Múltbanéző 10. (4)

A HŐSÖK EMLÉKMŰVE KISKUNFÉLEGYHÁZÁN

Még az első világháború ideje alatt, 1917 tavaszán törvény született a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről. „Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadra kelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemessé. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.”[1]

Félegyházán már 1922-ben gyűjtést kezdtek egy állítandó emléktábla javára. „A világháború alatt a hazáért hősi halált halt (a harctéren szerzett betegségben elhalt) katonáink emlékének megörökítéséhez kérem Kiskunfélegyháza város n[agy] é[rdemű] közönségét, hogy az elesett kiskunfélegyházi hősök nevét, viselt rendfokozatát, melyik harctéren és mikor esett el (kórházban, vagy itthon halt meg), a helybeli honvéd állomásparancsnoksággal (Horthy laktanya) személyesen vagy levelezőlapon mielőbb közölni szíveskedjenek. Az emléktábla felállításához szükséges összeg fedezésére pénzbeli adományokat elfogad és hírlapilag nyugtáz a honvéd állomásparancsnokság. Vitéz Rátvay Imre, m kir. honvédezredes.”[2] A felhívásra egész mozgalom indult meg, s néhány hónap alatt 20 ezer korona körüli összeg gyűlt össze.[3]

Az 1917-es törvényre hivatkozva Kiskunfélegyháza város képviselőtestülete 1923. november 13-án tartott ülésén egy 13 fős különbizottságot hozott létre, hogy az a hősök emlékének méltó megörökítését előkészítse.[4] A bizottság két hét múlva számolt be működéséről. A jelentés szerint a bizottság 1923. november 25-én Gottesmann Ernő[5] ny. ezredes részvételével ülést tartott, amelyen több bemutatott emlékterv közül kiválasztotta Nemes György szobrászművész 368. számú emléktervét. Az ülésen még nem született döntés az emlékmű felállításának helyszínéről. Egyúttal elfogadtak egy „B” jelű, 3 és fél méter magas obeliszket is, melyet a hősök temetőjében kívántak felállítani. A két emlékmű költségét csomagolással, szállítással, felállítással együtt 150 mázsa búza árában adták meg, mely kiadás felvételét javasolták az 1924. évi költségvetésbe.[6]

A hősi halottak emlékművének felállítása társadalmi igény is volt. A fentebb közölt, 1922-ben indult adománygyűjtésen kívül 1924 telén a bugacmonostori Szeszfőzde Egyesület közgyűlése 500 ezer koronát ajánlott fel Kiskunfélegyháza városának „a világháborúban hazájukért küzdő, hősi halált halt fiai hősi tetteit, érdemeit hirdető s dicsőítő emlékmű felállítására.”[7]

Időközben azonban nem történt semmiféle lépés az emlékmű ügyében. Mint később kiderült, sajnos a pénzhiány volt a késedelem oka. „Még a múlt évben történt, hogy a képviselőtestület elhatározta, miszerint a Hősök sírjánál és a városházával szemben egy-egy emlékoszlopot állít fel és azokat ki is választotta. E célra 5 milliót állítottak be a költségvetésbe s mire a jóváhagyás leérkezett, az összeg nagyon kevés lett. A város most gabonába fekteti a pénzt, minthogy az emlékművek ára búzában van megszabva s a jövő évi költségvetésbe olyan összeget állít be, hogy az emlékművek felállíthatóak legyenek. Bizony pirulunk egy kissé, amikor olvassuk, hogy mily sok kisközség állított a hősöknek emlékművet s nálunk talán csak a jövő évben lesz.”[8] Az újságcikk óvatos jóslata azonban nem vált be, nemhogy a következő évig, de még több mint másfél évtizedig várni kellett az emlékmű felállítására.

A következő években a hősi halottakra való megemlékezés – május utolsó vasárnapján, azaz a Hősök Napján[9], illetve Halottak Napjához kapcsolódóan novemberben – a város központjában felállított Petőfi-szobornál és a temetőben lévő Hősök sírjánál zajlott,[10] bár egy áldozatvállaló magánszemély saját birtokán emelt kápolnát, hogy ott évente egyszer szent mise szolgáltassék az elesett hősök emlékére.[11] Időközben a helyi gimnázium is emléket állított azon egykori tanítványainak, akik a háborúban haltak hősi halált,[12] csupán a város közössége által állítandó emlékmű megvalósítása késett. 1926-ban a régóta húzódó kérdés ismét napirendre került. „Dr. Horváth Zoltán bejelentette a tanácsnak, hogy a hősök emlékművének elkészíttetéséről beszélt Pongrácz Jenő[vel], Kun László szerkesztő[vel] és Haspra Ferenc századossal, mint a 30. honvédgyalogezred volt tisztjeivel és arra való tekintettel, hogy Félegyháza adta a 30. honvédgyalogezred magvát, évente itt ezrednapot és emlékünnepet tartanának. Egyben közös költségen az állam hozzájárulásával a 30-as és 38-as félegyházi hősi halottakról emléktáblát készíttetnek.”[13]

A gazdasági válság azonban nem kímélte meg Kiskunfélegyházát sem. A város egyre nehezebb anyagi helyzete miatt gyorsan lekerült a napirendről a hősök emlékének megörökítése.

Időközben a felsőbb hatóságok is próbálták sürgetni az emlékművek létesítését, illetve felhívták a községek vezetőinek figyelmét arra, hogy csak olyan emlékek állíthatók fel, amelyek művészi szempontból is méltók a hősökhöz, azaz amely emlékművek terveit az evégből szervezett Hősi Emlékművek Bíráló Bizottsága művészi szempontból, valamint az anyag minősége és az előállítási költségek tekintetében is megfelelőknek ítélte.[14]

1928-ban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja 24.519-1928 sz. rendeletében emlékeztetett rá, hogy az 1917. évi VIII. tc. értelmében minden községnek és városnak anyagi erejének megfelelően méltó emléken kell megörökíteni mindazok nevét, akik a háborúban a hazáért életüket áldozták fel. Az alispán természetesen hangsúlyozta az ismert tényt, miszerint legfőként a súlyos gazdasági helyzet miatt nem történt meg még a vármegye számos községében a hősi emlékmű felállítása. Egyúttal eleget téve a hősi emlékművek felállítását előmozdítani hivatott Hősök Emlékét Megörökítő Országos Szövetség és a Képzőművészek Országos Gazdasági Szövetsége vezetetőjének kérésének, felhívta az illető községek és városok elöljáróinak figyelmét a mulasztás pótlására.[15] Az alispán a későbbiekben is rajta tartotta a szemét az ügyön.[16] Kívánságára az illetékes szövetség írásban megkereste mindazon városokat és községeket, ahol az emlékművek létesítését a közeljövőben kilátásba helyezték. Ismételten hangsúlyozta a hősi emlékművek megvalósításának fontosságát, azoknak az ifjúságra gyakorolt nagy nemzetnevelő hatását. „Hassanak tehát oda, ragadjanak meg minden kedvező alkalmat arra nézve, hogy a hősi emlékművek a fennálló rendeletek szigorú megtartásával mielőbb létesíthetők legyenek. Hívják fel a városok [...] közönségét adakozásra. Amennyiben mód van arra, állítsanak be költségvetéseikbe néhány éven keresztül kisebb összegeket erre a hazafias célra. Nem kívánom azt, hogy a hősi emlékművek létesítése nagy összegeket emésszen fel. Inkább kisebb méretű, egyszerűbb, de művészies kivitelű és maradandó anyagból készült olyan emlékművek, esetleg emléktáblák felállítására kell törekedni, amelyeknek létesítése kisebb költséggel jár és a városokra és községekre elviselhetetlen terhet nem ró.”[17]

