Hivatalos kiküldetésben életüket vesztették

HIVATALOS KIKÜLDETÉSBEN ÉLETÜKET VESZTETTÉK

Megemlékezés az 1971. szeptember 16-i „Kijevi” légi katasztrófa áldozatairól

Éppen négy évtizeddel ezelőtt egy rendkívüli esemény – mégpedig egy súlyos légi katasztrófa híre rázta meg Bács-Kiskun megye közvéleményét. A szerencsétlenség, nagyszámú halálos áldozata folytán, természetesen országos, sőt nemzetközi publicitást is kapott. 1971 őszén járunk, amikor egy népes küldöttség indult hosszú útjára a Krím-félsziget szívében, közigazgatási centrumában fekvő Szimferopol városába – ám a delegáció sohasem érkezett meg: szeptember 16-án éjjel, Kijev körzetében a repülőgép rádiója örökre elhallgatott, az utasok valamennyien életüket vesztették a tragikus balesetben. Nézzünk utána, mi volt az utazás célja, körülményei és szörnyű kimenetele – természetesen a korabeli források, pártdokumentumok, rendőrségi jelentések és sajtóforrások tükrében!

Az MSZMP pártszervei és a tanácsok együttműködve különböző szintű és jellegű kapcsolatrendszert építettek ki egymással – amely az ország egyes régióit, pártbizottságait ugyanúgy összefűzte, mint a „baráti”, „testvéri” szocialista blokk országainak politikai szervezeteit. Mivel ezek a kapcsolatok elsősorban ideológiai elveket, propagandacélokat szolgáltak, a testvérkapcsolatok és különösen a nemzetközi viszonylatú kapcsolatok tervszerűen, koncepciózusan köttettek, nagy hangsúlyt – és természetesen jelentős publicitást – élvezve. A magasabb szintű pártszervek, mint a megyei pártbizottságok esetében a testvérkapcsolatok létesítésére és fenntartására szervezett hivatali apparátus ügyelt.

Bács-Kiskun megye pártbizottsága és tanácsa rendszeres nemzetközi testvérmegyei kapcsolatokat ápolt a jugoszláviai Kommunisták Szövetségének Vajdasági Bizottságával (Újvidék) és a szovjetunióbeli krími területtel (Szimferopol) is. Ez utóbbi kapcsolat hivatalosan a Szovjet–Magyar Baráti Társaság krími területi tagozatának égisze alatt jött létre 1961-ben, Kecskemét és Szimferopol testvérvárosokká válásának nyomán.[1] A kezdetben még kizárólag szakmai alapú, hivatalos párt-, tanácsi és gazdasági találkozók fokozatosan vették fel a hivatalos pártpropaganda irányához is jobban illeszkedő, „népek barátságán” alapuló társadalmi-kulturális jelleget. A kapcsolat megszilárdulását, intézményesülését követően rendszeressé váltak a nemzeti és nemzetközi ünnepek alkalmával küldött távirat- és levélváltások, protokolláris látogatások, de a hivatalos küldöttségeken túl alkalom nyílt több száz főt szállító különvonatok szervezésére is. A testvérkapcsolatok további elmélyítését szolgálta egy, 1971 szeptemberére Krímbe tervezett kiállítás is, amely eseményen a magyar Alföld széles határú megyéjének, településeinek karakteres vonásait, a megye népi kultúrájának, termelőüzemeinek jellegzetes tárgyait, iparának, képző- és népművészetének termékeit megjelenítő tárlatot kívántak bemutatni. Az előkészületek nyomán 1971 augusztusában 7 db 5 tonnás konténerben indult útnak a kiállításra szánt gyűjtemény a krími Szimferopolba.

Az 1971. évi krími delegáció kiutazásának előkészületeivel a szervezők már az év tavaszán elkészültek. Az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Pártbizottságának titkára, Greiner József március 24-én kelt levelében[2] értesítette a megyei tanács vb elnökét, miszerint a krími elvtársakkal az egyeztetések sikeresen lezajlottak, és a Politikai Bizottság is jóváhagyta egy küldöttség kiutazását. Az eseményen az MSZMP pártbizottságainak képviselői, a megyei tanács küldöttcsoportja, továbbá vállalati vezetők, szövetkezeti elnökök, illetve megbízottaik képviselték volna Bács-Kiskun megyét, de a küldöttségben helyet kapott a megye dolgozóit képviselő konzervgyári brigádvezető is. A megyei tanács és pártbizottság közös, 5 tagú delegációját Erdősi József, a megyei tanács elnöke vezette, tagjai között ott volt a megyei pártbizottság titkára, Gyóni Lajos, a megyei pártbizottság egy osztályvezetője, valamint a kalocsai pártbizottság első titkára is.

