszlettervező. A magyar könyvillusztrátorok egyik jeles képviselője. Iványi-Grünwald Bélával és több nagybányai neóssal együtt 1909-ben megalapította a Kecskeméti Művésztelepet. 1910 után a kecskeméti szőnyegszövő műhely megszervezője és vezetője lett. Később belső építkezések, enteriőrök és pavilonok tervezésével foglalkozott. A Vígszínház előadásaihoz tervezett díszleteket. Kerámiai és szőnyegtervei sikeresek voltak, nagypolgári körökben kedvelt épületdíszítő és lakberendező volt. A Szinyei Merse Pál Társaság egyik alapítója volt. Forrás: Falus Elek. Wikipédia. Internet: http://hu.wikipedia.org/wiki/Falus_Elek (Letöltés dátuma: 2013. augusztus 4.)

[202]Juhász István, 1981. 54–55.

[203]Kemény János, 2013. 300.

[204]Juhász István, 1981. 56.; Gyergyádesz László ifj., 2005. 56–61., 74–78., 78–80., 80–83.

[205]Juhász István, 1998. 219.; Gyergyádesz László ifj., 2005. 68–71., 72–73., 83.

[206]Sümegi György, 2013. 153–154.

[207] BKML IV. 1903. a. Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai; Közgyűlési jegyzőkönyvek 218/1913. Közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés. – A közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés végéről kihagytuk a közgyűlési határozatot azért, mert az mindenben jóváhagyta a városi tanács javaslatait.

Kőfalviné Ónodi Márta

„FÉLEGYHÁZA EGYIK LEGNAGYOBB FIÁRÓL” – JÖVENDÖLÉS MÓRA FERENCRŐL

Móra Ferencet, a „Kincskereső kisködmön”, a „Rab ember fiai”, az „Ének a búzamezőkről” és az „Aranykoporsó” szerzőjét elsősorban az ifjúsági irodalom, a mese és a regény kiváló művelőjeként tartja számon az irodalomtörténet. Emellett számot tevő az újságírói működése során keletkezett publicisztikája, de születtek költői művei is. Fiatal kori lírai munkássága, költői szárnypróbálgatása szülővárosához kötődik. Az alábbiakban forrásközleményként egy olyan hírlapi tárcát adunk közre, amely 1899-ben jelent meg az egyik félegyházi hetilapban és meg nem nevezve ugyan, de kitalálható módon Móra Ferencről szól.

Móra Ferenc író, újságíró, muzeológus Kiskunfélegyházán született 1879. július 19-én. Édesapja, Móra Márton szűcsmesterként, édesanyja Juhász Anna kenyérsütőként dolgozott. A házaspárnak tíz gyermeke született, de csak három érte meg a felnőtt kort. A szülők törekvő természetét mutatja, hogy a gyermekeiket mindenképpen taníttatni akarták. Legkisebb lányuk, Juliska tanítónő lett, a Ferencnél tizenöt évvel idősebb István tanítóképzőt végzett, ő foglalkozott irodalommal először a családban. Vidéki lapokban jelentek meg versei és elbeszélései. Ferenc a kiskunfélegyházi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait és mint kitűnő tanuló ösztöndíjat kapott az iskola egyik alapítványától. 1897-ben az érettségin a tizenhét végzős diák közül egyedül ő vizsgázott jelesre minden tárgyból. Irodalmi pályáját diákkorában kezdte szülővárosa újságjánál, a Félegyházi Hírlap hasábjain. A századvég divatos modorában írta alkalmi verseit, ünnepi költeményeit, akárcsak bátyja, Móra István. De tizenhat éves korától már szerelmes versei is jelentek meg a helyi lapban. A gimnázium elvégzése után a budapesti egyetemre iratkozott be, ahol földrajz–természetrajz szakos tanárnak készült. Egyetemista korából is küldte haza verseit, melyek sorra meg is jelentek a Félegyházi Hírlapban. Ebben az időben, Móra Ferenc 20. életévében, 1899-ben született az a tárca, melynek szerzője ismeretlen, s az írásban szereplő személy sincs nevesítve. A cikkben nem a névtelenség a legfőbb furcsaság, hanem az, hogy szinte jövőbe látó módon vetítette előre Móra irodalmi szerepvállalását és jósként ábrázolta az író és szülővárosa későbbi viszonyát.

Mórát fiatal korában a provinciális kisváros, Félegyháza nem tudta kellőképpen értékelni, később állást sem tudott biztosítani számára (még segédlevéltárosi hivatalt sem kapott).[1] A kiábrándultság és reményvesztettség vitte végül Szegedre, ahol három évtizedig élt, és mind írói, mind tudományos munkássága kibontakozhatott. Hogy maradtak olyanok szülővárosában is, akik tisztában voltak képességeivel és fájlalták távozását, bizonyítja az alábbi újságcikk: „Móra Ferenc kedvelt poétánkat, ki mint tanárjelölt, állás hiányában hónapok óta itthon tartózkodott, Kulinyi Zsigmond, a 25 éves Szegedi Napló főszerkesztője, igen szép honorárium mellett lapjához fogadta, hogy addig is, míg tanári állást kaphat, kiváló tehetségének gyöngyeit a szegedi közönség élvezhesse. Nem tudjuk, örüljünk-e ennek a hírnek, vagy szomorkodjunk rajta… Mennyivel jobban látnak a szegediek, mint mi!... […] Félegyházán a becsületes munkát, az igazi tehetséget még nem tudják méltányolni. Azt hiszem, jól gondolom, hogy pl. Móra Ferenc a mi városházánkon írnoknak se kellett volna. Nem, [még] pedig azért [nem], mert ő egy nagytudású, komoly munkás. Ilyen pedig a városházán nem kell. Még ideig-óráig se kell. Az ilyen »nem jó pajtás«, nem nagyivó. […] De majd ha a költő virágos kertje teljes lesz, jaj, de verjük a honfi keblet, hogy: a mi fiunk! Mert ugye kérem, ha nagy valaki, csak akkor a mi fiunk?[2] Valószínű, hogy ezt a cikket is, csak úgy, mint az alant közölt tárcát, Szalay Gyula írhatta.

Szalay Gyula (1865–1937) magyar és latin szakos középiskolai tanárként 1893 óta oktatott a félegyházi főgimnáziumban, egy ideig Móra Ferenc magyartanára is volt. Maga is művelte az irodalmat, 1882-től kezdve írt költeményeket, elbeszéléseket, kritikai tárcákat, humoros karcolatokat, vezércikkeket, nyelvészeti és irodalomtörténeti értekezéseket. A budapesti Philologiai Társaság és az Erdélyi Múzeum Egylet is tagjai között tartotta számon. Saját, illetve álnevei alatt publikált a következő lapokba: Magyar ÁllamKecskemétSomogy, NépjogTátravidéki HíradóPesti HírlapFüggetlenségEgyetértésTiszavidékVeszprémVeszprémi KözlönyAmerikai NemzetőrKolozsvár, BarsMagyar Nyelvőr, FigyelőFélegyházi HírlapHazánk.[3] A Vidéki Költők Albumában is megjelent egyik verse.[4] 1895-ben saját újságot indított Félegyházi Híradó címmel.[5] A gimnázium régiségtárából létrehozta a Kiskun Múzeumot; később Móra Ferenc – már szegedi múzeumigazgatóként – rendszeres munkakapcsolatban állt egykori szeretett tanárával.[6] Hogy a forrásközlésként közreadott alábbi újságcikk szerzője minden bizonnyal Szalay Gyula lehetett, nemcsak a latin tudást feltételező írói álnév („Aliquis”)[7] igazolja, hanem az a gondolati rész, melyben a tárcaíró úgy vall magáról, mint akinek van szerencséje ismerni több irodalmi nagyságot is. Szalay irodalmi, hírlapírói munkássága mellett ez az ismeretség könnyen elképzelhető. Szintén erősíti Szalay szerzőségének valószínűségét az a tény, hogy Móra tanáraként bizonyítottan figyelemmel kísérte diákjának költői szárnypróbálgatásait. Móra saját visszaemlékezése szerint Szalay volt az, aki szóvá tette tanítványa „Pusztaszeren” című verse kapcsán, hogy „Nono, te már politizálsz?[8] Egyetlen érv szólhat Szalay szerzősége ellen, mégpedig az, hogy a közölt tárca a Félegyházi Hírlapban jelent meg, holott ugyanebben az időben létezett a Szalay Gyula által alapított és szerkesztett Félegyházi Híradó című hetilap is. Vajon miért nem a saját lapjában közölte akár névtelenül is, a Mórát magasztaló sorokat? Talán azért, mert Móra versei is kezdettől a Hírlapban jelentek meg. Talán azért, mert a Mórát lenéző, lekicsinylő közönség inkább a Hírlapot járatta, s így juthatott el az írás azokhoz, akiket igazán illetett. Talán a Szalay-féle Félegyházi Híradó olvasói, Szalay „hívei” tisztában voltak Móra tehetségével, őket nem kellett erről meggyőzni; vagy ha saját lapjában publikálta volna írását, még írói álneve ellenére is könnyen össze lehetett volna kötni a cikket személyével.

Bár a cikk szerzősége nem száz százalékosan bizonyított, de hogy az írás Móra Ferencről szól, az kétségtelen tény. Mind az életrajzi utalások, mind a jellemábrázolás egyértelműsíti, hogy csak Móra Ferencre gondolhatunk a tárca olvasása közben. A lábjegyzetekben közölt magyarázatok remélhetőleg senkiben sem hagynak e felől kétséget.

Móra irodalmi életművét látva, tudva azt, hogy szülővárosa 1927-ben díszpolgárrá választotta őt, ismerve Félegyháza jelenkori törekvéseit a Móra-kultusz ápolására vonatkozóan, mindenképpen érdekes olvasmány az alábbi névtelenül publikált cikk.[9]

Félegyháza egyik legnagyobb fiáról[10]

– A „Félegyházi Hírlap” eredeti tárcája –

(Nem szószátyároknak, hanem komoly embereknek ajánlva.)

Írta: Aliquis

Félegyháza városnak, Félegyháza intelligenciájának szól ez a kis tárca, mert ha – irodalmunktól eltekintve – valakit érdekelhet, úgy e várost fogja ez érdekelni első sorban.

De hát ki legyen az, kiről e tárca címében van szó? – kérdezhetik e sorok olvasói. Avagy ki írja ezt tulajdonképp? Az első kérdésre vonatkozólag csak annyit jegyzek meg, hogy sem a szóban forgó egyén pályafutásának mai stádiuma, sem az ő szerénysége, sem a város társas életének mai viszonyai és gondolkozáskörének iránya nem alkalmas arra, hogy nevet is említsek; de biztosítok minden félegyházit, hogy ha csak kicsit is gondolkozik e tárca elolvasása után, a lelke fogja megsúgni, hogy kiről is lehet e sorokban szó.

Tessék csak majd gondolkozni, hiszen olyan könnyű kitalálni…

Hogy azután ki vagyok én, ki e sorokat írom? Egy „Aliquis”, kedves olvasó, akit sem a magasabbra predestináló írói individualitás, sem a nyomdafesték láza „írói” sikerekre nem ösztönöz. Ennyi azt hiszem elég, sőt sok is bevezetésnek.

E város egyik nagytehetségű szülöttéről, mint a jövő legnagyobbjáról szól itt az ének. Mint Félegyháza legnagyobb fiáról, mint irodalmunk kiváló gyöngyéről fognak róla megemlékezni már a közeljövőben.

Legnagyobb fiáról! – ezt bizton állítom.

Tartsák bár egyesek mesének, alaptalan fantáziálásnak, elfogult következtetésnek avagy bármi másnak az itt leírtakat, lesznek már most is nagyon sokan – és bizonyára a nagy többség –, kik igazat adnak nekem.

A legnagyobb lesz ő a legnagyobbak közt!

Talán merésznek is látszanak e sorok, annyit azonban mondhatok, hogy amennyire merészek az én szavaim, százszorta megfontoltabbak is. Két markáns ellentét megfontolása után vetettem csak papírra e sorokat. Az egyik az, amit Pázmándy Dénes[11] a „Magyarország” egyik irodalmi kritikájában mondott, hogy a vidéki városokban is már csapatostul sétálnak „szabadon” a fűzfapoéták, a másik pedig az, hogy az akadémia Teleki-pályázatán egy eleddig ismeretlen, mellőzött, nem is jónevű irodalmi óriás mutatja ki oroszlánkörmeit,[12] kiről szülővárosa, Debrecen, nem sokat tudott eddig, de most már büszkélkedik is a huszonhárom éves fiatal zsenivel.

A jövő legnagyobb irodalmi alakjáról van itt szó, akit e város annyiban érdekel, hogy ezt mondhatja szülővárosának; Félegyházát viszont annyiban, hogy az ő fia ez a szerény zseni, kiben Félegyháza kárpótolva lehet a Petőfi szülőhelyének megállapítására vonatkozó homéroszi dicsőségért.[13]

E város falai, házai, az ő gyermekkori emlékei; ebben a városban rakta ő le tudásának alapjait, ide köti őt a legapróbb fűszáltól a szülői hajlékig minden.

Mint fiatal gyermekben már itt vetett lobot először magasabb tehetsége, melyet már akkor bámultunk benne és mely fejlődésére nézve életkorát mindig jobban túlhaladta, itt jelentek meg tőle nyomtatásban első versei,[14]melyekben az avatott lélek nem egy kontár, hétköznapi kezdő első kísérleteit, hanem a jövő egyik legnagyobbjának repülni tanulását látta, már itt kezdett felhaladni azon a lépcsőn, melyre mi tucat-emberek csak feltekinthetünk, de fel nem léphetünk, mert az a fokozat a szellem halhatatlanságához vezet. Ez a város adta neki a legfőbb boldogság[15] mellett a legnagyobb lelki meghasonulást, a legtöbb félreértést és keserűséget. De ő ezt nem írja Félegyháza rovására, hiszen jól tudja ő is: „Nemo profeta in patria sua”[16], aminek igazságára különösen Félegyháza kisvárosi krónikájában legtöbb a példa. Valljuk meg őszintén: a pénz, a nagy vagyon érzésének lidérce kevés helyen nyomja annyira a paraszt-arisztokrácia egyes köreit, mint éppen Félegyházán. Ez tény. A fátum szeszélyes játéka azonban rendszerint az, hogy a zsenik nem százezer forintos vagyonnal látják meg a napvilágot. És neki mit kellett tapasztalnia szülővárosában? Azt, hogy voltak, kik már kora gyermekkorában alacsony származásáért lenézték, megrugdalták,[17] de nemcsak őt, hanem azokat is, kiket jobban szeret életénél, jövő dicsőségénél, mindenénél, azt, hogy érett ifjú korában szülővárosának bigott szószátyárjai ráütötték még a vallástalanság vádjának bélyegét is, őrá, mert gondolkozott, mert költői lelke első fellobbanásában oly tiszta klasszicitással írt a keresztfán szenvedő Jézus Krisztusról.[18]

Hogy a sok lenézést, megrugdalást majdan vissza fogja-e adni az érdemeseknek, midőn az ő egykori kedves városbelijei hízelegve fogják cirógatni azt a nagyot, kit mint egyszerű fiatal, szürke emberkét ütöttek, nem tudhatom. Annyi azonban tény, hogy csak kicsinyes és törpe lelkek tulajdonsága a bosszúállás. Ha nem darócpólyában született volna, hanem selyemben, bizonyára nem kellett volna annyi keserűséget elnyelnie. És talán a szülővárosában szerzett keserűségekre, talán más körülményekre vezethető vissza egyik sokat hangoztatott pesszimisztikus mondása:

– Nekem nincs egy barátom sem, nekem csak ismerőseim vannak…

Imádta a csöndet, a magányosságot. A félegyházi temető egyik behorpadt sírocskája mellett, hol írószereit elrejtve tartotta, jobban szeretett tartózkodni, mint a város bármely előkelő szalonjában vagy társaságában.

A félegyházi temetőben, a holtak csöndes hazájában születtek meg az ő első versei.

Porban játszó gyermekkorában már ráncok képződtek homlokán a könyveknél való virrasztás mellett. Gyermek volt még és már úgy írt, mint a nagyok. Tizenhat éves lelkével már olyan élettapasztalatra tett szert, mintha egy félszázad állt volna a háta mögött. Akarata hajthatatlan, jelleme acélszilárd. Mindenekfölött pedig szerény. Mint gyermekifjúnak énekelték és muzsikálták már dalait vidékszerte, anélkül, hogy a mai napig is tudnák, hogy azokat ő írta.

Legfőbb erénye: szegény, egyszerű szülei iránt való rajongó szeretete.

Legfőbb hibája: az üresfejűek, nagyképűsködők, hencegők és hatalmasok rideg semmibevétele.

Azt gondolom, a nevet illetőleg már eddig is valamennyire túlléptem a diszkréció határait, mert a csak kevéssé gondolkodó is kiolvashatja a sorok közt, hogy tulajdonképpen kiről is van itt szó. És bizonyára senki nem fogja mondani sem elfogultságnak, sem képzelődésnek, amidőn e sorokban azt olvassa, hogy a szóban forgó egyén nagy és halhatatlan lesz ama nagyjaink közt, kik édes anyanyelvünket lantjukon oly szépen meg tudják szólaltatni. Hál’ Isten, van szerencsém fűzfa-nagyságaink mellett igazi nagy irodalmi nagyságot is ismerni egypárt és nagyon is meggondoltam, mielőtt e sorokat papírra vetettem. Ezt mondom én, de ezt mondják azok a nagyok is – és nem tucat-nagyságokról szólok, – akik szerénysége korlátai közt fölismerték benne már eddig is azt a zsenit, amely halhatatlan.

Nem a céhbeliskedés,[19] nem a pajtáskodás az ő írói szárnya, hanem a nagy szelleme. Ha már a jellemzésnél a valóság feltüntetésével az indiszkrécióba átléptem, teszek ezen az úton még egy lépést, amidőn egy vele nemrég megtörtént esetet közreadok, mely szerénységét és a benne lakó nagy tehetséget módfelett jellemzi. Talán mert végtelen nagy szerénységével nem tudta összeegyeztetni, hogy különben is jóhangzású nevét használja, talán más okból; rosszul hangzó, egész ismeretlen álnév alá rejtőzve, beküldötte egy versét egyik jónevű szépirodalmi lapunknak.[20] És mi lett az eredmény? Az, hogy az illető szépirodalmi lap verskritikusa, egyik legnagyobb élő lantosunk, a közléssel együtt egy szerkesztői üzenetben nagy szellem nagy alkotásának mondta az „ismeretlen” költeményét.

Bizony mondom, az ő helye nem mi köztünk közönséges emberek közt van, hanem Petőfi, Arany és más szellem-óriásaink mellett! Talán egy évtized leforgásával, de talán előbb is eljő az az idő, amikor a magyar irodalmi kritika büszkén tűzi fel az ő homlokára a halhatatlanság elismerésének babérkoszorúját.

És ebből a szép koszorúból egy pár levél jut majd szülővárosának, Félegyházának is hála fejében, amiért őneki oly sok keserűséget szerzett és amiért egy halhatatlan szellemet adott a magyar irodalomnak.

Büszke lesz őrá Félegyháza minden sarja, míg csak magyar szó hangzik e hazában.[21] De talán félegyházi voltuknál fogva legjobban fognak büszkélkedni nevére való hivatkozással azok a törpe óriások, kik valamikor, amikor még ő is szerény, kopott emberke volt, megrugdalták! Hja, más idők, más emberek…

És Ő? Ő, kedves olvasó, dicsősége tetőpontján is el fog jönni Félegyházára, mint a mohamedán Mekkába, de csak azért, hogy megnézhesse kedvenc tartózkodási helyét, a temetőt és ölelhessen két áldott öreg embert: édesatyját és édesanyját![22]

Visszaemlékezik ekkor bizonyára arra a megható, igaz szívből jövő kritikára is, melyet szülőföldén kapott, ami mindig kedvesebb lesz előtte, mint bárki véleménye. Ugyanis egy alkalommal, amidőn egy nyilvános ünnepélyen saját szerzeményű művét szavalta,[23] egy szegény parasztasszony hallgatta nagy áhítattal, majd sírni kezdett és zokogva mondta:

– Ugyan édes jó Istenem, de csudálatosan többet adtál egyik embernek, mint a másiknak! Istenem, Istenem, milyen aranyos szája van! – és a szegény asszony nem tudott többet mondani, csak zokogott keservesen.

Az illúzió kedvéért el is képzelheti az olvasó, hogy Félegyháza e szép tehetségű fiáról ezt a kis tárca-felvételt ihlettségben avagy álomlátásban készítettem, de annyi kétségtelenül tény, hogy avatott léleknek itt nincs szüksége prófétai látásra.

Arról pedig biztos vagyok, hogy e sorokért ő fogja a legelső követ dobni e tárca megírójára.

De azt a kőütést az ő kezéből én szívesen veszem. Nem avval a célzattal írtam, amit írtam, de nincs kizárva, hogy a jövő irodalomtörténet írója egy halhatatlanunk életrajzi adatai után kutatva a megsárgult nyomtatványok közt ráakad a Félegyházi Hírlap e tárcájára és mint érdekes életrajzi adalékot följegyzi a magyar irodalomtörténet lapjaira…[24]

Irodalom

EMLÉKKÖNYV

2011

A 200 éves Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium emlékkönyve 1809/1810–2009/2010. Szerk.: Kőfalviné Ónodi Márta, Kőfalvi Tamás. Kiskunfélegyháza.

  

ÉRTESÍTŐ

1896

A Kis-Kun-Félegyházi Városi kath. Főgimnázium Értesítője az 1895/96-ik tanévről. Közli: Holló László igazgató. Kiskunfélegyháza.

  

FEKETE János

1987

Adatok Kiskunfélegyháza sajtótörténetéhez (Rövid Történeti áttekintés.) In: Bács-Kiskun megye múltjából 9. Szerk.: Iványosi-Szabó Tibor. Kecskemét.

  

FÖLDES Anna

1977

Így élt Móra Ferenc. Szerk.: F. Kemény Márta. Budapest.

  

KAPUS Béláné (szerk.)

2007

Kiskunfélegyháza díszpolgárai. Kiskunfélegyháza.

  

KISKUN MÚZEUM

2002

A százéves Kiskun Múzeum 1902–2002. Szerk.: Bánkiné dr. Molnár Erzsébet. Kiskunfélegyháza.

  

MEZŐSI Károly

1976

Móra Ferenc ifjúkori versei Mezősi Károly tanulmányával. Szerk.: Péter László. Kiskunfélegyháza.

1999

Írások Móra Ferencről. Szerk.: Fekete János. Kiskunfélegyháza.

  

TAKÁCS Tibor

1961

Móra igazgató úr. (Utószó: Vargha Kálmán.) Budapest.

[1] MEZŐSI Károly, 1976. 46.

[2] „Móra Ferenc a Szegedi Naplónál”. Félegyházi Hírlap, 1902. május 4. 2.

[3] Értesítő, 1896. 40–41.

[4] MEZŐSI Károly, 1976. 37.

[5] FEKETE János, 1987. 226–228.

[6] Emlékkönyv 2011. 112–113., Kiskun Múzeum 2002. 9–16.

[7] Aliquis (lat.): valaki.

[8] MEZŐSI Károly, 1976. 37.

[9] A közreadott tárcában javítottam az értelemzavaró helyesírási és sajtóhibákat.

[10] Megjelent: Félegyházi Hírlap, 1899. április 30. 1–2.

[11] Pázmándy Dénes (Kömlőd, 1848 – Budapest, 1936) politikus, publicista, országgyűlési képviselő. Internet: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11587/11966.htm (Letöltés dátuma: 2017. április 3.)

[12] 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia Teleki-díját (az MTA első elnöke, gr. Teleki József által 1854-ben végrendeletileg alapított drámapályázati jutalmat) dr. Zivuska Jenő debreceni egyetemi magántanár kapta „A becsületbíró” c. művéért. Internet: http://lexikon.katolikus.hu/Z/Zivuska.html https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/IrodalomTortenet_1926/?query=teleki%20díj%201899&pg=124&layout=s

http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz25/127.html (Letöltés dátuma: 2017. április 3.)

[13] Utalás arra a tényre, hogy Petőfi Sándor születési helyét több település is magáénak vindikálta, többek között Félegyháza és Kiskőrös is. Az ókori görög költő, Homérosz életrajza hasonlóan bizonytalan, már az ókorban is számos város hirdette, hogy a nagy költő ott született.

[14] Móra Ferenc első verse 1895. július 14-én jelent meg a Félegyházi Hírlapban. MEZŐSI Károly, 1976. 67.

[15] Valószínűleg utalás arra, hogy Móra ekkor már jegyben járt egy szintén félegyházi lánnyal, későbbi feleségével, Walleshausen Ilonával.

[16] „Senki nem lehet próféta a saját hazájában.”

[17] „Egy úri társaságban Mocskoltak és szapultak: Elmondtak félbolondnak, Affektáló hazugnak, Fűz-sípon fújott versem Lehúzták szörnyű módon [[[[[…]” Móra Ferenc: Tükördarabok 2. vers. Megjelent: Félegyházi Hírlap, 1897. augusztus 15. Közli: MEZŐSI Károly, 1976. 143.

[18] A kritikai észrevételből nem egyértelmű, hogy Móra melyik verséről lehet szó. Lehet utalás Móra Ferenc „A Golgotán” című, 1896. április 5-én a Félegyházi Hírlapban megjelent versére. Közli: MEZŐSI Károly, 1976. 79–80. Vagy a következő versek valamelyikére utalhat: „A stációkból” (megjelent a Félegyházi Hírlap 1896. október 25-i számában, közli: MEZŐSI Károly, 1976. 103–105.); „Föltámadáskor” (megjelent a Félegyházi Hírlap 1897. április 18-i számában, közli: MEZŐSI Károly, 1976. 134–135.); „A stációkból” (megjelent a Félegyházi Hírlap 1898. augusztus 28-i számában, közli: MEZŐSI Károly, 1976. 184–186.) „A stációkból” (megjelent a Félegyházi Hírlap 1899. március 26-i számában, közli: MEZŐSI Károly, 1976. 199–200.)

[19] Móra Ferenc keserű tapasztalatát a „céhbeli írókról”, vagyis a már „beérkezett” költőkről, akik minden „Sületlenségét a közönség már olvasatlan élvezi” versbe öntötte „Tükördarabok” címmel. Megjelent: Félegyházi Hírlap, 1898. november 10. Közli: MEZŐSI Károly, 1976. 45., 190–191.

[20] Az Új Időkhöz beküldött legelső versét tizenhat éves korában Bartos Imreként írta alá, nehogy bátyja kedvéért, szánalomból vagy barátságból közöljék. FÖLDES Anna, 1977. 44–45. Az írói álnév használatát Móra saját maga így indokolta: „Nem akartam, hogy testvérbátyám neve protezsáljon, aki akkor nagyon népszerű költő volt”. MEZŐSI Károly, 1976. 43.

[21] Móra Ferencet 1927-ben választotta meg Kiskunfélegyháza díszpolgárának, ám a díszdiploma átadása majdnem másfél évig húzódott, ugyanis a városi Egységes Párt politikai ellenzéke fellebbezéssel, felfolyamodással akadályozta a korábbi átadást. KAPUS Béláné (szerk.), 2007. 52–57.

[22] Móra így írt 1905-ben, már szegedi lakosként egy barátjának Félegyházáról: „Nincs abban az egész szomorú városban egy lélek, az édesapámon, anyámon kívül, akit szeretnék, és nincs egy szál ember, de egyetlen egy se, akivel irodalomról vagy egyéb ilyen ostobaságról egy szót is lehetne váltani.” MEZŐSI Károly, 1999. 125.

[23] Valószínűleg utalás arra az eseményre, mikor az 1898. március 15-i városi ünnepélyen Móra Ferenc saját versét szavalta el. MEZŐSI Károly, 1976. 40–41.

[24] Tudomásunk szerint ezt a cikket még nem dolgozta fel senki.

Sarlós István

A FŐISPÁN BÚCSÚJA

1917 júliusában dr. Purgly Sándor Baja és Szabadka törvényhatósági joggal felruházott városok egyesített főispánja nyugdíjba vonult. A nemes Purgly családot 1821-ben Arad megyében jegyezték be, Jószáson és Jószáshelyen voltak birtokaik.[1] A család Bajorországból származott, a 18. század végén vándoroltak be Magyarországra, és költözködtek fokozatosan délkelet felé. Purgly János és György 1820-ban I. Ferenc királytól kapott nemesi címet és birtokokat a két említett községben. A nemesi adománylevelet 1821-ben hirdették ki Arad, Győr, Moson és Torontál vármegyékben, mivel ekkor itt éltek a Purgly leszármazottak. Innentől kezdve használhatták előnévként a jószási vagy jószáshelyi jelzőt.[2] A kisnemesi család jó családpolitikával és sikeres házasságokkal fokozatosan növelte birtokait és társadalmi befolyását. A családban mindenki tanult, a birtok örököse mezőgazdasági iskolákat végzett, hogy tudjon gazdálkodni, de a többi gyereket is taníttatták a szülők, így pénzügyi szakemberek, jogászok kerültek ki a családból. A Purglyk aktív közszereplést vállaltak, többen magas állami tisztségeket töltöttek be. A család legismertebb tagjai János ágáról kerültek ki. A férfiak közül dr. Purgly Emil 1932-ben rövid ideig földművelésügyi miniszter volt,[3] a hölgyek közül a kormányzónét, Horthy Miklósné született Purgly Magdolnát kell kiemelnünk.

Az 1917-ben leköszönő Purgly Sándor 1855. január 18-án született Kőkúton – Somogy megyei kisközség –, édesapja id. Purgly Sándor, édesanyja Békeffy Alojzia voltak. Alap és középfokú iskoláit Somogy vármegyében végezte, majd Budapesten közgazdasági egyetemre járt – doktorált is –, a századfordulóra elismert pénzügyi szakember lett. A politikai életbe korán bekapcsolódott, Somogy megyei országgyűlési képviselőként Tisza István legközelebbi, bizalmi köréhez tartozott. A 20. század elején költözött Szabadkára, miután elvette Mukics János egykori polgármester lányát, Leonát.[4] A szabadkai takarékpénztár igazgatójaként tevékeny részese volt a város életének. 1910 júniusában Bezerédi István szabadkai főispán halála után kérték fel a főispáni tisztségre, amit elvállalt.[5] Ezután politikai karrierje fokozatosan ívelt felfelé, egyre több tisztséget kapott Bács-Bodrog vármegyében. 1913. április 1-jén Baja város főispánja lett,[6] majd 1914. szeptember 29-től Bács-Bodrog vármegye és Zombor város főispáni teendőit is ideiglenesen ellátta.[7]

Baja város életében az 1913 áprilisa és 1917 júliusa közötti időszak a világtörténelmi események miatt mozgalmasnak mondható. A főispán működésének első harmada – 16 hónap – a „boldog békeidők” utolsó napjaira esett, utána az első világháború elhúzódása következtében a város erőforrásai folyamatosan fogytak, és fejlesztésekre alig maradt némi pénz. Purgly Sándor főispánságának bő 4 éve alatt a törvényhatóság területén elsősorban az egészségügy és az életminőség terén értek el komoly javulást. Megkezdte működését a bajai tüdőgondozó intézet, fejlesztették a bőr- és nemibeteg gondozót, szabályozták a közkutak használatát. A Balkán-háborúk miatt kialakult kolerajárványt sikerült a déli határainkon megállítani. Részletes tervek születtek a városi vízvezeték- és csatornahálózatról, amelynek a kiépítését is elkezdték. Látványosan fejlődött a város közlekedése. Folyamatosan építették a Baja–Bátaszék műutat, és elkezdődött a dunai műút – a két világháború között Horthy Miklós út, ma Bajcsy-Zsilinszky Endre út – kiépítése. Komolyan foglalkozott egy állandó városi színház létrehozásával, de ennek ekkor Baján már nem volt gazdasági létjogosultsága. Átadták a Baja–Bezdán–Zombor–Apatin–Szond helyi érdekeltségű vasútvonal Zombor–Szond közötti szakaszát – ezzel a vonal teljessé vált –, fejlesztették a Bátaszék–Szabadka elsőrangú vasúti szárnyvonalat. 1914-ben sikeresen védekeztek a dunai árvízzel szemben, ezzel párhuzamosan kezdődött el és a világháború végéig tartott a mátéházapusztai majorságok fejlesztése és egy új bérleti rendszer kidolgozása. Az országos eseményeken Purgly Sándor rendszeresen képviselte Baját, így Ferenc Ferdinánd, majd Ferenc József temetésén; és IV. Károly koronázásán is. A világháború alatt a fokozódó gazdasági nehézségek mellett is megtartotta a közigazgatás működőképességét, sőt az új kihívásokra sikeresen válaszolt. 1914 év végén megkezdték a városi szabályrendeletek kiigazítását a „modern” elvárásoknak megfelelően. A város közigazgatására legnagyobb hatással egy személyi változás volt, amelynek ő csak támogatója és később haszonélvezője lett. 1914 novemberében dr. Hegedüs Gyula polgármester megromlott egészségi állapotára és előrehaladott korára való tekintettel visszavonult, és a városi tanács hosszas huzavona után 1915 szeptemberében hívta meg a szabadkai főjegyzőt, dr. Vojnics Ferencet a polgármesteri székbe.[8] A szabadkai évekből meglévő szakmai és emberi kapcsolatuk előrelendítette közös munkájukat a hivatali életben is. 1917 júliusában, dr. Purgly Sándor főispán nyugdíjba vonulásakor dr. Vojnics Ferenc polgármester külön napirendi pontban búcsúztatta el, emlékezett meg tevékenységéről a városi közgyűlés előtt.[9]

11721. szám. kig. [közigazgatási] 1917.

Jószási Dr. Purgly Sándor főispán abból az alkalomból, hogy Ő császári és apostoli királyi Felsége ezen állásából kiválóan buzgó és eredményes szolgálatainak újabb elismerése mellett legkegyelmesebben felmenteni méltóztatott, a törvényhatósági bizottsághoz a következő búcsúlevelet intézte:

»Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Ő császári és Apostoli királyi Felsége főispáni állásomtól legkegyelmesebben felmenteni méltóztatott.

Amidőn a legfelsőbb elhatározás folyományaképp Baja thjf. [törvényhatósági joggal felruházott] város díszes főispáni székéből távozom, felújul lelkemben a becsületes munkában 4. évet meghaladó időn át együtt teljesített rám nézve valóban feledhetetlen idők kedves emléke, s így ennek hatása alatt néhány őszinte búcsúszót kívánok Baja város mélyen tisztelt közönségéhez intézni.

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Amint tudni méltóztatik, a békés időkre eső alig tizenhat hónapi főispáni működésem után reánk zúdult a még mindig dúló világháború, megbénítva minden alkotást, fejlődést és haladást, s így nem rajtam múlott, hogy e szép és jó városnak haladását célzó, rég táplált közóhajai teljesedésbe nem mehettek.

Szent meggyőződésem azonban tekintetes Törvényhatósági Bizottság, hogy a nehéz és súlyos viszonyok dacára sikerült elérnem azt, hogy egyek voltunk mindenkor, amikor a város javát szolgáltuk, s hogy egész főispáni működésem alatt Baja városában sem a széthúzás, sem a viszálykodás egy pillanatra sem verhetett gyökeret és így sikerült biztosítanom a közigazgatás zavartalan menetét, a felekezeti békének megóvását, de különösen azt, hogy a közigazgatás minden ágazatában, minden válogatás nélkül, mindenkivel szemben az igazság, elfogulatlanság és pártatlanság érvényesüljön.

Hazafias örömmel és készséggel ismerem el tekintetes Törvényhatósági Bizottság, hogy e kétségtelen eredményeket annak a jóindulatú, lelkes és önzetlenül odaadó támogatásnak köszönhetem, melyet Baja város egész közönsége és nagyrabecsült tisztikara részéről minden körülmények között, mindenhol élvezni szerencsém volt.

Most pedig, amidőn a leghálásabb szívvel mondok mindezért őszinte köszönetet a tekintetes Törvényhatósági Bizottságnak, a mélyen tisztelt tisztikarnak, valamint a város minden egyes polgárának, a lelkes és hazafias együttműködés büszke tudatával vonulok vissza a magánéletbe, hogy ott is mindenkor igaz szeretettel, meleg rokonérzéssel gondoljak vissza Baja város általam valóban nagyrabecsült közönségére.

Amikor végezetül arra kérem Önöket, hogy tartsanak meg azután is engem, mint egyszerű polgárembert abban a jóindulatban és szeretetben, melyet szerény személyem iránt eddig is tanusítani méltóztattak, a Mindenható Isten áldását kérem édes magyar hazánkra, Baja városára, s a város minden egyes polgárára.«

Határozat.

A törvényhatósági bizottság az ismételt tetszésnyilvánítások között fölolvasott búcsúlevelet, mint a főispán úrnak ezen város és minden polgára iránt mindenkor tanusított megkülönböztetett figyelmének és nagyrabecsült rokonszenvének bizonyságát a városi levéltárban megőrizni, s a jegyzőkönyvébe szószerinti szövegében felvenni rendeli.

A törvényhatósági bizottság felette nagyra értékeli a főispán úrnak azon eredményes munkásságát, amely a pártközi békének és a polgárok közötti régi jóviszonynak visszaállítása révén a törvényhatósági életben egységes, s a pártszempontokon felülemelkedő pusztán városérdeket tekintő munkálkodásához vezetett. Fel is használja az alkalmat annak kijelentésére, hogy ezt az értékes eredményt: a pártközi békét, a polgárok közötti jóviszonyt a város javára és boldogulása érdekében a övőre is fenntartani, sőt tovább építeni kívánja, s az erre való közreműködést minden oldalról bizalommal várja.

Nem mulasztja el a törvényhatósági bizottság, hogy ne fejezze ki egyúttal őszinte elismerését és köszönetét a főispán úr azon fáradozásával szemben is, amellyel a közigazgatás színvonalát tőle telhetőleg emelni törekedett, s azért a hathatós támogatásért, amellyel a törvényhatósági bizottság és a városi tisztikar munkásságát a rendkívüli viszonyok között is eredményessé tenni segédkezett.

Ezen őszinte és osztatlan érzéseinek kifejezést adva, kéri Őméltóságát, hogy ezen várost, s az irányában mindig nagyrabecsüléssel viseltetett polgárságát jóemlékezetében megtartani kegyeskedjék.

Baja város törvényhatósági bizottságának 1917. július hó 16. napján tartott közgyűléséből.

Polgármester.[10]

A búcsúüzenetben említett nyugdíjkor elérése, és az eddigi érdemek uralkodói elismerése ellenére kérdéses, hogy dr. Purgly Sándornak pontosan miért kellett visszavonulnia az aktív közélettől. A 62 éves pénzügyi szakember, főispán aktívan dolgozott, egészségügyi problémáiról nem tudtak a munkatársai, és a világháború okozta gazdasági nehézségek ellenére megőrizte a vármegyei közigazgatás működőképességét, pénzügyi likviditását. Az elért eredmények fényében a nyugdíjkorhatár elérése nem feltétlen jelentette volna az azonnali távozást, de az országos politikai irányvonal 1917 első felében jelentősen megváltozott. Az I. Ferenc József halála után trónra lépő IV. Károly szakított az országot a háború céljainak alárendelő politikával, és fokozatosan kiszorította a hatalomból gróf Tisza István miniszterelnököt. Tiszát június 15-én menesztették kormányfői pozíciójából, és a központi vezetésben a háború befejezését támogató politikusok kerültek előtérbe. E szemléletváltás futott végig a közigazgatáson is, így a korábban Tisza István közvetlen politikai köréhez tartozó Purgly Sándornak is mennie kellett, érdemeinek elismerése melletti nyugdíjazása könnyen lehet, hogy csak egy jó ürügy volt.

Visszavonulása után Purgly Sándor nem szakított azonnal a közigazgatással, bár már aktív szerepet sem vállalt. Visszavonultan élt Szabadkán, Lepsényben és Budapesten, ahol vásárolt egy lakást maguknak. 1925. március 27-én hunyt el Budapesten, Lepsényben temették el.

[1] Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedéki táblákkal. 9. kötet. Pest, 1862. 506.

[2] A családtagok mindkét előnevet használták, holott csak az egyikre voltak jogosultak. A korabeli történeti monográfiák sem egységesek ebben a kérdésben, mivel Nagy Iván 1862-ben a ’jószáshelyi’, míg Borovszky Samu 1909-ben a ’jószási’ jelzőt használja. A családfát tanulmányozva megfigyelhető, hogy János leszármazottai a ’jószáshelyi’, míg György leszármazottai a ’jószási’ előnevet használják, de ez sem mindig egyértelmű. Dr. Purgly Sándor – György leszármazottja – főispán hivatalos levelezésében a ’jószási’ előnevet használta, ezért én is ezt használom. A Purgly család leszármazásáról lásd: Magyar Családtörténet-Kutató Egyesület honlapja, Magyar Családtörténeti Adattár. Internet: http://www.macse.org/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=2038 (Letöltés ideje: 2017. június 19.)

[3] Purgly Emilről részletesen lásd: Magyar Nagylexikon. 15. kötet. Budapest, 2002. 191.

[4] Egy ideig kétlaki életet éltek Lepsény és Szabadka között váltakozva. Mindkét leányuk Veszprémben született. A családnak Lepsényben volt kisebb birtoka.

[5] Frankl István id.: Harminc év a szabadkai életben, 1890–1920. Emlékezések. Szabadka, 1942. Forrás: Kobold-téka. Internet: http://www.kobold.theka.hu/konyvtar/frankl/282.html (Letöltés ideje: 2017. június 19.)

[6] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL), K 27 Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867–1944, 1913. április 1-jén tartott (5.) ülés jegyzőkönyve. 15. pont. Forrás: Elektronikus Levéltári Portál. Internet: https://www.eleveltar.hu/web /guest/bongeszo?ref=TypeDeliverableUnit_4c776db9-164c-4c98-ac02-3dfb8995aab9&tenant=MNL (Letöltés ideje: 2017. június 19.)

[7] MNL OL, K 27 Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867–1944, 1914. szeptember 29-én tartott (28.) ülés jegyzőkönyve. 37. pont. Forrás: Elektronikus Levéltári Portál. Internet: https://www.eleveltar.hu/web/guest/bongeszo?ref=TypeDeliverableUnit _801f1678-4cae-446e-9ba4-e26dd388f161&tenant=MNL (Letöltés ideje: 2017. június 19.)

[8] 1915. október 9-én választották a város polgármesterévé. 1931-ben a szerb megszállás alóli felszabadulás 10. évfordulóján nevét Borbíróra változtatta.

[9] Az 1917. évi közgyűlési jegyzőkönyv elveszett, de a városi tanács iratai között fennmaradt a napirendi pont felszólalási tervezete, amely a főispán búcsúbeszédét – búcsúüzenetét – is tartalmazza.

[10] Magyar Nemzeti Levéltár, Bács-Kiskun Megyei Levéltára IV. 1407. b. Baja Város Tanácsának (1929-től Polgármesteri Hivatalának) iratai; Közigazgatási iratok 1872–1949. 11 721/1917.

Sarlós István

A PÓTLÓLAGOS JÖVEDELEMSZERZÉS VESZÉLYEI AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ALATT

Az 1914-ben kitört első világháború a villámháborús tervek kudarca után, 1915-től egyértelműen az anyagi és emberi erőforrásokat felőrlő, elhúzódó állóháborúvá vált, amelyet a lövészárokban ezerszámra pusztuló katonák mellett a hátországban élők is megsínylettek. A központi hatalmak készletei gyorsan merültek. A háborúnak és a hadseregnek alárendelt nemzetgazdaságok és a társadalom egyre nehezebben viselték a terheket. 1916 nagy csatáiban, a nyugati hadszíntéren Verdune és a Somme folyó völgye, a déli hadszíntéren az Isonzó folyó völgye, illetve a keleti hadszíntéren a Bruszilov-offenzíva mindkét oldalon hatalmas áldozatokat követelt meg a hátországoktól is. Ausztria–Magyarországon a törvényhozás már 1912-ben megalkotta a gazdaság katonai termelésre való átállításához szükséges jogszabályi kereteket, ez volt a LXIII. törvénycikk a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről és a LXVIII. törvénycikk a hadiszolgáltatásokról.[1] E két jogszabályt egészítette ki az 1914-ben hozott L. törvénycikk.[2] A törvények mind a gazdaság, mind a társadalom háborús szolgálatba állítását lehetővé tették, de több alapvető szociális rendszert csak a háború folyamán – a felmerült szükségletek és a felismerés után – alakítottak ki, ilyen volt a harctéren elesett vagy fogságba esett katonák otthon maradt hozzátartozóit, családját segítő központi szerv, a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium Hadsegélyező Hivatala. A hivatalt 1914 augusztusában hozták létre a 148 6070/1914-es számú belügyminisztériumi rendelet alapján[3], a szerbiai előrenyomulás kudarca és a galíciai harcokban elszenvedett emberveszteségek következtében. A hivatalnak minden törvényhatóságban önálló alegysége jött létre, így Baján is, vezetője dr. Bruck Aurél[4] ügyvéd lett. A hivatalon keresztül az állam minimális segélyben részesítette az elesett vagy fogságba került katonák itthon maradt hozzátartozóit, amely igazából a létfenntartáshoz is kevés volt.[5] E segély értékét tovább csökkentette az alapvető fogyasztási cikkekben megmutatkozó hiány, az ebből következő áremelkedés, a korona fokozatos inflációja. A legnehezebb helyzetbe a gyerekekkel egyedül maradt asszonyok kerültek, akik a világháború előtt alkalmi kétkezi munkából – cselédkedés, napszám stb. – éltek. Közülük sokan a háború alatt, kihasználva a frontvonalaktól távolabbi katonai kiképzőközpontok és utánpótlási gyülekezési körzetek adta lehetőségeket, alkalomszerű prostitúcióból próbálták meg kiegészíteni saját szűkös jövedelmüket és az állami segélyt. További kiegészítő jövedelemre tehettek szert a helyben munkára kirendelt hadifoglyokkal alkalmi kapcsolatot létesítő nők, mivel a foglyok szinte minden lehetőséget kihasználtak egy-egy futó kalandra. A megélhetési kényszer szülte alkalmi prostitúcióról szinte mindenki tudott, de az elkövetőket tetten érni és így elkapni nehéz feladatnak bizonyult, pedig ez volt a mindent kizáró bizonyítási forma. Ha valaki a megfelelő diszkrécióval folytatta a tevékenységet, akkor legrosszabb esetben is csak pletykáltak róla, esetleg feljelentgették,[6] de ezt a rendőrkapitányság csak kivizsgálhatta, és ha nem talált semmit, akkor negatív eredménnyel lezárta a kihágási – mai nevén szabálysértési – ügyet. Az elkövető beismerő vallomása döntő jelentőségű volt, de ezt szinte senki sem tette meg. Az alkalmi, üzletszerű kéjelgésből jövedelmüket kiegészítő, legtöbb esetben gyermekes anyák számára a lebukásra a legnagyobb veszélyt a nemi betegségek jelentették. Az eljáró hatóság már a prostitúció gyanúja esetén elrendelhette a gyanúsított orvosi vizsgálatát, amely ha pozitív eredményt hozott, megindíthatták a kihágási eljárást.

Az első világháború átalakította az országon belül az alkalmi, fizetős szexpartnerek utáni keresletet, és ezzel magát a prostitúciót mint jelenséget is. A férfiak frontra vonulásával az ország belső területein megszűnt a fizetőképes kereslet a kéjnők szolgáltatásai iránt, az ilyen foglalkozást űző hölgyek az arcvonalak mögötti nagyobb településeken a bordélyházakban csoportosultak. 1915 nyarán a Monarchia hadvezetése belátta, hogy az elhúzódó háború miatt a katonák számára ezt, az eddig elhanyagolt szolgáltatást is be kell vezetni. A nagy tömegben összegyűlt, erős stressz alá helyezett férfiak között a kielégítetlen nemi vágyaik miatt könnyebben megjelenhetett az erőszak, a homoszexualitás és ennek következtében a különböző nemi betegségek. 1915 második felében kialakították a tábori bordélyházak rendszerét, egészségügyi felvilágosítást tartottak a katonáknak és a nemi betegségek ellen terjesztették a gumióvszer használatát. Az intézkedések eredményeképpen már 1916-ra a nemi betegségben szenvedő katonák száma a felére csökkent, és a katonák a különböző „kórságokat” inkább a szabadságra hazatérve, a hátországban szedték össze.

Baja törvényhatósági jogú városban az 1882-ben XXII. sorszámon hozott prostitucionális szabályrendelet értelmében lehetett az alkalmi prostitúcióból élők ellen fellépni. 1917. március elején G. Mihályné bajai lakost titkos kéjelgés miatt feljelentették a bajai rendőrkapitányságon.[7] A gyanúsítottat – a hivatalos eljárás első lépéseként – orvosi vizsgálatra küldték, ahol megállapították, hogy nemi betegségben szenved, így megindították ellene a szabálysértési eljárást. Ezután Rozman Károly nyomozó – a bejelentést is nála tették – kikérdezte G. Mihálynét. A kihallgatásról a következő jegyzőkönyv született 1917. március 15-én.[8]

5.350/1917.

Másolat. Baja thjf. [törvényhatósági joggal felruházott] város rendőrkapitányi hivatalának Detektív osztálya. 37./1917. szám. Tárgy: G. Mihályné ellen tett feljelentés titkos kéjelgés miatt. A tekintetes rendőrkapitányi hivatalnak, Baja.

Baja, 1917. évi március hó 15-én. Jelentem, hogy bizalmi úton arról értesültem, hogy G. Mihályné lakására katonák és leányok járnak, s ott közösülnek. G. Mihályné szül. S. Mária bajai szül. [születésű], r.k. [római katolikus] vall. [vallású], 3 gyermek anyja, napszámosnőt /: lakik Baja, Klapka György utca 10. szám :/ kikérdeztem, beösmerte, hogy hozzá egy Borsódi Gergely nevű szanitész jár, ki f. [folyó] hó 11-én és 13-án éjjel nála aludt, s vele nemileg közösült. Beösmerte, hogy míg Borsódi nem járt hozzá, azelőtt egy másik katona járt hozzá. A nevezett nő beösmerte azt is, hogy hozzá leányok és katonák jártak és azoknak ágyat bocsátott rendelkezésükre, hogy ott nemileg közösüljenek. Azt tagadta, hogy azért pénzt fogadott volna el. Beösmerte még azt, hogy Julis nevű 18 éves leánya a szobában egyik ágyon egy katonával, s ő ugyancsak a szobában másik ágyon szintén egy másik katonával nemileg közösültek. A nevezettnél jelenleg is S. Margit ápolónő lakik, kit orosz hadifoglyok szoktak este hazakísérni. S. Margit ellen külön teszem meg feljelentésemet. G. Mihálynét titkos kéjelgés miatt feljelentem. Kmft. [Kelt mint fent] Rozman Károly s.k. [saját kezűleg]dtv. [detektív]

Hivatalos másolat hiteléül:

Baja, 1917. évi március 24.

Laky

Rkapt. [rendőrkapitányi] iktató.[9]

G. Mihályné vélhetően több pontját is megsértette a prostitúciós szabályrendeletnek, de ezek közül egyértelműen, az orvosi vizsgálat pozitív eredménye és beismerő vallomása alapján csak egyet sikerült rábizonyítani, a 6. § 4. pontjának megszegését: „Azon személyek, kik tűrvény nélkül kéjelgési keresetet űznek, vagy mint éjjeli csavargók a rendőrség által befogatnak, mindenek előtt orvosilag megvizsgálandók, s ha betegnek találtatnak, a kórházba szállítandók; ha pedig egészségesek, vagy miután a kórházból kibocsáttatnak, kihágásukért 1 hónapra terjedhető elzárással fenyítendők, s amennyiben idegenek, büntetésük lejárta után hazájukba toloncolandók.[10]

Ő maga titkos kéjelgést folytatott, ezzel megszegte az 1. § 1. pontját: „A kéjelgési kereset akár bordélyban, vagy magánlakáson, de mindig előleges bejelentés után nyerendő rendőrségi tűrvény mellett űzhető.[11]Hölgyismerőseinek, akik tőle kértek segítséget, hogy katonákkal titkos légyottot folytassanak, helyet biztosított, azaz az otthonát – amely egy bérelt ház volt – bordélyként használta, így a 2. § 1–2. pontját is megszegte: „Bordélynyitásra engedély szükséges; engedély nélkül bordélyt tartani tilos. // Ezen engedély első ízben csak a háztulajdonos beleegyezése, mint nélkülözhetetlen feltétel alapján, a kapitányi hivatal által adatik.[12] Az utóbbi pontokat viszont nem lehetett rábizonyítani – az anyagi ellenszolgáltatást –, mivel ezeket nem ismerte be a vallomásában, tetten érés nem történt, a „vendégeket” meg nem kérdezték meg az ügyben.

G. Mihályné ügyével kapcsolatban az első fokú büntetőeljárást a bajai rendőr főkapitányság, mint rendőri büntetőbíróság folytatta le, azonnal, március 15-én. A bíró Olványi István rendőrfőkapitány volt, a vádat dr. Klenácz György[13] tiszti főügyész képviselte, G. Mihálynénak nem volt hivatalos jogi képviselője a tárgyaláson. Az ítéletet a vádlott beismerő vallomása alapján hozták meg, és csak egy pontban találták bűnösnek, amiért a szabályrendeletben meghatározott maximális büntetést szabták ki rá.

Másolat.

A bajai rendőrkapitányság, mint rendőri büntetőbíróság. 306./ 2. kih. [kihágási] 1917.

A bajai rendőrkapitányságnak, mint 1-ső fokú rendőri büntetőbíróságnak rendőrbírája, Oltványi István rendőrkapitány, a vád képviseletében Dr. Klénácz György tiszti főügyész magánvádló szakképviselő részvétele mellett prostitúcionális kihágással vádolt G. Mihályné kihágási ügyében Baján, 1917. évi március hó 15. napján Baján megtartott nyilvános szóbeli tárgyalás után következőképpen ítélt:

G. Mihályné S. Mária bajai születésű, 36 éves, r. k. vallású, magyar honosságú, bajai lakost bűnösnek mondja ki a Prostitutionális Szabályrendelet 6. §-ának 4. pontjába ütköző erkölcsrendészeti kihágási cselekményben, melyet terhelt azáltal követett el, hogy Baján azalatt, amíg férje a harctéren volt, s most orosz fogoly katonákkal viszonyt folytatott, leánya előtt egy szobában katonával közösült, másoknak közösülésre alkalmat adott, és ezért u. a. [ugyanazon] §-a alapján a folyamatba vételtől számított egy hónapi önköltségen elszenvedendő elzárásra ítéli. Kötelezi a fölmerülő eljárási és tartási költségek megtérítésére.

Megokolás.

A rendőri büntetőbíróság vádlottnak a detektívjelentéssel támogatott beismerő vallomásából tényként megállapította, hogy vádlott, ki hadisegélyt élvez orosz fogságban lévő férje után, ennek távolléte óta katonákkal nemi viszonyt folytat; legutóbb és f. [folyó] é. [év] március 11-én és 13-án Borsódi Gergely nevű katonával nemileg közösült, s nemi bajban szenved. Megállapította továbbá, hogy 18 éves Júlia nevű leányának közelebbről meg nem határozható itthonlétekor azzal együtt, egy időben, ugyanazon szobában, egymás jelenlétében egy-egy katonával nemileg közösültek; megállapította továbbá, hogy más nők és férfiak részére lakását több ízben közösülés céljából átengedte. Vádlott ezen cselekményeit az erkölcsi süllyedés oly mély fokát állapítják meg, mely okvetlenül súlyos büntetést kívánt, s mely maga után vonta a rendőri büntetőbíróságnak a rendelkező részében megjelölt intézkedéseit. Ezen ítélet vádlott előtt a 15 napi fellebbezési jog érvényesíthetésének megemlítésével élőszóval kihirdettetett, ki az ítéletben megnyugodott. Kelt: Baja, 1917. évi március hó 15-én. Oltványi István s. k. rendőrkapitány, mint rendőri büntetőbíró.

Hivatalos másolat hiteléül:

Baja, 1917. évi március 24.

Laky

Rkapt. iktató.[14]

G. Mihályné bajai lakos volt, ezért a városból nem lehetett kitoloncolni mint szabálysértő kéjnőt, viszont a rábizonyított kéjelgés miatt a családjával kapcsolatban az eddig egyszerű szabálysértési ügy a városi tanácsnál más irányvonalban folytatódott, tovább bővült. A kapitányi hivatal álláspontja szerint az erkölcstelen életet folytató nőtől mint arra méltatlantól meg kellett vonni az állami segélyt, amelyre a városi tanács jogosult, így március 24-én egy ilyen értelmű megkeresés született.

306./2. szám.

Kih. 1917.

Tekintetes Városi Tanácsnak

Baja.

A csatolt detektívjelentést és ítéletet átteszem azon célból, hogy nevezett G. Mihályné ellen az esetleg szükségesnek látszó eljárás a Tekintetes Cím hatáskörében is lefolytatható legyen.

A rendőri büntetőbíróság véleménye szerint nevezett a segély élvezetére nem szolgál rá.

Baja, 1917. évi március hó 24-én.

Oltványi

Rendőrkapitány, mint rendőri büntetőbíró.[15]

A rendőrkapitányságnak a segély megvonására vonatkozó megkeresésével sem a városi tanácsnál, sem a hadsegélyező hivatalnál nem tudtak mit kezdeni. A hadisegély megítélésében a kedvezményezett erkölcstelen életmódja nem játszott szerepet, gazdasági és szociális helyzetet vettek alapul, így e felvetésen gyorsan túlléptek. G. Mihályné gyermekeinek további sorsára viszont alapvető befolyással volt az édesanya kihágása és ebből következő erkölcstelen életmódja. Már a rendőri jegyzőkönyvből kiderült, hogy az asszonynak 3 gyermeke volt. Közülük Júlia nagykorú, és vélhetően már önálló keresettel rendelkezett, de fia József és kisebbik lánya Róza még kiskorúak voltak, így az anya erkölcstelen életmódja miatt veszélybe került a neveltetésük, amelyet a városi tanács határozata értelmében a bajai gyermekmenhely vett át.