A város 1928-ban került kapcsolatba a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Szövetséggel.18] Ebben az évben júniusban és decemberben is megkereste a szövetség a polgármesteri hivatalt az 1917. évi VIII. tc. értelmében felállítandó hősi emlék ügyében, felajánlva közreműködését. Ekkor az értesülések szerint több mint 12 ezer pengő állt rendelkezésre az emlékmű felállítására, a megvalósítást pedig 5-6 év múlva tervezték.[19] Az országos szervezet célja nem volt más, mint hogy „hivatásunkhoz híven egy évtized elmúltával a hősi emlék létesítését előmozdítsuk, melyre a megvalósításnak úgy hazafias, mint nemzetnevelő szempontból való szükségessége buzdít bennünket, annál is inkább, miután a rendelkezésre álló tőke kellő alapot nyújt ahhoz, hogy megfelelő fizetési feltételek kieszközlése mellett a közeljövőben megvalósuljon”[20] – megkeresésére azonban mégsem kapott választ Félegyházától. Pedig az autentikusnak és kompetensnek tűnő szövetség „melynek az ország legnevesebb művészei a tagjai, nemcsak művészi szempontból, hanem a legkifogástalanabb kivitelezés és anyag tekintetében is, a legmesszebbmenő garanciákat nyújthatja.”[21] Egy 1928 novemberében kelt alispáni rendeletre volt ahhoz szükség, hogy Félegyháza reagáljon a szövetség megkeresésére.[22]

1929. év végéig Félegyházán a célra rendelkezésre álló összeg 15 148 pengőre rúgott, 1930 végére 15 648 pengővel számoltak.[23] A Hősök Emlékét Megörökítő Országos Szövetség szerint ez az összeg, ha nem is fedezné egy nagyobb emlékmű költségeit, de mindenesetre elég lett volna arra, hogy az emlékmű kiválasztására és elkészítésére vonatkozó tárgyalásokat megkezdjék.[24]

Az 1930. március 20-ára kitűzött tárgyaláson a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Szövetség képviseletében Zsivkovits László ny. áll. százados, a szövetség titkára jelent meg.[25]

A tárgyalásról csak egy rövid újsághír szolgáltat információt, mely szerint a hősök emlékét megörökítő helyi bizottság számára a tervező művész modelleket hozott le bemutatás végett. Ezek közül egy 6 méter magas emlékmű a nevek bevésésével együtt mintegy 30 ezer pengőbe került volna, „s minthogy a város 4-5 évi részletfizetési kedvezményt élvezne, valószínűleg rövidesen sor kerül a megvalósításra is.”[26] 1930 nyarán azonban a város még mindig nem állt olyan anyagi viszonyok között, hogy a hősök emlékét egy, a város nagyságának megfelelő díszesebb emlékművel örökíthette volna meg,[27] sőt az 1931-ben érkezett ilyen irányú megkereséseket is ezzel az indokkal hárították el.[28]

Míg a város pénzt gyűjtött egy monumentális emlékműre, időközben azért történt – ha más formában is – emlékállítás a hősöknek. 1932 novemberében a m. kir. kiskunfélegyházi állomásparancsnokság levélben kereste fel a város polgármesterét és kérte, hogy a felsőbb hatóságok utasításainak eleget téve, folytassanak tárgyalásokat a „Madarak és fák napja”[29] mozgalom és a Hősök Ligete alapításának összekapcsolása tárgyában. A tervek szerint egy arra alkalmas területen városi támogatással az iskolák növendékei fákat ültetnének, s az így kialakított ligetben „minden egyes fa egy-egy egyszerű kis névtáblával volna ellátandó, melyre a városból származó egy-egy olyan hősnek a neve kerülne, kinek földi maradványai idegenben nyugszanak. Minden fa tehát egy jelképes sírt jelezne, melyet a hozzátartozók virággal feldíszíthetnének. Idővel a kis névtáblák helyett az egyes fák mellé esetleg egy kereszt, vagy valami emlékmű kerülhetne, melyet a hozzátartozók maguk állíthatnának fel. A hősök ligete tehát egy jelképes temető lenne. [...] A hősök ligetének kiépítésével az ifjúság (tanulók, leventék) nemcsak a Madarak és fák napja eredeti célkitűzéseinek megfelelő lelki finomodásnak válnak részeseivé, hanem az elhalt családtagok iránti kegyelet, a világháborúban elesett hős katonák, valamint nemzeti történetünk, irodalmunk és művészetünk nagyjainak, kiváló tudósainknak emléke iránti tisztelet érzése is életre kel és állandósul fogékony lelkületükben, aminek nemzetnevelési szempontból szinte fel sem becsülhető hatásai lehetnek.”[30] A polgármester 1932. december 14-ére hívta össze tanácskozásra valamennyi tanintézet igazgatóját, az iskolaszéki elnököt, a testnevelési bizottság képviselőit, a katonai állomásparancsnokság vezetőjét, valamint a városi gazdasági tanácsnokot. Az értekezleten a résztvevők egyhangúlag elfogadták, hogy a Hősök Ligetének létesítésére a fürdő háta mögött lévő parkot és az előtte lévő előteret fogják javasolni a képviselőtestületnek, tekintve, hogy ez már készen is áll.[31] A meghívott tanintézetek vezetői pedig elvállalták, hogy a fürdő mögötti park egy-egy részét növendékeikkel a Madarak és fák napjához kapcsolódóan gondozni fogják.[32] Egy három nappal későbbi helyszíni szemlén megtörtént a terület felosztása és az iskolák részére a karbantartandó parkrészek kijelölése.[33] A következő év első közgyűlésén a képviselőtestület elfogadta a bizottság által előterjesztett javaslatokat, így döntés született arról, hogy „a Fürdő háta mögött lévő park és a Fürdő előtt lévő tér Hősök ligetének neveztetik el, s ez táblával jelölendő meg. Egyben tudomásul veszi a városi reálgimnázium, az állami tanítóképző, valamint a polgári fiúiskola igazgatóságának, továbbá Salkovits Pál századosnak [a Levente-intézet képviselőjének] azon felajánlását, hogy intézeteik nevében a Madarak és fák napjának megrendezése céljából és karbantartás végett a Hősök ligetéből [...] a nekik kijelölt területet átvállalják. Egyben hozzájárul a Képviselőtestület ahhoz, hogy az intézeteknek kijelölt területeken az intézetek szabadtéri előadásokat tarthassanak, valamint kimondja a Képviselőtestület azt is, hogy a Hősök ligetének felavatásául a Hősök napját jelöli ki. Amennyiben a város jobb anyagi helyzetbe kerül, a létesítendő hősök szobrát a fürdő előtti területen állítja fel.”[34]