A Szimferopolba utazó 35 fős delegáció tagjai

Az utazás hosszas és mindenre kiterjedő előkészületeket követően indult, amelyhez a 35 tagú megyei küldöttség egy Budapest-Kijev viszonylatban közlekedő, leszállás nélküli járatot vett igénybe. A MALÉV TU 134-es típusú repülőgépe 1971. szeptember 16-án 10 óra 7 perckor végezte a felszállást, fedélzetén összesen 41 főnyi utassal és 8 főnyi személyzettel A gép a menetrenddel szemben egy órás késéssel indult el, a boriszpoli repülőtér körzetében uralkodó kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt. A Budapest–Kijev útvonalon a kijevi ACC[3] hatókörzetébe való belépésig a repülőút problémamentesen zajlott, majd a boriszpoli repülőtértől északra mintegy 28 km-re Taraszovka község közelében földnek csapódott és felrobbant. A katasztrófa következményeként valamennyi gépen tartózkodó személy életét vesztette. A vizsgálatot összegző nyomozati jegyzőkönyvből tudhatók a baleset körülményei:

A MALÉV flottájának egyik TU-134-es típusú repülőgépe

„Az említett napon 10 óra 57 perckor a gép személyzete közölte Sepetovka átrepülését, és engedélyt kért a süllyedésre. A körzeti irányítás irányítótisztje engedélyezte Csernyehovra a süllyedést 2200 m-es iránymagasságig, és leadta Boriszpol repülőtér tényleges időjárását.

A süllyedés nyomán a repülőgépet 5400 m-es magasságra vezették, és a személyzet áttért a boriszpoli repülőtér bevezető irányítótisztjével való összeköttetésre. A további süllyedéskor és 3600 m-es magasság keresztezésekor a gép személyzete közölte, hogy a fedélzeten nem dolgoznak a generátorok és a repülést akkumulátorokkal hajtják végre, egyidejűleg engedélyt kérve az egyenesből történő leszálláshoz a bejövetelre.

A személyzet közleményét a generátorok üzemképtelenségéről a boriszpoli repülőgép forgalmi szolgálata nem tudhatta úgy felfogni, mint vészhelyzetről szóló jelzést, és így a repülőgép mozgásának irányítása úgy folytatódott, mint a bonyolult feltételek közötti repüléskor. […] A boriszpoli repülőtérhez közeledéskor a gépet a legrövidebb útra vezették ki a harmadik forduló körzetében. […] az összes rádió- és fénytechnikai eszközöket az MKP 357 fokról bekapcsolták, és azok stabilan működtek. A bejövetel ellenőrzését a diszpécser útján és leszállító rádiólokátorokon valósították meg.

A leszállás előtti egyenesben a repülőgép eltért a leszállási irányszögtől és siklópályától, s ennek kapcsán a leszálló irányítótiszt több ízben utasítást adott a személyzetnek a süllyedés beszüntetésére, valamint az átstartolásra, mivel a leszállópálya küszöbétől 2 km. távolságban a gép kb. 400 m-re balra tartózkodott a leszállási irányszögtől és a siklópálya alatt.

Az első forduló körzetében a gép személyzetének rádiókapcsolata az irányítótiszttel megszakadt és további utasításaira már a gép parancsnoka és személyzete nem válaszolt.

A gép az irányítótiszt utasítása ellenére Zsulján repülőtér felé haladt 5-10 fokos oldalszöggel eltávolodva a boriszpoli repülőtértől, majd a későbbiekben a földnek csapódott és felrobbant...”[4]

A baleset kivizsgálására alakult bizottság összegzése alapján a légi katasztrófa okozója – a műszaki meghibásodás mellett – elsősorban emberi mulasztás volt. A jegyzőkönyvi megállapítások szerint a repülőgép parancsnoka a veszély elhárítására és a biztonságos landolás lebonyolítására nem a megfelelő protokoll szerint járt el, és nem követte a légiirányító-tiszt utasításait sem. A kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére is erőltette az arra alkalmatlan repülőtéren való landolást. Elmulasztotta továbbá a vészjeladó készülék bekapcsolását, valamint a légi irányítás felé is téves, illetve értelmezhetetlen információkat közölt. Mindezen körülmények együttesen vezettek a tragikus kifejlethez, amikor a repülés 29. percében a műszerek felmondták a szolgálatot és a kapitány végleg elvesztette uralmát a gép felett. Az adott időjárási körülmények mellett – a generátorok kiesése, az akkumulátorok kimerülése miatt – már nem volt többé műszaki lehetőség a biztonságos leszálláshoz. A végzetes katasztrófáról a megye közvéleménye már a rákövetkező napon, a Petőfi Népe 1971. szeptember 17-i, pénteki számában értesülhetett, amely címlapon, keretezett írásban hozta le „Magyar repülőgép-szerencsétlenség Kijev közelében” címmel a szomorú hírt, MTI[5] -forrás alapján. A cikk beszámolt arról is, hogy a hivatalos, 35 tagból álló küldöttség és a 8 főnyi személyzet mellett a balesetben életüket vesztették a gépen utazó turistacsoport tagjai is, akik ugyancsak Bács-Kiskun megyei illetőségűek voltak. Személyükre vonatkozóan a rendelkezésre álló források semmilyen részletesebb utalást nem tesznek. Az áldozatokat Kijevben hamvasztották el, a hamvak Magyarországra szállítását a tervezet alapján szeptember 20-ra időzítették.[6]

