Trianon 100: „Hát oly rettenetes a magyarság bűne?”

Írta: Kálmán Éva

A gyászos napot követően, 1920. június 30-án ült össze először Zemplén Vármegye Törvényhatósági Bizottsága rendes „évnegyedes” közgyűlésére Thuránszky László főispáni teendők ellátásával is megbízott törvényhatósági kormánybiztos elnöklete alatt.

A közgyűlés megnyitása előtt a vármegye ősi tanácskozó termét, „mely a proletárdiktatúra, majd a cseh megszállás következtében egy emberöltőnek tetsző hosszú időn át, a borzalmak forrása, a megpróbáltatások és megaláztatások laktanyája volt” a helyi római-, és görög katolikus, evangélikus és a református lelkészek beszentelték, megáldották.

Szünet után a törvényhatósági kormánybiztos székfoglalója következett, aki elmondta, hogy utoljára 1918 szeptemberében gyűlt egybe „a tekintetes törvényhatósági bizottság”, a decemberi rendes közgyűlést már nem lehetett összehívni, azóta szünetelt az alkotmányos élet. Ezután a novemberi forradalomnak nevezett őszirózsás forradalomról, a forradalom alatt történt fékeveszett rombolásról, az azután kikiáltott népköztársaságról és vezetőik gaztetteiről beszélt. Üdvözölte szeretett vármegyéjét, a törvényhatósági bizottság minden tagját, és „… most még innen a távolból, az egyidőre elszakított részeken sínylődő, szenvedő testvéreinket, azzal a szent meggyőződéssel, hogy szenvedéseik már nem soká fognak tartani, - azzal a szent fogadalommal, hogy elszakításukba, országunk szétdarabolásába belenyugodni soha nem fogunk! – hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy őket ez ősi teremben mielőbb testvéri karjainkba zárva, keblünkre ölelhessük, itten üdvözölhessük.” Elmondta, hogy programot adni nem tud, 37 éve szolgálja vármegyéjét, aki ez idő alatt minden választása alkalmával, osztatlan bizalmával tisztelte meg és arra fog törekedni, hogy ezt továbbra is kiérdemelje és megszolgálja. A rájuk váró újjáépítés nagy munkájában tudja mi a teendő, amit, ha a körülmények engedik és Isten egészséget ad hozzá, el is tudja végezni. „Édes hazánkra annak alkotmányosan megválasztott kormányzójára, sokat sanyargatott vármegyénkre és a megkezdett működésünkre Isten áldását kérve…” nyitotta meg a közgyűlést.

Zemplén Vármegye Törvényhatósági Bizottsága tudomásul vette a magyar királyi belügyminiszter leíratat, amely Thuránszky László helyettes alispánt Zemplén vármegye főispáni teendőinek ellátásával is megbízott törvényhatósági kormánybiztossá nevezte ki.

Bernáth Aladár helyettes alispán üdvözlő beszédet intézett az újonnan kinevezett főispán kormánybiztoshoz. Beszédének azonban nem a Thuránszky személyét üdvözlő részét közöljük. A közzétett forrással azt szeretnénk bemutatni, hogyan vélekedhetett a trianoni tragédia okairól, az ország akkori helyzetéről a korban élt tájékozott ember.

„Méltóságos Kormánybiztos Főispán Ur!

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

            Ha végigtekintek az ősi székház sok dicső, de sajnos, az utóbbi esztendőkben talán még több szomorú napokat látott ódon falai közt megjelent bizottsági tagok során, - szívem elszorul s szemeimet a könny elhomályosítja. Hol vannak a vármegye felső vidékének ösmert alakjai, hol vannak a Bodrogköz színmagyar népének képviselői, hol van a vármegye 8 járásának főszolgabírája? Hát nem volt elég az 1914–1915. évi keserűség, amikor szeretett vármegyénk felső részét az ellenség dúlta, amikor a felső járások lakóinak ezrei indultak meg, hogy meneküljenek az ellenség durva támadásaitól. Hát hittük-e akkor – a világtörténelemben is páratlan gorlicei áttörés után, dicső csapataink előnyomulása elől futva futott az ellen, - hogy fiaink, testvéreink vére által megszentelt földet valaha is ellenség fogja taposni, de nem csak taposni fogja, de ott be is rendezkedik és még azt is tűrni leszünk kénytelenek, hogy vármegyénk székvárosának egy részét magáénak tartsa. Hát már teljesen elfordult a Magyarok Istene tőlünk? Hát oly rettenetes a magyarság bűne? – Igen, mert a legnagyobb bűnbe esett – saját fiai ásták a sírt e szegény hazának! A keleti Svájc eszméje, mely Szent István koronája alatt egy ezredév során egybekovácsolt területeket akart megbontani, a „nem akarok több katonát látni” dőre kiszólás, mely veretlen s az ellenség által retteget csapatainkat szétzüllesztette, tette lehetővé, hogy jöjjön aztán az a kalandor, erkölcstelen társaság, amely a romboló munkát befejezve, a megásott sírba a nemzeti érzést s a szent trikolórt dobta, reá hengergetve a szenvedések kövét s hozva a nemzeti érzés helyett a nemzetköziséget, a trikolór helyett az ártatlanok vérétől még pirosabbá lett veres rongyot, elhitette a körülöttünk leső rabló szomszédokkal, hogy el van temetve a magyar, most már büntetlenül lehet a bilincseket reá rakva gaz karmaikat az ország testébe vágni, s kiszakítani onnan egy-egy tápot adó életerőt.

  De félre e szomorú képekkel!          

            Volt már és lesz még feltámadás. A síron a kő már megmozdult, a halott már ébredezik, a nemzeti érzés a sírból már ki is rebbent, jöttére a szétfoszlott a nemzetközisség és a piros rongy. Hiszen, tudom, hogy még feltámad a magyar. A sírból kilép, megrázza bilincseit, annak hangára a testén levő élősdiek lehullva menekülnek vissza piszkos odúikba, ahonnan előbújtak. A visszavonás ezredéves átkát levezekelve, kéz a kézben, kar a karban, testvéri együttérzéssel a magyarok Istenét kiengesztelve megkezdi a magyar az új, a dicsőbb ezredéves életét, melyben eljut a nemzetek örök életének ígéretföldjére.

             Nem féltem a magyart! Ha Isten velünk, ki ellenünk?!

(…)

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

            Mint a Kormánybiztos Főispán Ur közölte, június hó elsejével az alispáni állásba lettem behelyettesítve. Mint alispán helyettes ma első ízben jelentem meg a közgyűlés színe előtt. Azalatt a 25 év alatt mióta a vármegye szolgálatában állok, több ízben tapasztaltam a bizottság tagjainak jóindulatát és megtisztelő támogatását. Arra kérem a bizottság minden egyes tagját, hogy az alispán helyettesi minőségemben sem vonják meg tőlem jóindulatú támogatásukat. Ha ezt elnyerem, úgy munkám sikere biztosítva lesz.

            Részletes programot ezúttal ne várjanak tőlem, - a mai rendkívüli helyzetben ilyennel előállni nem lehet. – Ma nem lehet senkinek más a feladata, mint utolsó leheletéig küzdeni az ország s ezzel együtt vármegyénk területi integritásáért. Kettőt azonban ígérek. Mint eddig is mindenkor igyekeztem tiszttársaim sorában a munka javát kivenni, úgy ezentúl is, elől akarok járni köztük a kötelesség teljesítésében. Egyedül a munka az, mellyel megtépett hazánkat kivezethetjük abból az iszonyatos helyzetből, melybe azt épp azok, kik a munka jelszavával jöttek, sodorták. Ne legyen azonban a munkának és a dolgozásnak hirdetése még most is csak jelszó, ebből már elég volt, teljesítse kötelességét minden ember egész erejével és tudásával, és azt hiszem, hogy akkor hazánk még egyszer nagy és hatalmas lesz, még e helyen leszek, ily értelemben fogom itt is a munkát megkívánni. A második az, hogy a hozzám beérkező ügyek ne csak elintézve legyenek, de azok minden politikai befolyástól mentesen, - miután politikai párt szolgálatában, mint közigazgatási tisztségviselő sosem álltam és nem fogok állani, - jól is legyenek elintézve, mert csak ez ébreszti fel a népben a bizalmat a hatóságok iránt.

(…)

            Attól a szent meggyőződéstől áthatva, hogy a ránk kényszeríttet végzet hazánk és vármegyénk területének egy részét csakis átmenetileg szakíthatta el tőlünk, s megfogadva, hogy míg egy magyar él e földön, a jelenlegi határokba soha, de soha belenyugodni nem fogunk, egy szívvel és lélekkel kiáltsuk:

Éljen az egységes Magyarország

s ebben éljen Zemplén vármegye!”

Zemplén vármegye akkori törvényhatósága, tisztikara, élén a kormánybiztossal és a helyettes alispánnal még nem tudhatta, hogy nem lesz gyors revízió, a vármegye területi integritása véglegesen nem áll helyre és etnikai revízió sem történik.

MNL BAZML SFL (Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára)

IV. 2402/a. Zemplén Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai 1872–1950. Közgyűlési jegyzőkönyvek és fogalmazványaik 1872–1948. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 48. kötet. 1920. évi közgyűlési jegyzőkönyv. Az 1920. június 30-ai rendes évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyve. 1–6. jegyzőkönyvi szám.

Emlékezés a történeti Zemplén vármegyére

Képeslap: Részletek a Sátoraljaújhelyi trianoni magyar határról

MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára XV. 98/b. Képeslapgyűjtemény XIX–XXI. sz. A Sátoraljaújhelyi Fióklevéltárban őrzött képeslapok gyűjteménye.

Földrajzi helyekről (településekről, tájegységekről) készült képeslapok. A történelmi Magyarország területéről származó képeslapok a települések, tájegységek betűrendjében. S: Sátoraljaújhely.

„A régi Zemplénből elveszett csaknem minden. Elvesztek az ősi kastélyok, a hallgatag kúriák, a hegyoldalakon omladozó váraink: elborult szemeink elől eltűntek a Beszkidek rengetegei, a fehérben szikrázó határhavasok; nem halljuk a vadászkürt zengését a sztropkói erdőkben s nem a pásztor tilinkóját, amint panaszosan sír fel a hegyek tisztásain. Hova lettek a régi névnapok az Ondava-Tapoly lapályán, társas kirándulásaink a szalánczi Izra-tengerszemhez s a néhai halászatok a Latorca zegzugosaiban? Odalettek a rátarti kurtanemesek, akik most máról-holnapra tengenek odaát és nem látjuk szelíd tótjainkat, akik nagyvásár idején karavánokban jöttek a csörgői országút felől. Az ujhelyi kaszárnya előtt nem halljuk már esti kilenckor a régi takarodót, amely ha megharsant, visszhangot vert rá a Várhegy meg a Kopaszka s ez a visszhang szállt-szállt aztán a bodrogközi éjszakában.” – kesereg Komáromi János „Csonka Zemplén” című írásában, 1926-ban.

 „Zemplén vármegye a feldarabolása előtt egyike volt Nagymagyarország legnagyobb és természeti kincsekben talán legváltozatosabban gazdag vármegyéinek, mintegy kicsinyített symboluma volt az egész Nagymagyarországnak.” – írta róla 1927-ben, talán kicsit elfogultan, Bernáth Aladár, Zemplén vármegye 1922–1936 között megválasztott alispánja, aki Csonka-Zemplén közigazgatásának újjászervezését vállalta 1920-ban.

Legnagyobb kiterjedése idején, 6302 km², 1.089.854 kh területű, 343.194 fő lakosságú vármegye volt. Lengyelországtól (Galícia) a Sajó-Hernád összefolyásáig terjedő Sáros, Abaúj-Torna, Ung, Szabolcs és Borsod vármegyék határolta terület, északkelet–délnyugati hosszúsága 157,5 km kelet–nyugati legnagyobb szélessége 130,5 km. Természetes határok szegélyezték: Lengyelország felől a Beszkidek hegylánca, nyugat felől Sáros megyétől a Tapoly, Ondava folyók, Ung megyétől a Laborc és a Latorca, Szabolcs megyétől a Tisza, Borsod vármegyétől pedig a Hernád, Sajó folyók, Abaújtól a Tokaj–Eperjesi hegylánc és a Hernád. Az Eperjes-Tokaji hegylánc déli lejtőjén terül el a világhírű Tokaj-Hegyalja.

Az ősi Zemplén vármegyét, az Alföldtől a Kárpátok hegyvonulatáig a legkülönbözőbb domborzati viszonyok jellemezték. A megyének a Tisza és a Hernád közé eső legdélebbi tája a Nagyalföld része. A Tisza jobbpartján a Tokaj fölé magasodó Kopasz-heggyel (516 m) a Kárpátokig nyúló hegylánc kezdődik (Eperjes-Tokaji hegylánc), amely a Keleti-Beszkidek ormán húzódó országhatárig nyúlik. Hegycsúcsai, megyén belül, észak felé, nagyjából Gálszécs vonaláig, nem haladják meg a Kopasz-hegy magasságát, magasabb hegyei ettől a vonaltól délre Abaúj megyébe estek. Az alacsony hegyvonulat kelet felé lankásabb dombvidékbe, majd síkságba vált, keleten a megye határát jelentő Laborc folyóig tart. Ez a terület a Zempléni-medence. Észak felé ennek a felszíne is változatosabban alakul, Varannótól felfelé a folyók egyre szűkebb völgyekbe szorulnak, közeikben egyre magasabb hegyvonulatok emelkednek. A megye északi részét, közel egyharmadát a Beszkidek és a Vihorlát bérceinek különböző ágai borítják, ezért tele van hegyekkel, amelyek Ung vármegyéhez közelítve egyre magasabbak. A tengerszint feletti magasság a Sajó és a Takta tiszai torkolatánál fekvő településeknél (Taktaszada, Taktaharkány, Kesznyéten) 97 m, a megye legmagasabb pontján a Beszkidekben 1221 m volt. A megye legmagasabban fekvő faluja Runyina (Juhászlak) volt (560 m-rel) az északkeleti kiszögellésben.

Vízrajza szintén változatos volt. A déli területek nagy folyóit számos kisebb patak táplálja, melyek közül néhány határvonalat is jelentett a szomszéd megyékkel. Délen a Tisza, délnyugaton a Hernád és a Sajó is határfolyó volt, míg keleten a Latorca, északabbra mellékfolyója a Laborc. A megye területén folyik a Bodrog, a Tapoly, az Ondava, a Laborc, a Ciróka, a Latorca folyók, a Hocsa, az Olyka, a Ronyva patakok.

A XX. század elejére a vármegye kiépült közút és vasúthálózattal rendelkezett. Elkészült előbb a Budapest – Szerencs – Sátoraljaújhely, majd a Sátoraljaújhely – Királyhelmec – Csap – Munkács, a Sátoraljaújhely – Legenye – Kassa, és a Sátoraljaújhely – Legenye – Nagymihály – Homonna – Mezőlaborc – Przemyśl vasútvonal. Az első világháború előestéjére elkészült a Sárospatakot Királyhelmeccel összekötő Bodrogközi Gazdasági Vasút. Fontos úthálózat kötötte össze a megye nagyobb településeit egymással és a szomszédos megyék vásározó és ipari központjaival, a Hegyalján át Miskolc felé, Sátoraljaújhelytől a Bodrogközön át Galícia felé. Bodrogköz – Hegyközi közút és vasút Zemplénagárdtól Sárospatakon át Sátoraljaújhely, Füzérkomlósig, illetve Füzérkomlóstól Sárospatakon Kenézlőn át Nyíregyházáig.

Birtokos arisztokrata családjai voltak: az Alaghyak, az Andrássyak, a Barkóczyak, a Bercsényiek, a Bocskayak, az ecsedi Báthoryak, a Csákyak, a Dőryek, a Fischerek, a Harkányiak, a Homonnai Drugethek, a Lónyayak, a Mailáthok, a Mágóczhyak, a Nyáryak, a Klobusiczkyek, gersei Pethők, a Pálócziak, a Perényiek, a Rákócziak, a Rozgonyiak, a Sennyeyek, a Sztárayak, a Vécseyek, a Windischgrӓtzek, a Waldbottok, és a Zichyek.

Sok szállal kötődik Zemplén vármegyéhez és Sátoraljaújhelyhez az ország irodalmi életét az abaúji Széphalomból szervező, Kazinczy Ferenc pályája. Megyénk szülötte Kossuth Lajos, a világ egyik legismertebb magyarja.

Zemplén, a trianoni békeszerződés előtt jelentős vármegyének számított, 1873–1908 között közigazgatási egységeinek száma 9-ről 13-ra változott (12 járás és egy rendezett tanácsú város.). Akkori, 6282 km²-nyi területén 1910-ben 343.194 lakost számlált, akiknek 56 %-a volt magyar nemzetiségű. Tizenkét járása: a bodrogközi, gálszécsi, homonnai, mezőlaborci, nagymihályi, sárospataki, sátoraljaújhelyi, szerencsi, szinnai, sztropkói, tokaji és varannói járásokra, amelyek 449 községet foglaltak magukba. Ezeken kívül a közigazgatási székhely Sátoraljaújhely 1899-ben rendezett tanácsú várossá alakult, amely egyetlen rendezett tanácsú városként önálló közigazgatási egységet alkotott.

1913-ban Zemplén vármegye 12 járása és egy rendezett tanácsú városa így nézett ki járási központok, községszám és népesség szerint:

Csonka-Zemplén új járási, közigazgatási beosztásokkal 5 járásra és Sátoraljaújhely rendezett tanácsú városra oszlott:

A trianoni békeszerződés előtti 6282 km² területből csupán 1776 km²-nyi elkeskenyedő déli részét hagyták meg a vármegyének. Csehszlovákiához került 4506 km², több mint a megye területének 70%-a. A bodrogközi és a sátoraljaújhelyi csonka járás mellett csupán a sárospataki, a szerencsi és a tokaji maradt teljes egészében Magyarországon, összesen 77 községgel, 136.159 főnyi lakossággal, 97 %-os magyar nemzetiségi aránnyal. A trianoni béke számos határmenti megyét kettévágott. Ezek többsége csak életképtelenül kis részben maradt a határainkon belül. A háború befejezését követően takarékosságra volt szükség, ezért a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszámának csökkentéséről és egyes kapcsolatos intézkedésekről szóló 1923. évi XXXV. tc. bevezette a közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye fogalmát. Az országgyűlés hét ilyen egyesített vármegyét hozott létre. Akkor még megmaradtak önálló egységnek az olyan, egyébként csonka vármegyék, mint Zemplén, amelyeket továbbra is életképesnek tartott a törvényjavaslatot beterjesztő akkori kormányzat.

Források:

MNL BAZML IV. 2402/a. Zemplén Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai 1872-1947. Közgyűlési jegyzőkönyvek és fogalmazványaik 1872-1948. 48. kötet: 1920. évi közgyűlési jegyzőkönyvek 1–12. p.

MNL BAZML IV. 2419/a. Zemplén vármegyei titkos letétek levéltári gyűjteménye 1626–1950 (1962). Letéti okmányok 1626–1950. 331. szám. (Közölve: Kálmán Éva: Zemplén vármegye üdvözlő levele Rothermere lordhoz. In: Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár honlapja. A hónap dokumentuma rovat. Közzétéve: 2018. május 29. (Interneten: http://mnl.gov.hu/mnl/bazml/hirek/kalman_eva_zemplen_varmegye_udvozlo_levele_rothermere_lordhoz)

MNL BAZML XV. 98/b. Képeslapgyűjtemény XIX–XXI. század. A Sátoraljaújhelyi Fióklevéltárban őrzött képeslapok gyűjteménye XIX–XXI. század.

Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely r. t. város. Bp., é. n. [1905] (Magyarország vármegyéi és városai. (Magyarország monografiája) A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk.: Borovszky Samu.) 516–545. p.

Komáromi János: Csonka Zemplén. In: Zemplénvármegye Évkönyve („Zemplén” Naptára) az 1927. évre. XXXVII. évf. Sátoraljaújhely, 1926. 22–23. p.

Ifj. Barta János: „Ha Zemplin vármegyét az útas vizsgálja…” Gazdálkodás és társadalom Zemplén megyében a 18. század végén. Debrecen, 2009. (Speculum Historiae Debreceniense 3. A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai. Sorozatszerk.: Papp Klára.) 53-71. p.

Sátoraljaújhely lexikona. Szerk.: Dr. Kováts Dániel. Sátoraljaújhely, 2001. 193–195. p.

Hőgye István: Zemplén vármegye területi és közigazgatási változásai 1711–1950. In: A Felvidék történeti földrajza. Szerk.: Frisnyák Sándor. Nyíregyháza, 1998. 527–538 p.

Bolvári-Takács Gábor: Pártállam és megyerendezés 1949–1950. Dokumentumok az önálló Zemplén megye megszűntetéséről. In: Zempléni Múzsa. Társadalomtudomány és kulturális folyóirat. 3. évf. 3. sz. (2003. ősz) 71–87. p. (Interneten: http://epa.oszk.hu/02900/02940/00011/pdf/EPA02940_zmimuzsa_2003_3_071-087.pdf)