Kathona Mihály, Borsod vármegye első főorvosa

  Kathona Mihály, Borsod vármegye első főorvosa

pályája és hányattatásai levéltárunk iratai tükrében

Írta: Bodnár Tamás

A Miskolctól mindössze 10 km-re található Alsózsolca belterületén áll a Vay család által 1760-ban épített kripta, mely mellett az említett földbirtokosok ugyanakkor kijelölték a községi új temető helyét. A mai is itt fekvő temetőben, egy ún. sírkőparkban több, helyéről már elmozdított, de az utókor számára megőrzött sírkő áll, amelyek közül az egyik vörösessárga, obeliszkformához hasonló kövön az alábbi feliratot olvashatjuk: „csomai Kathona Mihály Borsod megye első főorvosa 1800 - 1861”.

A MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárának iratai derítenek fényt Kathona Mihály életének második felére, amelyet Borsod megyében töltött el.

Ősei az armalista nemeseknek azon kisebb csoportjához tartoztak, akik még az 1600. év előtt kaptak nemességet. A címerszerző, Kathona Mihálynak szépapja, Kathona Márton volt, aki 1598 júniusában II. Rudolf királytól kapta armálisát, amelyet Terebesen, Zemplén megyében hirdettek ki 1598. szeptember 28-án.[1] Leszármazottai Gömör megyében éltek, Mártonnak egyik dédunokája, a tárgyalt Mihály nagyapja, István uzapanyiti lelkész volt.

Ennek fia Mihály, ki a mi Mihályunk apja, szintén lelkészként tevékenykedett. 1772-ben született, majd 1780 után Sárospatakon tanult, majd ennek végeztével Lőcsére járt másfél évet a német nyelv elsajátítása végett. 1801-ben iskolarektor lett Borsodban Mezőkeresztesen, de két év múlva már Marburgban a református egyetemen tanult, ahol másfél évet töltött el. Visszatérve Magyarországra, Serkére került káplánnak, majd 1805-ben szentelték fel Rimaszombaton, ahonnan Bejére helyezték,[2] 1812-ben pedig már esperes volt. Nem csoda tehát, ha a művelt atyának mind a négy fia magas iskolákat végzett.

1835-ben az ifjú Mihály a Bécsi orvosi karra járt, emellett a Németországi Egyesült Tudós Társaság tagja, József a Pesti Királyi Egyetemen földméréstant tanult, Zsigmond a Pápai Református Anyaiskola növendéke, Lajos pedig a Pozsonyi Királyi Akadémia hallgatója volt. Az első két gyermek apjuk első feleségétől, Szarka Évától, míg a második kettő Kovács Zsófiától származott.

Mária Terézia 1752-ben királyi rendeletben írta elő, hogy minden vármegye legalább egy fizetett állandó orvost (physicus) és minden járásban egy sebészt (chirurgus) alkalmazzon. A rendelet szerint orvos csak egyetemet végzett személy lehetett. A vármegye „első főorvosa” hatóságilag ellenőrizte a vármegye közegészségügyi állapotát, felügyelte a gyógyszertárakat és a megyében működő sebészek és bábák tevékenységét, mely rendeletek a 19. század elején is érvényben voltak.

1837. április 16-án Szathmáry József, Borsod vármegye első főorvosa meghalt, így a megye pályázatot írt ki az üresen maradt állás betöltésére. Az állásra, amint híre ment a felhívásnak, azonnal több környékbeli orvos jelentkezett. Jelesül legelőször a vármegye második főorvosa Braidschven Benjámin, emellett Zemplén vármegye tiszteletbeli főorvosa Suták Mihály, valamint Honti Károly és Regéczy Miklós miskolci orvosok. A vármegye közgyűlése azonban úgy határozott, hogy a Helytartótanács és az alispán által országszerte, valamint elsősorban Pesten és Bécsben is kihirdetteti a megüresedett első főorvosi állást, melynek betöltésére minél több jelentkezőt vártak, hogy megfelelő, alkalmas személyt választhassanak ki a felelősségteljes és komoly évi fizetéssel, 500 pengő forinttal járó, vármegyei állás betöltésére.[3] A kihirdetésre május 10-én került sor, és a beérkezett pályázatokat az augusztus 14-én tartott vármegyei közgyűlés bírálta el. A korábbi négy orvoson kívül jelentkezett még a Sátoraljaújhelyi Kórház főorvosa Bereznai István, Baja város főorvosa Schaf Miksa és a Pesti Egyetem tanársegédje, felsőőri Pongrátz Mihály orvos. Mindezen közeli és távoli, a megyében nagyrészt ismert doktorokon kívül jelentkezett Kathona Mihály is, aki a bécsi közkórház főorvosának segédje volt, emellett presztizsét növelte, hogy tagja volt a Bécsi Orvosi Karnak és a Németországi Természetvizsgáló Társaságnak.[4] Annak ellenére, hogy az országos főorvos és helytartói tanácsnok, Lenhossék Mihály a bajai főorvos mellett állt ki ajánlólevelével, a vármegyének Kathona Mihályra esett a választása, orvosi tapasztalatai, és ezeket bemutató bizonyítványai miatt. A megszületett döntésről a nyertes pályázót valamint a megye főispáni helytartóját, aki ekkor báró Vay Miklós volt, az alispán volt hivatva értesíteni. A pályázaton nem nyert miskolci orvosokat azzal kárpótolták, hogy Kathona Mihály megérkeztéig ők látták el díjazás ellenében a megye orvosi közfeladatait.

Kathona Mihályt a határozatról már augusztus 21-én értesítette az alispán, amelyre a megválasztott főorvos örömteli köszönőlevelet írt a főispánnak és vármegye rendjeinek. Ígéretet tett, hogy bécsi lakását szeptember 16-ig elhagyja, és mielőbb megjelenik a vármegye székhelyén, Miskolcon.[5]

A főorvos így jellemezte önmagát levelében: „Gyermeki koromtól kezdve minden Isteni és természeti tudományokat megtanulván, mindeddig az emberiség közjavának előmozdítására szentelt életem bizonyságait adtam, önfeláldozással hazámban elkezdett hív szolgálataimmal a pusztító epemirigy ideje alatt. Szinte azon három évek alatt, midőn Bécs városa közönségének, mint gyakorló orvos szolgálatit tettem, hol a nép bizodalmát annyira megnyerni szerencsés voltam, hogy orvosi minéműségem örökös bizonyságául nevem a közönséges hírlapokban az ottani igazgató széknek megegyezésével kijelentetett. Ide mutatnak az 1833-dik esztendőben az influenza uralkodása alatt iparjaim, valamint az orvosi gőzferdőkről kiadott irányzataim. Melyek az Alsó Ausztriai kormányszék helyben hagyását megnyerték. De kiváltképpen ide tartozik a Bécsi Császári Királyi Közönséges Kórházban híven teljesített szolgálatom, ahol én, mint főorvosi segéd, széles kiterjedésű tapasztalással öregbítettem orvosi tudományomat.”[6]

A főispáni helytartónak azonban nem tetszett a megyei határozat. Legfőképpen az, hogy az ő döntése, hozzájárulása nélkül történt meg a megyei első főorvos megválasztása. Vay nem olvasta a pályázatokat, nem ismerte a jelentkező orvosokat, a saját akaratának mellőzése irritálta. Nemtetszését 1837 őszén többször írásban is kinyilvánította a vármegye felé.[7] Nem fogadta el Kathona Mihály kinevezését, ő maga akarta kijelölni a még be nem iktatott új főorvost. A megye és az alispán azzal védekeztek, hogy korábban a főispánok sok esetben a megyei közhivatalok betöltésének módjával nem törődtek, sőt ezek megüresedéséről sem kértek értesítést. Azzal mentegetőztek, hogy Vay Miklós ennek előtte, a főispáni hivatalt viselve, hosszú ideig nem tartózkodott a megye közelében, sőt külhonban is volt, ahol azt sem tudták, mikor és merre jár.[8]

Kathona Mihályt, aki 1837. szeptember 18-án elfoglalta helyét és hozzáfogott a nagy terhekkel járó munkához, érzékenyen érintette a főispán véleménye. Arra kérte a megyei karokat és rendeket, járjanak közbe Vay Miklósnál becsületessége tárgyában, illetve ajánlják be őt a főispánnál egy kihallgatás erejéig.[9] A vármegye a Kathona Mihály által írt levelet Vaynak továbbította, aki kissé megenyhülve ugyan, de figyelmeztette a vármegyét arra, hogy Braidschven Benjámin orvost nemrégen ő nevezte ki, és mint leveléből kitűnik, a kinevezés jogának gyakorlásán esett csorba okozza neheztelésének tárgyát. Egyben elfogadta a megye döntését a főorvos kilétének tekintetében, ugyanakkor viszont az orvos hozzá intézett levelére nem válaszolva visszaküldte ezt a vármegyének.[10] Ezzel, ha nehezen is, és Kathona Mihálynak juttatva némi keserű szájízt, de elkezdődhetett Borsod vármegye első főorvosának zavartalan működése, amely az 1849. évig, a forradalom bukásáig tartott.

1837. decemberben a vármegye főjegyzője Palóczy László átadta az első főorvosnak azokat a leltárba vett könyveket és hivatalos nyomtatványokat, amelyeket Szathmáry József néhai orvostól vettek át.[11] Ezzel is elősegítve a továbbiakban a főorvos munkáját.

Az 1838. év a vármegye börtöneiben tartott raboknak a vizsgálatával kezdődött a főorvos részéről. 353 rabot vizsgált meg és kezelt, ezek körülményeiről tett jelentése a későbbiekben a tömlöcök építésére érkezett küldöttség munkáját szolgálta.[12]

Ebben az esztendőben, Mályiban és Boldván a szarvasmarhák között száj és körömfájás járvány ütötte fel a fejét. Magyarországon az állatorvosi képzés csak 1787-ben kezdődött, de belőlük még kevesen álltak a 19. század elején is szolgálatba és teendőiket sok esetben az orvosok látták el. Emellett Pálfalán, Vámoson, Edelényben és Borsodon marhadög és tüdővész dühöngött. Az elhullott állatokat Kathona Mihály önmaga boncolta, és tapasztalatairól jelentést küldött a vármegyének. A marhák gyulladásos megbetegedésére érvágást javasolt, valamint ezt a gyógyszerkeveréket: „Végy két lat salétromot, négy lat borkövet, konyhasót mézzel és vízzel, s korpával csinálj belőle liktáriumot, s add bé a szenyvedő marhának.” Emellett jót tett szerinte, ha a váll lapockák alatti és mögötti részeit terpentin olajból és kőrisbogár porból készített kenőccsel bekenegették. Ha pedig már a gyulladásos állapot „fenére hajlandó”, amely az állatok erőtlenségéből és fájdalmas nyögéseiből látható és hallható, akkor az ismételt érvágás után az alábbi szert javasolta a főorvos: „Végy salétromból két latot, kámforból egy nehezéket, angyalgyökérből egy latot, törd porrá és korpával, mézzel s vízzel csináld nyeletté s add be egyszerre”. A gyógyszeres kezelés mellett nagy hangsúlyt fektetett ekkor a megyén áthaladó állatok karanténban tartására, a szekereknek csak lovakkal való vontatására, a beteg állatok elkülönítésére. A fertőzött istállók jászlait legyalultatta, több napig szellőztettette. Az elhullott állatok felhasználható részeit különleges kezelésnek vettette alá. A lenyúzott bőröket pl. meszes vízben kellett áztatni, a faggyút helyben kellett kiolvasztani, szarvukat is sós vízben kellett két napig áztatni, a tetemeket pedig hat láb mélyen elföldelni.

Megelőzésképpen savanyú és sós táplálékot ajánlott a szarvasmarháknak, pl. savanyú káposztát. Ivóvizükbe sót és ecetet kevertetett, és kifejezetten ajánlotta a megtört vadalmát. A kérődzés elősegítésére egy latnyi porrá tört enciángyökeret javasolt naponta kétszer az állatok eledeléhez hozzákevertetni. Valamint az istállók légterének sósav gőzökkel való tisztítását javasolta, amelyet konyhasó és vitriololaj összekeverésével írt elő. „A gyengeség vagy inkább a rothadás kisebb-nagyobb grádicsaiban pedig belsőképpen a szeszes szerek, mint a székifű virág, szénapolyva, fenyőtoboz, kappangyökér forrázott leve, a kámforos gabonapálinka, sat. Ha a gyengeség nagy hasmenéssel vagyon párosulva, úgy jók az allövetek mentából, rutából, ürömből, szénporral vegyítve. Belsőképpen a cserfa vagy fűzfa héjának főzött leve, sőt maga a timsó is.”[13]

A konkrét orvosi tevékenység mellett szakmai határozatokat is hozott, illetve támogatott bizonyos felsőbb rendeleteket. Így azt, hogy az elhunyt személyeket a feltételezett „tetszhalott”-ság miatt 48 óra hosszáig ne lehessen eltemetni. Emellett kérte a megtiltását a megye egyes területein működő kuruzslásnak. Ugyanis az itt működő kuruzslók sok esetben az egészséges embereket is kezelték, mégpedig egészségükre káros tevékenységgel.[14] Ezek közül konkrétan megnevez néhányat a megyében: Abod helységben lakik Forster Mihály aki minden betegen eret vág, ha kell ha nem. Ugyan így Kazán is lakik egy híres érvagdaló asszony, Csapó Sámuelné füstölő asszony, aki már sokaknak nagy veszedelmet okozott, ugyanis házról házra járva keresi a betegeket és emellett nem kis pénzt csikar ki a hiszékeny adófizetőktől. Ugyan így Szentpéteren lakik egy Jankó nevű ember, aki már nyomorékká is tett egy boldvai asszonyt ártalmas füstöléseivel.

Kathona Mihály felhívta a figyelmet a folyóvizekbe juttatott szennyező anyagok, a miskolci szűk utcák szennyel való elárasztásának káros voltára, a túl korán leszedett éretlen gyümölcsök veszélyeire.[15]

1838-ban azonban nagyobb veszély is mutatkozott a vármegyében, himlőjárvány tört ki a megyei lakosság gyermekei körében. Kathona Mihály a második főorvossal és a járási seborvosokkal együttműködve, a megyében 4350 gyermeket oltott be himlő ellen. Magyarországon, annak ellenére, hogy vannak adatok himlő elleni oltásról már 1802-ből is, ez a típusú betegségmegelőzési módszer ekkor még gyerekcipőben járt. Az első főorvos a sikereken felbuzdulva publikálni szándékozott az oltással elért eredményeit.[16]

Az évtized fordulóján, 1840-ben a pálinkának vízzel és vitriollal történő hamisítása ellen lépett fel. Sósavas vizsgálatnak vetve alá a kocsmákban mért élvezeti cikket.[17] Ugyanekkor az országos főorvosi tiszt betöltésére jelentkezett, de ezt a pozíciót nem nyerte el. Hatáskörébe tartozott a járási bábaasszonyok kinevezése is, akiknek személyére ő tett javaslatot.[18] 1841-42-ben Borsod megye 25 községében 1122 gyermeket oltott be kanyaró elleni védőoltással, elsőként Európában.

Az 1843-1848 esztendők a korábbiakhoz hasonlóan a tömlöcökben eluralkodott járványos betegségek,[19] és a vármegyében újra fellobbanó himlőjárvány elleni küzdelemmel teltek el. Utóbbinak során Kathona Mihály irányításával Borostyán István, Perje András himlőoltó és Predmerszky Ferenc, Tartzalovics Ignác, Szántay Lajos sebészorvosok 3481 gyermeket oltottak be.[20] 1848 novemberében kolerajárvány ütött ki Borsod megyében, mire a főorvos javaslatot tett egy, a kolerás betegek részére felállítandó ideiglenes kórház, illetve elkülönítő hely Miskolc városában történő felállítására, mivel félő volt a járvány tovaterjedése.[21] Legnagyobb mértékben Edelény, Szendrő és Borsod települések voltak érintve. A járvány dühöngése azonban november 30-ra, mint ahogy az Kathona Mihály beszámolójából kiderül megenyhülni látszott.[22] Az itt szerzett tapasztalatairól, a gyógyszerekről, ezek mennyiségéről, elért hatásairól, az elhunytak boncolási eredményeiről részletesen beszámolt a vármegyének tett jelentésében. Véleményét a következőképpen összegezte: „A halálozásnak oka nem csak a kolera nyavalya természetében van helyezve, de abban is, hogy némely beteg, avagy körüllévői a beteget tüstént az orvosnak be nem jelentik, vagy ezt némelykor teljességgel is elmulasztják. Így szintén a test dörzsölése s az adott orvosság rendes vétele, a sok hideg víz italától való megtartóztatás tekintetében is a betegek részéről számos visszaélések tapasztaltatnak.”[23]

A forradalom kitörésének évében a himlőjárvány újra kitörni készült. A megyei sebészek újra nagyszámú, 1032 gyermeket oltottak be védőoltással.[24] 1848-ban, a nemzetőrség felállításával a katonai egységek egészségügyi ellátására is szükség volt, a katonaorvosokat az állami, megyei alkalmazásban álló orvosok közül biztosították. Borsod megyében erre sorshúzás útján kerítettek sort. Kathona Mihály mivel közel ötven éves volt ekkor és tüdejének „fullasztó hurutra” nagy hajlama volt, ami a hétköznapi munka ellátására még véleménye szerint alkalmassá tette ugyan, de a téli-nyári táborozással járó törődések elviselését már nehezen viselte. Ezért kérte a vármegyét, hogy ha véletlenül a sorshúzás rá esne, próbáljanak meg helyette egy másik, ifjabb orvost kiküldeni. A vármegye azonban azzal, hogy egészségügyi problémája a kisebb tekintetűek közé sorolható, illetve, mivel az orvosok egyébként is nagyobb kényelemben vannak a táborozások alkalmával, a kérelmét elutasította.[25] A sorshúzást kilenc megyei orvos, név szerint Kathona Mihály, Kun Tamás, Bilnitzer, Reisz Gusztáv, Margonyai Gábor, Szabó Ferenc, Kaczander Áron, Höke Lajos, Popper József között ejtették meg, kik közük Kathona Mihály és Bilnitzer húzták a „rövidebbet” azaz őket osztották be a megyei sereg mellé.[26] A nyolc megyei sebészorvos közül szintén kettő lett a hadsereg mellé beosztva.[27]

Jegyzőkönyvi bejegyzések Borsod megyében a táborba szálló orvosok sorsolásáról

(MNL BAZML IV. 601/a. 2.kötet)

A megyei főorvos tevékenységi köre kiterjedt a gyógyszertárak, és ott tárolt anyagok felülvizsgálatára is. Így került sor 1848-ban a miskolci „Fehér kígyóhoz” patika ellenőrzésére. A gyógyszertárba többek között az alábbi szereket találta a főorvos: egér kő, kénsavas szikek, száraz szénsavas hugyag, orosz hodony, pézsma, kaskaril, gyüredék, alöé vonat, maszlagos nadraguly vonat, belindek vonat, mákony vonat, vasas kalamia virágok, hánytató borkő, égető kö, stb. A gyógyszertárról az alábbi összegzést tette: „A gyógyszeres füvek, fák, héjak, virágok, levelek, a savak, égények, levek, lepárolt vizek, lepárolt olajok, sajtolt olajok, továbbá a szörpök, tapaszok, kenőcsök, kivonatok, mindnyájan illő minőségben és elegendő mennyiségben találtattak a padon, a raktárban és a pincében. A mérgek és más erős szerek külön ládákban jól elzárva tartatnak tulajdon mérőikkel és mértékeikkel együtt. A dolgozószobában az edények tisztán tartatnak. A készítmények s kiadások könyve rendes. A vevények megvizsgáltatván, a szerek ára a felső rendeletekkel és árszabásokkal megegyező.”[28]

Kathona Mihályt, a ’48-as forradalmi eszmékkel való szimpatizálása és Borsod megye nemzetőreivel folytatott hadi táborozása miatt az első megyefőnök, Nagy Gedeon, 1849 őszén, vagy 1850-ben elbocsátotta állásából. Mint alább olvashatjuk Szűcs Sámuel naplórészletében, ezt a cselekedetet a közfelfogás személyes bosszúnak tekintette. Nem derül ki pontosan, hogy ez az ellenzéki politikai nézeteket valló orvosnak szólt-e, vagy valóban konkrét személyes ellentét feszült közöttük. Nagy Gedeon (1800-1873), a reformkorban Borsod vármegye egyik főszolgabírája, majd másodalispánja volt, eleinte mérsékelt ellenzéki, majd konzervatív gondolkodású politikus, 1846-ban a maradiak pártjának sikertelen első alispán jelöltje. 1849-ben a császári és királyi adminisztráció tagja lett, majd 1850-ben a Bach rendszer borsodi megyefőnöke. Nem volt elég az elbocsátás, a főorvost 1850-ben vád alá is helyezték, amelynek kivizsgálására, a Miskolcra utazó biztos útiköltségét és napidíját a nyomozás befejezéséig Kathona Mihálynak kellett megtérítenie.[29] Miután a nyomozás befejeződött és az orvosdoktor a meghurcoltatáson kívül komolyabb büntetésben nem részesült, 1851-ben megpróbálkozott előző állásának újbóli elnyerésével.  Az állást azonban a Pest Budai kerületi főispán nem engedte számára betölteni.[30] A főorvos próbálkozása, és kérvényezésének elutasítása 1852-ben hasonlóképpen történt.[31] Utolsó kérelmezése, amelynek nyoma maradt, 1854-ből származik, és mivel ez után sincs róla tudomás, hogy megyei állásban alkalmazták volna, bizonyára ekkor is elutasításban részesült.[32]

1849-es elbocsátása és 1861-es halála közötti időszakból nem tudunk biztosat mondani tevékenységéről, életkörülményeiről. Feltételezni lehet, hogy az adott időszakban, mint magánorvos praktizált, elképzelhető, hogy a megye jelentősebb családjainál vállalt háziorvosi teendőket, esetleg ezek a családok hosszabb távon alkalmazták háziorvosként. Valószínűleg ezért ragaszkodhatott halála után temetkezési helyéül Alsózsolcához, ott is a báró Vay család sírboltjának közeléhez.

Azt, hogy 1850 után is rendelkezett némi vagyonnal, bizonyítja, hogy Miskolcon saját háza volt. Az 1858. évi házszám szerinti összeírás Miskolcon, a 725. számú házban találta, amely az 1817-ben készült telekkönyv alapján a Derék Piac utca északi oldalán, a mai Széchenyi utcában, a színház környékén helyezkedett el.[33]

Szűcs Sámuel így emlékezik meg róla, és temetése körülményeiről naplójában: 1861. február 1.: „Ugyan e’ napon, szélütés által igen hirtelen húnyt-el, megyénk jeles fő orvosa, Doctor Kathona Mihály úr, hatvan éveket haladó korában, az absolut kormány alatt, ő is érzékenyen sújtatott; - a legelső megyei főnők, személyes bosszúja alapján méltatlanul megfosztatván hivatalától; múlt hóban azonban dicsőséggel helyeztetett vissza. Nőtlenül halt el, társalkodásra nézve, a különczek közé tartozott, végrendelete is hasonló volt ön magához, temettetése helyéül Alsó Zsolczát, még pedig a báró Vayak sírboltja szomszédságát; ha ez, lehető nem volna Szirmát, Kis Tokajt, vagy Diós Győrt jelölvén ki, és több gazdag egyének részére tévén pénzbeli csekély hagyományokat, s holt testének négyszer huszonnégy órákig tartását, és tetszhalál elleni minden kísérletek alkalmazását is meghagyá, eltakarítása, csakugyan Alsó Zsolczán, 5-én ment végbe.”[34]

A megyefőnök elutasító bejegyzése Kathona Mihály főorvosi állásra

jelentkezéséről 1851-ben.

(MNL BAZML IV. 652/b. 8. kötet)

1861 február 1-én az 1860-as októberi diploma után megújuló vármegyei közgyűlés jegyzőkönyvébe az alábbi bejegyzést írták: „A tanácskozások folyama közben jelentetett bizottmányi közgyűlésünknek azon véletlen és szomorú hír, hogy vármegyénk sok érdemmel bíró főorvosa, Kathona Mihály ma reggel hirtelen halállal szólíttaték ki az élők sorából. Közmegilletődéssel és igazi részvéttel fogadtuk e gyászeseményről tett bejelentést s megemlékezvén azon hosszas és hűséges szolgálatokra, melyeket a megboldogult hivatalos körében oly buzgósággal és lelkiismeretességgel teljesített. Miután jóságának tudományossága és emberszeretetének, valamint hazafiúságának is egyéb emléket nem szentelhetünk, bejegyezzük iránta viseltető méltányoló elismerésünket közjegyzőkönyvünk azon lapjaira, melyek az őáltala annyira óhajtott, de kevés ideig élvezhetett újabb alkotmányos életünk eseményeit foglalják magokban.”[35]

Alsózsolcával, a Vay családdal és a helyi lakossággal való kapcsolatát mi sem bizonyítja jobban, hogy vagyonából jelentős összeget hagyott a helyi református egyházra. Hagyatékának 84 forintját még halála évében, 1861-ben az orgona alaphoz csatolta az alsózsolcai presbitérium. Végrendeletének egyik pontja az alsózsolcai szegények számára tett alapítványt. Az erre szánt összeget Marinkás János végrendeleti végrehajtó és Szentgyörgyi Ede temetkezési felügyelő uraktól ugyancsak a helyi református egyház vette át. „Mindezen pénzek 200 forintnyi összege, a néhai boldogult Kathona Mihály megyei főorvos, egyházunk iránt tanúsított, s ahhoz holta után is ragaszkodó kegyeletes hagyományozásának öröklésére, temető sírkertünkben nyugvó, emberbaráti porának emlékére és a később jövő embernyom előtt hálás például, ezennel jegyzőkönyvbe iktattatik a fentebbi célok szem előtt tartása mellett.” Írják a presbitérium jegyzőkönyvébe. Saját sírja rendben tartására is alapot hozott létre. „Ezen néhai boldog emlékezetű főorvos temetőnkben lévő sírjának évenkénti megújítása, megnyírása, jó karban tartása a lelkész és egyházi algondnok felügyelete mellett” történik, és erre 16 forintot kapott az eklézsia. Sírjának gondozásával, írásos dokumentumok szerint, 1902-ben is foglalkozott a helyi gyülekezet.[36]

A sírkő tulajdonosának kiléte, annak ellenére, hogy felirata ma is kiválóan olvasható, 1945 után feledésbe merült. A tanácsrendszer végén, az alsózsolcai temető régi parcelláinak újrahasznosítása miatt a régi, - sokak véleménye szerint megvédendő - sírköveket eltávolították helyükről. Így került Kathona Mihály síremléke is, haló porai felől a „temető árkába”, majd innen a temető sírkőparkjába.