Az események tragikus kimenetele ellenére a hivatal gépezetének kerekei saját nyomvonalukban gördültek tovább. Az ügymenet folytatása megkövetelte a balesetben elhunyt vezetők, munkatársak mielőbbi pótlását, feladatkörük átvételét. Az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága a szükséges előkészületeket követően, 1971. október 1-jei ülésén gyors intézkedéseket hozott a munkafeladatok továbbvitelét illetően: a néhai kalocsai járási pártbizottsági titkár, Varga Ferenc esetében egy kisebb bizottságot jelöltek ki páncélszekrényének felnyitására. A delegáció tagjainak folyamatban lévő ügyei kapcsán az illetékes pártbizottságnak kellett ellátni a teendőket. Az elhunytak családtagjairól való gondoskodás feladatát a Párt- és Tömegszervezetek Osztályára (PTO) rótták kötelezettségként, kiemelt ügyként kezelve az elárvult gyermekek helyzetét. Az árvák iskolai előmeneteléről, egészségi állapotukról, anyagi körülményeikről a vb rendszeresen informálódni kívánt. Ugyancsak kiemelten foglalkozott a testület a családok anyagi helyzetével kapcsolatos ügyekkel, mint a biztosítási díjak kifizetése, hagyatéki ügyek, lakbérfizetések, lakástörlesztő hitelek rendszeres utalása, félbemaradt építkezések folytatásának ügyei stb. Mindezeken túl a testület kiadta intézkedésre az elhunytak személyéhez méltó végtisztesség megszervezését.[7] Utasítás született továbbá valamennyi balesetben érintett család mellé külön felelős személy kirendeléséről is. A „segítő” munkatársak elsődleges feladata volt, hogy a családtagok problémáiról információkat gyűjtsenek, a szükséges intézkedéseket megtegyék, valamint a temetési szertartáson a megfelelő koordinációt biztosítsák (úgymint a családtagok kiszállításának megoldását; kitüntetések összegyűjtését; a megfelelő gépkocsi- és kordonengedélyek beszerzését; a koporsó-követéskor irányítási feladatok ellátását).[8]

A kijevi légi-katasztrófa áldozatainak temetésére szeptember 28-án Kecskeméten, valamint Kalocsán, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán, illetve az ehhez tartozó területeken azonos időben került sor. A hivatalos és nagyszabású tiszteletadással rendezett gyászszertartás feladatait, valamennyi azzal kapcsolatos pénzügyi és szervezési ügyeket az erre a célra az MSZMP megyei bizottsága mellett szeptember 17-én megalakult intézőbizottság vette kézbe. A testület Borbély Lajost, a Bács-Kiskun Megyei Tanács pénzügyi osztályvezetőjét bízta meg a teendők irányításával.[9] Az esemény jelentősségére és nagyszabású kereteire tekintettel a szervezéshez és rendezéshez további segítséget nyújtott az MSZMP Központi Bizottságának Kegyeleti Bizottsága, a Fővárosi Temetkezési Intézet, a MALÉV, az Állami Biztosító, valamint a munkásőrség. „Politikai és egyéb megfontolásból” célszerűnek mutatkozott, hogy a delegáció résztvevőit és a turistacsoport tagjait együttesen ravatalozzák fel, megkülönböztetésük legfeljebb csak a búcsúbeszédek alkalmával látszott szükségesnek. A Kecskeméten rendezendő szertartás részletes tervei, a fennmaradt forgatókönyvek és források jól szemléltetik az esemény kiemelt jelentősségét, a tiszteletadás demonstratív jellegét.

A felkészülés valamennyi előzetes teendőjét, feladatát – a kivitelezés felelőseinek megjelölése mellett – „Feladatterv és forgatókönyv a gyászszertartás és a temetés lebonyolítására”[10] munkaanyagban összegezték.[11] A szertartás szeptember 28-án 7:00-ra a koszorúszállításnál segédkező katonák kiszállításával kezdődött. A szervezőbizottságnak (Operatív Bizottság) 8:00-ig kellett kiérkezni és a helyszínen munkához látni. A hangtechnika kiépítése és kipróbálása 9:00-ig volt lehetőség, majd ezt követően került sor a munkásőr díszszázad beosztására, eligazítására, feladatuk elgyakorlására. 10:45-ig helyére került a „Pénzügyőr-zenekar” is, valamint készenlétbe állt a polgári díszőrség alakulata. Az erősítés technikai feladatainak megoldására kettős biztosítással ügyeltek, amelyből egyet a Szolgáltató Vállalat, a másikat a repülőtéri híradók műszaki egységei láttak el. Az esemény zavartalanságára és biztonságára egyébként egy meglehetősen nagy létszámú, felkészült apparátus ügyelt: az ünnepélyes szertartástól a tömeget egy 300 fős rendfenntartó, élő kordon tartotta távol. A kordonon belülre belépni, illetve a küldöttségek számára fenntartott parkolóhelyekre bejutni csak külön engedéllyel lehetett.

