Diakonisszák Békéscsabán

A két világháború között az evangélikus egyház egyik legfontosabb tevékenységévé a belmissziói munka és az egyház szeretetintézményeinek kiépítése vált. A békéscsabai gyülekezetben a diakóniai munka kezdeményezője Szeberényi Gusztáv volt, akinek dédapja és nagyapja is püspök volt. Már segédlelkészként érdeklődött a diakóniai szolgálat iránt, 1913–1914-ben Németországban egy diakonisszaintézetben dolgozott nyolc hónapig. 1918-ban lett békéscsabai lelkész, néhány év múlva, 1923-ban kezdeményezte egy evangélikus árvaház létrehozását. Felismerte, hogy a diakóniai munkához képzett személyzetre van szükség. Egyházi alkalmakon felhívta a gyülekezet figyelmét a szolgálat fontosságára, és arra kérte a szülőket, járuljanak hozzá leányaik diakonisszává történő kiképzéséhez.

 

Ő volt az, aki felvette a kapcsolatot a boroszlói anyaház vezetőségével, és megállapodott velük abban, hogy a csabai diakonisszajelöltek négyéves képzést kapnak Boroszlóban. 1928-ban Baukó Mária volt az első, akit Békéscsabáról hivatalosan kiküldtek az intézetbe képzésre. 1929 májusában Szeberényi látogatást tett Boroszlóban, ahol ez időben hat csabai növendék tanult.

 

A lelkész ekkor már közölhette a boroszlói anyaházzal, hogy 1929. május 9-én megalakult a Békéscsabai Diakonissza Egyesület. Elnökének Rell Lajos gimnáziumigazgatót és Szeberényi Gusztávnét választották, az ügyvezető igazgató Szeberényi Gusztáv lett. Az alapszabályok szerint az egyesület célja diakonisszaképző intézet létesítése, s ezzel kapcsolatban olyan szeretetintézmények létrehozása, amelyekben a diakonisszáknak alkalmas tér nyílik a munkára. A bevételek adományokból, alapítványokból, évi tagdíjakból, előadások jövedelméből és jótékonysági gyűlésekből származtak. Ezeket az alapszabály szerint a szeretetintézmények fenntartására és a diakonisszaképzésre kívánták fordítani. A fentieknek megfelelően, az egyház képviselő-testülete 1929. október 15-én az árvaház gondozását a diakonissza egyesületre bízta, amely ezután a bevételeiből gondoskodott az árvaház fenntartásáról, ahol 1929-ben már 23 gyermeket gondoztak. A diakonissza egyesület azonban nemcsak anyagi támogatásban részesítette az árvaházat, hanem igyekezett a gyermekek „helyes keresztyén nevelését” is előmozdítani azzal, hogy képzett diakonisszát bízott meg nevelésükkel és az intézet vezetésével.

1929 őszén egy tanító özvegye, Simkó Károlyné Kliment Mária a város határában lévő két holdját szeretetmunka céljára az egyháznak adományozta. Itt avatta fel Szeberényi Lajos Zsigmond esperes 1930. január 14-én a békéscsabai diakonissza anyaházat, amely a Bethánia elnevezést kapta. Közben január 12-én megérkezett Siegert Ida, az első diakonissza Boroszlóból, aki a diakonissza előképzés alapvető munkáját végezte. 1931. október 3-án kimondták a Békéscsabai Evangélikus Bethánia Diakonissza Anyaház önállósulását, az új diakonissza otthont és az árvaházat október 4-én avatták fel. Az avatási ünnepséggel párhuzamosan háromnapos konferenciát rendeztek, amelyen megjelentek a boroszlói intézet, valamint a magyarországi két testvérintézet – a budapesti Fébé diakonisszaképző és a győri diakonisszaintézet – képviselői és vezetői.