A Hősök Ligete tehát bekerült a város köztudatába, a tanintézetek folyamatosan ellátták vállalt feladataikat. 1933 májusára a polgári fiúiskola pl. már el is ültetett 80 db fát és a helyi zászlóaljparancsnokságtól beszerzett névsor alapján elkészítették az egy-egy fa mellé elhelyezett emléktáblát, feltüntetve rajta egy-egy hősi halott nevét és egyéb adatait.[35] A terveknek megfelelően 1933. május 28-án, a Hősök Emléknapján meg is történt a Hősök Ligetének felavatása.[36]

A Hősök Ligetének kialakításával egyidejűleg döntés született a majdan felállítandó Hősök Szobrának helyszínéről is. Az emlékmű felállítását azonban továbbra is egyetlen dolog akadályozta: a pénz hiánya. 1936-ban került ismét napirendre a szobor ügye, mikor is dr. Schwarz Lajos városi képviselő önálló indítványára a közgyűlés tárgysorába felvették a kérdést.[37] A közgyűlés előtt a képviselő „rámutatott arra, hogy elérkezettnek látja az időt, hogy a város a Hősök emlékét méltó emlékművel megörökítse s azt a Hősök ligetében felállítsa.”[38] A hozzászólásokból kiderült, hogy az évek során felszaporodott mintegy 17 000 pengőt a város az 1931. év körüli súlyos anyagi körülményei folytán kénytelen volt a közpénztára részére kölcsön venni, tehát az alap ténylegesen 2 000 pengő készpénzzel rendelkezett, mivel a kölcsönvett összeget a városi közpénztár egy összegben visszafizetni nem tudta. A tények ismeretében a közgyűlés a Hősök emlékművének felállítását elvben elhatározta ugyan és egyúttal utasította a polgármestert, hogy „erre a célra a Belügyminisztériumtól megfelelő alapból egy kúttal kombinatív megoldáshoz kérjen segélyt, esetleg kölcsönt, vagy részben kölcsönt, részben segélyt, amelynek törlesztésére – amennyiben az kölcsönképen lesz kiutalva – évi költségvetésébe 2000 pengőt beállít.” A képviselőtestület az országgyűlési képviselőt is felkérte, hogy járjon közbe illetékes helyen a szóban forgó segély vagy kölcsön kieszközlése végett.[39]

Bár a közgyűlés szándéka nemes volt, más szempontokat is figyelembe kellett venni, ahogy erre felhívta a figyelmet a Volt m. kir. Budapesti 30. Honvéd Gyalogezred Emlékbizottsága. „A haditettekben és dicső erényekben gazdag volt 30-ik gyalogezredünk Kiskunfélegyházához fűzött régi, szoros kapcsolatát még ma is kétségtelenül bizonyítja az a tény, hogy a volt ezred jogutóda ma is e városban állomásozik. Ebből a tiszteletreméltó álláspontból kiindulva Emlékbizottságunk érzi annak erkölcsi kötelező erejét, hogy Kiskunfélegyháza városa közönségét a Hősök emlékművének felállításánál támogassa s a cél elérésében a maga képességeihez mérten segítse. Nem hagyhatja azonban figyelmen kívül a művészeti, szépészeti, polgári és katonai, de különösképpen gyakorlati szempontból is oly körülményeknek megemlítését, melyek az e tárggyal összefüggő ügyben foglalkozó kiskunfélegyházi illetékes tényezőknél kevésbé fontosaknak látszottak feltűnni. A külföldi példák is bizonyítják, hogy a háborús emlékművek, amennyiben túllépik az egyszerű emléktáblák méreteinek kereteit, kikívánkoznak a nagy nyilvánosság színe elé és pedig egyrészt azért, hogy az utódnemzedék előtt példát adó buzdításul szolgáljanak, másrészt a városunkban megforduló idegenek is tudomást szerezzenek a világháború hőseinek kijáró köteles tiszteletadás megnyilvánulásáról. Utóbbiaknál nagy szerep jut ki a monumentális művészi alkotásoknak. Emlékbizottságunk nem azonosítja magát azzal az elgondolással, hogy a tervbe vett emlékmű a város fürdőkertjében helyeztessék el. A fürdő kertje elvitathatatlanul elzárt területegységet képez és a perspektíva szempontjából egy monumentális mű felállításához alkalmatlan (az épület frontja is szerepet játszik!). A fürdő kertje csupáncsak egy kerti szobor-félét bírna el. De ellentmond a felállítandó hősi emlékműnek a fürdőkertben való elhelyezésének az is, hogy a külföldi példákhoz igazodva a fürdőpark a nagy nyilvánosság szeme elől elrejtett, eldugott helynek minősíthető, melyet csak azok találnak meg, akik kifejezetten a hősi emlékmű után kutatnak. Emlékbizottságunk célszerűségi szempontból sokkal alkalmasabbnak vélné a város jelenlegi főterét, mely a transzkontinentális út mellett fekszik és amely megfelelő rendezéssel szépészeti és művészeti szempontból is kevés anyagi áldozattal megoldható lenne. Itt, akarva-nem akarva, mindenki látná a tervbe vett emlékművet. [...] Nem azonosítja magát Emlékbizottságunk [...] [azon tervvel sem], hogy a hősök emlékműve junctimba hozassék[40] egy ártézi kút fúratásával (ez vízszegény falvakban szokásos). A kútfúrási akcióhoz a kormány részéről esetleg adandó segély korlátozott lenne s nincs kizárva, hogy a szoboralapból kellene a jelen esetben amúgy is felesleges kút befejezési munkálatait fedezni. A rizikóval járó felelősséget a hozzáértők amúgy sem vállalnák. Nem azonosítja magát Emlékbizottságunk [...] ama közgyűlési [indítvánnyal sem], mely az országos pályázat kiírását javasolja. Egy országos pályázat tetemes felesleges kiadásokat okozna, de felesleges lenne ez azért is, mert az újabb kormányintézkedések szerint csupán 150000 pengőn felüli közmunkáknál van ez előírva. Nem is beszélve még az időveszteségről, mely egy ilyen országos pályázat kiírásával és lebonyolításával jár. Tudomásunk szerint a város szülöttét, a kiváló képességű építész[t] és szobrászművészt Nánássy Sándort[41] a város közönsége a képviselőtestületi határozatok alapján segítette mérnöki diplomájának megszerzésében és segítette művészi tehetségének tökéletesítésében, aki így hosszú éveken át kapott ösztöndíjak során az általa adott nyilatkozatai alapján a legszorosabb obligóba[42]került szülővárosa vezető köreivel szemben s aki tudomásunk szerint szülővárosával szembeni erkölcsi elkötelezettségénél fogva olyan ajánlatot tett Kiskunfélegyháza városának, mely nemcsak kultúrművészeti, de gazdasági szempontból is csaknem páratlanul áll a maga nemében. Emlékbizottságunk a maga részéről csak helyeselheti a legutóbbi [...] városi közgyűlésen e tárgyban elhangzottakat s Nánássy Sándor úrnak adandó megbízást megfelelő erkölcsi biztosítéknak is találja. Tekintettel arra, hogy a Hősök emlékművének felállításához szükséges tőkéből a kamatokkal együtt 20000 pengő rendelkezésre áll, s ez a Kormány rendelete szerint más célra nem fordítható, Emlékbizottságunk a maga részéről sürgősnek vélné egy szoborbizottság megalakítását, mely a katonai szempontból is fontos 30-as ezredbeli jellegnek az emlékművel való kifejezésre juttatásáról sem feledkezne meg.”[43]

A város – bár a kifogásolt kérdések egy részét megfontolás tárgyává tették – nem volt hajlandó változtatni a felállítandó emlékmű korábban kijelölt helyszínén.

Egyelőre ugyan még csak elvi döntés született az emlékmű felállításáról, s pályázatot sem írtak ki ezzel kapcsolatban, de elég gyorsan több művész is jelentkezett, hogy vállalná a kivitelezést.[44] Nekik rádió- és hírlapi közlemények útján jutott tudomásukra a tervezett szoborállítás. Mindannyiukat azzal utasították el, hogy „jelenleg még nem aktuális” a szoborállítás ügye.

1939 februárjában egy önálló képviselői indítvány érkezett a polgármesterhez a Hősök emlékműve tárgyában, s ezzel a másfél évtizede húzódó ügy végre az utolsó, megoldási fázisba érkezett. Dr. Tóth Kálmán képviselő levelében jogos felháborodásának adott hangot: „Megbotránkozással tapasztaltam, hogy szeretett városunkban még ma sem áll egy méltó emlékmű, amely a világháború[ban elesett] kiskunfélegyházi [...] magyar testvéreink hősi nevét megörökítené. Csonka országunk minden számottevő közösségében már régen áll az illető község anyagi viszonyainak megfelelő hősi emlékmű. [...] Teljesen tudatában vagyok annak, hogy 200%-os pótadóval küszködő városunkban nagyon csekély az áldozatkészség. Azonban mégsem hinném, hogy egy negyvenezres lakost számláló város ne tudna annyi hazafias áldozatot hozni, hogy az öreg templom falába, ennek főbejáratánál egy emléktáblával ne tudná megörökíteni hősi halottainak emlékét. Az ifjúságunknak példaadás szempontjából is látnia kellene, hogy mi is megbecsüljük azokat, akik értünk a legdrágább kincsüket, az életüket áldozták fel. Belátom azt, hogy a mi anyagi helyzetünk nem engedi meg azt, hogy a város főterén nagyszabású emlékművet állítsunk fel, azonban hősi halottaink emlékének egy márványtáblával leendő megörökítését megkívánja ennek a színmagyar város hazafias közönségének becsülete. Ennek az eszmének megvalósítása további halasztást nem tűr.”[45]

A képviselőtestület 1939. március 7-én tárgyalta az ügyet. Itt felvetődött, hogy a célra már összegyűlt 21 500 pengő, javasolták, hogy a szükséges terveket és árajánlatokat kérjék be. Az önálló indítványt tevő dr. Tóth Kálmán előterjesztette, hogy „tudomása szerint a 30-ik honvéd gyalogezrednek – amelynek egy zászlóalja Félegyházán tartózkodott – nagyobb mennyiségű és a szobor elkészítéséhez alkalmas bronza van,” amit érdemes lenne igénybe venni. Az ülésen újra elhangzott Nánási Sándor helyi születésű szobrászművész neve, mint lehetséges kivitelező. A felvetett javaslatot, miszerint hozzon létre a város egy bizottságot a szobor felállítására, a közgyűlés végül nem fogadta el, helyette kimondta, hogy a „képviselőtestület dr. Tóth Kálmán városi képviselőnek a Hősi emlékmű felállítása tárgyában tett önálló indítványát magáévá teszi és megbízza a polgármestert, hogy részletesen tájékozódjék az emlékmű felállítására vonatkozólag és javaslatát hozza újból a képviselőtestület elé.”[46]

A tájékozódás eredményeként 1939. június 6-án a közgyűlés úgy határozott, hogy a hősi emlékmű elkészítésére meghívásos pályázatot hirdet.[47] „A meghívásos tervpályázat az adott körülmények között a miniszterelnökség illetékes ügyosztályának előzetesen kikért véleménye szerint is a legalkalmasabb mód a nyilvános tervpályázattal szemben.”[48] Eredetileg csak öt szobrász neve: Varga (más helyen Vargha) Ferenc, dr. Szörényi Tibor, Boda Gábor, Boldogfai (más helyen Boldogfalvy) Farkas Sándor és Nánási Sándor szerepelt a meghívandók listáján, de a végleges tervpályázati felhívásra hatodik művészként Morell Mihály is felkerült.[49] A felállítandó emlékmű helyéül a városi gőzfürdő előtti szabad teret jelölték meg. Kikötötte a képviselő-testület, hogy az emlékmű egy- vagy kétalakos, de legalább 2 méteres bronz szobor kell, hogy legyen, illetve a felállítás dátumául 1940 év Hősök napját (május utolsó vasárnapját) jelölték meg. Kérték továbbá egy 1/5 arányú gipszöntvény bemutatását, részletes anyagleírással és költségvetéssel együtt. A meghívott pályázóknak egyenként 150 pengő díjazást ígért a város, kivéve a pályanyertes művészt, akinek díjazása a szobor felállítására adandó megbízásban bennfoglaltatott. A pályamunkák feletti döntésre hivatott bíráló bizottság tagjaiul a polgármester vitéz dr. Nagy Zoltán miniszterelnökségi művészeti előadót, dr. Kanizsai Nagy Imre városi főmérnököt, dr. Bíró Béla főgimnáziumi tanárt, Vízhányó Károly tanítóképző-intézeti tanárt, dr. Krenner Zoltán királyi közjegyzőt és Bánhidy Simon ny. huszárezredest kérte fel. A jelentések szerint az emlékmű felállításához szükséges összeg az e célra létesített Hősi emlékmű alapban rendelkezésre állt, hiszen egy 1939. július 20-i beszámoló szerint az alap 21 644 pengő értékű takarékbetét felett diszponált.[50]

1939. július 28-án a városi főmérnök jelentette, hogy a miniszterelnökségről vitéz dr. Nagy Zoltán a hősi emlékmű felállítása tárgyában hozott közgyűlési véghatározatra vonatkozólag telefonon azt kifogásolta, hogy a megállapított pályadíj kevés, azt legalább 300 pengőre kell felemelni, illetve a művészeknek legalább 6 hetet kell munkaidőül adni.[51] A végleges tervpályázatban azonban továbbra is 150 pengős díjazás maradt, a pályaművek leadási határidejéül 1939. október 16. déli 12 órát jelölték meg. A pályázati kiírás szerint a beérkezett pályaművek az elbírálás után „Kiskunfélegyháza megyei város mérnöki hivatalában, vagy valamelyik városi üzlethelyiség kirakatában 8 napra ki lesznek állítva[...]. A beadott gipszminták a pályadíj kifizetése ellenében a város tárgyi tulajdonává válnak s azok a Kiskun Múzeumban lesznek elhelyezve.”[52] Később történt magyarázat a 150 pengős pályadíj meghagyására, ugyanis úgy módosultak a feltételek, hogy a város nem tartotta vissza a pályaműveket, hanem azokat visszaadták az alkotóknak.[53]

A zártkörű pályázatra meghívott szobrászművészek közül ketten külön levélben is kértek tájékoztatást az emlékmű tervezésével kapcsolatban. Egyikük, Boldogfai Farkas Sándor már 1939. szeptember 19-én Pestről leutazott Félegyházára és szemrevételezte a helyszínt, „ahová az emlékművet kell tervezni. Örülök neki, hogy egy ilyen szép nagy terünk van, ahová egy igazán monumentális dolgot lehet componálni [...] Szeretném tudni, hogy elkerülhető-e az emlékmű tervezésénél a megszokott conventionális úgynevezett »hősiemlékmű« típus. Ugyanis az összes eddigi hősi emlék pályázataimon az volt a felfogásom, hogy másképp is lehet kifejezni a hősök emlékét, mint agyonlőtt katonával, vagy gránáthajítóval.”[54]

Másikuk, a helyi születésű Nánási Sándor okleveles építészmérnök, szobrászművész volt, kinek neve már korábban is felmerült az emlékmű kapcsán. „Számtalanszor felajánlottam szolgálataimat szóban és írásban az élvezett tanulmányi ösztöndíjakkal kapcsolatban és elsősorban az emlékmű elkészítésére, részben az ösztöndíj rekompenzálására, részben pedig a város dicsősége miatt. Fáj ugyan, hogy ezt a rekompenzációt és dicsőséget idegen művészekkel megmérkőzve kell szolgálnom, de a feladat szentsége és előkelősége mellett a verseny részemre nem jelent semmit és azt fogom nyújtani, amit verseny nélkül nyújtanék, őszinte, hamisítatlan magyar, félegyházi szívemet és szellememet.”[55]

A lelkes felajánlkozás után meglepő, hogy éppen ő, a sokat emlegetett helyi művész nem adott be pályaművet; sajnálatos döntésének oka ismeretlen. Jelentkezett viszont egy másik pályázó, a szintén helyi kötődésű Morell Mihály, így a pályázati díjak kifizetését igazoló utalványon az alábbi nevek szerepelnek: dr. Szörényi Tibor, Boda Gábor, Boldogfalvi [sic!] Farkas Sándor, Morell Mihály.[56]

1939. október 27-én ült össze a Hősi emlékmű pályázatok feletti döntésre hivatott bizottság, melynek tagjai: dr. Rozsnyay Béla polgármester, dr. vitéz Nagy Zoltán a miniszterelnökség művészeti előadója, dr. Bíró Béla főgimnáziumi tanár, Vízhányó Károly tanítóképző-intézeti tanár, Bánhidy Simon ny. huszárezredes, dr. Krenner Zoltán kir. közjegyző és Kanizsai Nagy Imre városi főmérnök voltak. Itt konstatálták, hogy a felszólítottak közül Nánási Sándor nem küldött be pályaművet.

A szobrászok műleírást is mellékeltek gipszöntvényeik mellé. Ezekből kiderült, hogy Boda Gábor és dr. Szörényi Tibor közösen készítették el pályaművüket, mely „egy terhes hadiözvegyet ábrázol, amint a Hős fegyvereit maga fölé emeli. Megjegyezzük még, hogy tervünkben igyekeztünk a sablonostól szabadulni, de, hogy azután eredetiek is lettünk volna, azt a Tekintetes Bíráló Bizottság [...] véleményére bízzuk.” Az alkotópáros 18 ezer pengős költséggel számolt.[57]

A következő pályázó, Boldogfai Farkas Sándor így jellemezte tervezett alkotását: „Tervemnél két lényeges momentum irányította a componálást. Az egyik az, amit nagyon fontosnak tartottam, hogy a monumentum kun származású hősök emlékére lesz állítva és mint ilyen is, hirdesse, amennyire lehetséges, a kunok ősi dicsőségét. Ezt a gondolatot azzal juttattam kifejezésre, hogy a lépcsőkre emelt íves kiképzésű áldozati csarnok közepére helyeztem a Nemzeti Múzeum régiségtárából ismert népvándorlás-korabeli ősi kun üstöt. Ez bronzból elkészítve ünnepélyek alkalmával áldozati füstölőként lenne használva és ezzel hirdetné Kiskunfélegyháza hőseinek dicsőségét. Második főbb célom a tervezésnél az volt, hogy annak a területnek, ahol az emlékmű fel lesz állítva, az adottságaihoz komponált legyen pályázatom. A háttérben lévő hosszúkás fürdőépület megkívánja, hogy az emlékmű architektúrája felfelé törő legyen. Hogy oszlopcsarnokot terveztem, annak is az volt az oka, hogy lehetőleg a háttérben levő, kellemes vonalú épületből mennél kevesebbet takarjunk el. A reliefekben igyekeztem kifejezni a háborús halottak hősiességét, akik a hazáért, a családért és a jobb magyar jövőért harcba mentek, harcoltak, elvéreztek és megdicsőültek. Az emlékmű tetején felállított, kardját ég felé tartó bronz angyal a harc megtestesítője és a harci készség szimbóluma.” Az alkotó 20 ezer pengőt számolt az első osztályú haraszti kőből és bronzból készítendő szobor költségeire.[58]

Morell Mihály két pályaművet is készített. „A háború három legfontosabb mozzanatát akartam megörökíteni, az indulást, a tartamot és véget. Ennek megfelelően három részre osztottam a művet. A két relief a búcsút, a háborúba indulást, [illetve] a viszontlátást, a háborúból való visszatérést ábrázolja. Közben magát a harcot, mint főmotívumot teljes plasztikában ábrázoltam. A társát védő harcosban a bajtársiasságon felül azt a gondolatot is kifejezésre akartam juttatni, hogy a magasabb hadvezetési tudomány, tehát a szellem ereje védi az egyszerű harcost. A magasabb rangot a karddal szimbolizáltam. A hármas beosztás megfelel a téri követelményeknek is, amennyiben a háttérben álló fürdőépület hármas beosztását harmonikusan ismétli. A szobrászi rész bronzból, a talapzat pyrogránitból lenne kivitelezve, amihez a teljes 20 ezer pengő felhasználása válna szükségessé. Az elsőhöz hasonló elgondolás vezetett a II. számú tervemnél is. Itt is az indulást, a harcot és a megjövetelt éreztettem teljesen szimbolikus eszközökkel. Az építészeti résznél még nagyobb súlyt fektettem a horizontális elrendezésre, mert el akartam kerülni, hogy a fürdő kéménye beleessék egy magasra tervezett mű képébe. Mivel az egész szobrászi rész bronzból való elkészítése esetén túllépném az előirányzott összeget, a két szélső alakot pyrogránitból gondolnám kivitelezendőnek, míg a két középsőt bronzból, az architektúrát pedig betonból.”[59]

Varga Ferenc küldte be az összes pályázó közül a legrészletesebb, legátláthatóbb költségvetést, megadva a tervezett szobor minden méretét, ráadásul fényképet is mellékelt a gipszbe öntött szoborról. A rövid szöveges leírás szerint „A tervezésnél a gondolatnak minél egyszerűbb módon való kifejezésre juttatása vezetett, az abszolút művészet szem előtt tartása mellett. Tervemnél a hős katona bátorságát és a hazáért való önfeláldozását akartam leginkább kifejezésre juttatni.”[60]

Fénykép Varga Ferenc pályaművének első verziójáról

A bíráló bizottság a művek megtekintése után egyöntetűen az egyik alkotás mellett tette le a voksát. „Tekintettel elsősorban a Hősi emlékműnél általában megkívánt szempontokra, a szobormű felállítási helyére, tér- és építészeti viszonyaira, a benyújtott pályaművek közül a bizottság legmegfelelőbbnek Varga Ferencnek a tervét találta. A benyújtott pályaműn azonban ugyancsak egyhangú vélemény alapján bizonyos módosításokat kíván. A pályamű főalakjaként szereplő őrt álló katona alakját a magyar hősiességet és a Világháborúban dicsőségesen megnyilatkozó katonai szellemet, harci készséget és vitézi lelkületet lendületesebben kifejező módon kívánja átalakítani. Megkívánja azt is, hogy a katona fegyvere és köpenye honvédségünk világháborús felszerelésének pontosan megfelelő legyen. Kiköti továbbá, hogy a pályamű talapzatán lévő két sima felületet domborművel borítsa, amely domborművek egyike a kiskunfélegyházi huszárok, másika a kiskunfélegyházi tüzérek világháborús életéből vett valamely jelenetet ábrázolja. Ennél a szempontnál, vagyis a domborművek elkészítésénél hozzájárul a bizottság ahhoz, hogy a domborművekkel járó költségek szerint mostani pályaművéhez benyújtott költségvetését a pályázatban megállapított 20.000 pengős kereten belül felemelje. Hozzájárul [...] ahhoz, hogy a domborművek ne bronzból, hanem az alföldi éghajlati viszonyokat könnyebben elviselő, valamely magyarországi kőfajtából készüljenek. [...] Végezetül javasolja a bíráló bizottság, hogy a művész kísérelje meg kompozíciójában két, lánggal égő örökmécses jellegű edénynek a talapzat két sarkán erre alkalmas vízszintes négyszögű lapra való elhelyezését. [...] Varga Ferenc szobrászművészt a bíráló bizottság egyhangú döntése alapján felszólítja Kiskunfélegyháza megyei város Polgármestere, hogy a fentieknek megfelelő módon átdolgozott tervét 1:10 arányban a felhívás kézhezvételétől számított 30 napon belül mutassa be.”[61]

A bíráló bizottság kedvező döntéséről 1939. november 15-én értesítették Vargha Ferenc szobrászt, aki épp katonai szolgálatot teljesített,[62] de november 27-én már le tudott utazni Félegyházára az emlékmű részletes megtárgyalása végett.[63] A módosított terveknek a bíráló bizottság előtti bemutatására 1940. január 11-én került sor.[64] Mivel az emlékmű felállításához az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács hozzájárulására is szükség volt, ezért az ő képviselőjük is kapott meghívót erre az ülésre,[65] bár azon nem jelent meg. A bíráló bizottság előtt Varga Ferenc bemutatta a módosított tervet. „[...] magán az emlékmű talapzatán a két oldalt lévő sima szárnyfelületen 1-1 bronz relief készült pótlólag, melyek közül egyik a tüzérség, a másik a huszárság 1-1 rohamát ábrázolja. Az eredeti pályaművön lévő főalak helyett két új főalak készült két különböző állásban. [...] [A pályamű] mellső két sima vízszintes lapjára 1-1 sokszögalakú világító lámpást tervezett.” A bíráló bizottság tetszését megnyerte a módosított terv és elismerték, hogy az új változatban több a dinamizmus. Az emlékmű főalakjául azt a honvéd alakot választották, amely fegyverét rohamállásban maga előtt tartotta.[66]

Az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács 1940. február 14-én tartott ülésén a Varga Ferenc által készített hősi emlékmű tervét művészeti követelmények szempontjából megfelelőnek találta és felállítását engedélyezte, azzal a kikötéssel, hogy a „kivitel nagyságában készített agyagminta a Tanácsnak újból bemutatandó, végleges felülbírálás végett.”[67]

A jóváhagyás után a város megkötötte a szerződést a szobrásszal, egyúttal – az eljárás lefolytatásának elhúzódása miatt – meghosszabbították a teljesítés határidejét.[68] A vállalati szerződésben pontosították az emlékmű formáját és méretét: „A szobor a magyar hősiességet szemléltető rohamra kész szuronyos honvédet ábrázol. A szobormű talapzatán két dombormű lesz elhelyezve, melyek közül a jobboldali a félegyházi huszárok vágtató hős rohamát, míg a baloldali a félegyházi tüzérek tűzrohamát örökítik meg. A két dombormű felett 1914-1918 felírás látható. A talapzat két sarkán vízszintes négyszögű lapon nyolcszögű, nyolcablakú örökmécses helyezendő el. A szobor magassága 340 cm, a két bronz dombormű 120x100 cm, az alsó tagozat a lépcsőfeljárattal együtt 5 m x 310 cm x 40 cm. A talapzat összmagassága 250 cm.”[69]

Május végén a városi főmérnök Pestre utazott, hogy ellenőrizze a szobor munkálatait. Ekkorra már félig elkészült agyagból természetes nagyságban az emlékmű főalakja és a két relief, a talapzatul szolgáló haraszti mészkő is megérkezett a szobrász műtermébe. Aktuálissá vált a hősök névsorának végleges összeállítása és a Félegyházán elkészítendő szoboralapzat betonmunkálatainak előkészítése is.

A művész jelezte, hogy az emlékmű bronzba öntése problémás lehet, ugyanis a minisztérium az ország egész bronzkészletét zár alá vette. Ezután bármely mennyiség felhasználására csak az Iparügyi Minisztérium, illetve az anyaggazdálkodási bizottság adhatott külön engedélyt. A szobrász – arra az esetre, ha nem sikerülne a szükséges bronzmennyiség felhasználására engedélyt szerezni – azt javasolta, hogy a bronz helyett alumíniumban gondolkozzanak.[70]

1940. július 1-jén a szobrásznak már szüksége volt a hősök névsorára, a város hamarosan meg is küldte számára az 1 248 nevet.[71]

Varga Ferenc tartotta a tervezett határidőt, a hősi emlékmű kiviteli nagyságban készült agyagmintáját 1940 júniusában bemutatta az Országos Irodalmi és Művészeti Tanácsnak. A testület június 20-án a művészeti követelmények szempontjából megfelelőnek találta a szobrot és engedélyezte az emlékmű felállítását.[72]

Az engedély birtokában a városi elöljáróság az Iparügyi Minisztériumnál kérvényezte a zárolt mennyiségből öt métermázsa bronz felszabadítását.[73] A válasz nem sokáig késett, bár nem volt kedvező: „[...] értesítem Polgármester Urat, hogy a jelenlegi nyersanyaghelyzet nem teszi lehetővé szoboröntés céljaira bronznak kiutalását.”[74] Az ügyről tudomást szerezve Varga Ferenc ismét az alumínium felhasználását javasolta, mint arra legalkalmasabb anyagot: „éppen olyan szép, mint a bronz és teljesen bronzszerűen lehet patinázni. Viszont ugyanolyan időálló is. Továbbá az újabb rendelet szerint szoboranyag már csak aluminium, ólom, vas és kő lehet.”[75] A városi képviselőtestület megtárgyalta az ügyet és többen hangot adtak az alumíniummal, mint „ki nem próbált anyaggal” szembeni ellenérzésüknek. Így a képviselőtestület megbízta a polgármestert, hogy „ez irányban érdeklődjön a megfelelő szakköröknél és amennyiben azoktól megnyugtató választ kap, úgy a szobor aluminiumból készítendő el. Amennyiben a két öntvény közt árdifferencia mutatkoznék, úgy az a város javára számolandó el.”[76]

A polgármester a Magyar kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézethez fordult részletesebb felvilágosításért. Innen olyan tájékoztatást kapott, hogy „különösen külföldön már több helyen készítettek aluminiumszobrokat és azok jól beváltak. Az öntési költségekre pontos felvilágosítást csak az öntést végző műhely adhat. Fontos, hogy az öntendő szobor olyan aluminiumötvözetből készüljön, amelyik a lehűlés közben nem zsugorodik nagy mértékben és emellett a légköri behatások okozta korróziós hatásoknak jól ellenáll. Az aluminium felületén tompafényű szürkés-fehér oxidréteg keletkezik, mely a további oxidálástól megvédi az alapanyagot. Ezt az oxidréteget megfelelő eljárásokkal tartósabbá és tetszetősebbé lehet tenni, szükség esetén színezni is lehet. Esztétikai szempontból az aluminiumot nem tartjuk hátrányosnak. Bár szilárdság szempontjából is megfelelő az aluminium, szükség esetén belső merevítő vasváz is alkalmazható.”[77] Az érvek meggyőzőnek tűntek, így a polgármester a képviselőtestület felhatalmazása alapján hozzájárult ahhoz, hogy a megrendelt hősi szobor bronz helyett alumíniumból készüljön. A 3,4 m magas katonaszobor és a két dombormű alumíniumból való kiöntését Baumgartner József budapesti bronzszobor-műöntő vállalta, hét hetes elkészítési idővel, ugyanolyan költséggel, mintha bronzból készülne.[78]

1940. november 28-án a szobrászművész már arról tájékoztatta a város vezetőségét, hogy a szobor elkészült és készen állt a szállításra,[79] december elején le is érkezett az emlékmű Budapestről. A szoborhoz tartozó kandelábereket január első hetében szállították le.[80]

A képviselő-testület által kiküldött bizottság tagjai 1941. március 21-én a helyszínen tüzetesen megszemlélték a már felállított hősi emlékművet és megállapították, hogy az az írásbeli szerződésben foglaltaknak mindenben megfelel, így javasolták a szobrászművész végjárandóságának kiutalását.[81]

Az elszámolás során nézeteltérés származott a kandeláberek árának megtérítése kapcsán. Varga Ferenc még 400 pengőt kért azokért, a város szerint azonban az is benne foglaltatott a mű átalányösszegében. A szobrász ezirányú fellebbezését a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatóságának kisgyűlése is elutasította.[82]

Az emlékmű ünnepélyes felavatására 1941. május 25-én vasárnap, a Hősök Napja alkalmával került sor. A rendezvény fényét emelte, hogy azt jelenlétével megtisztelte József királyi herceg[83] is. A városba a reggeli órákban autón érkező magas rangú vendéget a fogadó bizottság a Szent István templomba (Újtemplomba) kísérte, ahol ünnepélyes nagymisét celebrált fényes papi segédlettel Zámbó Dezső kanonok-plébános. „A szentmisén a katonai és polgári hatóságok, tanintézetek, hivatalok és különböző intézmények jelentek meg, a hívek sokasága pedig színültig töltötte meg a templom hajóit. Az Újtemplomban tartott szentmisével egyidőben a református templomban is istentisztelet volt, amelyen Kovács Ferenc református lelkész emlékezett meg a világháború hősi halottairól. Az istentiszteletek befejeztével megindult az ünneplők áradata a zászlókkal fellobogózott s felvirágozott ablakoktól díszes Kossuth utcán keresztül a Hősök szobrához. [...] 10 órától 11-ig tartott a különböző tanintézetek, alakulatok, csoportok és egyesületek felvonulása a Hősi szobor köré, amely a verőfényes szép májusi vasárnapon valóban ünnepi fénybe öltözött. A lepellel letakart Hősi szobor bal oldalán díszsátort emelt a város József kir. herceg tiszteletére, s emellett sorban helyezkedtek el zászlóik alatt a HONSz[84] népes csoportja, a vitézek, tűzharcosok formaruhás és polgári ruhás katonás oszlopai, a másik oldalon a Petőfi és Polgári Daloskörök, a helyőrség tisztikara, mellette a díszszázad, a kir. adóhivatal, a m. kir. posta, pénzügyőrség, a Gazdasági Egyesület, az Ipartestület, a csendőrség, a vasutasság, a Baross Szövetség[85] küldöttségei. A szobor előtt székeken helyezkedett el a papság, a hivatalok és egyéb közintézmények vezetőségei s a közélet sok vezető embere. A gőzfürdő épülete előtt állott fel a Constantinum több százra menő egyenruhás leányserege, a jobb és bal oldali sétányon pedig a leventék, cserkészek, gimnázium, tanítóképző, polgári iskola és az elemi iskolák ifjúsága végeláthatatlan sorban színpompás látványt nyújtva. A felvonulások ideje alatt a város vezetősége József kir. herceg és a meghívott vendégek tiszteletére a fürdőszálló emeleti halljában villásreggelit adott. [...] Az ünnepségen Kecskemét th. várost dr. Liszka Béla polgármester, Kiskunhalas megyei várost pedig dr. Kathona Mihály polgármester képviselték. József kir. herceg fogadta a díszszázad parancsnokának jelentését, majd dr. Rozsnyai Béla polgármester köszöntötte a város közönségének nevében s felkérte, hogy ünnepi beszédét tartsa meg. A Himnusz elhangzása után József kir. herceg a következő beszéd kíséretében avatta fel a Hősi szobrot. [...] »Két ízben is volt alkalmam a világháború vérzivatarában találkozni Kiskunfélegyháza hős fiaival. [...] Első ízben Sabácnál[86], ahol már nagyon szorongatott helyzetben voltunk, amikor megérkeztek oda a 38-asok[87], köztük a félegyháziakkal, akik azután kiszabadítottak bennünket nehéz helyzetünkből s győzelemre vitték a szövetséges hadsereg ügyét. Másodszor Piave[88] mellett hozott össze a sors a félegyházi fiúkkal. A sebes sodrú olaszországi kis folyócskán halált megvető bátorsággal törték át az olaszok frontját a félegyházi katonák s mindenkor a legnagyobb hősiességet és halált megvető bátorságot tapasztaltam részükről. Bennünket nem az ellenség, hanem belső árulás győzött le. Nem az ellenséges fegyverek győzedelmeskedtek a központi hatalmakon, hanem az itthoni forradalom ütötte ki a fegyvert hős katonáink kezéből. Merítsünk tanulságot az 1918-as évekből, tömörüljünk egy nagy magyar egységbe, mindnyájan a hazáért, hogy sorainkat még egyszer meg ne bontsák. [...] Az egység útján kell járnunk, hogy eljussunk ismét a boldog szentistváni Magyarország állapotához.« A beszéd végén József kir. herceg elhelyezte koszorúját szobor talapzatára. Az avató beszédet az egybegyűlt közönség óriási lelkesedéssel fogadta [...], többször szakítva meg beszédét is tapssal és tetszésnyilvánítással. Az avató beszéd elhangzása után előbb Zámbó Dezső kanonok-plébános, majd Kovács Ferenc református lelkész szentelték, illetve áldották meg a Hősi szobrot. Bory Magdolna II. o. mezőgazdasági középiskolai tanuló nagyhatású szavalata[89] után a Petőfi Daloskör énekelt hazafias éneket[90] a tőle megszokott nagyszerű betanulással és előadással. A fiúifjúság érzéseit Fodor László III. é. tanítóképző-intézeti tanuló tolmácsolta egy hazafias vers[91] elszavalásával, megérdemelt sikerrel. A Polgári Daloskör hazafias énekszáma[92] szépen illeszkedett be a méltóságteljes ünnepségbe. Az ifjúság és a daloskörök hódolata után dr. Rozsnyai Béla polgármester frappáns beszéd kíséretében emlékezett meg a Hősi szobor jelentőségéről és a város közönsége képviseletében átvette a most felszentelt szobrot.”[93] Összesen 29 koszorút helyeztek el a szobor talapzatán, köztük egyet a hadiözvegyek nevében, egyet pedig Ladányi Péter földbirtokos, hősi halált halt fia emlékére.

„A koszorúzás után a Petőfi és Polgári Daloskör és a tanítóképző-intézet egyesített énekkarai a Szózatot énekelték el, amellyel az ünnepség véget ért. Befejezésül a leventék, cserkészek, a Constantinum, a gimnázium, az állami tanítóképző-intézet, a polgári fiúiskola és az elemi iskolák ifjúsága díszmenetben vonultak el József kir. herceg és kísérete előtt, a kiskunmajsai leventezenekar játékára. [...] Kiskunfélegyháza városa letörlesztette 23 éves adósságát[...]. Városunk legszebb részén, a gőzfürdő előtti Hősök terén ott áll felszentelve és megáldva a Hősi szobor, elhunyt fiaink élet- és véráldozatának emlékére. [...] Őrizze ezt a szobrot ne csak a város hivatalos vezetősége, de a városnak minden rangú és rendű polgára, apraja, nagyja, legyen ez a szobor szent zarándokhelyünk, ahol a nemzeti érzés és kegyelet a [...] félegyházi hősi halott[ak] emlékét felkeresi és megtalálja. Emlékeztessen és intsen bennünket ez a hősi szobor, hogy az újabb nemzedék se legyen rosszabb a hősi elődöknél s ha a haza úgy kívánja, mi is úgy tegyünk, mint tettek ők, a világháború négy esztendejében. Adassék tisztelet hősi emléküknek.”[94]

Elgondolkodtatóak a fenti szavak, különösen annak fényében, hogy időközben már javában tartott a második világháború.

A felállított Hősi emlékmű képeslapon

A Hősi emlékmű, háttérben a Fürdőszálló

Az idők folyamán az emlékmű állaga megrongálódott, a második világháború után például eltűnt róla az egyik dombormű. 1997-ben megtörtént a renoválás: a szobor talapzatát borító mészkőlapokat felújították, újravésték a háborúban elesett hősök névsorát és restaurálták a szuronyos puskát tartó főalakot is. A talapzatba ismét beépítették a két harci jelenetet ábrázoló domborművet. Az eltűnt jobb oldali plasztika másolatát Morell Mihály félegyházi kötődésű szobrászművész készítette el és Csikós János műhelyében öntötték bronzba. A nyolcszögletű örökmécseseket azonban nem pótolták. A felújítás több mint két millió forintba került, a költségek egy része adományokból gyűlt össze. Az emlékművet 1997 november 1-jén katonai és egyházi tiszteletadással avatták fel újból.[95]

Jegyzetek