Belépésre jogosító engedély

Parkolásra jogosító engedély

A kordonokra kivezényelt csapatok létszámát a Munkásőrség és a Repülőtér alakulataiból töltötték fel. A rendezvény szervezésekor nagy tömeg fogadására készültek fel: a gyászszertartás napján a városi autóbuszok sűrített járatait úgy kívánták megoldani, hogy akár 10–15 ezer utas szállítási igényét is kielégíthessék. Emellett felkészültek a nagyszámú gépkocsi parkolásának és a jelentős gyalogos forgalom igényeinek kezelésére is.[12] A forgalom rendezettségének fenntartását 63 rendőr, köztük legalább 8 közlekedési rendőr és 12 fő „karhatalmista” vigyázta a helyszínen és a kijelölt városi csomópontokban.[13] A szertartás ideje alatt, vagyis 12:00 és 17:00 óra között a kecskeméti repülőtér körzetében repülési tilalom lépett életbe. A készültségi gépek esetleges riasztását ebben az időszakban más repülőtérről kellett megoldani.

Munkásőr-díszőrség

A Pénzügyőr-zenekar

Munkásőr-díszőrség

A ravatalnál a koszorúk elszállítását 25 kivezényelt sorkatona végezte. A sorkatonákat, egy fő parancsnokot és egy teherautót a repülőtér biztosította a szertartáshoz. Az egészségügyi biztosítást kirendelt orvosok és szolgálatba helyezett mentőkocsik végezték, a 2. sz. Honvéd Kórházat pedig felkészítették az esetleges betegek ellátására. Ez alkalomra külön ügyeletet és ágykapacitást tartattak fenn. Az operatív feladatok kivitelezését a forgatókönyv mellékletéül szolgáló temetői vázrajzon is megtervezték.

A kecskeméti köztemető vázrajza

Az óramű pontossággal kidolgozott szertartásrend ténylegesen 11:55-kor kezdődött el, amelyre a jelet magnetofonszalagról lejátszott gyászindulókkal adták meg. Mindeközben a munkásőr díszőrség alakzatba rendeződött, majd déltől az intézmények, vállalatok elhelyezhették koszorúikat a ravatal előtt. Ennek végeztével a „kordonbelépővel” nem rendelkezők fegyelmezett rendben elhagyták a ravatali zónát, az engedéllyel rendelkezők pedig elfoglalták kijelölt helyeiket. 13:00-kor a kordonkaput zárták, a kegyeleti látogatás ezzel véget ért.

A ravatal előtt

Az óvónő-kórus

A szertartás valóban hivatalos része ezzel elindult, a családtagok, az Óvónőképző 200 tagú kórusa, valamint a sajtó munkatársai elfoglalták helyeiket. A gyászbeszédek elhangzása 14:03-kor kezdődött, majd adott rendben folyt le. Kecskeméten a megyei pártbizottság részéről dr. Romány Pál első titkár, a megyei tanács részéről dr. Kőrös Gáspár tanácselnök-helyettes és Kecskemét város részéről Reile Géza tanácselnök mondott búcsúztatót. A részvétnyilvánítást követően a parancsnok vezetésével a munkásőr alakulatok a koporsókat kézbe vették, majd az alábbi sorrendben megindult a temetési menet: 1. kitüntetési párnát vivő munkásőr; 2. koporsó; 3. családtagok; 4. koszorúvivők, végül pedig az országos és helyi vezetők. 15:45-kor, az utolsó koporsó elhantolását követően felcsendült az Internacionálé, amely lezárta a szertartást.

A Kijev körzetében lezuhant repülőgép áldozatainak emlékére 1972. október 31-én közös emlékművet avattak a kecskeméti köztemetőben. Az ünnepségen dr. Romány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának első titkára, Reile Géza Kecskemét Városi Tanács elnöke tartott megemlékező beszédet.[14]

Az emlékmű a kecskeméti köztemetőben (2011)

Jegyzetek

A CIKK A MÚLTBANÉZŐ 3. SZÁMÁBAN (2011. 08. 12.) JELENT MEG A TRAGIKUS ESEMÉNY 40. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL.