Anyu, csak még egyet!
Éppen hetven esztendővel ezelőtt, 1954-ben indult hódító útjára a magyarországi diafilmezés. A Művelődésügyi Minisztérium fennhatósága alatt ekkor alakult meg a Magyar Diafilmgyártó Vállalat, ahol az óvodásoknak, kisiskolásoknak szánt mesefeldolgozások mellett gyors ütemben készültek szépirodalmi adaptációk, ismeretterjesztő és szakoktató összeállítások, meg persze a szocialista rendszer ideológiáját támogató politikai propagandaanyagok is. Évenként átlagosan harminc mese- és negyven más tárgyú filmet gyártottak, a tízéves jubileum idején már 850 féle tekercs szerepelt a vállalat kínálatában. 1964-re négymillió darab diafilm hagyta el a gyártósorokat, az Egyenlítő hosszának egynegyedét kitevő, tízmillió méter hosszúságban!
Az 1950-es években a falvak nagyarányú villamosítása jelentős mértékben növelte a diafilm népszerűségét, ellenben a következő évtizedben a mozi és a televíziózás terjedése beárnyékolta a kezdeti sikereket. Az átmeneti megtorpanás után a műfaj újra magára talált, új megoldásokkal kísérleteztek. A boltokba került a hangosdia; egy dobozba tíz mesedia mellé magnókazettát csomagoltak, amelyen gyerekek vagy neves előadóművészek tolmácsolásában lehetett meghallgatni a vetített mese szövegét. A vizuális élmények iránt megnövekedett igényt mutatta az is, hogy az ország mintegy 200 000 diavetítőgép-tulajdonosa – a könyvekhez hasonlóan – már diafilmeket is kölcsönözhetett a könyvtárakból. Egy-egy járási könyvtár számottevő, mintegy hat-hétezres állománnyal rendelkezett.
A kínálatból több mint hetven film szerkesztése, összeállítása a jeles irodalomtörténész és egyetemi tanár, Szilágyi Ferenc (1928–2010) nevéhez fűződött. A gyomai származású fiatalember az ELTE magyar–angol szakjának elvégzése után – rövid Nyelvtudományi Intézeti kitérő után – 1955 és 1963 között, a felfutás eredményekkel teli éveiben volt a Magyar Diafilmgyártó Vállalat munkatársa. A cég szerkesztőjeként, 1957-től felelős szerkesztőjeként több műfajban próbára tehette tehetségét. Többnyire a magyar és világirodalom klasszikus szerzőinek (Arany János, Jókai, Madách, Mikszáth, Petőfi, Shakespeare, Mark Twain) műveit adaptálta diafilmre, emellett évfordulókhoz kapcsolódó életrajzi filmeket gondozott és meseösszeállításokat is készített. 1963-ban dolgozta fel Csehov, Gárdonyi Géza és Kazinczy Ferenc pályáját, ugyanebben az évben Az ásító inas címmel Munkácsy Mihály életútját követte végig a festőművész emlékirata alapján. Kőrösi Csoma Sándorról szóló kétrészes diafilmje 1957-ben jelent meg először, de kelendősége miatt 1963-ban újra kiadták, 1983–1984-ben pedig – a világutazó születésének bicentenáriuma előtt tisztelegve – Bács Ferenc szereplésével hangosdia változatát is elkészítették.
Szilágyi Ferenc mesefeldolgozásokkal 1957-től jelentkezett, közreműködött Grimm- és magyar népmesék, Lúdas Matyi, Pinokkió vagy éppen Robin Hood történeteinek megfilmesítésében. A korszellemet követve magyarra ültetett át szovjet meséket is, köztük a Kulipintyót 1960-ban. Diafilmre alkalmazta a Libafarsangot és a nagy vadász, Lesy úr kalanadjait megörökítő Lesipuskást is. Szilágyi a szövegeken, képaláírásokon általában önállóan dolgozott, de az 1960-as években a Magyar Diafilmgyártó Vállalat műszaki vezetőjével, Szentirmay Ivánnal társszerzőségben is jegyzett filmeket. Szentirmayval közös munkája volt a moszkvai Kremlbe elkalauzoló kétszer hatvan kockából álló tekercs is.
Szilágyi Ferenc ezen felül további megbízásokat kapott ismeretterjesztő filmekre: a legkorábbit, A magyar színészet hőskorát 1956-ban szerkesztette, később film- és építészettörténeti, majd régészeti témájú diák megalkotását felügyelte. Egy utólag szokatlannak tetsző tematika, a műanyag mezőgazdaságban betöltött szerepe ugyancsak Szilágyi közreműködésével került szalagra. Ez, az állami gazdaságok, téeszek dolgozóinak képzésében felhasznált diafilm olyan nagy sikert aratott, hogy második kiadásra is szükség volt belőle.
Sokak érdeklődésére tartottak számot a természettani és gazdagon illusztrált útirajzokat nyújtó filmkockák, Szilágyi Ferenc neve ezeknél is időről időre visszaköszön. Sorra vette Nagykőrös, Csillebérc, más alaklommal a Dunakanyar nevezetességeit, Magyar Lászlónak pedig Dél-Afrika őserdeiben eredt nyomába. Egy ízben Ázsiába kalauzolta el a keleti kultúra megismerésére vágyó nézőket, akik színes filmen csodálhatták meg Peking természeti értékeit és épített örökségét. Szilágyi Ferenc 1957-ben előző évi, saját bulgáriai úti élményeit ezrekkel oszthatta meg. A Dunaparttól a Fekete-tengerig című diafilm nyitóképe az IBUSZ várnai utazással kapcsolatos távirata volt, amit a szerző több mint nyolcvan fényképfelvétele követett. Szilágyi a Duna mentén haladt, végigfotózta az Újvidéken, Belgrádon át Szófiáig tartó vonatút állomásait, a tengert hajnalban, napközben és a naplemente fényeiben is megörökítette. Összebarátkozott a helybeliekkel, strandolás, hajókázás, tevegelés, múzeumlátogatás is szerepelt a programjában, mindezt a diákhoz tartozó képaláírásokban élvezetes stílusban, magával ragadóan kommentálta is.
Szilágyi Ferencnek az MNL Békés Vármegyei Levéltárban őrzött gazdag irathagyatéka alapján részletekbe menően rekonstruálható a diafilmkészítés aprólékos, sokrétű folyamata: hogyan lesz az ötletből vagy megbízásból kiadványterv, miként formálódik a fogatókönyv, hány meg hány levélváltás után születik meg a grafikusok keze nyomán a legszemléletesebb folyamatábra, legszerethetőbb karakter. Az ismeretei bővítésére vágyó felnőttet, diákot és a farkas ellenében Piroskáért nyugtalankodó óvodást viszont mindenkor csak a végeredmény, a falra, vászonra vetített képsor készteti gondolkodásra, nyűgözi le. És ez így is van rendjén!
Szerző: Héjja Julianna Erika
Új hozzászólás