 

A növendékek igen alapos képzést kaptak. Mielőtt a boroszlói intézetbe kerültek volna, Békéscsabán hat hónapos próbaidő várt rájuk. Ha ez idő alatt német nyelvből előrehaladást értek el, mehettek Boroszlóba, ahol négy évig tartott a képzésük, felszentelésük azonban csak öt év után történt meg. A növendékek előképzés alatti ellátását és a kiutaztatás költségeit a csabaiak fizették, a négyéves kinti oktatást pedig a boroszlói intézet teljesen ingyen biztosította. Szeberényi Gusztáv rendkívül előnyösnek látta az amúgy költséges diakonisszaképzésnek ezt a megoldását, ugyanakkor azt gondolta, nemcsak az az értékes, hogy német alapossággal képzett diakonisszák kerülnek haza, hanem az is, hogy náluk megvan az a szükséges légkör, ami a diakóniai munka jobb megértését lehetővé teszi. Az egyházi sajtóban is hirdették a boroszlói képzés lehetőségét, felvételre 18 és 35 év közötti, kifogástalan előéletű evangélikus lányokat vártak. 1927 és 1938 között 34 diakonissza nyert képzést az intézetben.

 

Szeberényi Gusztáv több cikket is írt az egyházi lapokba, amelyekben az evangélikus szeretetmunka jelentőségét hangsúlyozta. Az egyházvédelem egyik legfontosabb elemének a megszervezett és intézményesített szeretetmunkát tartotta. Úgy gondolta, hogy ennek fontos segítői az egyesületi tagok, meghatározó alapelemei az egyesületek, de az igazi szeretetmunka – véleménye szerint – intézmények (kórházak, árvaházak, öregek otthona) nélkül nem lehet célravezető. Ezek az intézmények pedig diakonisszák nélkül nem hozhatók létre.

 

1933-ban a Luther születésének 450. évfordulójára rendezett ünnepségek keretében Raffay Sándor, a Bányai Evangélikus Egyházkerület püspöke felszentelte a csabai Lepény Pál utcai újonnan megépített Diakonissza Anyaházat. Az árvaház is új otthont kapott; 1938-ban megvették a Veszei-híd mellett fekvő vendéglő épületét, ahol az árvaházi épületen belül egyházi iskolát alakítottak ki. 1940-ben a Lepény utcai anyaház mellett 30 személyes középiskolai leány- és fiúinternátust nyitottak. A Simkónétól kapott, majd kibővített épületben időközben az aggok házát helyezték el, ahol 25 idős testvért ápoltak. 1944-ben pedig a Stark Ferenc által adományozott Széchenyi utcai házban Öregotthont nyitottak. Ezek az egyházi intézmények is a diakonisszák vezetése alatt működtek.

Szeberényi Gusztáv 1941. október 1-jén, 51 éves korában elhunyt. 1942-től Mekis Ádám lelkész vette át a szeretetmunka vezetését. A diakonisszák a háború után is tovább végezték feladataikat. Az 1947-es egyházkerületi jegyzőkönyv tanúsága szerint az árvaházban, az aggok házában és leányinternátusban továbbra is ők látták el a szolgálatot. Ezeken kívül a városi intézményekben is volt feladatuk: a kórházban betegápolási munkát végeztek, a szeretetházban a teljes szolgálatot ők vitték. Az 1944 és 1947 közötti éveket összegző beszámoló még egy mozgalmas munkával teli időszakot tár elénk, ehhez képest azonban néhány év múlva bekövetkezett a békéscsabai anyaház felszámolása.

 

Az 1940-es évek végére fokozódott a kommunista államhatalom részéről az egyházakra nehezedő nyomás. 1949-ben és 1950-ben feloszlatták, illetve önkéntes feloszlatásra kényszerítették az egyházi ifjúsági szervezeteket és egyesületeket. Az Állami Egyházügyi Hivatal 1951. július 30-án közölte az evangélikus egyház vezetőségével, hogy a diakonissza anyaházakat megszüntetik. Ez a rendelkezés összesen 241 diakonisszát érintett, de Békéscsabán ekkor már csak hatan szolgáltak. A diakonisszák az anyaház megszüntetése után diakonissza ruhát nem viselhettek. A volt nővéreket a továbbiakban az egyházi élet területén kántorként, adminisztratív munkakörben, illetve az egyház fenntartásában maradó szeretetintézményekben az eddigi létszám keretében alkalmazhatták. Az egyházi területről kiszorulóknak a polgári életben kellett elhelyezkedniük. Békéscsabán időközben az egyik próbadiakonissza kivált az anyaházból, így a megszüntetéskor már csak öten szolgáltak, ők a „diakonissza ruha letétele után” az egyházi kötelékben maradt két intézményben, mint gondozónők nyertek alkalmazást.