Levéltárunkban Székely Frigyes I. világháborús emlékalbuma

Levéltárunk ismét egy érdekes dokumentummal gazdagodott. Az Edelényi Jézus Szíve Plébániától ajándékozás útján került gyűjteményünkbe vitéz Székely Frigyes (1873-1963) első világháborús emlékalbuma.

Székely Frigyes fényképe és önarcképe.

Az egykori tiszthelyettes neve a korszakkal foglalkozó helytörténészek számára bizonyára ismerősen cseng. Első világháborús harctéri naplója az Edelényi Városi Könyvtár honismereti gyűjteményében és a miskolci Herman Ottó Múzeum helytörténeti adattárában egyaránt megtalálható. Laki Lukács László leírásából tudjuk, hogy a naponkénti bejegyzéseket tartalmazó naplót Székely Frigyes 1918-ban hadi kórházakban jegyezte le és azt saját kezű rajzaival színesítette.

 Bal oldalon a harctéri napló, jobb oldalon az emlékalbum képei láthatók.

        A most előkerült album érdekessége, hogy a benne szereplő 38 rajz közül 21 az említett harctéri napló illusztrációinak átdolgozott változata. A képeken a besszarábiai – Székely Frigyes a 20 harctéren töltött hónapból 11-et töltött a besszarábiai Cserni Potok közelében – és galíciai apró falvak közti harc- és tűzállásokat, épületeket, tájakat, katonasírokat örökítette meg az alkotó, rövid képaláírásokkal téve beazonosíthatóvá és összevethetővé az általa ábrázoltakat a leírtakkal.

            Székely Frigyes a háborúban többször kitüntette magát, de nevét akkor ismerhette meg az ország amikor 1921. július 24-én ünnepélyes külsőségek között ő vehetett át először vitézi telket. Az országos- és helyi sajtó részletesen foglalkozott az eseménnyel, beiktatása napján a Reggeli Hírlap egy féloldalas interjút is közölt, melyből az olvasóközönség saját elbeszéléséből ismerhette meg Székely Frigyes hőstetteit.

            Az egykori tiszthelyettes 1897. február 14-én született a Brassó vármegyei Földváron és Scheip Frigyes néven anyakönyvezték. Az elemi iskola hat osztályának elvégzése után 1888. április 1-től 1894. augusztus 31-ig hentes és mészárosként dolgozott. 1894. október 1-jén altüzérként kezdte meg kötelező katonai szolgálatát a cs. és kir. 34. hadosztály tüzérezredében. 1895. március 16-tól irányzó főtüzér – tizedes rendfokozatban –, 1896. szeptember 26-tól 1897. szeptember 23-ig szakaszvezető.

            1897. november 7-én a m. kir. I. sz. csendőrkerületnél kapott állást, mint próbacsendőr. Mindössze néhány hónapig, 1898. február 27-ig maradt a csendőrség kötelékében és április 1-jén visszatért korábbi ezredéhez, ahol 1907. január 1-jétől tűzmesterként és számvivő altisztként teljesített szolgálatot 1909. július 15-ig. Katonai pályája alatt tovább képezve magát 1907 és 1909 között elvégezte az útmesteri tanfolyamot. Leszerelése előtt, július 7-én ezredparancsban kapott dicséretet. Ugyanebben az évben feleségül vette Klusch Zsófiát (1875-1941).

            A hadsereget elhagyva előbb Sajószentpéteren – hivatali esküjét 1909 július 10-én tette le –, majd Edelényben lett útbiztos. „Mikor jött a szerbek arcátlan orgyilkos merénylete, otthagytam az útbiztosi hivatalt s újra felöltöttem a tűzmesteri mentét.” 1914. augusztus 3-tól 1915. április 10-ig a IV/III. népfelkelő tüzérosztálynál „Budapest védelmi övénél, a Hármashatárhegy, Vadaskert, Újlaki hegyi erődítéseknél” teljesített szolgálatot. „Meguntam az ellenségnélküli háborút… Jelentkeztem a harctérre 1915. április hó 10-én s már április 13-án az I-15. mozsárüteggel indultam is a harctérre s április 17-én már Delatyn és Slanislau között dörgött az ágyúm. Egyfolytában 20 hónapig voltam az orosz fronton.”

            1915. április 11-től 1916. december 16-ig harcolt az említett mozsár üteg kötelékében. 1916. december 17-től 1918. augusztus 19-ig a m. kir. 1. sz. honvéd tábori ágyús ezred kötelékében szolált. „1916. decemberéig voltam az ütegnél. Akkor elkezdtem betegeskedni. Irtózatos főfájás kínozott. Hűlésből származó izomsorvadás kórházba kergetett.”

            20%-os rokkantnak minősítve tért haza a világháborúból, ahol az arany, valamint az ezüst vitézségi érem I. és II. osztályát is kiérdemelte. 1920-ban jelentkezett a Vitézi Rendbe és a felvételhez nevét „Scheip”-ről „Székely”-re magyarosította.

            A Vitézi Szék elsők között adományozott számára vitézi telket. Ennek oka abban keresendő, hogy Trianonban elszakított országrészből származott, magasan meghaladta a vitézi mértéket, hadirokkant lett, eleget tett a Vitézi Rend által megkövetelt névmagyarosításnak és mindemellett hét gyermek édesapja volt, tehát megtestesítette azt a vitéz eszményképet, amelyet a Vitézi Rend a magyar társadalom elé kívánt állítani.

            Ő maga azonban nem tért át a földművelésre, telkét bérbeadás útján hasznosította. Irodafőtisztként ment nyugdíjba az edelényi főszolgabírói hivatalból 1924-ben. 1963-ban, 90 éves korában hunyt el. Edelényben a református temetőben helyezték végső nyugalomra.

Kurucz Ádám