„Újheli Feketekönyv”

2015.06.05.
„Újheli Feketekönyv”



Ez alkalommal Zemplén Levéltárának számos kincse közül egy figyelmet érdemlő ritkaságot mutatunk be.
Péter Sándor festőművész 1933-ban készítette azt a karikatúra albumot, amelyben Sátoraljaújhely megyei város jellegzetes alakjait örökítette meg. Az utcaseprőtől a kereskedőkön, vendéglősökön, városi és vármegyei tisztviselőkön, újságírókon, tanárokon, papokon át a polgármesterig mind megjelennek a vízfestékkel színezett, 120 figurát ábrázoló, az idők során kissé megsárgult lapokon. Az album az alkotó nővérének, Péter Erzsébetnek a hagyatékából került őrizetünkbe néhány évtizede.
Péter Sándor Bereg vármegyében, a ma Munkácshoz tartozó Őrhegyalján született 1908. október 31-én, édesapja Péter Gyula Zoltán, édesanyja Fogarassy Etelka. A család 1918-ban költözött Sátoraljaújhelybe, feltehetően édesapját, aki pénzügyőri biztos volt, a Sátoraljaújhelyi Pénzügyigazgatósághoz helyezték. Iskoláit helyben végezte, a képzőművészeti főiskolát pedig Budapesten. Az 1920-as évek végétől városunkban élt és alkotott. A II. világháború viharaiban tűnt el, 1945. január 26-án a Szovjetunióban, hadifogolytáborban halt meg.
A saját korában már ismert volt és nagy feltűnést keltett az album, 1933-ban a „Zemplén”, 1936-ban a „Zemplénvármegye” című helyi lapokban írnak róla.
Ahogyan korabeli kritikusai már látták: „Rajzaiban élet és erő van, és meglepő karakterizáló készség. Akit egy vidéki város érdekes élete meg tud fogni, annak nagy élményt jelent a karikatúra gyűjtemény”.
Közre adunk egy kis ízelítőt, az 1930-as évek „újheli” hétköznapjaiból…
 


A művész, takarásban, hóna alatt mappájával, mellette barátai,
Kenéz Miklós újságíró és Szentkirályi Miklós ügyvéd




Orbán Kálmán polgármester fogadja a város lakóinak köszöntését.




Frank Dezső a Városi Vigadó étterem bérlője találkozik Keresztessy Andorral
a Magyar Király Szálloda tulajdonosával.




Dr. Fried Samu fogorvosi rendelőjében.




Luczkanyecz István, aki a híres cirkuszi erőművészről a „Cája” becenevet kapta,
a város akkori életének nevezetes figurája.




Szegő Sándor Salamon divatáru kereskedő, Zemplén vármegye legnagyobb
divatáruházának tulajdonosa.




Arnótfalvy Emil városi pénztárnok és az egyik helybeli cigányzenekar tagja,
„Szigyu” köszöntik egymást az utcán.




(Jelzete: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára. XV. 42. „Feketekönyv”. Péter Sándor karikatúra albuma Sátoraljaújhely társadalmáról. 1933.)

Utolsó frissítés:

2015.06.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges