Jelenlegi hely
Egyéb segédletek
Megjelent "A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK TÖRTÉNETÉNEK LEVÉLTÁRI FORRÁSAI 1670-1950" című kiadvány.
Megjelent a MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában A magyarországi németek történetének levéltári forrásai 1670–1950 című kiadvány, mely az Institut für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas an der Ludwig-Maximilians-Universität München és a MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet Budapest, valamint a kötetben szereplő tizenöt önkormányzati levéltár együttműködésével készült. A könyv tartalmazza a önkormányzati levéltárak legfontosabb adatait, az intézmények rövid bemutatását, azon fondok és állagok ismertetését, amelyek a magyarországi németekre vonatkozóan a mai magyarországi önkormányzati levéltárakban fellelhetők. A kötetet szerkesztette Apró Erzsébet és Tóth Ágnes. A tördelés és tipográfia Mudri Andor munkája. Az MNL Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára iratanyagát Apró Erzsébet ismertette. Az elektronikus kiadvány teljes szövegén belül elérhető minden levéltár anyaga, köztük a tartalomjegyzéken keresztül az MNL Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára ismertetés alá vont anyaga is. (Az MTAKI honlapján elérhető kiadvány letöltéséhez kattintson a képre.)