A város önálló törvényhatósággá alakulásakor – 1872-ben – megalakította a saját árvaszékét, de ezzel párhuzamosan gyermekmenhely is működött Baján. A bajai gyermekmenhelyet – a szabadkai anyaintézményhez kötődött telepként önálló felügyelővel –, feltehetően 1904 körül alapították. A gyermekmenhelyre sokkal egyszerűbben bekerülhetett egy gyermek, mint az árvaházba, mindössze az erre illetékes hatóságnak elhagyatottá kellett nyilvánítania. Az elhagyatottságot megállapíthatták anyagi vagy erkölcsi okok miatt, vagy a kettő kombinációjaként.[16] G. József és G. Róza esetében az erkölcsi elhagyatottság esetéről beszélhetünk: „Az elhagyatottság ténye felmerülhetett erkölcsi okokból is: ha vélhető volt, hogy a gyermek rossz neveltetése miatt, veleszületett hajlamától fogva züllésnek indult, vagy környezete miatt elzüllésnek volt kitéve.[17] A helyzetet bonyolította, hogy József már ekkor javítóintézetben volt – elindult az erkölcsi züllés útján –, míg Róza meghatározhatatlan ok miatt kórházban. A kapitányi hivatal megkeresésére május 5-én a következő határozat született, amit mindegyik, az ügyben érintett fél számára elküldtek.

5305/ Kig. [1]917.

Rendőrfőkapitány 306/2. Kih. 1917. számú átirata G. Mihályné ügyében.

Határozat.

Minthogy nincs oly törvényes rendelkezés, amelynek alapján az erkölcstelen életmódot folytató nőnek hadbevonult férje után folyósított államsegélye megszüntethető volna, G. Mihálynének a 45-ös számú fizetési könyvecskéjére a saját személyére eddig folyósított félsegély és napi 20 fillér lakbérsegély, vagyis összesen napi 54 fillér ugyanazon könyvre tovább is kifizetendő.

Miután azonban a bajai rendőrkaitányság mint büntetőbíróságnak 306/2 kih. 1917 számú ítéletében foglaltak alapján megállapítható, hogy G. Mihályné S. Mária nem nyújt garanciát arra nézve, hogy 6 éves Róza nevű leányuk kifogástalanul nevelné a jelenleg a közkórházban betegen fekvő 6 éves G. Róza felgyógyulása után azonnal a szabadkai gyermekmenhelybe utalandó azzal, hogy a gyermeket gondozásra Bajára ne adják ki.

Miután a 14 éves G. József már javítóintézetben van elhelyezve, az anyjától való elvétele végetti intézkedésre szükség nincs.

Felhívatik Odobasich Gyula közgyám, hogy a helybeli közkórházból felgyógyulása után kikerülő G. Rózának a menhelybe való helyezéséhez szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegye meg. Ugyancsak a közgyám által értesítendő a helybeli közkórház vezetősége, hogy G. Rózát felgyógyulása után ne az anyjának, hanem neki adja ki.

A hadsegélyező hivatal utasíttatik, hogy G. József és Rózának napi 1 Kor. [Korona] 02 fillért kitevő államsegélyét ezentúl ne G. Mihálynének, hanem Odabasich Gyula közgyám kezeihez fizettesse, aki viszont ezen kiskorúak államsegélyét helyezze gyámpénztári letétbe, ahol is ezen államsegély a kiskorúak javára fog kezeltetni, és a kiskorúak részére szükséges összegek időnként kiutaltatni fognak.

Erről értesítést kapnak:

1. Rendőrkapitányi Hivatal

2. G. Mihályné S. Mária, Klapka György u. 10.

3. Odobasich Gyula közgyám

4. Dr. Bruck Aurél, a hads. [hadsegélyező] hiv. [hivatal] vezetője

Baja 917. V. 5.

[olvashatatlan aláírás]

Sk! Határozat az értesítendőknek.[18]

G. Mihályról és családjáról a városi iratanyagban nem maradtak fent további információk, utalások, így a család további sorsáról csak találgathatunk. Lehet, hogy az apa hazatért az orosz hadifogságból, de az is lehet, hogy meghalt. Az 1920-as években keletkezett hadsegélyező összesítőkben nem bukkant fel a neve, de a nyilvántartások hiányosak. Az 1930-as években Baján a Klapka utca 10-ben már más lakott, és G. Mihály a választói névjegyzékben nem szerepel, bár ha nem volt választójoga, vagy elköltözött Bajáról, akkor ez a természetes. A menhelybe került kiskorú gyermekeit Baján és környékén nem lehetett nevelőszülőkhöz kiadni. Ők Szabadkára kerültek az ottani gyermekmenhelyre. Feltehetően 1918 után az aktuális tartózkodási helyük miatt a megalakuló Szerb–Horvát–Szlovén Királyság állampolgárai lettek, és kiestek a magyar közigazgatás látóköréből.

G. Mihályné és gyermekei esete egyértelműen tükrözi, hogy 1917-re az első világháború már a végsőkig feszítette a hátország teherbírását, a megélhetési gondok miatt a társadalom értékrendje fokozatosan megváltozott, a háború társadalmi támogatottsága megszűnt.

[1] A két törvényt (1914. évi LXIII. tc. és LXVIII. tc.) részletesen lásd: 1000 év törvényei. Internet: https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7188; illetve https://1000ev.hu/ index. php?a=3&param=7193. (Letöltés időpontja: 2017. június 26.)

[2] 1000 év törvényei. Internet: https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7306 (Letöltés időpontja: 2017. június 26.)

[3] A Hadsegélyező Hivatalt a Belügyminisztérium hozta létre a közös hadügyminisztérium, valamit az osztrák és a magyar honvédelmi minisztérium egyetértésével. A hivatal elsődleges célja az önkéntes segélyezés központi irányítása és ez által hatékonyabbá tétele volt. A hivatal működéséről lásd részletesebben: Ács István: A Hadsegélyező Hivatal kiadványai az első világháborúban. Forrás: Kitüntetések és jelvények. Internet: http://kituntetes.webnode.hu/erdekessegek/a-hadsegelyezo-hivatal-kiadvanyai-az-elso-vilaghaboruban/ (Letöltés időpontja: 2017. június 26.)

[4] Dr. Bruck Aurél, izraelita vallású bajai ügyvéd. Alap- és középfokú iskoláit Baján végezte, majd Budapesten jogot tanult és doktorált. Baján a Kazinczy Ferenc utca 2. számú házban élt és dolgozott, de ügyvédi praxisa mellett aktív szerepet vállalat a város közéletében is. A Bruck család 1944-ben a holokauszt áldozata lett.

[5] A segély pontos mértékét központi utasítások alapján határozták meg több szempont figyelembevételével. Az aktuális pontos összeg az iratokban szerepel.

[6] A mindenre odafigyelő „jóakaró” szomszéd már ekkor is általánosnak volt mondható.

[7] A feljelentő személyéről nem szólnak az iratok, vélhetően névtelen bejelentés történt.

[8] Az iraton szereplő dátumokból az események menete nehezen rekonstruálható. Az egyértelmű, hogy a feljelentést március 14-én tették, és ezen a napon megtörtént az orvosi vizsgálat is. Az eljárást – az orvosi vizsgálat eredményének értékelése, a kihallgatás és a szabálysértési tárgyalás – másnap folytatták le. Ezután március 24-én áttették az ügyet a városi tanácshoz további intézkedések megtételére. Az irat a városi tanács anyagában maradt fent, ezért keltezésnél a legtöbb helyen a 24-es dátum szerepel. A városi tanácsnál a végső határozatot csak május 5-én hozták meg.

[9] Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL BKML) IV. 1407. b. Baja Város Tanácsának (1929-től Polgármesteri Hivatalának) iratai; Közigazgatási iratok 1872–1949. (a továbbiakban: IV. 1407. b.) 5305/1917. 6. p.

[10] MNL BKML IV. 1432 Baja Város Szabályrendeleteinek gyűjteménye 1874–1944 (1949). Törvényhatósági joggal felruházott Baja Város összes szabályrendeleteinek gyűjteménye. I. kötet. Hivatalos kiadás. Baja, 1889. 162–167. (továbbiakban: Bajai szabályrendelet 1882) 6. § 4. bekezdés 167.

[11] Uo. 1. § 1 bekezdés. 162.

[12] Uo. 2. § 1–2. bekezdés. 162.

[13] Dr. Klenácz György jogász, a 20. század első felében Baja város közéletének meghatározó személyisége, a törvényhatósági bizottság tagja, közel egy évtizedig Baja város tiszti főügyésze.

[14] MNL BKML IV. 1407. b. 5. p.

[15] Uo. 4. p.

[16] A bajai gyermekmenhely működéséről lásd: Horváth Klára: „Állami Árvácskák” 1934 és 1939 között Baján és környékén. In: Bajai Honpolgár XXIV. évfolyam 2. (267.) szám, 2013. február. 7–11.

[17] Uo. 9.

[18] MNL BKML IV. 1407. b. 1–2. p.

Gyenesei József

A DUNA–TISZA KÖZI MEZŐGAZDASÁGI KAMARA 1935-ÖS FELTERJESZTÉSE A TANYAI EGÉSZSÉGÜGY JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

(Forrásközlés)

A trianoni Magyarországon az Alföld súlyának növekedése következtében a korábbinál nagyobb figyelem irányult a tanyák problémái felé, az itt élő népességre pedig, ez időtől, mint nemzetfenntartó elemre tekintettek a kor döntéshozói. A két világháború közötti időszakban ugyanis széles körben elterjedt tévhitként éltek a korszak ismert agrárpolitikusa és publicistája, Buday Barna[1] által megfogalmazottak. Eszerint: „A magyar tanyák nemcsak a földmívesnépnek, hanem a nemzeti államnak is nevezetes állomásai, mert itt serdül fel a legegészségesebb, a legromlatlanabb emberanyag. Naptól edzett a test, harmatos a lélek a szűz természet ölén. Itt van a magyarság legutolsó vérmedencéje, amely friss erőket szállít és szíjszalagokkal cseréli ki a megviselt idegszálakat.[2]

Pedig valójában nem így áll a helyzet a tanyákon egészségügyi szempontból[3] – állította Gesztelyi Nagy László, aki sok illetékes kortársával ellentétben vette a fáradtságot, és munkatársaival időről időre végjárta az Alföld pusztáit, hogy lássák a tanyán élők valós életkörülményeit. Gesztelyi saját tapasztalatait tömören így összegezte: „A tanyavilág közegészségügyéről tulajdonképpen beszélni nem is lehet, mert ez valójában nincs. A tanyavilág közegészségügyét csak mint egy követelendő kívánságot tárgyalhatjuk…”.[4]

Gesztelyi alább közölt memorandumában – Kecskeméti példákból kiindulva – a tanyák egészségügyi helyzetének javítására tett javaslatokat Johan Bélának, a belügyi kormányzat közegészségügyi államtitkárának.[5]

Az 1920-as népszámlálás adatai szerint a 163 ezer katasztrális hold kiterjedésű Kecskeméten a lakosság fele, számszerűen 37 ezer ember élt a külterületeken, e nagyszámú népesség ellátását 1929-ben mindössze 2 orvos és 20 szülésznő, 1939-ben pedig 6 orvos és 18 bába végezte úgy, hogy a pusztákon lakók száma 1930-ra már megközelítette a 45 ezret, akik elvileg ugyanolyan adófizető polgárok voltak, mint a belterületen élők.[6] Az ellátórendszer elégtelensége mellett azonban még számos ok eredményezte a tanyavilág – túlzás nélkül – katasztrofális közegészségügyi helyzetét. Fontossági sorrend és a teljesség igénye nélkül ezek a tényezők, amelyek természetesen egymással is szoros összefüggésben álltak, a következők voltak: a szegénység, az embertelen lakáskörülmények, az elmaradott útviszonyok, a nem megfelelő higiéniás viszonyok, a szellemi felvilágosulatlanság, valamint az egyoldalú és elégtelen táplálkozás. Ennek kapcsán azonban ki kell hangsúlyozni, hogy e nehézségek a tanyán elő népességet nem egyforma mértékben érintették. A rendelkezésünkre álló források azonban nem szólnak arról, hogy a külterületen lakók mekkora hányada élt nagyon rossz életkörülmények között. Annyi e tekintetben biztosan állítható, hogy a településközpontoktól távolabb élők helyzete általában rosszabb volt, mint a város peremén lakóké.

A külterületen élők sorsának javításán fáradozó szakemberek és a tanyai tanítók beszámolói gyakran kitértek a tanyasiak mostoha lakáskörülményeire is. Leírásaikban olvashatjuk, hogy sok településen, a külterületen álló házak építésére vonatkozóan nem is hoztak szabályrendeletet, ahol pedig erre sor került, ott a rendelkezéseket lényegében nem tartották be. Így fordulhatott elő, hogy sok építményt ártérre vagy a vízhez túl közel építettek fel, amelynek következtében a szoba levegője és a benne található használati tárgyak, beleértve az ott élők ruházatát is, dohosak és penészesek voltak. A helyiségekhez általában kicsinyke méretű nyílászárók tartoztak, amelyek nem tették lehetővé a megfelelő szellőztetést, ráadásul rendkívül kevés fényt engedtek be. Ezekben a 15–20 m2-es szobákban 8–10, sőt esetenként 12 fős családok is éltek, ahol: a „nagyok köpködnek, pipálnak, az anyjuk ott főzi meg az ételt, […] a kisebb gyerekek odabent végzik el szükségletüket.[7] A higiéniás helyzetet tovább rontotta az árnyékszék hiánya, amely érthető okból nagyobb teret adott a fertőző betegségek terjedésének.

A pusztán élők a szegénység és a nagy távolságok miatt szükség esetén is csak ritkán részesültek szakszerű egészségügyi ellátásban. Orvoshoz már csak igen nagy baj esetén fordultak, ilyenkor a súlyos beteget a rossz utakon szekéren, párnák és dunnák között, 10–20, de esetenként akár 25–30 kilométerről szállították a szakember elé. Az orvosi kiszállás költségét ugyanis nem biztos, hogy meg tudták volna fizetni. Így valódi segítség helyett legtöbbször maradt a kuruzslás, amelyre sajnos sok rémisztő példát fel lehet sorolni. Egy bizalmas hatósági orvosi jelentésben olvasható, hogy egy anya a szamárköhögésben szenvedő gyermekét ahelyett, hogy orvoshoz vitte volna, szamártrágyát kért a pecértől, és a gyermeket annak kicsorgatott levével itatta. Ugyanitt szerepel az az esetleírás is, amely szerint egy másik szülő szamárnyálas kiflivel próbálta ugyanezt a betegséget gyógyítani. A hatóság természetesen azonnal intézkedett az ügyben, megfelelő orvosi ellátást rendelve az érintetteknek. Gyakorinak számított, hogy torokgyík ellen petróleumos tollal kenegették a kisgyerek torkát, a hasmenéssel küszködőt reszelt vadgesztenyével etették meg, az égési sérülésre pedig sót hintettek.[8]

A tanyasiak a városokban és falvakban élő alsóbb társadalmi rétegekhez képest is egészségtelenebbül táplálkoztak: sok kenyeret, szalonnát, főtt tésztát és kevés főzelékfélét ettek. A liszt, amelyből a kenyeret sütötték, a nem megfelelően tárolás következtében dohossá vált gabonából készült. Tej, vaj, tojás, baromfihús, zöldség és gyümölcs csak igen ritkán került az asztalra, a téli elrakásról, befőzésről nem voltak ismereteik. A szükségből levágott beteg állatok húsát általában elfogyasztották. Az elégtelen táplálkozásból fakadó fejlődési rendellenességek természetesen a gyerekeknél ütköztek ki a legszembetűnőbben. Ez csak tetézte a gyakori rokonházasságok miatt a születő utódoknál egyébként is jelen lévő terheltséget. A szikes, lúgos ivóvíz nagyban hozzájárult a golyvás (pajzsmirigy-) megbetegedésekhez. A felszíni, talajvizes kutak helyett mélyebb furatú víznyerő helyekre lett volna szükség.[9]

Azzal a pusztai nép sorsának jobbra fordulásáért harcoló szakemberek is tisztában voltak, hogy amíg a külterületen élők életkörülményeiben nem következik be gyökeres változás, addig nem várható, hogy a tuberkulózisban, trachomában, golyvában vagy egyéb fertőző megbetegedésben szenvedők száma jelentősen csökkeni fog. A Duna–Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara Tanyai Szakosztályának fáradhatatlan munkálkodása, az évről évre megrendezett tanyakongresszusok, szakmai értekezletek, a döntéshozók elé újra és újra beterjesztett reformtervezetek mind-mind a jobbítás célját szolgálták, tegyük hozzá, sajnos, csekélyke eredménnyel. A sikertelenség okai – és ez a tanyakérdés egészére is igaz – a struktúra lényegéből fakadtak. A probléma megoldásának legfőbb gyakorlati akadályát ugyanis a dualizmus idején létrehozott és lényegét tekintve a Horthy korszakban is fennálló közigazgatási rendszer centralizáltsága jelentette. A kérdés megoldását a területi igazgatás terén fennálló status quót foggal-körömmel védő elit valódi reformszándékának hiánya is ellehetetlenítette.

Méltóságos dr. Johan Béla úrnak, belügyminiszteri államtitkár[10]

Budapest

M. kir. Belügyminisztérium

Igen Tisztelt Barátom!

Államtitkári kinevezésednek – mint azt annak idején üdvözlő soraimban kifejezésre juttattam – nemcsak azért örültem, mert egy arra való kiváló férfiú került megfelelő helyre, hanem főleg azért, mert meggyőződésem, hogy Veled azokat az égető kérdéseket, amelyek a falu és [[[[[a] tanya közegészségügyi elmaradottságának megszüntetése érdekében kívánatosak, megértéssel, belátással könnyebben el fogjuk intézhetni. [sic!]

Erre hivatkozással méltóztassál megengedni, ha ez alkalommal 3 dologra hívom fel a figyelmedet.

1. Alig van valahol, vagy ha van is, nem veszik komolyan és nem hajtják végre a falvakban és tanyákon az építési szabályrendeletet. Ez az oka annak, hogy ha falvakban és tanyákon új házak épülnek, azok legtöbbnyire sárból épülnek, alacsonyak, földesek, kevés és kicsi ablakkal láttatnak el, holott pedig roppant egyszerű volna ennek a megoldási módja. Sem a közület, sem az állam nem írhatja elő, hogy egy kevés pénzű szegény ember milyen nagy szobákat építsen, de általános szabályként mégis fel kell állítani és ezt keresztül is lehet vinni, hogy házadómentességet új házra falvakban és tanyákon úgy adna a kormány, ha pl. ilyen és ilyen magas belül a szoba, ilyen és ilyen nagyságú ablak van rajta stb. Ez esetben kapna mondjuk 20 éves adómentességet. Ha azon kívül azután pl. egy padolt szobát csináltat, akkor újabb 5 évi adómentességet adhatna részére a kormány. Ez semmibe sem kerülne, mert adómentességet úgyis kapnak, legalább lehetne e téren valamit elérni. Legalább azt lehetne normául venni, amit a Faksz-házakra a törvény előír.[11]

2. Mindenfelől azt halljuk, hogy azért nem mennek az orvosok szívesen a falura és tanyára, mert nincs megfelelő lakás. Ez valóban így is van. Ha faluban vagy tanyavidéken orvos telepedik le, legfeljebb kap egy jobb kinézetű tanyaházat, amely mégsem felel meg egy orvos igényeinek.

Annakidején megboldogult Klebelsberg miniszter az 5000 tanyai iskolai objektumot nem teljesen az állam pénzéből varázsolta elő, hanem kényszerítette a különféle közületeket, vármegyéket, városokat, egyházakat, birtokosokat bizonyos hozzájárulásra. Ez a hozzájárulás itt is keresztülvihető volna. Ez állhatna pl. telekből, fuvarból, esetleg ahol a közületeknek pl. téglagyára van, téglából, és néhol némi pénzhozzájárulásból. A telek pl. ott, ahol a közületnek nagyobb ingatlan vagyona van, lehetne egy kat. hold, amely jövedelempótlékul szolgálna a tanyai és falusi orvosnak. 500 ilyen orvosi lakás lenne.

Ezek falusi és tanyai lakások volnának, ha ezt közhírré tétetnék, bizonyára olyan olcsó árakat lehetne elérni fában, üvegben, palában, téglában, vasanyagban stb., ami jelentős volna és lehetne pl. szabványos épületeket csináltatni az orvosok számára, egy típusú főépületet és melléképületeket, akkor azok az orvosok, akik ma kenyér nélkül vannak, vagy más, nem nekik való pályán keresnek szegényes kenyeret, rendes lakást kapnának. Én azt hiszem, hogy ha ehhez még az állam pl. havi 40 pengőt tudna részükre biztosítani, ez a kérdés néhány év alatt teljes megelégedésre volna megoldható.

Ma mi szegények vagyunk, nem adhatunk olyan ellátást még a tisztviselőknek sem, mint amilyent szeretnénk és őket megilletné. De egy ilyen megfelelő lakás havi 40 pengő készpénzzel, egy hold beltelekkel vagy kerttel, amely konyhájára megteremné a szükséges zöldséget és főzeléket, meg lehetne indítani ezt a munkát. Kezdjük meg legalább egyszer ezt, s merjük kimondani, hogy akarunk valamit csinálni.

Érdekes összehasonlítást mutat az alábbi néhány sor:

Az ország 1788 jegyzősége területén 3628 jegyző és 2169 egyéb községi alkalmazott működik. Nem a jegyző hibája, hogy munkaidejük legnagyobb részét, megszámlálhatatlan felsőbb hatóságunk közül, a pénzügyi hivatalok veszik leginkább igénybe, mégpedig főképp adóbehajtásokkal. Amíg tehát ezzel 5797 tisztviselőt foglalkoztatnak, ugyanezen 1788 jegyzőség 3348 községben a községi és körorvosok száma 957. A közel hatezer tisztviselő évi fizetésére a községek több mint 14 millió pengőt költenek, orvosokra csak hármat. Amíg minden legkisebb falura jut több mint egy községi alkalmazott, addig minden három falura sem jut egy orvos.

Legrosszabb a helyzet Baranyában, ahol 85 jegyzőségben 28 és Zalában, ahol 126 jegyzőségben 42 orvos van csak. Egyedül Békés megye helyzete látszik tűrhetőnek, 28 jegyzőségben 38 az orvosok száma.

Mit jelentene ez a kormányra nézve, az ifjúság elhelyezkedését illetőleg, vagy az építéssel foglalkozó iparágak szempontjából?! Amint mondtam, nem kellene ezt 1–2 év alatt megcsinálni; Ez egy 5 éves program lehetne, amelyet jövő évben kezdenénk meg, ahol lehet. Úgy kellene az országot áttanulmányozni, felmérni, letárgyalni, mint annak idején a megboldogult Klebelsberg csinálta az iskolák építésével.

3. A harmadik, amiről szólni akarok, ez a tanyás városok és tanyával rendelkező nagyközségek hatósági orvosainak a kérdése. Ezt Neked nem kell mondanom, Te ezt jobban tudod, mint én, hogy ezen a téren hajmeresztő állapotok vannak. A tanyai lakosság által is fizetett hatósági orvosok a tanyavilágot területükön kívülállónak tekintik, oda soha ki nem mennek, és a külterületi lakosság közegészségügyével csak annyiban foglalkoznak, amennyiben azok közül egyik vagy másik bemegy. Ez lehetetlen állapot. Jellemző erre az esetre egy kecskeméti jelenség: legutóbb a kórházügyet tárgyaltuk a th. közgyűlésen és egymásután álltak fel a tanyai th. bizottsági tagok, hogy csak az esetben szavazzák meg a kórházat, ha a tanyai egészségügy érdekében is történik már valami. És mindnyájan igazat adtunk nekik.

Nemcsak az itt a baj, hogy egyes orvosok túl vannak halmozva más mellékfoglalkozással, hanem az is, hogy egyáltalában nem is gondolnak arra, hogy van a városnak egy nagy rétege, amelynek adófilléreiből telik ki az ő fizetésüknek legalább fele, s e kérdéssel nem is foglalkoznak.

Képtelen helyzet az, hogy valaki pótadót fizet 36 kilométernyire attól a várostól, ahova tartozik, de amelybe[n] nem lakik, amelynek semminemű kultúráját, előnyét és hasznát nem élvezi, ellenben fizet 80 százalék, sőt néha 140 százalékig terjedő pótadót is!

Méltóztassál megengedni, hogy ide vonatkozólag egy pár elgondolást ajánljak szíves figyelmedbe, amelyekből egyik-másik talán a gyakorlatban is keresztülvihető.

1. Nemcsak a belterület, de a külterület is legyen körzetre osztva. Minden tisztiorvosnak legyen belterületi körzete mellett egy külterületi körzete is, melynek minden egészségügyi vonatkozású kérdése közvetlen az ő feladatát képezze. Ezt a tisztiorvost keresné fel a körzetébe tartozó tanyai egyén, amennyiben szegényjogosult gyógykezelésre. Ehhez az kellene, hogy a tisztiorvos rendelkezésre álljon meghatározott időben és helyen. Ez technikai kérdés. Lehetne a tisztiorvost kötelezni, mint más városokban is, hogy rendelőjében lássa el körzetének jogosult szegény járóbetegeit is, de lehetne hivatalos ambulanciát is tartani.

A kérdés egyszerűbbé tétele érdekében be kellene vezetni a rendszeres tanyai rendelést, kinek-kinek a maga körzetében. Heti 2 rendelést könnyűszerrel meg lehetne minden ilyen helyen oldani.

A rendelések tökéletesebben kiépítendők, a rendelőhelyiségek kényelmesebbé, jobbá tétele igen kívánatos, s különösen a köztudatba való bevitelére, megkedveltetésre minden eszközt meg kell ragadni. Erre a legjobb propaganda: a jó orvosi ellátás.

Nehezebb kérdés a fekvő, rendelésre jönni nem tudó betegek ellátásának kérdése. Tökéletes megoldásra egyelőre nem gondolhatunk, de mégis, az adott körülmények között, amit lehet, meg kell tenni. Ez még belterületen is megoldandó probléma. Első előfeltétele: az orvosok számának szaporítása és friss fiatal gárda beállítása. Tanyákon itt az egészségügyi nővér tenne megbecsülhetetlen szolgálatot, aki főként a mindjobban kiépítendő tanyai, kint lakó orvosi szolgálat jobbkeze lenne.

A körzeti tisztiorvos feladata lenne: járványok esetén helyszíni szemlék alapján a szükséges intézkedések megtétele, egészségügyi kihágások szigorú számontartása, járványkórházba beszállítások elbírálása, a szükséges vizsgálati anyagok beszerzése betegektől, gyanúsaktól stb.

Feladata lenne a körzetébe tartozó iskolák ellenőrzése legalább havonta egyszer, de ha járványos megbetegedés fordul elő, gyakoribb meglátogatása. Minden év elején az első osztályba felvettek alaposabb megvizsgálása a rendelkezésre álló szakemberek bevonásával (gyermek-, fog-, szem-, bőr-, röntgen-, tbc-szakorvos).

Elvégzi körzetében a szokásos himlő- és diftériaellenes védőoltásokat a központi irányításnak megfelelően (nem nyáron!). Ezt az alkalmat arra is kihasználja, hogy a beoltandók általános egészségi állapotáról, fejlődéséről tájékozódást szerez, s [a] megfelelő utasításokat megadja.

Irányítója körzetében az egészségügyi nevelőmunkának s ezt iskolán belül és kívül egyaránt szorgalmazza. Itt nagy súlyt kellene helyezni az egészséges építkezés, rendezett tiszta udvar, zárt árnyékszék, zárt trágyagödrök, általános tisztaság megkedveltetésének, mely a tanyai egészségügyi viszonyok javulásának legelemibb előfeltétele. Nagy szolgálatot tennénk, ha ily irányban mintaépítkezéseket tudnánk bemutatni. Praktikusan és olcsón!

Fenntartja a kapcsolatot, sőt ellenőrzést gyakorolna a körzetébe folyó speciális védelmi munkákkal: csecsemővédelem, tbc, venereás[12] munkával.

Keresné az alkalmat, hogy az egészségügyi munka gyakorlatibb és áldásosabb elvégezhetése érdekében az illetékes szociális tényezőkkel, támogató munkákkal együttműködjön, s a segélyezések, szociális ténykedéseknél döntő szava lehessen.

Természetesen szükséges ellenőrző szemléket, vizsgálatokat: élelmiszerüzletekben, műhelyekben, borbély stb. üzemekben nagy gonddal végzi.

Minden héten meghatározott időben, de sürgős esetekben soron kívül is a tiszti főorvosnak referál, s [a] szükséges tennivalókat megbeszélik, új terveket, munkájuk sikere érdekében feltétlen szükséges intézkedéseket napirendre tűzik, s az illetékes hatóságnál a keresztülvitelre a lépéseket a t[iszti] főorvos megteszi. Havi jelentésben kimerítően tájékoztat a körzetében előfordult minden eseményről, s munkásságának objektív képét adja.

Természetesen mindezeknek [az] elvégzése egész munkával dolgozó embert igényel, s azért a magánpraxis vagy mellőzendő volna vagy minimálisra redukálnák (ezt megtette ugyanis már az élet). A mellékfoglalkozások pedig megszűnnének, ellenben az előmenetelben, fizetségben a mainál jobb dotáció járna. Ahová vasúton és más megfelelő módon a kijárás nem eszközölhető, ott fuvar (autó, kocsi, kerékpár, motorkerékpár) biztosítandó. Bábákat is szigorúan kézben tartanák.

A tisztiorvosi munka ilyen beosztás mellett, addig, amíg a tanyai egészségvédelem tökéletesen nem szerveztetik meg: a speciális védelmi munkák áldásaiban is részeltetni kell a tanyákat. Áll ez elsősorban a csecsemővédelemre, melynek már pl. Kecskeméten elég kiterjedt munkaköre van a tanyákon is. (Lakitelek, Szikra, Koháryszentlőrinc, Bugac, Hetényegyháza, Kadafalva, valamint a várost környező összes kisebb települések.) A továbbfejlődés feltétele a létszám emelése lenne, ami a mai viszonyok között nem vihető ki. Kívánatos volna a tanácsadások kiterjesztése a tanyákon is, ami a tisztiorvosi körzeti munkával kapcsolatban keresztülvihető, a helyiségkérdés megoldásával együtt. Hangoztatni kell, hogy kívánatos a tanácsadás és gyógyítás munkájának a kettéválasztása, ami nálunk még technikai és létszám okokból nincs meg.

Tuberkulózis elleni küzdelemben is nagyobb gondot kellene a tanyákra fordítani. Itt is a védelmi munka fejlesztése, főként az iskolás gyermekek tbc-vizsgálata, ellenőrzése, szabadban való tanítás stb. bevezetése igen fontos lépés lenne. Erdei iskola, fekvőcsarnokok, súlyos tbc-elkülönítő otthonok még csak álomképek.

A speciális védelmi munkák a propagandamunkát a körzeti tisztiorvossal egyetértésben terv szerint végzik. E téren már a múltban is szép példák voltak (már ti. az előadások tartásában t[iszti] orvosi bekapcsolás nélkül).

Kívánatos volna az anyakönyvi hivatalok számát szaporítani, tanyai temetőket létesíteni, hogy ne kelljen 20 km körzetben is a városba cipekedni a halottal [sic!]. A körzeti t[iszti]orvos elvégzi a kémlés munkáját.

Ha a gyógyszertárak számát szaporítani ne[m] lehetne, úgy a künn lakó vagy kijáró tisztiorvost házi gyógyszertárral kell ellátni, hogy a gyógyszer-kiszolgáltatás késést ne szenvedjen, s ne váljon illuzórikussá az orvos rendelése, ha a gyógyszerért minden esetben a városba kell bejönni. De hangoztatni kell, hogy a gyógyítás kisebb részét képezi a gyógyszerelés. Egyszerű, házi gyógyszertárban tartható szerekkel is nagy szolgálatot lehet tenni.

Mentőautó, telefon szaporítása a tanyákon, régi és igen jogos, okos kívánságok, melyek mérföldes lépéssel vinnék elő[re] az egészségügyi szolgálatot. Előfeltétele a jó út. Ennek szorgalmazása is elsőrendű egészségügyi érdek.

Kívánatos volna, hogy az egészségügyi legfőbb állami hatóságok figyelmét felhívjuk arra, hogy a gyermekáldásban vezető, színmagyar népességű tanyavilág egészségügyi ellátása [a] legmostohább. Ott van mit menteni. A helyi hatóságok szegények, sőt koldusok, azért fokozottabb támogatást igényelnek. Jó volna, ha nagy áldozatokba kerül is, minél több tanyai mintajárás létesítése.

A tanyai egészségügy végleges megoldásának elgondolását csak egész vázlatosan adom, mert a megvalósítás a mai időkben úgysem vihető ki, legfeljebb csak successive[13]:

1. Künn lakó tisztiorvosok oldhatják meg csak véglegesen a tanyai egészségügyi kérdést. 5 künn lakó orvossal pl. Kecskemét tanyavilága jól el volna látva, azzal a megjegyzéssel, hogy a városhoz közel lévő települések ellátása a belterületi orvosok feladata lenne.

2. Az orvosok mellett egészségügyi nővér alkalmazása kívánatos lenne, ki az egész körzetre kiterjedőleg végezné az általános egészségügyi szolgálatot. Egyes népesebb és könnyebben megközelíthető helyek maradhatnának átmenetileg a speciális védőnők gondozása alatt, de az általános egészségügyi nővérrel összhangban dolgoznának.

3. Az egyes központokban kiépülne az ún. tanyai „Egészségház”, melyben a rendeléseken kívül fürdő, fogambulancia, fekvőcsarnok stb. szolgálná a tevékeny munkát. Hasznos volna sürgős beavatkozások, szülések stb. ellátása céljából legalább egy 2 ágyas kis ún. betegszoba létesítése is. Nem állandó kezelésre, mert az a kórházra tartozik, de átmeneti célra. Előfordulhat pl., hogy olyan állapotba juthat valaki, hogy nem lehet szállítani, hanem egy-két napig ott kell őt tartani. Esetileg sürgős műtétet is helyben el kell végezni, ami életmentő lehet.

4. Az orvosi szolgálat egyes központjainak („Tanyai egészségház”) természetesen a körzet központjában, a népesebb területekhez közelebb s a városból könnyen megközelíthető helyen kellene lennie. Jó út, telefon-összeköttetés!

5. Tanyai építkezés, ivóvízkérdés, iskola-egészségügy, árnyékszék, trágyadomb, okos táplálkozás, helyes életmód, olyan feladatok, melyeknek a tanyák népe egészségéért megindítandó küzdelem tengelyébe kell kerülni. Mivel ez annyira gazdasági és kulturális kérdés, nem térek ki reá részletesebben. Ennek megoldását csak vállvetve: gazdasági, pedagógiai szakemberek tudják az orvossal együtt eredményesen szorgalmazni.

6. Még a külterületre vonatkozólag annyit, hogy a járóbeteg-kezelést a megépítendő új kórházzal kapcsolatos ambulanciára kellene bízni, s így a tisztiorvosok felszabadulnának, s jutna idejük körzetük fekvő és tényleg rendelésre jönni nem tudó szegény betegek házi kezelésére. Ez természetesen a kórházi orvosok létszámemelését vagy jobb kihasználását igényelné.

7. Általában igen kívánatos volna több összhang és együttműködés az összes városi gyógyító, közegészségügyi és védelmi munkánk között. Egységes frontalkotással az erőkifejtés hússzoros eredmény lehetne!!!

A fenti elgondolások főleg Kecskemétre vonatkoznak, melyek azonban hasonló viszonyú városokra is érvényesek lehetnek.

Mindezek után az a tiszteletteljes kérésem, hogy amennyiben módodban állna, és időd engedné, lennél szíves engem kihallgatáson fogadni, hogy ebben a kérdésben elgondolásaimat bővebben kifejthessem.

[1] Buday Barna (1870–1936), agrárpolitikus és publicista. 1892-től az OMGE (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) segédtitkára, később a Köztelek lap szerkesztője, majd 1926-tól főszerkesztője lett. 1906 és 1924 között országgyűlési, illetve nemzetgyűlési képviselő volt. 1920–25 között az Országos Földbirtokrendező Bíróság rendes tagja volt, ugyanígy az Országos Kísérletügyi Tanácsnak is. Társelnöke volt a „Falu” Országos Földmíves Szövetségnek, 1921-től az Országos Kivándorlási Tanács helyettes elnöki tisztét töltötte be. 1926-tól az Országos Gazdasági Szakoktatási Tanács ügyvezető alelnökévé s a Tanulmányi Bizottság elnökévé nevezte ki a földművelésügyi miniszter, s az utóbbi által létesített szociálpolitikai bizottságnak is tagja lett. 1926-tól az OMGE igazgatója és a Gazdasági Szakoktató Tanács alelnöke volt, 1931-től felsőházi tag lett, mint az OMGE által javasolt, s a kormányzó által kinevezett két tag egyike.

[2] Gesztelyi Nagy László: Magyar Tanya. Kalocsa, 1928. 164.

[3] Uo.

[4] Uo.

[5] Johan Béla (1889–1983), magyar egészségpolitikus, orvos, patológus, mikrobiológus, immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A megelőző orvostudomány egyik legjelentősebb 20. századi alakja. 1925–1935 között az általa alapított Országos Közegészségügyi Intézet első igazgatója, majd 1944-ig a Belügyminisztérium közegészségügyi szakfeladatokat ellátó államtitkára volt. Irányításával teremtették meg a magyarországi közegészségügyi szervezet alapjait, szervezték meg a központi irányítás alatt álló országos védőnői és tisztiorvosi szolgálatot. A kiütéses tífusz és a malária elleni szervezett közegészségügyi harccal, egyes védőoltások kötelezővé tételével és az ivóvízellátás korszerűsítésével jelentősen javított Magyarország járványügyi helyzetén, szerológusként pedig több fontos oltóanyag és gyógyszeralapanyag előállítása fűződik a nevéhez. A 20. század egyik ellentmondásos megítélésű alakja, elvitathatatlan jelentőségű orvosi és egészségpolitikusi munkássága dacára a zsidótörvények végrehajtásában vállalt, nem tisztázott politikai szerepvállalása miatt neve napjainkban is közéleti vitákat gerjeszt.

[6] Gesztelyi Nagy László: A tanyavilág egészségügyi igazgatása. Tiszaföldvár.

[7] Csikesz Lajos: A tanya egészségügye. Magyar Róna, 1926. január. 15.

[8] Gesztelyi Nagy László: A tanyavilág élete II. Budapest, 1932. 67–68.

[9] Gesztelyi Nagy László: Magyar Tanya. Kalocsa, 1928. 219–222.

[10] Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára IX. 234. b. A Duna–Tisza közi Mezőgazdasági Kamara iratai. Szakosztályok iratai. 4190/1935. Tizenegy oldalas, géppel írt fogalmazvány. A forrás értelemzavaró helyesírási hibáit javítottuk.

[11] Az 1925-ben alapított Országos Falusi Kislakásépítő Szövetkezet (OFAKSZ) lényegében állami szervként építőanyag-kölcsönt nyújtott a Nagyatádi-féle földreform során házhelyhez jutottak építkezéséhez. Az ily módon felépült házakat nevezték FAKSZ-házaknak.

[12] Venereás betegség: nemi betegség.

[13] Successive: fokozatosan.

Sági György

AZ ISKOLAI OKTATÁS GYAKORLATI KIHÍVÁSAI AKASZTÓN A II. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉN

Mikro-helytörténeti vázlat, elemzés Sági Ilona rk. népiskolai tanítónő példájából kiindulva[1]

Akasztó község Bács-Kiskun megye Kiskőrösi járásában fekszik; tárgyalt időszakunkban, az 1940-es években azonban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében, a katolikus közigazgatást tekintve pedig a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye Keceli Esperesi Kerületében helyezkedett el. Mielőtt rátérnénk a háború végi nehézségek, a megszállások idejének felvázolására, szükségesnek tartjuk az alcímben feltüntetett tanítónőről röviden pár szót ejteni.

Nevezett pedagógusnő és e sorok írójának családneve közötti egyezés nem véletlen, a szerző nevezettnek dédunokaöccse. Mondanunk sem kell azonban, hogy kutatóként az ettől való elvonatkoztatásunk evidens volt, törekedtünk is erre, célunk a szakmai igényű tárgyszerű leírás a rendelkezésre álló források tükrében s a szakirodalom ismeretében. A mindenképpen elkerülendő szubjektivitáson felül azonban e sajátos körülmény is indított minket arra, hogy a levéltári írott forrásokon túl az orális hagyományokból[2] általunk ismert információkat is felhasználjuk munkánk során.

Az elkövetkezendőkben tehát röviden szeretnénk először felvázolni Sági Ilona személyét, akasztói működését (a vidéki tanítói pályára állásra, előmenetele mikéntjére vonatkozóan példaként állítva őt a korszakból), továbbá a háború végi nehézségeket, beleértve Akasztó szovjet megszállását. E mellett általánosságban kívánunk bepillantást nyújtani a korabeli (Horthy-korszakbeli) magyar tanítók, s jelen esetben, hangsúlyosabban a női tanítók helyzetébe, a népiskolák mibenlétére; így nevezett tanítónőtől kiindulva bemutatjuk Akasztó község történetének is egy szeletét, legjobb tudásunk szerint árnyalva az eddigi ismereteket.

Egy fiatal tanítónő Akasztón, az 1940-es években

Sági Ilona 1920. február 27-én Vácott született, Sági György fegyőr és Metzker Julianna[3] idősebbik gyermekeként, hívő római katolikus családban. Pedagógiai szárnypróbálkozásai hamar mutatkoztak már, miközben nála nyolc esztendővel fiatalabb – már a Hartához tartozó Állampusztán született – öccsét[4] felügyelte, segédkezve ezzel édesanyjának.[5]

Habár a közeli Kalocsán, a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővéreknél szerette volna tanulmányait folytatni, végül azonban Állampusztától sokkal távolabb, az esztergomi irgalmasnővéreknél kapott lehetőséget, hogy vízivárosi tanítónőképző intézetükben tanulhasson.[6] Ennek folyományaként népiskolai tanítói oklevelét 1940. június 19-i kelettel az Esztergomi Érseki Tanítónőképző állította ki számára, 271/1940. szám alatt.[7]

A munkába állás azonban nem ment már abban az időben sem minden zökkenő nélkül egy kezdőnek. 2016-os tanulmányában Takács Zsuzsanna Mária a pályán való elhelyezkedés nehézségeire ugyancsak példaként hoz fel egy 1923-ban végzett tanítónőt, aki – tanulmányainak elvégzése után – hosszabb ideig nem léphetett katedrára. Mindezeknek a korszakban – a Klebelsberg-féle iskolaalapítási hullám[8] ellenére – leginkább financiális okai voltak.[9] A tanítók státuszba kerülése után sem voltak körülményeik mindig a legmegfelelőbbek, erre már Prohászka Ottokár is nemegyszer felhívta a figyelmet a század első évtizedeiben.[10] „Ha minden tanító elhiszi magáról, érzi magáról, hogy egy nagy misszióban jár, akkor teljesítette kötelességét. Tudom nagyon jól, hogy nem lehet fényes missziót teljesíteni anyagi gondok mérséklése nélkül. Az anyagi nyomorúságot pénzzel kell fejelni, de ennél nem lehet megmaradni és méltányosság, az egyenlőség törvényét kell követelni. Ezeket a törvényeket, ezeket a jogokat meg kell szerezni” – hangoztatta a székesfehérvári püspök 1924-ben katolikus tanítók előtt.[11] Somogyi József pedagógus, a Szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Filozófia és Pedagógia Tanszékének elismert vezetője is rámutatott egy 1942-ben megjelent könyvében, hogy „a közoktatásügy legfontosabb része éppen a népoktatás. Ez mutatja a nemzet műveltségének szélességét, extenzitását.[12]

Ergo a nehéz indulás bizonyosan nem nemi okokra vezethető vissza, hiszen női tanítók már évtizedek óta működtek az európai – valamint tengerentúli – és a magyar népoktatásban egyaránt – s nem csak a szerzetesnők köréből. Azt is tudhatjuk, hogy a diplomás nők leghamarabb a tanítói pályán jelenhettek meg, s itt voltak hosszú ideig a legelfogadottabbak a 20. század első évtizedeiben.[13] A „tanítónői pálya a női lélekhez legközelebb álló szellemi foglalkozás. Itt fejtheti ki legjobban a nő a sajátos tulajdonságait. És, mint szellemi foglalkozás, legönállóbb, férfi kollégáival teljesen egyenrangú, sőt, mint nő, közöttük különös figyelemben részesül. Nincs alárendelt állapotban, mint a hivatalnoki pályán működő nők legnagyobb része, nem kell mindig csak a mások rendelkezéseit végrehajtani” – fogalmazta meg egy 1929-es munkájában Kiss József tanítóképzői tanár, hozzátéve, hogy „ha már kenyérkereső pályán kell működni a nőnek, legtöbb önállóságot, tekintélyt, előmenetelt, megélhetést biztosító fizetést, nyugdíjat nyújtó állás a tanítónői. Ezenkívül, legalább nálunk az állás megengedi a tanítónőnek a férjhezmenetelt is, anélkül, hogy állásáról le kellene mondani.”, mint például egy 1928-ban hozott törvény alapján Ausztriában.[14]

(ITT KÉP VAN)

Sági Ilona okleveles tanítónő levele dr. Földesdy Antal érseki főtanfelügyelőhöz 
(KFL I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó, sz. n. 1941)

Sági Ilonát végül 1941. augusztus 27-én személyesen fogadta Földesdy Antal[15], a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye főtanfelügyelője. Beszélgetésük másnapján Sági Ilona levélben is kérelemmel fordult a tiszteletbeli kanonokhoz, ebben is hangsúlyozva, hogy „bármilyen helyet szívesen elfogadok”.[16] Így is lett, Kalocsától északkeletre, Hartától, illetve Állampusztától keletre, Akasztón – ahol már 1738 óta állt iskolaépület[17] – 1941. szeptember 15-én ideiglenesen megbízott tanítóként, egyelőre kisegítőként megkezdhette pedagógusi működését, mint a harmadik vegyes osztály 84 diákjának oktatója. Négy hónappal később, 1942. január 15-én Dudás István[18] akasztói plébános, a helyi iskolaszék[19] elnöke levélben fordult a Kalocsa-Bácsi Érseki Főtanfelügyelőséghez, tájékoztatva azt, hogy az előző év november 1-jén az üresedésben lévő VII. és IX. számú tanítói állásra meghirdetett pályázatra egyedüliként Sági Ilona jelentkezett. Dudás levelében a katonának bevonult Kovács Ferenc tanító utódául a IX. számú státuszra[20] a választás mielőbbi lebonyolítását sürgette, mondván, nevezett kisegítő tanítónő, „akinek működésével és buzgóságával a Tantestület és az egész község nagyon meg van elégedve” alkalmas jelölt a megüresedett állásra.[21] 1942. március 17-én a fentebb már említett Földesdy keceli esperesplébános elnöklete alatt, valamint Dudás plébános, Fülöp Illés[22]községi főjegyző, világi elnök részvételével – tíz fő híján – összeült az akasztói egyházközségi képviselőtestület rendkívüli ülése; ezen 31 igen (0 nem) szavazattal Sági Ilonát a IX. állásra megválasztották. Ez utóbbinál a kiegészítő államsegély 80%-os volt. A választás eredményét zichi és vásonkeői gróf Zichy Gyula[23] érsek 1942. április 18-án helybenhagyta, s a megválasztottat helyettes tanítónőnek minősítette.[24]

Alig több mint egy héttel később, már 1942. április 26-án a rendkívüli iskolaszék határozatban kérte a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól, hogy a „kiváló minősítésű és nagyszerű népművelő” tanítónőt rendes tanítónővé léptesse elő, mivel „munkakészsége, lelkiismeretes, odaadó fáradozása, a gyermekek iránti szeretete és azok viszontszeretete mind arról tanúskodnak, hogy jól választottunk[25], így igenis érdemes a mielőbbi előmenetelre. 1943 márciusában Dudás István ennek alapján az Érseki Főtanfelügyelőséghez is levelet intézett. Horváth Győző[26] főkáptalani helynök, kalocsa-bácsi segédpüspök április 15-én jóváhagyta azt, majd Dudásék korábbi kérését a Budapestvidéki Tankerület Királyi Főigazgatósága is akceptálta május 31-én, így Sági Ilona rendes tanítónővé léphetett elő szeptember 15-től.[27]

A fiatal pedagógusnő mindemellett a helyi Szívgárda[28] vezetésében is részt vett, leánykört vezetett, a kulturális szakosztály alelnöke volt, valamint énekkart irányított. „Az iskolán kívüli népművelési tevékenykedésével pedig egy csapásra meghódította az amúgy eléggé zárkózott lelkű akasztói hívek szívét.” Gyermekkórusával állandóan szerepelt, mind helyben, mind másutt is rendre bemutatkozott különböző alkalmakon tanítványaival.[29] A „zene nem ismer határokat![30] – vallotta. Egyik legemlékezetesebb szereplésük – már a háború után – minden bizonnyal a kalocsai volt, 1946. május 30-án, a Katolikus Szülők Szövetségének I. nagygyűlésén, melyen Mindszenty József bíboros és Grősz József érsek jelenlétében léptek fel, s énekükkel a hercegprímás dicséretét is elnyerték.[31]

(ITT KÉP VAN)

Sági Ilona tanítónő (háttal) gyermekkórusával Kalocsán (Magángyűjtemény, Kalocsa)

Akasztó a szovjet megszállást követően

A vármegye más járásaihoz hasonlóan 1944. október végére Akasztóra is elért a kiürítési parancs, azaz a lakosságnak a Dunántúlra kellett volna távoznia. Ennek a rendeletnek azonban a helyi lakosok zöme nem tett eleget.[32] A német megszállók az ősz folyamán fokozatosan visszaszorultak nyugatra, míg keleti irányból a szovjetek egyre közeledtek. A Fjodor Tolbuhin marsall által vezetett 3. ukrán hadsereg Erdély irányából ért az Alföldre. Akasztó 1944. november 1-jén hajnali 3 órától került szovjet megszállás alá. Nagyobb fegyveres konfliktusra a községben nem került sor, az ütegek a Duna túlsó, jobb partján kerültek felállításra.

A községben 1945 előtt két politikai irányzat volt jelen: B. Nagy Ferenc vezetése alatt a Független Kisgazdapárt, a Nyilaskeresztes Párt Dóczi Lajos elnökletével működött. Értelemszerűen a márciusi német megszállást követően utóbbiak kerültek kedvezőbb helyzetbe, de a szovjetek megjelenése ezt megszüntette. A németek és magyar támogatóik visszavonulni kényszerültek.[33]

Az utolsó légitámadás 1944. november 2-án érte Akasztót. A településen a háború első civil áldozata még augusztus 10-én a 20 éves ifj. Megyes István volt, aki égési sérüléseibe halt bele, miután egy lelőtt szovjet repülőgép a házukra zuhant. (A roncsok között talált két emberhez tartozó maradványokat is aznap temették.)[34] Közvetlen a megszállások előtt, október 31-én a 32 éves Póka Jánosné Krizsán Julianna lett bombatámadás áldozatává.[35] Másnap, a november 1-jei szovjet megszállás napján a 69 éves Lajkó István és a 62 esztendős özv. Benicki Sándorné Suhajda Rózsa lett aknatámadások áldozata.[36] Rajtuk kívül az év végéig a harci cselekményekkel összefüggésben esett áldozatul: a szintén földműves 60 éves Binszki János november 2-án, valamint legfiatalabbként a 10 esztendős Túrú János, december 17-én.[37] Katonai halottak közül a helyi katolikus halotti anyakönyv feljegyzései a 35 éves Somogyból származó Péterfai István királyi honvéd november 2-i és az orosz Iszaak Pavlovics főhadnagy haláláról számolnak be. Utóbbi azonban nem a harcoknak esett áldozatul, egy autó gázolta el 1945. február 17-én.[38] További, feltételezhetően magyar katona volt: a gyergyótölgyesi illetőségű Ilyés Alán, aki november 1-jén; a Zsitva-mentéről való Juhász János és Dupkanics Mihály máramarosszigeti gyári munkás, akik november 2-án, valamint a helyi, 18 éves Ujvári Gábor földműves, aki december 8-án hunyt el. Ők mindnyájan hősi halottként lettek feltűntetve az anyakönyvben, ahogyan – valamiért – Nagy Andrásné Bús Rózsa 58 esztendős földműves asszony is november 22-én.[39] Mindemellett 1945. február 20-án egy harmincas éveiben járó, feltételezhetően német hadifoglyot is eltemettek Akasztón, akit a Tetétlenről Akasztóra vezető út során egy őr lőtt főbe, miután kimerültség miatt nem tudott már tovább menni.[40]

A légitámadások alatt és már a szovjet megszállás előtt is sokan az akasztóiak közül az óvóhely gyanánt használt pincékben leltek menedékre. Aki pince nélküli házzal rendelkezett, az másnál rejtőzött el. Sági Ilona tanítónő és édesanyja is így tettek. Őket a plébánián Dudás István plébános és Gregus Tamás[41] káplán fogadta be, másokkal együtt. Itt esett meg, hogy a bombázások elnémultával az akkor 24 éves tanítónő elhatározta, hogy felmerészkedik, lássa, milyen állapotok vannak a községben. Édesanyjának, Sági Györgynének és a plébános anyjának valamint másoknak a lebeszélése ellenére is fel kívánt menni. A többiek a kivárás mellett érveltek. Mivel a háborús állapotok súlyosságával és a nőkkel szemben előforduló visszaélésekkel tisztában voltak, anélkül nem engedték a felszínre, hogy külsejét el ne változtatták volna. Egy fiatal nőnek odafenn fokozottan veszélyes lett volna, így igyekeztek látszólag elcsúfítani és kendővel, illetve öregasszonyos viselettel ellátni. Sági Ilona első útja haza vezetett. A községben nem találkozott senkivel, amint azonban otthon belépett a házba, két szovjet katonával találta magát szemben, akik éppen a kihelyezett családi fényképeket fogták kezükben, melyekről minden maszkírozás ellenére azonnal felismerték a fiatal nőt. Bántódása szerencsére nem esett, sőt, nagyon megörültek neki, hogy felismerték.[42] Utóbb tudva már, hogy a megszállók milyen borzalmakat követtek el a magyar lakossággal, a magyar nőkkel szemben országszerte, ezt egy szerencsés kimenetelű találkozásnak minősíthetjük. Ami azonban így is csak a véletlennek tudható be, hogy emberséges katonákkal hozta őt össze a sors.

Akasztón 1945. március 15-én 15 fővel alakult meg a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete. Rajtuk kívül a Független Kisgazdapárt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt működött még néhány évig a faluban, kezdetben kisgazda fölény mutatkozott.[43]

(ITT KÉP VAN)

Sági Ilona tanítónő Akasztón, 1944. május 1. (Magángyűjtemény, Budapest)

Iskolai és oktatási nehézségek Akasztón a háború végén

Mint fentebb már szó esett róla, a férfi tanítók katonai szolgálatra való behívása nagyban nehezítette a népiskolai oktatás folytonosságát, igaz az iskolaszék igyekezett orvosolni a nehézségeket. Ennek egyik hozadéka lehetett, hogy Sági Ilona az 1940-es években az intézmény állományába léphetett. Mindent összevetve a Dudás plébános vezette iskolaszéknek sikerült a problémák dacára is az iskolai rendszer működését fenntartani. Persze, a tanítóhiány nem szűnt meg. Az osztályok nagyon magas létszámmal működtek. Ezen kívül folyamatosan napirenden szerepelt az egyházközségi képviselőtestületi üléseken a háború következtében mutatkozó megugró árak problémája, a fizetések fizetőértékének romlása.[44] További kiadást jelentett, hogy az 1941-es nagy dunai árvíz és az 1942-es belvíz az egész településen tetemes károkat okozott. Így a „megrongált iskolai épületek, lakások és a plébániának használt régi iskola legszükségesebb kijavítására és bevakolására” szintén elő kellett teremteni a szükséges összeget.[45] A frontvonal országon belüli jelenléte mindent megváltoztatott Akasztón is.

Grősz József érsek 1944. szeptember 28-án kelt körrendeletében felszólította papjait, hogy minden bombatámadásról, az őket és híveiket ért nagyobb csapásokról folyamatosan jelentsenek számára. Leszűkült mozgásterében igyekezett megtenni az érsek, ami tellett tőle.[46] Kalocsa október 31-i szovjet megszállása után hatásköre azonban leginkább székvárosára és az érseki birtokok területére terjedt ki, azon túl csak korlátozottan, noha a szovjet tisztek érseki méltóságát respektálták.[47]

Grősz korábbi, szeptember 9-én kelt több oldalas körrendeletében szabályozta, – a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendeletével összhangban –, hogy légitámadás esetén, miként tegyenek az egyes népiskolák oktatói, hogyan menekítsék biztos helyre diákjaikat. A településeken a tanítási idő alatt állandó rádióügyeletet kellett fenntartani, az ügyeletet fél órával a tanítás megkezdése előtt meg kellett már kezdeni. Ugyanezt az ügyelőszolgálatot akkor is fenn kellett tartani, ha egyéb okból tartózkodtak a gyerekek az iskolákban. A szolgálatot 2–3 fő látta el egyszerre tanintézményenként. Egy fő egyhuzamban két órát ügyelhetett rádiószolgálatban. A diákoknak az óvóhelyekre történő eljuttatásáról, azok számáról és elhelyezkedéséről is rendelkezett az érsek, valamint, hogy napszaktól függően mely esetekben kell, mely esetekben nem kell megjelenniük az oktatáson esetleges riadót követően.[48]

Az 1944/1945-ös tanév szeptember 4-én vette kezdetét Akasztón, de végül az oktatást október 9-én felfüggesztették, mivel az iskola „Utána állandóan le volt foglalva katonai célokra” – írta a történésekről Dudás plébános, az akasztói iskolaszék elnöke. November 1-jét, a szovjet bevonulást követően pedig hadikórházként működött az intézmény, egészen december 2-ig. Ez idő alatt „Az iskola szenét és három osztályra való padot feltüzeltek. Mintegy 60 db táblaüveget felhasználtak, vagy betörtek. A kályhákat elvitték (Ez utóbbi nagy része megkerült.)” – írta az Érseki Főtanfelügyelőséget tájékoztató jelentésében a plébános. December 4. és 20. között néhány diákkal ismét folyt a tanítás, majd megint lefoglalták az épületet.[49]

A megszálló szovjetek arról biztosították Grősz érseket, hogy szándékuk szerint mindenütt biztosítani kívánják az iskolai oktatás mielőbbi akadálytalan helyreállítását. „Ennek kapcsán még múlt év november hó közepén köriratban rendeltem el főtanfelügyelőségem útján a tanítás mielőbbi megkezdését” – írta körlevelében. „Különösen szükséges, hogy a népiskolák mindenhol megkezdjék működésüket. Az oktatás zavartalansága, a megfelelő helyiségek, felszerelések és a tüzelőanyag biztosítása érdekében szükség esetén a közigazgatási hatóságokon kívül lépjenek érintkezésbe a katonai parancsnokságokkal is” – utasította az iskolaszékek vezetését a főpap. Ez vonatkozott Akasztóra is. Rendelkezése szerint, ha az iskolaépületekben nem is, de valamilyen alkalmas helyen a tanítást meg kell indítani, hogy a diákok tanulmányaik előmenetelében semmiképpen se szenvedjenek hátrányt. Tanerő és tüzelőanyag hiánya esetén osztályösszevonásokat is engedélyezett az érsek, valamint a pedagógushiányból adódóan szükségszerűen a menekült tanerők intézményi betagozását is deklarálta az Érseki Főtanfelügyelőség útján. „Végül a jelen nehéz körülmények között nyomatékkal hívom fel az összes hitoktatók és a tanerők figyelmét a valláserkölcsi nevelés fontosságára és szükségességére. Az istentiszteletek látogatása (amennyiben észszerű akadály nem forog fenn) fokozott mértékben szorgalmazandó, s bizton remélem, hogy e tekintetben a tantestületek tagjainak jó példája fog legteljesebb eredményt biztosítani” – zárta 1945. január 31-én kelt rendelkezéseit a kalocsai főpásztor.[50]

Akasztón az ingadozó állapot 1945. március közepéig hosszabb-rövidebb megszakításokkal folyamatos volt. Ekkortól fűtetlen termekben ugyan, de hat tanítónővel hat osztályban megindult az oktatás. A diákok azonban nagyon rendszertelenül jártak az egyes osztályokba. Dudás plébános a könyv- és füzethiányról is panaszkodott az Érseki Főtanfelügyelőségnek. Levelében a pap méltatta a hat akasztói tanítónőt: Bakay Máriát, Bakay Teréziát, Kalmár Imréné Kapots Erzsébetet, Ligeti Lajosné Kapots Ilonát, Sági Ilonát és Subaly Arankát, „akik a tanítást megkezdték a lehető legnehezebb időben. A megszállás ideje alatt nagyszerűen megállták helyüket”. Hetedikként Keresztes Endréné Gyurkó Margit május elején csatlakozott hozzájuk, akinek szintén akasztói tanító férje, csakúgy mint másik kollégájuk, Oravecz Andor, ekkor hadifogságban volt. Keresztesné még a szovjet megszállás előtt, 1944. október végén menekült a Dunántúlra apósához. Nem kétséges, hogy az oktatást megkezdőket a hivatástudat hajtotta, semmiképpen sem anyagi érdekből kezdtek bele a tanításba. A kifizetésekben ugyanis már akkor több havi elmaradás állt fenn. Például az 1944. novemberi és decemberi járandóságukat is csak 1945 májusában kapták meg, az 1945-ös fizetésükből pedig egy fillért sem. Ekkor, május 22-i levelében Dudás plébános is még csak annyit tudott ezzel kapcsolatban Kalocsára megírni, hogy „Remény van azonban arra, hogy a közeli napokban 1–2 hónapi fizetéshez hozzájuthatnak a község útján.[51]

(ITT KÉP VAN)

Dr. Dudás István plébános, iskolaszéki elnök jelentése az akasztói oktatási nehézségekről a Kalocsa-Bácsi Érseki Főtanfelügyelőségnek, 1945. május 22. (KFL I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó. 7/1945.)

A szovjet katonákkal való elkerülhetetlen érintkezés természetesen még akkor sem szűnt meg a községben, de mint azt a Sági Ilonával történt következő epizód is bizonyítja, még az iskolában sem, mikor az már ismét eredeti rendeltetésének megfelelően működött, 1945 tavaszától. Egy alkalommal ugyanis, mikor a tanítónő éppen órát tartott, egy fegyveres szovjet katona toppant be hirtelen a terembe. Látva a megszeppent gyerekeket, a velük lévő pedagógusnőtől megkérdezte, hogy ez egy iskola-e? A tanítónő határozottan válaszolt neki, majd az ajtó felé mutatott, mondván, hogy távozzon. A katona így is tett, majd nagy betűkkel felírta az épület falára, hogy „школа”, azaz iskola, hogy társainak is egyértelmű legyen a helyzet.[52] Így Sági Ilona már másodízben – szerencsés kimenetellel – ismét átesett a megszállók egy újabb tagjával történő nem kívánt közvetlen találkozáson.

Hazánk soha nem tapasztalt megrázkódtatáson ment keresztül, kicsiny falunk harctér volt, az ország fővárosa romokban hever és nincs család, amelyet valamilyen formában csapás ne ért volna. Mindezek öröktől fogva benne voltak az isteni Gondviselés terveiben és rendíthetetlenül higgyünk abban, hogy e szörnyű megpróbáltatásokból a legszebb jövő fog kialakulni. Egy pillanatra se veszítsük el bizalmunkat, a jó Isten meg fog minket segíteni” – hangoztatta Dudás plébános drámaian, de határozott hittel az 1945. augusztus 12-i egyházközségi képviselőtestületi ülés résztvevői előtt.[53]

Zárásként

Az 1940-es évek második felében betegeskedésből adódóan Sági Ilona a katedrától hosszabb-rövidebb ideig távol maradni kényszerült. Az iskola 1948-as államosítását már nem az akasztói tantestület tagjaként élte meg. Utódává 1947. november 16-án a IX. tanítói státuszra Bagó Ferencet választották.[54] A tanítónő sem az akasztói népiskolába, sem máshová nem térhetett vissza oktatni egy ideig, hiszen hitét gyakorló és megvalló katolikusként, valamint Mindszenty bíboros tisztelőjeként jelenléte a gyermeknevelés területén – az akkori politikai berendezkedés szemszögéből – nem volt kívánatos. Szintén tanítónői végzettségű kalocsai barátnőjéhez, az osztályidegennek titulált Kollányi Erzsébethez[55]képest még így is szerencsésnek mondhatta magát, hiszen hivatását végül Kalocsán ismét gyakorolhatta. Sági Ilona 1950-ben ment hozzá a szibériai fogságot is megjárt, történelmet és földrajzot oktató Villányi Antal[56] kalocsai állami tanítóhoz. Gál Sándor újságíró 1968 májusában, egy, a Petőfi Népében megjelent cikkében a következőképpen jellemezte Villányi Antalné tanítási elveit: „modern pedagógiai elveket vall. Nevelési eredményeit nem úgy éri el, hogy hatalmi szóval ráparancsol a gyerekre. Inkább a meggyőzés híve: ész-okokkal, példával nevel önállóságra. A rábízott gyerekek sorsát lelkiismereti ügyének tekinti s ha intézkedni kell, nemcsak az írott lehetőségeket latolgatja, a törvényen túl számításba veszi az emberi mértékeket is.[57] Kalocsa Város Tanácsa 1989 októberében Kalocsa Városért kitüntetést adományozott Villányinénak.[58] Mint köztiszteletben álló és megbecsült nyugalmazott pedagógust itt, Kalocsán érte a halál 83 esztendős korában, 2003. március 23-án. Kevesebb, mint egy héttel később, március 28-án, katolikus szertartás szerint helyezték végső nyugalomra férje és kisfia[59] mellé, a kalocsai temetőben, nagyszámú gyászoló sokaság, többek között családtagok, rokonok és volt tanítványok jelenlétében. „A zenén, dalon keresztül csak a jóra ösztönözte, irányította tanítványait” – emlékezett meg róla egy volt diákja a Kalocsai Néplapban.[60]

Irodalom

Bodor Jenő

1983

Bács-Kiskun megye oktatásügyének jellemzői a felszabadulás után (1945–1970). In: Bács-Kiskun megye múltjából V. Oktatás-nevelés. Szerk.: Iványosi-Szabó Tibor. Kecskemét.

  

DIÓS István (főszerk.)

2008

Magyar Katolikus Lexikon XIII. Budapest.

  

Fazekas Csaba

2017

Prohászka Ottokár a katolikus tanítók feladatairól 1924-ben. In: Prohászka-tanulmányok, 2015–2017. A Székesfehérvári Egyházmegye Prohászka-konferenciáinak előadásai. Szerk.: Mózessy Gergely. Székesfehérvár.

  

HORVÁTH József

1963

Akasztó község története 1963. április 23-ig. Akasztó.

  

KISS József

1929

Nők a tanítói pályán. Budapest.

  

LASSÚ Zsuzsa, F.

2017

Hagyományos és modern női szerepek az iskolában. Forrás: Szabadpart. Társadalomtudományi, művészeti és irodalmi folyóirat. Internet: http://www.szabad-part.hu/szam9/index.html

  

RÉTHEY PRIKKEL Miklós

[é. n.]

Akasztó 700. Akasztó.

  

SÁGI György

2011

A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye helyzete és Grősz József érsek tevékenysége 1944–1946. Piliscsaba.

  

SÁRKÖZI István

1980

Az ellenforradalmi rendszer népiskola-politikája Magyarországon (1919. augusztus–1944). Budapest.

  

SOMOGYI József

1942

Hazánk közoktatásügye a második világháborúig. Budapest.

  

SZABÓ Bence

2010

Oktatás- (és) politika. Káderpolitikai kérdések Bács-Kiskun megye közoktatásának területén (Az 1950-es évtized fordulója). In: Bács-Kiskun megye múltjából XXIV. Szerk.: Gyenesei József. Kecskemét.

  

SZÉKELYNÉ KŐRÖSI Ilona

1994

Tanyai iskolaépítési akció a Duna-Tisza közén (1926–1930). In: Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek XI. Oktatás, oktatáspolitika, iskolai élet a XX. század első felében. Szerk.: Tóth Ágnes. Kecskemét.

  

TAKÁCS Zsuzsanna Mária

2016

A női „lámpások”. A tanítónők élete és képzésük a 20. század első felében egy memoár tükrében. In: Pedagógiai és szakmódszertani tanulmányok. Szerk.: Karlovitz János Tibor. Révkomárom.

  

ZORN Antal

1983

Adatok a katolikos népoktatás helyzetéhez a kalocsai érsekség területén 1848-ig. In: Bács-Kiskun megye múltjából V. Oktatás-nevelés. Szerk.: Iványosi-Szabó Tibor. Kecskemét.

[1] Munkámat az MTA-PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport támogatta.

[2] Villányi Antalné Sági Ilona (1920–2003) szóbeli közlései nyomán. Kalocsa, 2000. július. vö. Villányi Eszter Antónia (*1955) és Sági György András (*1959) visszaemlékezései – jegyzetek a szerzőnél.

[3] Sági György (1902–1965) fegyőr, a II. világháború után gyári munkás lett. Metzker Julianna (1896–1981) háztartásbeli.

[4] Sági György (1928–1984), hentesnek tanult, majd szakács, végül mesterszakács lett.

[5] Villányi Antalné közlései (Kalocsa, 2000. július).

[6] Uo.

[7] Az irat magántulajdonban van. Vö. A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár (a továbbiakban KFL) is őriz Sági Ilonára vonatkozó iratokat: KFL I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó., Sági Ilonára vonatkozó iratok.

[8] Erre vonatkozóan l.:Székelyné Kőrösi Ilona, 1994. 5–66.; Somogyi József, 1942. 29.; kommunista szemszögből lásd Klebelsberg oktatáspolitikájáról: Sárközi István, 1980. 6–106.

[9]Takács Zsuzsanna Mária, 2016. 23–24. Az állásba kerülés nehézségeiről l. továbbá (átideologizáltsága miatt kellő szövegkritikával olvasva) Sárközi István, 1980. 247–249.

[10]Fazekas Csaba, 2017. 406.

[11] Uo. 411.

[12]Somogyi József, 1942. 25.

[13]Lassú Zsuzsa, F. 2017.

[14]Kiss József, 1929. 57.

[15] Földesdy Antal (1892–1970): eredetileg Fürstner Antal, teológiai doktor. 1915-ben Kalocsán szentelték pappá, hitoktató, 1927-től a szegények ügyvédje, 1931-től érseki főtanfelügyelő, 1936-tól keceli plébános, 1939-től tiszteletbeli kanonok volt.

[16] KFL I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó, sz. n. 1941.

[17]Zorn Antal,, 1983. 110.

[18] Dudás István (1898–1960): kánonjogi doktor. Budapesten szentelték pappá 1920-ban, katekéta volt, 1930 és 1945 között akasztói, majd mélykúti plébános. Dávodon halt meg, pápai tiszteletbeli káplánként.

[19] Az iskolaszékek feladata volt a tanítóválasztás, a tanítói javadalom biztosítása, az iskola anyagi ügyeinek kezelése, a tankötelezettség és a szorgalmi idő ellenőrzése, az iskola egészségügyi felügyelete, az évzáró vizsgákon való részvét, az elsőfokú bíráskodás a tanítók és a szülők között esetlegesen felmerülő ügyekben, valamint félévenkénti jelentéstétel a feljebbvaló hivatalnak, ami egyházi iskolák esetében a területileg illetékes főtanfelügyelő volt. Vö. Somogyi József, 1942. 52–53., 56.

[20] A VII. tanítói státuszt bevonulásáig Bakay Gyula töltötte be.

[21] KFL I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó (Sági Ilonára vonatkozó iratok) 31/1942.

[22] Fülöp Illés 1936 és 1944 között volt a község főjegyzője. (Horváth József, 1963. 23.)

[23] Zichy Gyula Aladár János, zichi és vásonkeői gróf (1871–1942): 1895-ben szentelték pappá. 1897-től Rómában tanult a Nemesi Akadémián, majd a Pápai Gergely Egyetemen. XIII. Leó pápa szolgálattevő kamarása volt. 1905 és 1925 között pécsi püspök, Rómában X. Pius pápa szentelte püspökké. 1923 és 1925 között kalocsa-bácsi apostoli kormányzó, majd haláláig érsek. Úgyszintén 1941-től haláláig bácskai apostoli kormányzó is, a Délvidék visszacsatolása után. (Viczián János, 2010. 559–560.)

[24] KFL I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó. Sági Ilonára vonatkozó iratok. 713/1942. A tanítói besorolásokról Sárközi a következőket írja egy lábjegyzetben: „A helyettesítő tanító alkalmazására csak az iskolai év közben kerülhetett sor, átmenetileg megüresedett állásra. Tanév elején helyettesítő tanító a rendelkezések értelmében nem volt alkalmazható s alkalmazása csak ideiglenes lehetett, legfeljebb egy tanév tartalmára volt engedélyezve.” SÁRKÖZI István, 1980. 248.

[25] KFL I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó. Sági Ilonára vonatkozó iratok. 497/1943.

[26] Horváth Győző (1867–1944): 1890-ben szentelték pappá, több tisztséget is betöltött az Érseki Hivatalban, majd 1912-től martiropolisi címzetes püspökké és kalocsai segédpüspökké nevezték ki. 1930-tól Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye küldötte a Felsőházban. 1931-től nagyprépost és felsőházi tag. DIÓS István (főszerk.), V. 2000. 48–49.

[27] Vö. KFL. I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó, Sági Ilonára vonatkozó iratok. „Erre vonatkozóan az akasztói rkat. Iskolaszék még 1942. április hó 26-án meghozta határozatát, amelyet fel is terjesztettünk a Közig. Bizottságnak abban a hiszemben, hogy a felekezeti tanítók h. szolgálata csak egy év.”, holott valójában kettő, így 1942 helyett csak 1943-ban léptethették elő Sági Ilonát rendes tanítónővé. 207/1943.

[28] Szívgárda: 1920 és 1948 között működő katolikus szervezet, célja a 6–14 év közötti gyermekek valláserkölcsi és hazafias nevelésének elmélyítése, a családi élet népszerűsítése, a tekintélytisztelet táplálása, a munkára és kötelességtudatra nevelés volt. DIÓS István (főszerk.), 2008. 321.

[29] KFL I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó, Sági Ilonára vonatkozó iratok. Sz. n. 1944.

[30]Vatai Tamás, 2003. 4.

[31]Sági György, 2011. 41.

[32]Horváth József, 1963. 23.

[33] Uo.

[34] KFL I. 1. d. Anyakönyvek: Akasztó, meghaltak anyakönyve – M31/1944 és M32/1944. Ellentmondás van az anyakönyvben a gép felségjelzését tekintve. Ifj. Megyes István bejegyzésénél oroszról esik szó, a két összeégett halott esetében is származási helyként Oroszország van feltüntetve, a halál okát tartalmazó rubrikában viszont amerikai gépként van említve a lezuhant repülő.

[35]Horváth József, 1963. 23–25.; Réthey Prikkel Miklós, é. n. 6. Vö. KFL I. 1. d. Anyakönyvek: Akasztó, meghaltak anyakönyve – M43/1944. Horváth József munkájában pontatlanul adta meg az elhunytak számát és neveit.

[36] KFL I. 1. d. Anyakönyvek: Akasztó, meghaltak anyakönyve – M44/1944 és M45/1944.

[37] Uo. M49/1944 és M61/1944.

[38] Uo. M51/1944 és M17/1945.

[39] Uo. M48/1944, M50/1944, M52/1944, M53/1944, M57/1944.

[40] Uo. M19/1945.

[41] Gregus Tamás (1917–1992): 1942-ben szentelték pappá Kalocsán. 1943 és 1949 között akasztói káplán és hitoktató. Ezt követőn több más helyen káplán, helyettes plébános és lelkész, majd 1968-tól haláláig foktői plébános, 1986-tól címzetes esperes.

[42] Villányi Antalné közlései (Kalocsa, 2000. július).

[43]Horváth József, 1963. 26.

[44] KFL V. 1. Akasztó_vol_342 Képviselőtestületi jegyzőkönyv. 69/1942–82/1945.

[45] KFL V. 1. Akasztó_vol_342 Képviselőtestületi jegyzőkönyv. 69/1942–70/1942. Bővebben a katasztrofális helyzetről l. Horváth József, 1963. 22. Vö. Réthey Prikkel Miklós, é. n. 6.

[46] Litteræ Circulares ad Venerabilem Clerum Archidiœcesis Colocensis et Bacsiensis anno 1944. dimissæ. Kalocsa, 1944. 71. 7103/1944. körrendelet: Bombakárosodás jelentése.

[47]Sági György, 2011. 20–28.

[48] Litteræ Circulares ad Venerabilem Clerum Archidiœcesis Colocensis et Bacsiensis anno 1944. dimissæ. Kalocsa, 1944. 66–68. 1907/1944. körrendelet: Az iskolák tanítási rendjének szabályozása a légvédelemmel kapcsolatban.

[49] KFL. I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó, Sági Ilonára vonatkozó iratok. 7/1945.; Erről lásd még: „A hosszú, 1944 áprilisa óta tartó kényszervakáció után a szeptember elején kezdődő tanév a frontvonal közeledtével néhány hét után újra megszakadt.” L. Bodor Jenő, 1983. 8.!

[50] Litteræ Circulares ad Venerabilem Clerum Archidiœcesis Colocensis et Bacsiensis anno 1945. dimissæ. Kalocsa, 1945. 3. (156/1945. körrendelet: Az iskolai oktatás biztosítása.)

[51] KFL I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó, Sági Ilonára vonatkozó iratok. 7/1945.

[52] Villányi Antalné közlése (Kalocsa, 2000. július).

[53] KFL. V. 1. Akasztó_vol_342 Képviselőtestületi jegyzőkönyv. 82/1945.

[54] KFL. I. 3. b. Népiskolák iratai: Akasztó, Sági Ilonára vonatkozó iratok; KFL. V. 1. Akasztó_vol_342 Képviselőtestületi jegyzőkönyv. 126/1947.; Az iskola nevelő-oktató munkája az államosítást követően nagyban megváltozott. Lásd Horváth József: Akasztó község története 1963. április 23-ig. Akasztó, 1963. 43.

[55] Kollányi Erzsébet Cecília Hermin (1923–2015): kalocsai tanítónő. Id. Kollányi Ödön (†1957) kalocsai polgári iskolai igazgató leánya, és az egyháztörténeti munkáiról is ismert Kollányi Ferenc (†1933) nagyváradi kanonok unokahúga. Első férje Szentiványi László királyi honvédtiszt odaveszett a II. világháborúban. Második férje Szőke János jogász volt. – A tanítónő, mivel pedagógusi állásba nem kerülhetett, sokáig egy kifőzdében volt kénytelen dolgozni. (Dr. Szőkéné Kollányi Erzsébet közlése. Kalocsa, 2011. január.) Vö. Szabó Bence, 2010. 291–292.

[56] Villányi Antal Károly Vilmos (1919–1990), eredeti nevén Wagner vagy Vágner. Lányuk, Villányi Eszter Antónia ének–zene szakos, Kunszt József-díjas tanár, a Kalocsa Kamarakórus alapító karvezetője.

[57] Gál Sándor: Lelkiismeret és rendszeres munka. Gyermek- és ifjúságvédelem Kalocsán. Petőfi Népe, 1968. május 24. 4. Villányi Antalné a Kalocsa Városi Tanács Gyermek- és Ifjúsági Szakbizottságának elnöke volt ekkor.

[58]N. M.: Tisztelgés a mártírok, áldozatok emlékének – elismerés kiemelkedő életműveknek. Petőfi Népe, 1989. október 31. 1.

[59] Villányi Antal (1954), élt hat hetet.

[60] Vatai Tamás: Elment egy mosoly… Kalocsai Néplap, 2003. április 4. 4.

Gyenesei József

ADATOK A KECSKEMÉTI SZENTHÁROMSÁG-SZOBOR TÖRTÉNETÉHEZ

(Forrásközlés)

Közismert, hogy az 1739-1740-es, fekete halálnak is nevezett pestisjárvány idején az akkor húszezer lakosú Kecskemét népességének közel egyharmada vesztette életét. A város egykori piacterén helyet kapott Szentháromság-szobrot fogadalmi emlékképpen állíttatták az életben maradtak 1742-ben. „Városunk porba sújtott népe emelte azt, vesztesége feletti siralmában nem zúgolódva, s nem lázadva fel érzelmeiben, hanem megadással véve a szörnyű bukást, miként az Istenember, ki végső küzdelmeiben mondá: »mindazáltal ne az én, hanem a te akaratod legyen meg;« úgy városunk lakossága is, a legnagyobb tragédia példájában keresvén vigaszt, a kereszténység tragédiájának képeit állította szenvedései emlékére, áldva a Gondviselő kezet, mely a rettenetes csapást megelégelte és megszüntette” – idézte fel ifj. Bagi László 1891-ben írt összefoglalójában az emlékmű megszületését megelőzően a városban uralkodó lelkiállapotokat.[1] A szobor történetét szinte napjainkig részletesen feldolgozták a témával foglalkozó helytörténeti művek, beszámolva többek között az oszlop felújításairól, többször is tervbe vett áthelyezéséről.[2] A közelmúltban Kecskemét város közigazgatási iratai közül elkerült egy 1949–1950 fordulóján lezajlott – eddig még nem publikált – rövid levélváltás, amely a város akkori polgármestere Czagány Ferenc[3] és a Vallás- és Közoktatási Minisztérium között zajlott le a Szentháromság-szobrot érintően. 1949 végén ugyanis – ekkor már harmadízben – újra felmerült az emlékmű áthelyezésére vonatkozó elképzelés. Pontosabban a település első embere közforgalmi indokokra, valamint az oszlop erősen leromlott állagára hivatkozva kívánta a közterületről eltávolíttatni a szobrot. A forrásokból kitűnik, hogy a város műszaki tanácsosa hathatós érvekkel próbálta lebeszélni a polgármestert ezen szándékáról, akinek arra is felhívta a figyelmét, hogy a műemlékvédelem központi szerveinek jóváhagyó szakvéleménye nélkül nem intézkedhet az ügyben:

Polgármester Úr!

Szóbeli utasítása alapján az ún. Szentháromság szobor áthelyezésére vonatkozólag tisztelettel jelentem a következőket.

Hornyik János feljegyzése szerint a kérdéses »Szentháromság« díszes szobrát a város közönsége és pedig valláskülönbség nélkül, az egész nép nevében, mint fogadalmi emléket állítatta fel a város piacán az 1742. évben a ragályos dögvésztől való megmenekülés emlékére. A Szentháromság szobor elé a Róm. Kath. Egyház évenként kétszer vallásos körmenetet vezetett: Úrnapján és Szentháromság ünnepén, s valószínűleg e jelenség idézte elő azon hiedelmet, mintha a szobor felekezeti építmény lenne, holott azt a város közönsége emelte.

A barokk-stílben épült és ma már több mint 200 éves emlékművet 1839. évben restaurálták először, majd később 1872-ben 1.000 Ft-[o]s és utoljára 1890. évben 4.000 Ft-[o]s költséggel.

Az emlékmű jelenleg az újabb 60 esztendő viharai miatt igen megviselt állapotban van, áthelyezése nagy nehézségekbe ütközik, mert megbontása alkalmával a kövek 50%-a már újból nem építhető be.

Amennyiben Polgármester úr az elbontást és áthelyezést még is elrendelni óhajtja, erre előzetesen engedélyt kell kérni. Ugyanis a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1949. évi 13. sz. törvényerejű, illetve ennek alapján a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter úr 1620-34/1949. VKM. sz. rendeletének 7. § (2) bekezdés b) pontja szerint bejelentendő minden emlékmű a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjához (Budapest VIII. Bródy Sándor u. 16. sz.) ahol is azok további sorsa felett rendelkeznek.

Mindenesetre nagy körültekintéssel kell eljárnunk, mert ez az egyetlen köztéren lévő és még a barokk korból származó emlékünk. Áthelyezésére nézve két hely jöhet számításba, az egyik hely, amely már meg is volt állapítva városrendezési szempontból: Piarista tér közepe, a másik hely a Pénzügyi igazgatósággal szemben lévő piactér sarka. Ez utóbbi hely azért jelöltetett ki, mert a körmenetek alkalmával, így a Szentháromság szobor továbbra is bele fog esni a körmenet vonalába és az egyházi szertartás továbbra is zavartalanul elvégezhető. Megjegyezni kívánom végül, hogy a Szentháromság szobor felvételét a műemlékek közé már a múltban is kértük, de a kérelem elintézéséről biztos tudomással nem bírok.

Kecskemét, 1949. november 30.

Szappanos Jenő

műszaki tanácsos[4]

A polgármesternek minden bizonnyal feltett szándéka volt megszabadulni az általa régi „felekezeti építménynek” gondolt barokk műemléktől, ugyanis a műszaki tanácsos sugalmazásai ellenére felterjesztéssel élt a miniszterhez:

Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr!

1742. évben »ragályos dögvésztől való megmenekülés emlékére« Kecskemét város egyetemes közönsége Szentháromság szobrot állított.

Az emlékmű körül időközben a város épült, és jelenleg közforgalmat akadályozva s az utca szintje alá süllyedve és [a] hatalmas Katona József Színház előtt eltörpülve áll az erősen rongált mű. Több ízben került szóba az áthelyezése, az egyik megoldásként a Piarista térre, másik elgondolás szerint a pénzügyi igazgatóság főbejáratával szembe kerülne.

Műszaki vélemény szerint kövei elmozdítás esetén kicserélésre fognak szorulni.

Bár az emlékmű a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1949. évi 13. sz. törvényerejű rendeletének hatálya alá esik, kérem engedélyezni, hogy [a] közterületről biztonságba helyeztethessem, míg megfelelően [sic!] helyreállításához és felállításához fedezet fog rendelkezésre állni.

Kecskemét, 1949. XII. 14.

Czagány

Polgármester[5]

A minisztérium válaszában a Múzeumok Országos Központjának véleményét tolmácsolva Czagány érveit elutasította, és a szobor eltávolításához nem járult hozzá:

Beadványára értesítem Polgármester Urat, hogy a szóban forgó emlékszobor áthelyezését műemléki, de a város által felemlített közforgalmi szempontból sem tartja megengedhetőnek.

Mint Polgármester Úr 4.149/1949. III. sz. kérelmében maga is megállapította, a szoboremléket 1742-ben a város egyetemes közönsége állította. Az emlék háromszögben elhelyezett szobroktól körülvett piramis, a korabeli Szentháromság emlékek között is kiváló helyet foglal el, annál inkább, mert kőkerítése és ezen álló szobrai is eredetiek. Állapota nem sérültebb és mállottabb, mint a korabeli többi emléke. A város ilyen korú emlékei között egyetlen, annál inkább, mert a vele egykorú Kálvária szobrai nemrég elpusztultak.

Műemlékek áthelyezését elvi okokból sem helyeselhetem. Jelen esetben az elkerülhetetlen rongálástól, ami ilyenkor adódik eltekintve, felesleges költségekkel is járna (bontás, új alapok stb.). A műemlékek különben is csak eredeti helyükön hitelesek, új helyükön már eredetiségük nagy részét és történeti hitelüket vesztik el. Polgármester Úrnak az áthelyezésre vonatkozó indokait nem fogadom el helytállóknak.

Az emlékmű a közforgalmat nem akadályozza. Nem akadályozhatja, mert a ma mellette elvezető Budapest–Szegedi út, ezen a helyen a járdákon kívül 32 méter széles. Ettől eltekintve a város jóváhagyott rendezési tervében az új főútvonal másutt vezet, tehát sem ez, sem az itt leágazó lakóút, sem a tér elfogadott rendezési terve nem indokolja és nem teszi szükségessé az emlék áthelyezését.

A szobor közvetlen környezete ma sincs szerencsésen megoldva, nem azért, mintha a szobor süllyedt volna, hanem a terepet helytelenül emelték körülötte. Ez a hiba könnyen kiküszöbölhető a kis térség tányérszerű süllyesztésével, ahol a tányér szegélyén zöld növényzet képezi a háttérben álló színházépület feljárójához az átmenetet. A szobor pedig eredeti kerítésével – a másodlagos kerítés megszüntetésével a tereptányér közepén foglalna helyet. A körülvevő tér is megnagyobbítható a főforgalmi út áthelyezésével kapcsolatban. A fenyőfa háttér megszüntetendő, mert a színház homlokzata előtt mai magasságában álló zöldfal kellemetlen városképi kulissza. Javaslom ellenben a tér rendezését, ami kis költséggel, tereprendezéssel a város legszebb ékességévé válhatik [sic!]. A tér kiképzésére vonatkozólag, a város kívánságára a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja Budapest, Bródy Sándor u. 16. készségesen szolgál részletesen kidolgozott tervekkel.

Budapest, 1950. évi február hó 3-án

A miniszter rendeletéből:

dr. Kardos László s. k.

ügyosztályvezető

A kiadmány hiteléül:

[olvashatatlan aláírás]

irodavezető[6]

Az ügy a szakhatóság közbelépésének köszönhetően itt le is zárult, így a Szentháromság-szobor „megmenekült” és szerencsére ma is eredeti helyén áll, hogy szomorú mementóként emlékeztesse Kecskemét polgárait a nagy halál éveiben elszenvedett vérveszteségekre.

[1] Ifj. Bagi László: A Szentháromság szobor története. In: Kecskeméti nagy képes naptár az 1892. évre. Kecskemét, 1891. 161.

[2] Heltai Nándor: A nagy-halál és fogadalmi emlékmű: a Szentháromság-szobor története és megújulása. Kecskemét, 1997.; Juhász István: A kecskeméti Szentháromság szobor. In: Szemle 1974/1. 42–56; Ifj. Gyergyádesz László: Kecskemét: a főtér és környékének művészeti emlékei és gyűjteményei. Kecskemét, 2005. 26–29.

[3] Czagány Ferenc (1897–1980): a pilisszántói asztalossegéd már 1915-től bekapcsolódott a munkásmozgalomba, 1927-ben tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak, a Magyar Kommunista Pártba 1945-ben lépett be. Kecskemétre 1947 novemberében került, ahol először fél évig a város főispánja volt, majd 1948 májusától 1950. január közepéig a polgármesteri tisztséget töltötte be. A város első embereként egyik legfontosabb feladatának a település számos közegészségügyi problémájának az orvoslását tekintette, amelyet –részben sikerrel – meg is oldott.

[4] Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levélára (a továbbiakban: MNL BKML) XXIII. 556. b. Kecskemét Város Tanácsa VB Igazgatási Osztályának iratai. Igazgatási csoport iratai (a továbbiakban: XXIII. 556. b). 4149/1/1949. az A.4149/1-9/1950-51 számnál letéve.

[5] MNL BKML XXIII. 556. b 4149-1/1949. III. az A. 4149/1-9/1950-51 számnál letéve.

[6] MNL BKML XXIII. 556. b 4149-1/1/1950. II. az A. 4149/1-9/1950-51 számnál letéve.

Szabó Bence

A KECSKEMÉTI 9. SZÁMÚ AUTÓKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT KÉPEKBEN (1977)

Bevezető[1]

Hazánk jelentősebb városaiban, fejlettebb régióiban már a 20. század elején meghonosodott a robbanómotorok által hajtott közlekedés, vele együtt pedig a személy- és áruszállítás. A szolgáltatásokat kezdetben nem nemzeti méretű óriásüzemek, hanem szerződött vagy független egyéni vállalkozók, illetve néhány, kis területet kiszolgáló cég látta el. Kecskeméten például 1912-ben állt forgalomba az első személyszállító autómobil, mely hamarosan oly nagy népszerűségre tett szert, hogy 1914-ben a város további 5 jármű beállítását engedélyezte. A városban az autóbusz-közlekedés megindulására 1926-ig kellett várni. Szabó Sándor ebben az évben két jármű forgalomba állítására kapott engedélyt. Később más vállalkozók is nyertek koncessziót a tanácstól.[2]

Az első országos hatáskörű nagyvállalatot (MAVART) 1927-ben hozta létre a Magyar Államvasutak, melyet az 1930-as években átalakítottak (MÁVAUT). A MAVART révén a kecskemétiek 1934-től utazhattak a fővárosba menetrend szerint üzemeltetett autóbuszjáratokon.[3] A második világégés háborús pusztítása azonban oly nagy károkat okozott a járműállományban, hogy a közlekedés újjászervezése érdekében egy rövid, átmeneti időre ismét teret nyerhettek a magánközlekedési szerveződések. Kecskemét és Budapest között a hadszíntér elhúzódása nyomán, 1945. augusztus 1-jétől indultak újra buszjáratok.

A szocialista iparosítás lázában a tömeges mértékben gyarapodó városi nagyvállalatokat, felduzzasztott városokat mind több és több áruval, munkaerővel kellett táplálni. Ennek kielégítésére Kecskemét város a saját használatában lévő járművek, köztük egy darab busz javíttatására 1947-ben Városi Gépkocsi Üzemet létesített. A flotta a következő évben további egy járművel egészült ki. A tervgazdaság útjára vezetett országban azonban a szállítmányozás megszervezése (is) roppant centralizált út mentén haladt. Ennek eredőjeként 1949-re már ismét két nemzeti vállalat uralta az ágazatot: a MÁVAUT Autóközlekedési NV és a Teherfuvarozási (TEFU) NV. Így történt ez Kecskeméten is, ahol 1949. április 1-jén megalakult a helyi igényekre szánt árufuvarozó üzem, mint a fővárosi székhelyű Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat helyi kirendeltsége. Az eredetileg csak áruszállítással foglalkozó céget a kezdet kezdetén meglehetősen szerény létszámú állománnyal bocsátották útjára: személyzetét a kirendeltség-vezető és két forgalmi tisztviselő irányította, flottája pedig mindösszesen 7 db tehergépkocsiból állt. Az üzem néhány hónap elteltével levált anyacégétől, és Kecskeméti Teherfuvarozási Vállalat néven önálló életet kezdett, miközben működését stabilabb alapokra helyezték. A vállalat ekkor 37 gépkocsival és 16 „postaképviseleti” autóval, továbbá 96 munkással és 40 főnyi alkalmazottal rendelkezett. 1949 decemberében átalakult a Városi Gépkocsi Üzem is, melyet Kecskeméti Gépkocsi Közlekedési Községi Vállalattá szerveztek át. Ez a vállalat végezte az új megyeszékhely szervezett személyszállítását, gépkocsiállománya 1954-ben már 10 autóbuszból állt. A cég nevét 1956-ben Kecskemét Városi Autóbuszüzemre módosították.

1953-ban egy újabb, igen jelentős átrendeződés zajlott le a szállítmányozás terén: országos szinten a személyszállítást és teherfuvarozást végző cégeket egységes szervezetbe tömörítették, Autóközlekedési Vállalat (AKÖV) néven. Az így létrejött óriásvállalatot a fővárosi központ és 9 regionális igazgatóság irányította. Az átszervezés természetesen a kecskeméti leányvállalatot is érintette. A személyszállítás terén tapasztalt mennyiségi és minőségi növekedés a kiszolgáló infrastruktúra nagyarányú fejlesztését is magával hozta. Az Aranyhomok szálloda előtti park területén 1957-ben egy új, központi autóbusz-pályaudvar épült, melyet 1962-ben bontottak el. A személyszállítás másik csomópontja a Noszlopy téren épült ki. Az objektumot 1976-ban adták át a forgalomnak. 1959-ben továbbhaladt a centralizáció folyamata, mivel a BELSPED (Belföldi Szállítmányozási Vállalat) bajai és kecskeméti üzemegységei fuzionáltak az immár vegyes profilú, közúti személyszállítással és teherfuvarozással egyaránt foglalkozó helyi AKÖV-ökkel. Érdekesség, hogy a BELSPED átszervezése kényszerűségből szekérfuvarozási részleget is magával hozott az Autóközlekedési Vállalatokba. Ez a tevékenységi forma 10 évig maradt még fenn.

Az 1960-as évtized elején egy újabb átalakítási hullám vonult végig a vállalati struktúrán. Az „egy megye egy vállalat” filozófia mentén megyei üzemigazgatóságok alakultak, miközben a regionális (középszintű) igazgatási központokat felszámolták. A megyehatárok szerint átszabott vállalatirányítás megteremtése érdekében egyesítették a bajai és a kecskeméti AKÖV-öket is, a kettős igazgatás az üzemegység struktúrájában azonban a későbbi évtizedekben is fennmaradt. E két szállítmányozási cég házasságából született meg tehát 1961 tavaszán a „9. számú Autóközlekedési Vállalat”, melybe a következő év elején beolvasztották a kiskunfélegyházi és kiskunhalasi helyi tanácsi autóbusz-közlekedési cégeket. 1970. január 1-jén az Autóközlekedési Tröszt felvette a VOLÁN nevet.

Adatok a 9. sz. Autóközlekedési Vállalat tevékenységéhez:

Teherszállítás (1969):

Tehergépkocsik száma: 595 db.

Szállítási teljesítmény: 3 millió 242 ezer tonna tömeg, 59 969 árutonna-kilométer.

Fogatos szállítás: 48 ló, 126 000 tonna áru.

Személyszállítás (1969):

Autóbuszok száma: 170 db.

Szállítási teljesítmény: 27,3 millió szállított utas, 276 millió 479 ezer utaskilométer.

Taxik: 32 db, 282 000 utas, 2,2 millió utaskilométer.

Tendenciák a vállalat növekedésével kapcsolatban (1951–1969)

(ITT KÉP VAN)

A közölt képek a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. kecskeméti igazgatóságától származnak.

(Footnotes)

1 A cégbírósági bejegyzés csak 1929. március 8-án történt meg.

2 1945-ben a 709 négyszögöl kiterjedésű gyártelep 900 m2-en volt beépítve.

[1] A bevezető adatok forrása: Bács-Kiskun megye gazdasági és kommunális fejlődésének 25 éve. Szerk: dr. Kőrös Gáspár. Bács-Kiskun Megyei Nyomda Vállalat, Kecskemét. é.n.; Volánbusz szócikk. Wikipédia. Internet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vol%C3%A1nbusz (Letöltve: 2016. szeptember 2.)

[2] JUHÁSZ István: Kecskemét város építéstörténete. Kecskeméti füzetek 8. Kecskemét, 1998. 293.

[3] Uo. 294.